(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
VIII.
1940 márciusában ült össze az SZK(b)P Központi Bizottságának ülése, mely nagy jelentőségű volt fegyveres erőink továbbfejlesztése szempontjából. Az ülésen a Finnországgal folytatott háború tapasztalatait vizsgálták felül. A vita éles volt, kemény bírálatnak vetették alá a harckiképzést és a csapatok nevelését, és szóltak a hadsereg és flotta harcképességének jelentős fokozásáról.
Április közepén a KB Politikai Bizottságának javaslatára megtartották a Katonai Főtanács kibővített ülését. Erre meghívták a Finnországgal folytatott háború résztvevőit, a központi apparátus, a katonai körzetek és hadseregek vezető állományát.
E tanácskozás munkájának eredményeképp meghatározták a csapatok legfontosabb harckiképzési elveit, az adott pillanat követelményeinek megfelelően. Az SZK(b)P KB és a kormány határozatainak alapján a Honvédelmi Népbiztosság munkáját különleges bizottság fogja ellenőrizni, melynek vezetői A. A. Zsdanov és N. A. Voznyeszenszkij. A bizottság azt követelte a központi katonai apparátustól, hogy számottevően fokozza a hadsereg, a légierő és a flotta megerősítését. Az SZK(b)P KB útmutatása és a Katonai Főtanács javaslatai alapján a honvédelmi népbiztos parancsot adott ki „A csapatok harci és politikai kiképzéséről az 1940. év nyári időszakában”.
Mi volt azoknak a követelményeknek a lényege, melyeket pártunk és kormányunk 1940 közepén állított fegyveres erőink elé?
Figyelembe véve a szovjet-finn háború tapasztalatait, főképp pedig a megindult világháború harccselekményeinek jellegét, azt követelték a csapatoktól, hogy arra készüljenek ma, amire holnap a háborúban szükség lesz. Megkezdődött valamennyi haderő- és fegyvernem átszervezése. Komoly intézkedések történtek az egyszemélyi vezetés, a csapatok rendjének és fegyelmének megerősítésére. A népbiztos parancsa megkövetelte a különböző szintű parancsnokoktól, fegyvernemi főnököktől és törzsektől, hogy a háború követelményeinek megfelelően módosítsák a harckiképzés rendszerét és a csapatok nevelését. A csapatok kiképzését a harckörülményeknek megfelelően kell folytatni. A személyi állományt hozzá kell szoktatni a huzamos és fokozott fizikai igénybevételhez, a harcászati foglalkozásokat éjjel-nappal, bármilyen időjárási viszonyok közepette, vagyis a váratlan tényezők figyelembevételével kell lefolytatni, annak az elvnek az alapján, hogy mindig harckészültségben kell lenni. A parancs megkövetelte az összfegyvernemi parancsnokoktól a fegyvernemek lehetőségeinek és harci sajátosságainak elmélyült tanulmányozását, hogy hozzáértően tudjanak együttműködni velük a lendületes, korszerű harc minden fajtájában.
Vlagyimir Nyikolajevics Boriszovval, a körzet haditanácsának tagjával és a harckiképzési, valamint a hadműveleti osztály vezetőivel az egész nyarat a csapatoknál töltöttük. Fő figyelmünket a parancsnokok, a törzsek és valamennyi fegyvernem csapatainak tábori kiképzésére fordítottuk.
1940 szeptemberében megérkezett Tyimosenko honvédelmi népbiztos, hogy ellenőrizze a körzet csapatait (Tyimosenkót 1940 májusában nevezték ki honvédelmi népbiztossá).
Szeptember 22-től 24-ig a Rava-Russzkaja körzetben megszemlélte a 41. lövészhadosztály harcászati kiképzését. A terepen lefolytatott kétoldalú gyakorlatba bekapcsolódtak a körzet repülőgépei is. Jól mutatkozott be a 41. lövészhadosztály tüzérsége.
Szeptember 25-től 27-ig folyt le a 99. lövészhadosztály szemlegyakorlata. A hadosztály kitűnő eredményeket ért el, ezért Vörös Zászló Renddel tüntették ki. A hadosztály tüzérségének a Vörös Hadsereg Tüzérségének Vörös Vándorzászlaját adományozták.
