(Idézet: A felszabadított Budapest tizenöt éve)
A főváros gazdasági, szociális és kulturális eredményeinek ágazatonkénti ismertetése
1950—1959
Ipar
Az első 3 éves terv sikeres teljesítésének eredményeként Budapest ipara nemcsak kiheverte a II. világháborúban szenvedett súlyos károkat, hanem termelése a tervidőszak végén már mintegy 25 %-kal meghaladta a háború előtti színvonalat.
A népgazdaság 5 éves fejlesztési terve, amelyet 1949. december 10-én iktatott törvénybe a Magyar Népköztársaság Országgyűlése, a főváros iparának fejlődésében is mérföldkövet jelentett. 1950-ben az ipari termelés addig soha nem látott ütemű növekedése kezdődött meg, mind országosan, mind a fővárosban. A budapesti állami ipar termelése 1958-ban már mintegy háromszorosa volt az 1949. évinek.
E fejlődés népgazdasági jelentőségének helyes érzékeléséhez nem szabad elfelejteni, hogy Budapest az ország legnagyobb ipari városa. 1958. évben az országos állami ipar termelésének 51,5%-át, a budapesti vállalatok adták. Számos — a lakosság és a népgazdaság szempontjából — nagy fontosságú terméket ma is kizárólag, vagy túlnyomórészben budapesti vállalatok gyártanak. A főváros ipara látja el az ország lakosságát például motorkerékpárral, kerékpárral, varrógéppel, számos igen fontos gyógyszerkészítménnyel, a közlekedést autóbuszokkal, trolibuszokkal, a mezőgazdaságot traktorokkal, kombájnokkal.
A főváros állami ipara — a 441 minisztériumi és a 95 állami helyi ipari vállalat —, valamint a 368 kisipari szövetkezet összesen 430 ezer munkást foglalkoztat, itt dolgozik tehát az ország ipari munkásainak46,3 %-a.
A főváros iparának mai szervezete lényegében — amint erről szó volt— az 50-es évek elején alakult ki. A nagyiparban a vegyes profilú gyárakat fokozatosan felváltották a kevesebb termékféleséget gyártó, célszerűbben profilírozott vállalatok. A nagyüzemi termelést folytató, minisztériumi irányítás alatt működő vállalatok mellett megszervezték a lakosság közszükségleti cikk ellátását bővítő, kiegészítő állami helyi ipari vállalatokat (ún. tanácsi vállalatok), és egymás után alakultak meg a kisipari termelőszövetkezetek. Az állami helyi ipar és a szövetkezeti ipar megerősödésével, termelőtevékenységének kibővülésével párhuzamosan a magánkisipar működési köre mindinkább összeszűkült. Az ötéves tervidőszak első négy évében a fővárosban működő magánkisiparosok száma 47 ezerről 11 ezerre csökkent. A gazdaságpolitikában bekövetkezett változások hatására számuk a későbbiekben ismét emelkedett, de ma is csak mintegy fele az 1949. évinek.
Állami ipar
Az ötéves terv első 4 esztendejében a főváros állami iparának termelése rendkívül gyors ütemben növekedett. Az ötéves tervben előírt hatalmas beruházási program megvalósításához az országnak mind több szerszámgépre, mezőgazdasági gépre, közlekedési eszközre volt szüksége. Ezek előállítása jelentős részben a főváros iparára hárult, hiszen az ország nehéziparának közel 60 %-a Budapesten összpontosult.
A termelés már az 5 éves terv első évében igen jelentősen — közel 36 %-kal — növekedett, s a további években a fejlődés üteme még inkább meggyorsult. 1953-ban az ipar már 134 %-kal termelt többet, mint 1949-ben, a hároméves tervidőszak utolsó évében. A termelés az iparon belül — a célkitűzéseknek megfelelően — elsősorban a nehéziparban emelkedett.
