2
XX. RÉSZ
HARMADIK KÖNYV
AZ OROSZORSZÁGI „ÖTÖDIK HADOSZLOP”
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
3. A májusi támadás
Az összeesküvés még távolról sem volt teljesen felgöngyölve. Pjatakovhoz hasonlóan, Radek is fontos közlésekkel maradt adós a szovjet hatóságoknak, annak ellenére, hogy vallomásuk teljesnek látszott. De a tárgyalás második napján Radek nyelve veszélyesen megbotlott. A könnyed nyelv nem engedelmeskedett gazdájának. Miközben ki akarta védeni Visinszkij egyik keresztkérdését, megemlítette Tuhacsevszkij nevét. — Vitalij Putna — mondta Radek — látogatott meg és Tuhacsevszkij néhány kérését tolmácsolta. — Gyorsan tovább beszélt és Tuhacsevszkij nevét nem említette többé.
Másnap Visinszkij hangosan felolvasta Radek előzőnapi vallomását.
— Szeretném tudni, milyen kapcsolatban említette meg Tuhacsevszkij nevét? — kérdezte Radektől.
Rövid szünet következett. Majd Radek simán, habozás nélkül válaszolt. Tuhacsevszkij — magyarázta — valami hivatalos anyagot kért, ami Radeknek az Izvesztija szerkesztőségében rendelkezésére állott. A hadparancsnok Putnát küldte el érte. Ez volt minden. — Természetesen — tette hozzá Radek — Tuhacsevszkijnek sejtelme sem volt szerepemről … Ismerem Tuhacsevszkij magatartását a párttal és a kormánnyal szemben. Teljesen megbízható ember!
Több szó nem esett Tuhacsevszkijről a tárgyaláson. De a még szabadlábon levő összeesküvők meg voltak győződve arról, hogy a végső támadás további halogatása öngyilkossággal lenne egyenlő.
Kresztyinszkij, Rosenholz, Tuhacsevszkij és Gamarnyik sietve több titkos megbeszélést tartottak. Tuhacsevszkij, speciális „megbízással” tiszteket kezdett besorozni a katonai csoportba. Ezek mindegyikének különleges feladatokat kellett volna végrehajtani a támadás pillanatában.
1937 március végén a katonai támadás előkészületei a befejezéshez közeledtek. Egyik megbeszélésen, amelyet Kresztyinszkijjel Rosenholz moszkvai lakásán folytattak, Tuhacsevszkij bejelentette, hogy a katonai csoport hat héten belül befejezi az előkészületeket. Május első felében, de mindenesetre május 15 előtt cselekvéshez láthatnak. A hatalom meghódításának módjával kapcsolatban „több változat” merült fel és ezeket most vitatják meg a katonai csoportban — mondotta.
Az egyik terv, amelyben Tuhacsevszkij a „legjobban bízott” — amint azt Rosenholz később elmondotta — az volt, hogy „egy katonákból álló csoport és követői, akiket valamilyen ürüggyel a lakására egybehívna, utat törnének maguknak a Kremlbe, elfoglalnák a Kreml telefonközpontját és megölnék a párt és a kormány vezetőit”. Ezzel egyidejűleg, a tervnek megfelelően, Gamarnyik és katonai egységei „elfoglalnák a belügyi népbiztosság épületét”.
Más „változatok” is megvitatásra kerültek; de Kresztyinszkij és Rosenholz is megegyeztek abban, hogy ez a terv a legmerészebb és éppen ezért ennek van a legnagyobb esélye a sikerre …
A Rosenholz lakásán tartott megbeszélés derűlátó hangulatban ért véget. A rajtaütés terve, amint azt Tuhacsevszkij felvázolta, a biztos siker ígéretével kecsegtetett. Pjatakov és a többiek elvesztése ellenére, úgy látszott, hogy az a nap, amelyre az összeesküvők már olyan régen vártak és olyan régen készültek, felvirradóban van.
A támadás előtti utolsó percek lázas előkészületeiben gyorsan múlik az idő. Észre se vették, hogy április is elmúlott.
