(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
Az 1943. december 28-i Kállay-Basch tárgyalás azonban egyáltalán nem igazolta a népcsoportvezető állítólagos respektusát. A miniszterelnök – néhány kisebb kéréstől eltekintve – „a mai nehéz időkre” hivatkozva kereken elzárkózott minden lényeges további engedmény, így a Volkshilfe alapszabályának jóváhagyása, német birodalmi tanerők alkalmazásának engedélyezése, volksbundisták tisztté kinevezése és kitüntetése és más hasonló követelések elől. Különösen határozottan utasította vissza a Volksbund alapszabályainak módosítására, a horogkereszt szabad viselésére vonatkozó, ezúttal is előadott követelést. A hadihelyzetet tekintve, aligha fogható fel másnak, mint gúnyos megjegyzésnek az a kijelentése, hogy majd ha a német csapatok Moszkvában lesznek, engedélyezni fogja a népi-németeknek a horogkeresztes zászló kitűzését.1
Kállay ezután egy iratmásolatot tett Basch elé, amiből kiderült, hogy a népcsoport-vezetőség a nyilasokkal együtt memorandumot szerkesztett, amelyben a magyar kormányt németellenes magatartással vádolják, s a birodalomnak okozott végtelen károk miatt leváltását javasolják. E memorandumot vagy egyezményt Basch, Goldschmidt és nyilasok írták alá. Kállay közölte Baschsal, hogy egy neves német diplomata, aki látta a másolatot, felháborodásában így szólt: „Hát nem akasztathatják fel önök ezeket az embereket?” – Basch tagadta, hogy a népcsoport-vezetőség a nyilasokkal bármiféle, akár írásos, akár szóbeli egyezményt kötött volna, s kérte az ügy kivizsgálását.2
Az a neves német diplomata, akire Kállay hivatkozott, Franz von Papen volt. Emlékiratai szerint 1943 decemberében Törökországba utazott, s Horthy kérésére szakította meg útját Budapesten, majd Mezőhegyesen vadászaton vett részt. Keresztes-Fischer belügyminiszter mutatott neki egy jelentést, amely a Volksbund és a nyilaskeresztesek megbeszéléséről készült. A jelentés sértő hangon szólt a kormányról és a kormányzóról, azt javasolta, hogy Magyarországot bontsák fel népiségi alkotóelemeire, és ezeket a „gau”-kat mint föderatív államokat, egyszerűen tagosítsák a birodalomhoz. Papen megígérte, hogy az ügyről azonnal tájékoztatja Berlint.3
Horthy emlékirataiban is szó esik erről. Eszerint Papennak a Volksbund Neubacherhez intézett egyik jelentését mutatták meg. A jelentés azt a nyilasokkal közösen kiagyalt tervet tartalmazta, hogy Magyarországot bontsák fel etnikai alkotóelemeire, s mint föderális nemzetiszocialista szövetségi államot kebelezzék be a birodalomba.4
Ribbentrop a budapesti német követet tájékoztatta Papen jelentéséről: „Mint Papen nagykövet jelenti, budapesti átutazásakor Kállay miniszterelnök átnyújtotta neki egy irat másolatát, amely a birodalmi német dr. Wagener és H. G. Mauss által aláírt emlékiratnak tűnik. Ebben az iratban, amelyet Kállay úr állítása szerint a német Volksbund vezére Neubacher követnek adott, többek közt a magyarországi kisebbségek helyzetéről, politikai céljaikról, a nyilasokkal folytatott politikai tárgyalásokról és Magyarországnak a német birodalomhoz való jövőbeli hozzácsatolására vonatkozó tervekről van szó. Kállay úr az irat tartalmára utalva a Volksbund-vezetőség izgató tevékenységéről beszélt Papen úr előtt, és nem titkolta, hogy véleménye szerint az emlékiratban lefektetett gondolatokhoz Berlinből kaptak ösztönzést.”5