Az ipari termelés ilyen jelentős mértékű növelése természetesen csak nagyarányú beruházások révén valósulhatott meg. 1950—53-ban — a terven felül eszközölt beruházásokat nem számítva — összesen 5,1 milliárd Ft-ot fordítottak az ipari kapacitás bővítésére, amely a főváros fejlesztésére beruházott összegnek mintegy 40 %-a volt.
Négy esztendő alatt 14 új iparvállalat létesült a fővárosban. Ebben az időben kezdte meg működését többek között a Csepeli Gázgyár, amelynek kapacitása évente kb. 210 ezer tonna szén elgázosítására alkalmas. 1952-ben helyezték üzembe az építőipar szempontjából nagyjelentőségű, magas színvonalon gépesített Homokelőkészítő Vállalatot, majd 1953-ban a 37 millió Ft-os beruházással épült Vacuumtechnikai Gépgyárat. De ezekben az években épült fel a Csepel Vas- és Fémművek új, modern csőgyára is, amely közel 200 millió Ft-ba került. A műszeripar rohamos fejlődését segítette elő többek között az Elektronikus Mérőműszerek Gyárának és a Mechanikai Mérőműszerek Gyárának üzembehelyezése.
Az új vállalatok létesítésén kívül igen jelentős összeget fordítottak a már meglevő vállalatok bővítésére, korszerűsítésére is. Például
| a Ganz Vagon- és Gépgyár | 94,1 | millió Ft-ot, |
| a Gheorghiu Dej Hajógyár | 89,4 | millió Ft-ot, |
| az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár | 57,3 | millió Ft-ot, |
| a Mávag Mozdony- és Gépgyár | 131,7 | millió Ft-ot, |
| a Vörös Csillag Traktorgyár | 86,1 | millió Ft-ot, |
| a Klement Gottwald Villamossági Gyár | 67,7 | millió Ft-ot, |
| a Chinoin Gyógyszergyár | 37,3 | millió Ft-ot, |
| a Ruggyantaárugyár | 59,6 | millió Ft-ot, |
fordított beruházásokra az ötéves tervidőszak első 4 évében.
Az ipari termelés ilyen nagyarányú növelése azonban sok nehézséggel járt együtt. Az 5 éves terv első négy évében a nemzeti jövedelem olyan nagy hányadát fordították beruházásra, amely mellett már nem volt lehetséges a lakosság jólétének megfelelő mértékű, folyamatos növelése. A beruházásra fordított összegből pedig olyan sokat áldoztak az ipar bővítésére, hogy emiatt háttérbe szorult más népgazdasági ágak, például a mezőgazdaság fejlesztése. Emellett az ipar különböző ágazatainak fejlesztésében sem tartották szem előtt az optimális arányokat. A legfőbb hiba azonban az volt, hogy a nagy anyagi eszközöket lekötő beruházások nem voltak elég hatékonyak, eredményük nem megfelelő mértékben, illetve nem kellő időben növelte a nemzeti jövedelmet.
A Központi Vezetőség 1953. júniusi határozata, majd ezt követően a Magyar Dolgozók Pártja III. Kongresszusa rámutatott a gazdaságpolitikában elkövetett hibákra. 1953. júniusa után a határozattal kapcsolatban számos hibás nézet terjedt el. A helytelen nézetek, s nem utolsósorban a határozat végrehajtásában mutatkozó jobboldali torzítások miatt a következő időszakban a hibákat lényegében nem javították ki, sőt a meglevőket újakkal tetézték.
1954-ben a főváros iparának fejlesztésére beruházott összeg az 1953. évi 1462 millió Ft-ról 956 millió Ft-ra csökkent. A beruházási keretek csökkentése, illetve a beruházások átcsoportosítása zavarokat idézett elő, s a befejezetlen beruházások állományának rohamos növekedéséhez vezetett. 1953. január 1-én a folyamatban levő beruházások állománya 1 633 millió Ft volt, félévvel később 2 152 millió Ft, 1954. január 1-én pedig már meghaladta a 2 293 millió Ft-ot.
