(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
3
„1941: a hallgatás
és szervezés esztendeje”
Szálasi összefoglaló értékelése az 1941-es esztendőről:
A hallgatás és a szervezés esztendeje. Az előző év végével lefektetett szervezési alapokon folytatódik a szervezésszaki kismunka [így!]. Szálasi pártvezető, akit a Szervezési Szabályzat rövidítése szerint PV, azaz „Pévé”-nek neveztek ezentúl országszerte a szervezeteiben, szervezésszaki országjárást végez. A helyszínen oktat, rendelkezik, intézkedik, mutat rá a szervezés kismunkájának hatalmas jelentőségére, elmellőzhetetlenségeire, hogy minden ezen áll vagy bukik. Ez alkalommal ismeri meg részleteiben a szervezetek állapotát, személyi és tartalmi részében egyaránt.
Szeptemberben bekövetkezik az első kiszakadás a pártból. Elvi oka a hasadásnak az, hogy a parancsolóan szükséges állami és nemzeti kibontakozást három fő irányban keresik:
a Magyar Megújulás Pártja a régi alapokon akar megmaradni, feladatának csak a reformálást tartja;
egy csoport, mely a nemzetiszocializmus német gyakorlatát akarja a magyar életben is megvalósítani, és
végül az 1939. februárban betiltott Nemzeti Szocialista Párt – Hungarista Mozgalom helyett még ugyanabban az évben életre hívott Nyilaskeresztes Párt a Hungarizmus alapján, tehát a nemzetiszocialista világnézet magyar gyakorlatának beültetésével akarja a kibontakozást.
Ez a szeptemberi kiszakadás előjátéka és előfutára volt a következő évi válságnak. PV ezt felismerte és előre látta, ezért úgy szervezte meg a Pártot és a Mozgalmat, hogy a belső vajúdások és következményeik ne béníthassák meg a Párt és a Mozgalom munkáját és életét. Erőteljesen decentralizált, de minden vonalat saját kezében tartott össze, minden, a legkisebb részletkérdésben is magának tartotta fenn a döntés jogát.
Október havában tárgyal Imrédyvel Ruszkay Jenő kezdeményezésére. A tárgyalás, ahogyan előrelátható volt, eredménytelen maradt.
Jellemzője ez esztendőnek, hogy PV hallgat, de annál többet járja az országot, és oktat. Megismeri a szervezeteket és Nemzetét, de alkalmat ad arra is, hogy a Párt és Nemzet őt is megismerje. Ha PV hallgatott volna egyes tanácsadóira és ez évben nem folytatja fáradhatatlanul országjárását, az 1942-ben bekövetkezett belső pártvajúdások és politikai vajúdások miatt egészen biztosan megbukott volna, ami azonban egyáltalán nem jelentette volna azt, hogy munkáját abbahagyja, de egészen biztosan súlyosan visszadobja útjában és összehasonlíthatatlanul súlyosabb áldozatokat kellett volna hoznia, mint 1938-ban. Országjárásával azonban lényegesen hozzájárult, hogy az 1942-es vajúdás tisztulási folyamat lett és nem bukása.
*
Ruszkay Jenő, aki pártjának, a Magyar Nemzeti Szocialista Pártnak a Nyilaskeresztes Párttal végrehajtott egyesülése után, jobban mondva azután, hogy Szálasi hajlandó volt őt és híveit befogadni, lázas tevékenységbe kezdett, hogy az új pártban magának biztosíthassa a vezető szerepet. Evégett is, meg berlini és hazai megbízói sugalmazására is, változatlan erővel ügyködött a Szálasi-párt és az Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártja egyesítésének előkészítésén, hogy ezzel megtegyék a döntő lépést az egész magyar szélsőjobboldali ellenzék egy táborba tömörítése útján. Az 1940. október végi, balul sikerült Szálasi-Imrédy találkozó korántsem szegte kedvét, csak nagyobb óvatosságra késztette, ezért kisebb kitérőt választott: Imrédy helyett az MMP egyik alvezérének, Rátz Jenőnek a támogatását akarta megszerezni, előbb Szálasi, majd Imrédy meggyőzése céljából.
Sikerült is létrehoznia a találkozást Szálasi és Rátz között – az utóbbi lakásán, 1941 elején -, a pontos dátumot nem említi a Napló.
A Rátz-Szálasi-beszélgetést a Napló alapján a következőképpen rekonstruálhatjuk:
Rátz: Üdvözlöm, őrnagy úr, örülök, hogy eljött hozzám. Amikor legutóbb 1937-ben találkoztunk, még a honvédvezérkar főnöke voltam, akkor nagyon hasznos eszmecserét folytattunk. Talán emlékszik még: Önt arra kértem, hogy tapossa ki a nemzetet, én majd kitaposom a hadsereget. Kár, hogy nem sikerült. Azt is el kell mondanom; most utólag nagyon sajnálom, hogy 1938 májusában nem fogadtam meg tanácsát és vállaltam Imrédy barátom kormányában a honvédelmi tárcát. Megbuktam, de a Magyar Megújulás Pártjával – ha Önök is segítenek, rendet teremtünk.
Szálasi: Őszintén köszönöm, tábornok úr, az elismerő szavakat. A rendcsinálással egyetértek, de tudni szeretném, milyen alapon működhetünk együtt mi, a nyilaskeresztesek, Önökkel, a kormánypártból kivált politikusokkal?
Rátz: őrnagy úr, a dolog végtelenül egyszerű: nálunk, a Magyar Megújulás Pártjában vannak a „fejek”, maguknál, a nyilasoknál vannak a tömegek, ennélfogva üdvös lenne, ha mi „megfejelnénk” a tömegeket.
