ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
Meglepetésszerű az új kormány személyi összetétele. A miniszterelnök – Peidl Gyula – a három szociáldemokrata vezető egyike, akik 1919. március 21-én a két párt egyesülése és a Tanácsköztársaság kikiáltása miatt kiléptek a pártból. A lemondott tanácskormányból hárman kerülnek szociáldemokraták az új kormányba. A jelenleg legfontosabb posztra, a honvédelmi miniszterségre, a tanácskormány ellen puccsokat szervező Haubrich József kerül. Áruló szerepe az elmúlt napok eseményeiben még nem ismeretes.
Az augusztus 2-án reggel megjelenő Népszavá-ban a Peidl-kormány kiáltványban közli az ország népével: a Munkástanács megbízásából átveszi az ország ideiglenes kormányzását. A rend megóvására, kitartásra hív fel. Nincs ok a kishitűségre – igyekszik megnyugtatni a munkásokat.
Budapesten a legnagyobb rend és nyugalom uralkodik. A budapesti vörösőrség támogatására a Vörös Hadsereg IV. hadtestének munkászászlóaljai kivonulnak az utcára. Huszonötezer fegyveres munkás vigyáz, nehogy az ország fővárosában felüthesse fejét az ellenforradalom. A Peidl-kormány nyugodtan végezhesse munkáját: a forradalom vívmányainak megőrzését, a béke megteremtését.
A Szegedi Napló 1919. augusztus 2-i különkiadásában jelenti a budapesti kormányváltozást: – Ma reggel a budapesti olasz misszió autója érkezett Szegedre egy olasz és egy vörös hadseregbeli tiszttel. Magukkal hozták a Népszava augusztus 2-i számát. A lap első oldala proklamációt közöl. Az antant ultimátumára hivatkozással ez idő szerint nem tartható fenn a tanácskormány államforma. A vérontás elkerülése végett egyelőre lemondanak a tanácsrendszerről. Egy mérsékelt kormányalakulat feladata lesz az antanttal tárgyalásokat kezdeni. A kormány kérlelhetetlenül eljár a rendzavarokkal szemben. Mindenki a helyén marad, teljesíti kötelességét … A munkástanácsok gyakorolják továbbra is a végrehajtó hatalmat … Az új kormány hatalomátvételét tanácskozás előzte meg Bécsben. Böhm Vilmos és Weltner Jakab már napok óta tárgyalásokat folytattak az angol misszió vezetőjével, Sir Thomas Cunnighammel …
A Szegedi Napló közlése nyomán a szegedi kormány még aznap délután Ábrahám miniszterelnök elnökletével minisztertanácsot tart. Azt vitatják: a szegedi kormány, amely önmagát tartja a magyar nép valódi képviselőjének, felvegye-e a kapcsolatot a Peidl-kormánnyal. Többen javasolják: igen és azonnal.
Horthyt is meghívják a minisztertanácsra. Véleménye: ne tárgyaljanak a Peidl-kormánnyal. Tudomása szerint a Vörös Hadsereg a románoktól elszenvedett vereség következtében szétesett. Hivatalosan bejelenti, amiről rövidesen kiderül, hogy egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy a Dunántúl összes csapatai a szegedi magyar fővezérlet alá helyezték magukat. A csoport parancsnoka az ő bátyja, Horthy István lovassági tábornok. Vezérkarának főnöke Craenenbrock alezredes. A csoport rendelkezésére álló erők: mintegy kilencezer felfegyverzett ember és három üteg. G haderő mintegy háromezer fője Székesfehérvárott és környékén, a többi az egyes határvédő területeken tartózkodik. A Horthy István-csoportnak azt a feladatot adja: a Dunántúlt szállja meg egy arra alkalmas vonalban, Budapest felé zárja le az utakat, s Budapest felől gátoljon meg minden vörös beözönlést.
