Az erkölcsiség érve és a valóság

Világnézetek harca – érvek Isten létezése mellett és a valóság

Az Isten a semmivel össze nem hasonlítható tökéletes, mindenható, mindentudó, az örökké létező, a világ, az ember teremtője!
Mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal, így az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben!

A teremtéselmélet hívei semmit sem tudnak következetes objektív tudományos módszerrel bizonyítani a teremtésről és az istenről!
A végtelen világegyetemben mindörökké létező és állandóan mozgásban lévő anyag a tudomány által objektíven bizonyított tény!
Minden, aminek a léte a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható, az maga az anyag, bármilyen is a formája!

Amely állítás a következetesen objektív tudományos módszerrel a valóságban nem igazolható az nem fogadható el létezőnek!

Az Isten létének – „Az erkölcsiség érve” bizonyítéka összefoglalva: a valós erkölcsi kötelezettség egy létező dolog; az ateista összeegyeztethetetlen az erkölcsi kötelezettség létével; a valóságnak a „vallásos” nézete a helyes; hogy a kötelességeink a dolgok valódi állásából erednek, és nem egyszerűen a vágyainkból vagy a szubjektív hajlamainkból; az erkölcsi értékek vagy kötelezettségek objektív tények; miben gyökerezik az erkölcsi jó?; a valóság ateista nézete nem egyeztethető össze a valódi erkölcsi kötelezettség létével; ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal; az általános vallásos nézet összeegyeztethetetlen a materializmussal, és minden olyan nézettel, amelyek száműzik az értékeket a dolgok végső objektív természetéből; az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben; ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk.

A lényeg: Ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal, így ez erkölcsi kötelezettség, Isten hangja a lélekben, ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk.

Néhány gondolat!

A gondolkodó anyag, az ember a következetesen objektív tudomány szerint az evolúcióval fejlődött ki!
Csak a gondolkodó anyag, az ember rendelkezik fejlett tudattal, gondolkodó képességgel, erkölccsel, lelkiismerettel!
Az emberiség erkölcse a társadalom, a termelési mód, a tudomány fejlődésével az érdekviszonyok szerint változik!
Az emberiség erkölcse csak a természet és a társadalom törvényeinek megismerésével és felhasználásával változhat emberségesebbé!
A valódi humánus erkölcsi kötelezettség az emberiség érdekében az emberré válást szolgálja!

A materialista és az ateista világnézet

A modern materializmus a – dialektikus és történelmi materializmus – a világot a következetesen objektív tudományos módszerrel vizsgálja, értelmezi. A vallásnak, a teremtéselméletnek nem eleme az objektív valóság megismerése, ezért nem szereti, sőt hátráltatja a következetesen tudományos módszert. Főleg akkor, ha az a létező világot a következetesen objektív tudományos módszerrel vizsgálja, és az nem igazolja a kitalált isten létét és a teremtéselméletet. A vallás világnézete így a spekulációra, a képzeletre, a hiszékenyégre, a bizonyíték nélküli hitre támaszkodik a következetesen objektív tudományos megismerési módszer helyett. A materializmus a tudomány által bizonyíthatóan létező anyagi világ egyedüli valóságában hisz, még akkor is, ha sok még az ismeretlen felfedezni való.

Az ateista a természetfeletti lények és az isten létét tagadja, a teizmust elutasítja, mivel az istenre semmilyen objektív tudományos bizonyíték nincs.

Az anyag, a gondolkodó anyag is minden cél nélkül létezik!

Az anyagnak, az ember létének semmilyen következetesen objektív tudományos módszerrel kimutatható célja nincsen, egyszerűen csak van, bár hinni bármit lehet, de nem biztos, hogy az igaz. Az hogy az „erkölcsi kötelezettség, Isten hangja a lélekben”, csak bizonyíték nélküli állítás, de semmi köze az objektív valósághoz. Ehhez előbb az istent kellene felfedezni, majd megállapítani a tulajdonságait, persze csak a következetesen objektív tudományos módszerrel. De ez eddig nem hozott egy szemernyi eredményt sem az isten felfedezésében.