A népgazdaság belső adottságait nem elég körültekintően számbavevő, egyik napról a másikra alapvető változások létrehozását célzó, kapkodó és egymásnak sokszor ellentmondó intézkedésekkel az iparon belül sem sikerült kialakítani a kívánatos arányokat.
1954-ben — az ötéves tervidőszak utolsó évében — az állami ipar fejlődésének iránya az 1950—53. évivel merőben ellentétes volt.
| Ipari főcsoport | 1954. évi termelés az 1953. évi %-ában |
| Nehézipar | 96,2 |
| Könnyűipar | 105,5 |
| Élelmiszeripar | 121,1 |
| Állami ipar összesen | 103,1 |
Az ötéves terv időszakát csak akkor értékeljük helyesen, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdaságpolitikai hibák ellenére iparunk ebben az időszakban addig soha nem tapasztalt ütemben fejlődött, s évről évre több terméket adott a népgazdaságnak. 5 év alatt új iparágak alakultak ki. Olyan termékek tömeges gyártását kezdték meg, amelyeket a felszabadulás előtt egyáltalán nem, vagy csak elenyésző mennyiségben gyártottunk. A férfikonfekcióipar például 1945 előtt igen kis kapacitású volt Magyarországon. 1954-ben pedig csak a főváros gyárai több mint 664 000 öltönyt állítottak elő. Műszeriparról, mint önálló iparágról sem beszélhettünk a felszabadulás előtt. 1954-ben Budapest műszeripari vállalatai már közel 16 500 munkást foglalkoztattak, s termékeikkel nagymértékben hozzájárultak az export növeléséhez. De az ötéves tervidőszakban gyártott közel 63 ezer motorkerékpár, 871 ezer kerékpár, 835 ezer rádióműsorvevő, 121 ezer varrógép, 14 300 traktor, 3 ezer aratócséplőgép, 4 ezer autóbusz — amelyeket csak példaként emeltünk ki a fővárosi iparban gyártott sokezer cikk közül — szintén arról tanúskodik, hogy az ipar kapacitása óriási mértékben megnövekedett, messze túlszárnyalta a háború előtti színvonalat.
Az ötéves tervidőszak végére jellemző kapkodásból, ellentétes szemléletekből származó bizonyos mértékű visszaesés után, a fővárosi ipar termelése ismét felfelé ívelt és növekedését már nem elsősorban a munkáslétszám növelésével, hanem nagyobb részben a termelékenység fokozásával érték el az állami vállalatok.
| 1953 | 1954 | 1955 | 1956. I-III. n. év |
|
| napi átlaga 1952 napi átlagának %-ában | ||||
| Vállalati teljes termelés | 110,1 | 113,5 | 121,2 | 127,7 |
| Munkáslétszám | 105,6 | 106,2 | 106,6 | 108,2 |
| Egy munkásra jutó termelés | 104,3 | 107,0 | 113,7 | 117,9 |
Az 1956. októberi ellenforradalom azonban az iparra is súlyos csapást mért: fejlődésében megakasztotta, hetekre megbénította. 1956. novemberdecember hónapban a budapesti állami ipar napi átlagos termelése alig 18,5 %-a volt az ellenforradalom előttinek. A népgazdaság veszteségét még csak fokozta, hogy a munkabéreket, a termelés szünetelése ellenére, ebben az időben is rendszeresen kifizették. Az iparvállalatok állóeszközei viszonylag „kisebb” kárt szenvedtek, az anyagkészletekben keletkezett károk azonban rendkívül nagyok voltak.
| Keletkezett kár (1000 Ft) | |
| Állóeszközökben | 17 422 |
| Forgóeszközökben | 79 871 |
| Rendkívüli veszteség | 1 294 988 |
| Minisztériumi iparban összesen |
1 392 281 |
A budapesti iparvállalatok munkáját még 1957 első hónapjaiban is számos tényező hátráltatta. A fűtőanyag-, energia- és nyersanyagellátási zavarok, valamint a vállalatok többségénél még meglevő szervezetlenség, fegyelmezetlenség következtében a budapesti állami ipar termelése még 1957. január-február hónapban is csak 67 %-a volt az 1956. október előttinek.
