(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
X.
A Nyugati Front vityebszki, orsai, mogiljovi és bobrujszki irányában július első napjaiban elkezdődött ütközetekben az ellenség páncélos és gépesített csapatai, valamint repülői nyomasztó fölényben voltak. Szakadatlan harcokban kifáradt csapataink kelet felé vonultak vissza, de eközben állandóan arra törekedtek, hogy minél nagyobb veszteséget okozzanak az ellenségnek, és minél hosszabb időre feltartóztassák a védelmi terepszakaszokon.
A Berezina folyónál csapataink különösen szívósan harcoltak Boriszov város körzetében, ahol a boriszovi páncélos iskola küzdött I. Z. Szuszajkov hadosztálykomisszár vezetésével. Ebben az időben érkezett oda az 1. „Moszkvai” gépkocsizó lövészhadosztály J. G. Krejzer vezérőrnagy parancsnoksága alatt. A moszkvai hadosztály hadilétszámra volt feltöltve, jó kiképzésben részesült és T-34-esekkel rendelkezett. Krejzer tábornoknak a boriszovi páncélos iskolát is parancsnoksága alá rendelve sikerült több mint két napon át feltartóztatnia az ellenség megerősített 18. páncélos hadosztályát. Ennek akkoriban nagy jelentősége volt. Ezekben az ütközetekben Krejzer tábornok ragyogóan vezette csapatait.
A déli arcvonalon Románia területéről megkezdték támadásukat a német-román csapatok. Fő csapásukat Mogiljov-Podolszkij-Zsmerinka irányában mérték és ezzel az a veszély állt elő, hogy a Délnyugati Front 12., 26. és 6. hadseregének oldalába és hátába jutnak.
Az első 6 napon az ellenségnek heves harcok árán sikerült áttörnie a Déli Front védelmét és mintegy 60 km-t előrenyomulnia. A Délnyugati Front helyzete jelentős mértékben rosszabbodott, ebben az időben ugyanis a német csapatok több próbálkozás után Rovno-Dubno Kremenyec körzetében végül is áttörték a védelmet és beözönlöttek a keletkezett résbe.
A német csapatok július 4-én elérték a novograd-volinszki megerődített körletet, ahol rohamaikat, nagy veszteségeket okozva, visszavertük. Az ellenség páncélos és gépesített erőit itt majdnem három napig sikerült feltartóztatni. Az ellenség, miután itt nem ért el sikert, Novograd-Volinszkijtől délre csoportosította át erőit. Július 7-én elfoglalta Bergyicsevet, majd július 9-én Zsitomirt.
Bergyicsev és Zsitomir elfoglalása, továbbá a román-német csapatoknak a mogiljov-podolszki irányban folytatódó támadása növelte a Délnyugati Fronthoz tartozó 12., 26. és 6. hadsereg bekerítésének a veszélyét. Ezek a hadseregek harcolva lassan vonultak vissza kelet felé.
Ekkor a Délnyugati Front parancsnoksága július 9-én ellencsapást szervezett Bergyicsev ellen, hogy elhárítsa a bekerítés veszélyét. Az ellencsapásban a 15., 4. és 16. gépesített hadtest vett részt. Észak felől, Zsitomir körzetében folytatta ellenlökéseit az 5. hadsereg.
Ugyanakkor a Délnyugati Front a korosztyenkói megerődített körlet felől erős ellencsapást mért az ellenség 1. páncélos csoportjának a szárnyára.
A Bergyicsev-Zsitomir körzetében július 9-én elkezdődött harc július 16-ig tartott. A német „Dél” hadseregcsoport parancsnoksága, miután csapatai nagy veszteségeket szenvedtek és attól tartott, hogy észak felől csapást mérnek főcsoportosításának a szárnyára, Zsitomir körzetében beszüntette a támadást.
Ez lehetővé tette a Délnyugati Front parancsnokságának, hogy a 6. és 12. hadsereg erőinek zömét kivonja a fenyegető bekerítés alól és jelentősen megerősítse Kijev védelmét.
