ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Horthynak válaszolnia kell Friedrich miniszterelnök levelére, hogy szüntesse meg különítményeinek terrorista működését: tiltsa meg a hadseregnek, illetve azok egyes parancsnokainak, hogy saját felelősségükre ítélkezzenek. A megtorlás a kommunistákkal szemben – írta Friedrich – nem a hadsereg dolga. Erre megvannak az államnak a megfelelő törvényes szervei.
Horthy figyelembe venné Friedrich óvását, mert a világ közvéleményének tiltakozása oly erős, hogy a budapesti antantmegbízottak ismételten nemzetközi vizsgálattal fenyegetőznek. Horthynéhoz is számosan fordulnak segítségért, aki szóvá teszi férjénél a szörnyűségeket. Horthy azonban nem teljesen ura a fővezérségnek. Nem bábu, mert tud önálló keménységgel is határozni, de nem mer szembefordulni a különítmények gyilkosságra mindig kész parancsnokaival. Ellene fordulhatnak és mindenre elszántak.
Doblhoff igyekszik megmagyarázni: – Horthy siófoki környezetében azok a szárnysegédek, vezérkari tisztek és tisztek tartózkodnak, akik már Szeged óta a közvetlen munkatársai. Egyik-másik tiszt ellen panaszok hangzanak el, hogy hibáik a Nemzeti Hadsereg ügyét veszélyeztetik. Horthy nem engedi magát ezáltal befolyásoltatni.
Olyan emberekre van szüksége – úgymond -, akik szívvel-lélekkel magyarok, akikre az ország feltétlenül számíthat, akik nem langyos, kényelmes életre vágyódnak, hanem minden pillanatban készen állnak arra, hogy szó nélkül vállalják a legnagyobb veszedelmet is …
Horthy amiatt sem rendszabályozza meg ezeket, mert éppen ők azok, akik folytonosan megcsillantják előtte a lehetőséget: nádor, kormányzó, katonai diktátor lehet belőle. Gömbös, aki már újból Budapesten tartózkodik, arról ír: – Budapesten marakodnak a politikai pártok. Léteznek a liberálisok és szociáldemokraták is. El kell valamennyit kergetni! Éljen a Szegedi Gondolat, amelyre a tisztek esküsznek! …
S próbáljanak nem esküdni. A hadseregben működik a Gömbös-Zadravetz-Prónay által Szegeden megalakított EKSZ, az Etelközi Vérszövetség. Vezetői titkosan gyülekeznek, határoznak. A végrehajtás kötelező mindenkire, Horthyra is.
A főhadiszálláson mindenkiről gyűjtik az adatokat: ki volt, mi volt? Nincsenek-e zsidó származású ősei? Milyen volt a szerepe a Károlyi-forradalomban, a Tanácsköztársaság idején?
Prónay írja naplójában: a szegedieknek kézben kell tartaniuk Horthyt, mert feltűnő módon megszaporodnak a fővezérségen azon különféle tisztek és egyének, akik – látva a fehérrezsim megszilárdulását – ideözönlenek, ahol a hatalom kezd kibontakozni. Nevezettek csakis érvényesülést keresnek az intranzingens keresztény elvek új álarcával. Ezzel takargatják azon kisebb-nagyobb vörös bűneiket, amelyeket a kommün diktátorainál hasonló konjunktúrából követtek el … Az ilyenek kitalált rémmesékkel igyekeznek bizonyítani: milyen nagy legények voltak a kommün alatt. Mennyi vöröst tettek ártalmatlanná, vagy miképpen üldözték és kínozták meg őket letartóztatásuk alkalmával. Ezen ecsetelt típushoz főleg vezérkari tisztek tartoznak …
Prónay szerint nem szabad megengedni, hogy az ilyenek hatással legyenek Horthyra, hogy a diktatórikus irány és rendcsinálás helyett enyhe húrokat pengessen. – Nem fognak az ilyenek boldogulni! – fenyeget Prónay, hivatkozással a szegediek törhetetlen akaratára, hogy elérik kitűzött diktatórikus céljaikat.
