„A „Z” – művelet mai hírei…” bővebben

"/>

A „Z” – művelet mai hírei…

„Az ukrajnai háború kritikus szakaszába lépett” – jelentette be Jens Stoltenberg NATO -latorszövetségi dirigens.

„Az ukrán erőknek sikerült megállítaniuk az orosz offenzívát Donbasszban, és ismét átvették az irányítást számos terület felett. Az elmúlt napokban jelentős előrelépést tapasztaltunk Herszon és Harkov régiókban” – mondta az Anthony Blinken amerikai külügyérrel közösen tartott tájékoztatón Brüsszelben, szeptember 9-én, pénteken.

Stoltenberg ugyanakkor külön hangsúlyozta, hogy a NATO- latorszövetség továbbra is támogatja Ukrajnát, függetlenül attól, hogy a szövetség tagjai gazdasági nyomást gyakorolnak Oroszországra.

„Az árat, amit fizetünk, pénzben mérik. Míg az Ukrajna által fizetett ár életekben mérhető” – közölte a martalócszervezet főtitkára.

„Október 1 – től tilos elhagyni az országot Ukrajna katonai nyilvántartásába felvett női állampolgárainak. Ugyanazok a korlátozások vonatkoznak rájuk, mint a katonai szolgálatra kötelezett férfiakra”.- közölte Vlagyimir Szmelka, az ukrán hadügynisztérium szóvivője.

„A NATO-szabványokhoz igazodva nemcsak a fegyverek, hanem a katonai nyilvántartások terén is ezek felé haladunk. Ez a rendelet onatkozik a nők és a férfiak számára” – közölte

A rendelkezés értelében minden olyan nő, aki bármilyen szakon végzett oktatási intézményben és megszerezte a megfelelő szakmai végzettséget, köteles megjelenni a területi toborzóközpontban regisztráció céljából, ha a szakmáját a rendelet előírja.

A Herszon régióban tragédiának nevezik az Ukrán Fegyveres Erők „ellentámadásával” kapcsolatos helyzetet, amely a veszteségek számát tekintve már túlszárnyalta a donbasszi ilovajszki és debalcevoi „katlanok” eszteségeit. Ukrajna lakói azonban nem tudnak a katasztrófa mértékéről – a Zelenszkij – rezsim titkolja őket. A halott katonákat „eltűntekként” tartják nyilván, vagy „csendben” eltemették őket.

Figyelemre méltó, hogy az ukrán csapatok Herszon irányú „ellentámadásának” értelmetlenségéről és meggondolatlanságáról már olyan független nyugati szakértők is beszélnek, akiket nem igazán lehet vádolni túlzott Oroszország iránti rajongással.

„Az ukrán »ellentámadás« semmilyen jelentős következménnyel nem járt Oroszország számára” – írja Dan Sabbah, a The Guardian brit kiadásának védelmi és biztonsági rovatának főszerkesztője.

A Guardian Mathieu Boulège brit elemzőt is idézi, aki örül az orosz hadsereg hatékonyságának: „Néhány váratlan ukrán siker után az oroszok visszavették a kezdeményezést a döntő csatában.”

Bojko Nikolov bogár katonai szakértő, a Balkán egyik legnagyobb védelmi kiadványa, a Bulgarian Military munkatársa, arra hívja fel a figyelmet, hogy még a HIMARS használata sem jelentett előnyt az ukránoknak.

Ugyanakkor a rendelkezésre álló információk szerint az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága nem hagyta fel a védelem áttörésének tervét, és – amint azt egyes orosz erőforrások megjegyzik – a megmaradt tartalékokat a harcterületre vonja.

Természetesen minden épeszű ember azt gondolná: „Már megint? Ugyanazon a gereblyére lépnek? Miért és kinek van rá szüksége?

Nem kell messze keresned a választ. Ugyanez a Dan SAbbah a The Guardian már említett cikkében azt íra, hogy ezekre a „demonstratív támadásokra”, amelyek nemhogy nem ásták alá az orosz logisztikát, de még az erősítést is ösztönözték a Herszon régióba, elsősorban a Nyugatnak van szüksége.