Ily módon az ellenségnek ismét nem sikerült bekerítenie a Délnyugati Front csapatait. A németek egész idő alatt kénytelenek voltak véres ütközeteket vívni. A Kleist-csoport páncélos és gépesített magasabbegységei nem tudták tehát kicsikarni az áttörést és nem tudtak kijutni a hadműveleti térségbe.
Az északi arcvonalon, ahol a támadás június 29-én kezdődött, helyi jelentőségű harcok folytak, amelyek nem befolyásolták különösebben az általános hadászati helyzetet.
Haditengerészeti erőinknek a háború elején szintén nem voltak nagyobb ütközetei a német haditengerészeti erőkkel, és főként a légitámadásokat hárították el. A Balti Flotta azonban nehéz helyzetben volt. Különösen súlyosbodott a fő haditengerészeti támaszpont helyzete, ahol a Balti Flotta minden fontos hajója tartózkodott, és ahol anyagi készletei voltak.
A tallinni támaszpontnak és Tallinn városának az Északnyugati Front 8. hadseregének sikertelen tevékenysége folytán gyenge volt a fedezete a szárazföld felől. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta minden erejét Észtország fővárosának a védelmére irányítottuk. Hozzá csatlakoztak a város felfegyverzett munkásosztagai. A Tallinnhoz vezető utakon sietve épültek a védelmi terepszakaszok, műszaki zárak, s a városban levő objektumokat felkészítették a védelemre.
A 8. hadsereg 10. lövészhadteste, a tengerészgyalogos csapatok, a flotta hajótüzérsége és a felfegyverzett tallinni népfelkelők hősiesen visszaverték az ellenségnek azt a kísérletét, hogy menetből elfoglalja a várost és a haditengerészeti támaszpontot.
Július végén és majdnem egész augusztusban folyt a csata Tallinnért és a flotta fő haditengerészeti támaszpontjáért. Csapataink kimerülése és az ellenséges csapatok megerősítése miatt augusztus végén a Főparancsnokság Főhadiszállása úgy határozott, hogy a flotta hajóit a haditengerészeti támaszpontról Kronstadtba és a leningrádi kikötőbe irányítja és feladja Tallinnt.
A tallinni hídfőállásért vívott csatákban a flotta repülői aktívan és közvetlenül részt vettek, támadták az ellenség rohamozó magasabbegységeit. A balti tengerészeknek is elismeréssel kell adóznunk: szárazföldön és vízen egyaránt igazi hősökként verekedtek.
Az Északi Flotta ezalatt az Északi Front csapataival működött együtt és tengeralattjáró tevékenységet folytatott a Petsamóból nikkelércet szállító német hajók ellen. A Fekete-tengeri Flotta főképpen a tenger melléki hadseregeknek szállított katonát és hadianyagot, s harcolt az ellenség hajózási útvonalain, akadályozta a román és bolgár kikötőkbe irányuló szállításokat.
A Fekete-tengeri Flotta hajóinak egy csoportja repülőink támogatásával csapást mért a Constantai román flotta támaszpontjára. A flotta repülői rendszeresen bombázták a román olajkutakat és vasúti csomópontokat.
Szándékosan nem foglalkozom részletesen a haditengerészeti erők harctevékenységével, mert úgy vélem, jobb és érdekesebb lesz, ha ezt a tengernagyok és a kapitányok teszik. Azt azonban meg kell mondanom, hogy a tenger melléki katonai frontok és a haditengerészeti erők együttműködése hatékonyabb lehetett volna, ha a háború előtti években érettebben oldjuk meg a partvédelemnek és a haditengeri támaszpontok védelmének a problémáit. Sajnos a Haditengerészeti Főparancsnokság, a honvédelmi népbiztos és a vezérkar csak nagyon későn fogott hozzá ezek megoldásához.
