HARMADIK RÉSZ
(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)
4
JÚNIUS 7
Yanguaz ma nem indult el. Vagy az idő nem tetszett neki, vagy valami más. Nem magyarázkodik, akkor jön és megy, amikor jólesik neki, még ha a legsürgősebb megbízatása is van. Azt tartja, hogy Aguirre elnök személyesen rendelkezik vele, de valójában még az elnök sem rendelkezik a légi útjai fölött. Yanguaz kijelentette, hogy csak akkor tudja ellátni veszedelmes feladatát, ha senki sem ellenőrzi.
Roman Karmen a gépkocsi volánja mellé ült, és hosszú körutat tettünk a városban. Derék fiú ez a Karmen, szerencsés keveréke a filmoperatőrnek és az újságírónak: élénk, bátor, vidám. Minden fontosabb helyen megjelenik a kellő pillanatban. Nagyon örültünk a viszontlátásnak Madrid után itt, a nyugtalan, komor Bilbaóban.
Ez a megkínzott, kimerült város nyugtalanul, de csöndben, hallgatagon szenvedi át a kapuja előtt dúló harcot. Félóránként újra meg újra üvöltenek a légiveszélyt jelző szirénák, s az óvóhelyekre kergetik a lakosságot. De már senkinek sincs kedve és türelme a pincében ülni. A baszkok csoportokba verődve figyelik hol szomorúan, hol örömmel, hol reménységgel a külvárosok felől idehallatszó ágyúdörgést. Hosszú sorok állnak az üzletek előtt negyedkiló kenyérért vagy kásáért vagy fél liter olajért. Az asszonyok és a gyerekek sápadtak. Az emberek a saját árnyékukká lettek.
De ezek az árnyékok élni akarnak, örülni, nevetni. Esténként, ha csak egy órára elcsöndesedik az ágyúzás, a város igyekszik kifújni magát, békés arculatot ölteni. A házak elé, a járdára székeket hordanak ki; a családanyák mint a kotlóstyúkok ülnek kicsinyeik körében. A valaha fényes, nagy kávéházban szomorúan világít egy szál villanykörte. A félhomályban fáradt katonák pihennek egy pohár limonádé mellett, fejüket feleségük vagy babájuk vállára hajtva bóbiskolnak. És minden asztal fölött nyomtatott plakát: „Harcos, légy óvatos! A nő legjobb barátod és legnagyobb ellenséged lehet! Ne fecsegj!” A százados bejön a kávéházba, egy kézmozdulattal jelzi, hogy vége a pihenőnek. A katonák röviden búcsúzkodnak, és a kijáratnál sorakoznak.
Hogy szenved ez a város! És miért? A köztársasági parlament, Spanyolország törvényes kormánya megadta a baszk népnek az autonómiát, amelyre mindig is joga volt.
Az én hazámban, ahol a népek az egyenlők szövetségében élnek, még a gyermek is természetesnek tartja a baszk autonómiát. Itt, a tőkés világban a külföldi intervenciósok hordája a spanyol fasiszta reakcióval együtt tűzcsóvát dobott a baszkok békés országára, el akarja törölni a föld színéről embereit, házait, kertjeit, sőt még templomait is csupán azért, mert a papság ápolta a nép lelkében a nemzeti és antifasiszta érzelmeket. A beavatkozók megsemmisítették Guernicát, a baszkok szent városát, és most Bilbaóból új, nagy Guernicát akarnak csinálni. És egyetlen kapitalista állam sem sietett az egyenlőtlen harc súlya alatt összeroppanó magányos baszk nép segítségére, még a legkeresztényibb államok sem.
JÚNIUS 8
Ma Franciaországban voltam, mégis Bilbaóban töltöm az éjszakát. Furcsa, de így van!
Reggel megjelent Guidez, vidáman, ragyogó hangulatban.
– Még ha a Szaharából küldtél volna egy rádiógramot, hogy hozzalak ki onnan, oda is elrepültem volna érted! – Ezek voltak az első szavai.
Válasz helyett megöleltem erős, testvéri öleléssel.