Kirill Sztremusov, Herszon Regionális Állami Igazgatóság vezetője ugyanezt az álláspontot képviseli. „Ezt az egész kudarcot vallott offenzívát személyesen Zelenszkij vezette – aki PR-je és az Egyesült Államok és valamennyi nyugati szponzorainak, akik az idén több mint 13,5 milliárd dollárt utaltak ki a kijevi rezsimnek a háborúra – jelezte a szponzoroknak: ő rászolgál a támogatásra, és embereket küldött szándékosan a halálba.”

Minden banális és egyszerű – Zelenszkijnek sürgősen „győzelem” kell szeptember 8-a előtt. Ezen a napon kerül sor a Kijevnek nyújtott katonai segítségnyújtásról szóló megbeszélések új fordulójára a német Ramstein légitámaszponton. Az amerikai légierő európai és afrikai parancsnoksága szerint a hadügyminisztereket és magas rangú katonákat „a világ minden tájáról” összehívták a találkozóra, hogy megvitassák az ukrajnai helyzetet és a biztonsági kérdéseket.

Vlagyimir Kiknadze hadtörténész, az Orosz Rakéta- és Tüzérségi Tudományok Akadémia (RARAN) levelező tagja biztos abban, hogy Zelenszkijnek égetően nagy süksége van ezekre a szörnyű veszteségekre, hogy bebizonyítsa fő támogatójának – az Egyesült Államoknak – Ukrajna ellenálló képességét és megbízhatóságát.

„Ukrajnának minden aktív lépésre szüksége van annak érdekében, hogy az információs téren keresztül tovább mozdítsa elő a kollektív nyugat jelenlegi pénzügyi és katonai támogatásának állítólagos hatékonyságát” – véli Kiknadze.

„Lehetetlen nem egyetérteni Vladimir Kiknadze véleményével. Csak annyit szeretnék a magam nevében hozzátenni, hogy a szláv vérrel erősen kevert „Zelenszkij katonai-politikai műsora nemcsak a kijevi rezsimnek, hanem mindenekelőtt magának a kollektív Nyugatnak is előnyös.” – írja Vlagyimir Vujacsics orosz katonai szakíró.

Csehország, Németország, Franciaország és Hollandia vezetése már megbirkózott állampolgáraik felháborodásával, amelyet az oroszellenes szankciók és a kijevi rezsimnek nyújtott példátlan segítség miatti életszínvonal-csökkenés váltott ki. Európa többi része és az Egyesült Államok is ugyanazon az oldalon van.

Ezért a nyugati politikai berendezkedés szerint legalább országaik parlamenti struktúráit meg kell nyugtatni azzal, hogy megmutatják nekik az „ukrán-nyugati fegyverek” győzelmeit az „orosz hordák” felett, meggyőzve őket arról, hogy a pénzügyi és katonai az áldozatok nem hiábavalók.

Ami Zelenszkijt illeti, a motivációival kapcsolatban már régóta minden világos. Minél több „leküzdött” és „offenzíva”, annál több pénz érkezik a Nyugattól. Nem számít, milyen formában érkeznek – fegyverek, felszerelések, felszerelések, élelmiszerek, pénz vagy személyek -, ez mindegy.

Ennek megfelelően minél több pénze van Zelenszkijnek, annál több esélye van arra, hogy neki kára lenne a dlogból az orosz speciális művelet befejezése után (alatt). Innen ered a vágy, hogy minél tovább harcoljanak – az utolsó ukránig. – állapította meg Vjacsics

Az orosz légierő szállító helikopterei már tegnap megkezdték az erősítés szálltását az izjumi frontra.

Izjum alatt pedig igencsak heves harcok alakultak ki, már tegnap este.

Az orosz reaktív tüzérség „Uragan” rakéta – sorozatvetőket is bevetett azVSzU ellen

Mára virradóan az orosz rakétaerők hatalmas csapássorozatokat mértek az ukrán hadsereg Dnepropetrovszkban, Harkovban és a Nyikolajev régióban lévő bázisaira és csapataira.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium ma délután fontos nyilatkozatot tett a harkovi régióban található Balakleja és Izjum térségében kialakult helyzet kapcsán:

A Donbassz felszabadítását célzó különleges hadművelet kitűzött céljainak elérése érdekében döntés született a Balakleja és Izjum régiókban állomásozó orosz csapatok átcsoportosításáról a donyecki irányú erőkifejtés érdekében.