Ateizmus: a természetfelettibe (szellemekbe, istenekbe, túlvilági életbe stb.) hitet tagadó nézetek rendszere. Az ateizmus tárgya: a vallás keletkezésének és létezésének, forrásainak okainak tisztázása, a vallási tanítások bírálata és a tudományos világkép szempontjából, a vallás társadalmi szerepe s a vallási előítéletek leküzdése útjainak megvilágítása. Az ateizmus keletkezése és fejlődése a tudományos ismeretek fejlődésével függ össze. – Marxista fogalomlexikon

Materializmus: az egyedüli tudományos filozófiai irányzat, amely merőben ellentétes az idealizmussal. A materializmus fogalmat több értelemben használják, jelölik vele egyrészt az emberek ösztönös meggyőződését a külvilág objektív létezéséről, másrészt a materialista filozófiai világnézetet, amely az ösztönös materializmus szemléletének tudományos elmélyítése és továbbfejlesztése. A filozófiai materializmus az anyag elsődlegességét és a szellemi, az eszmei másodlagosságot vallja, ami azt jelenti, hogy a világ örök és nem teremtett létező, mely térben és időben végtelen. A materializmus a tudatot az anyag termékének, a külvilág visszatükröződésének tekinti, s ezért a világ megismerhetőségét hirdeti. A filozófia történetében a materializmus általában a haladó társadalmi osztályok és rétegek világnézete volt, amennyiben azoknak állt érdekében a világ helyes visszatükrözése, az ember természet feletti uralmának fokozása. – Marxista fogalomlexikon

Az erkölcs fejlődése

Az erkölcs a társadalomban élő emberiség létérdekét szolgálja, a társadalmi együttélést a lelkiismeret alapján szabályozza. Az ember képes erkölcsösen élni és képes megérteni az ideális az emberré válás erkölcsét. Azonban az erkölcs az emberiség elért fejlettségéhez igazodik. Ezért az erkölcs nem állandó, hanem a civilizálódással a kor igényeihez alakul, a termelési mód változásával együtt fejlődik. Például a rabszolgaság, az emberevés manapság már nem erkölcsös, pedig az emberiség civilizálódása kezdetén az volt. A fejlett demokrácia a kizsákmányoló társadalmakban megvalósíthatatlan, ez csak a tudományosan szerveződő társalomban valósulhat meg, az erkölcs ehhez alakul. A sort lehetne folytatni. Az erkölcs így fejlődik, követi a lehetőségeket, az érdekek változását.

Alapvetően a társadalomban az uralkodó erkölcs az uralkodó osztály érdekei szerint alakul, mert ezt kialakítani és megvalósítani alapvetően neki van rá lehetősége. Még a tízparancsolat törvényei is különbözőképpen érvényesülnek, attól függően is, hogy mi az uralkodó érdek.

A kizsákmányoló osztálytársadalmak erkölcsét alapvetően az uralkodó osztály élősködő, felsőbbrendű érdeke határozza meg, amit elfogadtat, rákényszerít a kizsákmányoltakra, amire minden hatalma, minden lehetősége megvan.

Ezért az uralkodó erkölcs az uralkodó osztály érdeke szerint alakul, még a tízparancsolat értelmezése és főleg a megvalósulása is. A kizsákmányolástól mentes fejlettebb társadalmakban azonban az erkölcs már az emberré válás magasabb fokának megfelelően alakul.

A kizsákmányoló társadalom működése lehetetlen volna, ha a lelkiismeret nem fogadná el az élősködést, a felsőbbrendűséget. Erre a teremtéselmélet, a felsőbbrendű isten szellemre alapuló világnézet kitűnően alkalmas.

A dialektikus és történelmi materializmus az emberi erkölcsöt a létező világban működő természeti, társadalmi törvények szerint, az ember valamint a társadalom érdekeinek alapján vizsgálja, ellenben a vallás a tudománytalan teremtéselméletre, a kitalált istenre, a következetesen objektív tudomány által ellenőrizhetetlen állítólagos kinyilatkoztatásokra alapozza.

Azonban a vallás erkölcse sem lehet az emberiség érdekeitől, az emberré válástól végletesen elrugaszkodott, mert a valóságban élünk, csak a valóság lehet az alapja, még akkor is, ha egy virtuális isten mögé rejtőzik a kiváltó oka.

Vajon mi köze lehet a tökéletes istennek a tíz parancsolathoz? Ez nagyon is emberi, egy tökéletlen, a létért küzdő emberiség ideális erkölcsi normára való törekvését mutatja, az emberré válás egyik lehetséges módját.

