Zsiday Viktor: Szerintem tökre veszélyben vagyunk

Azt látom az utóbbi években, a magyar politikában is, hogy el szokták mondani, mit csinálnak. Orbán Viktor is el szokta mondani, mit fog csinálni. A Nemzetgazdasági Minisztérium is elmondja, mit akar csinálni. Teljes mértékben elhiszem, hogy azt csinálják, amit mondanak. És ebből a szempontból egyértelmű, mi a kormányzati politika, s az is teljesen egyértelmű, hogy Nagy Márton irányítja a gazdaságpolitikát, ő a tótumfaktum
– mondta Zsiday Viktor, aki Madár Istvánnal, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzőjével vendégeskedett a a lap Checklist című podcastjának szombati különkiadásában. A Citadella Alap portfóliókezelője részletezte, hogy Nagy Mártonnak az az elmélete, hogy magasnyomású gazdaságpolitikát kell folytatni, ami azt jelenti, hogy a költségvetés segítse a gazdasági szereplőket, adjunk olcsó hiteleket, pörgessük a növekedést, az infláció pedig inkább másodlagos fontosságú tényező. Zsiday szerint ez nagyon fontos változás, és egyre inkább ezen az úton megyünk, kivéve olyankor, ha valamiféle külsős sokk megállít minket és egy fél lépést hátra kell tennünk.
Madár arról beszélt, hogy a nagy kormányzati célok közül rövid távon az infláció áll talán a legjobban, a gazdasági növekedésben még lehet bízni, ám ott nagyok az elvárások, a költségvetés viszont elég rosszul néz ki.
Nagyrészt ez is volt a témája a szakemberek beszélgetésének. Zsiday kifejtette, hogy a demokráciákba alapvetően bele is van kódolva például az, hogy nő az államadósság. Ennek oka, hogy a politikusoknak meg kell felelniük a választóknak azért, hogy szavazzanak rájuk. Ebből következik, hogy a lakosságot erősen érintő recessziók idején élénkítenek, ám fellendülés idején nem tudják visszafogni a költést, s szerinte erre a dilemmára nem is nagyon van megoldás. Elvégre jó időkben melyik politikus akarna megszorítani?
Szóba került Zsiday Viktor az új év első napján publikált cikke is, amelyben rögzíti:
Zsiday rámutatott, hogy a probléma az ilyen kitettségekkel az, hogy a sokkokat nem látjuk előre. S ha például nagy a költségvetési hiány, akkor valószínű, hogy ki kell igazítani. Ez azonban általában fékezi a gazdasági növekedést, s növeli a munkanélküliséget. Így lehet belefutni a recesszióba: elvégre válság idején kényszerülnek olyan lépésekre, amelyek növelik annak a negatív hatásait, mélyítik a recessziót. Mint Zsiday összegzett:
Szerintem tökre veszélyben vagyunk.
Rámutatott, attól, hogy esetleg a környező országokban is nagy a költségvetés hiánya, abból nem következik, hogy nem lehet egyszerre mindenkinek rossz. Azt is elmondta, szerinte a költségvetésben sok olyan tétel van, aminek kezelésével rendbe lehetne tenni a büdzsét anélkül, hogy az érdemi negatív hatással lenne a gazdasági kilátásokra. Ilyen a sport- vagy az egyházi támogatások esetleges racionalizálása is. (24.hu)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…
„Zsiday Viktor: Szerintem tökre veszélyben vagyunk”
-Hááát – nem is tudni hogy kikre gondolt Zsiday BEFEKTETŐ úr? (Persze sejtjük…- de…!)
De…- nézzük csak, hogy KIK IS VANNAK IGAZI VESZÉLYBEN? Hát az EDDIG „MEGVÉDETTEK”!
Merthogy az igazat megvallva jómagam – balrad.hu admin – SEM GONDOLTAM ARRA, hogy micsoda „látnoki” képességek birtokában is vagyok, amikor ezt a „NER vasmarka rászorul a HITELKÁROSULTAK NYAKÁRA” c. témát közzétettem!
ÉRDEMES ISMÉT ELOLVASNI!
Azt kell most mondjam, hogy – SAJNOS! – valóban „ELŐRE LÁTTAM” A KATASZTRÓFÁT!
Hiszen MÉG HÁROM HÉT SEM TELT EL a hír közzétele óta, amikor tegnap (2024 január 12.- én délután) HÁROM FÖLDIM IS arról panaszkodott, hogy MEGKAPTÁK A VÉGREHAJTÁSSAL ŐKET FENYEGETŐ HIÉNACÉGEK FELSZÓLÍTÓ LEVELÉT: FIZESS! – VAGY „KICSINÁLUNK”! (Jómagam is kaptam ilyen levelet az Intrum hiénáktól, de ez egy sokadlagos fontosságú dolog, és ráadásul nekem – JOGÁSZOK EGYBEHAGNZÓ VÉLEMÉNYE SZERINT – van ellenük egy fegyverem! Ami – megítélésem szerint – GYILKOS EGY ESZKÖZ rájuk nézve! DE ERRŐL MAJD KÉSŐBB…!)
-A három panaszos földimmel „cigaretta” beszerző utamon futottam össze. Egy – egy ilyen út általában 10 perc alatt megesik, DE MOST MAJDNEM KÉT ÓRA HOSSZAT TARTOTT! „Hála” a QRIA a hiénáknak szabad rablást GARANTÁLÓ 2023 december 21 -i HATÁROZATÁNAK!
Én pedig azon tűnődöm, hogy HA CSAK A SZŰKEBB KÖRNYEZETEMBEN, KÉT ÓRA LEFORGÁSA ALATT, A KERESÉS SZÁNDÉKÁNAK LEGTELJESEBB MELLŐZÉSÉVEL, HÁROM ÁLDOZATRA LELTEM, AKKOR MENNYI LEHET vajdaság szerte?
AKIKRŐL KIJELENTHETŐ: ŐK VALÓBAN TÖKRE VESZÉLYBEN VANNAK!
SZÁMU(N)KRA MOST JÖN CSAK AZ IGAZI FEKETE LEVES!
Talán csak egyetlen „vigasz(unk)” LEHET!
A HIÉNAROHAM ÁLDOZATAINAK TÖMEGÉBEN MAJD AKAD – ARÁNYOSAN – „SAJÁTOSAN GONDOLKODÓ” IS!
Persze még ettől MEG FOG MARADNI A MAGYAROK LEGFŐBB PROBLÉMÁJA!
Ez pedig nem egyéb, mint a JELENLEGI „MAGYAR” POLTHYKAY ELYTH HALLGATÓ – JÓVÁHAGYÓ KUSSOLÁSA EBBEN A TÉMÁBAN (IS)!
Hiába no! A KÖZPÉNZMILLIÁRDOKKAL BETÖMÖTT POFÁJUKAT ARRA HASZNÁLJÁK CSAK, AMIRE A vajda SZÁNTA!
LÉNYEGTELEN, NÉMA PAMPOGÁSRA!


Szőke Mária Magdolna figyelmeztetése:
„Klaus Schwab és az OTP! – Rablósarc a magyarok pénzére! Az OTP valójában a WEF projektjeit lelkesen végrehajtó kis rablóbank” – jó lesz más bank után nézni…
https://szmm.substack.com/p/klaus-schwab-es-az-otp-rablosarc
https://szmm.substack.com/