Ribbentrop Papen jelentése nyomán, még az említett Kállay-Basch-megbeszélés, sőt karácsony előtt, vizsgálatot rendelt el. Ez azzal az eredménnyel járt, hogy Neubacher nem kapott semmiféle emlékiratot, a Budapestről kihallgatásra Berlinbe rendelt Wagener és Mauss, a Volksbund német birodalmi gazdasági szaktanácsadói pedig becsületszavukra kijelentették, hogy ilyet nem írtak, hamisítványról van szó, amelyet a népcsoport jelentős gazdasági teljesítményei miatt dühös magyarok a népcsoport-vezetőség és a német birodalmi gazdasági szaktanácsadók kompromittálására akarnak felhasználni.6
Baschnak a miniszterelnökkel december 28-án folytatott megbeszéléséről beszámoló jelentése nyomán a VoMi is bekapcsolódott a vizsgálatba. Megállapította, hogy Baschnak a nyilasokkal szembeni beállítottságát ismerve, egy ilyen egyezmény igen valószínűtlen; a nyilasok, akik az utóbbi időben egyre inkább kísérletet tettek arra, hogy a népcsoportot megnyerjék, bizonyára önkényesen tüntették fel aláírás gyanánt Basch és Goldschmidt nevét. A VoMi véleménye szerint egyébként Kállay fellépése Baschsal szemben ezúttal sokkal bizonytalanabb volt, mint a vele folytatott korábbi megbeszélései során.7
Steyer véleménye szerint Keresztes-Fischer belügyminiszter környezetéből ered az a mese, hogy Basch és Goldschmidt aláírtak egy nyilaskeresztes memorandumot. A népcsoportvezető és helyettese aláírását azért hamisították a nyilas memorandumra, mert a hatalmát féltő Kállay diszkreditálni akarta őket Berlinben. E lépésre a volksbundista képviselők parlamenti fellépése késztette a miniszterelnököt.8
A német birodalmi külügyminiszter végül is 1944. január 7-i távirati utasításában felszólította a budapesti német követet, hogy személyesen keresse fel a miniszterelnököt, és Papen előtt tett kijelentéseire vonatkozóan „szó szerint” a következőket mondja: „Berlinben igen csodálkoznak Kállay úr e kijelentésein. Az átadott iratmásolat, badar tartalmával már első pillantásra hamisítványnak tűnik. Az emlékirat két állítólagos aláírója, a birodalmi német dr. Wagener és Mauss, akiket természetesen csupán gazdasági kérdések érdekelnek, hivatalos kihallgatásukkor a leghatározottabban kijelentették, hogy sohasem szerkesztettek vagy írtak alá ilyen vagy hasonló politikai emlékiratot. Épp így megállapítást nyert, hogy Neubacher követ sohasem kapott a Volksbund vezérétől vagy más úton ilyen vagy hasonló emlékiratot. Kétségtelen tehát, hogy durva és otromba hamisításról s a legrosszabb fajta politikai kútmérgezési kísérletről van szó. Nem értik Berlinben, hogyan tarthatta Kállay úr helyénvalónak, hogy egy hamisítvány alapján egy átutazó német diplomata előtt ilyenfajta panaszokat hozzon elő. De ha már e dokumentumot ily módon felhasználta, nem hagyhatjuk egyszerűen ennyiben a dolgot, elvárjuk, hogy a magyar kormány a lehető legnagyobb gondossággal kivizsgálja a hamisítvány eredetét, s az eredményről minket hivatalosan értesítsen.”9 – Ribbentrop utasításának hangneme megfelel annak az elhatározásnak, hogy Kállayval leszámolnak, s Magyarországon német szempontból feltétlenül megbízható kormányt juttatnak uralomra, akár az ország német megszállása útján is.
Jagow követ 1944. február 10-i táviratában jelentette, hogy a külügyminiszter utasításának megfelelően járt el Kállaynál. A miniszterelnök megígérte, hogy igyekszik kivizsgáltatni a szóban forgó irat eredetét, de nem hiszi, hogy az kétséget kizáróan megállapítható, ha egyszer – mint már Papennek megmondotta – az eredeti nincs birtokában, ő csupán a belügyminiszter által átadott másolatot látta.10 (A terhelő dokumentum másolat voltát a Baschsal folytatott megbeszélésekor is elismerte.)