Majdnem három hét telt el azóta, hogy a fasiszta Németország sárba taposva a megnemtámadási szerződést, fegyveres erőivel betört országunkba. A hitlerista csapatok már ez alatt az idő alatt mintegy 100 000 embert, több mint 1000 repülőgépet és majd másfél ezer harckocsit vesztettek. (A háború elején meglevő harckocsik 50 százalékát.)
A Szovjet Fegyveres Erők és különösen a Nyugati Front csapatai nagy veszteségeket szenvedtek, s ez súlyosan kihatott az események későbbi alakulására. A szovjet-német arcvonal erőviszonyai most még inkább kedveztek az ellenségnek. Az ellenség számottevő sikereket ért el: 500-600 km mélyen előrenyomult az ország belsejébe és gazdaságilag fontos vidékeket, valamint hadászati objektumokat foglalt el.
Mindez rendkívül váratlanul érte a szovjet népet és csapatainkat. De ezekben a nehéz napokban különös erővel mutatkozott meg a szovjet emberek erkölcsi-politikai egysége.
A párt és a nép nem ingott meg.
Már az első pillanatban megindult és napról napra fokozódott a párt nagyarányú szervező és politikai tevékenysége, amely teljesen és kizárólagosan egy cél szolgálatában állt – a nép minden erejét az ellenség visszaverésére mozgósítani.
Már június 23-án érvénybe léptek azok a mozgósítási tervek, amelyeket korábban dolgoztunk ki, többek között a lőszergyártásra vonatkozóan. A népbiztosságok utasítást kaptak, hogy növeljék a harckocsik, lövegek, repülőgépek és egyéb harceszközök gyártását. A kormány egy hét múlva hatálytalanította az 1941. év harmadik negyedére vonatkozó tervet és jóváhagyta a harmadik negyedre vonatkozó mozgósítási népgazdasági tervet, amely a haditechnika több mint negyedével való növelését irányozta elő.
Az események azonban azt mutatták, hogy ez kevés. Akkor a bizottság N. A. Voznyeszenszkij elnökletével újabb, még feszítettebb hadigazdálkodási tervet dolgozott ki 1941 negyedik negyedére. A háború előtt létesített termelési tartalékokra támaszkodva a kormány elrendelte, hogy 1942-ben erőltetett ütemben fejlesszék a Volga-vidéket, az Urált, Nyugat-Szibériát, Kazahsztánt és Közép-Ázsiát. Az egész népgazdaság hadivágányra való átállításában ezek a vidékek kimagasló szerepet játszottak. Az ország keleti részén a gazdaság átszervezése és fellendítése érdekében nagy munkát végeztek a területi pártbizottságok. Így különösen sokat tett az ország védelme érdekében a Cseljabinszki Területi Pártbizottság, amelynek élén akkoriban N. Sz. Patolicsev állt.
Megkezdődött az ipar és a közlekedés átszervezése, az anyagi erőforrások és a munkaerő újraelosztása, a mezőgazdaság mozgósítása a háború céljára. Az üzemek ezrei, amelyek tegnap még békés rendeltetésű termékeket gyártottak, ma átálltak a lőszer- és hadianyaggyártásra.
A gép- és szerszámgépgyárakat sürgősen átállították harckocsik és repülőgépek gyártására, a kohászati üzemekben megszervezték a páncéllemez, a lövedéktest és a minőségi acél tömeggyártását. A rádió- és elektromosipari üzemeknek most a harckocsikhoz motorokat és áramfejlesztőket, aknakutatókat, lehallgató készülékeket és rádiólokációs berendezéseket kellett előállítaniuk. Az ásványolajfinomító üzemek elsősorban repülőbenzint és üzemanyagot gyártottak a harckocsik és a hajók részére. Az óraszerkezetek helyett gránát gyújtófejek kerültek a futószalagra. A szétlőtt páncélvonatokat a vasúti javítóműhelyekbe küldték.