Friedrich levelére Horthy válasza – amit Magasházy fogalmaz – a legféktelenebb uszítás a fehérterror folytatására. Parancsot ad, amelyben mellékesen helyteleníti a népítéleteket, de ez csak formai tilalom.
Utasítja tisztjeit és a hatóságokat, legyenek még keményebbek, gyilkoljanak még többet …
A fővezérséghez naponta érkeznek jelentések – írja Horthy – egyrészt karhatalmi alakulatok túlkapásairól, akciókról, népítéletekről.
Másrészt, hogy a kormánybiztosok, közigazgatási hatóságok, a különböző katonai parancsnokságok gyengék a bűnösök letartóztatása, elítélése, kivizsgálása körül. Tűrik a kommunista irányú agitációt, és legfeljebb jelentéseket írnak … A két momentum: a hatóságok gyengesége egyrészt, a karhatalmak túlkapásai és népítéletek másrészt, a legszorosabban összefüggnek egymással …
Felszólítok minden parancsnokságot és közigazgatási hatóságot, hogy a legerélyesebb eszközzel azonnal lásson hozzá a még működő kommunista központok letöréséhez, a még szabadon levő izgatok, a múlt bűnös kommunista rendszerben szereplők letartóztatásához és leggyorsabb elítéléséhez. Nem fogadhatok el semmi néven nevezendő kifogást e téren. Az ország jövőjét erélytelen emberek, személyi szempontok, rövidlátó félénkség által kockára tenni nem engedem. Elvárom, hogy minden katonai parancsnokság, közigazgatási hatóság a leggyorsabban, legerélyesebben járjon el. Amennyiben akár a hatóságok, akár egyes vezető állásban levők gyámoltalan puhasággal működnének, azokat állásukból azonnal fel fogom menteni, illetve a kormánybiztosok útján rendelkezési állományba helyeztetem …
Doblhoff és Pilch szépíti a rendelettel kapcsolatban Horthy szerepét a fehérterror szörnytetteinek kialakulásában. Doblhoff szerint e tettekben, amelyeket általában mint a fehérterror eseményeit emlegetnek, néha még tiszti osztagok is – amelyeket vezetőik után Prónay-, Ostenburg-, Madari-különítménynek neveznek – elragadtatják magukat, és részt vesznek az ilyen büntető expedíciókban. Meg kell ezt érteni, mert polgárháború dúl az országban, mondják.
Horthy rendkívül súlyos helyzet elé kerül – folytatja Doblhoff. – A fővezér első és legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy az országot megszabadítsa az ellenséges megszállás alól. Az országban azonban még sokan rettegnek a változástól, a föld alatti kommunista mozgalmaktól. Nem áll rendelkezésre sem elegendő fegyelmezett katonaság, sem szervezett hivatali apparátus ahhoz, hogy ezt a veszedelmet törvényes formák és keretek között letörhesse. Így Horthynak kissé több teret kell engedni, hogy elvégezzék azt a halaszthatatlan munkát, ami szükséges, s amit a hatóságok még nem tudnak vállalni: a nyugtalankodók megfékezését, a veszedelmes vörös elemek letörését.
Doblhoff szépítő megállapítása Horthy felelősségéről – még becsületes is ahhoz képest, amit Pilch ír. Ő a Horthy-egyenruhába öltöztetett kommunistákat teszi felelőssé a fehérterrorért.
A fővezérség működésének első időszakában – írja – a kommün hívei természetesen korántsem kerülnek mind kézre, hanem – néhol még tiszti ruhába öltözötten is – rablóbandákba verődötten garázdálkodnak. Egész területek lakosságát tartják rettegésben, izgatnak az új rend ellen … Ezekkel a kommunista üzelmekkel szemben a fővezér erélyes rendszabályokhoz nyúl: adja ki augusztus 28-i parancsát.
