Magyar feliratos VIDEÓ: Nocsak, mégsem Putyin kezdte az ukrajnai háborút?! A NATO főnöke elismeri: „Ez a háború nem tavaly februárban kezdődött, ez a háború 2014-ben kezdődött” https://t.co/JKORckvZWE
— Baloldali Radikális (@balrad1) May 30, 2023
A NATO -latorszövetség hamarosan leköszönő norvég származású dirigense beismerte, hogy ők bizony már a 2014 – es kijevi Majdan kirobban(t)ásakor is KÖZVETLENÜL IS ott bábáskodtak az Oroszország ellen a későbbiek során az UTOLSÓ UKRÁNIG háborúzni akaró cionfasiszta rezsim megellésénél.
Mondjuk, ha tovább gondoljuk a történetet, a latorszövetségi nagyfőnök időben egy „kicsit” füllentett. Úgy nagyjából 102 – 103 évet. Hiszen a Nyugat már a NOSZF – után közvetlenül is intervenciót hajtott végre Szovjet – Oroszország ellen! Bár akkoriban még nem létezett a NATO, de az engesztelhetetlen – gyilkos gyűlölet Oroszország iránt, az már megvolt!
…Aztán FELEDEZTÉK Gorbacsovot,
és hozzáláttak a terv – OROSZORSZÁG LIKVIDÁLÁSA! – kivitelezéséhez.
Jens Stoltenberg BE IS ISMERTE, hogy a NATO AKTÍVAN SEGÍTETTE/SEGÍTI a kijevi rezsimet a terv végrehajtása érdekében!
Kétségünk ne legyen: HA KELL, AZ UTOLSÓ ÉLŐ EMBERIG!
Látva a kollektív Nyugat elszántságát, és Oroszország szintén elszánt REAGÁLÁSÁT, BIZTON KIJELENTHETJÜK:
A III. VILÁGHÁBORÚ LÁTVÁNYOS KITÖRÉSE MÁR CSAK IDŐ KÉRDÉSE!
A „Végítélet órájának” mutatója ma ismét ugrott egyet – ELŐRE!

Meggyőződésünk, hogy az Oroszország által a CSATLAKOZOTT TERÜLETEK LAKÓINAK VÉDELME ÉRDEKÉBEN indított különleges katonai művelet már csak a „szép emlékeinkben” létezik! A VALÓSÁG IMMÁRON A HÁBORÚ!

Kedden – azaz ma kora reggel – ukrán drónok támadták meg Moszkvát.
„Ma kora reggel egy UAV támadás következtében több épületben kisebb károk keletkeztek. A város összes mentőszolgálata a helyszínen van” – jelentette Telegram csatornáján Szergej Szobjanyin Moszkva főpolgármestere.
A dróntámadásnak nem esett áldozatul senki, mindössze két moszkvai sebesült meg, ők is könnyebben. Két drónnal sújtott házban több bejárat lakóit evakuálták. Amikor befejezik a különleges szolgálatok a munkájukat, visszatérnek otthonaikba.
Moszkva válasza szinte azonnali volt!
„Az Orosz Föderáció Fegyveres Erői a mai nap folyamán csoportos csapásokat hajtottak végre nagy hatótávolságú, nagy pontosságú légi indítású fegyverekkel azon kijevi központi döntéshozatali pontok ellen, ahol a nyugati titkosszolgálatok szakembereinek irányításával terrorcselekményeket terveztek Oroszország területei ellen. Az indított rakéták valamennyi kijelölt létesítményt eltalálták” – áll az orosz Honvédelmi Minisztérium közleményében.
A közlemény fronthelyzetről szóló része megemlíti, hogy az ukrán hadsereg mai napi élőerő vesztesége kb. 440 – 450 főre tehető.
Karel Řechka cseh tábornok a belső biztonságról és az állam stabilitásáról szóló konferencián beszélt.
Rzehka hangsúlyozta, hogy az országnak fel kell készülnie minden lehetséges forgatókönyvre, beleértve az Orosz Föderációval való közvetlen összecsapást is.
„A háború Oroszország és az észak-atlanti szövetség között, amely a legrosszabb forgatókönyv a számunkra, nem lehetetlen, hanem lehetséges” – jelentette ki Karel Rehka, a Cseh Köztársaság vezérkari főnöke.
Figyelmeztette a polgárokat, és számos intézkedést jelentett be egy esetleges konfliktusra való felkészülés érdekében – írja a cseh média.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!



https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/world-war-3-potential-kick-off-dates-june-12-24
Eleink bölcsen megállapították, mindenkit a saját fegyverével, – az álnokot álnoksággal, a gonoszt gonoszsággal, a jót szeretettel – lehet sikeresen elérni.
Bízzunk benne, a jók egyesülnek szeretetben, és „sok lúd disznót győz”, ahogyan ezt is megtapasztalták bölcs eleink.
Így legyen!
Pusztuljanak azok akik a háborút, és az emberiség végpusztulását akarják mindenáron!
Életunt nyomorult férgeknek, nincs helye az EMBERI civilizációban!!!
Ezek a mindenáron háborút provokáló, emberi(es)ség ellenes, sátánista DS-férgek egyébként a valódi természetük ellenére (naggyából) ember kinézetű, és jogilag „ember” kategóriába tartoZOO konkrét személyek. És nincsenek is túl sokan. Létre kellene hozni egy spec. titkosszolgálati egységet, (akár a kínaiakkal közösen) amelyiknek semmi más feladata sem lenne, mint az EMBERISÉGET gazdaságos és kíméletes módszerekkel akár egyenként megtisztítani tőlük. Rengeteg ártatlan járulékos veszteséget lehetne így elkerülni!