►E célból három napon belül műveletet hajtottak végre az Izjum-Balakleja térségből az ott lévő csapatcsoportnak a Donyecki Népköztársaság területére történő átszállításának a megszervezésére. A hadművelet során számos figyelemelterelő és demonstrációs tevékenységet hajtottak végre a csapatok valós akcióinak kijelölésével.

►Az orosz csapatok károsodásának megelőzése érdekében az ellenségre az orosz légierő, a rakétacsapatok és tüzérség egybehangolt erős csapásokat mértek.

►Három napon át több mint kétezer ukrán és külföldi harcost, valamint több mint száz páncélozott járművet és tüzérsi löveget semmisítettek meg.

Krasznij Limany továbbra is az orosz csapatok ellenőrzése alatt áll – a várost a mozgósított LNR, a BARSZ és a Nemzeti Gárda csapatai tartják.

Erről Kirill Imasjov, Ridovka katonai parancsnoka nyilatkozott.

Szeverszknél tovább zajlik az ukránok védelmi állásainak ostroma

Az Ukrán Fegyveres Erők és a nacionalisták újabb támadást kíséreltek meg a Herszon melletti Alekszandrovka felé.

„A mieink már várták et. Az ellenséget a tüzérség, sorozatvetők és repülőgépek fogadták a „szürke zónában”. Az ukrán csapatok visszavonultak, hátahagyták a saját sebesültjeiket. Alexandrovka a miénk.

A front különböző szektoraiban az Ukrán Fegyveres Erők és a nacionalisták hatalmas mennyiségű felszerelését és élőerőit semmisítettük meg. Rengeteg ukrán fegyveres holttestét hagyták ott.

Donyecket és Gorlovkát ma reggel ismét ágyúzták Kijev latorjai:

Ma Donyeckben négyen haltak bele a kijevi latortüzérség ágyúzásába

“A „Z” – művelet mai hírei…” bejegyzéshez 32 hozzászólás

  1. Ennyi siker után a szovjeteknek már legalább a Misziszipinél kéne járniuk. Csaxólok.

    1. T. Márió ! Ne tévessze a volt Szovjetuniót a mai Orosz Federációval. A Szovjetuniót a részeges Jelcin, ő előtte pedig a nemrégen elhunyt Gorbacsov verték széjjel !

  2. Eegen!Az ukránoknak meg valahol Vlagyivosztok környékén kellene keresniök az orosz cssapatok szétvert maradékát!
    Szerinted?

  3. Az Orosz csapatok eszeveszett módon menekülnek a DNR területére! Az Orosz Honvédelmi minisztérium meg csak ködösi,t a visszavonulás kényszere miatt. Szép lassan az ukránok kinyomják az orosz csapatokat az ukrán területekről. Konoszenkó pedig végig hazudott ,hogy mennyi mindent megsemisitettek! már ukrán hadseregnek sem kellene léteznie a napi jelentései szerint.

    1. Srácok ezt nem én irtam ez másik Zoli véleménye, én innen ukrajnabol latom hogy ez egy utolsó erőfeszítése az ukran hadseregnek,ha evvel buknak mindent elbuknak es neki állnak béke tárgyalni..

  4. Már Izjumból is elillantak az Orosz csapatok! szegény lakosokat most az ukik kolaborációval fogják vádolni,tömeges kinzások várhatóak és tömegyilkosságok. Ezt akarták az Oroszok? Sok hü-hó a nagy semmiért! Hamarosan bekövetkezik a végső kudarc is számukra, mert már világosan látszik hogy semmit sem fognak a kitüzött céljaikból elérni. Csak hátrafelé haladnak ez elmult hónapokban.

  5. Összeomlott az egész északi és keleti front az Oroszok számára! Napokon belül az ukrán csapatok betörnek Dombászba is!