Erről Bethlent is értesíti Bécsben azzal, hogy ő a Feldbach környékén gyülekező báró Lehár-csoport mintegy kétezer fő létszámú erejét a Horthy István-csoport parancsnoksága alá helyezi. A Lehár-csoport feladata: kezdjen előrenyomulást Pápán, Szombathelyen keresztül Győr irányába.
Horthy e parancsát is légből kapott hírekre alapozza. A minisztertanácson mégis arra hivatkozik, amikor bejelenti: elérkezett az alkalom, hogy ő mint fővezér, a csapataival mielőbb elinduljon Budapest irányába. A kormány tegye meg az ehhez szükséges politikai intézkedéseket. Azonnal utazzanak miniszterek a francia, a szerb és a román főhadiszállásra. Kérjék engedélyüket csapatai elindításához, és támogatásukat. Elsősorban fegyvert, lőszert adjanak.
Horthy, miközben hosszan kifejti, miként lehet mindezt elérni, magyarról németre váltja a szót. Senki nem ütközik meg ezen. A minisztertanács tagjai tudnak németül. Természetesnek veszik, hogy Horthy a katonai kérdésekben jobban megérteti magát e nyelven, mint magyarul.
A szegedi kormány készpénznek veszi Horthy hamis értesüléseit. Nemcsak azt mondja ki, amit amúgy is megtenne, hogy nem ismeri el a Peidl-kormányt, és önmagát tekinti az ország hivatalos kormányának. Hozzáteszi, ha kell, az egész országra kiterjedően, fegyveresen érvényesíti uralomra jutását.
A szegedi kormány nagyhangú kijelentése mögött nincs azonban reális katonai erő. Peidlék viszont ekkor még jelentős katonai erővel rendelkeznek. A szegediek támadása esetén tízezrek ragadnának önként fegyvert Peidlék mellett.
Horthy Miklós információi alapján a szegedi kormány mégis a mielőbbi indulás mellett dönt. Teleki Pál külügyminisztert és Soós Károly tábornok vezérkari főnököt bízzák meg: tárgyaljanak a franciákkal, románokkal, jugoszlávokkal. Utóbbi ekkor még Szerb-Horvát-Szlovén királyság.
Soós tábornok még aznap a közeli Hódmezővásárhelyen tárgyal a román parancsnoksággal. Elutasítják a kérést, hogy az előrenyomuló román hadsereg déli szárnyán Szatymaz-Kiskunfélegyháza-
Teleki tárgyal a jugoszlávokkal. Készek támogatni Horthyékat, mivel ellenszolgáltatásként a szegedi kormány hajlandó elismerni a békeszerződésben előírandó bármilyen határvonalat, amit a Tanácsköztársaság mindvégig megtagadott. A jugoszlávok megengedik, hogy a Szegeden megalakult magyar csapatok és tiszti keretek a Jugoszlávia által megszállt területen, vasúton átjussanak Bajára. Horthy ezzel a Dunán hídfőhöz juthat Bátaszék, Kaposvár, Nagykanizsa, Szombathely irányában, ahova a románok Magyarország teljes megszállása esetén is csak később érnének el. A bajai hídfőn át Horthy felveheti az összeköttetést Lehár ezredessel. Engedélyét a jugoszláv kormány azonban ahhoz is köti: a katonai intézkedéseknek nem lehet semminemű Habsburg vonatkozása. Ezt Horthy megígéri. Mert ha kell, liberális, ha kell, megtagadja a Habsburgokat.
Sikeresen tárgyal Teleki a franciákkal is. Párizs távirati utasítására angol befolyás alatt állónak tekintik a Peidl-kormányt. Ellensúlyozására teljes fordulattal kiállnak most már a szegedi kormány mellett.
Clemenceau francia miniszterelnök ilyen értelemben viszi keresztül Párizsban azt, hogy az antant egyelőre ne ismerje el a Peidl-kormányt.
