(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XIII.
Júniusban az egész délnyugati irányban folytatódott az elkeseredett ütközet. Csapataink az ellenség csapásai elől nagy veszteségeket szenvedve visszavonultak az Oszkol folyón túlra, igyekezve megvetni lábukat a mögöttes terepszakaszokon.
Június 28-án az ellenség szélesebb körű támadó tevékenységbe kezdett. Kurszk körzetéből a voronyezsi irányban támadást indított a Brjanszki Front 13. és 40. hadserege ellen. Június 30-án Volcsanszk környékéről Osztrogozsszk irányában támadásba ment át a 6. német hadsereg, amely át is törte a 21. és 28. hadsereg védelmét. A voronyezsi irányban erősen rosszabbodott csapataink helyzete. Egy részüket bekerítette az ellenség.
Nézzük, mit ír visszaemlékezéseiben Vaszilevszkij marsall.
„Július 2-án estére a voronyezsi irányban erősen rosszabbodott a helyzet. A Brjanszki és a Délnyugati Front csatlakozásán 80 km mélyen áttörték a védelmet. A frontok ez irányban levő tartalékai bekapcsolódtak a harcba. Az a nyilvánvaló veszély fenyegetett, hogy az ellenség csapásmérő csoportosítása előretör a Don felé és elfoglalja Voronyezst.
A főhadiszállás, hogy megakadályozza az ellenség doni átkelését és megállítsa csapatainak további előrenyomulását, két összfegyvernemi hadsereget (a 6. és 60. hadsereget – G. Zs.) adott át tartalékából a Brjanszki Frontnak, azt a parancsot adva nekik, hogy Zadonszk-Pavlovszk szakaszon bontakozzanak szét a Don jobb partján. Egyúttal a front rendelkezésére bocsátotta az 5. harckocsihadsereget, hogy a front harckocsi-magasabbegységeivel együtt ellencsapást mérjen a német fasiszta csapatok Voronyezs ellen támadó csoportosításának szárnyára és hátába … Az 5. harckocsihadsereg azonnali és döntő csapása erősen a mi javunkra fordíthatta a helyzetet.
A harckocsihadsereg azonban július 3-án nem kapott feladatokat a front parancsnokságától. Ezzel kapcsolatban a főhadiszállás megbízásából Jelec környékére kellett utaznom, hogy meggyorsítsam az 5. harckocsihadsereg ütközetbe vetését, miután előzetesen távírón közöltem a front parancsnokságával a feladatot, az ellencsapás végrehajtását, s utasítottam, hogy azonnal kezdje meg ennek előkészítését.
A főhadiszállás és a vezérkar nagy segítsége ellenére a Brjanszki Fronton napról napra bonyolultabbá vált a helyzet, amit jelentős mértékben súlyosbítottak a front és a hadseregek vezetésében mutatkozó hiányosságok. Ezzel kapcsolatban a főhadiszállás szervezési intézkedéseket tett, a Brjanszki Frontot két frontra osztotta. Az új, Voronyezsi Front parancsnokává Vatutyint, a Brjanszki Front parancsnokává pedig Rokosszovszkijt nevezték ki Golikov helyett.47 „Vojenno-isztoricseszkij Zsurnal”, 1965. 8. sz. 7-8. old. *
A Voronyezs környéki harcokba bekapcsolódtak a főhadiszállás által adott 6. és 60. összfegyvernemi hadseregek, valamint az 5. harckocsihadsereg is, ami némileg javított a védelem állóképességén, de nem hárította el azt a komoly veszélyt, hogy az ellenség áttör a Donon és a Don mentén Sztálingrád irányában támad.
A Krím elvesztése következtében csapataink Barvenkovo környékén, a Donyec-medencében és Voronyezsnél vereséget szenvedtek, az ellenség ismét megragadta a hadászati kezdeményezést és friss tartalékokat vetve be, gyors előrenyomulásba kezdett a Volga és a Kaukázus felé. Július közepén, miután csapatainkat Voronyezstől Kletszkajáig és Szurovikinótól Rosztovig a Don mögé vetették vissza, az ellenség csapatai megkezdték a harcot a Don-kanyarban, igyekezve előretörni Sztálingrád felé.