A magyar és német levéltári anyagban folytatott történeti kutatás során ez ideig még e másolatra sem sikerült ráakadni, így a kérdéses dokumentumot közvetlenül nem ismerjük. Míg az ügyre vonatkozó adatok egy részéből úgy látszik, mintha a vitatott hitelességű és ismeretlen keltezésű irat maga a közös volksbundista-nyilas memorandum volna, Basch, Goldschmidt és a nyilasok aláírásaival, Ribbentrop – Papen jelentése alapján – következetesen olyan emlékiratról beszél, amelyen Wagener és Mauss aláírása szerepel, s abban „többek közt” történik említés a Volksbundnak a nyilasokkal folytatott tárgyalásairól. Minthogy az iratban olyan tervekről – Magyarország „gauk”-ra bontásáról, és ezek föderációjának a német birodalomhoz csatolásáról – volt szó, amelyek gazdasági vonatkozásban is fontos konzekvenciákkal járnának, korántsem elképzelhetetlen, hogy a két gazdasági szaktanácsadónak szerepe lehetett e tervek kidolgozásában, vagy egyszerűen csak tájékoztatták azok felől a német birodalmi illetékeseket. A Basch és Wagener közt gazdasági kérdésekben gyakori súrlódások nem lehettek akadályai annak, hogy a Wagener-Mauss-féle iratot a népcsoportvezető adja át Neubachernek, akiről Basch maga említette népbírósági perében, hogy a bánáti és bácskai németek különálló „gau”-ba szervezésének tervével foglalkozott.11 A Volksbund vitathatatlanul érdekelt volt minden olyan tervben, amely a „Südostraum” németsége kitelepítésére vonatkozó tervekkel szemben továbbra is szülőföldjükön biztosított volna a népi-németeknek „történelmi hivatást”. Az eddigiekben már többször utaltunk a Volksbund-vezetőség olyan elképzeléseire, hogy bizonyos belső telepítéseket is igénybe véve a dunántúli német településterületet kapcsolnák egyfelől a bácskai-bánáti, másfelől a német birodalmi „néptalajhoz”. Az elképzelések nem voltak függetlenek bizonyos német birodalmi ösztönzésektől. Ezt bizonyították dr. Richard Csaki tárgyalásai. Mint láttuk, a volksbundisták töprengése arról, hogy mekkora területet fog Hitler Magyarországból kikanyarítani, hogy a magyarországi németséget is minél inkább birodalmába kebelezhesse, Albrecht Haushofer tervében konkrét javaslatként is testet öltött.
A Wagener-Mauss-féle iratban szereplő elképzelés olyan politikai felajánlkozás jellegű nyilas terv volt, amely nem fedte ugyan a német elképzeléseiket, de bizonyos vonatkozásban mégis kihasználhatták. Mint ahogy a nyilasok 1940-ben készült terve a nemzetiségi kérdés népcsoport jogi általános rendezéséről sem volt német szempontból elfogadható, de Basch és Goldschmidt felhasználhatták a német népcsoport autonómiájáért vívott harcukban, s ezért még kidolgozásában is részt vállaltak, ugyanígy nem lehetetlen, hogy több-kevesebb részük volt a Volksbund vezetőinek ebben az újabb nyilas tervben is. Ez ha egészében „képtelen badarság” volt is, hiszen a németek fenn akarták tartani a Kárpát-medencei kis államok, köztük Magyarország önállóságát – határkorrekciókkal, lakosságcserékkel elősegítve, hogy etnikailag homogének legyenek -, egyenként kötve őket erős szövetségi szálakkal a német birodalomhoz, de a terv titkos támogatásából mégis az a haszon származhatott a Volksbund számára, hogy egyengeti a német „gau” kialakításának és a német birodalomba való bekebelezésének a német birodalmi tervekben is szereplő ügyét. Magyarország német megszállásának küszöbén egyébként valóban túlhaladottak lehettek ezek a náci elgondolások, vagy talán éppen a figyelem elterelését szolgálták.
