(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIX.
A második világháború európai befejező hadműveletének, a berlininek különös volt a jelentősége. Berlin elfoglalásával véglegesen megoldódtak azok a legfontosabb katonapolitikai kérdések, amelyektől sok tekintetben függött Németország háború utáni berendezkedése és helye Európa politikai életében.
A fasizmussal való utolsó összecsapásra készülő szovjet fegyveres erők abból a szövetségesekkel történt megállapodásból indultak ki, hogy Németországnak katonai, gazdasági és politikai feltételek nélkül kapitulálnia kell. A háborúnak ebben a szakaszában fő célunk az volt, hogy teljesen felszámoljuk Németország állami és társadalmi rendszerében a fasizmust, a legszigorúbban felelősségre vonjuk a náci főbűnösöket vadállati tetteikért, a tömeggyilkosságokért, a pusztításokért, a megszállt országok népeivel, így a mi sokat szenvedett népünkkel szemben is elkövetett kegyetlenségeikért.
A berlini hadművelet elgondolását fő vonalaiban már 1944 novemberében meghatároztuk a főhadiszálláson. Ezt a visztula-oderai, a kelet-poroszországi és a pomerániai hadműveletek idején pontosítottuk.
A berlini hadműveleti terv kidolgozása során figyelembe vettük a szövetséges expedíciós erők tevékenységét is. Ezek az erők 1945 márciusának végén és áprilisának elején elérték a Rajnát, és megkezdték e folyamon való átkelést, hogy azután általános támadást indítsanak Németország központi körzetei ellen.
A szövetséges erők főparancsnoksága közelebbi célként azt tűzte ki, hogy felszámolja a csapataival szemben álló ellenséges csoportosítást, és elfoglalja a Ruhr menti ipari körzetet. Ezután azt tervezte, hogy az amerikai és az angol csapatok az Elba felé, a berlini irányban fognak előrenyomulni. Ugyanakkor ki akarta bontakoztatni az amerikai és a francia csapatok déli irányú hadműveleteit, hogy elfoglalják Stuttgart és München körzetét, s kijussanak Ausztria, valamint Csehszlovákia központi körzeteibe.
Mint már említettem, bár a jaltai konferencián a szovjet megszállási övezet határát Berlintől jóval nyugatra határozták meg, s hogy a szovjet csapatok az Oderánál és a Neissénél (Berlintől 60-100 kilométerre) álltak, és felkészültek a berlini hadművelet megindítására, az angolok még mindig arról álmodoztak, hogy Berlint előbb kellene elfoglalni, mint ahogy a Vörös Hadsereg odaérkezik.
Bár az amerikai és az angol politikai és katonai vezetők véleménye nem egyezett a háború befejező szakaszában követendő hadászati célokat illetően, a szövetségesek expedíciós erőinek főparancsnoksága mégsem mondott le arról a gondolatról, hogy kedvező körülmények esetén elfoglalja Berlint.
Eisenhower, amikor 1945. április 7-én tájékoztatta a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságát a befejező hadműveletekre vonatkozó elgondolásáról, kijelentette:
– Ha Lipcse elfoglalása után úgy alakul a helyzet, hogy nagyobb veszteségek nélkül előrenyomulhatok Berlin felé, ezt fogom tenni. Én voltam az első, aki egyetértettem azzal, hogy a háborút a politikai céloknak megfelelően kell folytatni, és ha a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága úgy határoz, hogy a szövetségeseknek a Berlin elfoglalására irányuló erőfeszítései többet nyomnak a latban a tisztán katonai elképzeléseknél, örömmel valósítom meg e hadműveletre vonatkozó terveit és elképzeléseit.99 Forrest C. Poque: The Supreme Command. Washington, D. C., office of the chief of Military History Department of the Army, 1954. p. 458. *
Március utolsó napjaiban az amerikai misszió útján Sztálin felvilágosítást kapott Eisenhowertól arra a tervére vonatkozóan, hogy a berlini irányban kijut az egyeztetett vonalra. Ebből a közlésből kitűnt, hogy az angol és amerikai csapatok további támadását északkeleten Lübeck körzetének elérése végett, és délkeleten, a Dél-Németországban levő ellenség megsemmisítése céljából akarják kibontakoztatni.
Sztálin tudta, hogy a hitlerista vezetők az utóbbi időben aktív tevékenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy megtalálják az angol és amerikai kormánnyal való különbéke megkötésének módját. Figyelembe véve a német csapatok reménytelen helyzetét, várható volt, hogy a hitleristák nyugaton beszüntetik az ellenállást, s megnyitják az amerikai és angol csapatok előtt a Berlinbe vezető utat, nehogy a Vörös Hadsereg foglalja el a várost.
Hogyan is haladt az angol-amerikai csapatok támadása a Rajna körzetében?
