(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XXI.
A potsdami konferencia július 17-én délután nyílt meg. Az ülés a kastély nagytermében zajlott le, ahol a terem közepén fényes kerek asztal állt. Kellő nagyságú kerek asztalt egyébként nem találtunk Berlinben. A lehető leggyorsabban Moszkvában a „LUX” gyárban készíttettük el, és innen szállíttattuk Potsdamba.
Az első hivatalos ülésen részt vettek a kormányfők, a külügyminiszterek, azok első helyettesei, a katonai, valamint polgári tanácsadók és szakértők. A soron következő ülések között a katonai és polgári szakértők és tanácsadók külön megbeszélést tartottak a számukra meghatározott kérdésekről.
A konferencia munkájának dandárát a külügyminiszterek és a diplomaták végezték. Tanulmányozniuk, elemezniük és értékelniük kellett a felek okmányait, majd javaslatokat készíteniük és azokat megbeszélniük az előzetes tárgyalásokon. Csak ezután készíthették el a végleges okmányokat a kormányfők részére.
A katonai tanácsadók megtárgyalták a német haditengerészeti és kereskedelmi flotta hajóinak elosztásával kapcsolatos főbb javaslatokat. E kérdésben Anglia és az Egyesült Államok tengerészeti szakembereivel előzetes tárgyalásokat folyatott már a szovjet tengerészeti szakembereknek egy csoportja, Kuznyecov flottaadmirális vezetésével.
Az amerikai és az angol fél mindenáron késleltette a tárgyalásokat. Sztálinnak, a Trumannal és Churchillel folytatott kerekasztal-beszélgetéseken több, eléggé éles megjegyzést kellett tennie a felek háborús veszteségeinek arányáról és országunknak arról a jogáról, hogy megfelelő jóvátételt igényeljen.
Kezdetben a konferencia feszült légkörben folyt. A szovjet küldöttség az Egyesült Államok és Anglia egységes és előre összeegyeztetett álláspontjába ütközött. A konferencia fő kérdése az volt, milyen legyen Európa országainak háború utáni berendezkedése, és főleg Németország demokratikus alapokon való átalakítása.
A német kérdést a potsdami konferencia számára az Európai Tanácskozó Bizottság, valamint a nemzetközi Jóvátételi Bizottság készítette elő, a krimi konferencián már részletesen megtárgyaltak alapján. A német kérdésről folytatott tárgyalások, mint ismeretes, már a teheráni konferencián megkezdődtek. A fasiszta Németország feltétel nélküli kapitulációjával kapcsolatos politikai irányvonal szellemében a szövetséges kormányok elnökei egységes álláspontot foglaltak el Németország demilitarizálása és nácitlanítása, a Wehrmacht teljes lefegyverzése és feloszlatása, a náci pártnak és valamennyi szervezetének a felszámolása, a háborús főbűnösök letartóztatása és nemzetközi bíróságnak való átadása, valamint az összes háborús bűnös szigorú megbüntetése tárgyában.
A potsdami konferencián sikerült összehangolni a szövetségeseknek a Németországgal kapcsolatos politika irányvonalát, egységesíteni a politikai és gazdasági elveket az ország közös ellenőrzésének az időszakára. A konferencia után kivonatokat kaptunk a határozatokból, amelyekben többek között leszögezték:
„A német militarizmust és nácizmust örökre meg kell semmisíteni és a szövetségesek kölcsönös egyetértésben, most és a jövőben is, más olyan intézkedéseket is tesznek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Németország soha többé ne veszélyeztethesse szomszédait, vagy a világbéke fenntartását.”
A szovjet küldöttség álláspontját képviselő és a Németországi Ellenőrző Tanács elé terjesztett egyezménytervezet leszögezte:104 Kivonatos ismertetés. *
A) Politikai irányelvek
1. A németországi ellenőrzés szervezetéről szóló egyezmény szellemében a legfelső hatalmat a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország fegyveres erőinek főparancsnokai gyakorolják a saját megszállási övezetükben, kormányaik idevonatkozó rendelkezései alapján, továbbá együttesen, az Ellenőrző Tanács tagjaiként működve olyan kérdésekben, amelyek Németország egészét érintik.
