„Szocdemesedik a döbrögisztáni polythykay elyth!” bővebben

"/>

Szocdemesedik a döbrögisztáni polythykay elyth!

Fizessenek a gazdagok! – El Qro hat éve még fenyegetőnek tartotta, most ez a programja

Fizessenek a gazdagok! – Gyurcsány Ferenc hat éve még fenyegetőnek tartotta, most ez a programja

Vegyük vissza az államot, fizessenek a milliárdosok – ezekkel a jelszavakkal hirdette meg új szociáldemokrata programját az ellenzék legerősebb pártja, a Demokratikus Koalíció. Gyurcsány Ferenc 2017-ben még ellenezte a gazdagok megadóztatását, most némileg felhígítva leporolták Botka László egykori szlogenjét. A magyar társadalom nagy része baloldali, ám a szociáldemokrata program hagyományos célközönségét meglepő módon most a Fidesz uralja. A karakteresebb baloldali politikával a DK megerősítené pozícióját az ellenzéki térfélen, és megpróbálnák áttörni a Gyurcsány feletti üvegplafont a Telexnek nyilatkozó szakértő szerint. A MSZP társelnöke lenyúlásról beszél, a DK viszont állítja: ez most nem a szokványos ellenzéki kampány, ilyen soha nem volt még az elmúlt tizenhárom évben.

„Az állam nem a milliárdosoké, de még csak nem is a kormányé. Az állam tízmillió magyar emberé. Éppen ezért az árnyékkormány egy szociáldemokrata ajánlatot tesz Magyarországnak” – jelentette ki Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője múlt pénteken, amikor elindította a párt programbemutató rendezvénysorozatát.

Gyurcsányék a jövő júniusi EP-választásra készülve újragondolták az eddigi néppártos politikájukat, és egyértelmű ideológiai állásfoglalást tettek. Az új, kimondottan szociáldemokrata programmal a DK újraszervezné – vagy ahogy ők fogalmaznak – visszavenné az államot. Azt ígérik, kormányra kerülve szolgáltató, az emberekre vigyázó államot hoznának létre, újraosztanák az állami vagyont, megadóztatnák a tőkét, és átláthatóbbá tennék a politikai döntéseket.

Fizessenek a gazdagok újratöltve

De nem csak a szociáldemokrácia szajkózása hat újdonságként a DK kommunikációjában. Leporolták a Fizessenek a gazdagok szlogent is, amit először Botka László használt MSZP-s miniszterelnök-jelöltként még 2017-ben.

„Amikor azt mondom, hogy nincs mese, fizessenek a gazdagok, és vegyék tudomásul, hogy mi pedig vissza fogjuk venni az ország irányításának lehetőségét, jogát és hétköznapi gyakorlatát, akkor szó sincsen fenyegetésről” – először pár hete mondta ezt Gyurcsány Ferenc, a DK évadnyitó rendezvényén. Arról beszélt a pártelnök, hogy ő pusztán figyelmeztetésnek szánja ezt, mert szerinte hazafias kötelesség hozzájárulnia annak a haza jólétéhez és üdvéhez, akinek több van.

Hat éve azonban még nagyon mást gondolt erről a szlogenről a DK elnöke, aki maga is vagyonos ember.

„Botka László tévedett a Fizessenek a gazdagok-kampánnyal. A tisztességes középosztályt nem illik fenyegetni, őket inkább támogatni kell őket”

– mondta 2017-ben a 24.hu-nak adott interjúban.

Gyurcsány akkor arról beszélt, hogy Botka állítása nagyon egyszerű, és bűnbaknak kínál fel egy társadalmi csoportot, a gazdagokat. „Általában egy nagy csoportot odadobni, hogy akkor most ők vannak a célkeresztben, ez Orbán […] politikája. A demokratikus ellenzék ilyet ne csináljon” – fogalmazott a DK politikusa akkor az ATV-ben, majd azt is kifejtette, hogy ő csak abban az évben több adót fizetett be, mint amennyit Botka László egész életében keresni fog.

