(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)
2
1938. szeptember 14-én az angol kormány úgy döntött, hogy Chamberlain utazzék Hitlerhez Berchtesgadenbe. S a „New York Times” már a következő napon azt írta, hogy „Chamberlain erőfeszítéseit… élénk helyesléssel fogadták”.19 – Ugyanott, 82. old.* Azokról az erőfeszítésekről van szó, amelyek nyomán Hitler és Chamberlain rögtön megállapodtak a Szudéta-vidéknek Németországhoz csatolására vonatkozóan.
Kérdés Keitelhez
Hitler, a csehszlovák kérdés tisztán katonai megoldásának veszélyességét megértve, utasította megbízottait, hogy a propaganda terén teremtsenek olyan helyzetet, amely világosan megmutatja Csehszlovákia katonai helyzetének reménytelenségét.20 – Lásd A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 262. old.*
Ez az utasítás meglepően gyorsan jutott el nemcsak Goebbelshez és hivatalához, hanem Londonba, Párizsba és Washingtonba is. És mintegy megrendelésre, elkezdődött a féktelen propaganda-hadjárat.
A nyugati propaganda, amely arra törekedett, hogy Csehszlovákiát Hitler előtti kapitulációra késztesse, ezekben a válságos napokban mindenképpen azt a benyomást igyekezett kelteni, hogy Németország katonailag mindenható, s egész Európában pánikhangulatot terjesztett. A nyugati államok reakciós kormányainak erőfeszítései nem a hitleri terjeszkedéssel szembeni ellenállás megszervezésére, hanem a rémület, bizonytalanság és pánik légkörének megteremtésére irányultak. Chamberlain és társai váltig azt hajtogatták, hogy „Franciaország katonailag gyenge”, s hogy „a Szovjetunió nem tud Csehszlovákia segítségére sietni”.
Lindbergh repülőezredes, amerikai provokátor éppen ezekben a napokban utazott Moszkvába, ahol részt vett a légi ünnepségen. Hazatérve azt híresztelte, hogy a szovjet légi haderő gyenge; s az ipar elhanyagolt állapotban van. Fraser párizsi angol katonai attasé szavai szerint Hitler „Lindbergh ezredesben megtalálta a legalkalmasabb követet, aki Franciaországban elhitette, hogy Németország hatalmas és jól felkészült légi haderővel rendelkezik”. Szeptember elején Lindbergh Prágában beszélt Benessel és más csehszlovák államférfiakkal, akiknek mindenképpen azt a gondolatot szuggerálta, hogy „a Németországgal szembeni ellenállás egyszerűen értelmetlen”.21 – J. W. Wheeler-Benett: Munich — Prologue to Tragedy (München — a tragédia bevezetése). London 1948. 99. old.* Londonban Lindbergh ismét kijelentette, hogy „Németország könnyűszerrel szétzúzhatja valamennyi többi európai hatalom légi haderejét.”22 – The Memoirs of Cordell Hull (Cordell Hull emlékiratai). I. köt. New York 1948. 590. old.* Mondanunk sem kell, hogy Lindbergh hazug kijelentéseit a jobboldali sajtó sietett egy „elfogulatlan amerikai” tanúskodásának feltüntetni, magát Lindberghet pedig a „megbékéltetés” hívei nem győzték eleget magasztalni.
Nem véletlen, hogy a müncheni paktum megkötése után Göring saját kezűleg tűzte Lindbergh mellére az egyik legmagasabb német kitüntetést.
Lindbergh küldetése csak egy láncszem volt a világközvélemény félrevezetését és a fasiszta agresszió számára kedvező feltételek megteremtését szolgáló provokációk végtelen láncolatában.
München angliai sugalmazói szándékosan egy nagy háború elháríthatatlan veszélyének benyomását igyekeztek kelteni az országban. Az angol átlagembernek azt a gondolatot szuggerálták, hogy „holmi Szudéta-vidék” miatt egész Európa háborúba keveredhet. S hogy a szavak ne térjenek el a tettektől, 1938. szeptember 22-én Londonban 14 gázálarc-elosztó állomást nyitottak. A várost kezdték tüntetőleg előkészíteni a légvédelemre. A parkokban bunkereket és lövészárkokat ástak. Az utcákon homokzsákokból torlaszokat emeltek. Elhíresztelték, hogy küszöbön áll a főváros kiürítése.