2. Ha az gyakorlatilag megoldható, egyforma bánásmódban kell részesíteni a lakosságot egész Németország területén.
3. Németország megszállásának céljai, egyben az Ellenőrző Tanács munkájának alapelvei, a következőkben határozhatók meg:
– Németország teljes leszerelése és demilitarizálása, a haditermelésre felhasználható egész német ipar megszüntetése vagy ellenőrzése;
– a nemzetiszocialista párt és az ellenőrzése alatt álló szervezetek feloszlatása, és olyan feltételek megteremtése, hogy meg lehessen gátolni bármilyen formában való újjászületésüket; valamennyi náci intézmény felszámolása, mindenfajta náci és militarista tevékenység, illetve propaganda megakadályozása;
– a német politikai élet demokratikus alapokon való végleges átállításának előkészítése és Németország valóban békés részvételének biztosítása a nemzetközi életben;
– a háborús bűnösöknek és mindazoknak a letartóztatása, valamint a bíróságnak való átadása, akik részt vettek olyan náci intézkedések előkészítésében és végrehajtásában, amelyek kegyetlenkedések, háborús bűnök elkövetéséhez vezettek vagy ilyen következményekkel jártak. A náci főkolomposok, befolyásos pártfogóik, a náci intézmények és szervezetek vezetőinek, valamint minden más, a megszállás és céljai szempontjából veszélyes személyeknek letartóztatása és internálása;
– a nemzetiszocialista párt mindazon tagjainak, akik nem csupán névleges résztvevői voltak a párt tevékenységének, továbbá a szövetségesek által követett célokra veszélyes személyeknek az eltávolítása a közéletből, a társadalmi pozíciókból, a fontosabb magánvállalatok felelős beosztásaiból. Ezeket olyan személyekkel kell felváltani, akik politikailag és erkölcsileg alkalmasak arra, hogy elősegítsék Németország valóban demokratikus intézményeinek a fejlesztését;
– a német közművelődés olyan jellegű ellenőrzése, hogy abból véglegesen eltűnjenek a náci és militarista doktrínák, lehetővé váljék a demokratikus eszmék sikeres kibontakoztatása.
B) Gazdasági irányelvek
A német katonai potenciál megsemmisítése végett a fegyverzet, katonai felszerelés és hadviselési eszközök, a repülőgépek és tengerjáró hajók gyártásának a megtiltása. A hadigazdaság számára közvetlenül szükséges fémek, vegyi termékek, gépek és más gyártmányok előállításának szigorú ellenőrzése és a háború utáni Németország békeipara számára jóváhagyott szükségleteik megfelelő korlátozása …
A német gazdaság gyakorlatilag lehetséges mielőbbi decentralizálása abból a célból, hogy megszűnjön a gazdasági erők túlzott koncentráltsága a kartellek, szindikátusok, trösztök és más monopolista egyesülések kezében. A megszállás időszakában Németországot egységes gazdasági egésznek kell tekinteni. E célból általános politikai irányelveket kell kidolgozni:
a) a bánya- és feldolgozó ipar termelésére és termékelosztására;
b) a mezőgazdaságra, az erdő- és halgazdaságokra;
c) a bér- és árrendszerre, a racionalizálásra:
d) az export-importtervekre össznémet viszonylatban;
e) a pénz- és bankrendszerre, a központosított adó-, illeték- és vámrendszerre;
f) a jóvátételre és a hadiipari potenciál megsemmisítésére;
g) a közlekedésre és szállításra.
E politika megvalósítása során, az igényeknek megfelelően, figyelembe kell venni a különböző helyi feltételeket.”