Horthy a fehérterrort engedélyező parancsával egyidejűleg feltételeket szab Friedrichnek, miként lehetne megszüntetni a népítéleteket. Mivel az ország létére döntő fontossággal bír, hogy a bolsevizmus többé fel ne üthesse fejét, és a titokban tovább folyó bolsevista agitáció megszűnjék, elkerülhetetlennek tartja, hogy a bíróságok szigorított módon járjanak el a volt kommunista elemek megbüntetésében. Az eddigi törvények nem adják meg a bíróságoknak azon hathatós eszközt, mely oly szigorú eljárást biztosíthatna a bolsevisták ellen, mint az a népérzetnek megfelel …
Népérzetnek, népítéletnek nevezi a tiszti különítmények tömeggyilkosságait, pogromjait!
Szükségesnek tartja a bírák működésének alapos megvizsgálását, mert a fővezérségnek szomorú tapasztalatai vannak a bírói kar enyhe eljárásáról.
Horthy parancsa amiatt is kihívás Friedrichhel szemben, amiért még mindig nem veszi figyelembe a szegediek politikai követeléseit, bár Gömbös kétszer tárgyal vele.
E kihívó magatartás megfelel Horthy környezete sürgetésének, hogy a hadsereg főparancsnoka immár függetlenítse magát a Friedrich-kormánytól. Ennek úgyszólván nincs akadálya, mert ha a szegedi jobboldal a kormányalakításban jelenleg még nem is tudja érvényesíteni befolyását, a haderő folyamatos kialakításával, felszerelésével annyira megnő a volt szegedi, most már Nemzeti Hadsereg katonai jelentősége, hogy kialakul politikai hatalma is.
A fővezérség ennek érdekében 1919. augusztus 24-ével maga alá rendeli a közigazgatást. Mint tényleges helyzetet, Friedrich kénytelen ezt tudomásul venni: jóváhagyó kormányrendelettel szentesíteni. Gróf Pallavicini György személyében főkormánybiztost rendel Horthy mellé. A főkormánybiztos azonban a valóságban nem mellé, hanem alárendeltje Horthynak. Ugyanakkor az adók erőteljes behajtásával a Nemzeti Hadsereg pénzbeszerzője.
A közigazgatás alárendelését a hadseregnek Horthy azzal indokolja, hogy a bolsevizmus csak az imént tört le, állandóan kísért a veszély, hogy bármely pillanatban ismét felbukkan. Az ország legnagyobb részének megszállása hozzájárul ahhoz, hogy a lakosság hangulata nyugtalan. A politikai és közigazgatási ügyek vezetésében mutatkozó nehézségek késztetik arra, hogy a fővezérség kebelében polgári osztályt alakítson azzal a célkitűzéssel, hogy a fővezérség szándékainak megfelelően tanácsadója és intézője legyen. Minden vármegyében a polgári kormánybiztos mellé vármegyei katonai parancsnok kerül. A vármegyei polgári biztosok feje a fővezérség mellé rendelt főkormánybiztos.
Már Siófokon szükségesnek mutatkozott – írja Horthy hogy a felszabadult területeken alkalmas személyiségek igénybevételével gondoskodjék a rendes polgári közigazgatás helyreállításáról. Jogászilag képzett, tapasztalt férfiakat hívott meg a főhadiszállásra, hogy az átmenetet az új rendre előkészítsék, mert az egyáltalán nem oldaná meg a felmerülő kérdéseket, ha a kommunisták rendelkezéseit egyszerűen csak hatálytalanítják.
A különítmények, a karhatalmi alakulatok és a hadsereg más alakulatai még ezután is sorozatosan beavatkoznak a közigazgatási hatóságok, csendőrség és rendőrség munkájába. Megbízhatatlanság címén fellépnek a törvényességre törekvőkkel szemben, az ilyen szellemű hatósági személyeket bántalmazzák, letartóztatják.