Szálasi: Szóval Önöké lenne a vezetés, amíg a harc ránk hárulna? Egyébként én úgy vélem, hogy az olyan társaság, amelynek csak feje van, de törzse nincs, az legfeljebb a panoptikumban állja meg a helyét. Ajánlatom a következő: Imrédynek, ha becsületesen akar dolgozni és az új koreszme szempontjait is figyelembe veszi, be kell lépnie, pártjával egyetemben, a Nyilaskeresztes Pártba.
Rátz: Ez nehezen képzelhető el, legalábbis e pillanatban. Türelem, kedves őrnagy úr, türelem. A Magyar Megújulás Pártjához azok a jobboldali érzelmű középosztálybeliek csatlakoztak, akik szeretnének az új, a fasiszta koreszméhez kapcsolódni, de egyelőre túl radikálisnak tartják a Nyilaskeresztes Párt programját. Hogy egészen őszinte legyek: rengeteg óvatos – vagy mondjuk meg, ahogyan van, gyáva van ebben az országban, a Magyar Megújulás Pártja pedig ezeknek az óvatosoknak és gyáváknak lenne a gyűjtőhelye.
Szálasi: Tehát mi, bátrak, menjünk együtt a gyávákkal?
Rátz: Nono, ez nem egészen így van. Mondok egy hasonlatot: nagyon furcsa kocsis lenne, aki egy kocsiba fogna be tüzesvérű lovat, hidegvérű lovat, ökröt, szamarat, csigát, tehenet és azzal a fogattal akarna menni.
Szálasi: Megkérdezhetem: a Magyar Megújulás Pártja melyik állatot választja a sok közül?
Rátz: Engedje meg, kedves Szálasi, hogy e kérdését válasz nélkül hagyjam. A helyzet nagyjából a következő: a két párt, a Magyar Megújulás Pártja és a Nyilaskeresztes Párt párhuzamos sínpáron fut teljes erővel, amelyik először célba ér, az maga után kapcsolja a másikat.
Szálasi: De vannak közbeeső állomások is. Félő, hogy rosszindulatú váltóőrök rosszul állítják a váltókat, és egymásba keresztezik a két vágtató vonatot.
Rátz: Éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy megbízható váltóőröket alkalmazzanak az egyes közbeeső állomásokon.
Szálasi: Ön, tábornok úr, vállalna ilyen „váltóőri” megbízatást?
Rátz: Igen.
Szálasi: Akkor a Nyilaskeresztes Párt részéről Ruszkay lenne a „váltóőr”.
Imrédy ezek után sem volt hajlandó Szálasival párhuzamosan futni, mert erősebbnek érezte pozícióját – a németeknél.
*
A Hungarista Mozgalom vezére – amint arra már utaltunk – két lehetőséget látott nagyra törő politikai ambícióinak elérésére: 1. megnyerni magának a hitleri Harmadik Birodalom és Mussolini Olaszországának támogatását, 2. Horthy színe elé jutni. (Lásd előbb, még a harmincas évek elején: Viktor Emánuel-Mussolini vagy Hindenburg-Hitler-féle „megoldás”.)
A kormányzói kihallgatás elnyerése 1940-1941 telén nemigen látszott reálisnak, az igazság az, hogy még vágyálomnak is túl szépnek tűnt. Szálasi nem tudhatta, hogy Horthy – amint ez a Teleki miniszterelnökhöz írott, 1940. október 14-i leveléből kiderül – teljesen elutasító állásponton volt a nyilasmozgalommal szemben. A nyilasok – írja Horthy – „országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani”. Majd utal a Wirth-féle puccstervekre. (Wirth Károly, a Nyilaskeresztes Párt országgyűlési képviselője 1940. nyarán a nyilas hatalomátvétel megvalósítására puccsot akart beszervezett embereivel végrehajtani. A terv lényege az volt, hogy Horthyt foglyul ejtik, vagy a Királyi Várban, vagy a gödöllői vagy a kenderesi országúton, a fogoly kormányzót arra kényszerítik, hogy adjon Szálasinak amnesztiát és nevezze ki miniszterelnökké. A puccs tervéről a rendőrség tudomást szerzett, a puccs fő szervezőit letartóztatták, a Kúria 1941. január 31-én Wirth Károlyt 15 évre ítélte, társait is hasonlóan súlyos börtönbüntetéssel sújtotta.) Horthy ezeket így kommentálja: „Wirth, tanúvallomások szerint, engem akart eltenni láb alól. Csak örültem volna, ha bátorsága lett volna megkísérelni, de hogy erre fel még le sem tartóztatják, ez mégis túl kedélyes felfogás. Nem látok más kiutat, mint hogy a nyilas vezetőket meg kell fenyegetni, hogy ha felfordítják a helyzetet, a pártot betiltjuk, és a vezetőket falhoz állítjuk. Ma, amikor teljes üzem mellett sem lesz elég szenünk, nem játszhatunk. Az erélyes fellépést statáriummal és az egész sajtó energikus igénybevételével kell bevezetni. Ha Szálasi a mozgatóerő – menjen vissza a Csillagbörtönbe.”
Ami pedig Szálasinak a két európai fasiszta nagyhatalom segítségébe vetett reményeit illeti, úgy tűnik, hogy miután a Duce nemhogy az 1939-es választásokra ígért tízmillió lírát nem küldte el, de lépéseket sem tett Szálasi börtönből való megmentésére (amint azt Szálasi még letartóztatása előtt Szabó László katonai attasé közvetítésével kérte), Szálasi 1941-ben a Harmadik Birodalom felé fordította teljes figyelmét.