A DK elnöke az ATV-ben most arról beszélt, hogy két alapvető baj volt a szegedi polgármester kampányával: „nem volt mélysége, csak egy plakátszerű egyszerű megfogalmazás”, másrészt „volt ennek fenyegető, büntető tónusa”. Épp ezért a DK most a Fizessenek a milliárdosok szlogent használja, mert Gyurcsány szerint úgy kell meghúzni a határt, hogy „a tisztességes középosztályi jólétben”, például a százmillió forint értékű polgári lakásban élőket ne fenyegessék. Dobrev ehhez azt is hozzátette később, hogy Botkával ellentétben a DK kész programot írt a szlogen mögé.

„Több ellenzéki párt és politikus is mondta már, hogy fizessenek a gazdagok, de ez most nem egy szokványos ellenzéki szlogen vagy kampány. Ez az egyetlen kormányzóképes alternatíva ajánlata Magyarországnak, ilyen pedig soha nem volt még az elmúlt 13 évben”

– válaszolta a DK sajtóirodája a Telexnek, amikor arról kérdeztük, miben más a DK mostani jelmondata, mint Botka Lászlóé volt 2017-ben. Azt írták, a programjuk „messze túlmutat a milliárdosok megadóztatásán”, amely csak egy eszköz ahhoz, hogy csökkentsék az egyre nagyobb jövedelmi és vagyoni különbségeket.

Kíváncsiak voltunk arra is, mit gondol a DK szlogenjéről Botka László, akinek 2017-ben nem sikerült keresztülvinnie az MSZP akkori vezetésén a projektjét, amely egy Gyurcsány nélküli ellenzéki összefogásról szólt. A szegedi polgármester nem kívánt a témában nyilatkozni lapunknak, tanácsadója, egykori kampányfőnöke, Ruff Bálint ugyanakkor röviden reflektált a DK szlogenjére a Vétó című műsorában a Partizán csatornáján.

„Nagyon örülök, hogy 13 év után rájött az ellenzéki pártok egy része, hogy azzal kell foglalkozni, ami az embereket érdekli. Ezek a megélhetési kérdések”

– fogalmazott Ruff. Arról beszélt, hogy 2017-ben megmérték a Fizessenek a gazdagok támogatottságát, és akkor a társadalom több mint kétharmada egyetértett ezzel.

Ruff azt látja, hogy a DK hígítani próbálja az ő eredeti üzenetüket. Ezt jelzi, hogy nem vették át Botka szlogenjének egy fontos részét: a „tegyünk igazságot” arról szólt a politikai tanácsadó szerint, hogy társadalmi egyenlőséget teremtsenek. A DK-s politikusok arról beszéltek az elmúlt napokban, hogy Botka szlogenje mögött nem volt tartalom. Ruff ezt cáfolta a Partizánban, mondván, konkrét számaik és elképzeléseik voltak 2017-ben az adórendszer részleteiről, illetve arról, hogy mire költenének a gazdagok megadóztatásából, és hogyan tennék átláthatóbbá a magyar gazdaságot. Ennek részleteit annak idején Botka több cikkben is megírta a 168 Órában.

Botka hat éve a gazdagokról beszélt, a DK most milliárdosokról. Ez azt jelenti Ruff szerint, hogy Gyurcsányéknak nincs bátorságuk igazán beleállni ebbe a kérdésbe, mert attól félnek, hogy mit szól majd hozzá az értelmiségi réteg. „Nem szeretném azt, hogy egy szerintem jól működő és a szavazókra reflektáló programból megint egy pusztába kiáltott pukkanás legyen. Attól félek, hogy efelé megyünk.”

