Newsweek: Terjed a videó, amelyen Joe Biden az esernyőjével birkózik Japánban
MOSZKVA, május 20. – RIA Novosztyi.
Felkerült az internetre az a videó, amelyen Joe Biden amerikai elnök az esernyőjével „harcol”, miután Japánba érkezett a G7-csúcstalálkozóra – írja a Newsweek .
A C-SPAN csatorna adásából készült videót a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) tette közzé a Twitteren, a felvételen látható, ahogy az amerikai elnök lekászálódik a repülőgép lépcsőjén, és a szakadó esőben, az ő nagy fekete esernyőjével „babrálva”.
Bident a japán fél képviselői fogadták, az amerikai elnök pedig beszélgetni kezdett velük anélkül, hogy kinyitotta volna az esernyőt. Azt inkább a hóna alatt szorongatta. Ugyanakkor többen is, „félve, hogy az elnök elázik”, esernyőt emeltek fölé, mire Biden is végre ki tudta nyitni az övét.
„Majdnem egy percbe telt Bidennek, hogy rájöjjön, hogyan nyissa ki az esernyőjét, miután leszállt Japánban a szakadó esőben” – írta az RNC a közzétett videóhoz.
A Bidenről készült felvétel a Newsweek szerint gúnyos reakciócunamit váltott ki a konzervatív kommentelőkből, a videót több mint százszor retweetelték.
Ugyanakkor más felhasználók azt javasolták az RNC – nek, hogy a figyelmet ne csak a „triviális incidensre” hívja fel, hanem jelezze azt a tényt is, hogy Biden „jó modort” tanúsított.
A Fehér Ház jelenlegi lakója, aki már 80 éves, és a történelem legidősebb amerikai elnöke, rendszeresen kerül nevetséges helyzetekbe és hibázik.
(ria.ru)
Időbe telt Joe Biden amerikai elnöknek az is, hogy „szembenézzen” az újságírókkal – tette közzé az erről tanúskodó felvételt a RIA Novosztyi ügynökség Telegram csatornája.
A felvételen látszik, hogy a 80 éves politikus nem fogta fel, hogy hol is, melyik oldalon állnak a médiamunkások. A japán delegáció egyik képviselője segített nekia térbeli orientálódásban. Mígnem az amerikai elnök is megértette a lényeget, és az újságírók felé fordult.
Mindez pedig tegnap, a hirosimai „Béke Parkban” történt, ahol a G7 – ek csúcstalálkozója kezdődött.
(aif.ru)
Az Egyesült Államok, fokozni óhajtva az Oroszországra nehezedő szankciók hatásait, kiterjesztette az exporttilalmat a gyermekjátékokra, napszemüvegekre és műfogsorokra – derül ki az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának közleményéből.
A hivatal pénteken 1224 tétellel egészítette ki azon termékek listáját, amelyekre különféle korlátozások vonatkoznak az Oroszországba irányuló exportra vonatkozóan, a tilalomtól az engedélyezési kötelezettségig.
Ebből aztán kiderül, hogy az USA exporttilalmat rendelt el a gyerekjátékok kategóriájába tartozó triciklik, robogók, pedálos autók és hasonló kerekes játékok kategóriájáb tartozó cikkekre, de a tilalmi listára felkerültek a babaruhák, babák, egyéb játékok és babakocsik.
A kereskedelmi korlátozások kibővített listája tele van olyan kurrens cikkekkel, mint például fúrók, műfogak, csirkekeltetők, méhészeti és szemészeti felszerelések.
„Még kontaktlencsét és napszemüveget sem küldhet… Könnyebb megmondani, hogy az Oroszországba irányuló export mely termékeire nem vonatkoznak a tiltó intézkedések” – idézte Kevin Wolf washingtoni ügyvédet, az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának volt tisztviselőjét a Reuters.
A szankciók következő szigorítását a G7 – ek vezetőinek japáni találkozójára időzítették. A média korábban arról írt, hogy a G7 – ek fontolgatják az Oroszországba irányuló export teljes betiltásának lehetőségét, bizonyos kivételektől eltekintve a jelenleg alkalmazott „minden megengedett, ami nem tiltott” elve helyett. (rusvesna.su)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!


Kína kijózanító üzenete a még mindig a múltban élő, nosztalgiázó USA-nak:
„Kína: örökre elmúlt az a korszak, amikor néhány nyugati ország beavatkozhatott más országok belügyeibe – A nemzetközi közösség nem fogadja el azokat a nyugati szabályokat, amelyeket a G7-ek által uralt ideológiai és értékrend irányít, még kevésbé azokat a szabályokat, amelyeknek egy kis országcsoport személyes érdekeit és az “Amerika az első” (elvét) kell szolgálniuk” – áll a közelményben.”
https://oroszhirek.hu/kina-orokre-elmult-a-korszak-amikor-nehany-nyugati-orszag-beavatkozhatott-mas-orszagok-belugyeibe/
********************
Kellett ez nektek?Most visszakapjátok azt, amit másnak szántatok.
„N. Patrusev: „Európa felé tart egy radioaktív felhő, amelyet az ukrajnai uránrakéták megsemmisítése hozott létre”! – Lengyelországban már a radioaktivitás növekedését regisztrálták” – mondta az Orosz Biztonsági Tanács titkára
https://www-pronews-gr.translate.goog/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/n-patrousef-ena-radienergo-nefos-pou-dimiourgithike-apo-tin-katastrofi-ton-vlimaton-ouraniou-stin-oukrania-kateythynetai-stin-eyropi/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
T. ehnaton!
Ajánlom figyelmébe a Magyar Hírlap május 18.-ai cikkét: „Évmilliárdokig sugárveszélyes lehet az ukránok által lőtt terület.” (a Google keresőbe beírva a cím megtalálható a cikk)
A MILAN típusú páncéltörő rakéták tórium tartalmának környezetbe kerüléséről szól.
Ha ezek is felrobbantak az már nagyobb (örök időre szóló) baj ukrajnának.