A birodalmi hírszerzők és diplomaták már az 1939-es sikeres választások óta szemmel tartották a nyilaskeresztes pártok tevékenységét. Szálasi azt hitte: a náci párt- és állami megbízottak azért érdeklődnek a magyarországi zöldinges testvérek elméleti és gyakorlati működése iránt, hogy őket a hatalom legfelsőbb polcára juttassák. Az igazság ezzel szemben az volt, hogy 1940 végétől a birodalmi diplomaták éppúgy, mint Himmler emberei, Szálasit és pártját csak kiegészítő „toldaléknak” szánták, Szálasi volt a fő figura, de Imrédy mellett. Amint Rátz mondta Szálasinak: ők a „fejek”, a Hungarista Mozgalom adja a tömegeket. És ez nem volt véletlen: Szálasi „hungarista” ideológiája, amely a „Kárpát-Duna Nagy Haza” elképzelésével keresztezte a náci terveket, semmiképpen sem tűnt vonzónak az illetékes náci vezérek szemében.
Szálasi, talán éppen ennek ellensúlyozására akcióba lépett. Az időpont: 1941. március vége.
Ruszkay révén Sz ajánlatot tesz hivatalos német köröknek, a német követség útján, hogy felállít világnézeten szervezkedő hungarista légiót, amelyik határra és helyre való tekintet nélkül ott kerüljön harci bevetésre, ahol azt a német hadvezetőség a legcélszerűbbnek ítéli. Sz csak azt kéri, hogy az önkéntes alakulat Németországban alakuljon meg, korszerű fegyvereket kapjon, magyar parancsnok és vezényszó alatt harcoljon, mert itthon nem lehet önkénteseket toborozni a fennálló igen szigorú törvények és büntetések miatt. Sz felszólítására Ruszkay szervezésszaki tervezetet állít össze egy magyar és egy német ajkú önkéntes zászlóalj felállítására, mely magyar parancsnokság alatt állna. E kísérlet és a tapasztalatok kiértékelése után kerülne sor önkéntes hungarista hadosztályok felállítására. Németek megköszönik, hogy [így!] Krappe nevezetű ezredes kijelenti, továbbítja az ajánlatot német illetékes tényező elé. Rövid napokra rá kitört a Jugoszlávia elleni háború. A magyar kormány hadat üzen Jugoszláviának. Krappe kijelenti: miután a magyar kormány úgyis hadat üzent, a kérdés időszerűtlenné vált, nincs szükség önkéntes jelentkezésre, de mégis hálásan tudomásul veszi, hogy ilyen elgondolás is van.
Közbevetőleg: a Napló az 1941. április elejei tragikus eseményekről mindössze ennyit és így ír:
A német-jugoszláv, majd későbben a magyar-jugoszláv háború kitör, miatta Teleki Pál öngyilkosságot követ el, ezzel kapcsolatban az egyház bolonddá nyilvánítja, különben nem temetheti el. A magyar föld mint bolondot fogadja vissza. Nyugodjék békésebben, mint ahogyan visszahagyta az országot.
A Napló 1941. évi bejegyzéseinek töredékes voltát – és egyúttal az erre az esztendőre vonatkozó anyaga forrásértékét jelzi, hogy a „szerző” a jugoszláviai hadjáratot éppúgy nem méltatja figyelemre, mint a Bárdossy-kormány tevékenységét. Az pedig, hogy Szálasi semmit sem tud a keleti hadjárat előkészületeiről, tekintettel a Várban, a Színház utcában székelő vezérkarhoz fűződő kapcsolatait, szinte érthetetlen, megmagyarázhatatlan.
A Napló így reagál 1941. június 22-re:
Kitört a német-szovjet háború. S annyira képtelennek tartja ezt, hogy amikor június 22-én reggel, vasárnap 7 órakor a gépkocsivezető jelenti a tényt – Sz a pomázi kerületbe indult országjárásra -, Sz kijelenti:
„Ez nem igaz!” és úgy száll be a kocsiba, hogy a gépkocsivezetőt beugrasztották. A pomázi kerületben Csia Sándor párttag, a kerület képviselője megerősíti a hírt. Sz megjegyzi: „Sok baromságot tapasztaltam, de ilyet még nem!”
Szálasi a Naplóban őszintén elismeri kudarcát – „külügyi” téren:
Sz minden erejének megfeszítésével keresi a komoly kapcsolatokat a Német Nemzetiszocialista Munkáspárttal és általánosságban a többi európai nemzetiszocialista mozgalmakkal. Erőfeszítései meddőek, kezdeti csekély eredmények után még ezek is teljesen veszendőbe mennek. Sz véleménye a dolgok állásáról:
A német hadsereg hatalmas, mindent elsöprő és a képzeletet felülmúló sikerei a hadszíntereken az európai népekben előtörő nemzetiszocialista mozgalmakat egyoldalúan befolyásolják kialakulásukban, valamint magatartásukban. Ezek csupán olyan nemzetiszocialista áramlatokat fogadnak el, amelyeket a német kormány is hivatalosan magáévá tesz, mondván, a német kormány és a német nemzetiszocialista párt egymástól elválaszthatatlan, így nem lehet a német kormánynak és a német nemzetiszocialista pártnak más állásfoglalása az alapkérdésekben, tehát a politikai és a világnézeti út egyazon felépítésű. Ennélfogva csak olyan nemzetiszocialista pártokkal és mozgalmakkal állnak szóba a tekintetbe jövő európai államok, amelyeket a német kormány is elfogad. A német hivatalos vezetés azonban csak olyan nemzetiszocialista mozgalmat fogad el, amelyik hajlandó a német nemzetiszocialista gyakorlat beépítésére saját mozgalmába. Más mozgalmat sovinisztának bélyegez.
Német körök kijelentik:
A lengyel nép nem kaphat önállóságot, mert kieső nép – „Ausfallvolk”;
a magyar nép nem kaphat önállóságot, mert letűnő nép – „Ein retrogrades Volk”;
a román nép nem kaphat önállóságot, mert kulturálatlan nép – „ein Volk ohne Kultur”.
Sz tiltakozik ilyen rövidlátó beállítás ellen. Kérdezi a vele ilyen értelemben beszélő németeket, milyen népnek kellett volna minősíteni a németet a 30 éves háború idején, amikor svédek, franciák, csehek, osztrákok, vallonok, spanyolok dúlták a több száz vezető alatt álló népet: kiesőnek, letűnőnek vagy kultúra nélkülinek.