Kresztyinszkij hosszú listákat készített „azokról a moszkvai politikusokról, akiket a puccs kitörésének pillanatában le kell tartóztatni és helyükről el kell mozdítani, valamint azokról, akiket ezeknek a megürült helyére kell majd állítani”. Gamarnyik parancsnoksága alatt álló fegyveres gárdistákat jelöltek ki Molotov és Vorosilov meggyilkolására. Rosenholz, külkereskedelmi népbiztosi minőségében arról beszélt, hogy a puccs előestéjén találkozót kér Sztálintól és kremli főhadiszállásán gyilkolja majd meg a Szovjetunió vezetőjét …
Elérkezett 1937 májusának második hete …
És ekkor a szovjet kormány villámgyorsan és mindent elsöprően lecsapott rájuk. Május 11-én Tuhacsevszkij tábornagyot elmozdították helyettes hadügyi népbiztosi tisztségéből és a Volga-vidékre küldték egy kisebb parancsnokságba. Gamarnyik tábornokot is leváltották a hadügyi népbiztosságon. Jakir és Uborevics tábornokokat, akik az összeesküvésben Tuhacsevszkijjel és Gamarnyikkal társultak, szintén elmozdították. Két másik tábornokot, Korkot és Feldmant, a náci Németországgal fenntartott titkos kapcsolatok miatt, letartóztatták és vád alá helyezték.
— Kezdtem készülődni a letartóztatásomra — mondotta később Kresztyinszkij. — Átbeszéltem az ügyeket Rosenholz-cal. Rosenholz nem hitte, hogy bajba kerül és azon igyekezett, hogy Trockijjal fenntartsa az összeköttetést … Néhány nappal később engem letartóztattak.
Hivatalos jelentést adtak ki arról, hogy Buharin, Rükov és Tomszkij, akik eddig szoros felügyelet és vizsgálat alatt álltak, most árulás bűntettével vád alá kerültek. Buharint és Rükovot őrizetbe vették. Tomszkij, hogy letartóztatását elkerülje, öngyilkos lett. Május 31-én Gamarnyik tábornok követte Tomszkij példáját és agyonlőtte magát. Jelentették, hogy Tuhacsevszkijt és számos más magasrangú tisztet az NKVD letartóztatta. Rövid idővel később Rosenholzra is sor került. Az ötödik hadoszlop gyanús elemeinek letartóztatása országos méretekben folyt tovább. Június 11-én reggel 11 órakor M. N. Tuhacsevszkij tábornagy és a Vörös Hadsereg hét más tábornoka állt a Szovjet Legfelsőbb Bíróság rendkívüli haditörvényszéke elé. A vallomások bizalmas természetű katonai jellege miatt a tárgyalás zárt ajtók mögött folyt.
A vádlottakat a Szovjetunió elleni, ellenséges hatalmakkal való szövetkezés miatt helyezték vád alá. A tárgyalóteremben, Tuhacsevszkijjel együtt — Vorosilov tábornagy, Bugyonnüj és a Vörös Hadsereg más vezetői előtt — ez a hét tábornok állott.
V. I. Putna tábornok, volt londoni, tokiói és berlini katonai attasé;
I. E. Jákir tábornok, a leningrádi helyőrség volt parancsnoka;
I. P. Uborevics tábornok, a belorussziai Vörös Hadsereg volt parancsnoka;
R. P. Eideman tábornok, az Oszoaviahim (önkéntes katonai védelmi szervezet) volt vezetője;
A. I. Kork tábornok, a Frunze Katonai Akadémia volt parancsnoka;
B. M. Feldman tábornok, a vezérkar személyzeti osztályának volt főnöke;
V. M. Primakov tábornok, a harkovi helyőrség volt parancsnoka.
A hivatalos jelentés a következőket közölte:
„A nyomozás megállapította mind a vádlottak, mind pedig Jan Gamarnyik tábornok államellenes szövetkezésén alapuló kapcsolatát az egyik olyan idegen ország vezető katonai köreivel, amely a Szovjetunióval szemben barátságtalan politikát folytat.
A vádlottak az említett állam katonai titkosszolgálatának dolgoztak.
A vádlottak rendszeresen kiszolgáltattak titkos adatokat az említett állam katonai köreinek a Vörös Hadsereg helyzetéről. Romboló tevékenységet folytattak a Vörös Hadsereg gyengítése érdekében, hogy a Szovjetunió megtámadásának idejére előkészítsék a Vörös Hadsereg vereségét.”
