II FEJEZET – 7
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
7. Hitler első veresége a keleti fronton.
Politikai válság kialakulása Magyarországon.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának harca
a Bárdossy-kormány ellen. Megjelenik a Szabad Nép
1941—1942 telén a Horthy-fasizmus katasztrófapolitikájának jelei minden vonalon kezdtek megmutatkozni. Nyilvánvaló volt, hogy a Bárdossy-kormány hazaáruló politikája előbb-utóbb teljes válságba sodorja az országot.
A magyar háborús politika válságának első jelei akkor mutatkoztak, amikor Hitler nagy hangon beharangozott keleti villámháborúja teljes csődöt mondott.
Hitler már megcsináltatta a „győzelmi emlékérmeket”, a magyar kormányférfiak és a nyilas vezérek zsebében már júliusban ott volt a német birodalmi kormány meghívója a fasiszta hordák moszkvai bevonulására, s íme, a fasiszták ünnepélyes bevonulás helyett véres fejjel menekültek Moszkva falai alól, s a moszkva—rigai vonalon több mint 400 kilométerrel vonultak vissza. A náci hadsereg decemberben Rosztovnál is súlyos vereséget szenvedett. Ezzel már a szovjet—német háború első fél esztendejében megdőlt a hitleri hordák verhetetlenségéről szóló reakciós legenda. A németek a tél folyamán a hosszú szovjet arcvonal minden szakaszán megkezdték a frontok „kiegyenesítését”, s „kedvezőbb állásokba” vonultak vissza.
Hitler a Szovjetunióban elszenvedett vereségeit egy időre Japán hadba lépésével és a távol-keleti front sikereivel igyekezett ellensúlyozni. Közben azonban lázasan készült a nagy hangon beharangozott tavaszi offenzívára. Ez a készülődés elsősorban azt jelentette, hogy igyekezett a csatlós államok összes élelmiszerraktárait kifosztani, hadianyaggyáraik termelését elrabolni s minél több hadosztályukat vágóhídra hajtani.
Ez volt a terve Magyarországgal is.
1942 januárjában Ribbentrop német birodalmi külügyminiszter és Keitel vezérkari főnök Budapestre látogattak, s Bárdossyval titkos katonai szerződést kötöttek, amely szerint Magyarország a tavasz és a nyár folyamán a 2. magyar hadsereget a szovjet frontra küldi.
Elősegítette a magyar belpolitikai élet kiéleződését a súlyos gazdasági helyzet is.
A német lapok 1941—1942 telén büszkén emlegették, hogy Európában százmillió számra robotolnak a német hadiipari termelés szolgálatában. Kimutatásaik szerint a tízmilliós magyar nép sorrendben az ötödik helyet foglalta el, a valóságban viszont a második vagy a harmadik helyet. Az ország kirablása mindjárt a háború kitörése után megkezdődött. Országunk a német csapatok átvonulási terepe, tehát szabad kizsákmányolási és vadászterülete volt. A németek még a búzát és más élelmiszert szállító magyar vasúti szerelvényeket sem igen engedték vissza, hanem hadigépezetük szolgálatába állították. A kereskedelmi egyezmények keretében szállított iparcikkek ellenértékével adósok maradtak, s legfeljebb játékszerekkel és be nem váltott ígéretekkel fizettek. A szén- és vagonhiány miatt a közlekedésben súlyos zavarok álltak elő.
Az ország háborúba lépésével a magyar dolgozók életszínvonala süllyedt. A pengő kezdett elértéktelenedni. Maximálták a kenyér, a zsír és a hús fejadagját, s a legfontosabb élelmiszerekre bevezették a jegyrendszert. Jellemző, hogy a fejadagok Magyarországon átlagban 30—40 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint Németországban. A kormány elrendelte a parasztság kötelező terménybeszolgáltatását, s aki a rendelet előírásainak nem tett eleget, háromévi fegyházbüntetésre ítélték. A háborúba lépéssel Magyarország gazdaságilag is Németország gyarmatterülete lett.