Szeptember 27. és október 4. között tartották meg a 37. és a 6. lövészhadtest, a 36. harckocsidandár, valamint a 97. lövészhadosztály bemutató tábori gyakorlatait. A törzsek nagyfokú szervezőképességről és a problémákhoz való alkotó hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. A parancsnokok számára minden feltételt biztosítottak ahhoz, hogy a csapatokat állandóan vezethessék a bonyolult és gyorsan változó helyzetben.
A kitűnő kiképzésért a 37. lövészhadtest törzsét a Vörös Hadsereg Vezérkarának Vörös Vándorzászlajával tüntették ki. A hadtestprancsnoki rangban levő Sz. M. Kondruszov és Mendrov törzsfőnök aranyórát kapott. Több parancsnokot értékes ajándékokkal jutalmaztak.
Egy év sem telt el a gyakorlatok után, amikor a 37. lövészhadtestnek, valamint a 41., 99. és 97. lövészhadosztályoknak válogatott fasiszta csapatokkal kellett harcolniuk. E magasabbegységek katonái és parancsnokai hősiesen küzdöttek a háború első, legnehezebb napjaiban.
Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy a magas rangú katonai vezetők előtt lezajlott bemutató foglalkozások tanulságosak és mozgósító hatásúak voltak. Tyimosenko jól ismerte az egyesharcos, az alegységek és az egységek harckiképzését, és szerette ezt a munkát. Honvédelmi népbiztossá való kinevezésével a csapatok kiképzése – amint azt a párt követelte – helyes irányban haladt: azt kell tanítani, amire a háborúban szükség van. Különösen sokat kezdtünk foglalkozni a felderítéssel, a terep harci kihasználásával mind támadásban, mind védelemben.
Szüntelenül hangoztattuk a harcosoknak, tiszthelyetteseknek és tiszteseknek, hogy az alegység és egység csak abban az esetben válik az ellenség számára fenyegető erővé, ha egész állománya kitűnően van felkészítve. Ezzel kapcsolatban hálával gondolok Jefim Taraszovics Pozsidajevre, a körzet csapatainak politikai propagandacsoport-főnökére, aki hadosztálykomisszári rangban volt. Sokat tett a csapatok neveléséért.
Csak egy szemlét említettem, amelyet a körzetben Tyimosenko népbiztos tartott. A katonai körzet parancsnoksága 1940 folyamán sok ilyen gyakorlatot szervezett, s ezért nem véletlen, hogy a háború első napjaiban a Délnyugati Front csapatai bátran és hozzáértően küzdöttek, érzékeny csapásokat mértek az ellenségre.
1940 szeptember végén értesítést kaptunk a vezérkartól, hogy a párt központi bizottságának döntése alapján decemberben tanácskozást tartanak Moszkvában a hadsereg felsőszintű parancsnoki állománya részére. Nekem ott egy előadást kell tartanom, amelynek témája „A korszerű támadó hadműveletek jellege”. Ezenkívül a tervek szerint nagy hadműveleti-hadászati hadijátékra kerül sor, ahol a „kék” felet nekem kell játszanom. A népbiztos megkívánta, hogy az előadás tervezetét november elsejére bemutassam.
A bonyolult téma és a tanácskozás magas színvonala miatt egy egész hónapon át naponta több órát fordítottam a felkészülésre. Nagy segítséget nyújtott ehhez a körzettörzs hadműveleti osztályának vezetője, Ivan Hrisztoforovics Bagramjan.
A kijelölt időben a tervezetet bemutattam a népbiztosnak. Két hét múlva felhívott K. A. Mereckov, a vezérkar főnöke, és azt mondta, hogy előadásom tervezetét a vezetők jóváhagyták és készüljek fel a megtartására.
A tanácskozás 1940 december végén folyt le. Munkájában részt vettek a katonai körzetek és hadseregek parancsnokai, a haditanácsok tagjai, a körzetek és a hadseregek törzsfőnökei, a katonai akadémiák parancsnokai, a hadtudományok professzorai és doktorai, a fegyvernemek főszemlélői, a központi csoportfőnökségek főnökei és a vezérkar vezető beosztású tisztjei. A tanácskozáson egész idő alatt jelen voltak az SZK(b)P KB Politikai Bizottságának tagjai.