Párizsban Georges Bonnet buzgólkodása révén ugyanez történt. Óvóhelyeket és fedezékeket építettek. Sok helyütt légvédelmi ütegeket állítottak fel. Az amerikai külügyminisztérium pánikkeltés céljából utasította európai konzulátusait, hogy „ajánlják” az amerikaiaknak Anglia, Franciaország és a többi európai ország sürgős elhagyását.23 – Lásd The New York Times, 1938. szeptember 27.* Az európai országokban működő amerikai konzulátusok szeptember 14-én felszólították az Európában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy „a háborús veszély közeledésére való tekintettel haladéktalanul” távozzanak a kontinensről. Bullitt párizsi és Kennedy londoni amerikai nagykövet ugyancsak kivették részüket a pánikkeltésből, sürgették az amerikaiakat, hogy hagyják el Angliát és Franciaországot. Az Egyesült Államok magyarországi, csehszlovákiai és lengyelországi követsége ugyanebben az irányban tevékenykedett. Megkezdődött az amerikaiak pánikszerű menekülése Európából.
Aligha kell részleteznünk, milyen benyomást gyakorolt mindez az egyszerű európai emberre. Csehszlovákia sorsa — gondolta — eldőlt, a nyugati országok nincsenek felkészülve a háborúra, ha Hitlernek nem adják meg, amit követel, Európát fasiszta invázió fenyegeti. Az egyetlen kivezető út, az egyetlen lehetőség a háború elkerülésére a — „megbékéltetés”.
Így hatott azokban a válságos napokban a nyugati hatalmak imperialista propagandája.
De mi volt a tényleges helyzet? Talán Csehszlovákia csakugyan nem tudott volna ellenállni Németországnak, talán a hitleri katonai fölény annyira nyilvánvaló volt, hogy egyszerűen értelmetlenné tette az ellenállást?
Akkor — 1938-ban — a hitleri katonai vezetők nagy hűhóval terjesztették a náci haderő mindenhatóságáról koholt híreket. De eldördültek a második világháború utolsó sortüzei. Németország összeomlott. Potsdamban Keitel hitlerista tábornagy aláírta a kapitulációs okmányt. Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy Keitel, a hitlerista klikk más részvevőivel együtt, Nürnbergben a vádlottak padjára kerüljön.
Nehéz elfelejteni, milyen feszült izgalom fogta el azokat, akik jelen voltak a Nemzetközi Katonai Törvényszék üléstermében akkor, amikor Keitelnek, a hitleri fegyveres erők egykori vezérkari főnökének feltették a müncheni egyezményre vonatkozó kérdést.
A gyorsírásos jegyzőkönyvben erről a következőket olvassuk:
„Nelte (Keitel ügyvédje): Csehszlovákiával azonban nem került sor háborúra, mert létrejött a müncheni egyezmény. Hogyan vélekedett ön, és mi volt a tábornokok véleménye erről az egyezményről?
Keitel: Nagyon örültünk, hogy nem került sor hadműveletekre, mert támadó hadieszközeink, meggyőződésünk szerint, nem voltak elegendőek Csehszlovákia határerődítményeinek áttöréséhez (az én kiemelésem — A. P.). Tehát, tisztán katonai szempontból, a támadáshoz és az erődítmények áttöréséhez nem volt erőnk.”24 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve. 18. köt. 311. old.*
Keitel tábornagynak ez a beismerése — amely rossz fényt vet azoknak a magatartására, akik München napjaiban a náci túlerő hangoztatásával páni félelmet keltettek az emberekben — nem az egyetlen.