Megerősítenék a pozíciójukat az ellenzéki térfélen

De mégis miről szól a DK irányváltása? A 2011-es alapítónyilatkozatban még progresszív, nyugatos, balközép polgári pártként definiálták magukat. „Baloldaliak vagyunk, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói” – írták a 2017-es Sokak Magyarországa programjukban, amelyben úgy fogalmaztak, a DK „tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek”.

„Eddig nem képviselt teljesen világos ideológiai irányvonalat a DK” – mondta a Telexnek Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője. Ez stratégiai elem lehetett a DK-nál szerinte, hogy a karakteres ideológiai irány ne akadályozza a párt növekedését és néppártosodását.

A DK sokáig azt a liberalizmussal felfrissített posztmodern baloldaliságot vitte tovább a szakértő szerint, amit Gyurcsány Ferenc még miniszterelnökként képviselt 2008 előtt, és ami mára egész Európában megbukott.

Egy nem túl markáns, de nyilvánvalóan érzékelhető irányváltást lát Novák a DK múlt pénteken bemutatott programjában. Az olvasható ki belőle szerinte, hogy a liberális vonal halványodni fog a jövőben, és helyette a klasszikus baloldali, szociáldemokrata karaktert igyekeznek megerősíteni.

A váltásnak több oka is lehet Novák szerint. Az ellenzéki oldalon komoly átrendeződés zajlik a tavalyi választás óta, a jövő júniusi EP-választás pedig sokak szerint megpecsételheti a kisebb pártok sorsát. A Méltányosság Központ elemzője szerint a DK vezetése valószínűleg úgy mérte fel, hogy akkor tudják stabilizálni a párt jelenlegi vezető szerepét az ellenzéki térfélen, ha újrapozicionálják magukat, és karakteresebbé teszik a baloldali arcélt.

„Valószínűleg megkutatták a potenciális szavazótábort, és az is megerősítette, hogy ebbe az irányba kell menni”

– mondta Novák, hozzátéve: az ilyen döntéseket mindig mérések előzik meg.

Emellett a gazdasági helyzet, a szociális válság is abba az irányba tereli a teljes ellenzéket szerinte, hogy baloldali, a szegényebb rétegek iránt érzékenyebb politikát folytasson. Erre kapcsolt rá a Momentum is a hetekben a gazdasági fókuszú kampányával. Donáth Anna arról beszélt egy múlt heti háttérbeszélgetésen, hogy a Momentum nem baloldali párt, de most mindent a megélhetési válság határoz meg, így nekik is ezzel kell foglalkozniuk. „A teljes ellenzéki oldalon balratolódás érzékelhető, és a DK szeretne már korán pozíciót foglalni” – mondta a párt stratégiájáról Novák.

A gazdasági válság valójában csak ráerősített a magyar társadalom baloldaliságára. A Policy Solutions kutatásai évek óta azt mutatják, hogy még a fideszes szavazók többsége is baloldali értékrendet vall.

2022-ben a magyarok 56 százaléka vallott baloldali értékrendet gazdasági kérdésekben, de balratolódás volt megfigyelhető a társadalompolitika terén is.

A felmérés szerint a magyarok egyértelműen baloldali értéket vallanak olyan kérdésekben, mint például hogy mindenki számára jó minőségű és államilag fenntartott egészségügyet kell biztosítani (82 százalék támogatja), csökkenteni kell a társadalmi egyenlőtlenségeket (szintén 82 százalék), és államilag támogatni a rosszabb helyzetűeket (78 százalék). A többség szerint szükség van a piac szabályozására (a válaszadók 78 százaléka fogalmazta ezt meg elvárásként), de a többség támogatja a progresszív adórendszert (73 százalék) és a sztrájkjog biztosítását (68 százalék) is. Ezek közül szinte mindegyik témát felvillantotta Dobrev Klára a múlt pénteki programbemutató rendezvényén.