Fontos problémákról volt szó. I. V. Tyulenyev hadseregtábornok készítette a fő beszámolót „A korszerű védelmi hadművelet jellegéről” címmel. Feladatának megfelelően megmaradt a hadseregvédelem keretei között, és nem beszélt a korszerű hadászati védelem sajátosságairól.
A „Légierő a támadó hadműveletben és a légi fölényért vívott harcban” című beszámolót a Vörös Hadsereg Légierejének főparancsnoka, P. V. Ricsagov altábornagy tartotta, aki különösen kitűnt Spanyolországban. Előadása nagyon tartalmas volt.
- K. Szmirnov altábornagy tartotta a „Lövészhadosztály támadó és védelmi harca” című előadást.
A Vörös Hadsereg harcászati és hadműveleti felkészítésének általános kérdéseiről Mereckov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke beszélt. Külön megemlítette a legfelsőbb szintű parancsnoki állomány és a törzsek nem kielégítő felkészített6ségét. Az adott időben ez bizonyos mértékben a fiatal káderek (akiket még nem készítettek fel a hadműveleti-harcászati és törzsmunkára) magas beosztásba történt tömeges kinevezésének következménye volt.
Általános érdeklődést keltett D. G. Pavlov vezérezredesnek, a Belorusz Katonai Körzet parancsnokának „A gépesített magasabbegységek alkalmazása a korszerű támadó hadműveletben” témájú előadása. Ez akkoriban új és nagyon fontos kérdés volt. Pavlov jól megindokolt beszámolójában hozzáértően mutatta be a harckocsi- és gépesített hadtest mozgékonyságát, átütőerejét és a többi fegyvernemnél nagyobb védettségét a tüzérséggel és repülőgépekkel szemben.
„A korszerű támadó hadművelet jellegé”-ről szóló előadásomat szintén jól fogadták. A tanácskozás résztvevői több értékes kiegészítést és megjegyzést tettek.
Valamennyi felszólaló és a zárszót mondó népbiztos egyetértettek abban, hogy ha a fasiszta Németország háborút robbant ki a Szovjetunió ellen, a Nyugat legerősebb hadseregével lesz dolgunk. A tanácskozáson hangsúlyoztuk, hogy a németek jól el vannak látva páncélos és gépesített csapatokkal, repülőerőkkel, valamint, hogy igen tapasztaltak a korszerű háború szervezésében és megvívásában.
Valamennyi felszólaló szükségesnek tartotta, hogy tovább folytassuk a harckocsi- és gépesített magasabbegységek (hadosztályok, hadtestek) felállítását, hogy a német hadsereggel egyenlő harcértéket képviseljünk. Sok szó esett a légierő, a csapatlégvédelem és a páncélelhárítás újjászervezéséről és átfegyverzéséről, valamint annak szükségességéről, hogy a tüzérséget tegyük gépvontatásúvá, fokozzuk mozgékonyságát és terepjáróképességét.27 A. I. Jerjomenko A háború kezdete c. könyvében (1. 47., 48., 49. oldal) ismerteti I. V. Sztálin terjedelmes felszólalását a felsőszintű parancsnoki állomány tanácskozásának utolsó ülésén. Jerjomenko visszaemlékezésébe hiba csúszott: Sztálin nem jelent meg ezen az ülésen. *
A tanácskozás munkája egészében azt mutatta, hogy a szovjet katonai elmélet helyesen határozta meg a korszerű hadművészet fő fejlődési irányait. Mindezt a lehető leghamarabb meg kellett valósítani a csapatok harci gyakorlatában. A tanácskozás következtetésének alapján bizonyos idő múlva további intézkedéseket tettek, hogy fokozzák a határmenti körzetek csapatainak harckészültségét és fejlesszék a törzsek mesterségbeli tudását. A körzetekben a nagyszabású hadműveleti, hadászati játékok és gyakorlatok új hulláma vonult végig. Kidolgoztuk az államhatár védelmi tervét, erősödött a csapatok szervezettsége.