Horthyék az egész országot behálózó felderítő hírszolgálatot szerveznek. A megyei katonai parancsnokságokon létrehozott H(hír)-osztályok alá tartozik a járási székhelyeken felállított hírcsoport, amely bizalmi embereket szervez a községekben és falvakban. A megyei H-osztályok rendszeres helyzetjelentéseket küldenek a fővezérség Il/b. hírszerző osztályának. A nemzet- és vörösvédelmi szolgálatnak nevezett felderítő hálózat különösen a kommunisták és a kommunistagyanúsak ellen irányul. Jelentések alapján a fővezérség önálló nyomozásokat folytat, letartóztatásokat foganatosít.
A románok által megszállt területeken, főként Budapesten, a jelentős összegek felhasználásával tevékenykedő hírszerzők feketelistákat készítenek.
Hasonló szervezetet hoz létre Friedrich is. A fővárosra és közvetlen környékére vonatkozóan elrendeli a kommunista érzelmű egyének összeírását. A budapesti államrendőrség hatósága alá eső területen elrendeli olyan megfigyelő szervezet kiépítését, amely szervezetbe olyan politikailag megbízható polgári egyének vonandók be, akik a rendőrhatóságok felügyelete, ellenőrzése és védelme alatt mint állambiztonsági megbízottak működnek.
Mattyasovszky budapesti főkapitány az utasítást annyiban is részletezi, hogy az állambiztonsági megbízottak mozgalma – azaz besúgóhálózat – amiatt szükséges, mert hírei szerint a kommunisták és agitátorok tevékenysége nőttön-nő. Nyíltan agitálnak, titokban és nyíltan üléseznek. Megfigyelésükre és az ellenrendszabályok alkalmazására a jelenlegi detektívtestület, a mostani viszonyok között kevés. A munkásházak megfigyelése – körletenként és házanként – annak megállapítása végett is szükséges, hogy melyik munkás nincs éjjel otthon. Utóbbiak „titkos kommunista gyűlésekre járnak”, letartóztatandók.
Nemegyszer előfordul, hogy Horthy H-hálózatának tagjai és az állambiztonsági megbízottak ugyanazok a személyek, azzal a különleges megbízatással, hogy figyeljék meg a Friedrich-kormányzat vezető személyiségeit is.
A fővezérség létrehoz egyéb titkos szervezeteket is. Utasítást ad az erdélyi, bánáti és felvidéki területek keresztény, magyar, katonaviselt lakosságának titkos megszervezésére. Célja: Magyarországért a régi határokkal! Beszervezni megyénként százas létszámú századokba a katonaviselt keresztény és politikailag teljesen megbízható, a bolsevizmustól mentes elemeket, elsősorban a kisgazdákat és mezőgazdasági munkásokat. Ipari munkások csak a legvégső esetben jöhetnek tekintetbe, akkor is csak erős megrostálás alapján.
Gömbös a fővezérség anyagi támogatásával működik Budapesten. Legfőbb eszköze ebben a még Szegeden megszervezett és általa irányított titkos társaság, az Etelközi Vérszövetség, az EKSZ. A Tanácsköztársaság bukásával és a szervezetnek Budapestre áthelyezésével a csakis vezető állású EKSZ-tagság a többszörösére növekszik, félelmetes politikai erővé válik. Azáltal is, hogy egyes nem engedelmeskedő tagokat a különítményesek titkos halálos ítélettel kivégeznek.
Gömbös vezetésével az EKSZ állam az ellenforradalom államában. Hivatalosan Horthy nem vállal ebben szerepet. Köztudott azonban, hogy az EKSZ vezértanácsa és tagsága Horthyt tekinti láthatatlan fejének.
Ugyancsak Gömbös szervezi a Horthy által mellé vezényelt Prónay- és más különítményes tisztek segítségével az ellenforradalom győzelmének és a tőkés rend helyreállításának biztosítékát szolgáló, a Horthy-hadsereget kiegészítő MOVÉ-t. Számos hasonló jellegű, félkatonai fajvédő szervezetet, reakciós egyesületet, társaságot pártfogol. Valamennyi a totális diktatúra kiépítését tűzi ki céljául, beleértve a liberális pártok és a Szociáldemokrata Párt megsemmisítését.