Elutazásom másnapján érkezett Toulouse-ba, összeköttetésbe lépett az Air Pyrénées társasággal, segített nekik vásárolni Párizsban egy alig használt kétmotoros repülőgépet, azzal nyomban Toulouse-ba repült, és lám, már ide is érkezett az első fordulóval. Nagyon elégedett, örül, hogy ismét bekapcsolódott a munkába.
– Igen, nagyon örülök, és még sokkal jobban örülnék, ha elhelyezhetnék legalább két gépfegyvert a gépben. Szörnyű érzés, ha az ember héjának érzi magát, de nyúlbőrbe bújtatják. Már mondtam a társaságnak: egy gépfegyverért lemondok az illetményem feléről, a másodikért ingyen dolgozom. De ők csak nevetnek. Gondold el, milyen ostoba dolog: nekem jönnek, megölnek, én meg, aki bátrabb vagyok náluk, mert tudom, hogy bátrabb vagyok! – kénytelen leszek eliszkolni avagy golyóiktól eltalálva lezuhanni!
Leszállóhelynek ő is Laredót választotta, mint Yanguaz. Ez nem tetszett a spanyolnak. Amikor estefelé megérkeztünk a homokos partra, Yanguaz Guidez gépére sandított, és kijelentette, hogy többé nem fog itt leszállni, mert a hely elvesztette konspiratív jellegét. Talán igaza van.
Az idő alaposan elromlott. A Bizcayai-öblöt teljesen elborították a felhők, nagyon rosszak voltak a látási viszonyok. Yanguaz mégis rászánta magát az útra. Végiggördültünk a nedves homokon, majd felemelkedtünk a levegőbe. Néhány perces repülés után sűrű ködbe és esőbe kerültünk. Ellenszél nyomta vissza a gépet. Yanguaz rendületlenül repült előre. A másfél óra örökkévalóságnak tűnt. Körülbelül így repültünk harmincban Szpirinnel egy R-5-ösön a Fekete-tenger fölött … Végre-valahára felrémlettek a távolban a francia partvidék halvány körvonalai. Fellélegeztem. Még tíz perc – körülbelül a Cap Breton fölött elhagytuk a tengert, és már Franciaország fölött voltunk.
További három-négy perc elteltével teljesen megvakultunk. Úgynevezett „tejbe” kerültünk. Sűrű, fehér, mozdulatlan köd vette körül a gépet. Még a szárnyak végét sem láttuk. Yanguaz már nem tudott tájékozódni. A gép vergődött, mint lepke a hálóban. A pilóta éles fordulattal hol egyik, hol másik oldalára döntötte. Lejjebb ereszkedtünk, hogy legalább valamit lássunk. A ködtakaró egy kis hasadékán át dimbes-dombos tájat pillantottam meg, valamilyen várat, melynek palatetejét áztatta az eső, azután ez is eltűnt.
A gép ficánkolt, Yanguaz dühöngött, mintha valami vad lovat törne be. Egyszer még rá is csapott öklével a kormánykerékre, mintha csak a ló nyakára csapott volna. Egy éles fordulatnál rázuhantam. Nem voltunk odakötözve az üléshez. Yanguaz nevetve biztatott: – Ne féljen!
Végül is tucatnyi fordulat után visszabukfenceztünk a tenger fölé. A partot sűrű, áthatolhatatlan felhőfal takarta el. Még csak gondolni sem lehetett rá, hogy még egyszer megkíséreljük áttörni. Franciaország kitaszított bennünket.
Most hová? Baloldalt a partvidék végig, egészen Bilbaóig a fasisztáké. Ezt az utat már ismerjük. Tehát vissza Bilbaóba? Vajon elég lesz-e a benzin? Yanguaz nem vett fel üzemanyagot Bilbaóban, nagyon nehéz lett volna kivinni a partra.
A pilóta, hogy megrövidítse az utat, csaknem a part mentén haladt. Igaz, hogy most egyetlen kutya fasiszta sem fog fölrepülni, hogy megtámadjon bennünket, még ha hallja is a motorzúgást. De ha kifogyunk a benzinből, fasiszta területen kell leszállnunk. Vagy ha bedöglik a motor. Már a legutóbbi utunkon, Bilbaóba menet is baj volt vele. Yanguaz akkor azt mondta, hogy ez a motor nincs rendben, meg kell majd nézetni Toulouse-ban.