Június 12-én a Szovjet Legfelsőbb Bíróság haditörvényszéke kihirdette az ítéletet. A vádlottakat bűnösöknek találták az ellenük felhozott vádakban és mint árulókat golyóáltali halálra ítélték őket. Az ítéletet a Vörös Hadsereg egyik osztagának kellett végrehajtania. Huszonnégy órán belül valamennyit sortűz elé állították. A világ többi részében ismét vad szovjetellenes propagandahírek terjedtek el. Azt mondták, hogy az egész Vörös Hadsereg fellázadt a szovjet kormány ellen, hogy Vorosilov egy Sztálin-ellenes hadsereg élén „Moszkva ellen indult”; hogy mostantól kezdve a Vörös Hadsereg, mivel „legjobb tábornokait” elvesztette, „többé nem komoly tényező a nemzetközi helyzetben”.
A szovjetunióbeli események sok becsületes megfigyelőt is mélyen megzavartak. Az ötödik hadoszlop jellege és eszközei általában még ismeretlenek voltak. 1937 július 4-én Joseph E. Davies, a moszkvai amerikai követ megbeszélést folytatott a szovjet külügyminiszterrel, Maxim Litvinovval. Nyíltan megmondta Litvinovnak, hogy a tábornokok kivégzése és a trockista perek az Egyesült Államokban és Európában rossz visszhangot keltettek.
— Véleményem szerint — mondta az amerikai követ a szovjet külügyminiszternek — mindez megrendítette Franciaország és Anglia bizalmát a Szovjetunió erejében Hitlerrel szemben.
Litvinov szintén szókimondó volt. Közölte Davies követtel, hogy a szovjet kormánynak e tárgyalások és kivégzések árán biztosítania kellett magát minden árulóval szemben, aki háború esetén Berlinnel és Tokióval együttműködne.
— Eljön a nap — mondta Litvinov — amikor a világ meg fogja érteni, mit tettünk azért, hogy megvédjük országunkat a fenyegető árulás ellen … Az egész világnak teszünk szolgálatot, mikor Hitler és a náci világuralom fenyegető veszélyével szemben megvédjük magunkat és ezzel a Szovjetuniót mint a náci veszedelem útját álló erős védőbástyát megőrizzük.
Davies követ, miután személyesen alaposan kitanulmányozta a Szovjetunió belpolitikai helyzetét, 1937 július 28-án elküldötte Cordell Hull külügyminiszternek a „457-es számú szigorúan bizalmas jelentését”. A követ átvizsgálta a minapi eseményeket és visszautasította azokat a vad híreszteléseket, melyek tömeg elégedetlenségről és a szovjet kormány küszöbönálló összeomlásáról szóltak. „Semmi nem mutat arra (mint azt az újságok hírei jelentették), hogy kozákok táboroznának a Kreml mellett, vagy hogy a Vörös-téren masíroznának” — írta. Davies követ a Tuhacsevszkij-ügy tanulságait a következőkben foglalta össze:
„A kormány és a mostani rendszer helyzete jelenleg és valószínűleg az elkövetkező időre is megingathatatlannak látszik. A «korzikai» veszedelmet pillanatnyilag teljesen elhárították.”
4. Végszó
Az utolsó a három híres moszkvai per közül 1938 március 2-án kezdődött el a Szakszervezetek Házában, a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának katonai törvényszéke előtt. A tárgyalások, amelyek reggeli, délutáni, esti üléseken és abban az esetben, ha hadititkok kerültek szóba, zártkörű tárgyaláson folytak, hét napig tartottak.
Huszonegy vádlott volt. Köztük az OGPU volt vezetője, Jagoda és titkára Pável Bulanov. Nyikoláj Buharin és Alexej Rükov jobboldali vezetők, Nyikoláj Kresztyinszkij és Arkagyij Rosenholz trockista vezetők és német ügynökök, Mihajl Csernov és Grigorij Grinko jobboldali vezetők és német ügynökök, Vaszilij Sarangovics lengyel ügynök és tizenegy más összeesküvő, a Blokk tagjai, szabotálok, terroristák és idegen ügynökök, köztük a trockista összekötő Szergej Besszonov és dr. Levin, Pletnyev és Kazakov, a gyilkos orvosok.