Csapataink kényszerű visszavonulása folytán az ellenség kezére került a gazdag Don-vidék és a Donyec-medence. Az a közvetlen veszély állt elő, hogy az ellenség előrenyomul a Volgáig és az Észak-Kaukázusba, elvész Kubány és elvágja a Kaukázushoz vezető utakat, s ezzel azt a gazdaságilag szerfölött fontos területet, amely a hadsereget és az ipart olajjal látja el.
A legfelsőbb főparancsnok kiadta ismert 227. sz. parancsát. Ez szigorú intézkedéseket léptetett életbe a pánikkeltők és a fegyelemsértők ellen, határozottan elítélte a „visszavonulási” hangulatot. A parancs kimondta, hogy a harcoló csapatok számára vastörvény, hogy „Egy lépést sem hátrálunk!” A parancsot fokozott pártpolitikai munka támasztotta alá.
A párt központi bizottsága, értékelve a frontoknál és a flottáknál folyó pártpolitikai munka eredményeit, a csapatoknál folyó pártszervező és politikai tömegmunka megjavítása érdekében több intézkedést léptetett életbe. L. Z. Mehlisz helyett A. Sz. Scserbakovot, a központi bizottság és a moszkvai pártbizottság titkárát nevezték ki politikai főcsoportfőnökké. A központi bizottság a kommunisták és komszomolisták külön mozgósításával erősítette a fegyveres erőket. 1941 végén a hadseregnél és a flottánál már 1,3 millió kommunista volt, vagyis kétszer annyi, mint a háború elején. A központi bizottság utasította a frontok és a hadseregek haditanácsait, javítsák meg a katonák és parancsnokok körében végzett munkát, hogy erősen növekedjék a fegyelem, a csapatok állóképessége és harcképessége.
A párt központi bizottsága megvizsgálta a Vörös Hadseregben folyó egész politikai munkát és intézkedéseket dolgozott ki annak további javítása érdekében. Utasította a politikai szerveket, hogy még jobban bontakoztassák ki a csapatoknál folyó eszmei-politikai munkát. Felszólított minden parancsnokot és politikai munkást, köztük a legmagasabb beosztásúakat is, hogy végezzenek a katonák között személyesen agitációs és propagandamunkát. Megerősítette ennek a különlegesen fontos és nehéz munkának az irányító szervezetét. A Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg Politikai Főcsoportfőnökségéhez olyan tehetséges politikai munkások kerültek, akik kitűntek a harcoló csapatoknál. Értekezleteket tartottak a haditanácstagokkal, valamint a hadsereg és a flotta politikai szerveinek a vezetőivel. Ezeken a központi bizottság titkárai, M. I. Kalinyin, J. M. Jaroszlavszkij, D. Z. Manuilszkij és más vezető állami és párt-személyiségek szólaltak fel. A legsúlyosabb harcokat vívó csapatokkal több ízben találkoztak a kiváló propagandisták.
A Délnyugati Front csapatai a Harkovtól való visszavonulás során nagy veszteségeket szenvedtek és nem tudták sikeresen feltartóztatni az ellenség előrenyomulását. A Déli Front ugyanezen oknál fogva szintén nem tudta megállítani az ellenséget a kaukázusi irányban.
Feltétlenül el kellett torlaszolni a német csapatok útját a Volga felé. A főhadiszállás július 12-én megalakította az új, Sztálingrádi Frontot. Ennek rendelte alá a 62. hadsereget (parancsnok V. J. Kolpakcsi vezérőrnagy), a 63. hadsereget (parancsnok V. I. Kuznyecov altábornagy), a 64. hadsereget, továbbá a megszüntetett Délnyugati Front állományából a 21. hadsereget.