A Volksbund-apologéták hiába tagadják, kizárólag az ellentétekről szólva, a volksbundista-nyilas kapcsolatokat. Mint láttuk, a korábban laza kapcsolatok utóbb már rendszeresekké váltak, és konkrét szóbeli megállapodásokhoz vezettek az együttműködést illetően. A Volksbund érthető óvatossága folytán soha nem került sor e megállapodások mindkét fél részéről aláírt okmányok formájában való rögzítésére. A tárgyalásokról a Volksbund jelentéseket küldött a VoMi-nak, a nyilas tárgyalófél viszont feljegyzésekkel rögzítette azokat, s a mozgalom „hungarista napló” néven ismert iratgyűjteményében őrizte meg. Ez sem teljes azonban, s különben is a Pálffy-féle párt kiválása után már csak a Nyilaskeresztes Párt okmányait tartalmazza.
A Wagener-Mauss-féle emlékirat bizonyára egy Baschsal és Goldschmidttel történt szóbeli megegyezésről készült nyilas feljegyzést ismertetett, tartalmilag vagy esetleg teljes szövegében. Az üggyel foglalkozó iratokból és idézett memoárokból nem derül ki, hogy személy szerint kik voltak a nyilas tárgyalópartnerek. A „hungarista napló” anyagából az állapítható meg, hogy Szálasi pártja és a Volksbund 1942-1943-ban a „defetista” Kállay-kormány eltávolítására, a „belső front” szilárdítására, a függetlenségi mozgalom elleni harcra szövetkezett egymással; nyoma sincs viszont annak, hogy tárgyaltak vagy éppen megegyezésre jutottak volna Magyarország etnikai alapon való föderatív átszervezéséről. Ez azért sem valószínű, mert Szálasi már akkor elvetette a Hungária Egyesült Földek Szövetsége elnevezéssel meghirdetett, nagy viharokat kiváltott korábbi föderációs tervét, amikor az Anschluss bekövetkeztével a tervében szereplő német autonóm terület a német birodalom közvetlen szomszédságába került. Szálasi pártja azután Hubay vezetése alatt – mint láttuk – területi autonómiák helyett a népcsoport-autonómia alapján tervezte az ország nemzetiségi viszonyainak rendezését, majd a börtönből a párt élére visszatért Szálasi, létrehozva a nyilas pártok átmeneti egységét, a hungarista birodalom eszméje jegyében tett előkészületeket a nemzetiségi kérdés olyan rendezésére, amelyben a magyar hegemónia és szupremácia biztosítása – a német kisebbségre vonatkozólag is – központi szerepet játszott. A németek emiatti rosszallása meglazította a nyilas egységet, s a német igények „méltánylásában” Szálasinál rugalmasabb Pálffy-féle Magyar Nemzetiszocialista Párt – Berlinből is ösztönzött – kiválásához vezetett. Ennek a pártnak a vonalába, Málnási Ödön által képviselt ideológiájába illik bele a föderatív „gau”-rendszer, s annak a német birodalomhoz kapcsolása.