Más alkalommal Szálasi, naiv érdeklődésére, őszintén drasztikus választ kap a náci imperialista magatartás nyers tényeiről:
Egyik német megjegyzi Sz kérdésére, ugyan hogyan csinálják azt, hogy még most sem szereti őket Európa egyik népe sem: „Wir machen jetzt Krieg, da hat man keine Zeit sich mit sentimentalen Sachen zu befassen. Sie werden aber sehen, nach dem Kriege, ja, da verden wir uns systematische beliebt machen!” Fordításban: „Mi most háborúban vagyunk, nincs időnk, hogy érzelgős dolgokkal foglalkozzunk. De meglátja [a] háború után, igen, majd szisztematikusan fogjuk megszerettetni magunkat!” Elképesztően jellemző.
Szálasi egyre kritikusabb, sőt mi több, ingerültebb megjegyzései a német nácizmus imperialisztikus vonásairól, a lengyelekre, a románokra és a magyarokra vonatkozó szélsőséges német állásfoglalás pontos rögzítése a Naplóban azt sejteti, mintha Szálasi 1941-ben németellenessé vált volna. Hogy mennyire nem ez volt a helyzet, azt Szálasi ismételt, makacs próbálkozásai bizonyítják a német imperialisták támogatásának megszerzésére. Szinte minden ilyen beszélgetés Szálasi ajánlkozásával kezdődik, amikor pedig a várt eredmény elmarad és még halvány ígéretet sem kap, akkor következnek a németek imperializmusát, szűklátókörűségét ecsetelő, nem éppen hízelgő kijelentések.
De ha véletlenül német hírszerző, diplomata, vagy akár minden hivatalos beosztás nélküli magánszemély a legcsekélyebb megértést mutatja Szálasi eszméi iránt, a kritikai megjegyzések egyszeriben elmaradnak.
*
Szálasit honi patrónusai, hívei is segítik abban, hogy a hivatalos német diplomáciai vonallal érintkezésbe kerüljön.
Szálasi első találkozása hivatásos német diplomatával így zajlott le:
Sz megismerkedik Werkmeisterrel, a német követség első tanácsosával Magyary Zoltán dr. lakásán, vele együtt ebédel mint Magyary Zoltán és felesége vendége. Werkmeisternek ambíciói vannak. Sz-t nagyon leereszkedően kezeli, szörnyen meg van elégedve önmagával. Sz tanakodik, hogy jó kezekben van-e a német követség. Megállapítja önmagában ebéd közben, hogy nincs.
Ebéd után felveti Sz Délkelet-Európa és a Közel-Kelet kérdését. Véleménye szerint meg kell oldani. Megoldása azonban csak úgy lehetséges, ha közben Magyarországon is egyértelmű nemzetiszocialista rendszer kerül uralomra. Werkmeister kijelenti, hogy a német vezetés elvből nem avatkozik be más államok belügyeibe, mindegyiknek saját belátása és meglátása szerint kell cselekednie. Sz felhívja figyelmét a tényre, hogy viszont a szabadkőművesek és zsidók megsegítik egymást és fütyülnek arra, hogy ez a másik állam belügyeibe való avatkozással jár vagy sem. A célt nézik és ebből a szempontból teljesen igazuk van. Ugyanezt kellene a német vezetésnek is csinálnia. Sz véleménye, hogy a jelenlegi német követ, Erdmannsdorff nem felel meg a világnézeti követelményeknek és úgy tudja, hogy egy új követ jön.
(Ezek után Szálasi és a Nyilaskeresztes Párt vezetői csodálkoztak, hogy nem szívesen látott vendégek az Erdmannsdorff vezette német követségen!)
Werkmeister epésen megjegyzi: talán úgy gondolják, hogy egy ember jön, akinek neve „mayer”-rel végződik. Nagyon csalódni fognak.
Sz ugyanis tudomást szerzett Ruszkaytól, hogy egy Feselmayer vagy Weselmayer nevezetű férfit említenek, aki „Umbruchsachverständiger von Európa” [kb. „átállítási felelős”], és aki eddig minden átállítást megcsinált, hogy követnek érkezik Erdmannsdorff helyett. Erre az emberre célzott Werkmeister epés megjegyzésével.
Sz nem válaszol Werkmeister megjegyzésére.
*
Szálasi bemutatkozása hivatalos német diplomáciai vonalon tehát nem minősíthető egyértelműen sikeresnek, hogy éppenséggel kudarcról ne beszéljünk.
A folytatásra a Nyilaskeresztes Pártban került sor:
Ruszkay felbőszültén értesíti Sz-t, hogy Feselmayer nem fog jönni német követnek, mert megfúrták, mert indiszkréció folytán kitudódott a vele való terv. Ezt az indiszkréciót pedig magyar részről követték el, úgy mondják, hogy a nyilasok pletykáltak, így megint nagyon romlott a Nyilaskeresztes Párt tekintélye a németek felé. Sz felteszi a kérdést: vajon miért kell ennek ilyen misztikus titokzatossággal történni, ha egy követet egy másikkal leváltanak. Ruszkay hirtelen nem tud választ adni, csak igen méltatlankodik, kijelenti, óriási lehetőség múlott el, mert az illető német urat Hollandiába küldték, és nem lehet tudni, hogy mikor fogják megint visszavezényelni Délkelet-Európába. Máskülönben is ki kell jelentenie, hogy többé titkokat nem fog elmondani a pártban senkinek, mert mindenki pletykál, tovább adja, így a munka komolysága és eredményessége veszélyeztetve van. Sz egyetért, tartsa meg minden titkát, mert titok lényege az, amit egy ember tud. Ruszkay nagyon mérges.