Áttörnék a Gyurcsány feletti üvegplafont

A kérdés az Novák Zoltán szerint, hogy a DK-nál jól számították-e ki a mostani irányváltást, és sikerül-e azt megfelelően kivitelezni. Átgondolt stratégiával akár már a jövő júniusi EP-választásig sikerülhet az újrapozicionálás, de bőven lehetnek buktatók is.

Az például könnyen csapdahelyzet lehet szerinte, ha a DK nem tudja megszólítani a szociáldemokrata politika célcsoportját: a társadalom alsó egyharmadát. A szociáldemokrata program ugyanis nem annak a középosztálynak szól, akit eddig a DK politikája elért, sőt egy igazán igazán markáns kampánnyal még szavazókat is veszíthetnek abban a körben.

A társadalom alsó egyharmadát kellene megszólítania ennek a politikának, ahol jelenleg kiemelkedő a Fidesz támogatottsága.

„Én ebben a programban még nem igazán találtam meg a kulcsát annak, hogy miként lehet megragadni a Fidesz szavazótáborát képező alsó egyharmadot, főleg a vidéki kis- és közepes településeken” – mondta Novák. Nem látja például azokat az üzeneteket és azt a nyelvet megjelenni a DK programjában, ami erre képes lenne. Élesben majd csak a kampányban derülhet ki, hogy mennyire gondolja komolyan a DK a szociáldemokrata irányvonalat, mennyire tudja azt plasztikussá, elmesélhetővé tenni, és a mondanivalójuk mennyire rezonál abban a körben, amit el szeretnének érni.

A Méltányosság Központ elemzője szerint ugyanakkor a DK nem tud nagyot bukni akkor sem, ha az derül ki, hogy rossz stratégiát választott. Van ugyanis egy bázisa, ami akkor is a DK-ra szavaz, ha holnaptól egy radikálisan más irányvonalat választana a párt. „Ha népi konzervatívok lesznek, akkor is a DK-ra fognak szavazni, mert alapvetően Gyurcsány Ferenchez kötődnek, ő jeleníti meg számukra a DK-t.”

Gyurcsány Ferenc megnyitja a DK őszi politikai idényét a Béke Szállodában, 2023. szeptember 22-én – Fotó: Huszti István / Telex
Gyurcsány Ferenc megnyitja a DK őszi politikai idényét a Béke Szállodában, 2023. szeptember 22-én – Fotó: Huszti István / Telex

Több szakértő szerint ugyanakkor Gyurcsány személye miatt üvegplafon van a DK felett, a társadalom széles rétegei nem tudják elfogadni a volt miniszterelnököt.

„Az lesz a kérdés, hogy át tudják-e törni ezt az üvegplafont, és fel tudnak-e nőni egy olyan pólusképző erővé, ami potensen ki tudja hívni a kormányoldalt”

– magyarázta Novák. A most bemutatott program önmagában még nem nyújt megoldóképletet szerinte arra, hogy miként lehet megtörni a Fidesz hatalmát, de egy erőteljes próbálkozás lehet arra, hogy a DK egy kicsit átpozicionálja a helyzetét, és megpróbálja áttörni az üvegplafont.

Nem elég szociáldemokratának látszani, annak is kell lenni

De nemcsak Botkához nyúlt vissza a DK, amikor új stratégiát választott, hanem az MSZP lábára is ráléptek. Amikor a tavalyi választási vereség után minden párt elkezdte keresni az identitását, az MSZP a baloldali, szociáldemokrata gyökerekhez talált vissza, és azóta egyszerűen csak az igazi baloldali pártként aposztrofálja magát. Érthető, hogy a körükben nem váltott ki maradéktalan sikert, amikor a DK is betoppant a baloldali, szociáldemokrata térfélre.

„Azt már megszoktuk, hogy megpróbálják a jelöltjeinket lenyúlni, mert esetleg nincsenek saját jelöltjeik” – mondta Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke az ATV műsorában. Mint fogalmazott, azt is megszokták már, hogy más pártok ugyanabban a témában tartanak sajtótájékoztatót, mint ők.

