Utószó és dokumentumok DUNÁTÓL A DONIG

(idézet: Dunától a Donig – Kossa István)

1

Messze a Dunától, a Don pattján, 1943. január 13-án szabadított ki a 401-es különleges büntetőszázad rabságából a Vörös Hadsereg.

Nem egészen két év múlva újra megint csak a Vörös Hadseregtől vártam a felszabadítást. Csakhogy most Budapesten hallgattam lélegzetvisszafojtva éjszakánként az ágyúk mind erősebben hallható, tompa dübörgését. Ismerős hangok voltak ezek már nekem. Nem a halál hangját hallottam bennük, hanem a szabadságét.

Az ágyúk hangja mindegyre erősödött. Végre mát valahol egészen közelről lőttek. Beleremegett a ház. Az ablak alatt még német katonák osontak el. Egy se előre, mind visszafelé lopakodott.

1945. január 13. Ma két éve szabadítottak meg a büntetőszázadból az oroszok a Donnál, és ma reggel nyolc órakor melegen szorongattam egy orosz katona kezét a Százados úton. Megint szabad vagyok, de most mát idehaza, Magyarországon. Budapesten.

A Vörös Hadsereg házról házra küzdötte előre magát a város szíve felé. A fasiszta banda még a Fiumei úti vonalat tartotta, de Kőbányán már megalakult a párt és az új közigazgatás. És megindult az élet is Budapesten. A felszabadító szovjet hadsereg nyomán szerveztük meg kerületről kerületre a tennivalókat.

A tennivalók közül az elsők közé tartozott, hogy ártalmatlanná tegyük a körülzáráskor a városban rekedt nyilas, fasiszta banditákat.

Így kerültek mindjárt az elsők között hurokra Rotyits Péter főtörzsőrmester és Szívós Sándor szakaszvezető, a 401-es különleges büntetőszázad főhóhérai, aztán Muray és mások.

Összeszorul a szívem, amikor volt bajtársaim hóhérjainak dokumentumjait rendezem. Valahogy úgy érzem a népbírósági iratok lapozgatása közben, hogy kevés volt egy halál ezeknek az emberbőrbe bújtatott fenevadaknak azokért a szörnyűségekért, amit elkövettek a nekik kiszolgáltatott embertársaikon. De kevéssé nyugtat meg az a tudat, hogy ezek a fenevadak nincsenek többé, mert ha Rotyits, Szívós, Spóner, Reichord, Muray és a többiek el is nyerték méltó büntetésüket, szerte a világban – sokszor előkelő, befolyásos állásokban – ott vannak most is azok, akik ezekhez hasonló vagy még nagyobb bűnöket követtek el az emberiség ellen.

Szívesen nyúltam újra tollhoz, hogy e könyv új kiadását előkészítsem, mert szeretném újra felidézni, hűen tolmácsolni, mit tettek ebben az országban magyarokkal a felszabadulás előtt.

A könyvhöz mellékelek néhány, dokumentumot az előző kiadásból, azóta előkerült fényképeket és egy – tálán nem érdektelen – hivatalos jelentést a spascsinai partizántámadásról.

Ha akadnak e könyv olvasói között, akik az én szavamnak nem hisznek – lássák e vallomásokat, jelentéseket és fényképeket.

Vitéz Dudás százados hivatalos jelentése a hadseregparancsnok számára:

„A Hadsereg kötelékébe tartozó és a negyedik utászzászlóaljhoz fakitermelési munkálatokra kivezényelt 401-es klg-es munkásszázad partizánok elleni harcáról.

1. hó 23-án este 7 órakor Spóner hadapród jelentette, hogy a IV. utász-zászlóalj parancsnoka Klenyócy alezredes értesít, miszerint Spadsina faluban elszállásolásunk helyén az erdőben partizántámadást lehet várni, és a IV. utászzászlóalj kivonult a Putivel környékiSeimhidak biztosítására. Nem valószínű, hogy a század veszélyben lenne, mert a partizánok a folyó balpartján vannak, s a széles árterületen nem tudnak átkelni. Ezen az esten megerősítettük a biztosító őrségeket.

Vasárnap délelőtt Kardasi ukrán község őrség parancsnoka jelentkezett azzal, hogy a mi szállásunktól mintegy 8-10 km távol fekvő Litrinovici, Vorgo, Valakitino és Zezirki nevű községeket megszállták a partizánok. Mozgásuk iránya Jazinó község felé mutat. Partizánok létszáma 1500 fő, erősen fel vannak szerelve géppuskákkal, és 40 tankjuk is van. Kifejezte aggodalmát a század sorsát illetőleg. Kijelentette, hogy tőlünk 6-8 km körzetben magyar csapatok nem állanak.

Ezen értesítés után átmentem Kardasi községbe, ahonnan telefonon kerestem Putivelben a IV. utász-zászlóalj parancsnokát. A telefonon alezredes úr jelentkezett, vele közöltem az ukrántól vett adatokat. Alezredes úr az 1500 partizán létszámot helyesnek találta, és kijelentette, hogy a támadás iránya a partizánok részéről nincs kizárva Putivel vagy esetleg Burin. Közölte velem, hogy a németek kelet felé nyomják a partizánokat, a Seim folyó balpartján, egyben kijelentette, hogy a partizánharcok idejére a műszaki munkálatokat beszüntette. Kérdésemre, hogy mi legyen a század sorsa, mivel harcra nincs felszerelve, alezredes úr kijelentette, hogy nyugodtan helyünkön maradhatunk, minket támadás nem érhet, egyébként az ő századai a keleti oldalunkat biztosítják. Kérdeztem, ne vonjam-e vissza századomat? Azt felelte, századom nincs veszélyben, esetleg 30-40-50 fővel partizán átszivárgás lehetséges felénk. Én közöltem még, hogy miután a partizánokat tűzzel feltartani nem tudom, mert csak 44 gyalogsági puska, fejenként 30 tölténnyel áll rendelkezésre, tudna-e alezredes úr legalább egy géppuskával ellátott erősítést küldeni. Alez. úr válasza: erősítést nem adhat, mert a századai mind kint vannak az erdőszegélyen. Kérdeztem alez. urat, hogy harc esetén öntevékenyen intézkedhetem-e a visszavonulást illetőleg, alez. úr válasza az volt, hogy igen, s kérdésemre a visszavonulás irányát Putivelben jelölte meg.