Az ellenség gazdasági szempontból rendkívül fontos területeket foglalt el, sok volt katonai körzetben megbénította a mozgósítást, a szovjet emberek milliói, óriási anyagi értékek maradtak az ellenség mögöttes területén. Az első három hét alatt az ellenség által megszállt területen élt a lakosság 40 százaléka, itt állították elő az ország egész bruttó termelésének több mint egyharmadát. Erősen csökkent a hadászati anyagok, a nyersvas, acél, hengereltáru és villamosenergia-termelés. Újabb ipari központok kerültek veszélybe.
Valami rendkívülit kellett cselekedni, hogy addigi helyükről keletre telepítsük az épen maradt üzemeket, hozzácsatoljuk őket az ott működő vállalatokhoz, és az országnak erre a részére támaszkodva nekirontsunk az ellenségnek, megállítsuk és visszaverjük őt.
Méreteit és jellegét tekintve a történelemben páratlanul álló munka kezdődött. Az SZK(b)P Központi Bizottságának és a Népbiztosok Tanácsának június 24-i rendelete megalakította az Áttelepítésügyi Tanácsot, amelynek elnökévé N. M. Svernyiket, helyetteseivé pedig A. N. Koszigint és M. G. Pervuhint nevezték ki. A népbiztosságokon megalakultak a kiürítési irodák és bizottságok. Rendkívül rövid idő alatt – 1941 júniusától novemberig – több mint másfél ezer vállalatot, főként nagy hadiüzemet telepítettek át, majd gyorsan ismét visszaadtak az életnek. Ugyanakkor megszakítás nélkül, éjjel-nappal mentek nyugatra és délnyugatra a csapatokat és fegyvert szállító szerelvények.
Ez az egész óriási körforgás az erők maximális megfeszítésével történt. Tömegesen fordultak elő konfliktusok, nagy volt a fejetlenség, ami ette az idegeket, de nem volt megállás. A párt vezető és szervező szerepe egyre hatékonyabbá vált.
Úgy gondolom, hogy a szovjet nép, s pártunk életének e hősi szakaszáról hiba lenne megfeledkeznünk. Eddig még nem tártunk fel, nem irtunk meg mindent úgy, ahogy kellene, amit általában a párt és a nép a háború éveiben gazdasági téren művelt. Pedig az ilyen feszült időszakokban, az ilyen grandiózus események sodrában mindennél jobban megmutatkozik a társadalmi tulajdonon alapuló szocialista rendszer fölénye.
A nép hőskölteménybe illő munkája, amelyet a termelő berendezések áttelepítésével és helyreállításával kapcsolatban a háború éveiben végzett, és ezzel összefüggően a párt kolosszális szervező munkája méreteit és jelentőségét tekintve, hazánk sorsa szempontjából felért a második világháború legnagyobb csatáival.
Ha emlékezetem nem csal, az SZK(b)P Központi Bizottsága Politikai Irodájának döntése alapján már a háború első napjaiban közvetlen katonai munkára vezényelték a központi bizottság több mint ötven tagját, illetve póttagját, a határterületi és területi pártbizottságok és a szövetségi köztársaságok kommunista pártjai központi bizottságainak több mint száz titkárát, tekintélyes és tapasztalt állami vezető személyiségeket. A párt nyomban több gyakorlati intézkedést tett annak érdekében, hogy az ország életének és a fegyveres erők harctevékenységének minden területén erősítse a központi irányítást. A központi bizottság apparátusát átszervezték és felosztották, tagjainak funkcióit és kötelességeit a katonai, gazdasági, valamint a politikai munka legfontosabb szakaszainak irányításával kapcsolatban.
Pártunknak már volt tapasztalata abban, hogyan változtassa az országot egyetlen katonai táborrá. Erről könyvünk elején már beszéltünk. Az új körülmények figyelembevételével már a háború első napjaiban alkalmaztuk a tapasztalatokat. Most, amikor országunk halálos veszélyben forgott, a kommunisták tevékenysége az arcvonalon és a hátországban egyaránt a lenini örökségre, az ügyek irányításának lenini elveire támaszkodott. A nép hitt benne, hogy a párt meg fogja találni a kivezető utat a nehéz helyzetből, és meg tudja szervezni a német fasiszta csapatok szétzúzását. Csupán időre van szükség.