„Ha háborúra kerül sor, valójában nem tudtuk volna hatékonyan megvédeni sem nyugati, sem pedig keleti határainkat, s kétségtelen, hogy Csehszlovákia ellenállása esetén erődítményei feltartóztattak volna bennünket, mert áttörésükhöz gyakorlatilag nem voltak eszközeink. Katonai próbatételről tehát ebben az esetben kétségtelenül nem lehet beszélni. Inkább a »politikai idegek« próbára tételéről volt szó.”25 – Ugyanott, 36. köt. 18135—18138. old.* Ezek a szavak szintén a nürnbergi per során hangzottak el, mégpedig az egyik hitlerista katonai vezető, Manstein tábornagy szájából. Sőt, a nürnbergi per folyamán olyan dokumentumokat terjesztettek elő, amelyekből kitűnik, hogy a német hadsereg legfőbb vezetői annak idején igen határozottan figyelmeztették Hitlert a háborús konfliktus veszélyességére. Az egyik ilyen dokumentumban, amelyet Alderman, a vád amerikai képviselője olvasott fel, arról volt szó, hogy von Blomberg akkori német hadügyminiszter rendkívül nagyra értékelte, a Maginot-vonalhoz hasonlította a német határ mentén húzódó csehszlovák katonai erődítményeket, s ezzel kapcsolatban óva intette Hitlert szélsőséges intézkedésektől.26 – Lásd ugyanott.*
Maga Hitler az egyik utasításban, amelyet több más dokumentummal együtt szintén Alderman terjesztett a bíróság elé, a következőket írta: „A Csehszlovákia elleni akció megkezdésére csak abban az esetben hozok döntést, ha — mint a demilitarizált övezet elfoglalása és az Ausztriába való bevonulás alkalmával — egészen biztos leszek, hogy Franciaország veszteg marad, s ezért Anglia nem avatkozik be.”27 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. 264. old.*
Rundstedt tábornagy a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt tett vallomása során, egy memorandummal kapcsolatban, amelyben Beck német vezérkari főnök szót emelt azellen, hogy a Szudéta-vidék miatt háborút kezdjenek, a következőket mondta: „Megkérdeztek bennünket, mi a véleményünk a memorandumról, s mi egyhangúlag úgy vélekedtünk, hogy nem kell háborút kezdenünk. Az volt a nézetünk — s a memorandum ugyanezt állapította meg —, hogy a német hadsereg nem képes ennek a háborúnak viselésére…”28 – A nürnbergi per gyorsírásos Jegyzőkönyve. 36. köt. 18253. old.*
Figyelemre méltó nyilatkozatokat tettek ezt a kérdést illetően a nyugati hatalmak németországi képviselői. Mason-MacFarlane ezredes, berlini angol katonai attasé 1938. május 9-én megállapította: „A német hadsereg szervezése és felfegyverzése még korántsem fejeződött be”, s „kétségtelen, hogy nincs felkészülve egy európai háborúra”. Ugyanez a katonai attasé Németország katonai helyzetének hosszas tanulmányozása alapján július 27-én Berlinből Londonba küldött jelentésében a következőket írta: „Egyre újabb bizonyítékokat találok arra vonatkozóan, hogy Németország egészében véve nincs felkészülve a háború megkezdésére ez év őszén…” Ugyanebben az időben Neville Henderson berlini angol nagykövet kijelentette Halifaxnek: „Ha kellőképpen megmutatnánk a karmainkat, Hitler ma nem szánná el magát háborúra.”
És csakugyan, Csehszlovákia abban az időben igen tekintélyes fegyveres erőkkel rendelkezett, nem is szólva az ország rendkívül nagy morális potenciáljáról.
Faucher tábornok, a prágai francia katonai misszió vezetője, Csehszlovákia katonai lehetőségeit értékelve, a következőket írta: „Még ha feltételezzük is, hogy Csehszlovákia egyedül állt volna szemben Németországgal, a háború hosszú hónapokig eltarthatott volna. A cseh hadseregnek 40 nagyszerű hadosztálya volt, s ha csak erre gondolunk, akkor is világos, hogy a német haderők túlereje nem lett volna nagyobb, mint a német csapatoké a francia csapatokkal szemben Verdunnél. Hitler tudta ezt, s kétségtelenül sohasem támadta volna meg Csehszlovákiát, ha nem lett volna biztos abban, hogy Franciaország és Anglia cserbenhagyja.”
Ezek a nyilatkozatok kellőképpen leleplezik nemcsak Chamberlaint és társait, hanem jelenlegi védelmezőiket is.
Egyébként a hivatalos angol történészek, miközben az angol kormánykörök tisztára mosdatására, a cseh nép csalárd elárulásának vádja alóli felmentésére törekednek, azt állítják, hogy Chamberlain, amikor Münchenbe repült, nem tudta, hogy Hitler célja Csehszlovákia teljes feldarabolása és elfoglalása. Hiszen mindig csak a Szudéta-vidékről, Csehszlovákia területének egy részéről volt szó, s hogyan ismerhette volna Anglia a „harmadik birodalom” hét lakat alatt őrzött, és csak a nürnbergi per során kitudódott titkos terveit.