A vett telefon és értesítés szerint a következőképpen intézkedtem:

A század keretlegénységének csekély létszámára való tekintettel a biztosító szolgálatra bevontuk az összes rajparancsnokokat, helyetteseket, tiszti legényeket, a kocsisokat, s csak két szakács maradt a század körzetében. Az éjjeli biztosítás az alanti vázlat alapján történt:

24-én este 8.45-kor egy ukrán lovas küldönc írásbeli cirill-betűs jelentést hozott, amely szerint 24-én 7.30-kor az ukrán járőrök jelentése szerint bizonytalan erősségű partizáncsoport Spadsinai erdőnél észlelhető. Megtámadtatásra legyünk elkészülve. Erre a jelentésre az őrségeket megkettőztük, az őrhelyeket állandóan mozgó járőrökkel kötöttük össze.

Egész éjjel szakadó eső volt, és távoli géppuska-tűz volt megfigyelhető, akna- és kézigránát robbanásokkal. Ezeken kívül fényjeleket is láttunk.

25-én hajnalban a 2 órakor kezdődő szürkület idejétől kezdve állandóan erősödő harci zaj közeledett felénk, és a támadás iránya a vázlaton nyíllal van megjelölve. 5 óra körül a \/\/\ jelzett árokban fekvő tiszti őrség parancsnoka az erdőből kivezető úton 5 főből álló partizáncsoportot figyelt meg, amelynek vezetője magyar egyenruhát viselt. Ez az őrség parancsnokot egy pillanatra megtévesztette, abban a hiszemben volt, hogy az utászok járőre közeledik. Intett feléje, mire a magyar ruhás partizán sapkáját levéve hátrafelé intett, mire négy egyenruhás partizán jelent meg. Az őrség megnyitotta a tüzet, és a partizánok eltűntek. Ezen esemény után az egész század puskás létszáma az erdőszegélyen tüzelő állást foglalt el az oldalszárnyak biztosításával.

6.30 perc táján az erdőben felbukkanó partizánokra a század megnyitotta a tüzet, mire azok erős géppuska- és golyószórótűzzel válaszoltak, és támadásra indultak. Ekkor a század kb. 50 méter távolságra állott a partizánoktól. Amíg a század az erdőszegélyen tüzelt, azalatt háta mögött a község lakói a házakból tüzet nyitottak a századvonatra és a parancsnokság épületére. Időközben a község polgármesterének (Sztaroszta) háza környékéről már géppuska-tüzet kapott a századvonat.

Ekkor a századparancsnok egy járőr útján parancsot küldött az erdő szélére a visszavonulás megkezdésére, és elindította a vonatot Spadsina-Kardasi-putiveli út felé. Ezen út felől azonban géppuska-tüzet kapott. Ezek után – miután a Putivel felé vezető utat elzárták – délnyugatnak a Seim folyó felé vette. A vonat a másfél nap óta szakadó esőben felázott szántásokban az erdő szegélyen tengelyig süllyedt, azt tovább szállítani nem lehetett. A lovakat kifogva a menet állandó gépfegyver-tűz alatt a Seim folyóig vonult vissza. A folyón megkísérelte az úszva való átkelést, amely a folyó erős sodra és a szélvihar következtében beállott erős hullámzás miatt nem sikerült. Egy előkerített kétszemélyes csónakon a századparancsnok átkelt, és Necsajevka községbe ment, ahonnan csónakokat rendelt ki a század és 16 ló átszállítására, ami teljes mértékben sikerült. Az átkelés helyén már ellenséges tüzet nem kaptunk, tekintettel arra, hogy az 5 km-nyire volt Spadsina községtől és mintegy 3 km-nyire a legközelebbi erdőtől. Az átkelés ideje alatt az erdőből hallatszó harcizajból megállapíthattuk, hogy a partizánok újra harcban állanak az őket támadó német vagy magyar csapatokkal, így századunkat tűzzel tovább nem üldözhették.

Átkelés után a század Necsajevka községbe vonult, ahonnan a századparancsnok telefonon felhívta a Putivelben állomásozó IV. utász zlj. parancsnokot Klenyóczy alez. urat. Jelentette a századdal történteket azon megfigyelésével, hogy a partizánok a kardasi-putiveli utat megszállották, s Putivel felé nyomulnak. A Seim árterületén az átkelésünk helyétől 12 km-re fekvő Vurini híd irányában. Az alez. úr közölte, hogy a szürkület beálltával csapatait ő is visszavonja Putivelbe. Századparancsnokunk közölte alez. úrral, hogy Burin felé az árterületen vonulni nem tud, így Konotopba vonul, az alez. úr ezen jelentést tudomásul vette és jóváhagyta.

Még 25-én elértük Kazache nevű községet, ahonnan 26-án Konotopba érkezett a század, s az ottani német parancsnokságon jelentkezett.

A harcok és visszavonulás következtében a következő veszteség érte a századot:

Magyar András tizedes alkar-ütőér-lövés.

Varga István honvéd alkar izomlövés.

Frühwirn Mátyás őrmester kézfej súrolt lövés.

A sebesülteket a konotopi katonai Lazaretben kezelésre adtuk. Ezeken kívül az árterületen történt átkelés következtében tüdőgyulladással és hűléssel 32 keretlegénységi és 8 munkaszolgálatos jelentkezett Konotopban a katonai kórházban vizsgálatra.

Anyagi veszteség:

Elveszett a század teljes adminisztrációja, kasszája, írógép, az összes irattári anyag, az anyagiellátást szolgáló iratok, nyugták és ellennyugták, a teljes anyagi- és élelemraktár, 13 kerékpár, 9 db országos jármű, konyha teljes felszereléssel, két ló, tisztek és keretlegénység teljes felszerelése, kivéve a rajta levő ruhát és fegyverzetet.

A kárveszteséget külön jelentésben terjesztem fel.

Konotop, 1942. május 27.

Dudás s. k.
százados, századparancsnok.”

 

BUDAPESTI NÉPBÍRÓSÁG
Nb. I. 99/1945. szám
—————————

Államrendőrség VI. kerületi kapitányságnak,

Budapest. 1945. január 27.

