„Szárnyaló fantázia…” bővebben

"/>

Szárnyaló fantázia…

Schadl György elhagyhatja a házi őrizetet, még a luxusautóját is használhatja

Az is kiderült, hogy hova járkál a korrupciós botrányba keveredett Schadl.
Megjegyzik, hogy Schadl bűnügyi felügyelet alatt áll és ennek megfelelően jeladóval ellátva. A lap megkérdezte Schadl ügyvédjét, hogy merre járt a védence, választ is kaptak.

Schadl György az ügyvédje szerint bírósági iratokat tanulmányozni ment, emellett közölte a védő azt is, hogy az elmúlt időszakban többször látogatta meg az ügyvédi irodáját is, de ezt minden esetben a meghatározott időkereteken belül tette.

Úgy látszik, Schadl használhatja a zár alá vett autóit, de például nem adhatja el azokat. A gépkocsik értéke több száz millió forintra rúghat a lap szerint. A Blikk megjegyzi, hogy Schadl felesége, szintén vádlott az ügyben, egy hasonló luxusautóval közlekedik, azonban rá nem vonatkoznak hasonló korlátozások.                                                                                                                                  (RTL)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Azért LEHETNEK – ESETLEG – „FURCSA ELKÉPZELÉSEINK” a Döbrögisztán belső békéjét az utóbbi időkben NÉMIKÉPP FELDÚLÓ, a vajdabanda két tartópillérének számító amazonjainak a HIRTELEN LEMONDÁSÁVAL járó ügyek kapcsán!

Az egyik ilyen „furcsa” ELKÉPZELÉS LEHET pl. az, hogy Judith Amazon HIRTELEN TÁVOZÁSA, az nem egyéb, mint a Schadl – ügy szálelvarrási akciója, egy éppen kapóra jött pedofilbotrány FŐ – FŐ MELLÉKTERMÉKEKÉNT!

Schadl MÁR – MÁR ÁTATLAN, ALAPTALANUL MEGHURCOLT, TISZTESSÉGES-JÓRAVALÓ EMBERKÉNT élheti a MEGSZOKOTT ÉLETÉT, MEGLEHET HAMAROSAN JOGERŐS BÍRÓSÁGI ÍTÉLET SZERINT IS!

Amely alaposan KICSAPHATNÁ A BIZTOSÍTÉKOT! DE NEM CSAPJA KI, MERT VAN EGY – A KÖZVÉLEMÉNYT A SCHADL – ÜGYNÉL SOKKAL JOBBAN LEKÖTŐ – PEDOFILBOTRÁNY! Amely botrány TÁRSADALMI MOZGALMAT GERJESZT A NER -ELLEN! Amely MOZGALOM ÉLÉRE – mit ád a sors? – ÉPPEN A SCHADL-ÜGYBEN ALAPOSAN BESÁROZÓDOTT Judith Amazon ex -férje, Magyar Péter állott!

Áll is még egy ideig! Amíg az általa összegrundolt Új Társadalmi Mozgalom szép csendben ki nem múlik! Persze addig eltelik egy kis idő, meg lefolyik egy csomó víz a Dunán, DE A SCHADL – ÜGYRE A TÁRSADALMI ELFELEDÉS JÓTÉKONY HOMÁLYA BORUL MAJD! Judith Amazonból pedig majd lészen VALAHOL EGY SIKERES „VÉGREHAJTÓCSKA”!

Alighanem JOGOS LEHET AZ AZ ELGONDOLÁS, hogy ITT ÉS MOST ISMÉT ELŐKERÜLT A NER EGYIK LEGHATÉKONYABB BOTRÁNYÖLŐ FEGYVERE!

Azaz: EGY ÚJABB – EGY KÖNNYEBBEN KEZELHETŐ – BOTRÁNNYAL ELFEDNI – SEMLEGESÍTENI EGY, A NER – SZÁMÁRA HATALMAS ANYAGI ÉS ERKÖLCSI VESZTESÉGET JELENTŐ, EREDETI BOTRÁNYT!

Az ilyen „abszurd” elgondoláshoz pedig nem szükséges sok dolog! Csak kettőre van szükség:

  1. A NER – valamelyest való ismeretére,
  2. Egy kevéske fantáziára! 

“Szárnyaló fantázia…” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ja, Póka most mondhatná,de nem látom itt mostanában.
    …vagy épp Kásler ÁRPÁD a hírekben…

    Majd,aki ráijesztett a pedofil üggyel,talán később el mondja ezt.
    Persze bankok is érintve vannak,nehéz ügy.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com