A párt és a kormány céltudatos politikája, a magyar munkásosztály áldozatkész munkája és nem utolsósorban a baráti országok segítsége révén azonban rövidesen sikerűit úrrá lenni a nehézségeken. 1957. március-április hónapban gyárainkban a rend fokozatosan helyreállt, a fegyelem megszilárdult, s májusban a termelés lényegében elérte, sőt egyes területeken már túl is szárnyalta az ellenforradalom előtti szintet. Ettől kezdődően a főváros állami ipara hónapról-hónapra fokozta teljesítményét, s az év egészét tekintve 1 %-kal túlhaladta az 1955. évi termelést.
Az ipar talpraállításával megszűnt az infláció veszélye, s gazdasági helyzetünk megszilárdulása már nagyarányú béremelést tett lehetővé. A munkások havi átlagos keresete 18,1 %-kal, a műszaki és adminisztratív alkalmazottaké 12,6, illetve 18,8 %-kal emelkedett 1957 folyamán.
Az ellenforradalom felett aratott győzelem óta a népgazdaság helyes irányban és arányosan fejlődött. A jelenlegi gazdaságpolitika mentes a múlt túlzásaitól, megalapozott, a fejlesztési célok kitűzésekor számol a reális lehetőségekkel. Második 3 éves tervünk az iparosítás tovább folytatását, az ipari termelés növelését illetően is olyan célokat tűzött ki, amelyek teljesítése megalapozza a nép jólétének további növelését.
A főváros ipara a második 3 éves tervidőszak eddig eltelt szakaszában jó termelési eredményeket ért el. 1958-ban valamennyi iparcsoportban jelentősen növekedett a termelés és a termelékenység, s az állami ipar egészét tekintve 11,2, illetve 6,6 %-kal haladta meg az 1957. évi színvonalat.
A fővárosi állami ipar ma már havonta átlagosan 25 %-kal termel többet, mint az 5 éves tervidőszak utolsó évében.
| 1957 | 1958 | 1959. I—VIII. hó | |
| havi átlaga 1954. év havi átlagának %-ában | |||
| Vállalati teljes termelés | 107 | 119 | 125 |
| Egy munkásra jutó vállalati teljes termelés | 106 | 113 | 113 |
A párt és a kormány céltudatos iparfejlesztési politikájának eredményeképpen az átlagot jóval meghaladó mértékben növekedett a termelés néhány olyan iparcsoportban, amelyek a népgazdaság fejlesztése, a kivitel fokozása szempontjából nagyjelentőségűek. 1958-ban a villamosgépipar 23 %-kal, a műszeripar 18 %-kal, a vegyipar 13%-kal növelte termelését az előző évihez mérten. A nehézipari ágazatok mellett jelentősen emelkedett a ruházati ipar, a faipar, a papíripar és az élelmiszeripar termelése is.