A Bárdossy-kormány egyik legfőbb gondja a szervezett ipari munkásság erejének megtörése volt. Bárdossy miniszterelnöksége alatt a reakciós Nemzeti Munkaközpont és a sztrájktörő Hivatásszervezet fokozott jelentőségre tett szert, s még szabadabban garázdálkodhatott. A szakszervezeteket a kormány állandóan betiltással fenyegette. A munkásság és a parasztság elégedetlenségének elfojtására növelte a karhatalmi erők létszámát, és jogkörüket kiterjesztette. „A csendőr a magyar jövő dajkája” — írták a lapok 1942 februárjában a csendőr- és rendőrnapon.
A belpolitikai válság kiéleződéséhez nagyban hozzájárult a kormány hírhedt nemzetiségi politikája, amely a népek önrendelkezésének és egyenjogúságának teljes kicsúfolása volt. Ennek a nemzetiségi politikának alapelve: az ország területén élő népek elnyomása és kirablása.
A kormány a bécsi döntések alapján Magyarországhoz csatolt vagy fegyveresen elfoglalt területek népei számára semmiféle lehetőséget nem adott sorsuk önálló intézésére. Ezeken a területeken még képviselő-választásokat sem tartottak. A kormány a nép megkérdezése nélkül majdnem kivétel nélkül olyan képviselőket hívott be az országgyűlésbe, akik mint ismert spiclik, kémek, dezertőrök és renegátok gyűlöletesek voltak a nép előtt. Észak-Erdély 46 behívott képviselője közül többen a Volksbund tagjai voltak, és még véletlenül sem akadt közöttük egyetlenegy román nemzetiségű sem.
Észak-Erdélyben úgynevezett tisztogató bizottságok folytattak véres tevékenységet. A Kárpát-Ukrajna népének kilátásba helyezett autonómia üres ígéret maradt. Az önkormányzat és a képviselői választások helyett a legvéresebb terror szakadt a kárpátukrán népre: a népgyűlölő jegyzők, basáskodó szolgabírák és szadista csendőrök rémuralma.
Kárpát-Ukrajnában és Délvidéken partizáncsapatok alakultak, s a nép bátran szembeszállt Horthy brutális nemzetiségi politikájával, fegyverrel a kezében védte legelemibb jogait. A magyar kormány válasza az elnyomott és üldözött nemzetiségek jogos önvédelmi harcára a terror fokozása volt. A nemzetiségi vidékeken egymást érték a letartóztatások és kivégzések.
A nemzetiségekkel szemben elkövetett gazságok és brutalitások hosszú és véres sorozatából is magasan kiemelkedik a szégyenletes újvidéki gaztett. 1942 januárjában három nap alatt a magyar csendőrök és katonák fasiszta tisztjeik vezetésével, a kormány és a vezérkari főnök tudtával 3309 polgári személyt, köztük 144 csecsemőt és 294 aggot mészároltak le Újvidéken, Zsablyán, Csurogon és Titelen. A minden jogalapot nélkülöző, szabadrablással, fosztogatással egybekötött tömegmészárlás után a magyar reakció „törvényes alapon” folytatta a tisztogatást. A friss vérszagra és a könnyű zsákmány hírére a hírhedt defenzív osztály és a vezérkari főnök különbírósága szállt ki Délvidékre, s 323 szerb hazafit juttatott bitófára.
Végül elősegítette a belpolitikai válság kiéleződését az a körülmény is, hogy Magyarország és közvetlen szomszédai között a viszony rendkívül elmérgesedett.
Hitler taktikája az volt, hogy egyik Duna-völgyi népet a másikkal tartsa sakkban. Ezt a veszedelmes módszert különösen Magyarország és Románia között alkalmazta eredményesen. Ha érdekei úgy kívánták, Magyarországtól román fenyegetésekkel csikart ki engedményeket és fordítva. 1941 őszén, a bécsi döntés évfordulóján, a román reakció lapjai nyíltan uszítottak Magyarország ellen, és nemcsak Észak-Erdélyt követelték vissza, hanem Románia nyugati határát a Tiszáig akarták kiterjeszteni. Ugyanebben az időben a szlovák lapok arról cikkeztek, hogy Romániának és Szlovákiának egy közös ellensége van: Magyarország. A hitleri „felszabadító” politika és a magyar reakció veszett nemzetiségi politikája jóvoltából Magyarország körül egy új, hitlerista kisantant gyűrű kezdett kialakulni.