A tanácskozást követő napon került volna sor a nagy hadijátékra, de váratlanul Sztálinhoz hívtak bennünket.
Sztálin elég kimérten fogadott, alig észrevehető fejbólintással üdvözölt, és hellyel kínált bennünket.
Megrótta Tyimosenkót, amiért bezárta a tanácskozást anélkül, hogy megkérdezte volna az ő véleményét a zárszóról. Erre Tyimosenko azt felelte, hogy felszólalásának vázlatát elküldte neki, s azt hitte, hogy átnézte és nincs megjegyzése.
– Mikor kezdődik a hadijáték? – kérdezte Sztálin.
– Holnap reggel – felelte Tyimosenko.
– Rendben van. Folytassák le, de utána ne bocsássa el a parancsnokokat. Ki képviseli a „kékeket”, és ki a „pirosakat”?
– A „kékeket” (nyugatiakat) Zsukov hadseregtábornok, a „pirosakat” (keletieket) Pavlov vezérezredes.
Másnap reggel kezdődött a nagyszabású hadászati-hadműveleti hadijáték. A hadászati helyzet alapjául olyan feltételezett események szolgáltak, amelyek akkor alakulhattak ki a nyugati határon, ha Németország megtámadja a Szovjetuniót.
A hadijátékot Tyimosenko honvédelmi népbiztos és Mereckov, a vezérkar főnöke vezette. Mindketten a délnyugati hadászati irányban töltöttek be „alájátszó” szerepet. A „kék” fél (német) volt a feltételezés szerint a támadó. A „pirosak” (a Vörös Hadsereg) voltak a védők. A hadászati hadijáték célja lényegében az volt, hogy ellenőrizze, mennyire reálisak és célszerűek a csapatok védelmének és tevékenységi tervének a fő tételei a háború kezdeti szakaszában.
A vezérkart dicséret illeti: a játék számára előkészített valamennyi anyagban messzemenően tükröződtek a német fasiszta csapatok legutóbbi európai hadműveletei.
A hadijáték a nyugati hadászati irányban, Kelet-Poroszországtól a Poleszjéig terjedő arcvonalon folyt. A felek állománya: a nyugati (kék) fél több mint 60 hadosztály, a keleti (piros) több mint 50 hadosztály. A szárazföldi csapatok tevékenységét nagy repülőerők támogatták.
A hadijáték a keleti fél számára drámai percekben bővelkedett. Ezek sokban hasonlítottak a későbbi, az 1941. június 22-e után bekövetkezett eseményekhez, amikor a fasiszta Németország megtámadta a Szovjetuniót.
A hadijáték befejezése után a honvédelmi népbiztos megparancsolta a felek főparancsnokainak – D. G. Pavlovnak és nekem -, hogy részletesen értékeljük a hadijátékot, említsük meg a résztvevő felek tevékenységében megmutatkozott hiányosságokat és pozitívumokat.
Sztálin azt javasolta, hogy az általános értékelést a Kremlben tartsuk, ahová meghívták a Honvédelmi Népbiztosság és a vezérkar vezetőit, a katonai körzetek parancsnokait és törzsfőnökeit. Sztálinon kívül jelen voltak a Politikai Bizottság tagjai is.
A hadijáték menetéről Mereckov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke tett jelentést. Amikor közölte a felek erőviszonyainak adatait és a játék kezdetén a „kékek” fölényét különösen harckocsikban és repülőgépekben, Sztálin, akit felbosszantott a „pirosak” sikertelensége, megállította Mereckovot és kijelentette: „Ne felejtse el, hogy háborúban nemcsak a számbeli fölény, de a parancsnokok és a csapatok tudása is fontos.”
Miután még néhány megjegyzést tett, Sztálin megkérdezte: „Ki kíván hozzászólni?”
Tyimosenko népbiztos szólalt fel. Jelentést tett a magasabbparancsnokok és a katonai körzetek törzsfőnökeinek hadműveleti-harcászati fejlődéséről, a lefolyt tanácskozás és a hadászati hadijáték kétségtelenül hasznos voltáról.
– Az 1941-es kiképzési évben – mondta Tyimosenko – a csapatoknak lehetőségük lesz, hogy célszerűbben, szervezettebben készüljenek fel, mivel erre az időre már berendezkednek új elhelyezési körleteikben.