A főváros iparvállalatai a második 3 éves tervidőszak első 20 hónapjában például
| motorkerékpárból | 2 656 darabbal, |
| zománcedényből | 196 tonnával, |
| izzólámpából | 1 998 ezer darabbal, |
| égetett cserépből | 1 125 ezer darabbal, |
| parkettából | 19 092 m2-rel, |
| selyemszövetből | 433 ezer m2-rel, |
| szintetikus harisnyából | 613 ezer párral, |
| férfiingből | 85 ezer darabbal, |
| női kabátból | 23 ezer darabbal, |
| férficipőből | 43 ezer párral, |
| női cipőből | 52 ezer párral, |
| gyermekcipőből | 14 ezer párral, |
| péksüteményből | 7 028 ezer darabbal, |
| csontos nyershúsból | 1 749 tonnával, |
| mélyhűtött áruból | 157 tonnával, |
| sörből | 109 ezer hektoliterrel |
termeltek többet havonta átlagosan, mint 1954-ben, az 5 éves tervidőszak utolsó évében. 20 hónap alatt 7 749 robogót, 327 ezer különböző típusú rádióműsorvevőt, 71 ezer televíziós készüléket, 19 451 magnetofont, illetve diktafont gyártott a fővárosi ipar.
Az eredmények jórészt annak köszönhetők, hogy a gazdasági vezetés színvonala nagymértékben javult, módszerei változtak. A vállalatok részére kötelezően előírt tervmutatók számának jelentős csökkentésével megszűnt a tervezés korábbi túlzott centralizmusa és a nyereségrészesedési rendszer bevezetése növelte az anyagi érdekeltséget. Az anyagi ösztönzés korábbi formái (prémium, igazgatói alap) csak egyes vezetőket, illetve a dolgozók egyes csoportjait mozgósították a kitűzött feladatok teljesítésére, a nyereségrészesedési rendszer viszont a vállalatok egész kollektíváját minden munkását közvetlenül is érdekeltté teszi a jobb eredmények elérésében, abban, hogy a nép vagyonával gondosabban gazdálkodjon, az anyagi eszközökkel takarékoskodjon. A minisztériumi iparban 1957. évben 451, 1958. évben 461 vállalatnál alkalmazták az anyagi érdekeltség kiszélesítésének és erősítésének ezt a formáját. Az előírtnál magasabb jövedelmezőségi szintet elért minisztériumi iparvállalatok 1959. évben 266 millió Ft-ot osztottak ki a dolgozóknak nyereségrészesedésként. Az 1958. évi eredmények alapján egy dolgozó átlagosan 757 forintot kapott, ami az átlagos kereseteket figyelembe véve kb. 2 heti bérnek felelt meg.
Az önállóbb, a vállalati adottságokat jobban figyelembe vevő tervezési lehetőségek és a nyereségrészesedési rendszer mozgósító hatása következtében vállalataink már nemcsak a termelés mennyiségének növelését tartják elsőrendű kérdésnek, hanem mind nagyobb gondot fordítanak a termékek választékának bővítésére, minőségének javítására is.
Szövetkezeti ipar
A kisipari szövetkezeti mozgalom az elmúlt évben ünnepelte kibontakozásának 10. évfordulóját. 1948—1950-ben a szövetkezeti ipar a magánkisiparhoz képest még nem volt jelentős termelési tényező. A szövetkezés előnyei — lehetőség a termelés jobb megszervezésére, fejlettebb technológiai módszerek alkalmazására, modernebb géppark létesítésére — azonban rövidesen éreztették hatásukat.
Az első szövetkezetek eredményes gazdálkodása, gyarapodása nyomán újabb és újabb szövetkezetek alakultak. 1950-ben még csak 179 kisipari szövetkezet (7 831 taggal) működött a főváros területén, 1952 végén már 256. Ezután már nem annyira a számbeli gyarapodásban, hanem inkább a meglevő szövetkezetek megerősödésében jutott kifejezésre a szövetkezeti mozgalom fejlődése. 1952 és 1955 között a kisipari termelőszövetkezetekben dolgozó termelők száma 24 900-ról közel 43 700-ra emelkedett (tehát csaknem megkétszereződött), s termelésük 1955-ben 71 %-kal szárnyalta túl az 1952. évi eredményt.