Mindezek a tényezők a magyar belpolitikai válság kiéleződését kétségkívül elősegítették és növelték.
A Kommunisták Magyarországi Pártja éles harcot folytatott a hazaáruló, tömeggyilkos Bárdossy-kormány ellen; leleplezte bűneit és gazságait. Megállapította, hogy a háborúért a hazaáruló kormányt terheli a felelősség, s harcra szólította fel a magyar népet az ellenforradalmi rendszer megdöntésére.
A délvidéki tömeggyilkossággal kapcsolatban a Kommunisták Magyarországi Pártja 1942 februárjában aláírással ellátott, nyomdai úton előállított röpcédulát adott ki.
A röpcédula ismertette az Újvidéken, Zsablyán és Csurogon lejátszódott szörnyű vérengzést. Megállapította, hogy a nemzetiségi kérdés „megoldásának” ehhez hasonló brutális módszereivel a magyar történelemben sehol sem találkozunk. Az újvidéki példátlan gazság azért következhetett be, mert a magyar nép Hitler és Horthy igájában nyög. A magyar népnek azonban le kell vonnia e szégyenletes gaztett tanulságait, és véget kell vetnie a kormány nemzetvesztő politikájának. A magyar népnek ki kell vívnia szabadságjogait, s biztosítania kell az itt élő népek teljes egyenjogúságát. Ezt azonban csak úgy lehet elérni, ha a magyar nép bátor tömegmegmozdulásaival elsöpri helyéről a Bárdossy-kormányt, szakít Hitlerrel, s véget vet a szabadságszerető és békés állam, a Szovjetunió elleni háborúnak.
A Kommunisták Magyarországi Pártjának az újvidéki vérfürdővel foglalkozó röpcédulája ezekkel a jelszavakkal végződött: „Azonnali különbékét! Ki a háromhatalmi szövetségből! Egy magyar katonát se Hitlernek! Bíróság elé a délvidéki vérengzés bűnöseit! Önrendelkezést és egyenjogúságot a velünk élő nemzeteknek! Magyar búzát a magyar népnek! Le a drágasággal! Több bért! Földosztást! A parasztok adóhátralékának és bankadósságainak elengedését! Hozzák haza honvédeinket! Független, szabad, demokratikus Magyarországot!”
A magyar nép mozgósítása és a függetlenségi mozgalom kialakítása terén 1942 első hónapjaiban nagy munkát végzett a Kossuth rádió is. Feltárta az országban uralkodó való helyzetet, és megmutatta az egyetlen kivezető utat: a Horthy-rendszer elleni bátor, kíméletet nem ismerő forradalmi tömegharcra szólított fel minden hazájához hű és igaz magyart.
A kommunistáknak ezek a felhívásai nem maradtak hatás nélkül.
1942 első hónapjaiban a politikai életben új helyzet alakult ki, melynek fő sajátosságai, tömör összefoglalásban, a következők voltak:
1. A Bárdossy-kormány nem tudott megfelelő tömegbázist teremteni háborús politikájának alátámasztására, illetve ez a bázis egyre szűkült. Az országban nem a háborús, hanem a háborúellenes hangulat erősödött.
2. Bárdossy nem tudott szilárd, a háború folytatásához feltétlenül szükséges jobboldali kormányzati blokkot kialakítani. Ennek erőszakolása miatt még a Horthy-csoport egy részével is szembekerült, amely politikai és gazdasági vezető szerepét féltette Bárdossy feltétel nélkül behódoló politikájától. Horthy és Bárdossy között személyes ellentétek is keletkeztek, mert Bárdossy nem helyeselte, hogy Horthy fiát kormányzóhelyettesnek válasszák meg.