A volt Délnyugati Front haditanácsának minden tagját átvette az újonnan megalakult Sztálingrádi Front. A front erősítésként megkapta az alakulóban levő 1. és 4. harckocsihadsereget, továbbá a 28., 38. és 57. hadsereg harcképes egységeit. A Volgái Katonai Flottillát hadműveletileg szintén a front parancsnokságának rendelték alá.
A Sztálingrádhoz vezető utakon megkezdődött a védelmi terepszakaszok kiépítése és megerődítése. Akárcsak Moszkva védelménél, a lakosság ezrei vettek részt itt is a műszaki munkában, és önfeláldozóan készítették elő a várost a védelemre.
A sztálingrádi területi és városi pártbizottság nagy szervező munkát végzett a népfelkelő munkás önvédelmi osztagok megalakítása érdekében, a termelést a front szükségleteinek megfelelően szervezte át és elszállíttatta a városból a gyermekeket, öregeket, valamint az állami értékeket.
A Sztálingrádi Front július 17-én a következő védelmi vonalat foglalta el: Pavlovszktól a Don bal partján Szerafimovicsig, utána Kletszkaja, Szurovikino, egészen Verhnye-Kurmojarszkáig.
A Déli Front visszavonulás közben pótolhatatlan veszteségeket szenvedett. Négy hadseregéből százezernél alig valamivel több embere maradt. Hogy az észak-kaukázusi irányban megerősítse a vezetést, a főhadiszállás megszüntette a Déli Frontot, és a front megmaradt egységeit átadta az Észak-kaukázusi Frontnak, amelynek parancsnokává Sz. M. Bugyonnij marsallt nevezték ki.
Az Észak-kaukázusi Front 37. és 12. hadserege azt a feladatot kapta, hogy a sztavropoli, a 18., 56. és 47. hadsereg pedig a krasznodari irányt fedezze.
Július végén-augusztus elején az észak-kaukázusi irányban nagyon kedvezőtlenül alakultak számunkra az események. A túlerejű ellenség szívósan nyomult előre. A német csapatok hamarosan elérték a Kubány folyót.
Augusztusban súlyos ütközetek lángoltak fel a majkopi irányban is. Augusztus 10-én az ellenséges csapatok elfoglalták Majkopot, augusztus 11-én pedig Krasznodart.
Augusztus közepén az ellenség elfoglalva Mozdokot, elérte a Tyerek folyót. Szeptember 9-re a német fasiszta csapatok visszavetették 46. hadseregünket és majdnem valamennyi hágót elfoglalták. Szuhumi komoly veszélyben forgott.
A kemény megpróbáltatásoknak és a halálos veszélynek ezekben a napjaiban a kaukázusi népek nem inogtak meg, nem vesztették el a szovjet népek családjának ereiébe vetett hitüket.
Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán pártszervezetei az Állami Honvédelmi Bizottság utasításait követve magukra vállalták a harcoló csapatok ellátását és kiszolgálását. A grúz, azerbajdzsán és örmény párt központi bizottságának felhívására fegyveres osztagok alakultak, önkéntesek léptek a Vörös Hadsereg soraiba. Ezek az intézkedések lehetővé tették a harcoló frontok megerősítését. A hitleristáknak az a számítása, hogy a német csapatok megérkezésekor a kaukázusi népek elszakadnak a Szovjetuniótól, teljesen meghiúsult.
Az ellenséggel harcoló csapatoknak nagy segítséget nyújtottak a kaukázusi népek partizánosztagai, amelyek jól ismerték a terepet. Merész rajtaütéseik rettegésben tartották az ellenséget, jelentős veszteségeket okoztak neki.
Július végén a Sztálingrádi Frontnak 38 hadosztálya volt, de ezeknek csupán a fele rendelkezett 6-8 ezer emberrel, a többieknek viszont csak 1-3 ezer harcosuk volt. Így ez az erő együtt 16 rendes létszámú hadosztálynak felelt meg. Ezeknek a kis létszámú magasabbegységeknek 530 km kiterjedésű arcvonalon kellett szétbontakozniuk.