Magyarországnak így most már két kormánya van. A franciák a szegediek támogatásával akarják a maguk magyarországi külön hatalmi érdekeit biztosítani. Egyetértenek azzal, hogy Horthy csapatai elinduljanak Magyarországra. Megszabják előrenyomulásuk határát: a Duna-Tisza közén a Szeged-Kistelek-Kalocsa vonalat. Azzal indokolják: e területeken a Tanácsköztársaság bukásával megingott közrendet Horthynak kell biztosítania. Ígérik, hogy ehhez fegyvert, lőszert és politikai támogatást nyújtanak. Határozottan megtiltják azonban az előnyomulást Budapest felé, nehogy Horthy és a románok között akár a legkisebb összeütközésre sor kerülhessen.
A hivatalosan el nem ismert Peidl-kormány eltávolítására terveit a helyi francia parancsnokság, akárcsak a szegedi kormány, Horthy értesüléseire alapozza. Szerinte csak meg kell indulnia Budapest felé, és átállásokkal tízezrekre nő a serege. Szervezetten és önként azonban nemhogy a Vörös Hadsereg nagyobb alakulatai, de úgyszólván senki sem áll át Horthyék katonájának. Tisztek érkeznek több százan Szegedre, de nem katonáik élén.
Az ellenforradalom egyik horthysta résztvevője arról ír: a szegedi magyar hadsereg igen különös alakulat. Több benne a tiszt, mint a közlegény. A szegedi fehérhadsereg létszáma ezer tiszt, nyolcszáz csendőr. Az ezerötszáz főnyi legénység nagyobb része tiszthelyettes.
Horthy mégis úgy emlékszik vissza a szegedi seregre: célja volt megszabadítani Magyarországot a kommunista rémuralomtól. Bevetésre alkalmas csapattal rendelkezett Szegeden, amikor a román hadsereg nyomása és a szövetségesek párizsi legfőbb tanácsának ultimátuma Kun Béla kormányát lemondásra kényszerítette.
Valójában soha nem gondolhatott támadásra, hiszen a Tanácsköztársaság bukását kővetően, 1919. augusztus 3-án mindössze egyetlen olyan teljesen felfegyverzett század, mintegy kétszázötven tiszt és legénység áll fővezéri rendelkezésére, amelyet elindíthat Budapest irányába. Ez a Prónay-század. Ezt is csak úgy indíthatja el, hogy a Szeged környéki, eddig tanácsköztársasági területen a proletárdiktatúra bukásával, a románok előrenyomulásával bekövetkezik a hatalomnélküliség átmeneti állapota.
A többi szegedi csapatot, mintegy kétezer-hétszáz főt, előbb még fel kell szerelni a franciák által most gyorsan visszaadott, eddig hadizsákmánynak tekintett fegyverekkel. Ez néhány napot vesz igénybe. Prónayt ezután követheti Budapest felé Bernátsky Kornél tábornok első számú hadműveleti csoportja.
Soós tábornok dolgozza ki a Budapest felé vezető hadjárat tervét. De a Szegeden rendelkezésre álló, összesen mintegy háromezer fővel megindulni Budapest irányába, még akkor is kalandor elképzelés, ha Soós tábornok és Horthy arra az újabb hírre alapozza tevét, hogy Julier két parancsnok társa: Politovszky alezredes a Duna-Tisza közén és Craenenbrock őrnagy Siófoknál, több ezer emberrel átállásra készen várja az előőrsként elindított Prónayt. Mindössze fel kell őket esketni a szegedi kormányra, illetve Horthy fővezérre.
Horthyék indulásának legfőbb tétje mégsem ez. Abban reménykednek, hogy a franciák országosan úgy tudják csak uralomra juttatni az általuk gyámolított, liberális Ábrahám-kormányt, ha az valamelyest nagyobb területen rendelkezik hatalommal. S hogy ezt elérjék, most már nagyarányúan segítik Horthy eddigi kevésnyi csapatát hadsereggé szervezni, megerősíteni.
