Zelenszkij kijevi vezírbohócnak a washingtoni „szőnyegszélen” való megjelenése kissé kínosra sikeredett!

A bohócjelmezét mostanság hadiruházatra utaló öltözékre cserélte. Úgy gondolta, hogy ez a viselet Washingtonban is menő lesz, hát oda is a harci díszben érkezett!
A Főnöke kissé meg is lepődött ezen, hiszen a Fehér Ház „meghívottai” oda általában kirittyenve szoktak érkezni, de egy kis kezdeti rácsodálkozás után tudomásul vette. (Nem úgy a „póramerikaiak”, akik tömegesen tették/teszik szóvá a legkülönbözőbb közösségi médiák kommentrovataiban a fölöttébb illetlen viseletét.)
Bent – a Házban – aztán igazán értelmet nyert Kijev és minden banderista ukránok vezírbohócának hadiruházata. Fehér Ház ovális irodájában átadta amerikai kollégájának, Joe Bidennek az ukrán hadsereg Tiszteletbeli HIMARS Ütegparancsnoka kitüntetést.

„Nos, méltatlanul, de nagyra értékelem” – motyogta a hírek szerint a velejéig meghatódott Biden a vendég gesztusára.
(Forrás: rusvesna.su)
MOSZKVA, december 22. – RIA Novosztyi.
Joe Biden amerikai elnök iráninak nevezte az ukránokat Zelenszkij ukrán elnökkel a tegnapi – kettejük között lezajlott tárgyalásaikat követően megtartott – sajtótájékoztatóján – írja az RT Telegram orosz csatorna.
Az amerikai elnök beszédében felvetette az ukrajnai szociális szektor munkáját:
„…annak biztosítása érdekében, hogy az ukrán kormány továbbra is olyan alapvető szolgáltatásokat tudjon nyújtani az iráni népnek, mint például az egészségügy, az oktatás és a segélyszolgálat…” – mondta Biden.
Nem ez az első eset, hogy az idén 80. életévét betöltött Biden furcsa viselkedésére figyeltek fel. (ria.ru)
De nem csak az „iránizás” volt Dedy Joe tegnapi egyetlen bakizása.
Biden amerikai elnök a közös sajtótájékoztatón elmondott beszédében nem Zelenszkijnek, hanem „Bilenszkijnek” nevezte ukrajnai vazallusát.
„Bilenszkij” – aki ott állt közvetlenül mellette – szó nélül viselte el az átkeresztelést, még csak meglepetés sem látszott rajta.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

https://novorosinform.org/zelenskij-poprosil-ssha-profinansirovat-prestupleniya-kieva-iz-za-oshibki-perevoda-110965.html
ZELENSZKIJ FORDÍTÁSI HIBA MIATT ARRA KÉRTE AZ EGYESÜLT ÁLLLAMOKAT, HOGY FINAMSZÍROZZA A KIJEVI „BŰNÖKET”
AZ UKRÁN ELNÖK FORDÍTÓJA SZÓT EJTETT, ÉS AZT KÉRTE A KONGRESSZUSTÓL, HOGY VOLODIMIR ZELENSZKIJ NEVÉBEN HAGYJA JÓVÁ KIJEV „BŰNEINEK” FINANSZÍROZÁSÁT.
Az eset egy sajtótájékoztatón történt, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszédet mondott az Egyesült Államok Kondresszusában. Az ukrán elnök vezető fordítója hibát követett el, amikor összekevert az ország szót (angolul fordítva -„ország”) a bűncselekmények („crímes”)szóval.
„Remélem, a Kongresszus jóváhagyja a pénzügyi támogatást a bűneikhez”-mondta.
Korábban a The Washington Post arról számolt be , hogy Voldimir Zelenszkij washingtoni látogatása során NEM ÉRTE EL CÉLJAIT. A kiadvány szerint az Egyesült Államok NEM VOLT HAJLANDÓ modern fegyvereket szállitani Kijevnek.