Nos, bebizonyosodott, hogy Anglia ismerhette, és nemcsak ismerhette, hanem kétségtelenül ismerte is ezeket a terveket. Mégpedig Angliát saját fizetett ügynöke, Gisevius leplezte le, aki egyidejűleg a német kémszolgálat magas rangú hivatalnoka és a Hitler elleni összeesküvés aktív részvevője volt.
Gisevius az összeesküvőknek a müncheni válság időszakában kifejtett tevékenységéről beszélt, s amit mondott, halomra döntötte az angolok minden állítását. A gyorsírásos jegyzőkönyv erre vonatkozó része így hangzik:
„Gisevius: Amikor a válság tetőfokához közeledett, s amikor mi mindent előkészítettünk a puccshoz,29 – Gisevius arról beszélt, hogy bizonyos körök, amelyekhez ő is tartozott, már 1938-ban készültek Hitler megbuktatására.* formájában és tartalmában szokatlan lépésre szántuk el magunkat, és értesítettük az angol kormányt, hogy… Hitler nemcsak a Szudéta-vidéket szándékozik elfoglalni, hanem egész Csehszlovákiát.”30 – A nürnbergi per gyorsírásos jegyzőkönyve 21. köt. 123. old.*
Ezek az értesülések közvetlenül a német fegyveres erők legfőbb parancsnokságától érkeztek, úgyhogy Anglia nagyon jól tudta, mire vállalkozik, amikor Csehszlovákiához ultimátumot intézett a Szudéta-vidék átadására vonatkozóan.
A Szovjetunió határozott fellépése
Bizonyos nyugati körök a német imperializmussal kapcsolatban manapság ugyanazt a politikát igyekeznek folytatni, mint az emlékezetes müncheni időkben. A német expanzionisták ma ismét ország-világ előtt hangoztatják, hogy „Csehország német terület”, hogy a cseh területeknek hozzájuk kell tartozniuk, és hogy Prágának egész történelmi fejlődése folytán német városnak kell lennie. Prágát azzal kecsegtetik, hogy a német birodalom fővárosává változtatják. „Németország Csehország nélkül valósággal felnégyeltnek tűnik” — írja a pángermanizmus egyik mai ideológusa, Barnick „Német tromfok” című könyvében, amelyről Strauss nyugatnémet hadügyminiszter kijelentette, hogy „óriási figyelemmel és érdeklődéssel olvasta”.
Barnick tagadja a csehszlovák nép jogát a nemzeti szuverenitáshoz, s ezzel kapcsolatban kijelenti: „A cseh nemzet eszméje tüzetesebb vizsgálat során… egyáltalán problematikussá válik… A cseh tipikus keleti német, csak éppen nem németül beszél.”
Mindezekből a kijelentésekből önmagától adódik az a következtetés, hogy elérkezett egy újabb München ideje …
1959. május 17-én a szudétanémetek Bécsben revansista találkozót tartottak. Több mint 200 000 ember sereglett össze erre a provokációs találkozóra, amelyen — akárcsak 1938-ban — revansista követeléseket hangoztattak, követelték a cseh területek, tehát nemcsak a Szudéta-vidék, hanem egész Csehország elfoglalását.
A német revansisták szerint „Lengyelország nyugati területeit és egész Cseh- és Morvaországot Nyugat-Németországhoz kell csatolni”. Nem felejtették el a müncheni egyezményt, s időről időre emlékeztetnek rá. Így például a „Deutsche Soldatenzeitung” nemrégiben a következőket írta: „A Szudéta-vidék, akárcsak 20 évvel ezelőtt, most is a német állam területéhez tartozik… A Szudéta-vidék a müncheni egyezmény keretében és ennek alapján Németországé!”
Szándékosan szakítottuk el az olvasót a történelmi fejleményektől, hogy megmutassuk, mennyire fertőző volt a münchenista politika, mennyire nem felejtettek semmit és milyen keveset tanultak a német imperialisták, s egyben jelenlegi NATO-szövetségeseik.
A történelmi tényeket lehet szépítgetni, lehet rossz színben feltüntetni, de a hamisítás előbb vagy utóbb mindig kiderül. Még a „Manchester Guardian” fentebb idézett cikkének szerzője is — azzal az állításával, amely szerint a müncheni dráma rendezőit nemes szándékok vezérelték, nyilvánvaló ellentétben — kénytelen elismerni, hogy Hitler „csak akkor látott hozzá a cseh kapu betöréséhez, amikor az angol kormány kitartóan hajtogatta, hogy az már feltárul”. Ugyanennek a szerzőnek kijelentése szerint „a cseh hadsereg feltétlenül elég erős volt ahhoz, hogy ellenálljon a németeknek”.31 – Manchester Guardian, 1958. szeptember 20.* Az efféle beismerésekkel még azok is maguk alatt fűrészelik a fát, akik nyíltan hirdetik München rehabilitálásának gondolatát.