A felhők leszorítottak bennünket csaknem a háborgó tengerig; kerekeinkkel a vizet súrolva repültünk a sötétben.
Végül, úgyszólván találomra, pontosan ugyanarra a nedves, néptelen partra szálltunk le. Zuhogó esőben indultunk el a faluba, hogy gépkocsit keressünk.
Már Franciaországban voltunk – és most mégis itt vagyunk! Olyan valószerűtlen az egész!
Késő este volt, mikor berontottam Bilbaóban abba a szobába, amelyet tegnap átadtam Guideznek. Abel aggodalommal vegyes csodálkozással fogadott. Alváshoz készülődtünk.
– Repülj holnap velem.
– Nem akarom megbántani a spanyolt. Azt gondolná, hogy a mai história után nem bízom többé pilóta-képességeiben. Márpedig azt meg kell hagyni, remek pilóta ez a Yanguaz.
– Miért, én talán rossz pilóta vagyok szerinted?
– Neked kis fizetés és két gépfegyver való.
Már-már elaludtunk, amikor egyszer csak felkacagott a sötétben.
– És a Pireneusok fölött ki állt a gépben pisztollyal a hátam mögött? Azt hiszed, nem vettem akkor észre semmit?
Kínosan feszengtem az ágyban.
– Aludj már, ne locsogj! Nem tudhatja az ember rögtön, kivel áll szemben.
JÚNIUS 9
Az időjárás nagyon kedvezőtlen, se Guidez, se Yanguaz nem repül.
A fasiszták egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Bilbaóra. Közelednek a megerősített övezet felé. Félek, hogy a cinturón nem tart ki. De a város viszonylag nyugodt.
JÚNIUS 10
Guidez délre tervezte az indulást, Yanguaz este hat órára. Azt mondtam Abelnek, hogy ha délig nem érek ki a partra, induljon el nélkülem; este Toulouse-ban, a Hotel Lafayette-ben találkozunk … Magával vitte a csomagomat.
Három óra lett, mire visszatértem a harcolóktól.
Amikor Yanguazzal, Karmennel és a többi kísérőnkkel öt óra tájt Laredóba érkeztünk, olyan látvány tárult elénk, hogy megfagyott a vér ereinkben.
A parton, mereven maga elé nézve, mozdulatlanul, ziláltan állt Guidez. Mellette az én fehér bőröndöm hevert teljesen átázva, egyik zárja letörve.
A tengerben, vagy ötszáz méternyire, félig kiállt a vízből Guidez repülőgépe. Egyik motorja letörött és valami csövön lógott, mint a gödréből kiszakított szem. Egyik lába a kerékkel együtt szintén letörött. A repülőgép teteméhez egy halászcsónak volt hozzákötve.
– Mi történt, Abel?!
Lassan, tagoltan beszélt, mint az álmából ébredező gyermek: idejött, berakodott a gépbe, elhelyezte az utasokat, nem várt rám, megindította a motorokat, kitűnően működtek, nem próbálgatta sokáig, nehogy túlságosan felhevüljenek és fogyjon az üzemanyag, felszállt, a felszállás jól sikerült, már elhagyta a partot, amikor hirtelen bedöglött mind a két motor. Egyszerre, egy és ugyanabban a pillanatban. Ez pedig sohasem fordulhat elő, ugye? Mind a kettő ugyanabban a pillanatban. A gép zuhanni kezdett, ő óriási erőfeszítéssel, siklórepüléssel némiképpen gyengítette az ütést. Mindannyian a vízben találták magukat, kikászálódtak a kabinból, a gép valami csoda folytán félig-meddig fennmaradt a hullámokon. Az emberek azért menekültek meg, mert a halászok, akik a partról látták a gép zuhanását, segítségükre siettek. Még két perc, és a magára maradt gép elpusztult volna.
– De hát mi történt a motorokkal? Miféle gazember mesterkedett velük?
– Nem tudom – felelte Guidez. – A gépet valami idevalósi emberek őrizték, ugyanazok, akik Yanguaz gépét is őrzik. Ki kell nyomozni. Ki kell vontatni a gépet a partra, és megvizsgálni a motorokat.
– Cukor – mondta Yanguaz.
– Mi az, hogy cukor?