Ezután Pavlov vezérezredes szólalt fel. A tanácskozás értékelésével kezdte.
– Mi az oka, hogy a „piros” fél csapatai sikertelenül tevékenykedtek? – kérdezte Sztálin.
Pavlov igyekezett a kérdést tréfával elütni. Azt mondta, hogy a hadijátékokon így szokott lenni. A tréfa szemmel láthatóan nem tetszett Sztálinnak, aki megjegyezte:
– A katonai körzet parancsnokának értenie kell a hadművészethez, s bármilyen körülmények között meg kell találnia a helyes megoldást, ami önnek a lefolytatott játék során nem sikerült. Ki kíván hozzászólni?
Én kértem szót.
Miután hangsúlyoztam az ilyen hadijátékok nagy értékét a magasabb parancsnokok hadászati-hadműveleti tudásának emelése szempontjából, javasoltam, hogy a szervezés minden bonyolultsága ellenére, gyakrabban vezessünk le ilyeneket.
– Hogy emelhessük a magasabb parancsnokok, a körzet- és hadseregtörzsek beosztottjainak katonai képzettségét – mondtam -, szükség van híradó eszközök alkalmazásával, a honvédelmi népbiztos és a vezérkar vezetésével lefolytatott nagyszabású parancsnoki-törzsvezetési gyakorlatokra.
Szóltam a nyugat-belorusszijai megerődített körletek építéséről.
– Véleményem szerint a Nyugat-Belorusszijában levő megerődített védelmi vonalak túlságosan közel vannak a határhoz, és hátrányos a hadműveleti vonalvezetésük, különösen a bialystoki kiszögellésben. Ez lehetővé teszi az ellenségnek, hogy Breszt és Szuvalka körzetéből csapást mérjen az egész bialystoki csoportosításunk hátába. Ezenkívül a kis mélységű megerődített körletek nem tudják sokáig tartani magukat, mivel egész szélességükben tüzérségi tűz alá vehetők. Úgy vélem, hogy a megerődített körleteket valahol mélyebben kellett volna kiépíteni.
– És Ukrajnában jól építették ki a megerődített körleteket? – kérdezte Pavlov, aki láthatólag elégedetlen volt, hogy az ő körzetét említettem.
– Nem én választottam ki a megerődített körletek helyét Ukrajnában, de megjegyzésem rájuk is vonatkozik.
– A megerődített körleteket a Katonai Főtanács által jóváhagyott terv alapján építik. Az építkezéseket pedig a honvédelmi népbiztos helyettese, Saposnyikov marsall vezeti – válaszolt élesen Vorosilov.
Mivel vita kezdődött, befejeztem hozzászólásomat, és leültem.
Ezután több problematikus kérdéssel kapcsolatban még néhány vezető beosztású tábornok szólalt fel.
Nagyon józanul beszélt a Vörös Hadsereg légierejének parancsnoka, P. V. Ricsagov tábornok. Hangoztatta, hogy a legújabb típusú repülőgépekre alapozva gyorsított ütemben fejleszteni kell légierőnket és meg kell javítani a pilóták harckiképzését.
Különös benyomást keltett a honvédelmi népbiztos fegyverzeti főnökhelyettesének, G. I. Kulik tábornoknak a felszólalása. Javasolta, hogy a lövészhadosztály állományát növeljék 16-18 ezer főre, és síkraszállt a lóvontatású tüzérség mellett. A spanyolországi harctevékenységek tapasztalatából azt a következtetést vonta le, hogy a harckocsiegységeknek századokhoz és zászlóaljakhoz beosztva főként mint a gyalogságot közvetlenül támogató erőknek kell tevékenykedniük.
Harckocsi- és gépesített hadtesteket – mondta Kulik – egyelőre ne szervezzünk.
Tyimosenko honvédelmi népbiztos visszavágott:
– A hadsereg magasabbparancsnokai jól megértik a csapatok gyors gépesítésének szükségességét. Egyedül Kulik nem ismeri ki magát még mindig ebben.
Sztálin félbeszakította a vitát, s elmarasztalta Kulikot maradi nézeteiért.