Miért nem teremtett az állítólag mindentudó, mindenható, tökéletes erkölcsű isten a tíz parancsolatnak megfelelő emberiséget? Talán erre képtelen?!

De, ha mégis ez volt a terve, a küszködő emberiség, akkor ez nagyon kellemetlennek tűnik, mert az emberiség szenved a tökéletlenségében. Lehet, hogy az isten ezt akarta, szenvedjen az emberiség és a szabad akaratával döntse el mi a jó és mi a rossz? Te jó isten! Ha rosszul dönt, mert csak egy gyarló ember, akkor irány a pokol!?

Bár ez lehetőség a fejlődésre is, mint ahogy az az anyagi világban megszokott. Ehhez viszont az istenre nincs is szükség, szenved az magától is, fejlődik az magától is, mintha nem is létezne a „jó isten”. Ráadásul semmi objektív nyoma sincs semmilyen istennek.

Segíts magadon és akkor az isten is megsegít!

A „jó isten” szenvedő emberiséget teremtett. Te jó isten! Te látod, hogy az emberek szenvednek, pusztulnak! Te valóban jó vagy? Isten! Inkább igaz, hogy: Te rossz, kegyetlen isten vagy! De hát mit is beszélek, hiszen az isten sehol sincs. Vagy mégis csak van? Ki tudja ezt a következetesen objektív tudományos módszerrel bebizonyítani? A tudománytalan képzelgés erre semmiképpen sem elegendő!

Az univerzumnak és az embernek nincs semmilyen tudományosan, vagyis objektíven bizonyítható magasabb rendű célja, nincs előre meghatározott végcélja, amivé fejlődnie kell. Az univerzum és az ember léte csak az anyag képessége a változásra a fejlődésre minden tudományosan kimutatható végcél nélkül. A kitalált nem létező isten az emberiséget nem segítheti, ezért magát kell segítenie az emberibb létre, a humánus emberi életre. De ez nem a kitalált, tehát a nem létező isten, hanem csak az emberiség célja lehet azért, hogy emberré váljon, emberségesen éljen. A segíts magadon és az isten is megsegítőből csak a magadon segíts valósul, valósulhat meg. Bár a történelem kezdetén ez a kitalált isten mégiscsak segítette az emberiséget a társadalom fejlődésében.

Az ideális erkölcs

Az anyag örökké létezik, nem teremthető. Azonban isten léte csak a spekuláció terméke, a következetesen objektív tudományos módon nem bizonyított, csak a hívő tudatában lévő kitalált vízió, aminek nincs nyoma a valóságban, így nem lehet az erkölcs egy valóságos isten hangja a lélekben.

De az ideális erkölcs megmutatja az emberré válás módját, amit a gondolkodó anyag, az emberiség a fejlődésével, csak az objektív valóság tudományos megismerésével és alkalmazásával érheti el. De az ideális erkölcsöt is az ember képzelte, álmodta és alkotta meg, azonban ebben az isteni beavatkozásnak a következetesen objektív tudományos vizsgálattal nyoma sincs. * Bár elképzelhető, hogy a tízparancsolat egy isten/UFO segítségével keletkezett, hogy segítse az emberiséget, amely a fejlődésben már az emberiség előtt jár. *

Az ember gondolkodásra képes társadalmi lény, a saját létérdekeit összhangba kell hoznia a többi embertársával, a társadalom érdekeivel, ezért szükséges az együttélés szabályainak, a humánus emberré válás ideális értékeinek a megalkotása, amivé törekednie kell. A kizsákmányoló társadalmakban azonban az erkölcs nem az egész társadalom érdekét szolgálja, hanem alapvetően a kizsákmányolókét, a kizsákmányoltak erkölcse is ennek érdeknek van alárendelve, ezért az ideális erkölcs a többség kárára törvényszerűen és törvényesen is torzulást szenved.