- június 30-án Sztálinnal, az SZK(b)P Központi Bizottságának főtitkárával az élen megalakult az Állami Honvédelmi Bizottság. Ez a tekintélyes szerv az ország védelmének az irányítására létesült, és teljhatalommal rendelkezett. A polgári, a párt- és a szovjetszervezetek kötelesek voltak minden rendeletét és intézkedését végrehajtani. Ennek ellenőrzését az Állami Honvédelmi Bizottságnak a határterületeknél és területeknél, a hadiipari népbiztosságokban, a legfontosabb üzemekben és építkezéseknél működő képviselői végezték.
Az Állami Honvédelmi Bizottság ülésein, amelyeket a nap bármely órájában rendszerint a Kremlben vagy Sztálin nyaralójában tartottak, az akkori idők legfontosabb kérdéseit tárgyalták meg és döntötték el. A legnagyobb katonai hadműveletek elgondolását az Állami Honvédelmi Bizottság a párt központi bizottságával és a népbiztosokkal közösen vitatta meg. A népbiztosok jogköre lényegesen kibővült. Mindez lehetővé tette, hogy óriási anyagi erőket összpontosítsunk a legfontosabb irányokban, egységes elképzelésünk legyen a hadászati vezetés tétén, és azt szervezett hátországgal támasszuk alá, továbbá, hogy a csapatok harctevékenységét egybekapcsoljuk az egész ország erőfeszítéseivel.
Az Állami Honvédelmi Bizottság ülésein igen gyakran heves viták robbantak ki, amikor is mindenki határozottan és élesen elmondta a véleményét. Sztálin rendszerint az asztal körül járkált, figyelmesen hallgatva a vitatkozókat. Ő maga szűkszavú ember volt és nem szerette a szószátyárságot. A beszélőket gyakran „rövidebben”, „világosabban” közbeszólásokkal szakította félbe. Az üléseket bevezető nélkül nyitotta meg. Halkan, szabadon, csak a kérdés lényegéről beszélt. Mondatai lakonikus rövidségűek voltak, gondolatait világosan fogalmazta meg.
Ha az Állami Honvédelmi Bizottság ülésein nem sikerült közös véleményt kialakítani, a két szemben álló nézet képviselőiből ott helyben bizottság alakult, amely azt a feladatot kapta, hogy jelentse az egybehangolt javaslatokat. Így volt ez akkor, ha Sztálinnak még nem volt saját, határozott véleménye. Ha viszont kész elhatározással érkezett az ülésre, akkor vagy nem voltak viták, vagy hamarosan elcsendesedtek, amikor valamelyik fél véleményéhez csatlakozott.
Az Állami Honvédelmi Bizottság a háború egész időtartama alatt mintegy tízezer katonai és gazdasági jellegű határozatot és rendeletet hozott. Ezeket szigorúan és erélyesen végrehajtották, ennek során folyt a munka, amely azokban a nehéz időkben biztosította az egységes pártvonal érvényesülését az ország vezetésében.
Sztálin akaraterős ember volt, és amint mondani szokás, nem tartozott a gyáva tucatemberek közé. Kissé levertnek csak egyszer láttam. Ez 1941. június 22-én hajnalban volt: összeomlott az a meggyőződése, hogy sikerül elkerülni a háborút.
- június 22. után az egész háború alatt Sztálin a párt központi bizottságával és a szovjet kormánnyal együtt szilárdan irányította az országot, a fegyveres küzdelmet és nemzetközi ügyeinket.