– Cukrot szórtak a benzinbe.
– Honnan tudja?
– Nem tudom, de meg vagyok róla győződve. Cukrot szórtak a benzinbe. Ennek hatása nem azonnal jelentkezik, hanem néhány perccel a motorok beindítása után, amikor eltömődik az adagoló. Régi trükk.
Minden szem rá szegeződött. Yanguaz többet nem mondott, csak intett, hogy gördítsék ki gépét az induláshoz. Kisujjával a bőröndöm fogantyúja alá nyúlt, és könnyedén felemelte az átázott táskát. Különös ember!
– És a maga motorjaiban nem lehet cukor?
– Nem lehet. Az én szerelőm a kabinban töltötte az éjszakát.
Guidez és Karmen a Havanna gőzösre száll, amely baszkgyerekek újabb csoportját szállítja. Guidez még mindig ugyanazon a helyen áll tanácstalanul, elanyátlanodva.
– Ki fogom harcolni a legszigorúbb vizsgálatot! Majd én megmutatom nekik!
Úgy érzi, csorbát szenvedett pilóta-tekintélye. A fejébe vette, hogy kínos helyzetbe hozott engem is, mert én ajánlottam őt.
– Érdeklődhetnek felőlem mindenütt, ahol dolgoztam. Soha semmi, még csak valamelyest hasonló dolog sem történt velem. Gondold csak el: két motor egyszerre, ugyanabban a pillanatban!
– Ne izgasd magad. Nem rólad van itt szó. A dolog világos. Gyere minél előbb, szerezz másik gépet, és repülj tovább.
– Most már csak azért is repülni fogok! Majd én megmutatom nekik!
– Jobb lenne, ha ön is bevárná a Havannát – fordult hozzám hirtelen a kíséretünkben levő Basilio. Mindeddig szótlanul figyelte a jelenetet. – Az egyikben cukor, a másikban méz … tudja, ez nem tréfa, az ilyesmi csak a Szentpétervárott Pjotr Szojkin kiadásában megjelent Kalandok világa című könyvecskében végződik szerencsésen.
A magam részéről nem vagyok ellene a Havannának. De vajon mikor indul? És Yanguaz már a kormány keréknél ül, a légcsavarok zúgnak. Beülök mellé.
Ismét ez a bizcayai tenger, immár negyedszer, legyen átkozott! De most úgy ment minden, mint a karikacsapás. A jobboldali motor ezúttal egészen jól viselkedett. Lent a tengeren nagy cirkáló tűnt fel. – A Baleares – intett a fejével Yanguaz. A pilóta most kitűnő hangulatban volt, állandóan fütyörészett. Udvariasan kikerültük a cirkálót, tisztes távolságban maradtunk légvédelmi ágyúitól.
A francia partvidék most vendéglátó volt. Utunk csendes ligetek, szőlők, kis városkák, a még Napoleon korabeli nyílegyenes utak mentén sorakozó évszázados fák fölött vitt. Toulouse fénytengere és színes világítótornyai fogadtak bennünket. Mindjárt ott, a repülőtéren jegyet váltottam reggelre Barcelonába.
JÚNIUS 11
Az Air France nagy gépe simán, könnyedén vált el a repülőtér zöld szőnyegétől. A négy hatalmas motor tompán és nyugodtan zúgott; a tágas kabin hatalmas ablakainál a kényelmes karosszékek szinte álomba ringatták az utasokat. A kis asztalokon tarka prospektusok és útikalauzok hevertek; a Toulouse-Alicante-Tanger-Rabat vonalon repültünk. A pilóta közönyösen nézett előre, mellette a fedélzeti repülőgépszerelő újságot olvasott. Eszembe jutott, hogyan jött át Miguel Martinez Barcelonába ugyanezen az útvonalon. Azután eszembe jutott a „kalandok világa” Bayonne és Bilbao között … Mostani utunk csak szokványos légiút egy biztonságos légi expresszen.
Barcelonára fojtogatóan nehezedett rá a nyomasztó hőség. Az utcákról mindenki az árnyékba menekült. Kocsit rendeltem Valenciába. A Majesticben összefutottam Ehrenburggal. Borzasztóan szenvedett a hőségtől. Elmondta, hogy tegnap a köztársaságiak támadást indítottak Huesca ellen. A hadművelet rohamcsoportja a 45. hadosztály Lukács-Zalka parancsnoksága alatt. A frontról még nem érkeztek hírek.
