„Izzasztó információk!” bővebben

"/>

Izzasztó információk!

Háromszor nagyobb az élelmiszerinfláció Magyarországon, mint Nyugat-Európában

Eddig 30,9 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak egy év alatt. A szakemberek szerint ez még nem a csúcs, hamarosan látványos lesz a visszaesés.

Még csütörtökön közölte a legfrissebb adatokat a Központi Statisztikai Hivatal, eszerint

a fogyasztói árak átlagosan 15,6 százalékkal nőttek tavaly augusztushoz képest. Főleg az élelmiszerek drágultak, ott 30,9 százalékos az infláció.

A margarin ára csaknem 70, a kenyéré 64, a sajté 61, a száraztésztáé majdnem 58, a tejtermékeké pedig majdnem 55 százalékkal emelkedett.

Az ársapkás termékek közül a cukor jelenleg 9,3, az étolaj 5 százalékkal kerül többe, mint egy éve. Az RTL Híradónak nyilatkozó elemző szerint ez még nem a csúcs.

Gazdasági szakemberek szerint hamarosan látványos lesz a visszaesés.

A vásárlók az olcsóbb termékeket keresik majd, spórolni fognak, és kevesebbet vesznek, mint azelőtt. „Szerintem a kiskereskedelmi fogyasztás drasztikusan vissza fog esni” – vélekedett Szabó László, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke.

A szakember szerint a kormány intézkedései is hozzájárultak a magas magyarországi élelmiszerárakhoz.

– mondta, hozzátéve, hogy úgy véli a kormány hibázott azzal, hogy beleavatkozott a piaci folyamatokba.

„A kiskereskedelmi szektorban elpattant a húr” – mondta Madár István, a Portfolio vezető elemzője. A hatósági árak szerinte azért nem működnek, mert a veszteséget, amit az élelmiszerek árstopján elszenvednek az élelmiszerláncok, azt máshol hozzák be.

A kormány szerint viszont a hatósági árak működnek. Úgy nyilatkoztak, hogy ezek fékezik az inflációt Magyarországon. Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón azt mondta, hogy szerinte a háborút, illetve az Európai Unió Oroszország elleni intézkedéseit kell okolni.

„Arról, hogy az október elsejével lejáró hatósági árakat továbbra is fenntartják-e, két héten belül dönt kormány” – mondta Gulyás.

(szmo)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: A balrad.hu adminjaként ezt a hírt olvasva, elhatároztam, hogy megkérdezem a mareggel az árak miatt morgolódó – egyébként pedig orosz állampolgárságú (is) – feleségem, az OROSZORSZÁGI HELYZETRŐL!

Anyósom, aki Oroszországban él, nyugdíjas! Aktív korában egy sütőüzemben dolgozott, EGY MŰSZAKBAN, egyszerű melósként. Tavaly kb. 80 ezer forintnak megfelelő összegű nyugdíjat kapott! EZ AZ ÖSSZEG A MAI NAPON MÁR kb. 100 ezer forint!

Arra a kérdésemre, hogy az egyedül élő mama hogyan jött ki tavaly a 80 ezer forintnak megfelelő nyugdíjából, a feleségem azt válaszolta, hogy „ELÉG JÓL! A BANKBA MINDEN HÓNAPBAN BE TUDOTT TENNI NÉMI PÉNZECSKÉT! Ami nagyjából 20 ezer forintnyi összeget jelent! A többi pénzt felélte!  A boltban csak kenyeret szokott vásárolni, meg néhány ott is csakboltokban kapható alapvető élelmiszert és a mi fogalmaink szerint háztartási vegyiárut. Meg hát kifizette a kétszobás „hruscsovka” lakás rezsijét. Villany, gáz, fűtés, melegvíz, szemétíj, internet, és televízió. Moziba, színházba nem jár, a lakásától messzire sem szokott elbarangolni, csak a piacra, ahol mindíg beszerzi a napi szükséges ennivaló alapanyagokat.  És minden hónapban adományozott a helyi templomnak 500 rubelt. (Nagyjából 2000 ft.)”

 Ezután kérdeztem rá az oroszországi infláció mértékére. Nem tudott rá válaszolni, hát gyorsan felhívta a mamát a „viberen”! A HALLOTTAKTÓL „LEIZZADTAM!” 

Oroszországban az anyósom által (IS!) vásárolt napi fogyasztási cikkek és alapvető élelmiszerek, zöldség és gyümölcsök árai EGYÁLTALÁN NEM EMELKEDTEK! A REZSIKÖLTSÉGEK SEM! (A gépjármű üzemanyagok nem érintik, de úgy értettem, hogy azok is csak minimális mértékben emelkedtek!)

VISZONT ANYÓSOM NYUDÍJA 20 EZER FORINTNAK MEGFELELŐ ÖSSZEGGEL NŐTT! (Meg hát a nyugdíjak általában ilyen arányban, kb. 22 SZÁZALÉKKAL!)

A feleségem rákérdezett, hogy ez miért érdekel engem? Mikor elmondtam neki, hogy CSAK AZ INFLÁCIÓ ÉRDEKELNE IGAZÁN, azt mondta: várj egy kicsit,- mindjárt megnézem!

A telefonján utánanézett! 

HÁT DRÁGA FELEJIM! EGÉSZEN IZZASZTÓ ADATOT TALÁLT RAJTA! AZ OROSZORSZÁGI INFLÁCIÓ MÉRTÉKE A TAVALYI ESZTENDŐ SORÁN NEM ÉRTE EL AZ 1 (AZAZ: EGY !!) SZÁZALÉKOT!

Az idei esztendő augusztusában pedig a MÉRT DEFLÁCIÓ MÉRTÉKE 0,18 SZÁZALÉK VOLT! Értjük ugye? INFLÁCIÓ HELYETT DEFLÁCIÓ!

Egy „hadviselő” országban!

Ez én balrad.hu adminként úgy fordítanám le, hogy a döbrögisztáni általános áremelkedések átlagosan HÚSSZOROSAI, AZ ÉLELMISZEREK ÁRÁNAK NÖVEKEDÉSE TERÉN PEDIG MNIMUM HARMINCSZOROSAI(!!!) AZ OROSZORSZÁGIAKNAK!

Ráadásul úgy, hogy qrmányunk FOLYAMATOSAN VÉD ÉS ÓV MINKET MINDEN ROSSZTÓL – BAJTÓL!  (Feleségem – aki amúgy akkora hordafan, hogy aki nála nagyobb rajongója a vajdabandának az már festi magát! – a „védelmezésnük” miatti kifakadásaimra mindig csak annyit szokott mondani:  VAN JOBB? Ezzel aztán általában le is töri a harci dühömet. Azt meg tudja, hogy mit nem szabad mondania: JÓ VOLT A SZOCIALIZMUSBAN? AKKOR MIÉRT VÁLTOTTÁTOK LE?) 

 

“Izzasztó információk!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. T. Admin!

    Én mindig a Sparban vettem a 2.8 %-os Budget tejet mert az volt a legolcsóbb. Idén március elején még 205 forintért jutottam hozzá. Most fél év után 425 forint az ára. És ez egy ársapkás termék. Ez így több mint 100 %-os infláció fél év alatt a tej vonatkozásában.
    Milyen 55 %-os éves inflációt akarnak belénk szuggerálni? Megvannak a blokkok. Megvan a bizonyíték, hogy hazudnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com