Clemenceau augusztus 2-án közli a Peidl-kormánnyal: az antant nem veszi figyelembe a bécsi angol megbízottnak Böhmmel, a szociáldemokraták nevében, július 25-én kötött megállapodását. Az antant ragaszkodik a volt Ausztria-Magyarországra kényszerített, 1918. november 13-i fegyverszüneti feltételekhez.
Ez Magyarország teljes kiszolgáltatottságát jelenti. Clemenceau ezen az alapon követeli mindenekelőtt a Tanácsköztársaság idején felfegyverzett proletariátus azonnali leszerelését.
Clemenceau azt is elutasítja, hogy a Böhm által kötött egyezménynek megfelelően a Tisza folyó legyen a fegyverszüneti vonal a románokkal. Nem szólítja fel a román kormányt, hogy vonuljon vissza az általa megszállt magyarországi területekről. Mindössze felkéri: állítsa meg csapatait azokon a pontokon, amelyeket jelenleg elfoglalnak.
Az újabb Clemenceau-jegyzék Böhm és a jobboldali szociáldemokraták politikai csődjét jelenti. Az antant becsapta őket. A Cunnighammel 1919. július 25-én kötött megállapodás a Peidl-kormány elismerését, a katonai támadás beszüntetését, élelmiszert és mindennemű más segítséget ígér, de nem teljesíti.
Francia részről Clemenceau jegyzéke csapást mér az angolok magyarországi érdekeltségű terveire, amit a Cunnigham-Böhm-egyezménnyel véltek megvalósítani.
E megállapodás pedig az, amelynek ígéreteivel a szociáldemokraták, Julierék árulása nyomán, elérik a Tanácsköztársaság megbuktatását. Ha a Tanácsköztársaság fegyverrel védené magát akár a végsőkig, ezzel jóval előnyösebb feltételeket lehetett volna kicsikarni Magyarország javára az antanttól.
A Peidl-kormány azonban még most, a Clemenceau-jegyzékből sem azt a következtetést vonja le: meg kell szervezni a főváros és az ország védelmei, arra az esetre, ha a románok nem teljesítik Clemenceau kérését, és ami már majdnem bizonyos, megkísérlik megszállni Budapestet. A Peidl-kormány mégsem tesz semmit az ország érdekeinek biztosítására. Mindent az antanthatalmak kegyeitől tesz függővé, és a teljes megadást tartja követendőnek. Közli Clemenceau-val: a legrövidebb határidő alatt teljesíti az antant által parancsolt fegyverszüneti feltételeket, megkezdi a hadsereg leszerelését.
A minisztertanács augusztus 2-án meghozza a szükséges rendeleteket. Augusztus 3-án, miután a Vörös Újság-ot Peidlék már nem engedik kiadni, a Népszava közli ezeket. Ugyanaznap lekerül a Népszava fejlécéről, hogy a Szociáldemokrata-Kommunista Munkások Magyarországi Pártjának lapja. Az újra feltámadt Szociáldemokrata Párt lapjaként szerepel.
A Népszava megjelenésekor, augusztus 3-án reggel, miként a megelőző két napon is, a vörösőrség és a Vörös Hadsereg alakulatai biztosítják a Peidl-kormány működését; óvnak mindennemű ellenforradalmi felkeléstől. Az ország nyugodt. Emiatt kelt különösen a fővárosban, de országosan is meglepetést, a dolgozók körében felháborodást, hogy a Peidl-kormány, amely tegnap még a Népszavá-ban megjelent kiáltványában azt ígérte: megőrzi a forradalom vívmányait, ma már sorozatosan közöl rendeleteket a Tanácsköztársaság hatalmi szerveinek felszámolásáról. Megszünteti a vörösőrséget, visszaállítja a Habsburg-monarchia megmaradt rendőrségi szerveit. Megszünteti a tanácshatalom által felállított forradalmi törvényszéket, visszaállítja a régi burzsoá bíróságokat. Elrendeli a letartóztatott ellenforradalmárok szabadon bocsátását.