Budapest
——————

A Főkapitánysághoz f. hó 26-án intézett azonos ügyiratjelű átiratom kapcsán az idő rövidségére való tekintettel felhívom a ker. kapitányságot, hogy a Muray Lipót és társai bűnügyében a Zeneművészeti Főiskola nagytermében f. hó 28, 29 és 30-án tartandó főtárgyaláson a rend fenntartását megerősített karhatalommal biztosítani szíveskedjék. Megjegyzem, hogy esetleg 1500-2000 hallgató megjelenéséről lehet szó.

a népbíróság vezetője

A népbíróság elnöke február 3-án hirdet ítéletet.

A többiről már hadd beszéljenek azok az iratok, melyek eredeti példányai a 401-es különleges büntetőszázadnál történt sorozatos kivégzések miatt indított bírósági perek aktái közt megtalálhatók.

Előbb azonban egy hír a Szabadság 1945. február 4-i számából:

A Budapesti Népbíróság szombaton délelőtt tárgyalást tartott a Zeneakadémia kistermében. A közvád büntető indítványt tett a szökésben levő Haynal Alajos vezérőrnagy, Muray Lipót alezredes, továbbá a vizsgálati fogságban levő Rotyits Péter főtörzsőrmester és Szívós Sándor szakaszvezető ellen 124 rendbeli gyilkosság bűntette miatt, melyet azáltal követtek el, hogy munkaszolgálatos századokat már útbaindításkor azzal a paranccsal indítottak útba, hogy egy se érhessen vissza élve. A népbíróság Haynal Alajos vezérőrnagyot, Rotyits főtörzsőrmestert és Szívós szakaszvezetőt kötéláltali halálra ítélte. A néptörvényszék a halálbüntetést először Szívóson, majd Rotyits főtörzsőrmesteren hajtotta végre. A jelenleg még szökésben levő Haynal majd később felel tetteiért. Muray és tiszttársai ügyét a néptörvényszék elkülönítette, mert közeli kézre kerítésükre megvan a remény. Az ítéletet vasárnap 12 órakor az Oktogonon hajtották végre.

 

Budapesti Néptörvényszék mint ítélőbíróság.
——————————————————
N, T. 1/1945. szám.

A Magyar Nép nevében!

A Budapesti Néptörvényszék mint ítélőbíróság a szökésben levő Haynal Alajos vezérőrnagy I. r. Muray Lipót ny. alezredes II. r. a vizsgálati fogságban levő Rotyits Péter t. főtörzsőrmester III. r. és Szívós Sándor t. szakaszvezető IV. r. vádlottak ellen a Budapesti Nemzeti Bizottság felhatalmazása folytán a közvádló által a Btk. 70. §-hoz képest társtettesi minőségben elkövetett, továbbá az ugyancsak szökésben levő Tiszarovits József t. hadnagy V. r. és Spóner Rudolf t. hadapródőrmester VI. r. vádlottak ellen a Ktbtk. 133. §. 4. pontjába ütköző és a 134. §. 2. bek. szerint minősülő szolgálati bűntett miatt emelt vád felett a vizsgálati fogságban levő Rotyits Péter t. főtörzsőrmester III. r. és Szívós Sándor t. szakaszvezető IV. r. vádlottak, a távollevő Haynal Alajos vezérőrnagy I. r., Muray Lipót ny. áll. alezredes II. r., Tiszarovits József t. hadnagy V. r., Spóner Rudolf t. hdp. őrmester VI. r. vádlottak védőjének jelenlétében a Zeneakadémiai kis-előadói termében Budapesten 1945. évi február 3-án nyilvánosan megtartott főtárgyalás eredménye alapján a következőképpen

ítélt:

1945. január 25-től január 31-ig előzetes letartóztatásban volt, azóta vizsgálati fogságban levő

Rotyits Péter,

született Mezőhegyesen 1890. május 12-én, budapesti illetőségű, gör. kat. vallású, nős, 3 gyermek atyja, gépmunkás, 6 elemit végzett, az 1. honv. bevonulási központ állományába tartozott t. főtörzsőrmester III. r. vádlottat, továbbá ugyancsak 1945. január 25-től január 31-ig előzetes letartóztatásban volt, azóta vizsgálati fogságban levő

Szívós Sándor,

született Jászberényben 1893. február 10-én, ugyanoda illetőségű, r. k., nős, 2 gyermek atyja, műasztalos segéd, 6 elemit végzett, az 1. honv. bevonulási központ állományába tartozott t. szakaszvezető IV. r. vádlottat, végül a szökésben levő

Haynal Alajos,

akinek személyi adatai ismeretlenek, Németországba szökött vezérőrnagy, I. r. vádlottat

bűnösnek mondja ki

a Btk. 70. §-ához képest a Btk. 278. §-ába ütköző, társtettesi minőségben elkövetett 124 rendbeli gyilkosság bűntettében, melyet azáltal követtek el, hogy

Haynal Alajos vezérőrnagy 1942. év őszén a keleti hadműveleti területen mint a 22. gyalogezred parancsnoka, amikor a 401. különleges munkásszázad az ezrede kötelékébe lépett, a keretlegénységnek elrendelte, hogy a század munkaszolgálatosai közül egy sem térhet vissza élve Magyarországra, mert ezek az uralmon levő jobboldali rendszer ellenségei, minek következtében az eredeti 196 főből a keretlegénységből alább nevezettek és az általa e célra megbízott – a harctéren később elesett – Tóth János tizedes 124 főt kivégzett, ezekben a kivégzésekben Rotyits Péter t. főtörzsőrmester és Szívós Sándor t. szakaszvezető, a jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó Reichord István és Németh István szakaszvezetőkkel együtt akként vettek részt, hogy Rotyits a naponként kivégzésre kerülők névsorának összeállításába is belefolyt, majd Szívóssal együtt mindketten cca. 50-50 áldozatot lőttek agyon, a holttesteket kifosztották, és az elvitt ingóságokon részben megosztoztak,

s ezekért őket

a Btk. 278. §. büntetési tétele és a 289. §., valamint a Ktbtk. 22. §. 1. pontja alapján

kötéllel végrehajtandó

halálra mint fő, továbbá 10—10 (tíz) évi hivatalvesztésre és politikai jogaik gyakorlásának ugyanily tartalmú felfüggesztésére, végül lefokozásra, mint mellékbüntetésre ítéli.

Az ítélet először a IV. r. majd III. r., vádlotton hajtandó végre.