Csak a Szovjetunió nem mulasztott el azokban a kritikus napokban egyetlen olyan lehetőséget sem, amely a Csehszlovákia elleni hitleri agresszió elhárítására kínálkozott.
1938. augusztus 22-én Schulenburg moszkvai német nagykövet — főnökének, Ribbentropnak utasítására — látogatást tett M. M. Litvinovnál, a Szovjetunió külügyi népbiztosánál, s kijelentette neki, hogy „Németország csak a csehek valamilyen provokációja esetén vonul be Csehszlovákiába”. Litvinov, aki nagyon jól tudta, milyen célt szolgál Schulenburg kijelentése, ennek megfelelően válaszolt: „Provokáció a csehek részéről — elképzelhetetlen dolog, s bármilyen konfliktusra kerül sor, a németek kétségtelenül agresszorok lesznek.”32 – Documents on British Foreign Policy 1919—1939. (A brit külpolitika dokumentumai 1919—1939.) Harmadik sorozat, II. köt. London 1949. 140—141. old.*
M. M. Litvinov a továbbiakban leleplezte a német agresszorok igazi céljait: „Önök Csehszlovákia felszámolására pályáznak, meg akarják hódítani ezt az országot. Természetesen szeretnék békés eszközökkel elérni céljukat. A háború — mindig kockázat. Mindenki megpróbálná elkerülni a háborút, ha háború nélkül érhetné el célját.” A szovjet kormány M. M. Litvinov révén újból figyelmeztette a náci Németországot, hogy a Szovjetunió „megígérte Csehszlovákiának a támogatását, s szavát fogja állani, mindent megtesz majd, amit erejétől telhetően megtehet”.33 – Az idézet forrása E. Rotstejn: A müncheni összeesküvés. Izdatyelsztvo Inosztrannoj Lityeraturi 1959. 249. old.*
Litvinov a Schulenburggal folytatott beszélgetésről tájékoztatta a moszkvai angol és francia nagykövetséget, valamint a csehszlovák missziót is, hogy ilyenformán a kibontakozó válsággal kapcsolatos szovjet álláspont ne csak az előtt az ország előtt legyen világos, amely Csehszlovákia megtámadására törekedett, hanem azok előtt az országok előtt is, amelyeknek magatartásától függött, hogy elszánja-e magát Hitler az agresszióra vagy nem.
Hogyan értékelte M. M. Litvinov augusztus 22-i nyilatkozatát a külföldi sajtó? Erre a kérdésre a „Daily Telegraph and Morning Post” 1938. augusztus 27-i számában találhatunk választ. A lap azt írta, hogy Litvinov Schulenburgnak nagyon határozott választ adott, „s nem hagyott semmilyen kétséget azoknak a következményeknek tekintetében, amelyeket Németország bármilyen hasonló akciója maga után vonhat. Megmondta neki, hogy a Csehszlovák Köztársaság ellen irányuló minden katonai fellépés azonnal hatályba helyezi a Szovjetunió által adott garanciákat. Kijelentette, hogy a Szovjetunió a szerződésben vállalt kötelezettségeket azonnal és a legpontosabban teljesíteni fogja.”34 – Ugyanott, 249. old.*
1938. szeptember 2-án és 5-én a Szovjetunió Külügyi Népbiztossága a francia külügyminisztérium kérdésére kijelentette, hogy a szovjet kormány nézete szerint abban az esetben, ha Csehszlovákiát a hitleri Németország részéről támadás fenyegeti: 1) a népszövetségi alapokmány 11. cikkelye értelmében a Népszövetséghez kell fordulni, az agresszió veszélyének megállapítása, s Lengyelország és Románia megfelelő befolyásolása érdekében; 2) sürgősen nemzetközi értekezletet kell összehívni Anglia, Franciaország és a Szovjetunió részvételével, olyan közös nyilatkozat kidolgozása végett, amely rábírhatná Hitlert, hogy mondjon le Csehszlovákia megtámadásának gondolatáról; 3) értekezletre kell összehívni a francia, a szovjet és a csehszlovák vezérkar képviselőit, a Csehszlovákia részére nyújtandó segítség konkrét formáinak közös meghatározása végett. Ezzel egyidejűleg Franciaország képviselőinek félreérthetetlen formában tudomására hozták, hogy a Szovjetunió kész Franciaországgal együtt teljesíteni a szovjet—csehszlovák szerződésben vállalt kötelezettségeit.35 – Lásd München történetének újabb dokumentumai. 26. és 27. sz. okmány.*