A MOVE mellett a legjelentősebb az Ébredő Magyarok Egyesülete. A Gömbös által szervezett más fajvédő szervezetek tagsága ugyanabból a társadalmi rétegből toborzódik, amely a Nemzeti Hadsereg tisztikarát alkotja. Vezető elemei az aktív tisztek, akiknek anyagi és társadalmi boldogulása összefonódott az elnyomó államgépezettel. Kiegészül a kispolgárság soraiból verbuvált elemekkel. Tartalékos tisztek és altisztek olyan csoportjával, akik gyerekfejjel kerültek a frontra, és leszerelésük után elhelyezkedésük szinte a lehetetlennel egyenlő a leromlott magyar gazdasági életben.
Nagy számban csapódnak hozzájuk a Magyarország nemzetiségi területeiről elmenekülő, magyar származású tisztviselők, egyetemi hallgatók, akik ott nem folytathatják működésüket, iskoláikat.
Gömbös fegyveres szervezeteihez számosan csatlakoznak munkanélküli fiatalok, szervezetlen munkások. Megtéveszti őket a MOVE és az Ébredő Magyarok Egyesülete zavaros, tőkés-nagybirtokos, nacionalista Nagy-Magyarország propagandája, amely demagógiája ellenére végső soron a Károlyi-forradalommal és a Tanácsköztársasággal megbuktatott tőkés rend teljes magyarországi helyreállítását szolgálja. E szervezetek az általuk képviselt néprétegek nevében államfenntartó szerepükről szavalva támadják Friedrichék és az uralkodó osztályok konszolidációs kísérleteit, amely veszélyezteti saját hatalmi törekvéseiket.
Valamennyi, a fővezérség által pénzelt titkos és legális szervezet a Nemzeti Hadsereg bevonulását készíti elő a románok által megszállt Budapestre és egyéb területekre, hogy a Horthy nevében cselekvő szegedi szárny megszerezze magának a hatalmat.
A szegediek ebben jelentős támogatáshoz jutnak azzal, hogy szeptember 7-én Friedrich-Horthy egyesített törekvése eredményeként az antant hozzájárul tizenháromezer főnyi magyar haderő szervezéséhez.
Az antant ígéretet tesz a románok további előnyomulásának beszüntetésére is.
Ily módon az antant 1919. szeptember 7-ével a nemzetközi diplomácia nyelvén elismeri nem hivatalos, de tényleges fővezérnek Horthyt.
Friedrich, amikor erről értesíti Horthyt, másik kérésének is eleget tesz. Több milliós összeget juttat a hadsereg szükségleteinek fedezésére. Nehezen teremti elő a kormány, mert hatalmas összeget emészt fel a román megszállás. Mégis küld pénzt Horthynak.
Horthynak ez azonban nemcsak a hadseregre kell. Friedrich, ha tudná, hogy ennek jelentős része azonnal visszajut Gömböshöz, Horthy hatalmának megszerzésére, nem adná a pénzt.
Pilch írja 1919. szeptember 7-e jelentőségéről: – Amikor a honmentés első lépése gyanánt az antant engedélyezi a hadsereg szervezését, és ténnyé válik a románok megállítása, Horthy már másnap útra kel, hogy a dunántúli városok lakosságával és a föld népével közvetlen érintkezést keressen avégből, hogy a rettenetes háború és a borzalmas kommunizmus után önbizalmát vesztett, elernyedt tömeget felrázza, hogy lelki kapcsolatba jusson a vidék közszellemével, hogy közvetlen benyomásokat szerezzen, hogy tudja, mire számíthat, mi van a háta mögött, hogy a közelmúlt nagy rázkódásai után vigasztaljon, buzdítson és a magyar Nemzeti Hadsereg megalkotása ügyében áldozatkészségre bírja a társadalom minden rétegét …
Első útja szeptember 8-án Somogy vármegyébe, Kaposvárra vezet. Ez Horthy első fővezéri nyilvános megjelenése. Tisztjei mindent elkövetnek, hogy jelentőségét felfokozzák. A hatóságok ünnepélyesen fogadják, kivonul a város előkelősége.
