„„Megvilágosodás”?” bővebben

"/>

„Megvilágosodás”?

Figyelmeztető jelek érkeztek: nagyot esett a magyarok körében az EU-tagság támogatottsága

Hosszú évek óta nem volt olyan negatív a magyarok jövőképe, mint most – legalábbis ez derül ki a HVG megbízásából készített Medián-kutatásból.

December közepén már kétharmados többség érezte úgy, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok. Tavasszal, amikor már folyt az orosz-ukrán háború, még 51%-os többségben voltak azok, akik úgy vélekedtek, hogy az irány jó – derül ki a lap cikkéből.

Eközben jelentősen nőtt az Oroszország elleni szankciók elutasítottsága a magyarok körében. A válaszadók 26%-a válaszolta azt, hogy akkor is az oroszok, vagyis az agresszor szankcionálását támogatja, ha ennek következtében „Magyarország gazdasági fejlődése lelassulna, tovább nehezülne a megélhetés”. Májusban ez az arányszám még 35% volt.

Nagyon tanulságos eredménye a – december 9. és 15. között felvett – felmérésnek, hogy a Medián kutatása szerint

MAGYARORSZÁG UNIÓS TAGSÁGÁNAK TÁMOGATOTTSÁGA TÍZ SZÁZALÉKPONTTAL ESETT VISSZA AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN:

a kormánypárti szavazók közül a májusi 83% után már csak 64% támogatja a magyar EU-tagságot, de az ellenzéki szavazók körében is érezhető az elbizonytalanodás, itt 5 százalékpontos csökkenés volt tapasztalható.

Minden bizonnyal az EU-tagság megítélésének változásában fontos szerepet játszottak az elmúlt hónapok, amikor is például a magyar kormány jelentős kommunikációs kampánnyal szólt ki az egységes EU-s, Oroszország elleni szankciók ellen, több uniós ügyben jártunk külön utat, amit a kormány azzal védett meg, hogy komoly kritikával illette az uniós intézményrendszert és annak működését, és nem tett jót a téma megítélésének minden bizonnyal az Európai Bizottság és a magyar kormány éles szembenállása, valamint ennek az ellentétnek a kiéleződése az uniós források terén.                                                                                                                                (portfolio.hu)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: „…a Medián kutatása szerint MAGYARORSZÁG UNIÓS TAGSÁGÁNAK TÁMOGATOTTSÁGA TÍZ SZÁZALÉKPONTTAL ESETT VISSZA AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN…”

-A történetre CSAK RÉSZBEN AD MAGYARÁZATOT a qrmány minden gondunkért – bajunkért Brüssze a felelős! – kárhoztatás! Ami valószínűleg amúgy is csak a vajdahítűeket rendítette meg! 

Inkább lehet beszélni egyfajta „megvilágosodásról” a magyarok fejében! Hiszen a december 9. és 15. között felvett felméréssel egyidejűleg DÖBBENTEK RÁ A MAGYAROK,hogy hiába a Döbrögi és az EU nevű bűnszövetség közötti „nagy – nagy haragszomrád” – a „falhoz érve” mégiscsak megbocsájtottak egymásnak a felek, és összeborultak! Ergo: rájöttek a magyarok, hogy nincs itt másról szó, mint rákerült a zsákra a foltja – vagy éppen fordítva! (Nem mellesleg: ÉPPEN DÖBRÖGI VOLT AZ, AKI VÉGIGTÁRGYALTA AZ UNIÓS RABSZOLGASORSBA JUTTATÁSUNKAT ÉS AZ EU KÉNYÉNEK – KEDVÉNEK VALÓ, MINDENKORI KISZOLGÁLTATOTTSÁGUNKAT GARANTÁLÓ TAGSÁGI SZERZŐDÉSÜNKET! Valamint az ezekért fizetendő júdáspénzek arányát, összegét, folyósítását!)

Mindezeken túl, nagyon komoly mértékben közrejátszhat/ott a magyarokat sújtó, a II. vh. vége óta nem tapasztalt gazdasági problémák, amelyek ITT OKOZTÁK/OKOZZÁK a legnagyobb problémákat az egész EU – ban a lakosságnak!

Ez pedig óhatatlanul is felveti: a magyarok lehet hogy ÉPPEN MOST, ÉPPEN A PROBLÉMÁINK OKÁN, ÖSSZEHASONLÍTÁST TETTEK/TESZNEK A KÉT UNIÓ – a Szovjetunió és az Európai Unió – SZÁMU(N)KRA VALÓ HASZNOSSÁGA KÖZÖTT! Ebben az összehasonlításban pedig győzött a „nosztalgia” a KESERŰ VALÓSÁG FÖLÖTT! Ami valahogyan úgy foglalható össze, hogy „JOBB VOLT NEKÜNK A SZOVJETUNIÓVAL VALÓ SZÖVETSÉG JELENTETTE „RABSÁG”, MINT AZ EURÓPAI UNIÓVAL VALÓ „EGYENRANGÚ PARTNERI” VISZONY!”

Azaz: bebizonyosodott, hogy MINDKETTŐ ORBITÁLIS NAGY HAZUGSÁG! Csakhát ezek kapcsán fölmerül két kérdés is:

1. – AZ ELSŐ MÁR ELMÚLT, ÉS VAJON LESZ – E MÉGEGYSZER OLYAN TÖRTÉNELMI SZERENCSÉNK, HOGY ISMÉT RÉSZÜNK LEHESSEN „OLYANBAN”!

2. – MEDDIG TART MÉG AZ EU – S TAGSÁGUNKÓL FAKADÓ SZERENCSÉTLENSÉGÜNK? A kérdésekre a választ – talán nem is olyan sokára – megkapjuk! (Már ha megérjük!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com