A Volksbund, amely a közelebbi célok érdekében Szálasi pártjával is szövetkezett, a jövőt illetően a kormánypárti szélsőjobboldal mellett éppúgy a Nemzetiszocialista Pártszövetségre (s azon belül Pálffy pártjára) támaszkodott, mint ahogy Ribbentropnak a magyarországi belpolitikai viszonyok tanulmányozására kiküldött titkos megbízottja, Veesenmayer is ebben az irányban tájékozódott. A Volksbund és a VoMi óva intett még a gondolatától is annak, hogy Kállay helyébe Szálasit ültessék. Steyer szerint, ha a nyilasok jutnának hatalomra, a német birodalom oldalán harcolnának ugyan, de a német népcsoport irányában zabolátlan sovinizmust tanúsítanának. Ennek a szinte kizárólag asszimilánsoktól, félnémetektől vezetett pártnak az emberei úgy üldöznék a magyarországi német népcsoport nemzetiszocialistáit, mint a zsidókat. Amit az eddigi kormányok szerettek volna, de nem merészeltek, ők azonnal megtennék: legalizálnák a renegátok Hűségmozgalmát – természetesen hungarista alapra helyezve azt.12
Azzal a megállapítással szemben, hogy a Nyilaskeresztes Párt Volksbund-ellenes beállítottságú,13 Szálasi egyre határozottabban hangsúlyozta: „a legteljesebb megértés és bajtársiasság jegyében működünk együtt”. Valóban már többször állást foglalt a Hűségmozgalommal szemben, és köszöntötte az SS-önkéntesek toborzását is, amellyel kapcsolatban csak azért voltak aggályai, mert magyar Hungarista Légió híján, a nyilasok is odatódulnak, „hogy hősi életszemléletüknek megfelelően harcolhassanak”, s nincs garancia arra, hogy az SS-ben hozott véráldozatuk a magyar (értsd: hungarista) ügy szolgálatában lesz kamatoztatható.14 Szálasi 1944. újévi beszédét a Deutsche Zeitung is közölte, ami különösen feltűnővé tette a volksbundisták és nyilasok barátkozását.15 A volksbundista Hugo Binder 1944 februárjában Berlinbe küldött egyik tájékoztató jelentése szerint „a belügyminiszter arra gyanakszik, hogy Basch és Goldschmidt Szálasival együttműködik, és hatalomátvételre készül”.16
A volksbundisták és nyilasok együttműködésének egyik fő területe a zsidóellenes uszítás volt. A német politika Magyarországgal kapcsolatos minden nehézségét közvetlenül vagy közvetve az itteni „példátlanul erős zsidó befolyással” hozták összefüggésbe, s valósággal dühöngtek amiatt, hogy a Kállay-kormány a magyarországi zsidóság sárga csillaggal való megjelölését és deportálása haladéktalan megkezdését követelő 1942. október 17-i német jegyzéket elutasítva, azóta sem volt hajlandó ezekre a lépésekre, amelyek Szlovákiában, Horvátországban és Románia egyes részein már 1942 nyarán megtörténtek. A zsidóellenes uszításban különösen a Volksbund országos ifjúsági vezetősége (Landesjugend-führung) járt az élen: 1943. december közepén kiadott oktatólevelében a következő témák szerepelnek: „A zsidó a mi ellenségünk”, „A zsidó veszedelem”, „A zsidó az emberiség ellensége”, „A zsidó mint háborús uszító”, „A zsidó a mindennapi életben”, „Zsidó álcázás és a mi vakságunk”, „Mi a zsidó? A zsidóság egy vallásfelekezet?”, „A fajkeveredés mint a zsidóság műve”, „Mit akar a zsidó”, „A világzsidóság”, „A világ igába törése mint a zsidóság jövő célkitűzése”, „A német nép nem játéklabdája a zsidó gonosztevőknek”.17
Basch a népbíróság előtt tagadta a Volksbund antiszemita voltát, és azt állította, hogy a szervezet nem csatlakozott az antiszemita fronthoz. Csupán a Volksbund egyes vezetőinek antiszemita kijelentéseit ismerte el, mint egyéni megnyilvánulásokat; saját antiszemitizmusát – úgy vélte – zsidó szeretőjére hivatkozásával megcáfolta.18 A Volksbund-apologéták hasonlóképpen vélekednek, és az antiszemitizmust felületes fertőzésnek tekintik, amely a német népcsoportot – magyar részről érte.19