*
Arról persze szó sincs, hogy az a bizonyos „Feselmayer” vagy „Weselmayer” (egyébként valószínűleg Veesenmayerről volt szó, aki valóban ilyen „átállítási szakember” volt, és több európai országban már megmutatta ez irányú képességeit) azért nem jött 1941 nyarán Budapestre, mert Szálasi fecsegett. A fecsegés nyilván kellemetlenül érintette Ruszkayt és német hírforrását, de Veesenmayer missziója emiatt még nem maradt volna el, feltéve, hogy szükség lett volna rá. Amikor megértek a viszonyok az „átállításra” vagyis 1944. március 19-én, akkor meg is érkezett Veesenmayer Budapestre, teljesen függetlenül attól, hogy ez ügyben Szálasinak vagy Werkmeisternek mi volt a véleménye.
Miután diplomáciai téren Szálasi kudarcot vallott, azaz nem sikerült megnyernie Werkmeister követségi tanácsos támogatását a hivatalos Németország magyarországi intervenciójához, az ő vezetése alatt álló szélsőjobboldal érdekében – álláspontjában 180 fokos fordulatot hajtott végre. A pártvezetői megközelíthetetlenség hófehér tógáját öltötte magára. Ettől kezdve a magyar szuverenitás őrének szerepét játszotta, amíg megfelelő helyről megfelelő ajánlatot nem kapott.
*
1941 nyarán újra napirendre kerül a Baky-kérdés a Nyilaskeresztes Pártban:
Sz félreérthetetlen bizonyítékot kap, hogy a Baky-Rothen-féle cimboraság előkészíti a párt szétbomlasztását. A postai lehallgató szolgálatba beépített párttagok átadják Sz-nak azoknak a távbeszélő beszélgetéseknek szó szerinti szövegét, melyeket Baky folytat le Rothennel és amelyekben Sz-ról csak mint „dalai lámáról” emlékeznek meg.
Ruszkay is tudomást szerez a Baky-Rothen-féle készülődésről. Ezért Ruszkay javasolja: Rupprecht német összeköttetéseit hasznosítani kell, őt a párt hivatalos összekötőjeként kellene beállítani a németek felé, Berlin székhellyel. Rupprecht ezt nyugodtan vállalhatja, mert független, gazdag ember, így a pártnak jó hasznára lesz anélkül, hogy akár egy fillérbe is kerülne a pártnak.
Baky viszont bennfentes jobboldali körökben, a MÉP felé tevékenykedjék.
Sz egyetért Ruszkay javaslataival. Magához kéreti külön-külön Bakyt és Rupprechtet.
Bakynak megmondja feladatát:
Neki kell beállítania a felderítést a MÉP felé, a MÉP jobboldali képviselőit igyekezzék áthozni a Nyilaskeresztes Pártba, összeköttetései révén a Belügyminisztériummal, különösen a rendőrségi és csendőrségi előadókkal figyelmeztesse idejekorán a Pártot, ha a rendszer részéről a Pártra káros intézkedéseket foganatosítanák. Keresztes-Fischer Ferenccel való ismeretségét – mindketten Ekszisták – használja fel arra, hogy a belügyminiszter segítségével egyengesse Sz útját a Kormányzóhoz.
E feladatok végrehajtásában közvetlenül Sz-nak van alárendelve, Baky a feladatokat ellenvetés nélkül elvállalja.
Rupprecht a következő feladatot kapja Sz-tól: képviselje hivatalosan a Nyilaskeresztes Pártot Berlinben, ezért tegye át székhelyét Berlinbe, kövessen el mindent, hogy a német nemzetiszocialista párt ugyancsak hivatalos megbízottját küldje ki Magyarországba Sz-hoz, hogy ezzel a legszorosabb együttműködés jöjjön létre a két párt között és a nagy elvi kérdéseket súrlódásmentesen tudják elintézni. Ebben a feladatában közvetlenül Sz-nak van alárendelve. Rupprecht elfogadja a megbízást, kijelenti: neki elvi kifogása nincs ellene, de először még meg kell kérdeznie Berlint, hogy elfogadhatja-e vagy sem.
Sz felhatalmazza Rupprechtet, járjon el lelkiismerete szerint. Rupprecht elszólását Sz szó nélkül tudomásul veszi, nem felejti el.
Rupprecht elszólása révén Sz politikai hírszerző csoportra bukkan, amelyik azonban önálló konjunktúrapolitikát is csinál. Baky a hírforrás, Rupprecht a postaláda. Michaelis a futár és Rothen a kiértékelő. Sz előtt világos, tiszta, hogy minden egyes politikai hír, amit Magyarországon a német hírszerzők összehordanak, ebbe a csatornába jut és kerül Rothennél kiértékelésre, aki viszont a német Külügyi Hivatalban ül mint Délkelet-Európa egyik felelős és hivatalos előadója. Rothen úgy játszhat, ahogyan kegyeit éppen gyakorolni akarja.
Még egy adalék a „magas színvonalú” Baky-Szálasi-párharchoz:
Baky mindent elkövet, hogy Kováts Klára titkárnőt eltántorítsa Sz-tól. Állást, pénzt ígér neki, hogy otthagyja Sz-t, mert Sz teljesen lehetetlen a németek előtt, bolond, aki egyáltalában nem jön tekintetbe. Baky kijelenti Kováts Klárának, mindent el fog követni, hogy Sz nagyzási hóbortját megtörje, és vagy józan belátásra kényszerítse, vagy elpusztítsa. Vagy ő – Baky -, vagy Sz, de az egyiknek pusztulnia kell. Kováts Klára hűségesen és rendíthetetlenül kitart Sz mellett, kioktatja Bakyt, hogy menjen akkor ki a pártból, ha így gondolkozik, de ne destruáljon a párton belül. Baky ingerülten kijelenti: Kováts Klárának semmi köze, hogy ő benn van-e még a pártban, ő – Baky – kötelességének tartja, hogy mindenkit felvilágosítson a párton belüli helyzetről, és a pártból akkor fog elmenni, amikor azt jónak látja. Kováts Klára mindenről részletesen jelentést tesz Sz-nak, aki a továbbiakban is feladatául adja Baky felderítését, figyelemmel kísérését és az egész Magyarság napilap körüli újságíró-cimboraság nyilvántartását. Kováts Klára a mozgalom leghűségesebb harcosa.