„De nem elég mondani, tenni is kell. Nem elég szociáldemokratának látszani, annak is kell lenni”

– jelentette ki Komjáthi, aki úgy látja: baloldaliságban még van hova fejlődnie a DK-nak. Arról beszélt, hogy a szociáldemokrata mozgalmak és pártok a munkavállalók képviseletére jöttek létre, a DK-nál viszont ő nem látja, hogy a szakszervezetek és munkavállalók támogatását prioritásnak tartanák. „Szerintem egy nem milliárdos, egykori gyári munkás szájából jobban hangzik, hogy fizessenek a gazdagok” – utalt Gyurcsányék tetemes vagyonára.

„Nem baj, ha így gondolkodik magáról a Magyar Szocialista Párt is. Mi ebben nem nagyon vagyunk versenyben. […] A politikában jó, ha többen gondolják ugyanazt, amit mi. Itt nincsen szellemijog-védelem, mint az üzleti életben” – reagált Gyurcsány Ferenc erre, és arról beszélt: a DK most intellektuális, emberi és politikai lendületben van. Szerinte „ez adja a reményt több mint egy évtized után, hogy az ország elmehet egy élhetőbb világba”.                                                                                                                                          (telex.hu)

Vagyonadót vetetne ki a Párbeszéd-Zöldek, ekkora összegtől kellene fizetni

Vagyonadót vetetne ki a Párbeszéd-Zöldek, ekkora összegtől kellene fizetni

 Ezerötszáz milliárd forintos bevételt eredményezne éves szinten a költségvetés számára.

Thürmer Gyula: Egy szavukat se higgyék el Gyurcsányéknak

Ha meg akarták volna adóztatni a gazdagokat, megtehették volna kormányzásuk alatt – mondta a Munkáspárt elnöke.

Ahogy a DK nemrég megjelent új programja is jelzi, Gyurcsány Ferenc pártja arculatot váltott, mostanában előszeretettel használják a szociáldemokrata jelzőt. A programról és szociáldemokratává válásról már az elemzők is elmondták véleményüket, szerdán pedig az ISZOMM elnöke, Szanyi Tibor üzente a DK „fizessenek a gazdagok” szlogenje kapcsán, hogy várja Gyurcsány Ferencék felajánlását.

A Mandiner megkereste Thürmer Gyulát, hogy mit gondol a fejleményekről. A Munkáspárt elnöke megkeresésünkre azt mondta: „sajnos a mai politikai élet a manipuláció, a hazudozások, a hamis állítások színtere lett, a különböző pártok pedig olyan üres területeket keresnek, amelyeket még nem foglalt el senki. A DK pedig nyilván úgy gondolta, hogy a szociáldemokrácia egy ilyen terület és lecsapott rá.”

Thürmer szerint azonban kérdés, hogy az emberek ezt elhiszik-e.

Hozzátette: „Aki normálisan végiggondolja, az nem feltételezheti Gyurcsány Ferencről és a DK-ról, hogy ők majd fizetésre fogják kényszeríteni a gazdagokat. Ha ezt akarták volna, akkor már megtették volna a kormányzásuk idején, és nem buktatták volna meg például az ezzel a szlogennel 2017-ben a miniszterelnök-jelöltségre pályázó Botka Lászlót.”

Egy szavukat se higgyék el, ami mondanak!”

 – mondta tömören a Munkáspárt elnöke.

Thürmer hangsúlyozta, hogy pártja az egyetlen, amely következetesen képviseli harminc éve azt a szemléletet, hogy a magasabb keresetűek több adót fizessenek, nem egyszer tettek erre jogszabályi javaslatot, például hogy különadóval sújtsák a nagy vagyonokat. „De mindenek előtt arra lenne szükség, hogy a gazdagok osztozzanak az országot érő terhekben, mert a háborúból és az inflációból adódó nehézségeket a kisember viseli el” – tette hozzá.