Walter Duranty amerikai újságíró, aki résztvett a tárgyaláson, „A Kreml és a nép” című könyvében ezt írta:
„Ez valóban «a minden más pernek elejétvevő per» volt, mert ekkorra a problémák már teljesen világossá váltak; a vád kezében volt már minden fonál és mind odahaza, mind külföldön megtanulta felismerni az ellenségeit. A korábbi kételyek és habozások eloszlottak, mert egyik ügy a másik után és azt hiszem különösen a «tábornokok» ügye, fokozatosan megvilágította és teljessé tette azt a képet, amely Kirov meggyilkolásának idején még oly ködös és hiányos volt …”
A szovjet kormány a legrészletesebb pontossággal készítette elő az ügyet. A hónapokon keresztül gyűjtött előzetes vizsgálati anyag; a tények és az előző tárgyaláson hallott vallomások összeillesztett tára, a tanuk és a vádlottak szembesítésének eredményei és a letartóztatott összeesküvők alapos, keresztkérdésekkel lefolytatott kihallgatásainak anyaga, mind hozzájárultak a vádirat megszerkesztéséhez. A szovjet kormány a következő vádakat hozta fel:
1. A jelen ügyben vádoltak 1932—1933-ban a Szovjetunióval szemben ellenséges magatartást tanúsító idegen államok titkos szolgálatának utasítására, „Jobboldaliak és Trockisták Blokkja” néven összeesküvő csoportot alakítottak azzal a céllal, hogy idegen államok számára kémkedjenek, romboló, felforgató és terrorista cselekményeket hajtsanak végre, aláássák a Szovjetunió katonai hatalmát; kiprovokálják az ellenséges államok katonai támadását a Szovjetunió ellen és a Szovjetunió vereségéért és feldarabolásáért dolgozzanak …
2. A „Jobboldaliak és Trockisták Blokkja” érintkezésbe lépett bizonyos idegen államokkal, hogy azoktól fegyveres segítséget kapjon bűnös tervei végrehajtására.
3. A „Jobboldaliak és Trockisták Blokkja” ezen államok javára rendszeres kémkedést folytatott és az idegen titkosszolgálatokat igen fontos államtitkokat tartalmazó információkkal látta el.
4. A „Jobboldaliak és Trockisták Blokkja” rendszeresen romboló és felforgató tevékenységet végzett a szocialista építés különböző ágazataiban (ipar, földművelés, vasutak, pénzügyek, városfejlesztés stb.).
5. A „Jobboldaliak és Trockisták Blokkja” számos terrorista cselekményt szervezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetői és a szovjet kormány tagjai ellen és terrorista cselekedetet hajtott végre S. N. Kirov, Y. R. Menzsinszkij, V. Y. Kujbisev és A. M. Gorkij ellen.
A jobboldaliak és trockisták blokkja perének tárgyalásán került a történelem folyamán először teljes részletességgel a nyilvánosság elé a tengelyhatalmak ötödik hadoszlopának működése. Teljes meztelenségében mutatkozott meg a tengelyhatalmak titkos hódítási módszereinek minden csínja-bínja: a propaganda, a kémkedés, a terror, a felsőbb helyről jövő árulás, a Quislingek machinációi, a belülről lesújtó titkos hadseregek taktikája — az ötödik hadoszlop stratégiájának teljes története, mindaz, amivel a nácik ekkor már javában aláaknázták Spanyolországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Norvégiát, Belgiumot, Franciaországot, valamint Európa és Amerika más államait. — A Buharinok és Rükovok, Jagodák és Bulanovok, Kresztyinszkijek és Rosenholzok … — mondotta Visinszkij szovjet főügyész 1938 március 11-én tartott összefoglaló beszédében — teljesen azonosak azzal, amit ötödik hadoszlopnak neveznek.
Joseph E. Davies követ, aki az ügy lefolyását személyesen figyelemmel kísérte, a pert mind jogi, mind emberi és politikai értelemben „szörnyű” drámának találta, Március 8-án ezt írta a lányának:
„Az emberi természet minden alapvető gyengesége és bűne — a legrosszabb értelmezésű személyi nagyravágyás — tárult elénk ezen a tárgyaláson. Egy olyan összeesküvésnek a körvonalai bontakoztak ki, amely nagyon közel volt ahhoz, hogy sikerrel járjon ennek a kormánynak megdöntésében.”