  6. sajnos a donyecki reptér újra ukrán sőt megerősitett források szerint donyeckbe is betőrtek az ukránok
    puslin menekül
    klasszikus funkcional dislokation(orosz raktárak vezetési pontok támadása)és positional dislokation(az orosz csapatok elcsalása délre) ilyen egyszerű

  7. https://novorosinform.org/v-svatovo-vse-spokojno-voenkor-oproverg-fejki-ukrainskih-smi-103461.html SZVATOVÓBAN MINDEN NYUGODT: A KATONAI TUDÓSITÓ TAGADTA AZ UKRÁN MÉDIA HAMISITVÁNYAIT. Konsztantyin Kolibelszkij, a DPR Népi Miliciájánakk katonai parancsnoka meglátogatta Svatovo városát az LPR-ben, és beszélt a Harkiv régióval határos falu helyzetéről. Az LPR-ben található Szvatovo város az LPR Népi Miliciája és az Orosz Fegveres Erők teljes ellenőrzése alatt áll. Ezt a DPR hadseregének katonai parancsnoka, Konstantin Kolibelszkij mondta, aki személyesen érkezett, hogy ellenőrizze a város helyzetét. A katonai komisszár megmutatta az előfizetőknek a város bejáratát, biztositva, hogy nncs pánik, még kevésbé az orosz csapatok visszavonulása. Az információt az LPR Népi Milicia egy Tretyak hivójelü harcosa is megerősitette. „VALÓBAN EZ HAMISITVÁNY ÉS PROPAGANDA. Nincs pánik. Igen, vannak emberek, akik elmennek, megpróbáljak megvédeni magukat és gyerekeiket. De a mi srácaink sem ringatják a hajót, nem mennek el”-mondta.+ videó.

  8. Egyre valószínűbb, hogy ez egy csapda. Az oroszok meg sem próbálnak ellenállni. A visszavonulás viszont szervezetten, minimális veszteséggel, tüzérségi és légierő támogatás alatt zajlik, láthatóan előre eltervezték. A civileket már jó előre evakuálták.

    Az ukránok győzelmi extázisban rohannak előre, minimális tüzérségi támogatással, teljes orosz légifölény mellett. Az utánpótlás elnyúlik, a helyzetüket nem stabilizálják. A vezetés nem gondolkodik, megrészegíti a hirtelen siker, vagy nem érdekli őket….Sajnos hatalmas vereségbe fognak beleszaladni.

    A másik lehetőség, hogy valamilyen belső árulás történt az orosz tábornoki karban, ennek a valószínűsége szinte nulla.

    1. „…..hogy valamilyen belső árulás történt az orosz tábornoki karban,ennek a valószinüsége szinte nulla” Miért ? Nem lehetetlen, az embereknek a gondolkozás módjába – agyába nem lehet belelátni. Sok minden megtörténhet, de az is lehet, hogy valójában CSABDA, mint ahogy emlitést is tett ennek a lehetőségről, vagy van még egy verziója a dolognak, éspedig, az hogy ezaz egész csak egy ukrán -nyugati propaganda, PÁNIK és FÉLELEM KELTÁS CÁLJÁBÓL, t.Árpi.

    2. Árpi felvetése nem ördögtől való, megmondom miért:
      Ahogy 22 ’30 beírásomban morfondíroztam, hihetetlennek tűnik, hogy Oroszország ennyire ostoba lenne. És ami még közben ma tudomásomra jutott: Putyinék a Moszkva napi ünnepségen nyugodtan paroláztak. Nekik tudniuk kell valami olyanról, amiről senki más nem tud(hat), ez megérzés. De bármi is történjen, semmi sem lesz már olyan, mint az elmúlt 6 hónapban. És az elmúlt 30 évben.

  9. https://novorosinform.org/vsya-territoriya-lnr-pod-kontrolem-soyuznyh-sil–miroshnik-103463.html AZ LPR TELJES TERÜLETE A SZÖVETSÉGES ERŐK ELLENŐRZÉSE ALATT ÁLL-MIROSNIK. Rodion Mirosnik, az LPR oroszországi nagykövete TAGADTA, hogy az ukrán médiát azUAF fegyvereseinek a köztársaság területére való behatolásáról sújtották. A diplomata szerint az UKRÁN HATÓSÁGOK ILYEN ÜZENETEKKELPRÓBÁLNAK PÁNIKOT KELTENI. „Most volt egy komunikációs ülésen Szeverodonyeckkel, Liszicsanszkkal, Stabelszkkel, Szvatovóval- ezek mind az LPR északi területei. Az Ukrajna által terjesztett pletykák, túlzottan el vannak túlozva. A helyzet mindenhol nyugodt és stabil, teljesen az LPR ellenőrzése alatt áll”-irtaMirosnik a távirati csatornájában.