Thürmer szerint van elég példa az ilyen intézkedésekre, például Franciaországban is létezik különadó. Ennek bevezetéséhez azonban szerinte kell a kormányzat és a politikai elit támogatása, hiszen ha mindenki talál valami kiskaput, megint a kisember fog fizetni.                            (mandiner.hu)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Három idézet a három cikkből:

„…A tisztességes középosztályt nem illik fenyegetni, őket inkább támogatni kell őket…nem vették át Botka szlogenjének egy fontos részét: a „tegyünk igazságot” arról szólt a politikai tanácsadó szerint, hogy társadalmi egyenlőséget teremtsenek…”

Párbeszéd: „…Nagyon fontos, hogy erős, polgári középosztálya legyen Magyarországnak, ehhez viszont arra van szükség, hogy megakadályozzuk a társadalom szétszakadását…”

Thürmer: „…Ennek bevezetéséhez azonban szerinte kell a kormányzat és a politikai elit támogatása, hiszen ha mindenki talál valami kiskaput, megint a kisember fog fizetni…”

TEGYÜNK IGAZSÁGOT – valljuk mi!

Az IGAZSÁG pedig -legalábbis a mi átélt emlékeink szerint – az, hogy a szupergazdagok és az ún. „középosztály” tagjai – TALÁN EGY NAGYON MINIMÁLIS LÉTSZÁM KIVÉTELÉVEL – mind – mind a rendszerváltást követően, valamelyik politikai bűnbanda tagjaiként, támogatóiként, az egykori Magyar Népköztársaság a dolgozó nép által több évtizedes kemény munkája álal létrehozott eredményének az elsíbolásából alapozták meg jelenlegi – és vélhetően jövőbeni -„osztályba sorolásuk” anyagi feltételeit! Ezek a közönséges TOLVAJOK ÉS BANDITÁK tehát a jövőben fizessenek több adót az ÁLLAMNAK – amelynek „vezetői” majd nyugodtabban alhatnak, hiszen „tele a kamra” – OSZT’ JAÚNAPOT!? Fizessenek adót a rablott vagyon után, és akkor minden meg van bocsájtva?!

HÁT NEM!

VAGYONELKOBZÁS, ÁLLAMOSÍTÁS! Véleményünk szerint csakis az lehet az igazságos eljárás! CSAKIS AZ LEHET(NE)!

De ahhoz szükségeltetne egy valós népakarat! 

„…2022-ben a magyarok 56 százaléka vallott baloldali értékrendet gazdasági kérdésekben…” 

Azóta pedig ez az arány csak növekedhetett! Ezért aztán politikai bűnbandáink IS elkezdték magukat – legalábbis a népámítás szintjén – „baloldaliakként” definiálni! Hiszen jövőre „választások” lesznek! Utána pedig majd megy minden a felejtőbe! Úgy, mint eddig! 

VALÓS NÉPAKARAT NÉLKÜL PEDIG EZ AZ OPCIÓ A NYERŐ! Teljesen mindegy, hogy Döbrögi vagy El Qro! Hogy X vagy  Y maffiacsoportosulás kaparintj meg a magyarok élőhelyének felügyeleti jogát – A MI HATÉKONY KÖZREMŰKÖDÉSÜNKKEL! Mindegyik bűnbanda csakis a mi bőrünkre pályázik! Hangzatos ígéretekkel!

TEGYÜNK IGAZSÁGOT! AMÍG VISSZAVONHATATLANUL LE NEM KÉSÜNK RÓLA!

“Szocdemesedik a döbrögisztáni polythykay elyth!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Egyetértek Admin! Az elcsalt ellopott vagyont kell legelőször visszavenni a tolvajokat meg felelősségre bárki fia-borja legyen is, addig míg ez nem történik meg üres fecsegés az egész…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com