A fővezér, akit a fogadtatás nemcsak meglep, hanem nyilatkozata szerint meg is hat, a boldogságos Szűzanya képével díszített nemzeti lobogó alatt kivonuló díszszázad megszemlélése után fogadja a katonai parancsnokok jelentését. Meghallgatja az alispán üdvözlő szavait, aki az egész vármegye magyarsága nevében biztosítja a fővezért odaadó és megértő támogatásáról.
Ezután felesküsznek az újonnan toborzott fehér tollas, tölgyleveles, Bocskai-süveges csapatok. Először hangzik el a Horthy által elrendelt újfajta eskü a kommunizmus elleni küzdelemről és a fővezér iránti feltétlen engedelmességről:
– Esküszünk, hogy soha kommunista eszmék szolgálatába nem állunk, a bolsevizmus ellen kérlelhetetlenül küzdeni fogunk … Esküszünk, hogy fővezérünket feltétlenül követjük, úgy neki, mint az általa kinevezett minden elöljárónknak feltétlenül engedelmeskedünk, őket megvédelmezzük.
Az Új Somogy híradása szerint hasonlóan folynak a Horthyt fogadó katonai és polgári ünnepségek Tabon, Karádon, Fonyódon.
Szeptember 7-vel, most már Bethlen ösztönzésére, báró Lehár ezredes is elismeri fővezérnek Horthyt.
Prónay írja naplójában: Horthy tárgyalt a legitimista Lehár vezérkari ezredessel. A tárgyalások nem mentek egészen simán, bár a helyzetet tekintve Horthynak még szüksége lesz Lehár csapataira. Csakis miután Horthy testestől-lelkestől Károly király hívének és alattvalójának mondja magát, jön létre köztük a megértés, és Lehár alárendeli magát a fővezérnek. A köztük való viszony elmérgesítésén azonban a fővezérségen máris többen dolgoznak – céloz Prónay a szabad királyválasztó Gömbösre, Magasházyra.
Bethlen azzal, hogy Lehár báróval elismerteti Horthy fővezérségét, hatalmas segítséget nyújt Horthynak, a szegedieknek. Eddig csakis Tolna, Somogy és Baranya vármegye jugoszlávoktól meg nem szállt részét uralták. Most eljutnak a Dunántúl nyugati részébe, ahol nemcsak az eddigi versenytárs, Lehár ezredes hadserege, hanem a románok elől ide átmentett nagy mennyiségű állami és katonai javak állnak rendelkezésre. Emellett a dunántúli nyugati részek Ausztriával határosak, ahonnan katonai felszerelési cikkek és fegyverzet beszerezhető. A cseréhez szükséges mezőgazdasági termékeket Lehár-Horthyék a parasztoktól kényszerrel veszik igénybe.
A budapesti antantmegbízottak szeptember 7-i határozatával így válik a fővezérség az ellenforradalmi erők hivatalos központjává. Most már, hogy Horthy megszerzi Bethlen-Lehár útján a teljes hatalmat Dunántúlon, és antantengedéllyel nyíltan folytathatja hadserege szervezését, a szegediek úgyszólván semmi akadályát nem látják annak, hogy a románok kilátásba helyezett kivonulásával kiterjesszék hatalmukat egész Magyarországra. A tényt, hogy a magyar ellenforradalom táborában az erőviszonyok ily jelentősen az ő oldalukra billennek, felhasználják Horthy katonai diktátorságának előkészítésére. Tervezetet készítenek a katonaságnak az antant által engedélyezett létszámon túlmenő fejlesztésére, a csendőrség és a rendőrség újjászervezésére. Tervük lényege, hogy a csendőrséget és városi rendőrséget, amelynek szerintük számos tagja a proletárdiktatúra idején kompromittálta magát és emiatt megbízhatatlan, katonai vezetésükkel teljesen újjászervezzék, a fővezér parancsnoksága alá helyezzék. Ezzel minden fegyveres erő az ő kezükben összpontosulna.