A Volksbund birtokában volt mindazoknak a kommunikációs eszközöknek, amelyek segítségével befolyását a német népcsoport széles rétegei felé is kiterjeszthette. A magyarországi nemzetiségi sajtónak 1943-ban több mint a fele német volt, s a 28 német nyelvű nemzetiségi lap többsége a Volksbund kezén volt.20 Különösen kidomborodott a Volksbund sajtójának fölénye éppen a politikai napi- és hetilap területén, míg a Volksbundon kívüli sajtó mérlegében túlnyomórészt hitbuzgalmi lapok (3 katolikus, 3 evangélikus) szerepeltek.21 Sokatmondók a volksbundista sajtó példányszámai is: napilapjai 70 000, hetilapjai 24 700, havilapjai 26 000 példányban jelentek meg.22 A legnagyobb jelentősége a két napilapnak: a Budapesten megjelenő Deutsche Zeitungnak és az Újvidéken megjelenő Deutsches Volksblattnak volt, valamint a Deutscher Volksbote című hetilapnak, mely utóbb úgyszólván katonaújsággá alakult át.23
„A Volksbund sajtója küzd a népcsoport lelki meghódításáért, az ellenséges propaganda szétrombolásáért, a németség nemzetiszocialista neveléséért” – írta Philipp Böss.24 Basch 1944. februári beszámolója szerint a népi-német családok kétharmada a Volksbund sajtóját olvassa.25 Ennek hatását kevéssé csökkentette az a részükről állandóan sérelmezett körülmény, hogy a Volksbund lapjai a magyar cenzúra-hatóság ellenőrzése folytán, csak némileg korlátozott mértékben űzhették nyílt hitlerista-nemzetiszocialista propagandájukat. Basch fotókópiákat készíttetett a kicenzúrázott cikkekről, s azokat eljuttatta az SS-Főhivatalhoz, melynek főnöke, Berger tábornok, 1944. január 20-án azzal a megjegyzéssel továbbította az anyagot Himmlerhez, hogy az talán még Hitlert is érdekelni fogja.26
A magyar rádióban a Volksbundnak 1942. február 26-a óta minden péntek este 20 perces önálló műsora volt (Volksdeutsche Sendung)27, amelynek időtartamát 1944. január 15-től 35 percre emelhették.28 Ezek keretében Basch több ízben mondott beszédet. Emellett szívesen élt a belgrádi rádió lehetőségével: a belgrádi rádió 1943 második felében már a „Südostraum” német népcsoportjai hivatalos adójának tekinthető.29 Itt hangzott el 1943. december 23-án este Basch karácsonyi üdvözlete, mely szerint e világháború nélkül évtizedek kellettek volna ahhoz, ami már megvalósult: hogy ti. a magyarországi németek nemzetiszocialista népcsoporttá válhassanak.30 – A budapesti és belgrádi népi-német adások mellett 1943 januárjától fontos szerepe volt a „Südostraum” német népcsoportjai részére kedd esténként sugárzott félórás német birodalmi adásoknak („Klingende Brücke” címmel)31. E speciális népi-német műsorokon kívül a Volksbund erőteljesen szorgalmazta a német birodalmi rádióadók hallgatását; megszervezte a háborús helyzetmagyarázatok rendszeres kollektív meghallgatását a szervezet helyi csoportjaiban; a Hitler-beszédek kollektív meghallgatását pedig mindig ünnepélyes keretek közt rendezte meg.32
A Volksbund propagandahivatala a film adta lehetőségek kihasználására is törekedett: 6 vetítőgép segítségével német birodalmi híradófilmeket, játék- és oktatófilmeket mutattak be a magyarországi német településterületeken. A filmvetítéssel egybekötött propagandaelőadások számottevő közönséget vonzottak.33 Igen nagy segítséget kapott ezen a téren a Volksbund az NSDAP AO magyarországi csoportjától, amely filmelőadásai 57 százalékát szintén a népi-német lakosság számára vetítette; 1500 hanglemezzel ellátott hangszórós autója állandó „bevetésen” volt a németlakta területeken. Ahol megfordult, ezrével osztogatták a nemzetiszocialista brosúrákat, képesújságokat, propagandakiállítások számára alkalmas fotókat. Mindennek (költségeit a Goebbels-féle Propagandaminisztérium külföldi propagandával foglalkozó hivatala (Reichspropagandaamt Ausland) viselte.34