3. A független, szabad, demokratikus Magyarország jelszava általánosan ismert jelszóvá és követeléssé vált. A tömeghangulat Bárdossy és háborús kormánya ellen fordult. A Kommunisták Magyarországi Pártján kívül a Szociáldemokrata Párt baloldali elemei, a Szabad Szó körül csoportosult paraszti vezetők és írók s az értelmiség legjobb képviselői nyilatkozatokban, beszédekben és cikkekben tettek hitet a független, szabad, demokratikus Magyarország mellett. A függetlenségi mozgalom népi mozgalommá kezdett szélesedni.
4. A magyar reakció megkezdte kísérleteit arra, hogy a függetlenségi mozgalom vezetését az ellenzéki pártok jobboldali, megalkuvó vezetőinek kezére játssza át.
A Bárdossy-kormányban helyet foglaló politikusoknak az a csoportja, amely a kormányon belül a magyar nagytőke bizonyos „ellenzéki” tagjainak érdekeit képviselte, már ekkor abban az irányban kezdett tevékenykedni, hogy a függetlenségi mozgalom jobbszárnyát képező németellenes erőkkel szorosabb kapcsolatot teremtsen, vagy — amennyiben ezek a kormány nyílt támogatására nem vállalkoznának — a függetlenségi mozgalmat a saját vezetése alá vonja. A reakció igyekezett mindazokat a tartalékerőket maga köré gyűjteni, amelyek a fasiszta háborúban való részvétellel még nem kompromittálták magukat, s ennélfogva háborúvesztés esetén alkalmasak lehetnek arra, hogy a rendszert átmentsék, a reakció osztálykiváltságait a háború elvesztésével bekövetkezett új helyzetben is biztosítsák.
A Kommunisták Magyarországi Pártja megállapította, hogy a németbérenc Bárdossy-kormányt megbuktatni és a magyar politikai élet esedékes fordulatát létrehozni csak abban az esetben lehet, ha a függetlenségi mozgalom vezetése szilárdan a balszárny kezében van, ha a munkásosztály még szélesebb tömegeit mozgósítják, és a balszárnyon belül a munkásosztály és annak élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja vezető szerepe érvényesül. Ennek eléréséhez feltétlenül szükség volt egyrészt a Kommunisták Magyarországi Pártjának szervezeti és politikai megerősítésére, a párt politikájának a tömegekkel való még alaposabb megismertetésére és a tömegeknek a párt köré csoportosítására, másrészt szükség volt az összes németellenes erő közvetlen harci mozgósítására.
Ennek érdekében a párt meggyorsította az illegális pártszervezetek kiépítését. Azt az utasítást adta tagjainak, hogy munkahelyükön vegyék körül magukat szimpatizánsokkal, s bevonásukkal, segítségükkel kezdeményezzenek akciókat a munkásság követeléseiért és a háború ellen.
A fokozódó rendőrségi terror miatt a tagfelvételeknél óvatosabban és körültekintőbben kellett eljárni, emiatt bevezették a tagjelölt rendszert. A párt hűségre, fegyelemre, helytállásra tanította tagjait. Ami szervezeti erejét illeti, továbbra is hiányosság maradt, hogy az új pártszervezeteket főleg a szakszervezetekben és a Szociáldemokrata Párt kerületi szervezeteiben hozták létre, s nem sikerült számottevően előrehaladni a gyári nagyüzemi sejtek szervezésében.
A párt szervezeti és politikai megerősödését, valamint a függetlenségi mozgalom kibontakoztatását nagyban elősegítette, hogy megjelent a szabad sajtó egyetlen képviselője, a Kommunisták Magyarországi Pártjának illegális nyomdájában előállított központi lapja: a Szabad Nép.
A Szabad Nép első száma 1942. február 1-én jelent meg Rózsa Ferenc szerkesztésében.
Az első szám vezércikkét Schönherz Zoltán írta. A vezércikk kifejtette: a munkásosztály és a Kommunisták Magyarországi Pártja előtt az a történelmi feladat áll, hogy megteremtse a független, szabad, demokratikus Magyarországot. A lap fő feladata, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártját ideológiailag és szervezetileg megerősítse, s a munkásosztályt nagy történelmi hivatása betöltésére előkészítse. Sokat foglalkozott a lap a pártegység, a pártfegyelem és a kommunista helytállás kérdéseivel is. Tagjait a rendőrséggel és az osztályellenséggel folytatott harcban bátorságra és hősiességre nevelte.
