„Nálunk kukorékol a kiskakas Brüsszel nélkül is”

Orbán Viktor miniszterelnök idén először adott interjút a Kossuth rádióban.
Rendőrgyilkosság
A miniszterelnök a beszélgetés elején reagált az Újbudán történt rendőrgyilkosságra. Orbán Viktor együttérzését fejezte ki a meggyilkolt rendőr családja felé. Gondoskodni fogunk róluk – szögezte le, és hozzátette: ebből is látszik, hogy milyen veszélyes hivatás ez, ezért is kell megbecsülni a rendőreinket.
Szerinte az eset azért is különösen megrázó, mert Budapesten az ilyesmi módfelett ritka, ami annak köszönhető szerinte, hogy a magyar rendőrök jól végzik a munkájukat. Épp egy bűncselekmény emlékeztet arra, hogy az életünk biztonságos, ezt meg kell becsülni – fogalmazott.
2022
”Kicsi az időtáv”, hogy az előző évet értékeljük, hogy történelmileg fordulópont volt-e, de az talán elmondható, hogy 2022-ben beléptünk a veszélyek korában – mondta a miniszterelnök a műsorvezető kérdésére, hogy a tavalyi év nem a biztonságról szólt, fordulópont volt-e ebből a szempontból.
Orbán Viktor azt mondta, a pandémia után háború, energiaválság jött, rossz szankciók, infláció, “adódnak össze a dolgok”, lehet, hogy az derül ki, 2022 volt az az év, amikor beléptünk a veszélyek korába – jelentette ki a miniszterelnök.
A miniszterelnök szerint a jelenlegi válságos helyzetben meg kell néznünk, hogy állunk hozzá a veszélyhez: sündisznó módjára – szerinte ez a politikában nagy hiba –, vagy aktívan, tevékenyen reagálunk a válságra. A miniszterelnök igyekszik az utóbbi szerint cselekedni. Magyarország nem hagyja magát – szögezte le.
Szankciók
A miniszterelnök szerint az európai emberek kárvallottjai a háborúnak és a szankcióknak: az energiaárak és ezen keresztül az rezsiárak emelkedése közvetlenül érinti őket. Orbán Viktornak az a meglátása, hogy ezt a megemelkedett plusz költséget az extraprofit adón keresztül lehet pótolni.
Az a személyes véleménye, ami érdeke volna Magyarországnak is, hogy “jöjjön végre valaki, akinek elég erős a bicepsze, széles a válla, és azt mondaná, hogy ezt elszúrtuk”. És ha a szankciókat megszüntetné, akkor az energiaárak mérséklődnének , az infláció pedig megfeleződne. Ez egy politikai döntés lenne Brüsszelben, de – mint mondta – ilyen széles hátú embert ő nem lát.
Orbán Viktor arra a kérdésre reagált ezzel, hogy az EU adott a veszélyre “tevékeny választ” a szankciókkal, és Verhofstadt is azt mondta, hogy nulla a szankciók eredménye.
De néhány helyen lát bátorságot, például „itt vagyunk mi, személy szerint én is” – fogalmazott. De ő kevés a változáshoz, a nagyhatalmak döntéseit nem tudja egyedül megváltoztatni. A miniszterelnök azt mondta, ő a kártételt tudja fékezni, “elmondjuk hogy ebből baj lesz”, ahol úgy érezzük, hogy a magyar nemzeti érdek sérül, ott vétózunk – mondta.
A következő időszakban a szerencsétlenkedés folyik majd Brüsszelben – erre számít.
De a kultúrsokkról is beszélt, hogy a német precizitásba vetett hite is sérült az elmúlt időszakban, azért is, mert német vezetője van az Európai Bizottságnak.
Erasmus
Orbán Viktor az Erasmus-ügyre reagálva elmondta: szerinte amilyen aggályokat felhoznak Brüsszelben, az „szamárság”. Az, hogy politikus ülnek egy egyetem kuratóriumában, az Nyugat-Európában általános – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, aki szerint az EU kettősmércét alkalmaz az ügyben.