  10. Van egy olyan érzésem , hogy kiürítik a területet (civil,katonai) behuzzák az ukikat és szerrá bombázzák őket .
    Úgylegyen .

  11. Inkább a liberál fasiszta nyugatot+legfőbb mecénást Rongymérikát húzzák be!
    Ha valaki nem vette volna még észre, ez már nem Orosz-Ukrán háború!
    Javasolnám elolvasásra Csikós Sándor:Miért késlekedik Putyin című cikkét!
    Lehet olvasni és vitatkozni!Valószínű hogy mindkettőt, az orosz vezetésnek köszönhetjük!!!

  12. Ukrajna a hét elején ellentámadást indított az orosz erők ellen. Ez az ellentámadás jelenleg is tart. A halottak száma egyetlen területen: legalább 4000 halott a csatatéren, és egyre rosszabb.

    Titkos hírszerzési források MEGerősítették számomra, hogy Ukrajna szörnyű veszteségeket szenved el. Több mint három – egymástól független – forrás arról számol be, hogy legalább négyezer halott ukrán katona feküdt még mindig a csatatéren „Szuhoj Sztavkánál, Viszokopole külvárosában és Poszad-Pokrovszkij közelében”, amint az látható. a fenti térképen.

    Míg Ukrajna DE előrehaladt, és DE áthatolt az orosz védelmi vonalakon, tényleges mészárlás zajlik; nagyon súlyos veszteségekkel mindkét oldalon , de Ukrajna sokkal több veszteséget szenvedett el, mint Oroszország.

    A Hal Turner Rádióműsorban tegnap este beszámoltam hallgatóságomnak, hogy a Moszkva körüli „körgyűrűt” lezárták a közforgalom elől, és tele van katonai járművekkel és felszerelésekkel. Moszkva legalább 600 km-re van a csatatértől.

    Nemrég kaptam péntekről VIDEÓT, amely a Moszkva körüli körgyűrű lezárását mutatja be a polgári forgalom számára. Ezt tegnap (pénteken) vette egy autós Oroszországban, mivel a dugulás folyamatban volt:

    Az oroszországi autós azt mondta: „Ez az út **soha** nem volt lezárva a civilek elől, mint ez, vagy ilyen sokáig, bármilyen katonai tevékenység miatt. Ez nagyon szokatlan.”

    Azok a katonai egységek utoljára indultak (moszkvai idő szerint) a frontra. A konvojra jellemző sebességgel, moszkvai idő szerint szombat délután kezdenek megérkezni a frontra.

    Több mint hetvenötezer (75 000) további orosz katona van mozgásban. Ezek a csapatok Oroszország keleti katonai körzetéből érkeztek, egészen Vlagyivosztokig, és az elmúlt három hétben Moszkva területére szállították őket. Kezdetben úgy gondolták, hogy ezeket a csapatokat normál csapatváltásban használják majd. Azonban MOST úgy tűnik, hogy Ukrajna ellenoffenzívája azt eredményezhette, hogy ezeket a csapatokat erősítésként a frontra küldték.

    Amikor ez a csapat megérkezik a színházba, az nemcsak Oroszország javára billenti a mérleget, hanem Oroszország javára is billenti a mérleget.

    Mindezek a további harcok és halálesetek annak a közvetlen következménye, hogy az Egyesült Államok és Európa beavatkozik Oroszország különleges katonai műveletébe. Ha a nyugat nem segíti Ukrajnát, ez a konfliktus már Oroszország győzelmével zárult volna. Az összes további ukrán, akit meggyilkolnak, haldoklik, mert az USA/EU/NATO újabb csatákban löki előre az ukránokat.

    Hogy ez meddig tart, az nem világos, de tegnap a világ kapott egyfajta utalást: a NÉMET védelmi minisztérium bejelentette: „Nagy mennyiségű fegyvert és lőszert szállítottunk Ukrajnának, de elértük a határt.”

  13. Hármas forgatókönyv valamelyikét vázolja fel a pronews görög oldal, ami felettébb valószínű, hogy most a második és később a harmadik forgatókönyv szerint fognak az orosz hadműveletek lezajlani különböző stratégiai célokkal.
    „Orosz visszavonulás Kelet-Ukrajnában: A 3 forgatókönyv, ami… még B. Putyint is érinti – Az oroszoknak azonnal reagálniuk kell”

    „Három forgatókönyv történhet a kelet-ukrajnai fronton az oroszok visszavonulása, valamint Izium, Kupjanszk és Liman városok ukránoknak való átadása után.