A szökésben levő

Muray Lipót,

akinek személyi adatai ismeretlenek, ny. áll. alezredes, II. r. vádlott, továbbá

Tiszarovits József,

akinek személyi adatai ismeretlenek, t. hadnagy, V. r. vádlott, végül

Spóner Rudolf,

akinek személyi adatai ismeretlenek, t. hadapródőrmester, VI. r. vádlott ellen a büntetőindítványban leírtak miatt folyamatban levő bűnügyet a jelen bűnügytől a Kbp. 37. §. alapján az eljárás megnehezítésének elkerülése végett elkülöníteni rendeli.

Indokok:

A néptörvényszéki főtárgyalás lefolytatott bizonyító eljárás során az ítélőbíróság az alábbi tényállást állapította meg.

Miután az akkori magyar kormány 1942 tavaszán elhatározta, hogy a keleti arcvonalra kiküldi az ún. 2. hadsereget, kormányintézkedés történt a kisegítő és különleges munkásszázadok felállítására. A különleges munkásszázadokba azok kerültek, akiket addig államellenes bűncselekmények miatt elítéltek, továbbá, akit az illetékes szervek a szélsőjobboldali rendszer ellenségének bélyegzett. Ezek közé tartoztak elsősorban az akkori illegális demokrata pártok és mozgalmak emberei. A budapesti I. hadtest területén a különleges munkásszázadokat a nagykátai 1. honvéd bevonulási központ állította fel a hadtestparancsnokságtól kapott névjegyzék alapján. Az 1. honv. bevonulási központ parancsnoka Muray Lipót alezredes volt. Nevezett a hadműveleti területre való útbaindulás előtt kioktatta az ott felállított 401. klgs. munkásszázad keretlegénységét, hogy a munkaszolgálatosokkal a legkegyetlenebbül kell bánniok, és erre saját maga mutatott példát azzal, hogy szemléi alkalmával kampós sétabotot tört össze a munkaszolgálatosokon. Ezenkívül kioktatta keretlegénységet arra is, hogy a munkaszolgálatosok közül egy sem kerülhet vissza élve Magyarországba, mert ezek az akkor uralmon volt rendszer ellenségei. Végül útbaindításkor egy cédulát adott át a századparancsnoknak, vitéz Dudás t. századosnak, amelyen 22 századbeli munkaszolgálatos neve szerepelt azzal az utasítással, hogy ezeknek az embereknek már Ukrajnába sem szabad élve kerülniök. A század 1942. április végén indult útba Ukrajnába. Dudás t. százados június végéig volt a század parancsnoka, s ezen idő alatt egyetlen munkaszolgálatos sem halt meg a századnál, illetve tettek el láb alól, mert a századparancsnok nem hajtotta végre Muray alezredes parancsát. 1942. év augusztus havában Tiszarovits József t. hadnagy lett a századparancsnok, helyettese Spóner Rudolf t. hadapródőrmester, szolgálatvezető pedig Rotyits Péter t. főtörzsőrmester. Tiszarovits t. hadnagy akaratgyenge, jelentéktelen egyén volt, aki helyett Rotyits és Spóner gyakorolta a hatalmat. Ettől kezdve a század sorsa a legszerencsétlenebb irányba terelődött. Rotyits t. főtörzsőrmester Muray alezredestől kapott intencióknak megfelelően fenyítésként, de legtöbbször teljesen ok nélkül nádvesszővel, kötéllel, doronggal és minden más keze ügyébe kerülő eszközzel gyötörte a munkaszolgálatosokat, akik súlyos testi sérülést szenvedtek, sőt, egy név szerint már meg nem állapítható munkaszolgálatos a bántalmazásba belehalt. Ezenkívül Spónerrel együtt tartalékot gyűjtöttek a munkaszolgálatosok részére kiadott élelmiszerekből, s azok a kenyérfejadagok mellé csak reggel kaptak kávét és este üres levest, ugyanakkor, amikor napközben az első vonalban szedték az aknákat, a két vonal között állították fel az akadályokat, és temették a halottakat. A század sorsa azonban akkor vált tragikussá, amikor nyilván Muray alezredes megkeresésére Haynal Alajos ezredes, akkori ezredparancsnokuk kérdőre vonta a századparancsnokot, hogy mi történt a Muray alezredes által átadott névjegyzékben szereplő munkaszolgálatosokkal. Vitéz Dudás százados akkor már hazatért a hadműveleti területről, a névsor már nem volt előkeríthető, de Haynal ezredes parancsot adott arra, hogy azt emlékezetből kell rekonstruálni. Tiszarovits hadnagy Werbőczy hadapródot bízta meg a névjegyzék rekonstruálásával, aki azonban ezt elhárította, de Spóner es Rotyits összeállította a névjegyzéket, és beszolgáltatta Haynalnak. Haynal elrendelte ezek kivégzését. A kivégzést egy általa összeállított huszárraj hajtotta végre. Utána Haynal azon a címen, hogy a munkaszolgálatosok nem végzik pontosan és lelkiismeretesen a munkájukat, naponként 5-6 turnusban folytatta a kivégzéseket. Vitás, hogy a névjegyzékeket esetenként ki állította össze, de tény, hogy Rotyitsnak ebbe beleszólása volt, mert előfordult, hogy egy Szőgyi nevű munkaszolgálatost onnan kitörölt, s egy másik egyént írt be helyette. Azonkívül azok, akikkel Rotyits különösen nem rokonszenvezett, egymás után a halállistára kerültek. Így dr. Politzer, Gruber és Herczka Pál. Utóbbinak egy órája volt, ami megtetszett Rotyitsnak. Több ízben kérte Herczkától, aki végül is élelmiszert kért annak ellenében cserébe. Rotyits az értékes óráért két kenyeret, fél-félkiló mézet és marmaládét adott Herczkának – aki harmadnapra mar a kivégzendők listáján szerepelt. Gruber munkaszolgálatost, aki betegen vonszolta magát a több km-nyire levő segélyhelyre, egy, a századhoz tartozó kocsis útközben felvette a járművére, ámde útközben Rotyitssal találkoztak, aki lehordta a kocsist és nyomban leparancsolta a munkaszolgálatost a kocsiról. Másnap azonban Spóner engedélyével ismét kocsin indult útba a nevezett munkaszolgálatos, de nem érhetett el a segély helyre, mert ismét összetalálkoztak Rotyitssal. A kocsis Spóner parancsára hivatkozott, amit Rotyits nem vett tudomásul, hanem kijelentette, hogy majd megmutatja, ki parancsol a századnál. Grubert másnap este kivégezték. A kivégzések részben az ezredparancsnokságnál, részben kinn a vonalnál, részben pedig a század elhelyezési körletétől nem messze levő kolhozban folytak le. Az ezredparancsnoksághoz az onnan kiküldött Tóth tizedes kísérte el az embereket, a kolhozba Rotyits, Szívós, továbbá Reichord István és Németh István szakaszvezetők, a vonalba a keretlegénység kísérte a munkaszolgálatosokat, s ezekkel ment mindig Szívós is, aki esténként jelentette a századparancsnoknak, hogy ismét 4-5 munkaszolgálatos elesett. Ezekről köztudomású volt, hogy hátulról lövöldözték agyon őket. A kivégzett munkaszolgálatosok ingóságait mindig visszahozták a századparancsnokságra, ahol a keretlegénység között Rotyits szétosztotta azokat. Saját magának annyi jutott ezekből, hogy szeptember végén már két szekeret töltött meg velük. Jellemző, hogy az ismert magyarországi textiles, Silberpfennig Juda kivégzése után Rotyits felháborodva fakadt ki azon, hogy egy milliomosnak hogyan lehet ilyen szegényes felszerelése, ezért ugyan kár volt eltenni láb alól. Ilyen rendszeres irtással a század 196 főnyi munkaszolgálatos állományából 124 tűnt el addig az időpontig, amíg 1942. október hó elején az új honvédelmi miniszter ezeket az állapotokat meg nem szüntette. Az áldozatok nevei nem állanak hiánytalanul rendelkezésre, de Kossa István tanú a főtárgyaláson számos áldozatot nevezett meg, mint akikről közvetlen tudomása alapján tudja, hogy a századnál kivégezték őket. (Lásd főtárgyalási jegyzőkönyv.) Vádlottak jellemzéséül megjegyzendő még, hogy Rotyits 1943 elején a pécsi hadikórházban azzal dicsekedett a századtól odakerült Katz munkaszolgálatos előtt, hogy a tymi aranyakat sikerült hazamentenie, Szívós pedig 1942 novemberében, szabadságon léte alatt, amikor a tömeggyilkosságok már befejeződtek, feljárt az odakinn agyonlőtt Szabados és Sax munkaszolgálatosok családjához, ahol evett, ivott, jól tartatta magát, és biztosította a családot, hogy hozzátartozóik odakünn a legjobb egészségnek örvendenek.