Elhatároztuk, hogy együtt reggelizünk. Ehrenburg kiment valahova a közelbe, és egy perc múlva feldúltan tért vissza.
– Azt telefonálják – mondta hogy Lukács állítólag elesett.
– Ki telefonál?
– Léridából valaki. Állítólag Lukács és Regler együtt pusztult el, egy gépkocsiban. Lövedék vagy repülőbomba ölte meg őket.
Némán meredtünk egymásra.
– Biztos kacsa – nyögtem ki végül nagy nehezen. – Itt előszeretettel találnak ki mindenféle rémhíreket.
A reggelitől azonban elment a kedvünk, és az autó is várt már bennünket. Különböző helyekről különféle hírek és változatok érkeztek telefonon, de egyik sem jogosított fel sok reményre. Lukáccsal kétségkívül történt valami. Az egyik változat szerint Lukács meghalt, Regler pedig súlyosan megsebesült. A másik szerint mindketten megsebesültek. A harmadik szerint hárman haltak meg: Lukács, Regler és Heilbrunn, Lukács hadosztályának egészségügyi parancsnoka. A Huesca elleni támadás félbeszakadt.
Lukács, drága barátom, hát valóban lehetséges ez?
Utoljára Guadalajarában találkoztunk, egy sziklák között megbúvó apró falucskában. Az egyik szikla fokán ősi templom állt. Junkersek köröztek és zúgtak a fejünk fölött, szét akarták szaggatni a törzset, bombázták a sziklákat. Lukács parancsot adott: hozzák ki a képeket a templomból, nehogy ott pusztuljanak. Együtt gyönyörködtünk egy XV. századbeli ismeretlen művész naiv és szenvedélyes festményében: a szentek torreádorokra, egyben szerelmes caballerókra emlékeztettek. – Van Moszkvában valami Zalka Máté nevű magyar író – mondtam neki -, ha az ide kerülne ebbe az eldugott fészekbe, ezekre a mesebeli helyekre, leírná, amit látott és beadná a kiadónak, alaposan leszidnák, amiért ennyire vonzódik az egzotikumokhoz! – Magával ragadóan nevetett, mint egy gyerek. – Bizony leszidnák, Mihail Jefimovics, mint egy taknyos kölyköt! – Irigyelt, hogy Moszkvába készülök, megkért, hogy okvetlenül keressem fel Vera Ivanovnát és Tálocskát, ezernyi üdvözletei küldött, aggódott a Nascsokinszkaja utcában levő szövetkezeti ház miatt …
A kocsiban kivettem az aktatáskámból két címzés nélküli borítékot. A két levelet személyesen kellett átadnom a 12. brigád, jelenleg 45. spanyol hadosztály parancsnokának. Az egyik borítékot, a leragasztottat visszatettem. A másikban, amelyik nem volt lezárva, a következőket olvastam:
„Kedves lakóbizottsági elnök elvtárs!
Jelentem, hogy a 3/5. sz. házban minden rendben van. A fűtést a tavasz beköszöntése következtében megszüntettük. A főhomlokzat tatarozása befejeződött, a többiek állapotában nincs változás … Én, elnök elvtárs, helyettesítem önt, ahogy tudom. Natalja Nyikolajevnával is dolgozom az ön megérkezéséig. A lakók nagyon elégedettek, azt mondják, hogy én semmivel sem dolgozom rosszabbul nálad, sőt inkább jobban. Így hát óriási perspektíva nyílik előttem. De félre a tréfával. Nagyon hiányzol nekem, és büszke vagyok, hogy ilyen barátom van. Mihail Jefimovics majd elmondja, hogy mennyire szeretnek téged. Tizenegyen átköltöztek a Lavrusinszkaja utcába. Pelik üdvözletét küldi. Csókollak, Matjusa, és büszke vagyok rád
Viktor”
Az autó szerpentineken kanyarogva kapaszkodott Tortosa felé. A nap kegyetlenül égetett. A Földközi-tenger ragyogó kéksége elmaradt mögöttünk. Egy éles kanyarnál csaknem összeütköztünk egy szembejövő kocsival. Megállt, Kleber tábornok lépett ki belőle. Levettük a napszemüveget, és kezet ráztunk.
