GKI: a keresetek tényleges növekedése jóval kisebb a havi adatok szerintinél
A kormány gazdaságfehérítő lépései miatt a kimutatott és a valós keresetek közötti különbség erőteljesen csökkent – mutat rá elemzésében a GKI.
A KSH a bruttó bérekről több statisztikával is rendelkezik. Egyfelől a foglalkoztatottak egy szűkebb köréről havi kereseti, illetve bruttó munkajövedelemi adatokat szolgáltat, másfelől a nemzeti számlák keretében évente becsli a bruttó kereseti adatokat a teljes foglalkoztatotti körre.
Az adatszolgáltatás korábban saját felméréseken alapult, de 2019-tól a NAV adatokat használják elsősorban (ebben az értelemben minden hivatalos adatot felhasznál a KSH). Ugyanakkor a hivatalos adatok sem adnak teljes képet a keresetekről, mivel a fekete és szürke foglalkoztatás még mindig jellemző egyes szakmákban. Ezeket a hiányzó adatokat a KSH felmérésekkel és szakmai becslésekkel pótolja, amik a nemzeti számlák adataiban jelennek meg leginkább.
Értelemszerűen az egyes KSH adatközlések információi eltérnek egymástól, miközben önmagukban az egyes idősorok jól értelmezhetők a megadott korlátok között. A havi adatközlések jellemzően közel állnak egymáshoz, 2010-2022 között például a havi bruttó kereseti és bruttó munkajövedelmi adatok növekedése között összesen 6 százalékpontos eltérés volt.
Ugyanakkor a nemzeti számlák (teljeskörű) adatai már más képet rajzolnak ki. Miközben 2010-2021. között a bruttó keresetek közel 2,17-szeresükre emelkedtek, addig a nemzeti számlák szerinti bruttó keresetek esetében a növekedés csak 1,65-szeres volt. Így a havi közlésekben szereplő évi 7,3 százalékos nominális növekedés mindössze 4,7 százalékra csökken. A fogyasztói árindex a vizsgált időszakban 32,1 százalékkal emelkedett, így a nemzeti számlák szerinti keresetek reálértékben 25 százalékkal (évi 2 százalékkal) bővültek (a kereseti statisztika 64 százalékával – évi 4,6százalék-kal – szemben). A teljes foglalkoztatotti körre becsült 2022-es adatok alapján a keresetek reálértéke csökkent.
Az eltérő módszertanok a bruttó keresetekre is kihatással vannak. A kereseti statisztika alapján a bruttó kereset 2022-ben 516 ezer forintra emelkedett (a bruttó munkajövedelem pedig 537 ezer forintra). Ugyanakkor a nemzeti számlák adatai alapján a keresetek átlaga 404 ezer forint lehetett. (2021-ben a bruttó kereset 439, a bruttó munkajövedelem 458, a nemzeti számlák szerinti kereset pedig 351 ezer forint volt.) A különbség 2016 után erősödött fel, aminek egyik oka, hogy a kormány gazdaságfehérítő lépései miatt a kimutatott és a valós keresetek közötti különbség erőteljesen csökkent.
A teljes foglalkoztatotti körre vonatkozó, a nemzeti számlarendszerben megjelenő adatok összhangban vannak a gyakorlati tapasztalatokkal, illetve az életszínvonal mutatók alakulásával. Eszerint bár kétségtelenül volt javulás 2010-2021 között, azonban ennek mértéke jóval kisebb, mint amit a havi kereseti adatok sugallanak. (uzletem.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…A teljes foglalkoztatotti körre becsült 2022-es adatok alapján a keresetek reálértéke csökkent…”
Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a polythykussajink és az udvartartásaik, meg a rendfenntartók és a hozzájuk hasonlók havi apanázsa azért alaposan föl lettek turbózva, hát bizony a kép még elkeserítőbb lehetne a „versenyképesek” köreiben.
DE NEM LEHET! Erre találták ki az „eltérő módszertanok” nevű qrmányzati csudafegyvert, amit aztán a qrmányvetítölde – a KSH – hosszú-hosszú sorozatokkal buzgón puffogtat is!


ÉG A DOLLÁR!!! – A bankválság – A nagy kép. . . Elkerülhetetlen összeomlás. . . Kevesebb mint 1 éve van a dollárnak?
„Megmentik a bankokat VAGY megmentik a dollárt. Nem tehetik meg mindkettőt.Ezen a héten úgy döntöttek, hogy megmentik a bankokat.
Tehát ettől a pillanattól kezdve a Szar a levegőben repül, és hamarosan találkozik a ventilátorral.