Néhányan a vádlottak közül, hogy az életüket mentsék, megpróbáltak kibújni bűneik teljes felelőssége alól, másokra hárították át a vádat és az őszinte, félrevezetett politikusok szerepében tetszelegtek. Mások látható megindultság és annak reménye nélkül, hogy a halálos ítélettől megmenekülhetnek, elmesélték a „politikai” gyilkosságok szörnyű részleteit, valamint azokat a kémkedési és szabotázstevékenységeket, amelyeket a német és japán katonai titkosszolgálat irányításával hajtottak végre.
Buharin, aki az összeesküvés „ideológusá”-nak vallotta magát, a bíróság előtti utolsó felszólalásában élénk színekkel festett lélektani képet arról a belső feszültségről és kételyekről, amelyek ezeket az egykori radikálisokat — akik Trockijjal együtt árulókká lettek és a náci Németországgal és Japánnal esküdtek össze a Szovjetunió ellen — letartóztatásuk után kínozni kezdte. Buharin ezt mondotta:
— Már a per során elmondott fővallomásomban is kifejtettem, hogy nemcsak a harc csupasz logikája volt az, amely bennünket, ellenforradalmi összeesküvőket, abba a bűzhödt földalatti életbe sodort alá, amely a tárgyaláson teljes mivoltában napfényre került. A harc e csupasz logikája az eszmék, a lélek, saját magunk és az emberek elfajulásával járt együtt. Az ilyen elfajulásoknak jólismert történelmi példái vannak. Csak Briand-t vagy Mussolinit és másokat kell megemlítenünk. És mi magunk is ráléptünk erre az útra … Most magamról fogok beszélni és megbánásom okairól. Természetesen el kell ismernem, hogy a vád tagadhatatlansága ebben nagyon fontos szerepet játszik. Három hónapon keresztül nem voltam hajlandó semmit sem mondani. És ezután elkezdtem vallani. Miért? Mert a börtönben egész múltamat újra értékeltem. Mert mihelyt felteszed a kérdést: „Ha meg kell halnod, voltaképpen miért halsz meg?” — szinte elképesztő erővel egy végtelenül fekete űr tárul fel előtted. Nincs semmi, amiért meghalhatnál, ha megbánás nélkül kellene meghalnod … És ha megkérdezed magadtól: „Helyes, tegyük fel, hogy nem halsz meg — tegyük fel, hogy valamilyen csoda folytán életben maradsz, akkor ismét csak azt kérdezed: miért fogsz élni? Embertelen helyzetben, teljesen elszigetelten mindenkitől és mindattól, ami az élet lényegét jelenti …” És akkor azon nyomban ismét ugyanaz a válasz döbben eléd. És ilyen pillanatokban, bíró polgártársak, minden, ami személyi, minden egyéni beidegződés, minden bosszú, gőg és számos más dolog, eltűnik, szerte foszlik …
… Talán életemben utoljára beszélek most … Előre feltételezhetem, hogy Trockij és más bűntársaim éppúgy, mint a Második Internacionále … erőfeszítéseket tesznek majd, hogy megvédjenek bennünket és különösképpen engem. Én visszautasítottam ezt a védelmet … Várom az ítéletet …
Az ítéletet 1938 március 13-ának reggelén hirdették ki. Az összes vádlottakat bűnösnek találták. Hármat közülük — Pletnyevet, Besszonovot és Rakovszkijt — börtönbüntetésre ítéltek; a többit golyóáltali halálra.