A filmpropaganda jelentős hányada a Volksbund országos paraszthivatala mezőgazdasági propagandájának támogatását szolgálta. A népcsoport mezőgazdasági és egyéb termelőmunkája fellendítésére irányuló törekvéssel összefüggésben került sor a Deutsche Jugend háborús szakmai vetélkedőjére (Kriegsberufswettkampf), amelyet Basch 1944. január 9-én hirdetett meg. Ez játékos formában igyekezett megkedveltetni a háborús gazdasági munkaszolgálatot, és a termelés fokozásáért folytatott harcot a népi-német fiatalokkal, akikre egyre nagyobb teher hárult. A 25 szakmára kiterjedő vetélkedőn mintegy 10 000-en vettek részt. Az országos döntőt márciusban a mezőgazdasági szakmákból Hódságon, a kézműves szakmákból Besztercén rendezték meg, Erich Szegedi országos parasztvezető, Kohler, az új országos ifjúsági vezető, valamint Käthe Jung országos leányvezető jelenlétében. A vetélkedőn részt vevő fiúknak és leányoknak a szakma elméleti és gyakorlati ismeretéről, nemzetiszocialista világnézetükről és sportbeli ügyességükről egyaránt számot kellett adniuk.35
- február 9-10-én az NSDAP Külföldi Szervezetének (AO) magyarországi csoportja munkaértekezletet tartott budapesti székházában. A Jagow követ jelenlétében lefolyt értekezleten az AO berlini központjának oktatási vezetője, Alfons Wölpl, tartotta az első referátumot. Kijelentette, hogy a németség fő ellensége a zsidó, ezért elsősorban azt kell megsemmisíteni. Bárhogyan alakuljon a háború – bár a végkimenetel szerinte nem vitás -, a zsidóságnak el kell pusztulnia. A jelen háborúnak ez a fő célja. Minden más ellenséggel lehetséges a békekötés, csak a zsidósággal nem. Németország nem érezheti magát mindaddig biztonságban, amíg egyetlen zsidó életben van Európa bármelyik pontján. A nemzetiszocializmus vezetői gondoskodni fognak arról, hogy Európában sehol ne maradhasson olyan sziget, ahol a zsidók biztonságban lehetnek, vagy abban reménykedhetnek, hogy élve megúszhatják a mostani válságot.
A második referátumot Henry Esp, az NSDAP AO magyarországi csoportjának vezetője tartotta. Utalt arra, hogy a birodalmi kormánynak nagy tervei vannak a külföldön élő birodalmi németekkel. Ezeknek a katonai szolgálat terén viszonylag kevesebb áldozatot kellett hozniuk, mint hazai néptársaiknak, de a továbbiakban nagyobb feladatot kell teljesíteniük, mint amazoknak, őrködniük kell afelett, hogy a barátságos arcot mutató szövetséges államok le ne térjenek a tengelyszerződésben meghatározott útról. Ha a kérdéses államok valamelyike felülne az ellenséges propaganda csábításainak, és hűtlenségre vetemedne, szembekerülne a birodalommal és elsősorban annak a külföldön élő előőrseivel. Kifejezést adott azon meggyőződésének, hogy az őket vendégül látó Magyarországgal szemben soha nem fognák ilyen kényszerhelyzetbe kerülni.36
E két referátumból teljesen világos, hogy az NSDAP AO magyarországi csoportjának ezen az értekezletén az itt élő német birodalmi állampolgárságú nácik szerepét osztották ki az érlelődő márciusi eseményék idejére. A Volksbundról itt nem esett szó; a magyar állampolgárságú népi-németek náci szervezete, amely nem kevésbé volt a német birodalom itteni előőrse, a VoMi-tól kaphatott hasonló utasításokat. Az AO értekezletével szinte egy időben adta ki a Volksbund „a harci szellem erősítését” célzó, jelszószerűen megfogalmazott fenyegetéseit: „A háború elvesztése a német nép teljes kiirtását jelentené”; „Aki az ellenségre hallgat, az áruló”; „Aki a fegyelem ellen vét, az ellenségnek tekintendő”; „Aki a győzelem érdekei ellen szabotál, arra halál vár” stb.37 Lázasan folyt a Deutsche Mannschaft szervezése, amelyről kijelentették, hogy a népi-német mozgalom „politikai pillére”.38