Közismert, hogy a hitleristáknak eléggé gyenge volt itt a védelme. Akkor azonban, amikor visszavonultak a Rajna mögé, erős ellenállást szervezhettek volna. De nem tették ezt. Mindenekelőtt azért, mert főerőiket átdobták keletre, a szovjet csapatok ellen. Még amikor a ruhri csoportosítás számára válságosra fordult a helyzet, a német főparancsnokság akkor is a nyugati csoportosítástól vont el erőket, és átdobta azokat a keleti arcvonalra.
Az angol-amerikai hadjárat kezdetén a németek 60 rendkívül legyengült hadosztállyal rendelkeztek nyugaton. Ezeknek az erőknek a harcértéke 26 feltöltött hadosztályénak felelt meg. A szövetségeseknek 80 teljes hadosztályuk volt, s közöttük 23 volt a harckocsihadosztály.
Különösen nagy volt a szövetségesek légi fölénye. Légicsapásaikkal gyakorlatilag bármely körzetben, a földön és a levegőben egyaránt megtörhették az ellenség ellenállását.
Ily módon az amerikai és angol csapatok könnyűszerrel küzdötték le a Rajnát, és lényegében ellenállásra nem találva szállták meg a folyópartot.
A szövetséges csapatok főparancsnoksága nem várta meg a ruhri német csoportosítás felszámolását, hanem sietve a berlini irányban alkalmazta főerőit, hogy kijussanak az Elbához.
Az Eisenhowerral, Montgomeryvel, de Lattre de Tassignyval, Cleemmel, Robertsonnal, Smith-szel, valamint több más amerikai és angol tábornokkal folytatott háború utáni beszélgetésekből kiderült, hogy Berlin szövetségesek által történő elfoglalásának kérdése csak akkor került le a napirendről, amikor a hatalmas szovjet tüzérségi, aknavető és légicsapások, valamint az ezekkel összehangolt harckocsi- és gyalogosrohamok alapjaiban rendítették meg a német csapatok védelmét.
Amikor a főhadiszálláson Sztálin megkapta Eisenhowernak azt a tájékoztatását, hogy Németország északkeleti és déli részén két csapást mér, s az amerikai csapatok a berlini irányban megállnak a kijelölt vonalon, mint a kötelezettségeit megbízhatóan teljesítő emberről nyilatkozott róla. Ez a vélemény azonban elhamarkodottnak bizonyult.
Március 29-én a főhadiszállás parancsára ismét Moszkvába érkeztem, magammal hozva frontomnak a berlini hadműveletre vonatkozó tervét. E tervet márciusban dolgozta ki a fronttörzs és a frontparancsnokság, s valamennyi elvi kérdésben megfelelt a vezérkar és a főhadiszállás elképzeléseinek. Ez lehetővé tette számunkra, hogy részletesen kidolgozott tervet terjesszünk jóváhagyásra a Legfelsőbb Főparancsnokság elé.
Aznap késő este Sztálin magához rendelt kremli dolgozószobájába. Egyedül volt. Kevéssel érkezésem előtt ért véget az Állami Honvédelmi Bizottság tagjaival folytatott tárgyalása.
Csöndesen, az asztalra fektetett kézzel, mintha csak folytatná az imént befejezett beszélgetést, mondotta:
– Nyugaton véglegesen összeomlott a német arcvonal, és a németek láthatóan nem tesznek semmit, hogy megállítsák az előrenyomuló szövetséges csapatokat. Közben valamennyi fontos irányban erősítik a velünk szemben álló csoportosításaikat. Itt a térkép, nézze meg a német csapatokra vonatkozó legújabb adatokat.
Megszívta a pipáját, majd folytatta:
Úgy gondolom, súlyos harcok következnek …
Azután megkérdezte, hogyan értékelem az ellenséget a berlini irányban.
Elővettem a frontfelderítésünk által készített térképet, s a legfelsőbb főparancsnok elé tettem. Sztálin figyelmesen tanulmányozni kezdte a berlini hadászati irányban levő egész német hadműveleti-harcászati csoportosítást.
Adataink szerint a németeknek itt négy hadseregük volt. Ezek állományába mintegy 90 (köztük 14 páncélos és gépesített) hadosztály, 37 önálló ezred és 98 önálló zászlóalj tartozott.
A későbbiekben megállapítottuk, hogy a berlini irányban kb. egymillió embert, 10 000 löveget és aknavetőt, 1500 harckocsit és rohamlöveget, 3300 harci repülőgépet összpontosítottak, magában Berlinben pedig egy 200 ezer fős helyőrséget alakítottak.
– Mikor tudják csapataink megkezdeni a támadást? – kérdezte Sztálin.
Ezt jelentettem:
– Az 1. Belorusz Front két héten belül. Úgy tűnik, az 1. Ukrán Front is felkészül erre az időre. Az adatok szerint a 2. Belorusz Front április közepére tudja teljesen felszámolni az ellenséget Danzig és Gdynia körzetében, s nem képes az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Fronttal egyszerre indítani támadást az Oderától.
