Megjöttek az adatok, több mint 19 százalékkal volt magasabb a nettó átlagkereset októberben

2022 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 510 500, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 519 800 forint volt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.
A NETTÓ ÁTLAGKERESET KEDVEZMÉNYEK NÉLKÜL 339 500, A KEDVEZMÉNYEKET IS FIGYELEMBE VÉVE 352 000 FORINTOT ÉRT EL.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,4 százalékkal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 19,1 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 486 400 forintra becsülhető, ez 18,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A REÁLKERESET 2,2 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A FOGYASZTÓI ÁRAK ELŐZŐ ÉVHEZ MÉRT, 21,1 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSE MELLETT.
A bruttó kereset mediánértéke 414 000 forintot ért el, így 18,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 287 900 forint volt, 19,7 százalékkal felülmúlta az előző év októberit.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 18,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A jelentős mértékű növekedést elsősorban az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a 2022-ben végrehajtott minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés magyarázza.
A pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban a legmagasabb az átlagkereset
2022. január és október között a bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (844 100 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (316 700 forint).
A BRUTTÓ ÁTLAGKERESET A TELJES MUNKAIDŐBEN ALKALMAZÁSBAN ÁLLÓ FÉRFIAKNÁL 552 500, A NŐK ESETÉBEN 457 700 FORINT VOLT, EZ A FÉRFIAKNÁL 18,1, A NŐKNÉL 16,6 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉST JELENT EGY ÉV ALATT.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 464 800 forintra becsülhető, 15,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 468 500, a költségvetésben 445 500, a nonprofit szektorban 493 800 forintot ért el, ami 14,3, 16,2, illetve 28,5 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021 augusztusának elejétől számos oktatási intézmény – fenntartójának változása miatt – a költségvetési szektorból ebbe a szektorba került, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.
A reálkereset 4,3 százalékkal nőtt, a fogyasztói árak előző évhez mért 12,7 százalékos növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 398 300 forint volt, 15,4 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forintot tett ki, 16,9 százalékkal emelkedett az előző évhez képest.
Nagy Márton: A jó teljesítménynek köszönhető
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter reagált a KSH szerdai közleményére. Mint írja, magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022 októberében is tovább nőttek a bérek, és 2010-hez képest már több mint két és félszeresére emelkedett az átlagkereset.
Úgy véli, hogy bár a szankciós infláció hatása jelentős, 2022 első tíz hónapjában – azaz a háború és szankciók sújtotta gazdasági helyzetben – is nőttek a reálbérek az előző évhez képest, összességében 4,3 százalékkal. Ez is rámutat arra, hogy a korábbiakhoz hasonló, dinamikus reálbéremelkedéshez békére van szükség és meg kell szüntetni a káros szankciókat – fogalmazott.
Nagy Márton kiemelte: a kormány addig is mindent megtesz a szankciók ellensúlyozása, a vállalkozások talpon maradása és megerősödése, valamint a bérek töretlen növekedése érdekében. „Már több mint kétezer milliárd forintos védvonalat hoztunk létre többek közt a rendkívül kedvező hitelek biztosításával és a kamatstop kiterjesztésével” – tette hozzá.
„Emellett megegyezés született a minimálbérről is, amely a legalacsonyabb bérek emelkedéséhez járul hozzá. A partnerekkel történt megállapodás szerint idén 16 százalékkal 232 ezer forintra emelkedik a minimálbér, és 14 százalékkal 296 400 forintra a garantált bérminimum összege. Mindez közvetlen és közvetett módon másfél-két millió munkavállaló bérének növekedéséhez járul hozzá” – fogalmazott a miniszter az MTI Országos Sajtószolgálatán megjelent kommüniké szerint. (index)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter reagált a KSH szerdai közleményére. Mint írja, magyar gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 2022 októberében is tovább nőttek a bérek, és 2010-hez képest már több mint két és félszeresére emelkedett az átlagkereset…”
A vajdauralom 12 éve alatt KÉT ÉS FÉLSZERESÉRE emelkedett az átlagkereset! A miniszter szerint a „magyar gazdaság” JÓ TELJESÍTMÉNYÉNEK KÖSZÖNHEŐEN! És már 232 ezer forintra EMELKEDIK a minimálbér!
Ám arról nem áradozott a miniszter, hogy:
„…A REÁLKERESET 2,2 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A FOGYASZTÓI ÁRAK ELŐZŐ ÉVHEZ MÉRT, 21,1 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSE MELLETT…”
Pedig HA VALÓBAN CSAK 2,2 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTEK VOLNA A DÖBRÖGISZTÁNI REÁLKERESETEK, AZZAL TÉNYLEG LEHETNE BÜSZKÉLKEDNI!
De hát mivel ÁTLAGSZÁMÍTÁSOKAT KÖZÖLT ISMÉT A KSH – nevű qrmányzati parasztvakítolda – ráadásul a „magyar gazdaság” – ami nincs is! – teljesítményére hivatkozva! – ABBA MÁR NEM FÉR BELE AZ Európa bajnok – és a világ 10 „legjobbja” közé sorolt – vajdasági élelmiszer és energiainflációs adat! Ami pedig 50 százalék körüli! TÖBB MINT KÉTSZERESE AZ „átlagoltnak”! Ami pedig kivetítve a közölt 2,2 százalékos ÁLLÍTÓLAGOS REÁLBÉR CSÖKKENÉSRE, MINIMUM 5 SZÁZALÉKOT JELENT! DE INKÁBB 10 – et!
EZZEL VISZONT NEM LEHET BÜSZKÉLKEDNI!

Nem a mindenkori átlag vagy medián bér számít.
A tényleges „jólétet” a mindenkori bérek és a megélhetési költségek aránya tükrözi. Hiába 500 e az átlagbér, ha a havi megélhetési költségek is 500 e körül vannak (a családok szintjén). Ha hónap végén nem marad semmi, akkor nincs megtakarítás, nincs felkapaszkodás, nincs biztonság.
No, ez az az arányszám, amit a KSH soha nem fog közölni…