Az ideális erkölcs azokat a magatartási, viselkedési normákat tartalmazza, ami a tapasztalat, a gondolkodás, az egyéni és a társadalmi érdek szerint szükséges a humánus társadalomban élő emberek összefogására, együttélésére, hogy létük emberiességben, biztonságban, harmóniában legyen. Az ideális erkölcs a humánus, civilizált emberré váláshoz szükséges magatartás.

erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel. … Az erkölcs-ben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei ösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá. – Filozófiai kislexikon (1980)

A jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják. – wikipedia.hu

Jog: az uralkodó osztály törvényerőre emelt akarata, melynek tartalma az adott osztály anyagi életfeltételei, osztályérdekei határozzák meg. Formailag a jog magatartási normák és szabályok rendszere, melyeket az államhatalom szab meg és szentesít. A jogszabályok sajátos vonása, az állam kényszerrel biztosítja végrehajtásukat. A felépítmény része lévén, a jogot az adott társadalom uralkodó termelési viszonyai határozzák meg: a jog egyben kifejezi és megszilárdítja e viszonyokat és a rájuk épülő egyéb társadalmi viszonyokat. – Marxista fogalomlexikon

Az erkölcs és a jog

Az erkölcs és a jog érdeket képvisel, alapja a létérdek és a társadalom érdeke, mert az ember társadalmi lény, csak a társadalom biztosíthatja emberi létét. Az erkölcs sok tekintetben hasonlít a joghoz, az államhatalom törvényeihez, ami szintén egyéni és társadalmi érdekviszonyt szabály, de nem a lelkiismerettel, hanem, ha szükséges erőszakkal is. A társadalmi és az egyéni lét tartalmaz a közös érdek mellett ellenérdeket, amit az egész társadalom öszérdekében szabályozni kell a jog és az erkölcsi normák segítségével.

A társadalom fejlődik, lehetőségei a humánus élet megvalósítására állandóan bővül. A létért való küzdelem barbársága ezért csökken, így lehetővé válik az ideális erkölcs minél magasabb szintű megvalósulása.

Az ideális és a megvalósítható, megvalósuló erkölcs a történelemben változik, ami alapvetően az emberiségnek – a termelőerők, a tudomány, a művészet, a demokrácia, a társadalmi forma, stb. – fejlődésével függ össze. Az emberek létszükségleteinek bővülő kielégíthetősége humánusabban megvalósuló erkölcsöt tesz lehetővé.

(idézet: Húsz érv Isten létezése mellett)

14. Az erkölcsiség érve

A valós erkölcsi kötelezettség egy létező dolog. Mi valóban, igazán és objektív módon kötelezve vagyunk arra, hogy tegyük a jót, és kerüljük a rosszat.

• A valóságnak vagy az ateista vagy a „vallásos” nézete a helyes.
• De az ateista összeegyeztethetetlen az erkölcsi kötelezettség létével.
• Tehát a valóságnak a „vallásos” nézete a helyes.

Először is tisztázni kell, hogy mit is állít az első premissza. Nem csupán azt jelenti, hogy találhatóak olyan emberek körülöttünk, akikről elmondható, hogy megtesznek bizonyos kötelességeket. És nem is azt, hogy sok ember van és volt, akik úgy gondolták, hogy kötelesek voltak megtenni bizonyos dolgokat (mint pl. felruházni a mezteleneket) vagy elkerülni mások megtételét (pl. házasságtörést követni el). Az első premissza valami többet állít: mégpedig azt, hogy mi, emberi lények valóban kötelezettek vagyunk; hogy a kötelességeink a dolgok valódi állásából erednek, és nem egyszerűen a vágyainkból vagy a szubjektív hajlamainkból. Ez azt jelenti más szavakkal, hogy maguk az erkölcsi értékek vagy kötelezettségek – és nem pusztán a bennük való hit – objektív tények.

Most, hogy adva van az erkölcsi kötelezettség ténye, a kérdés már magától értetődően felmerül. A világnak az a képe, amit az ateisták festenek le, vajon összhangban van-e ezzel a ténnyel? A válasz az, hogy nem. Az ateisták fáradhatatlanul hangoztatják, hogy mi pusztán az anyagmozgások véletlen termékei vagyunk; egy olyan mozgásé, mely szerint minden emberi törekvés céltalan és vak. Fogjuk őket a szavuknál és kérdezzük meg: Ezen kép szerint pontosan miben gyökerezik az erkölcsi jó? Az erkölcsi kötelezettség aligha gyökerezhet egy céltalan anyagi mozgásban.