A miniszterelnök úgy véli, mindennek a hátterében az áll, hogy Brüsszelnek más az elképzelése a jövőről, mint ami Magyarországnak. Ők kormányváltást szerettek volna, de mivel ez nem valósult meg, most így szeretnék ránk erőltetni az akaratukat – vélekedett.
Készüljenek ugyanúgy a fiatalok, ahogy eddig is készültek. “Magyarország nem hagyja magát, azt nem fogjuk hagyni, hogy a magyar diákok kárvallottjai legyenek bármilyen brüsszeli döntésnek – jelentette ki annak kapcsán, hogy a Bizottság kizárja a magyar alapítványi egyetemeket az Erasmus-programból.
“Lesznek ösztöndíjak ugyanúgy, mintha Brüsszel meg sem nyikkant volna” – jelentette ki Orbán Viktor.
Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy a fiatalok tanuljanak, lássák külföldet, a tudást meg hazahozzák. „Micsoda dolog ez, hogy a magyar fiatalokon akarnak bosszút állni Brüsszelben” – vetette fel a miniszternek, nyomatékosítva: ha nem tudnak megegyezni a Bizottsággal, a magyar költségvetés állja a költségeket.
Micsoda emberek ezek, akik más gyerekén állnak bosszút? – vetette fel a miniszterelnök. Általános gyakorlat, hogy Nyugaton politikusok ülnek az egyetemi kuratóriumokban – mondta Orbán Viktor.
“A magyar gazdaság köszöni szépen jól van”
Orbán Viktor azt mondta, „történelmi csúcson” vannak a pénzügyi tartalékaink, részben a rezsialap miatt, részben azért, mert felkészültünk a veszélyek korára.
“Nem hogy nem lehet Magyarországot sarokba szorítani, boldogulunk egyedül is” – jelentette ki. Úgy fogalmazott, hogy most Brüsszel azzal szembesül, hogy nélkülük is felkel a Nap. Azt gondolni, hogy Brüsszel nélkül nem kel fel a Nap, komoly frusztrációt okoz ott. “Itt nálunk kukorékol a kiskakas” nélkülük is – fogalmazott Orbán Viktor.
„A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van”. Nem volt nagy munkanélküliségi hullám Magyarországon. Egymillióval többen dolgoznak most, mint 2010-ben, és ez bizonyítja, hogy teljesültek a kormány tervei. Soha nem érkezett még annyi beruházás Magyarországra korábban, mint 2022-ben – mondta.
Az elmúlt félévben pénzügyileg sarokba akarták szorítani Magyarországot, de a valóságban soha nem voltak akkora tartalékai az országnak – jelentette ki Orbán Viktor.
Bérek
A bérek kapcsán Orbán Viktor arról beszélt: a fizetések mértékéről nem a kormány dönt, hanem a gazdasági élet szereplői, a miniszterelnök pedig szeretné, ha ez így is maradna. Azt ugyanakkor megígérte, hogy a 2022-2023-as számokat nézve a magyar bérek reálértéküket tekintve is nőni fognak. (atv)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: Elég csak két idézet amai rádijós vajdadölyfölésből:
„…A magyar gazdaság, köszöni szépen, jól van…” – „…Soha nem érkezett még annyi beruházás Magyarországra korábban, mint 2022-ben…”
ÉS EZ AZ „EMBER” MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKÉNEK TARTJA MAGÁT!

Tele van a kassza! -mondotta volt.
Tele van, mert elveszik extra adó formájában az érintettektől, plusz a magas árak miatt nő az áfa bevétel. No, és ki teszi bele a pénzt az érintettek könyvelésébe? Hát persze, hogy a lakosság. Ki fizeti a sok áfát, hát persze, hogy a lakosság. Vagyis az államkasszában landoló lóvét az értékesítők szedik be. Ovi, meg mossa kezeit. A birkák meg tapsolnak neki, hogy milyen szigorú az (gyakorlatilag) adószedőivel.
Nem mellesleg, a mai időszak ebből a szempontból minősíthető az EU-tól való anyagi leszakadás főpróbájának is.