Ezen a héten a két csődbe jutott bank, a Silicon Valley és a Signature Banks együtt van, NAGYOBB, mint a Washington Mutual. Ez tehát kilátásba helyezi, milyen pusztítónak bizonyulnak kudarcaik az elkövetkező napokban és hetekben.Ez kétségtelenül pénzügyi és gazdasági katasztrófa lesz.Ez egy pillanat alatt megtörténhet.
Külföldi bankok és intézmények is veszteségeket szenvednek amerikai államkötvényeik miatt… és ez negatív hatással van az amerikai dollár tartalék státuszára.Gondoljunk csak bele: elég baj, hogy az Egyesült Államok államadóssága felháborítóan magas, hogy a szövetségi kormány bolondok gyülekezete, amely képtelen problémát megoldani, és az infláció szörnyű.”
Sokan azt mondják, vegyél aranyat és ezüstöt. – már akinek van erre tartalékban pénze.
A veretlen arany és ezüst a gazdagság védelmét szolgálja. Ott tárolják a vagyont magukban. Az aranynak és az ezüstnek MINDIG lesz értéke, függetlenül attól, hogy milyen kereskedelmi eszközök vannak érvényben. Ha az amerikai dollár értéktelenné válik, vagy „törvényes fizetőeszközként” használhatatlanná válik, bármi is váltja fel, aranyban és ezüstben lesz az ára. Tehát az Arany és Ezüst birtoklása szükségszerűen a vagyont TÁROLJA. Hangsúlyoztam a „birtoklás” szót, mert ha fizikailag nem TARTOD magadnál az aranyat, akkor valójában nem is birtokolod.
Ha „papíron” vásárol aranyat vagy ezüstöt, és hagyja, hogy valaki MÁS tárolja helyette, akkor „nem a tiéd” lesz. Tehát ha nemesfémeket akar vásárolni, jobb, ha a kezébe adja, mert ami nincs a kezében, az nem is a tiéd.Itt van a probléma az arannyal és az ezüsttel. . . . a kormány „illegális”-sá teheti ezeknek a fémeknek a birtoklását. Egyszer megcsinálták az arannyal ezt Roosevelt elnöksége alatt. Lehet, hogy megpróbálják újra megtenni.
Tehát mit tehet még az ember a vagyon megőrzése érdekében?Lehet szó ingatlanról, drágakövekről vagy . . . . bármilyen kézzelfogható dologról, ami magában megtartja a vagyona értékét és jobb mint a amerikai „dollár”.
A „Világkormány” a globalista WEF által bevezetendő „digitális valuták” még rosszabbak mesterségesen generált értéktelen számok formájában.Senkinek sem fog kelleni, bevezetése csak abszolút diktatórikus hatalommal bíró fasizálódott országokban lenne lehetséges, de ez csak hazai -fasizálódott diktatúrák csoportjában- használatra lenne elfogadott.
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/news-nation/the-bank-crisis-the-big-picture-inevitable-collapse-less-than-1-year?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
***********************************
„Az orosz piacokra és hitelintézetekre nincsenek rendszerszintű befolyást gyakorló csatornák, függetlenül az amerikai fejleményektől a Silicon Valley Bank (SVB) és a Signature Bank összeomlása után – közölte hétfőn az Orosz Elemző Hitelminősítő Ügynökség (AKRA) vezetője, Mihail Szuhov.
A jüanban történő elszámolások és befektetések fejlődése még védettebbé teszi az orosz pénzügyi szektort az amerikai kockázatokkal szemben – jegyezte meg.Az AKRA vezetője szerint Oroszországban nincsenek csatornái egy olyan forgatókönyvnek, mint egy bankválság és leértékelődés az amerikai fejlemények miatt.”
https://oroszhirek.hu/az-usa-mar-nem-rendelkezik-rendszerszintu-befolyassal-az-orosz-bankszektorra-es-piacokra/
******************************************
Összeomlás: 465 milliárd dollár „elmerült” néhány óra alatt az Egyesült Államok banki részvényeiből – „Kipukkant” az amerikai gazdaság „buborékja”?
Összesen 465 milliárd dollárt néhány óra alatt „kivontak” az USA banki részvényeiből, ami erős aggodalmat keltett, hogy az amerikai gazdaság „buboréka” „kidurran”, és magával viszi az egész bolygót.Senki sem zárhatja ki a „dominót”.
https://www-pronews-gr.translate.goog/oikonomia/diethnis-oikonomia/katarreysi-465-dis-dol-eksaerothikan-se-liges-ores-apo-tis-trapezikes-metoxes-stis-ipa-i-fouska-tis-amerikanikis-oikonomias-skaei/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
**************************************
Az USA adósság órája:
*https://www.usdebtclock.org/