Megdöbbentő, hogy a nagyhatalmak által Potsdamban egyhangúlag elfogadott elvi döntéseket milyen lelkiismeretlenül és rövid idő alatt másították meg az Egyesült Államok és Anglia állami vezetői. Ennek következtében Németországban újjászületett a militarizmus, amely az Egyesült Államok és Anglia imperialista köreinek támogatásával Nyugat-Németországot újra csak agresszív tevékenységre készíti elő. Az NSZK revansista céljainak megvalósítása érdekében hozták létre a nagy létszámú Bundeswehrt, élén a volt hitlerista tábornokokkal.
Az olvasó emlékezetébe kell idéznem Rooseveltnek 1943-ban mondott szavait:
„Az 1918-as fegyverletétel után azt gondoltuk, és abban reménykedtünk, hogy gyökerestül kipusztult a német militarizmus szelleme. A »kegyes gondolkodásmód« hatására arra vesztegettük a következő tizenöt évet, hogy leszereljünk, a németek ugyanakkor olyan szívettépő panaszokba kezdtek, hogy a többi nemzet nemcsak hogy megengedte fegyverkezésüket, hanem még hozzá is segítette őket. Az előző évek jóindulatú, de ügyefogyott kísérletei elégtelennek bizonyultak. Remélem, hogy többé már nem folyamodunk hozzájuk.
Nem – folytatta Roosevelt -, erősebben kell magam kifejeznem. Mint az Egyesült Államok elnöke és fegyveres erőinek főparancsnoka, kész vagyok az emberi lehetőségek határain belül mindent megtenni, hogy elkerülhessük e tragikus hiba megismétlődését.”
Az első világháború után elkövetett hiba azonban – amelyről Franklin Roosevelt beszélt – a második világháború után megismétlődött …
És az Egyesült Államok? Hiába gondolják az amerikai állami, katonai és politikai vezetők, hogy a Dél-Vietnamban elkövetett bűnöket a népek elfelejtik.
De térjünk vissza a potsdami konferenciához. A legagresszívabban Churchill viselkedett. Sztálinnak azonban sikerült viszonylag nyugodt hangon hamarosan meggyőznie, hogy helytelen a tárgyalt kérdésekhez való hozzáállása. Truman, valószínűleg az akkor még szegényes diplomáciai tapasztalatai miatt, ritkábban bocsátkozott élesebb politikai vitákba, hanem átengedte azokat Churchillnek.
Komoly tárgyalások folytak az amerikai és angol küldöttség részéről ismételten felvetett kérdésről, Németország három – egy délnémet, egy északnémet és egy nyugatnémet – államra való felosztásáról. A felosztást először a jaltai konferencián vetették fel, ahol ezt a szovjet küldöttség elutasította. Potsdamban a szovjet kormányfő ismét elvetette a Németország feldarabolására vonatkozó javaslatot.
Sztálin így nyilatkozott:
– Ezt a javaslatot a magunk részéről elutasítjuk, mivel természetellenes, Németországot nem feldarabolni kell, hanem demokratikus és békeszerető állammá kell átalakítani.
A szovjet küldöttség előterjesztése alapján a szövetséges nagyhatalmak Potsdamban hozott határozataiba bekerült a központi német közigazgatási szervek létrehozására vonatkozó pont. A nyugati hatalmak képviselőinek ellenállása miatt a javasolt igazgatási ügyosztályokat nem hozták létre, sőt, Németországnak békeszerető és demokratikus alapokon történő egyesítésére, mint ahogy azt a potsdami konferencia határozata előirányozta, sem került sor.
Németország gazdaságának helyreállításáról olyan döntés született, hogy a fő figyelmet a békeipar és a mezőgazdaság fejlesztésére kell fordítani. A konferencia rögzítette a német katonai potenciál megsemmisítésére hivatott rendszabályokat is.
Heves vita alakult ki a Szovjetuniónak és Lengyelországnak fizetendő jóvátételről. Truman, de főleg Churchill, nem akart beleegyezni abba, hogy jóvátétel címén leszereljék a Németország nyugati részében levő nehézipari üzemeket. Végül is sok kikötés mellett hozzájárultak, hogy a nyugati övezetekben levő hadiüzemek berendezéseinek egy részét átadják. Sajnos, ez a határozat is, mint a potsdami konferencia sok más határozata, papíron maradt, megvalósítására a szövetségesek részéről nem került sor.