*
1941- augusztus végén vagy szeptember elején – a pontos dátum nem ismeretes – négynapos „villámlátogatásra” Budapestre érkezett Wilhelm Höttl, a RSHA, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal délkelet-európai megbízottja, és Himmler megbízásából közölte Bakyval: Himmler ejtette Szálasit, ezért azt kívánja, hogy minél többen lépjenek ki a Nyilaskeresztes Pártból és alakítsák újjá a régi Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, pártszövetségre lépve Imrédy pártjával; ebben az esetben hatalomra jutnak.
Baky a tárgyalás után összehívatta a Szálasival szemben álló nyilasvezetőket, és Höttl utasítását a következőképpen fordította magyarra:
Megjött Berlinből az értesítés, hogy Imrédyékkel jobboldali kormányt kell alakítani, s aki nem jön, az lemarad. Ő nem vár, ő kilép …
1941 őszén elhagyta Szálasit a Baky-Rupprecht kettős, valamint tizenegy nyilas parlamenti képviselő, hogy parlamenti szövetségre lépjen az Imrédy-Rátz-féle Magyar Megújulás Pártjával.
Szálasi a szeptemberi „pártszakadás” tanulságait a Naplóban így összegezte:
Németországban kicsi, de igen erőteljesen beépült imperialista csoport működik, mely Európát imperialista alapon akarja megépíteni. Ennek a csoportnak Magyarország felé nyúló keze a Rothen-Baky-Rupprecht-
A Rothen-cimboraság valószínűen teljes eredménnyel bizonyíthatta német hivatalos körök előtt, hogy Magyarországon régen meg lehetett volna csinálni a nemzetiszocialista egységet, már régen nemzetiszocialista rendszerváltozást lehetett volna előidézni, ha nem lennének a hungaristák, és különösen, ha nem lenne Sz az ő idejétmúlt hungarizmusával. Bebizonyították, hogy Sz-nak már egyáltalán nincsenek hívei a nép széles rétegeiben, csak pár elvakult hívére támaszkodik, és élvezi azt a helyzeti előnyt, amit számára a fegyházi vértanúsága adott. Máskülönben jóhiszemű báb, aki azonban végzetesen árt a nemzetiszocialista európai kibontakozásnak, ezért fel kell számolni személyét és mozgalmát is. Biztosíthatták a német hivatalos köröket, hogy kiszakadásukkal egyszerre elintézik ezt az egész kérdést, és Magyarország beállását a német nemzetiszocialista rendszerbe már semmi nem fogja gátolni.
Ezek alapján kap a Rothen-cimboraság felhatalmazást kiszakadási és bomlasztási szándékkal megindított kezdeményezésének végrehajtására. Ez alapon bosszút is állhat Rothen, Rupprecht és Baky, hogy Sz nem úgy határozott fegyházból való kijövetele után, ahogyan azt ők elképzelték és ígérték ugyanazoknak a német köröknek, amelyek Sz-nak és mozgalmának felszámolására az engedélyt megadták.
Sz nem felejt. A párt két hatalmas malomkő közé kerül.
*
Szálasi pozíciója 1941 őszén – összehasonlítva a kiszabadulása utáni helyzettel – meglehetősen ingatagnak, bizonytalannak tűnt. Bárdossy miniszterelnök szóba sem áll vele – ezt Szálasi nehezen tudta elfelejteni, de nem teljesültek a Berlinnel vagy Rómával kapcsolatos nyilas remények sem. A „fegyencmártírium” tűnőben volt, nem sikerült létrehozni a szélsőjobboldali ellenzék egyesítését, sőt saját pártjának egysége és ereje is megrendült a Baky-Rupprecht-csoport kiválásával.
Az a tény viszont, hogy Ruszkay állhatatosan kitartott mellette, a PV mellett, azt a reményt keltette Szálasiban, hogy a németek nem mondtak le teljesen a vele való együttműködésről.
Ruszkay két irányban buzgólkodott. Egyrészt meg akarta győzni németországi megbízóit, hogy Szálasi jobb annál, mint amit róla Bakyék mondanak és terjesztenek, másrészt Szálasi kiválóságának és politikai súlyának bizonyítására nagy erőfeszítéseket tett a Nyilaskeresztes Párt és a Magyar Megújulás Pártja egyesítésére – Imrédy és Szálasi közös vezérlete alatt.
Ekkor létrejön egy érdekes találka.
– Október hónapban Berlinből, a német Külügyi Hivatalból, két politikai hírszerző és felderítő érkezik Magyarországba. Találkát kérnek Sz-tól. A találka Brinzey György Margit körúti lakásán [?]. Jelen vannak a németek részéről egy Rademacher – R – nevezetű és egy kísérője, aki a zsidókérdéssel kapcsolatosan működik Németországban, a Párt részéről Sz, Ruszkay és a házigazda. R kérdéseket tesz a magyarországi belpolitikai helyzetet illetően. A kérdésekre inkább Ruszkay ad tájékoztató felvilágosítást, Sz a beszélgetés elején inkább hallgat. Első benyomás: a németek nagyon kíváncsiak, hogy a szeptemberi kiszakadás miatt tulajdonképpen miért nem következett be a Párt szétbomlása. A magyarországi pártpolitika kulisszái mögé akarnak bepillantást.