A háború eleji balsikerek és súlyos veszteségek bonyolulttá tették a küzdelem menetét. A csapatok harcolva vonultak vissza az ország belsejébe. Az Állami Honvédelmi Bizottság, pártunk központi bizottsága és a helyi pártszervezetek megtették a szükséges intézkedéseket, hogy megmagyarázzák a népnek az ideiglenes visszavonulás kényszerítő körülményeit.
A helyzet minden bonyolultsága ellenére Ukrajna, Belorusszija és a balti köztársaságok pártszervezetei és szovjetszervei eredményesen mozgósították a szovjet embereket az ellenség elleni aktív küzdelemre. E célból az ideiglenesen feladott területeken tömegesen alakultak az illegális párt- és Komszomol-szervezetek, valamint a partizánosztagok, amelyekbe beolvadtak a bekerítésből kitört csapatok vöröskatonái, parancsnokai és politikai munkásai.
A földünkre lépő ellenség hamarosan nemcsak a szovjet embereknek a gyűlöletét, hanem azokat az érzékeny veszteségeket is tapasztalta, amelyeket az illegalitásban dolgozók okoztak neki.
Abban az időben a szovjet hadvezetésnek nem volt más választása, mint hogy az egész hadászati arcvonalon védelembe menjen át. Sem élőerők, sem eszközök nem voltak ahhoz, hogy támadást, különösen pedig, hogy nagyszabású támadó hadműveleteket folytassunk. Ehhez nagy hadászati tartalékokat kellett képezni és jól fel kellett fegyverezni őket, hogy túlerővel kiragadják a kezdeményezést az ellenség kezéből és támadó tevékenységre térjenek át, megkezdjék az ellenséges erők kiűzését a Szovjetunióból.
Mindez megtörtént, de csak később.
Csapataink a kényszerű visszavonulás közben tértek át a hadászati védelemre. Kedvezőtlen hadműveleti-harcászati csoportosításokban kellett tevékenykedniük, amikor nem volt elegendő élőerő és hadviselési eszköz a mélyen lépcsőzött védelemhez, különösen pedig a védelem gerincének – a páncélelhárításnak – a kiépítéséhez.
Feltétlenül szólnom kell légvédelmi eszközeink gyengeségéről és arról, hogy hiányzott a megfelelő légi oltalmazás. A háború kezdeti szakaszában az ellenség volt légi fölényben, ami jelentősen aláásta hadseregünk állóképességét.
A sok hiba, és néha maguknak a csapatoknak az elégtelen ellenálló ereje dacára alapjában véve mégis megszerveztük a hadászati védelmet.
Mint ismeretes, a háború második és harmadik szakaszában, amikor a hitleristáknak meg kellett ízlelniük a vereségek keserűségét az egész szovjet arcvonalon, ők nem tudtak létrehozni ilyen védelmet.
Hadászati védelmünk legfőbb céljai abban az időben a következők voltak:
– a fasiszta csapatokat lehetőleg minél tovább feltartóztatni a védelmi terepszakaszokon, hogy minél több időt nyerjünk az erők előrevonására az ország belsejéből és új tartalékok képzésére, valamint felvonultatásukra a legfontosabb irányokban;
– az ellenségnek maximális veszteséget okozni, felőrölni és elvéreztetni, és ezzel némileg egyensúlyba hozni az erőviszonyokat;
– biztosítani a pártnak és a kormánynak a lakosság és az ipari objektumok evakuálására hozott intézkedéseit, időt nyerni, hogy az ipart a háború szükségleteinek megfelelően átszervezhessük;
– a lehető legtöbb erőt összegyűjteni és ellentámadásba átmenni, hogy meghiúsítsuk a hitleristák egész haditervét.
A hadászati védelmet folytató csapataink szárazon, vízen és levegőben nemcsak visszaverték az ellenséget, hanem – s ez a legfontosabb – sok esetben érzékeny ellencsapásokat is mértek rá. Mindenütt, ahol csak lehetett, csapataink és partizánjaink bátor tevékenységükkel óriási veszteségeket okoztak a fasiszta hódítóknak.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!