Nem nehéz elképzelni, hogy amennyiben a nyugati hatalmak olyan készséggel és olyan határozottan támogatják Csehszlovákiát, mint a Szovjetunió, akkor nemcsak Csehszlovákia fasiszta megszállását, hanem az ezt követő tragikus eseményeket is el lehetett volna hárítani. A baj azonban nemcsak az volt, hogy a reakciós nyugati kormánykörök áruló magatartást tanúsítottak, hanem az is, hogy maga a Benes-kormány ugyancsak áruló politikát folytatott. Benes nagyon jól tudta, hogy a Szovjetunió kész katonai segítséget nyújtani Csehszlovákiának (még Anglia és Franciaország nélkül is). 1938 szeptemberének második felében, amikor az angol és a francia kormány egyre erősebb nyomást gyakorolt Csehszlovákiára, a csehszlovák kormány megkérdezte a Szovjetunió kormányát:
1. Nyújt-e a Szovjetunió azonnali segítséget Csehszlovákiának a szerződés értelmében, ha Franciaország hű marad és szintén segítséget nyújt?
2. Nyújt-e a Szovjetunió segítséget Csehszlovákiának a Népszövetség tagjaként, a népszövetségi alapokmány 16. és 17. cikkelye értelmében, ha Németország támadása esetén Benes a Népszövetséghez fordulna azzal a kéréssel, hogy alkalmazzák az említett cikkelyeket?36 – Lásd ugyanott, 36. sz. okmány.*
A szovjet kormány a feltett kérdésekre nyomban válaszolt, mégpedig igenlően, s ezt a francia kormánynak is tudomására hozta.37 – Lásd ugyanott, 38. sz. okmány.*
Válaszában leszögezte, hogy 1) a Szovjetunió azonnali hatékony segítséget nyújt, ha Franciaország hű marad a szerződéshez, és 2) a Szovjetunió teljesíteni fogja a népszövetségi alapokmány 16. és 17. cikkelyéből rá háruló kötelezettségeket. Erről a szovjet kormány Alekszandrovszkij prágai szovjet nagykövet és Fierlinger moszkvai csehszlovák nagykövet útján értesítette a csehszlovák kormányt. Ugyanakkor közölte, hogy a Szovjetunió gondoskodik a szükséges operációk műszaki feltételeinek biztosításáról.
Igen jellemző volt azonban, hogy a csehszlovák kormány mindezekben az esetekben egyetlenegyszer sem érdeklődött aziránt, s a szovjet nagykövetnek fel sem tette azt a kérdést, hogy segítséget nyújt-e a Szovjetunió Csehszlovákiának tekintet nélkül Franciaország magatartására, illetőleg a Népszövetségnek mint testületnek magatartására. V. P. Potyomkin, a Szovjetunió külügyi népbiztosának helyettese, még csodálkozását is kifejezte Fierlinger előtt azzal kapcsolatban, hogy Benes nem tette fel ezt a kérdést.
Ami a szovjet kormányt illeti, továbbra is minden alkalmat megragadott, hogy megmentse Csehszlovákiát az agresszió veszélyétől.
A Szovjetunió kormánya, amikor tudomására jutott, hogy a földesúri Lengyelország csapatösszevonásokat hajt végre Csehszlovákia határán, azonnal figyelmeztette a Beck-kormányt, hogy Csehszlovákia ellen irányuló lengyel agresszió esetén előzetes bejelentés nélkül felmondja az 1932. július 25-i szovjet—lengyel megnemtámadási szerződést.38 – Lásd ugyanott, 50. sz. okmány.* 1938. szeptember 25-én a szovjet kormány értesítette a csehszlovák kormányt és a francia vezérkart, hogy a Szovjetunió nyugati határán jelentős katonai alakulatokat vont össze és helyezett harci készenlétbe. A Szovjetunió kitartó erőfeszítéseire azonban sem a francia, sem a csehszlovák kormány nem reagált.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!