A lefolytatott bizonyító eljárás során nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy Spóner hdp. őrmester tevékenyen részt vett-e a századnál. folyó szörnyűségekben, de az kétségtelen, hogy mindenről tudott, a gyilkosságokat nem akadályozta meg, noha azokról szolgálati úton köteles lett volna illetékes helyre jelentést tenni. Ugyanezt tette Tiszarovits hdgy. is.

Vádlottak részbeni beismerésben vannak, ti. abban a kérdésben, hogy hány munkaszolgálatos meggyilkolásában vettek részt, Rotyits eredetileg két esetben három ember meggyilkolását ismerte be. Szívós pedig több esetben öt ember meggyilkolását. Egymásról azonban közvetlen tapasztalat alapján azt állították, hogy legalább 50-50 embert gyilkolt meg – a másik. Kossa István tanú a főtárgyaláson kijelentette, hogy vádlottak voltak a század hóhérai, mindkettő kezéhez több tucat ember vére tapad, ezenkívül Rotyits döntött a tekintetben, hogy naponként kik kerülnek a halállistára. Kossa név szerint megjelölte egy Szőgyi nevű munkaszolgálatost, aki az egyik listán szerepelt, de Rotyits kihúzta, és egy másik munkaszolgálatost írt a helyébe. Kossa név szerint jelölte meg Hertzkát és Grubert, akiket Rotyits személyes okokból írt fel a listára, ezen felül fültanúja volt annak, amikor Rotyits kijelentette, hogy a milliomos Silberpfenniget nem volt érdemes a rongyaiért kivégeztetni. Rotyitsról saját tapasztalata alapján állította, hogy két szekérrel szállította a rablott holmit, és Szívósnak is megvoltak a hullákról elvett ingóságai. Mindezek szembemondása után mindkét vádlott beismerte, hogy Kossa tanú által előadottak a valóságnak mindenben megfelelnek.

Vádlottak beismerésén kívül Kossa tanúvallomását megerősítette Katz Miklós munkaszolgálatos. Előadta, hogy a pécsi hadikórházban Rotyits maga dicsekedett azzal neki, miszerint a tymi aranyakat sikerült hazamentenie. Rotyits azonban a főtárgyaláson erre nem emlékezett. Csikváry Győző tanú előadta, hogy mint kerettag szolgált a 401. századnál, s emlékszik egy esetre, amikor éjjel Rotyits magához hívta, közölte vele, hogy kivégzendő munkaszolgálatos az egzekúció közben csak súlyosan sebesülve megszökött, ezt elő kell teremteni, nehogy valahol feljelentést tegyen. Tanú azonban a megbízatást nem hajtotta végre, mert vérhasa volt. Tanú hallomásból tudott csak a saját századánál történtekről. Az a munkaszolgálatos, akit azon a bizonyos éjszakán sebesülten elő kellett volna kerítenie, Sax volt. Saxné tanú előadta, hogy miután szeptember 15-ről keltezve, értesítést kapott a vöröskereszttől, hogy fia hadműveleti területen meghalt. Szabadosék révén összeköttetésbe került Szívóssal, aki hosszú ideig hitegette őket, s étkezést, csomagot fogadott el tőlük. Rotyits ekkor elismerte, hogy Saxot megtalálták, kivégezték, és akkor, amikor Szívós már Budapesten járt szabadságon, nagyon jól tudta, hogy mi történt Saxszal.

