„Haggyukmá’” bővebben

"/>

Haggyukmá’

Göd frissen megválasztott polgármestere kisétált az interjújáról, miután az akkumulátorgyárról kérdezték

Faképnél hagyta az ATV stábját Kammerer Zoltán, Göd nemrég megválasztott polgármestere. A csatorna Heti Napló című műsora tette közzé a beszélgetés vágatlan változatát a Facebookon, melyből kiderül, hogy a helyi akkumulátorgyárral kapcsolatos kérdés miatt állt fel Kammerer.

Az interjút készítő Balogh Judit először a Fideszhez fűződő viszonyáról kérdezi a függetlenként induló, egykori olimpiai bajnokot. Kammerer elismeri: valóban felmerült, hogy a kormánypárt színeiben indul, de végül nem érezte, hogy szüksége lenne a Fidesz támogatására. A Pest megyei kisvárosban sem az ellenzéki pártok, sem a Fidesz nem állított saját jelöltet, a Fidesz érvelése szerint azért, mert Kammerert kiváló jelöltnek tartják, akit megválasztása esetén segíteni fognak.

Göd legmeghatározóbb ügye az elmúlt 5 évben a Samsung akkumulátorgyára volt. Az ATV arra volt kíváncsi, hogy milyen álláspontot képvisel a helyiek életét a zajszennyezés, a környezetszennyezés és a forgalom miatt megkeserítő komplexummal kapcsolatban.

A gyár nem jönni fog, hanem már itt van, jelen van, tevékenykedik a városunkban. Be kell tartaniuk mindenféle előírást, és akkor együtt lehet velük működni

– válaszolta a polgármester.

Balogh ezután emlékeztette a polgármestert, hogy a gyárról már bebizonyosodott, hogy nem tartja be a szabályzásokat: betemették a vízminőség monitorozására való kutakat, mire Kammerer elmondta, hogy a városnak „saját monitoring kútjai lesznek”.

Arra a kérdésre, hogy polgármesterként támogatta volna-e az akkumulátorgyár megépítését Kammerer nem ad egyértelmű választ, azonban megemlíti, hogy korábban az előző Samsung gyár bezárásakor még tüntettek a helyiek, attól tartva, hogy elmegy az ipar, és nem lesz munka. Az akkumulátorgyár ügyében a polgármester semlegesnek tartja magát. Amikor Balogh arról kérdez, hogy semlegesnek lehet-e maradni az ügyben, Kammerer ingerülten a mikroportért nyúl, és feláll.

Na jó, tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…

– zárta rövidre Kammerer, majd kisétált a teremből.

(24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Na jó, tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

Hát igen! ŐK TUDJÁK, sokan mi is tudjuk, ám a legtöbben NEM IS AKARJÁK MEGTUDNI: a koncon marakodó politikai patkányseregek harcának a részeként KELL(ene) TEKINTENI/TEKINTENÜNK ezekre a „riportokra”! Amelyek célja a pórmagyarok további hülyítése, a politikai „ellenféltől” való elcsábítása! Ahhoz a hazaáruló péythykay potkánsereglethez, amely pontosan ugyanazt a Gazdát szolgálja, pontosan ugyanazon cél érdekében!

ÁM MINDENKÉPPEN A MI ÁRTALMUNKRA!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com