Tegyük fel, hogy azt mondjuk, hogy semmi másban nem gyökerezik, mint az emberi akaratban és vágyban. Ebben az esetben nincs olyan erkölcsi alapunk, amellyel az emberi vágyakat megítélhetnénk. Hiszen minden emberi vágy ugyanabból a végső forrásból fog eredni: a céltalan és könyörtelen anyagból. És miből származik a kötelezettség? Eszerint a nézet szerint, ha én azt mondom, hogy kötelesség enni adni az éhezőknek, akkor ezzel csak a saját akaratomat és vágyamat ismertetem, és semmi mást. De ez végeredményben annak az elismerése, hogy sem én, sem bárki más nem köteles enni adni az éhezőknek; vagyis, hogy tulajdonképpen nincs is semmiféle valódi kötelezettség. Tehát a valóság ateista nézete nem egyeztethető össze a valódi erkölcsi kötelezettség létével.

De van-e olyan nézet, amivel összhangban van? Ha valaki a valódi erkölcsi kötelezettséget úgy tekinti, hogy az az ő Teremtőjében van megalapozva, akkor az erkölcsi kötelezettséget abban a tényben látja megalapozva, hogy mi teremtmények vagyunk, rendeltetéssel és végcéllal. Ezt a nézetet nevezhetjük – szándékosan általánosan megfogalmazva – „a vallásos nézetnek”. De bármennyire általános is a nézet, az erkölcsi kötelezettségre való reflektálása úgy tűnik, hogy megerősített.

1. kérdés: Az érv nem mutatta ki, hogy az etikai szubjektivizmus hibás lenne. Mi van akkor, ha nincsenek is objektív értékek?

Válasz: Való igaz. Az érv feltételezi azt, hogy vannak objektív értékek. Ez az érv csak azt akarja megmutatni, hogy az objektív értékekben való hit egy világképpel összeférhetetlen, és teljesen összeegyeztethető egy másikkal. Ez a két világkép az ateista-materialista, valamint (nagyjából) a vallásos. Teljesen igaz, hogy, ha az etikai szubjektivizmus igaz, akkor az érv nem működik. Mindazonáltal szinte senki sincs, aki következetesen szubjektivista lenne. (Sokan gondolják azt, hogy azok, és ezt is mondják – mindaddig, amíg nem éri őket valami igazságtalanság vagy erőszak. Ekkor általában ők is a többiekkel együtt vallják, hogy bizonyos dolgokat nem szabadna megtenni.) Viszont azok számára, akik nem szubjektivisták – és soha nem is lesznek azok – ez az érv az egyik leghasznosabb érv lehet. Meg tudja mutatni számukra, hogy összeférhetetlen egyidejűleg hinni az objektív értékekben, valamint abban, amit ők a világegyetem eredetéről és sorsáról gondolnak. Ha ki akarják korrigálni ezt az összeférhetetlenséget, akkor a vallásos nézet felé kell mozdulniuk, eltávolodva az ateista nézettől.

2. kérdés: Ebben a bizonyítékban nincs is benne Isten, hanem csak valami homályos „vallásos” nézet. Nem lehetne összeegyeztetni ezt a vallásos nézetet egy csomó más mindennel, a hagyományos teista nézet helyett?

Válasz: De igen. Összeegyeztethető pl. a platóni idealizmussal, és sok másik hittel, amelyeket az igazhitű kereszténység viszont borzasztóan elégtelennek talált. De ez az általános vallásos nézet összeegyeztethetetlen a materializmussal, és minden olyan nézettel, amelyek száműzik az értékeket a dolgok végső objektív természetéből. Ez egy nagyon fontos pont. A legelfogadhatóbbnak az tűnik, hogy az erkölcsi kötelezettség Isten hangja a lélekben, mivel az erkölcsi érték csak a személyek, értelmek és akaratok szintjén létezik. És elég nehéz – ha nem lehetetlen – elgondolni az objektív erkölcsi alapokat, mint amelyek csak saját maguk körül lebegnek, elválasztódva a személyektől.