A vörösőrség feloszlatásával a Peidl-kormány nemcsak lefegyverzi a proletariátust: fegyvert ad a régi rendszer kezébe. A kormánynak többé nem áll megbízható rendfenntartó erő a rendelkezésére. Felbátorítja az eddig elbújt ellenforradalmi elemeket.
A Peidl-kormányban bizakodó dolgozók ezekből az intézkedésekből értik meg valójában: mit jelent az úgynevezett szakszervezeti kormány megalakulása.
A Vörös Hadsereg budapesti alakulatainak katonái is úgy érzik, a Peidl-kormány elárulta őket. S minthogy nincsen már párt, amely a dolgozók érdekeiért harcba vigye őket, és mert nem akarnak a közben Budapest határára érkezett és esetleg a fővárosba bevonuló román hadsereg fogságába jutni, soraik megbomlanak.
Ugyanez történik a román fronton visszavonuló csapatokkal, amelyek egy része augusztus 2-án még harcban áll a románokkal. Sokan közülük, és a fővárosi csapatoknál is, nem dobálják el fegyvereiket. Magukkal viszik, elrejtik otthonukban, új harcra készen a szocializmus megvalósításáért.
A románok által még meg nem szállt részeken, a Duna-Tisza közén és különösen a Dunántúlon, részben még ekkor is fennmaradnak a Tanácsköztársaság szervei. Megkísérlik hatalmuk megőrzését. Mellettük áll a Vörös Hadsereg számos helyi alakulata. A Peidl-kormánytól magukra hagyottan védekeznek a mind erősebben feltámadó ellenforradalommal szemben.
Az antanthatalmak párizsi tanácsa nem engedélyezi Budapest megszállását. A román királyi hadsereg augusztus 3-án délelőtt megáll a főváros határán. Mardarescu főparancsnok ezt nemcsak az antant ígérete alapján teszi. Attól tart, hogy a budapesti proletariátus és a fegyveres vörösalakulatok megvédik a fővárost a megszállástól. Meglepetéssel veszik tudomásul, hogy a Peidl-kormány feloszlatja a vörösőrséget, megkezdi a hadsereg leszerelését.
Küldöttség keresi fel Mardarescu tábornokot. Élén régi ismerőse, Schnetzer tábornok. Az egyik ellenforradalmi szervezet, a Fehér Ház vezetője. Titkosan, még a Tanácsköztársaság idején alakult. A többi vezető: Friedrich István gyáros, volt hadügyi államtitkár, Csilléry András fogorvos, Pekár Gyula író.
A Fehér Ház küldöttsége – bár erre őket senki nem hatalmazta fel – a főváros polgársága nevében kéri a román csapatok főparancsnokát, vonuljon be Budapestre. Vessen véget a bolsevikok uralmának. Szerintük a Peidl-kormány burkoltan kommunista. Arra kéri Mardarescut, nyújtson segítséget eltávolítására. Román szuronyok segítségével akarják a nyílt ellenforradalmi diktatúrára áttérést biztosítani.
Bécsben a Bethlen vezetésével működő Antibolsevista Comité nevében őrgróf Pallavicini György és gróf Csáky István ugyanerre szólítja föl az ottani antant diplomáciai köröket.
Mardarescu hajlandó erre, hiszen az antant által megszabott feladata: visszaállítani Magyarországon a forradalom előtti polgári rendet. Ezt mindenütt, ahova csapatai eljutnak, megvalósítja. Összefogdossák a Tanácsköztársaság helyi vezetőit. Sokukat börtönbe, táborokba hurcolják. Helyükbe teszik a régi rend elkergetett vezetőit.
Mardarescu kész országos viszonylatban ugyanezt tenni a Peidl-kormánnyal. S minthogy a budapesti proletariátus és a vörös alakulatok fegyveres ellenállása tekintetében fennálló aggályait a Peidl-kormány intézkedései eloszlatják, augusztus 3-án délután, az antant határozott tilalma ellenére kiadja az utasítást Budapest megszállására.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!