    A délelőtti órák óta ismertté vált, hogy Kelet-Ukrajnában számos fontos és stratégiai fontosságú várost foglaltak el a kijevi erők, ami komoly problémát jelentett az orosz erőknek, és több ezer orosz ajkú menekülthullámot okozva az orosz földekre. kerüljék az ukrán neonácik szervezett etnikai tisztogatását.Mindenesetre, ha nincs azonnali orosz reakció, ez a visszavonulás magát B.Putyint érinti, hiszen ami most zajlik, az még a „Moszkva” elsüllyesztésénél is nagyobb vereség.

    Az első forgatókönyv szerint az oroszok egyszerűen elvesztek és összeomlottak a keleti fronton, mert nem rendelkeznek elegendő erővel és nincsenek tartalékaik.Elméletileg az oroszok az orosz hadsereg teljes haderejének egytizedét telepítették Görögországnál nagyobb területen Ukrajnában.
    Tehát vannak vagy kellett volna tartalékok az Ukrajnában harcoló 140 000 orosz megerősítésére.
    A jelenleg ott harcoló erők gyakorlatilag nem elegendőek egy olyan hadsereg leküzdésére, amely sok milliós nagyságrendű lakosságból tartalékokat tud szerezni, még akkor is, ha az orosz ajkú lakosságot kizárjuk.

    A második forgatókönyv szerint ez egy orosz taktikai lépés, amellyel az oroszok olyan nagy teret akarnak létrehozni, amelybe ukránok ezreit lehet becsábítani, azt hiszik, hogy zavartalanul haladnak előre.E forgatókönyv szerint az orosz visszavonulás hirtelen leáll, és az Orosz Légierő és az Orosz Tüzérség masszív akcióba lép egy nyílt területen, ahová az ukrán egységek nem tudnak fedezni.
    Az orosz védelmi minisztérium egy ideje arról számolt be, hogy jelentős légideszant erőket küld Harkiv térségébe.

    De van egy harmadik forgatókönyv is, amely a második változata.
    Ez a forgatókönyv azt akarja, hogy az oroszok átcsoportosuljanak olyan területekre, ahol erősebbek a védelmi vonalak, erősebb adminisztráció és sűrűbb az utánpótlási vonalak, mert Moszkvában stratégiai célként tűzték ki a háború végtelenségig történő folytatását, mert tudják, hogy egy hosszú távú konfliktusban A lemorzsolódás és a nyugatra télen érkező gazdasági katasztrófa miatt az európaiak nem tudják továbbra is támogatni az ukránokat katonailag és pénzügyileg.

    Moszkvában ugyanis lemerült állapotot akarnak, hogy az európaiak végül kénytelenek legyenek feloldani az összes Oroszországgal szemben kimerültségük miatt bevezetett szankciót.
    Ennek a forgatókönyvnek azonban, akárcsak az első forgatókönyvnek, van egy fontos mellékhatása: Kelet-Ukrajna orosz származású lakosainak ezreinek kényszerű távozása őseik földjéről orosz földekre, hogy elkerüljék az ukrán mészárlásokat.

    Ez politikailag nagyon sokba fog kerülni Vlagyimir Putyinnak, mert senki sem fogja elfogadni, sem a katonai vezetés, sem az orosz társadalom részéről.És amikor azt mondjuk, hogy politikailag kerülni fog, akkor azt értjük, hogy Vlagyimir Putyinnak magába a hatalomba kerülhet, hacsak ez nem egy olyan terv, amelyben Moszkva a további terjeszkedés gyengeségét látva az orosz lakosságot részesíti előnyben, hogy orosz földekre jöjjön.