A front állományában abban az időben összesen 187 000 ember, 360 harckocsi, 337 repülőgép, 7900 löveg és aknavető volt.
Az ellenség a fronttal szemben 250 000 embert, mintegy 740 harckocsit, 1200 repülőgépet, 7500 löveget és aknavetőt összpontosított. Ily módon az erőviszonyok a következőképp alakultak: emberben 1,4:1, lövegekben és aknavetőkben 1:1, harckocsikban 2:1, repülőgépekben 3,5:1 – az ellenség javára.
Később, miután csapataink Sztálingrád megközelítési útjain szívósan ellenálltak, az ellenség a Kotyelnyikovo felőli támadáshoz kénytelen volt a kaukázusi irányból átdobni 4. páncélos hadseregét, és ezenkívül még a csatlós hadsereg egy részét is felvonultatni.
A német főparancsnokság (OKW) 1942. július 23-i 45. sz. direktívája értelmében a „B” hadseregcsoport észak felől, a Don középső folyása mentén (ahol egymás után vonultak fel a magyar, olasz és román csapatok) fedezve magát, igyekezett gyorsan elfoglalni Sztálingrádot, Asztrahányt és szilárdan megvetni a lábát a Volgánál, hogy ezzel a Kaukázust elvágja a Szovjetunió központjától. E feladat biztosítására a 4. légiflotta erőinek zömét (1200 harci repülőgép) különítették ki.
Július 26-án a német páncélos és gépesített csapatok áttörték a 62. hadsereg védelmét és elérték Kamenszkij körzetét. Ellenrendszabályként a főhadiszállás parancsot adott az alakulóban levő és mindössze 240 harckocsival rendelkező 1. és 4. harckocsihadsereg és két lövészhadosztály azonnali bevetésére. Ezek bár nem tudták megállítani az ellenség előrenyomulását, némileg lassították.
Természetesen az alakulóban levő erők bevetését nem tarthatjuk helyesnek, de abban az időben a főhadiszállásnak nem volt más választása, mert a Sztálingrádba vezető utak fedezése gyenge volt. Súlyos ütközetek bontakoztak ki a 64. hadsereg szakaszán is, de az ellenségnek itt sem sikerült menetből betörnie Sztálingrádba. Augusztus első felében a városhoz vezető utakon elkeseredett ütközetek dúltak. A megerődített terepszakaszokra támaszkodó csapataink minden talpalatnyi földet hősiesen védelmeztek, ellencsapásokat mértek, felőrölték és elvéreztették a Sztálingrád felé előretörő ellenséges csapatokat.
Minthogy a Sztálingrádi Front csapatai 700 kilométeres arcvonalon húzódtak szét és a vezetésben nehézségek támadtak, a főhadiszállás elhatározta, hogy kettéosztja: Sztálingrádi és Délkeleti Frontra. Ez augusztus 5-én meg is történt.
A Sztálingrádi Front parancsnoka a Tyimosenko marsallt leváltó V. N. Gordov altábornagy lett, törzsfőnök pedig D. N. Nyikisev vezérőrnagy. A fronthoz a 63.,21. és 62. hadsereg, valamint a 4. harckocsihadsereg, továbbá Sz. I. Rugyenko vezérőrnagy alakulóban levő 16. légi hadserege tartozott.
A Délkeleti Front megkapta az 57., 51., 64. hadsereget és az 1. gárdahadsereget, valamint a 8. légi hadsereget. A front parancsnokává Jerjomenko vezérezredest nevezték ki.
A Sztálingrádnál harcoló csapatok tevékenységének egybehangolására az Állami Honvédelmi Bizottság augusztus 12-én Vaszilevszkij vezérezredest, a vezérkar főnökét küldte ki. A Sztálingrádi Front hadműveletileg a Délkeleti Front parancsnokának lett alárendelve.