Viszont azt elfogadjuk, hogy még sok utat kell megtenni az objektív erkölcsi értékektől a világ Teremtőjéig, vagy a szeretet szentháromságos Istenéig. Mérhetetlen intellektuális távolság van közöttük. Viszont ezek a dolgok összeférnek egymással, míg a materializmus és az objektív értékekben való hit nem. Ahhoz, hogy eljussunk egy személyes Teremtőig, más érveket kell használni (vö. 1-6. érvek), ahhoz pedig, hogy a szeretet Istenéig jussunk el, a kinyilatkoztatásra van szükségünk. Önmagában ez az érv sok választási lehetőséget hagy nyitva, és csak néhányat zár ki. De biztosak lehetünk abban, hogy amiket kizár, azok teljesen ki vannak zárva.

(idézet: Marxista fogalomlexikon)

Ateizmus: a természetfelettibe (szellemekbe, istenekbe, túlvilági életbe stb.) hitet tagadó nézetek rendszere. Az ateizmus tárgya: a vallás keletkezésének és létezésének, forrásainak okainak tisztázása, a vallási tanítások bírálata és a tudományos világkép szempontjából, a vallás társadalmi szerepe s a vallási előítéletek leküzdése útjainak megvilágítása.

Az ateizmus keletkezése és fejlődése a tudományos ismeretek fejlődésével függ össze. Minden történelmi korszakban az ismeretek adott színvonalát és azon osztályok érdekeit tükrözte, amelyeknek fegyveréül szolgált. Az ateizmus filozófiai alapja a materializmus. Az ateizmus egyik, vagy másik formájának pozitív tartalmát és fogyatékosságait a konkrét társadalmi-gazdasági viszonyok, a tudomány és a materialista filozófia fejlettségi színvonala határozza meg.

Az ateizmus vallás ellen vívott harca szorosan összefügg az osztályharccal. Mint nézetek rendszere, az ateizmus a rabszolgatartó társadalomban keletkezett. Az ateizmus jelentős elemeit találjuk meg olyan gondolkodóknál, mint Thalész, Anaximenész, Hérakleitosz, Demokrítosz, Xenophatész. Az ő ateizmusukat az jellemezte, hogy minden jelenséget természeti okokkal magyaráztak ugyan, de naiv és spekulatív módon, összekapcsolták az egyház és a vallásos hit tagadását istenek elismerésével.

A középkorban az egyház és a vallás túlsúlya folytán az ateizmus nem mutatott jelentősebb fejlődést. A vallás uralmának aláásásában jelentős szerepe volt a polgári ateizmusnak: Spinoza, a francia materialisták, Feuerbach és mások. A polgári ateisták az egyház reakciós jellegének leleplezésével történelmi szerepet töltöttek be a feudalizmus elleni harcban, elősegítették a feudalizmus megdöntését. Ugyanakkor a polgári ateizmus következetlen és korlátozott volt, felvilágosító jelleget öltött és a nép felé fordult. Következetes, harcos ateisták voltak az orosz forradalmi demokraták. Legkövetkezetesebb formáját a marxizmus-leninizmusban ölti az ateizmus a proletáriátus érdekei, társadalmi helyzete és szerepe egybeesnek a társadalom fejlődésének objektív tendenciáival; s így a marxista ateizmus mentes az ateizmus nem marxista formáira jellemző osztálykorlátozottságtól. A marxista ateizmus harcos jellegű. A történelemben először veti alá sokoldalú bírálatnak a vallást, kijelölve végleges leküzdésének útjait és eszközeit.

(idézet: Filozófiai kislexikon (1980))

Az erkölcs, morál a társadalmi tudat egyik formája, társadalmi képződmény, amely az emberi magatartás szabályozásának funkcióját tölti be a társadalmi élet valamennyi területére kiterjedő érvénnyel. A tömegtevékenység szabályozásának egyéb formáitól (a jogtól, az állami dekrétumoktól, a különféle termelési-adminisztratív előírásoktól, a népi hagyományoktól stb.) az erkölcs-öt realizálódásának módja különbözteti meg.

Az erkölcs-ben a társadalmi szükségszerűség, a társadalom, ill. az osztályok szükségletei, érdekei ösztönösen kialakult és általánosan elismert követelmények (magatartási szabályok) alakjában fejeződnek ki, amelyeket a tömeges példamutatás, a megszokás, a szokások, a közvélemény ereje támaszt alá.