Báró Perényi belügyminiszter nagy eréllyel elutasítja a követelést. Nyíltan megmondja, ilyesmit csak diktátor követelhet magának. Horthy nem az, ne is legyen!
Perényi Zsigmond válaszát Horthy személyes sértésnek veszi. Felveti Friedrich előtt: többé nem hajlandó együttműködni a belügyminiszterrel. Friedrich nem teljesíti Horthy követelését: a csendőrség és rendőrség alárendelését. Kárpótlásul megígéri, hogy a Horthyval szemben tapintatlan báró Perényi belügyminiszter távozik posztjáról. Ez Horthyék első sikeres beavatkozása a kormányalakításba, amely egyébként is esedékes.
Friedrich ekkor még mindig azt reméli, hogy József főherceg lemondásával, kormánya legutóbbi átalakításával időt nyer. Reméli, hogy az antant szeptember 7-i engedélye a hadseregszervezésre és a román kivonulás ígérete őt segíti politikai helyzetének megszilárdításában, és nem Horthyt.
Az antantmegbízottak továbbra sem fogadják el Friedrich kormányalakítását. Különösen a franciák elégedetlenek a szerintük elkötelezetten Habsburg-párti Friedrichhel. Inkább számolnak Horthyval, aki már Szegeden, de Budapesten jártával Graziani tábornok útján is, elkötelezte magát a francia barátságra.
Figyelembe veszik a franciák, hogy Horthy nyilvánosan mélységesen hallgat a Habsburgokról. Sőt a bizalmi embere, Gömbös, Habsburg-ellenes szabad királyválasztó programot ad: – Döntsön az ország, ki legyen a királyi – Azaz akár Horthy is lehet, ha ő, Gömbös, az első embere …
Az, hogy Horthy a Habsburgok kérdésében eltűri Gömbös programját, máris mutatja kettős politikáját és szerepét. Maga tart már igényt az uralomra, vagy legalábbis jelentős hatalmi szerepének biztosítása nélkül nem áll a Habsburgok mellé.
A franciáknak kedvez ez a politika, őket egyáltalán nem érdekli, hogy Gömböstől sugalltan Horthy egyelőre hallani sem akar a döntően angol kívánságról: a koalíciós kormányzásról a liberálisokkal és még ennél is kevésbé a szociáldemokratákkal.
Szegeden Horthy még együttműködött a liberálisokkal. Elfogadta tőlük a fővezérséget, most már nélkülük tör hatalomra.
Szeptember 11-én Friedrich újabb kormányalakítási engedményt tesz. Gróf Csáky külügyminisztert felváltja a Bethlennel tartó, angolbarát diplomata, gróf Somsich nagybirtokos. Horthynak azzal ad elégtételt, hogy báró Perényi távoztával az ugyancsak Bethlenhez húzó legitimista Beniczky Ödön eddigi belügyi államtitkárt lépteti elő belügyminiszterré. Pénzügyminiszter: a kisgazdapárti Korányi Frigyes bankigazgató.
Epizódja a kormányalakításnak, hogy Huszár Károly, a Friedrich-kormány kultuszminisztere, felkeresi a szociáldemokrata Garami Ernőt. Biztatja, lépjen be a kabinetbe. Garami kijelenti, erre semmi körülmények között nem hajlandó. Friedrichet veszedelmes és lelkiismeretlen kalandornak tartja, aki csak katasztrófába viheti az országot, Huszár pedig minisztere Friedrichnek, mindenben helyesel Garaminak. Kijelenti, éppen azért kell bejönnie a kormányba, hogy Friedrichet egyesült erővel hátulról ártalmatlanná tegyék. Garami ezt a szerepet köszönettel elhárítja magától. Huszár felfogása jellemző azonban a keresztény blokk politikusaira.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!