A német kérdés megoldását elősegítő új szervezeti formák kialakítása érdekében a konferencia határozatot hozott a Külügyminiszterek Tanácsának a megalakítására. A tanácsban részt vett a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Kína külügyminisztere. A Külügyminiszterek Tanácsa dolgozta ki az Olaszországgal, Romániával, Bulgáriával, Magyarországgal és Finnországgal kötendő békeszerződés tervezetét, s készítette elő a német békeszerződést is.
A konferencián éles harc folyt Lengyelország és nyugati határai kérdésében. Függetlenül attól, hogy ezeket a problémákat a krími konferencián megtárgyalták, Churchill arra törekedett, hogy különféle, nyilvánvalóan nem helytálló ürügyek címén elutasítsa a szovjet javaslatot, amely a nyugati lengyel határt az Odera és a Nyugati-Neisse folyó mentén (Swinemündét és Stettint meghagyva Lengyelországnak) irányozta elő. A Bierut vezetése alatt álló és külön ennek a problémának a megvitatására Potsdamba hívott lengyel küldöttség alapos és tényekkel alátámasztott jelentése után a nyugati határok kérdését a következőképpen rögzítették:
„A lengyel határoknak a békeszerződésben történő végleges megállapításáig a lengyel állam közigazgatása alá kerülnek azok a volt német területek, amelyek a Swinemündétől kissé nyugatra, majd az Odera mentén a Nyugati-Neisséig és innen e folyó mentén a csehszlovák határig húzódó vonaltól keletre esnek.”
Az angol fél amellett kardoskodott, hogy a népi Lengyelország kormánya vállalja át mindazoknak a kölcsönöknek a visszafizetését, amelyeket Anglia az 1939-ben Londonba emigrált lengyel Arciszewski-kormánynak folyósított.
A szovjet és a lengyel kormány határozottan elutasította Angliának ezt az igényét.
Ugyanakkor megegyezés született arról, hogy az Egyesült Államok és Anglia megszakítja diplomáciai kapcsolatait a Londonban székelő volt lengyel (emigráns) kormánnyal.
Egész sor más, nem kevésbé fontos kérdés megvitatása után a konferencia augusztus 2-án befejezte munkáját.
A konferencia idején Truman elnök, az amerikai küldöttség vezetője, nyilvánvalóan a politikai zsarolás szándékával, többször is megkísérelte, hogy pszichológiailag hasson Sztálinra.
Már nem emlékszem pontosan a napra, amikor a kormányfők ülése után Truman közölte Sztálinnal, hogy az Egyesült Államok rendkívül nagy hatóerejű bombával rendelkezik. Hogy az atombomba, arról nem volt szó. Truman szavai közben Churchill le nem vette szemét Sztálinról, figyelte, hogyan reagál e közlésre. Sztálin azonban semmivel sem árulta el érzéseit. Olyan benyomást kelten, mintha Truman semmi különöset sem mondott volna. Churchill, valamint sok más angol és amerikai szerző a későbbiek során úgy nyilatkozott, hogy Sztálin – feltehetően – nem értette meg a neki szánt közlés jelentőségét.
Valójában, amint Sztálin visszatért az ülésről, az én jelenlétemben mondotta el Molotovnak a Trumannal folyatott beszélgetés lényegét. Molotov rögtön válaszolt: „Felverik az árukat!” Sztálin elnevette magát: „Hadd verjék. Beszélni kell Kurcsatovval, hogy gyorsítsa meg a mi munkánk ütemét.”
Megértettem, hogy az atombombáról esett szó.
Már akkor nyilvánvaló volt: az amerikai kormány kész az atomfegyvert felhasználni arra, hogy a „hidegháborúban” követett erőpolitika imperialista célkitűzéseit valóra váltsa. Augusztus 6-án és 8-án ez be is bizonyosodott. Az amerikaiak, minden katonai cél nélkül, két atombombát dobtak le a békés, sűrűn lakott Hirosima és Nagasaki japán városokra.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!