– Lukács hadosztályát megyek átvenni – mondta. – Látogass majd meg.
JÚNIUS 15
Lukácsot ide szállították. A volt jezsuita szeminárium nagy, hűvös termében ravatalozták fel, ahol most a valenciai Parasztszövetség bizottsága rendezkedett be. A tarka délvidéki virágok valóságos orgiát ülnek sápadt, elsötétült arca körül. Csak északon lehet a virágokkal gyászos temetői hangulatot kelteni. Itt buján, szenvedélyesen hirdetik az életet és tagadják a halált.
Estefelé volt a temetés. A gyászgyűlést az utcán, a város központjában tartották, a pályaudvar és az aréna között. A forgalom elakadt. Villamoscsilingelés és autótülkölés zavarta a szónokok beszédét.
Juan Negrin, az új kormányfő és Rojo ezredes, az új vezérkari főnök állt a sírnál.
A szónokok arról beszéltek, hogy Lukács tábornok, a dicső antifasiszta felejthetetlen hősként vonult be a spanyol nép történetébe. A díszőrség fegyverrel tisztelgett. A hatalmas tömeg némán, lehajtott fejjel hallgatta a beszédeket.
JÚNIUS 16
Bilbao a jelek szerint utolsó óráit éli. Valencia és a baszkok között minduntalan megszakad az összeköttetés. A rádióállomást Santanderbe helyezték át. Még heves harcok folynak az ostromló olaszokkal, de a városban már nyilvánvalóan kitört a pánik, és terjed az árulás.
A fasiszták Las Arenas tengerparti fürdőhelyet támadják. A köztársaságiak a Nervión folyónál, a Deusto-, Begonia-, Echébarri- és Galdacano-magaslaton még valahogy tartják magukat. A lázadók bőszen rohamozzák ezeket a pontokat, tervük az, hogy Bilbaótól északra és délre egyidejűleg törnek át, s minden oldalról bekerítik a várost. Nyomás alatt tartják Los Caminost is, hogy behatoljanak Bilbao déli negyedeibe.
Elviselhetetlen érzés innen, Valenciából figyelni mindezt. Figyelni és nyomon követni – tehetetlenül. Madridban akkor, novemberben, az utolsó pillanatban csoda történt. Egyesek remélik, várják, hiszik, hogy Bilbaóban is csoda történik. – Ön nem ismeri a mi spanyoljainkat – mondják. – Olyanok azok, mint a gyerekek, mint a diákok. Nem készülnek a vizsgákra egészen a legutolsó napig, de amikor körmükre ég a dolog, egyszeriben felébrednek, és egyetlen éjszaka alatt mindent bepótolnak. Hát Madridban nem az utolsó éjszaka szerveztek meg mindent? Így lesz északon is.
Én nem hiszek ebben a csodában. Én nagyon is csodahívő vagyok általában, erősen hiszek, de Bilbaóban nem lesz csoda. Csak öt napja jöttem el onnan, láttam. A nép, a katonák, a munkások akarnak küzdeni szabadságukért, függetlenségükért, az olaszok ellen, de nincs aki megszervezze őket. Nincs gerinc. Nincs összekovácsolódott élcsapat. Nincs igazi harci egység. Nincs 5. ezred. A kommunisták ott nem tudják megszervezni a városi tömeget a védelemre, ahogyan ez Madridban történt. A baszk kommunisták vezetői nem ismerték fel a helyzetet, se ösztönösen, se tudatosan, és nem mutattak igazi harci elszántságot sem. Juan Astigarravia önimádó séma-lovag, felbőszült pártbürokrata, aki csalhatatlannak hiszi magát, amióta bekerült a koalíciós kormányba. Természetesen a kommunisták részt vehetnek, sőt bizonyos körülmények közt részt is kell venniük a népfront-kormányban. De a vegyes kormányokban működő kommunista minisztereknek erős pártellenőrzés alatt kell állniuk. Bilbaóban ilyen ellenőrzés nem volt. Az egésznek szocdem-politika lett a vége, akárcsak Blum esetében.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!