R. Kérdést intéz Sz-hoz a Volksbunddal való viszonyát illetően és különösen Baschsal való beszélgetés felől.
Sz: Elmondja az 1940-ben fegyházból való szabadulása után Baschsal való beszélgetésének lényegét. Michaelis méregkeverő játékát benne, Basch állítólagos írásbeli jelentését, melyben állítólag kihagyta volna Sz indoklását, hogy miért nem írta volna alá a Volksbundot felállító bécsi jegyzőkönyvet. Kijelenti, hogy Basch tényleg kihagyta jelentéséből Sz indoklását, [Szálasi Bascht] hazug fráternek minősíti, nem óhajt többé leülni vele egy asztalhoz, a maga részéről soha nem fogadja el [a] magyarországi német népcsoport vezetőjeként. A németeknek talán ilyen férfiú kell, Sz-nak azonban nem kell. Megmondja, mi az álláspontja a német népcsoporttal kapcsolatban, ahogyan Basch előtt annak idején kifejtette.
R: Hallgat. Megjegyzése nincs erre a válaszra.
Szálasi a magyarországi Volksbund különleges jogait biztosító szerződéssel kapcsolatban kifejtette Baschnak, hogy a Hungarista Mozgalomnak nincs szüksége ilyen szerződések kötésére, mert hiszen „a hungarista ideológia értelmében a Hungarista Magyar Birodalom felségterületén belül minden népszemélyiség megkapja életjogait, amit a szerződés viszont csak részben valósít meg”.
Persze, Szálasi most, 1941 őszén, német tárgyalópartnere előtt elhallgatta, hogy Basch Ferenccel, a Volksbund vezérével 1940 őszén azon kaptak össze, hogy a Nyilaskeresztes Párt be akarja szervezni a magyarországi német népcsoportnak azokat a tagjait, akik nem jelentkeztek a Volksbundba; ezzel szemben Basch – az asztalt verve – közölte: „Himmler követeli, hogy az egész német népcsoportot be kell szervezni.”
A Szálasi-Rademacher-beszélgetés így folytatódott:
Sz: Megmagyarázza, hogy egy Mozgalomról és egy Pártról van szó, amelyek együttesen a Hungarizmust építik. Mindkettő ideológiailag van felépítve, határozott utakat tapos, félreérthetetlenül tiszta célja van. A kiszakadt rész [Baky és társai] nem látja az ideológiát, szükségét nem érzékeli, mi is a nagy különbség a magyar és a német ideológiai rendszer között, annak dacára, hogy mindkettő a nemzetiszocialista világnézetet vallja, hanem csak és egyedül a német fegyverek sikerét tapasztalja, tehát tisztán anyagelvű felépítéssel bírálja az eseményeket, mondhatni: konjunktúrázik a német fegyverek győzelmei miatt. Ruszkay közbeszól, nem is lenne ez olyan nagy hiba, mert először jöjjön a győzelem, utána jöhet bármilyen ideológia. Sz megjegyzi a Ruszkay megjegyzéséből kiváltott derült hangulatban: a helyes út, ha a győzelem és az ideológia nem egymás utáni sorrendben jönnek, hanem egymás melletti, egymást serkentő egyidejűségben, mert cél nélkül – célt pedig csak az ideológia tud adni – a háború mészárlás, és utána nem az igazságot valósítja meg, hanem a mészáros erőszakosságán épülő erőszakrendszert. Sz kijelentését vegyes érzelmekkel hallgatják, de nem kommentálják.
Új Szálasi-féle fogalom és képalkotás született: a „mészáros erőszakosságán épülő erőszakrendszer”; nem is érthető világosan, kinek akart ezúttal Szálasi tanácsot adni; ha a náciknak, akkor Rademacher és társai ezt okkal sértőnek érezhették; talán erre utal a Napló kissé fura megjegyzése e Szálasi-tétel „vegyes érzelmekkel” történt hallgatásáról. A társaság azonban tovább beszélget:
R: Felveti a kérdést, hogy nem látja-e Sz annak szükségét, hogy sürgős lenne a belpolitikai kérdések tisztázása.
Sz. A német vezetésnek kell megállapítani, hogy sürgős vagy nem sürgős. A Párt és a Mozgalom eddig még csak hat esztendő óta harcol a hatalomért, tehát még mindig van nyolc esztendő ideje, hogy ugyanolyan idő után vegye át a hatalmat, mint tették azt határozottan kedvezőbb viszonyok között Németországban.
R: Az események mégis sürgetnek, nincs idő, hogy ilyen nyugodtan és tervszerűen kifejlődjék a mozgalom. Sürgősebb és gyors eredményt biztosító lépéseket tartana helyénvalónak.
Sz: Kifejti felfogását a hatalom átvételét illetően. Az államfő és a Nemzet közös akaratából akarja végrehajtani.
R: Megkérdezi, van-e erre kilátás.
Sz: Eddig nem volt rá ideje, hogy az időszámvetéssel foglalkozzék, mert szervezéssel volt elfoglalva. Egy-két év után meg tudja mondani, hogy ilyen lépésnek van-e kilátása, eredménye. Sz: Szemei előtt a Hindenburg-Hitler és [az] itáliai császár-Mussolini iskolapéldái lebegnek. Igen szerencsés megoldásnak minősíti azokat, ezért itt is alkalmazni szeretné. Nem kételkedhetik ennek lehetőségében mindaddig, amíg nem kísérli meg ezt az utat. Feltétlenül bízik benne, hogy a Kormányzó fogadni fogja. Ha pedig nem fogadja, megkapja Sz az erkölcsi jogosultságot, hogy teljesen szabadon határozhasson és dönthessen további lépéseit illetően. Rögzíti, hogy a Párt és a Nemzet saját erejéből akar a hatalomra jutni. Elmondja R-nak, hogy 1936 októberében a Nürnberg melletti faluban mit mondott. Bejelenti R-nak, hogy kezdeményező lépéseket tesz a tél folyamán a Kormányzó felé, ezekből meglátja, milyen eredményt tud elérni …
Szálasi a továbbiakban – legalábbis saját feljegyzése szerint – arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindenfajta kibontakozás Magyarország belügye, ezért Németországba csak akkor megy ki, ha előzetesen jelentést tett a kormányzónak, de rögtön hozzátette: „Nem az a lényeges, hogy az engedélyt megkapja-e ilyen lépés megtételére, hanem az, hogy a Kormányzó tudjon Sz elhatározásáról, hogy tudja, hogy kimegy Németországba és ott Magyarország politikai életét érintő kérdésekben fog és akar tárgyalásokat folytatni.”