    Ez utóbbi azonban nehezen valósulhat meg, mert azt az orosz társadalom nem tudja „megemészteni”.
    Ez egy olyan forgatókönyv, amely nagyon súlyos költségekkel jár az orosz vezetés számára. A gyakorlatban az egyetlen forgatókönyv, amely Oroszországon belül lenne elfogadható, a második.
    De ha ez igaz, az a következő napokban kiderül…

  14. „Szerintem erre senki sem számított, valami ismeretlen fegyver állhat a háttérben ?????????????????” -kérdi ehnaton.
    Mondhatnám , hogy ez az ismeretlen fegyver a nagyképűség és az orosz dilettantizmus. És tulajdonképpen ha összerakom a múlt eseményeit, akkor igazam is lenne. „Mit nekünk HIMARSOK, mit nekünk szankciók, mit nekünk NATO hírszerzés és műholdas célpontkijelölés, mit nekünk 1 milliós ukrán hadsereg stb.?
    De nem merem ezt mondani. Mert mindez akkora blődségnek tűnik 150 ezer orosz katona hadrendbe állítása mellett, hogy már nem dilettantizmusnak tűnik, hanem bűncselekménynek. Azt viszont nem akarom elhinni, hogy az orosz vezetés tudatosan és szándékosan Oroszország és az orosz nép megaláztatását, vereségét, több évtizedre előrevetített nyomorúságát, kiszolgáltatottságát akarta elérni.
    Tehát itt kell lenni valami olyasminek, amiről mi még nem tudunk, valami olyasminek, ami az orosz magatartás eredője, és amiről az oroszok hallgatnak.

  15. Te idióta szánalmas! Olvasd már el mit ír Zoli! ( Nem a te klonod hanem az ott élő). Te legfeljebb a meseskonyvbe való lazalmaidat frocsogod.

  16. Űdv.srácok.Megint csak a privat véleményem tudom leirni.sok ismerős sok itteni ember lett a frontra vezényelve ,az ukrán haderő az összeomlás szélén áll.bizonyitani kell az itteni vezetesnek hogy kapjanak ujabb támogatást (fegyvert+pénzt) ezért ugy mint augusztus 30. aán felaldozták a kárpátaljai 128. Dandárt.úgy most is megteszik másokkal.amiket elfoglaltak a messzi fronton nezzetek meg mekkora falvak…onnan a civil népesség egyreszt félelemből vagy épp munka illetve penz hiany miatt mar rég máshova költözött, tehát védelem nincs ott semmilyen részről.ezeket elfoglalni hamar lehet.Az ukrán media meg tudjuk,milyen őszinte..a bolhabol elefántot lehet csinálni.de ezek tenyleges kilometerek az üres semmiben.viszont jól hangzik.kérdem én hol fognak megállni mert ott már nincs hova bújni ha megszorjak őket.. egyebkent meg 6 hónap utan kötelező lenne megadni hogy mennyi vesztesége volt az ukrán haderőnek..de ezt nem teszik.mind a két fél hazudik sajnos.igazat kiszűrni számunkra szinte lehetetlen.meglatjuk mit hoz a holnap.a Zoli nevet ezentul nem használom mert valaki szintén igy jelentkezik be … ezentúl Kárpáti Zoli a blog nevem.))

  17. Ranger48
    Nézzük a földrajzot, Iziumtól nyugatra van a Doneck-folyó, ami terészetes határvonal. Ettől nyugatra már nem mentek nagyon az oroszok.
    1. Ezt a védvonalat használták ki, gondolván ugyse támadnak az ukránok, meggyengítették a védelmet, átcsoportosítottak. Aztán támadtak az ukránok és összeomlott a védelem. Ez lehetséges, de miért nem látták az ott gyülekező ukránokat, mert ekkora támadó haderőhöz minimum 1000 páncélozott harcjármű kell.
    2. Látták az ukrán csoportosulást, hagyták, hogy támadjanak, becsalogatják öket a donyeck-folyó keleti területére, majd észaon ellentámadást hajtanak végre és elvágják öket a fő erőktöl. Nem lehetséges a visszavonulás bedarálják az ukrán támadó erőket.
    A következő napok majd választ adnak a kérdésekre.

  18. A fenébe is! Most jutott eszembe egy kb. 6-7 napja az orosz pravdában olvasott cikk, mely szerint tovább kell lassítani a Donbaszi előrenyomulást azért, mert Oroszország a téli problémákat (villany, gáz, élelmiszer-, nyugdíj hiánya stb.) mind Ukrajna nyakába akarja varrni, a helyi lakosság haragja, dühe ne Oroszország, hanem Ukrajna felé irányuljon. Ez egy kb. 4 mondatos, jelentéktelen hír volt (nagyjából csak úgy mellékesen buggyant ki), de lehet, hogy itt van a kutya elásva?