Az erkölcs követelményei ezért a személytelen kötelezettség, a mindenkihez egyaránt szóló, de egyetlen embertől sem eredő parancsolat formáját öltik. Ezek a követelmények viszonylag tartós jellegűek. A gyökeret vert rend által fenntartott egyszerű szokásoktól vagy hagyományoktól az különbözteti meg őket, hogy az emberi élet és cselekvés mikéntjéről, a jóról és rosszról alkotott felfogások alakjában eszmeileg megalapozást nyernek.

A jogtól pedig az határolja el, hogy 1. teljesítésüket mindenki ellenőrzi, és az egyén erkölcsi tekintélye nem függ attól, hogy rendelkezik-e vagy sem valamilyen hivatalos hatalommal, 2 szankcionálásuk formái csupán szellemi jellegűek (a cselekedetek közmegítélése, helyeslése vagy rosszállása). Erre vezethető vissza, hogy az erkölcs-ben a tudatnak viszonylag nagyobb szerepe van, mint a társadalmi kontroll más formaiban. Az erkölcsi tudat kifejeződhet mind racionális formában, fogalmakban és ítéletekben, mind pedig emocionális formában, érzésekben, motívumokban, vonzalmakban. A társadalmi tudat mellett az erkölcs-ben jelentős szerepet játszik az egyéni tudat is. A társadalom által kialakított erkölcsi képzetekre támaszkodva, elsajátítva azokat a nevelés folyamatában, az egyen számottevő mértékben önállóan szabályozhatja magatartását és alkothat ítéletet a körülötte lejátszódó események erkölcsi jelentéséről. Az egyén ennek folytan az erkölcs-ben nem csupán objektuma a társadalmi kontrollnak, hanem tudatos szubjektuma is, azaz erkölcsi személyiség.

Mint bonyolult társadalmi képződmény, az erkölcs 1. tartalmát tekintve erkölcsi tevékenységet (egy-egy társadalomban meghonosodott cselekvésmódot, az emberek nagy száma által követett magatartást, az erkölcsi szokásokat), 2. e tevékenységet szabályozó és a kötelezettség, az emberrel szemben támasztott követelmények különféle formáiban megnyilvánuló erkölcsi viszonyokat, 3. e viszonyokat megfelelő képzetek (normák, elvek, társadalmi és erkölcsi eszmények, a jó és rossz, az igazságos és igazságtalan fogalmának) alakjában visszatükröző erkölcsi tudatot foglal magában. Az erkölcsi tudat formái logikailag rendezett egységes rendszert alkotnak, amely nem csupán az erkölcsi cselekedetek előírását teszi lehetővé, hanem azok meghatározott módon történő motiválását és értékelését is.

A társadalmi élet különböző területeivel kapcsolatosan az erkölcs-ben sajátos szabályok alakulnak ki (munka-erkölcs, szakmai, párton belüli etika, a mindennapi, ill. a családi élet erkölcs-e), amelyek egységes alappal rendelkeznek és csak viszonylagosan önálló területei az erkölcs-nek.

Az erkölcs történelmi jelenség. Az emberi társadalom kialakulásának kezdeti szakaszán jön létre és a gazdasági, valamint az egyéb társadalmi viszonyok változásával, az emberiség anyagi és szellemi kultúrájának haladásával együtt fejlődik. Általános emberi elemek mellett az erkölcs történelmileg átmeneti és osztályjellegű normákat, elveket, eszményeket stb. foglal magában.

Az osztályokra tagolt társadalomban az erkölcs elkerülhetetlenül osztályjellegű, visszatükrözi az osztályharcot. Minden egyes antagonisztikus osztálytársadalomba a fennálló társadalmi viszonyokat szentesítő erkölcsi rendszer mellett, amely az uralkodó kizsákmányoló osztály érdekét juttatja érvényre, kialakul az ezt tagadó erkölcs is. Létrehozója az az elnyomott osztály, amely harcra kel a társadalom átalakításáért és e harc során megszabadul az uralkodó erkölcs szellemi hatalmától; a maga erkölcs-ével ez az osztály a jövő társadalom erkölcs-ének kialakulását alapozza meg. E tekintetben elvileg sajátszerű a kommunista erkölcs amely a proletariátus osztály erkölcs-eként jön létre, majd a szocialista társadalom egészét átfogó általános erkölcs-csé alakul át, végül pedig az emberiség egyetemes erkölcs-évé válik.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!