Több napos elkeseredett harc után, az ellenség 14. páncélos hadteste betört Vertyacsij körzetébe és Latosinka-Rinok körzetében kettévágva a sztálingrádi védelmet, kijutott a Volgához. A 62. hadsereg elszakadt a Sztálingrádi Front erőinek zömétől, ezért átadták a Délkeleti Frontnak.
A német repülők barbárul bombázták Sztálingrádot és romhalmazzá változtatták. Pusztultak a békés lakosok, megsemmisültek az iparvállalatok és kulturális értékek.
Augusztus 24-én hajnalban az ellenség 14. páncélos hadtestének egy része támadást indított a Traktorgyár irányában, de eredménytelenül. Az ottani elkeseredett harcokban a sztálingrádi üzemek felfegyverzett munkásai is részt vettek.
Ezzel egyidőben a Sztálingrádi Front északnyugatra visszavonult csapatai észak-déli irányban rohamozták az ellenséget, arra kényszerítve, hogy tetemes erőket vonultasson fel velük szemben, amelyeket egyébként Sztálingrád elfoglalására szánt. Ez a manőver lényegesen gyengítette az ellenségnek a város elleni csapását, és elvágta a 14. német páncélos hadtestet a mögöttes területétől. Ezért e hadtestet néhány napon át légi úton kellett ellátni.
Az ellenség főerői átkeltek a Donon és hatalmas légitámadásoktól támogatva erélyes támadást indítottak.
Augusztus 30-án a Délkeleti Front csapatai az ellenséges túlerő nyomására visszavonultak a külső, majd utána a belső védelmi vonalra. A 62. és 64. hadsereg a Rinok-Orlovka-Gumrak-
Sztálingrád e nehéz napjaiban a főhadiszállás elrendelte, hogy a nyugati irányban részleges támadó hadműveletet kell végrehajtani, hogy az lekösse az ellenség tartalékait és megakadályozza átdobásukat Sztálingrád körzetébe.
A Nyugati Frontnál, amelynek abban az időben én voltam a parancsnoka, az események a következőképpen alakultak. A front bal szárnyán június elején a 10., 16. és a 61. hadsereg a Kirov-Bolhov terepszakaszról támadást indított Brjanszk irányában. A jobb szárnyon Pogoreloje Gorogyiscse környékén a megerősített 20. hadsereg a Kalinyini Front bal szárnyával együttműködve augusztusban sikeres támadást hajtott végre a Szicsevka-Rzsev körzetében levő ellenség megsemmisítése céljából.
A német védelem áttörése és a rzsev-vjazmai vasútvonal elérése után a Nyugati Front csapatainak a támadását megállították és Rzsev városa az ellenség kezén maradt.
Pogoreloje Gorogyiscse környékén az ellenség nagy veszteségeket szenvedett. A német hadvezetés, hogy megállítsa a Nyugati Front csapatainak a támadását, kénytelen volt sürgősen több hadosztályt átdobni, amelyeket a támadás továbbfejlesztésére szánt a sztálingrádi és a kaukázusi irányban.
Tippelskirch német tábornok ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Az áttörést csak úgy sikerült megakadályozni, hogy három páncélos és több gyalogos hadosztályt, amelyek már készen álltak arra, hogy a Déli Frontra dobják át őket, visszatartották, és először az áttörés lezárására, majd utána ellencsapás céljára is bevetettek.48 K. Tippelskirch: i. m. 241. old. (oroszul). *
Ha még rendelkezésünkre áll egy-két hadsereg, akkor a Konyev tábornok parancsnoksága alatt álló Kalinyini Fronttal együttműködve nemcsak a rzsevi csoportot, hanem az egész rzsev-vjazmai német csoportosítást is szét tudtuk volna zúzni és jelentősen meg tudtuk volna javítani a hadműveleti helyzetet az egész nyugati hadászati irányban. Sajnos, a Legfelsőbb Főparancsnokság nem használta ki ezt a reális lehetőséget.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!