Rotyits Péter és Szívós Sándor úgy a nyomozóeljárás során, mint a főtárgyaláson azt állították, hogy elöljáróik szolgálati parancsát hajtották végre, ti. Rotyits Haynal ezredesét és Muray alezredesét. Szívós pedig Rotyitsét. Rotyits azt állítja, hogy Haynal egy ízben pisztollyal fenyegette meg, mert kifogásolta a munkaszolgálatosokkal való bánásmódot, s Szívós is azt állítja, hogy őt meg Rotyits fenyegette meg lelövéssel. Az ítélőbíróság azonban ezt a védekezést nem fogadta el, noha tényként nyert megállapítást, hogy a munkaszolgálatosokkal való bánásmód tekintetében már Muray alezredes útba igazítást adott, és ő rendelte el az első 22 ember kivégzését, de ezt a századparancsnok nem hajtotta végre, továbbá ugyancsak ő volt az, aki a 22 ember kivégzését Haynal ezredesnél megreklamálta. Tény az is, hogy Haynal ezredes a keret előtt azt a kijelentést tette, hogy addig senki sem mehet haza szabadságra, amíg a munkaszolgálatosok közül egy is él. Ezt a két vádlotton kívül Werbőczy Frigyes hdp. őrmester ugyanígy állította, aki a főtárgyaláson nem tudott ugyan megjelenni, de kihallgatási jegyzőkönyve felolvastatott. Ennek ellenére mégsem hivatkozhatnak Rotyits és Szívós a Ktbtk. 38. §. 1. pontjában írt beszámítást kizáró okra, mert az csak akkor valósul meg, ha alárendelt meg van győződve arról, hogy a szóban forgó parancsot teljesíteni kell. Rotyits és Szívós erről annál kevésbé lehetett meggyőződve, mert vitéz Dudás százados példát mutatott arra, hogy a törvénybe ütköző parancsot nem szabad végrehajtani. Minthogy mindketten magasabb rendfokozatot viselnek, ismerniük kellett a Szolg. Szab. I. R. 88. pontját, amely ezt egyenesen megtiltja. Ezenkívül se Rotyits, se Szívós nem kerestette volna a meglőtt Saxot, ha az lett volna meggyőződésük, hogy eljárásuk a szolgálati parancs teljesítése folytán nem kifogásolható. Szívós presszionálására az ő állításán kívül semmiféle adat nem merült fel, s az nem is látszik valószínűnek, mert Rotyitsnak Reichord és Németh szakaszvezetők, valamint Tóth tizedes mellett semmi különös szüksége nem volt a kegyetlenkedésnél éppen Szívósra. Rotyits és Szívós büntetőjogi beszámíthatósága tekintetében az eljárás során semmiféle gyanú nem merült fel, s a főtárgyaláson kihallgatott elmeorvosszakértő szerint beszámítási képességük még csak nem is korlátozott.

Rotyits és Szívós bűnösségén kívül kétségtelennek találta az ítélőbíróság Haynal Alajos ezredes, azóta vezérőrnagy bűnösségét is. Rotyits, Szívós és Werbőczy állításán kívül ui. kétségtelen, hogy ilyen tömeges gyilkolásba a két alárendelt személy nem kezdhetett az elöljárók tudta és hozzájárulása nélkül, ami még a századparancsnokságtól sem indulhatott ki, hanem csupán az ezredparancsnokságtól. Az sem kétséges, hogy a kezdeményezés nem Haynaltól indult ki, hanem magasabb szervek intencióit hajtotta végre, illetve azt továbbította az ezredparancsnoksága útján a századparancsnoksághoz. Ő azonban még kevésbé hivatkozhatna a Ktbtk. 38. §. 1. pontjára, mert neki fokozottabb lelkiismeretességgel kellett volna a Szolg. Szab.-hoz tartania magát, mint Rotyitsnak és Szívósnak. Hogy ilyen parancsnok akadt, arra példa vitéz Dudás százados, aki nem tartotta magára nézve kötelezőnek az illetékes szervek vérengző álláspontját. Az ítélőbíróság álláspontja szerint az akkori rendszeren kívül elsősorban Haynal mint ezredparancsnok felelős a 401. század 124 munkaszolgálatos tagjának a haláláért, akinek csak a szolgálati állását kellett volna kockára tenni azért, hogy a vérengzéseket saját hatáskörében megakadályozza, hiszen ehhez rangjánál és beosztásánál fogva a kellő súlya, megvolt. Nevezett azonban nyilván többre tartotta az ezredparancsnoki állását, mint a 124 munkaszolgálatos életét.

A jogi minősítés tekintetében az ítélőbíróság elfogadta a büntetőindítvány minősítését, nevezetesen mindhármuk magatartását ugyanazon tényállásban összefoglalva társtettességnek minősítette, mint ahogy társtettes lesz minden illetékes szerv a munkaszolgálatos századoknál elkövetett összgyilkosságokban, aki azokat bizalmas vagy nyílt parancsokkal elrendelte, megengedte vagy egyébként iniciálta. Haynal a gyilkosságokat mint szűkebb körben vett értelmi szerző a végrehajtókkal együtt és közösen követte el, s abban annál kevésbé lehet felbujtó, mert Rotyitsék nem döntő módon az ő befolyására határozták el magukat a bűncselekmény elkövetésére, hanem a befolyás az akkori rendszernek a munkaszolgálatokkal szemben megnyilvánult közismert szellemében nyilvánult meg. A keretlegénység a honvédelmi kormány közismert türelme folytán nyíltan kegyetlenkedett.

A büntetés kiszabásánál az ítélőbíróság mindhárom szóban forgó vádlottnál súlyosbító körülményként mérlegelte a magyar jogszolgáltatásban példa nélkül álló rendbeliséget, az elkövetésnél megnyilvánult embertelenségét és az érett megfontolás, végül a jogtalan vagyoni haszonszerzési célzatot. Haynalnál külön súlyosbítóként mérlegelte azt, hogy megvolt a lehetősége a vérengzés megakadályozására, csekély kockázattal, mint ahogy azt egy alárendeltje tette, mégsem kísérelte meg.

Enyhítő körülményként mérlegelte az ítélőbíróság Rotyitsnál és Szívósnál azt, hogy elöljáróikkal együtt vettek részt a bűncselekmény elkövetésében, továbbá részbeni, de érdembeni beismerésben vannak, ami megbánásra mutat. Ezeknek arányába állítása azonban nem adott lehetőséget az ítélőbíróságnak arra, hogy az enyhítőjogot alkalmazza.

A távollevő Haynal Alajos bűnösségének megállapítását és büntetése kiszabását az elmenekült nyilas kormány 1944 november havában megjelent ama rendeletének értelemszerű alkalmazásával határozta el az ítélőbíróság, mely szerint a hazaárulókat és szökevényeket távollétükben kell elítélni.

A kivégzés sorrendjét a bűnösség foka szerint állapította meg az ítélőbíróság.