„Elő kell készíteni a párt egész tagságát az osztályellenség fokozott támadására, a rendőrség, csendőrség, katonaság alkalmazására minden osztályharcos, demokratikus vagy háborúellenes mozgalom ellen. Elvtársainknak, akik ezeket a mozgalmakat vezetik, meg kell állniok a helyüket a rendőrség, a bíróság, de még a hóhér előtt is! A párttagokat olyan erős szellemi és erkölcsi fegyverzettel kell ellátni, hogy ne roppanjanak össze a rendőrségi kínzások alatt, ne árulják el a pártot és a kapcsolatokat, amikről tudomásuk van. Semmilyen kínzás sem mentség a pártárulásra!”
Ezt írta Rózsa Ferenc a Szabad Nép 1942. február 1-én megjelent számában. S amikor később a Horthy-rendőrség kínzókamráiba került, saját példájával tanúsította hitvallásának igazát.
A Szabad Nép rendszeresen foglalkozott a háború kérdéseivel. A legális magyar sajtó koholmányaival és hazugságaival szemben felsorakoztatta a való tényeket. Rendszeresen közölte a szovjet hadsereg főparancsnokának napiparancsait, amelyek kifejtették, hogy a Szovjetunió igazságos háborút folytat, hogy a Nagy Honvédő Háború a Szovjetunió népeinek hősies és dicsőséges felszabadító szabadságharca, hogy a Szovjetunió területfeladása csak átmeneti jellegű, s a Vörös Hadsereg feltétlenül megsemmisíti a német hordákat.
A Szabad Nép állandóan foglalkozott a munkásegység kérdéseivel is. Kifejtette, hogy a munkásosztály vezető szerepének előfeltétele akcióegységének biztosítása. A kommunisták lelkére kötötte, hogy a munkásosztály közös érdekeiért folyó harcba vonják be a párton kívüli, sőt még a különböző jobboldali szervezetekben levő munkásokat is.
Sokat foglalkozott a Szabad Nép az antifasiszta nemzeti egységfront elvi és gyakorlati kérdéseivel. Kifejtette, hogy az antifasiszta felszabadító nemzeti harc vezető ereje a munkásosztály. Foglalkozott a munkás-paraszt szövetséggel mint az antifasiszta népfront politikai alapjával. A munkásosztályban tudatosította, hogy a nemzeti függetlenségért és a demokratikus követelésekért folyó harc nem lemondás a szocialista célkitűzésekről, hanem fordítva: út a szocializmus felé. Felfedte az osztályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggéseit.
A Szabad Nép állandóan napirenden tartotta az ország egyik legdöntőbb problémáját: a nemzetiségi kérdést. Leleplezte a reakció hírhedt nemzetiségi politikáját, s közös elnyomójuk ellen folytatandó közös harcra szólította fel a Magyarországon élő összes nemzetiségeket.
A Szabad Nép cikkeinek jó része munkáslevelekből állt, amelyekben a dolgozók az üzemi akciók sikereiről, a mozgalmi élet tapasztalatairól, a hadiüzemek katonai parancsnokainak brutalitásairól, a dolgozók életszínvonalának fokozatos süllyedéséről és a tanoncok elrettentő szociális viszonyairól, embertelen kizsákmányoltságáról számoltak be.
1942 tavaszán a Szabad Nép-nek összesen négy száma jelent meg. Az ötödik, a május 1-i szám is elkészült, de a közben megkezdődött letartóztatások miatt terjeszteni már nem lehetett.
A Szabad Nép megjelenése nemcsak a Kommunisták Magyarországi Pártja, hanem a függetlenségi mozgalom életében is igen fontos esemény volt. A párt tagjai megszerették, s nevelő hatását igen nagyra értékelték. A Szabad Nép cikkei az életből, a dolgozók mindennapi harcaiból vették témájukat, és a háború mocsarából tisztán mutatták a kivezető utat. A munkások azt mondották: a Szabad Nép olyan érveket sorakoztat fel, amelyeket a gyűléseken és a vitákban hasznosítani tudnak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!