R: Teljesen igaza van Sz-nak, ez a korrekt, becsületes álláspont. Ő is úgy ítéli a jelenlegi helyzetet, hogy a ma fennálló viszonyok között nem is lenne érdemes, hogy Sz kijöjjön, mert nem tudnák kijövetelének eredményességét biztosítani. Máskülönben is az a nézete, ha Sz egyszer kijön Németországba, onnan többé nem térhet vissza üres kezekkel.
Sz: Nagyon köszöni R kedves megjegyzését. Ő személyére nézve csak annyit mondhat R-nak, ha egyszer ki fog menni Németországba, már nem üres kezekkel fog oda érkezni, úgyhogy nem nagyon lesz lehetősége arra, hogy bármit is a kezébe nyomjanak.
R: Elérti a célzást, nevet, és tudomásul veszi Sz elhatározását.
… Sz felveti a kérdést, hogy az átállítást úgy is meg lehetne csinálni, hogy a Párt és a Mozgalom erőteljes kezdeményezésekbe kezd a kormány ellen. Ezt azonban csak abban az esetben tudná megcsinálni, ha a német döntő tényezők ezt jóakaratúan tudomásul vennék. Ezt azért szeretné, mert egyáltalában semmi kedve nincs hozzá, hogy a Hungarista Mozgalom ugyanolyan sorsra jusson, mint Romániában a Vasgárda, melyet kimondottan a német szuronyokra támaszkodva semmisített meg az Antonescu-rendszer.
R kijelenti, hogy a német kormány a magyar kormánnyal van szerződéses viszonyban és nem a Nyilaskeresztes Párttal. Ha tehát a Párt bármit is kezdeményez a magyar kormány ellen, német szuronyokkal fogja magát szemben találni.
Sz kérdést tesz fel, hogy tulajdonképpen akkor mi a kívánság. Mert: nem akarják, hogy a kormányzóval történjék az átállítás:
nem akarják, hogy saját kezdeményezésből induljon meg az átállás.
Mit akarnak és hogyan akarják? Talán csak nem akarják imperialisztikusan megoldani a kérdést? Sz felvilágosítást kér.
Rademacher nem ad felvilágosítást, még tanácsot sem, csak azt hangoztatja, hogy a magyar kormány ellen nem lehet és nem szabad kezdeményezni.
Szálasiban 1941 őszén az a meggyőződés alakul ki – és nemcsak e beszélgetés alapján -, hogy körülötte, „személyével kapcsolatosan hatalmas misztifikáció folyik …”
*
1941 őszén, amikor a Wehrmacht hordái északon már körülzárták Leningrádot, a középső frontszakaszon Moszkva felé törtek előre, délen pedig Rosztovot veszélyeztették, a magyar nemzetiszocialista tábor – kifelé – győzelmi dicshimnuszokat zengett, itthon viszont a nyilas testvérek, a vezetőket is beleértve, alig titkolt elkeseredéssel állapították meg: a Harmadik Birodalom politikai vezetői nem értékelik kellőképpen odaadásukat, szolgálatkészségüket nem viszonozzák megfelelő támogatással – hatalomra jutásuk érdekében. Szálasi úgy érezte, nem teljesen alaptalanul, hogy hivatalos német tényezők még mindig nem ismerik el korlátlan vezéri mivoltát, ezért amíg egyfelől minden alkalmat megragadott a náci diplomaták és hírszerzők megnyerésére, ugyanakkor minden kudarca egyre keserűbbé tette a Harmadik Birodalom iránt. Nemegyszer, persze csak szűk körű, bizalmas politikai beszélgetésekben, imperialisztikus célkitűzéseket vélt felfedezni a német diplomaták, hírszerzők, katonai vezetők Magyarországgal kapcsolatos tevékenységében. Ez persze igaz is volt, csak nem úgy és nem azért, ahogyan Szálasi gondolta.
A pártvezető szűklátókörűségét mutatja, hogy nem volt képes megérteni: a német politikai vezetést döntő mértékben az érdekli, hogy háborítatlanul használhassa a magyar közlekedési vonalakat, és hogy Magyarországról rendben, hiánytalanul megkapja a szükséges mezőgazdasági termékeket, továbbá a háború folytatásához égetően szükséges bauxitot (kisebb részben pedig az olajat); mindezt a Teleki-, majd a Bárdossy-kormány egyként biztosította is. Ehhez képest alárendelt jelentőségű, hogy a hivatalban levő kormány milyen ideológiát vall. Egyébként is: a romániai tapasztalatok, a Vasgárda uralomra jutása utáni politikai és gazdasági zűrzavar óvatosságra intette Hitlert is, Himmlert is.
Minthogy pedig akkor a Harmadik Birodalom vezetői még ígéretek formájában sem támogatták Szálasi hatalmi igényeit, sőt passzív magatartásra sem voltak hajlandók, a Nyilaskeresztes Párt vezére német imperialista tendenciákat vélt felfedezni, azt gondolván, hogy e tendenciák irányítói meghamisítják „a tiszta, az igazi náci ideológiát”.
Amikor azonban néhány évvel később személye végre előtérbe kerül, a PV már nem hangoztatott ilyenfajta aggályokat, egyszeriben elfelejtette a német imperializmussal kapcsolatos fenntartásait.
De ez csak 1944 októberében következett be.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!