Lorenz SS-tábornok, a VoMi főnöke, 1944. február 15-21-e közt Magyarországra látogatott az SS magyarországi toborzóakciói „harmadik hullámának” előkészítésére. Basch kíséretében bejárta a dunántúli német településeket, elsősorban itt véltek kiaknázható embertartalékot. 20-án Himmler képviseletében megjelent és felszólalt a Volksbund országos évi nagygyűlésén a Sportcsarnokban, 3000 volksbundista, köztük 500 helyi csoportvezető jelenlétében. A vendégek sorában ott voltak a német követség, az NSDAP magyarországi szervezete, az SS és a Wehrmacht, a bánáti és a horvátországi németség képviselői is. Ez példátlanul nyílt német demonstráció volt a Volksbund és vezére mellett, aki hatalmas beszámolóban foglalta össze az elért eredményeket, hangoztatva, hogy a Volksbund ma a szó igazi értelmében háborús szervezet, és hitet tett a magyarországi német népcsoport további áldozatkészségéről a totális háborús bevetésben. Méltatta az eddigi SS-toborzások eredményeit, a Kállay-kormány által elismerni nem akart Deutsche Mannschaft alakulatairól pedig kijelentette, hogy azok fenntartását „a kor parancsának” kell tekinteni, s hogy azok a hazai front legbiztosabb támaszai.39
A VoMi – a Volksbund révén – 1944. március 10-én úgy értesült, hogy Keresztes-Fischer belügyminiszter a Deutsche Mannschaft meglepetésszerű lefegyverzését tervezi, s ebben a Szociáldemokrata Párt 23 000 jól szervezett szakszervezeti emberére támaszkodhat.40 Ez az értesülés annál inkább figyelmet keltett, mert híre jött, hogy a belügyminiszter újabban hozzájárult szociáldemokrata pártszervezetek létesítéséhez olyan községekben – és csakis azokban -, ahol a pártnak már volt valaha helyi csoportja. A német Biztonsági Szolgálat március 14-i budapesti jelentése szerint a Szociáldemokrata Pártnak ez idő szerint csak 50-60 helyi csoportja volt, összesen mintegy 150-200 000 taggal, szemben az 1932. évi helyzettel: az SZDP Magyarország akkori területén 600 helyi csoporttal rendelkezett.41 E rendkívül súlyos visszaesést nagyrészt a magyar belügyi kormányzat bűnös politikája okozta, amit az még akkor sem tehetett volna hirtelen jóvá, ha erre őszintén elhatározza magát. A kormány – bizonyos engedményei ellenére – valójában még most sem kívánt a függetlenségi mozgalom erőire támaszkodni. A német falvakban a Keresztény Néppárt szervezkedését erőltették: 1943. november 15. óta ezen a néven szerepelt az Egyesült Keresztény Párt, az 1944. januárjában elhunyt gróf Zichy János helyett gróf Esterházy Móric vezetésével. A párt németek közti szervezkedésének irányításában Reibel Mihály, Makray (Mayer) Lajos és Pintér László képviselők játszottak főszerepet; az utóbbi – mint tudjuk – korábban, az 1940 őszén működését beszüntető Magyarországi Német Népművelődési Egyesület vezetője volt.42
A harmadik SS-akciót előkészítő fő tárgyalásokra Bascht Berlinbe rendelték, aki ott 1944. március 8-12-e közt az SS-Főhivatal és a VoMi embereivel tárgyalt, majd 13-án Bécsben Ernst Kaltenbrunner SS-tábornokkal, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnökével, valamint Baldur von Schirachhal, Ausztria birodalmi vezetőjével is megbeszélést folytatott. E berlini és bécsi tárgyalásokról nincsenek ugyan közelebbi adataink, de a magyarországi német népcsoport vezetőségétől származó, „Megoldási javaslatok” című tervezet alapján bizonyosra vehető, hogy az újabb SS-akció megvalósítása feltételének a Kállay-kormány eltávolítását és egy új, a német követelések iránt messzemenően készséges kormány létesítését tekintették – akár Magyarország német katonai megszállása árán is.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!