Három évvel később, 1941 nyarán, miután a Szovjetuniót Németország megtámadta, Joseph E. Davies a volt moszkvai amerikai követ ezt írta:
— Oroszországban nem volt úgynevezett „belső támadás”, amely a német hadvezetőséggel együttműködött volna. Amikor Hitler 1939-ben bevonult Prágába, Henlein csehszlovákiai szervezeteitől tevékeny katonai segítséget kapott. Ugyanez történt Norvégia megtámadása esetében is. Az orosz topográfia nem mutat se szudéta Henleineket, se szlovák Tisókat, se belga Degrelle-ket, se norvég Quislingeket … Az eseményeket már megvilágították azokon az 1937-es és1938-as úgynevezett árulási vagy tisztogatási perekben, amelyeket végighallgattam. Ismételten átgondolva ezeket az ügyeket és mindazt, amit én akkoriban írtam … úgy találom, hogy lényegében a német ötödik hadoszlop tevékenységének minden kis szerkezete napvilágra került és teljes valóságában megmutatkozott ezeken a tárgyalásokon, az orosz Quislingek önvádló vallomásaiban és tanúskodásaiban, pontosan úgy, ahogy ma ismerjük …
Mindezek a perek, tisztogatások és az egész felgöngyölítési folyamat, amely akkoriban olyan erőszakosnak tűnt és az egész világot megbotránkoztatta, most teljesen tisztán, világosan annak az erőteljes és határozott erőfeszítésnek a részeként mutatkozik, amelyet Sztálin kormánya nemcsak a belső ellenforradalom, de a külső támadás ellen is végrehajtott. Gondosan és alaposan dolgoztak, hogy felgöngyöljék és kisöpörjék az országban lévő áruló elemeket. Minden kétely szétfoszlott, az események menete a szovjet kormány eljárását napnál is világosabban igazolta.
1941-ben nem volt ötödik hadoszlop Oroszországban — megsemmisítették. A tisztogatás az országot megszabadította az árulóktól.
A tengelyhatalmak ötödik hadoszlopát a Szovjetunióban széjjelzúzták.
JEGYZETEK
1. Homer Cummings ismert amerikai jogász, aki számos reformot léptetett életbe az amerikai igazságszolgáltatásban. 1933-ban Roosevelt új kormányának igazságügyminisztere lett. 1939-ben lemondott. Egyike a legnagyobb jogi szaktekintélyeknek az Egyesült Államokban. — (Ford.)
2. Trockij európai és amerikai hívei a nyilatkozatok, cikkek, pamfletek, röpiratok végtelen áradatát zúdították a világra. Mindezekben a moszkvai pereket, mint „Sztálin Trockij elleni bosszúját” és „Sztálin orientális bosszúvágyának termékét” írták le. Sok előkelő sajtófórum nyitva állt a trockisták és szövetségeseik előtt. Az Egyesült Államokban nyilatkozataik és cikkeik jelentek meg a Foreign Affairs Quarterly-ben, (a külügyminisztériumhoz közelálló lap. — Ford.), a Readers Digest-ben, a Saturday Evening Post-ban, (a két legelterjedtebb amerikai magazin. — Ford.), az American Mercury News-ban, a New York Times-ban és más jólismert és széles körökben elterjedt napilapban és folyóiratban.
Trockij néhány barátjának, hívének és csodálójának a perekre vonatkozó magyarázatait különösen előkelő módon tálalták fel az amerikai rádióban és sajtóban. Ezek között voltak: Max Eastman, Trockij volt amerikai képviselője és hivatalos fordítója; Alexander Barmine, a szovjetrenegát, aki valamikor a szovjet külügyi népbiztosságon dolgozott; Albert Goldman, Trockij ügyvédje, akit 1941-ben egy federális bíróság az Egyesült Államok hadserege ellen irányuló lázító összeesküvésben való részvétel miatt elítélt; Krivickij „tábornok”, egy orosz kalandor, Dies egyik tanúja, aki az OGPU volt fontos személyiségének adta ki magát és később öngyilkosságot követett el s búcsúlevelében azzal magyarázta tettét, hogy azzal „nagy bűneit” kívánta levezekelni; Isaac Don Levine, veterán szovjetellenes propagandista, a Hearst-sajtó állandó cikkírója; és William Henry Chamberlain ugyancsak Hearst cikkíró, akinek a perekről szóló véleménye „Az orosz vértisztogatás” címmel jelent meg a „Jelenkori Japán” című tokiói propaganda orgánumban.
James Burnham, a hírhedt amerikai trockista, aki később a széles körökben propagált „Irányított forradalom” című könyvet írta, úgy állította be a moszkvai pereket, mint Sztálin körmönfont kísérletét arra, hogy Franciaországot, Nagybritanniát és az Egyesült Államokat a tengely elleni „szent háború”-ba belevonja és hogy előidézze a nemzetközi üldözését „mindazoknak, akik a forradalmi defetizmus alapján állnak (azaz a trockistáknak)”.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!