– Sebaj, a hadműveletet meg kell kezdenünk, nem várunk Rokosszovszkijra. Nem vészes, ha néhány napot késik – mondotta Sztálin.
Az íróasztalához ment, lapozgatott a papírok között, majd odanyújtott egy levelet.
– Olvassa.
A levelet a Szovjetunió egy külföldi jóakarója írta. Arról adott hírt, hogy a hitlerista ügynökök titkos megbeszéléseket folytatnak a szövetségesek hivatalos képviselőivel, s azokon azt javasolták, hogy beszüntetik a szövetségesek elleni harcot, ha azok egyetértenek a különbékével.
A levélben arról is szó volt, hogy a szövetségesek állítólag elvetették a hitleristák sürgető kérését. De mindez nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a hitleristák megnyitják a szövetségesek előtt a Berlinbe vezető utat.
– Nos, mit szól hozzá ? – kérdezte Sztálin. De meg sem várva a választ, még hozzátette: – Gondolom, Roosevelt nem sérti meg a jaltai egyezményt, de Churchillről mindent el tudok képzelni.
Ismét asztalához ment, felhívta Antonovot s megparancsolta neki, hogy nyomban jöjjön hozzá.
15 perc múlva Antonov már a főparancsnok dolgozószobájában volt.
– Mi újság Rokosszovszkijnál?
Antonov jelentést tett a helyzetről és a harctevékenység alakulásáról Danzig és Gdynia körzetében. A főparancsnok még afelől is érdeklődött, hogyan alakulnak az események Vaszilevszkijnél Königsberg körzetében.
Antonov tábornok beszámolt a 3. Belorusz Front tevékenységéről is.
Sztálin szó nélkül átnyújtotta neki az iménti levelet.
– Ez egy újabb bizonyítéka a hitleristák és az angol uralkodó körök kulisszák mögötti mesterkedéseinek – mondotta a levél elolvasása után Antonov.
– Hívja fel Konyevet – utasította Sztálin Antonovot -, és közölje vele, hogy április 1-én jöjjön a főhadiszállásra és hozza magával az 1. Ukrán Front hadműveleti tervét, a hátralevő két napban pedig dolgozzék együtt Zsukovval.
A következő napon Antonov megismertette velem a berlini hadászati hadművelet tervezetét, amelybe teljes egészében beépítették az 1. Belorusz Front támadási tervét. Miután figyelmesen tanulmányoztam a berlini hadműveletnek a főhadiszállás által kidolgozott tervezetét, arra a következtetésre jutottam, hogy azt jól előkészítették és teljes egészében megfelel az abban az időben kialakult hadműveleti hadászati helyzetnek.
Március 31-én megérkezett a vezérkarhoz Konyev marsall, az 1. Ukrán Front parancsnoka. Nyomban bekapcsolódott a berlini hadművelet általános tervének megbeszélésébe, majd jelentette az 1. Ukrán Front támadásának tervezetét.
Ha emlékezetem nem csal, akkor valamennyien egyetértettünk minden elvi kérdésben.
1945. április 1-én meghallgattuk a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásán Antonov jelentését a berlini hadművelet általános tervéről, majd az én jelentésemet az 1. Belorusz Front, valamint Konyev beszámolóját az 1. Ukrán Front csapatainak támadási tervéről.
A legfelsőbb főparancsnok nem értett egyet az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Frontnak a vezérkar térképén bejelölt sávhatárával. A Neisse és Potsdam közötti sávhatárt áthúzogatta és csak Lübbenig (Berlin DK 60 kilométer) rajzolta be.
S nyomban megparancsolta Konyev marsallnak:
– Abban az esetben, ha a németek makacsul ellenállnak a Berlinbe kelet felől vezető útvonalak mentén s akadályozzák az 1. Belorusz Front támadását, az 1. Ukrán Front álljon készen arra, hogy harckocsihadseregeivel dél felől csapást mérjen a városra.
Vannak olyan pontatlan elképzelések, hogy a 3. és a 4. harckocsihadsereget állítólag nem a főhadiszállás döntése alapján, hanem az 1. Ukrán Front parancsnokának az utasítására vetették be a Berlinért vívott ütközetbe. Az igazság tisztázása érdekében hadd idézzem magának Konyev marsallnak a szavait, amelyek e kérdéssel kapcsolatban a középső hadseregcsoport magasabb parancsnoki értekezletén hangzott el 1946. február 18-án, az akkori események felfrissítése során.
„Amikor április 16-án 24 óra körül jelentettem, hogy sikeresen támadunk, Sztálin elvtárs a következő utasítást adta: »Zsukov elvtársnál nehezen megy, fordítsa Ribalkót és Leljusenkót Zehlendorf felé, s emlékezzék a főhadiszálláson történt megállapodásra«.” 100 A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára, f. CGV., op. 70500, d. 2., 11.145-149. *
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!