„A Magyar Békekör hírei” bővebben

"/>

A Magyar Békekör hírei

Közös valuta létrehozásán dolgozik a BRICS

Moszkva, Pretoria, 2023. június 1. csütörtök (MB)

     Az amerikai dollárt háttérbe szorító közös tartalékvaluta létrehozásán dolgoznak a Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő BRICS közösség pénzügyminisztériumai és központi bankjai – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

     Alekszej Overcsuk orosz miniszterelnök-helyettes közlése szerint a téma a BRICS augusztusi dél-afrikai csúcstalálkozójának napirendjén is szerepelhet.

   A tagállamok valutáiból képzett közös érték alapján létrehozandó valutát az elszámolási rendszerben is használnák.

    A BRICS tagországai már eddig is nemzeti valutában igyekeztek elszámolni egymás közti kereskedelmi forgalmukat, a dollár teljes, vagy részleges kikapcsolásával. A BRICS-hez csatlakozni készülő államok, köztük Irán is részben nemzeti fizetőeszközzel folytat kereskedelmet Kínával és Oroszországgal.

     Az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) márciusra már 90 százalékban átállt a nemzeti valutában történő fizetésre.

      Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök is szorgalmazza, hogy a dollár és az euró helyett olyan közös tartalékvalutát hozzanak létre, amely a BRICS közösség szuverén fejlődésének nyit teret, és elősegíti a BRICS Új Fejlesztési Bankjának keretében hozott közös döntések és megállapodások valóra váltását.+++

A BRICS-hez csak azok csatlakozhatnak, akik nem szankcionálnak másokat

Fokváros, 2023. június 1. csütörtök (MB)

    A Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő BRICS közösséghez csak azok az államok csatlakozhatnak, amelyek nem alkalmaznak szankciókat mások ellen – vált ismeretessé csütörtökön a BRICS külügyminisztereinek fokvárosi tanácskozásán.

     A bejelentés Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettestől származik, aki „Moszkva megmásíthatatlan álláspontjának” minősítette, hogy csak olyan ország válhat a csoport tagjává, amely nem csatlakozott sem az Oroszország ellen, sem mások ellen irányuló egyoldalú, törvénytelen nyugati szankciópolitikához.

     Rjabkob nem nevezett meg olyan államokat, amelyek szankciópolitikát folytatnak ugyan, de felvételüket kérték a BRICS-be. Csak annyit mondott, hogy a tagjelöltség önmagában nagyon fontos, a tagállamok egyetértenek közösségük kibővítésével, Oroszország viszont nem tekinthet el attól, hogy ne cseresznyézzen egy tálból olyanokkal, akik nem tartják tiszteletben biztonságát, sem pedig gazdasági érdekeit.

BRICS tanácskozás – Senki sem foszthatja meg a fejlődő országokat az önálló fejlődéstől

Fokváros, 2023. június 2. péntek (MB)

     Kína a fejlődő és a feltörekvő államok független fejlődését támogatja az elnyomásukra és önálló fejlődésük megakadályozására törekvő körökkel szemben – tudatta a Kínai Népköztársaság külügyminiszter-helyettese csütörtökön a BRICS közösség külügyminisztereinek fokvárosi tanácskozásán.

     Ma Zsaosu kijelentette: számos olyan állam van a világon, amely meg akarja akadályozni a harmadik világ fejlődését, maga alá akarja gyűrni a fejlődő országokat, kényszeríteni akarja őket, hogy azt tegyék, amit ő akar. A BRICS közösség ezzel szemben a szuverén nemzeti fejlődést szolgálja, a szolidaritás és az együttműködés elve szerint dogozik.

     A fejlődő államoknak függetlennek kell lenniük, nem kell senkinek a kedvében járniuk, senki sem atyáskodhat felettük „Mindnyájan egyenrangú tagjai vagyunk a nemzetközi közösségnek” – mondta.

     A kínai diplomata szerint a fejlődő államok senkit sem fenyegetnek, hanem fejlődni akarnak, és teljes mértékben készen állnak hozzájárulni a békéhez és a globális fejlődéshez.+++

Kiadta: Magyar Békekör

A NATO egyenrangú partnerévé akarják avatni Ukrajnát

Oslo, 2023. június 1. csütörtök (MB)

A NATO egyenrangú partnerévé akarja avatni Ukrajnát, és szervezeti lépést is tesz ennek érdekében, de a katonai tömbbe még nem veszi fel – jelentette a Békekör tudósítója csütörtökön.

A NATO-Ukrajna bizottságot tanácsi rangra emelik, Kijev pedig a NATO tagállamival egyenrangú félként foglalhat majd helyet benne.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közlése szerint a júliusi vilniusi csúcsértekezleten nem fogják meggyorsítani Ukrajna felvételét a szövetségbe, hanem inkább fegyveres támogatására összpontosítanak, hogy az ukrán haderő minél több elvesztett területet foglalhasson vissza.

Stoltenberg szerint a NATO minden tagja egyetért abban, hogy nyitva kell hagyni az ajtót új tagok előtt. Abban is egyetértés van, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz – mondta a tagállamok külügyminisztereinek nem hivatalos oslói tanácskozása után.+++

“A Magyar Békekör hírei” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Tudomásom szerint Szaud-Arábia is sorban áll a BRICS tagságért.
    Azonnal fel kellene venni, és vége lenne a petrodollárnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com