Muray Lipót ny. áll. alezredes, Tiszarovits József t. hadnagy és Spóner Rudolf t. hdp. őrmester bűnügyét az ítélőbíróság azért különítette el a jelen bűnügytől, mert Muray Lipótnak az ítélőbíróság előtt kell felelnie arra a fontos kérdésre, vajon ő kitől, milyen hatóságtól vagy szervtől kapott utasítást a munkaszolgálatosok tervszerű, rendszeres kiirtására, továbbá Tiszarovits és Spóner esetében újabb főtárgyaláson és esetleges újabb bizonyítékok beszerzésével lesz tisztázandó az a körülmény, hogy ők negatív magatartásukon kívül nem vettek-e részt aktive is a munkaszolgálatosok meggyilkolásában.

Az ítélet egyéb rendelkezései a felhívott törvényhelyeken alapulnak.

Az ítélet mellett azonban hadd álljanak itt a vádlottak vallomásai is.

 

GYANÚSÍTOTT JEGYZŐKÖNYV

Felvéve Spóner Rudolf és társai elleni gyilkosság bűntette miatt, folyamatban levő bűnvádi ügyben Rotyits Péter gyanúsított vallomásáról 1945. január 28-án 10 h-kor.

Rotyits Péter (1890. május 12-én Mezőhegyesen szül. három gyermek atyja, gépmunkás, lakik VIII. Baross u. 100.)

Gyanúsítottal közöltetvén a gyanúsítás, kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek.

Előadja a következőket:

1942. április 9-én vonultam be a magy. királyi első honv. bevonulási központhoz Nagykátára. Innen aknaszedő tanfolyamra Budapestre vezényeltek bennünket, ahonnan 1942. április hó 19-e előtt Tápiósülyre kerültünk a 401-es klgs. munkásszázadhoz. A századdal 19-én Ukrajnába indultunk el. A században 65 fő keret és 196 fő munkaszolgálatos teljesített szolgálatot.A munkaszolgálatosok egy részét fegyőrök, detektívek hozták a századhoz, tudtuk, hogy egy része politikai okokból került a századhoz.Tápiósülyben a század elvonulása előtt Muray alezredes, az 1-es bevonulási központ parancsnoka, beszédet intézett a büntetőszázad tisztjeihez, valamint a kerethez, és azt a parancsot adta, hogy a munkaszolgálatosokkal a lehető legszigorúbban bánjunk, mert akik ebben a században teljesítenek szolgálatot, azok az ország bomlasztói és felforgatói. Muray alezredes arra is utasítóit bennünket, hogy üssük az embereket, maga Muray egy délelőtt alatt három görbe botot tört össze rajtuk.
1943. július közepéig a század teljes állománya megvolt, kivéve, akik aknarakás közben elpusztultak. 1942. július közepén a századot munkára osztották be a 22-ik gyalogezredhez, amely a 6-ik könnyű hadosztály kötelekébe tartozott. A 22-ik gyalogezred parancsnoka, vitézHaynalAlajos volt, Vitéz Haynal Alajos a megérkezésük után magához hívatta Spóner Rudolf ideiglenes századparancsnokot, közölte vele, hogy Muray alezredes érdeklődik az általa bevagonírozáskor külön megjelölt 20-22 ember iránt, és kérte az ezekre vonatkozó névsor átadását. Kiderült ekkor, hogy Muray alezredes az útbaindítás előtt átadott egy 20-22 munkaszolgálatost feltüntető listát vitéz Dudás századparancsnoknak azzal, hogy a listán szereplő személyeket még útközben el kell tenni láb alól. Vitéz Dudás a parancsot nem hajtotta végre, a cédula is eltűnt. Erre Spóner emlékezetből állította össze a névsort, és azt küldte át vitéz Haynalnak. Vitéz Haynal egyébként parancsban kiadta, hogy azokat a munkaszolgálatosokat, akik nem dolgoznak rendesen, neki kell jelenteni, és azután ő fog elbánni velük. Hogy mit ért ezalatt közelebbről, nem tudtuk. A jelentések tételével Szokoli főhadnagyot, az ezred huszárszakaszának parancsnokát és Tóth huszártizedest bízta meg. Ezek járkáltak is állandóan a munkásszázadoknál, és elvitték a jelentéseket.

Tóth tizedes két ízben egymás után 11-1 ember nevét hozta egy cédulára felírva, és ezeket teljes felszereléssel, sőt, munkaeszközeivel vitte el magával. Utóbb ismét 10 embert, majd 20 embert és később még több turnusban embereket vitt el magával. Amikor érdeklődtem, hogy mi lett ezekkel az emberekkel, akkor Tóth tizedes azt válaszolta, hogy Haynal ezredes parancsára kivégezték őket.

Beismerem, hogy 1942. szeptember havában 11 munkaszolgálatost – akiket tudtommal ugyancsak Haynal ezredes jelölt ki – a századnál kivégeztek a közeli kolhozban. A kivégzésekben én nem vettem részt, takarmánybeszerzésen voltam, és csak az események után érkeztem a századhoz, hallottam Spónertől, hogy az embereket a kolhozba vitték kivégzésre. Erre utánuk mentem megnézni, de akkor már mind a 11 ember agyon volt lőve. Ott találtam Reichord Istvánt, Tóth Jánost és Németh István szakaszvezetőt, valamint Szívós Sándort. Szívós, amikor meglátott, azt mondta: „na, az anyjuk istenit, ezekkel is végeztünk.” Minthogy más jelen nem volt, a 11 embert csak Reichord, Tóth, Németh vagy Szívós lőhette agyon. Németh mondta még azt nekem, hogy a kivégzés Spóner parancsára történt.

Kérdésre előadom, hogy Tóth János tizedes még 1943. január havában – amint velem mások közölték – elesett. Németh István címét nem tudom. Reichord István tudomásom szerint Maglódon, Horthy Miklós út 35. szám alatt lakott.