– A háborúban – jegyezte meg – az győz, akinek több a harckocsija és csapatai jobban gépesítettek.
A hadijáték megbeszélése utáni napon Sztálinhoz hívattak.
Miután üdvözölt, így szólt:
– A Politikai Bizottság elhatározta, hogy Mereckovot felmenti a vezérkari főnök tisztsége alól, és helyébe önt nevezi ki.
Mindent vártam, csak ezt nem. Mivel hirtelen nem tudtam mit felelni, hallgattam. Majd később azt mondtam:
– Soha nem dolgoztam törzsekben. Mindig a csapatoknál voltam. Nem lehetek vezérkari főnök.
– A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy önt nevezi ki – mondta Sztálin -, hangsúlyozva a „döntött” szót.
Megértettem, hogy minden ellenvetés hasztalan, megköszöntem a bizalmat és azt válaszoltam:
– Ha nem válik belőlem jó vezérkari főnök, visszakérem magam csapathoz.
– Akkor hát megegyeztünk – fejezte be a beszélgetést Sztálin. – Holnap megkapja a központi bizottsági határozatot.
Egy negyedóra múlva a honvédelmi népbiztosnál voltam. Mosolyogva mondta:
– Tudom, hogy szabadkoztál és nem akartál vezérkari főnök lenni. Sztálin épp most hívott fel. Utazz a körzetbe és mielőbb térj vissza Moszkvába! Mihail Petrovics Kirponosz vezérezredest nevezik ki helyetted körzetparancsnokká, de ne várd meg. Egyelőre Purkajev, a körzet törzsfőnöke legyen a parancsnok!
Kirponosszal nem dolgoztam együtt, de a vele szolgálók úgy vélekedtek róla, hogy nagyon tapasztalt összfegyvernemi parancsnok, aki a régi hadseregben szerezte gyakorlatát. Az 1917-es februári forradalom idején megválasztották az ezred katonatanács elnökének. A pártba 1918 májusában lépett be. 1934-1939-ig a Kazanyi Tatár ASZSZK Legfelsőbb Tanácsáról elnevezett Gyalogos Tiszti iskola parancsnoka volt. A 70. lövészhadosztály harchelyzetben való sikeres vezetéséért megkapta a Szovjetunió Hőse címet. 1940 júniusában a Leningrádi Katonai Körzet parancsnokává nevezték ki.
Örültem, hogy a Kijevi Különleges Katonai Körzet ilyen méltó parancsnok kezébe kerül. Természetesen, mint másoknak, még neki sem voltak meg a szükséges ismeretei és tapasztalatai egy ilyen nagy határmenti körzet vezetéséhez, de életbölcsessége, munkaszeretete és természetes adottságai szavatolták, hogy jó körzetparancsnok lesz.
Ugyanezen a napon este Kijevbe utaztam, hogy onnan Moszkvába menjek. Őszintén szólva rossz hangulatban voltam. Mindig tetszett Ukrajna és a csodálatos ősi Kijev. Az ukrán nép megtisztelt bizalmával és megbecsülésével, amikor megválasztott az Ukrán Legfelsőbb Tanács és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa küldöttjének. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága sokat segített a körzet csapatainak a tábori kiképzés és a nevelőmunka megszervezésében, a mindennapi élet feltételeinek biztosításában.
Rövid ideig tartó körzetparancsnokságom ellenére alkalmam volt kellőképp meggyőződni a körzet vezető beosztású tisztjeinek – különösen I. H. Bagramjannak, J. Sz. Ptuhinnak, N. D. Jakovlevnek, továbbá a hadseregparancsnokoknak és a körzet magasabbegység-parancsnokainak – munkaszeretetéről és a dolgokhoz való alkotó hozzáállásáról. Mélyen hittem ezekben az emberekben és éreztem, hogy a katonai megpróbáltatások óráiban bizton lehet rájuk számítani.
Moszkvából már többször felhívott a népbiztos, és sürgetett, hogy fejezzem be dolgaimat a körzetben.
Nem maradtam sokáig Kijevben. Január 31-én Moszkvában voltam. Másnap átvettem a teendőket Mereckovtól, és ezzel a vezérkar főnöke lettem.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!