Az ellenforradalom okozta nehézségeket a szövetkezeti ipar is viszonylag gyorsan legyőzte. 1957-ben a főváros kisipari szövetkezetei közel 4 milliárd forint értékű terméket állítottak elő, 26 %-kal többet, mint 1955-ben és kétszer annyit, mint 1952. évben. Ezzel hathatósan hozzájárultak a kereskedelem kiürült raktárainak feltöltéséhez, a lakosság rendelkezésére álló iparcikkek mennyiségének és választékának növeléséhez.
1957 folyamán ismét számos új szövetkezet alakult a fővárosban. Az év végén 379 szövetkezet működött, 97-tel több, mint az előző évben. Figyelembe véve, hogy az ellenforradalmat követő helyreállítás időszakában a kormány fokozott lehetőséget biztosított a magánkisipar folytatására, a szövetkezeti termelők számának ebben az időszakban történt növekedése (44 500-ról 52 900-ra) a szövetkezetek életképességét és megszilárdulását igazolta.
A budapesti kisipari szövetkezetek működési köréről átfogó képet adni szinte lehetetlen, termelésük annyira sokrétű, tevékenységük annyira szerteágazó. Termékeik között a műanyagból készült apró használati tárgyak, a különböző háztartási gépek, stílbútorok, gyermekjátékok egyaránt megtalálhatók. Az iparcikkek gyártása mellett javítási munkákat is végeznek, mérték után készítenek ruházati cikkeket, szállítási munkákat, kelmefestést, vegytisztítást vállalnak stb. Termékeik zömét az állami kiskereskedelem útján hozzák forgalomba, de az elmúlt évben is csaknem 169 millió forint értékű árucikket értékesítettek saját boltjaikban. Emellett exportcélokra is sok terméket gyártanak.
A budapesti szövetkezeti ipar termelésében a legnagyobb súlyt a textilruházati és kötszövőipari szövetkezetek képviselik. Jelenleg 55 szövetkezet — több mint 8000 termelővel — működik ezen a területen, s termelésük 1958. évben a szövetkezeti ipar összes termelésének mintegy 35 %-a volt. A textilruházati szövetkezeteknek igen nagy részük van a lakosság rendelkezésére álló készruhák mennyiségének örvendetes növekedésében, s főként választékának — az utóbbi 1—2 évben mindenki által érezhető — nagymértékű bővülésében. A szövetkezetek 1958-ban közel 190 ezer férfikabátot, több mint 300 ezer női kosztümöt és ruhát, 1 millió leánykaruhát állítottak elő.
Az állam a magánkisiparosok szövetkezését kezdettől fogva nagymértékben támogatta. Nemcsak kölcsönök, adókedvezmények nyújtásával járult hozzá a szövetkezeti szektor megerősítéséhez, hanem nagyarányú beruházási hitelekkel is segítette. Ezen felül a szövetkezeti nyereségből is több millió forintot fordítottak új üzemépületek létesítésére, a gépi berendezések korszerűsítésére és a munkakörülmények javítására.
A szövetkezetek ma már túlnyomó részben 100 főn felüli termelő létszámmal dolgoznak, sőt nem ritkák a középüzemnek megfelelő szövetkezetek sem, amelyek mind a magaskultúrájú, gépesített termelést, mind a termelők létszámát tekintve, messze túlnőttek az úgynevezett „kisipar” keretein.
A szövetkezetek gyarapodása és termelési eredményei mellett nem lehet megfeledkezni a társadalmi átalakulásban betöltött szerepükről sem, amely a magánkisiparosoknak az új termelési viszonyokba való beilleszkedését segíti elő. Ez a célkitűzés azonban — különösen a szövetkezetek megalakulásának első időszakában — nem teljes mértékben érvényesült. A kisiparosok belépése elég vontatottan haladt, és — bár egyre többen látják be a szövetkezés előnyeit — a volt kisiparosok még ma is kisebb részét képezik a szövetkezeti termelőknek. A szövetkezetek gazdálkodásának eredményessége alapot nyújt arra, hogy a kisiparosok mind nagyobb bizalommal forduljanak feléjük.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!