Tagadom azt, hogy bárki kivégzésében részt vettem volna, tagadom, hogy kivégeztetés céljából bárkinek a nevét Haynal ezredeshez eljuttattam volna, tagadom, hogy Haynal ezredessel közvetlen kapcsolatom lett volna, tagadom, hogy a kivégzésekre elvitt munkaszolgálatosok holmijait, felszerelése tárgyait visszahoztam volna, tagadom, hogy Szőgyi munkaszolgálatost vagy bárki mást a kivégzendők névsorából kihúzhattam volna, tagadtam, hogy Spóner részére teveszőr-mellényt úgy szereztem volna, hogy valakit kivégeztettem volna (az igaz, hogy Spóner kért tőlem egy teveszőr-mellényt, de kérését elhárítottam.) Herczka Pál óráját élelmiszerért megvettem, sőt még 20 márkát is adtam neki, való az is, hogy a vétel után három napra Herczka Pál eltűnését jelentették hivatalosan a századnál, mégpedig azzal, hogy nevezettet aknatalálat érte, de tagadom azt, hogy Herczka Pált én végeztettem volna ki. Tagadom, hogy dr. Politzer orvos eltűnésében részem lett volna. Való az, hogy az egyik kivégzendő csoportból egy munkaszolgálatos láblövéssel megmenekült. Ez panaszt tett Hermándi századosnál, erre Hermándi magához hívatott engem, én Tóth tizedessel jelentem meg nála. Hermándi azt kérdezte, hány embert küldtünk ki eredetileg. En jelentettem, hogy 50-et. Hermándi felelősségre vont ekkor, hogy mi történt 26 emberrel, mert neki csak 24 ember dolgozik jelenleg. Jelentettem, hogy erre én nem tudok választ adni, mert a létszámmal kapcsolatban a hiányosságok okairól csak Tóth tizedes adhat felvilágosítást. Tóth ezután jelentette, hogy a többieket, mert nem dolgoztak rendesen, Haynal ezredes parancsára kivégezték. Nem tudom, hogy mi történt a sebesült munkaszolgálatossal. Tóth tizedes indult keresésére. Tagadom, hogy én küldtem volna embereket a sebesült felkutatására. Tagadom azt, hogy bárkit agyonvertem vagy agyonverettem volna. A századnál ilyen nem is fordulhatott elő. Az előfordult, hogy pl. nádvesszővel ráütöttünk valakire.

Eddigi vallomásom jól van felvéve. Elolvasás után helybenhagyólag aláírtam azzal, hogy semmifajta kényszert ellenem nem alkalmaztak, és őrizetben tartásom alatt naponta háromszor jó étkezéssel láttak el, még húst és szalonnát is kaptam.

Rotyits Pétét s. k.

Folytatólagosan felvéve 1945. január hó 29-én 10 h 30’-kor. Nyomozást vezető elrendeli Kossa István tanú és Rotyits Péter gyanúsított szembesítését:

Kossa István tanú szemébe mondja a gyanúsítást: Minden alkalommal, amikor Tóth János tizedes elvezetett egy-egy csoportot kivégzésre a kolhozba, Rotyits Péter és Szívós Sándor fiákeron egyidejűleg a kolhozba mentek, később a kolhozból a fiákeron visszajöttek, és magukkal hozták a kivégzettek felszerelési tárgyait. Azokon a kerettagok egy részével megosztoztak. Ilyen osztozkodást többször személyesen is megfigyeltem. Sőt, nemegyszer megállapítottuk azt is, hogy a kerethez a kivégzést követő napon a kivégzettek monogramjait is feltüntető ingek kerültek. Gyanúsított fenntartja vallomását.

Kossa István tanú szemébe mondja a gyanúsítottnak, hogy a század kereteinek köztudomása szerint is Rotyits és Szívós lőtték agyon az embereket. Gyanúsított fenntartja vallomását azzal, hogy Szívós, Tóth és Reichord István végezte ki a munkaszolgálatosokat. Kossa István tanú szemébe mondja a gyanúsítottnak, hogy a kivégzendők névsorában változást eszközölhetett. Így Szőgyi nevű munkaszolgálatost névsorából tényleg kihúzta, és helyébe más került. Saját szememmel láttam a Rotyits által javított listát. Előadom még, hogy a századnál Gruber Miklós munkaszolgálatost közvetlen észleletem szerint is Rotyits Péter végeztette Ki. Gruber Miklós betegen felkéredzkedett a század kocsijára, ahonnan Rotyits Péter lezavarta. Másnap Gruber engedélyt kért most már Spóner Rudolf századparancsnok-helyettestől, hogy kocsin mehessen kezelésre. Rotyits, amikor ezt meghallotta, kijelentette, hogy ő majd megmutatja, hogy ő az úr a századnál, és elintézi Grubert. Gruber Miklóst másnap a kivégzendők között olvasták fel, és Silberpfennig Judával, Elek István mérnökkel és még egy negyedik személlyel ki is végezték. A gyanúsított fenntartja vallomását, Gruber Miklósra nem emlékszik. Silberpfennig Judát Tóth tizedes vitte el felszereléssel együtt. Nem tudom, mi történt vele, többé nem tért vissza. Elek István mérnököt Silberpfennig Juda elvitele után még két napig a századnál láttam, de azután a vonalban elesett.

Kossa István tanú megjegyzi közvetlen észrevétele alapján, hogy a keret, közöttük Rotyits a négy munkaszolgálatos kivégeztetése után, amikor azok megmaradt felszerelését osztották el egymás között, hangosan méltatlankodott, hogy érthetetlenül rossz felszerelése volt Silberpfennignek, és ezért nem is volt érdemes kivégeztetni.

Kossa István tanú: Szemébe mondom Rotyits Péternek, hogy Spóner Rudolf részére egy munkaszolgálatos kivégeztetése útján szerzett textíliát. Gyanúsított fenntartja vallomását. Kossa István tanú: szemébe mondom a gyanúsítottnak, hogy Herczka Pál munkaszolgálatost, mert élelmiszert kért tőle, agyonlövette.

Gyanúsított fenntartja vallomását azzal, hogy Herczkának az óráért két kenyeret, fél kg. gyümölcsízt és fél kg. mézet adott.

Csíkvári Győző tanú szemébe mondja a gyanúsítottnak: amikor 1942. szeptember 13-án este 21 h-kor súlyos betegen megérkeztem a szakaszhoz, ott Rotyits, Szívós és Tóth társaságában elmondta, hogy egy munkaszolgálatost megsebesítettek, és az elment panaszra Hermándi századoshoz. Rotyits fontosnak tartotta, hogy ezt a sebesültet a századhoz sürgősen visszavigyék, és ezért Németh István szakaszvezetővel engem akart elküldeni érte. Gyanúsított fentieket tagadja.

Gyanúsított egyebet előadni nem kíván. Amennyiben az ügy bíróság elé kerül, védő kirendelését kéri.

Felolvasás után helybenhagyván, aláíratott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!