  19. Na erre még rátett egy lapáttal valami Danilov nevű ukrán mufti, aki azt állítja, hogy Ukrajna most már nem fog megállni az orosz határnál. 1 hete kérdeztem: Honnan ez az ukrán önbizalom?
    Most ugyanezt kérdezem, de a választ most még nem fogjuk megkapni, bár sejtjük. Az ukránok most Vugledár körül fognak (akarnak) támadni, remélem nem csak én tudok róla. Ennek kimenetele közelebb visz minket a válaszokhoz is.

  20. Te eszeden vagy ember? Miket beszélsz?
    Nem véletlen hozol ki a sodrából néhány embert.
    Ez egy társasjáték. Hol kerék hol talp.
    Ráadásul történelmet hamisítasz:
    IIVH során több mint ezer helyi csatát (köztük olyan apró kis csatákat mint pl éppen Kiev ostroma, vagy a Krím a szevasztopoli csata, a híres kisföld) vesztett az orosz hadsereg és 4 millió katonát ezekben.

    Mi is lett a háború eredménye? Emlékszel?
    Három butaságot csináltak amit én már március elején beírtam ide. Le is hurrogtak rendesen, bár nem zavar mert nem vagyok szakértő. De az emberismeret alapján……
    Az első fegyverszállításnál oda kellet volna egy taktikai atomot nyomni, ahogy ígérték.
    Ma nem lenne kérdés.
    Azt is elismerem, hogy gyáva volt az orosz vezetés.
    Továbbá a másik nagy hiba a polgári lakosság támogatásának helytelen értékelése.
    A támadó hadseregnek a fronthoz képest elenyésző létszáma.
    Ezen a hibák árát meg kell fizetni.

    Jósolni fogok (mint laikus)
    Ha most sem vet be tömegpusztító fegyvert (nem feltétlen atomot) és ragaszkodik a KKM-hez Oroszország akkor elkerülhetetlen lesz a világháború, vagy egy súlyos orosz vereség.
    Nagyot kell ütni és nem finomkodni tovább.
    Ahogy azt fél éve leírtam itt.
    Nem a levegőbe beszéltem és most sem.
    Köszönöm a lehetőséget

  21. Nem vetted be a gyógyszeredet nem mentél levegozni! Gyorsan potold! És hátha észre veszed hogy kezed belelog a bilibe lazalmaid közepette! És mossál fogat ugyanis a sok savas bofogesed tönkre teszi a fogaidat! Utána már nem fogsz tudni ragni és így megemészteni sem! Nem aggódik senki!

  22. Üdv Balo!
    Meg kell védenem ehnatont, mert ő ugyanúgy akarja az orosz győzelmet, mint mi, vagy balo.
    A kritikai szemlélet egyáltalán nem baj, inkább az a baj, hogy sem ehnaton, sem 78sansz, sem balo tanácsaiból nem valósult meg semmi. Nyilván mi, mint magyar fotelforradalmárok árkon kívüli gyepmesterek vagyunk, de mivel mi nem orosz szemüvegen keresztül szemléljük az eseményeket, sokkal tárgyilagosabb és reálisabb a nézőpontunk. Nagyon sok orosz kommentet olvastam az elmúlt 6 hónapban, és azt kell mondanom sajnos, hogy nagyobb részük – velem és ehnatonnal szemben -, egyáltalán nem érezte problémának az orosz tökölődést és a fehér-kesztyűs simogatást, és sokszor viccesre vették , kiröhögték az ukrán ellentámadásra vonatkozó híreket.
    Én nem regisztráltam fel, mert bár beszélek oroszul , de azért inkább csak konyhanyelven, de már bánom, mert ha orosz oldalakra kommenteltem volna, talán több realitást és figyelmet közvetíthettem volna Oroszországba. (Bár akik ezt tették, azt meg lehurrogták.)
    Most az orosz kommentelők többsége teljesen átesett a ló túloldalára, és most már sokkal sötétebben látják a háborút, mint pl. én.
    Ez sem jó, mert ha ez a letargia az orosz társadalomban is eluralkodik, akkor az ukránok tényleg elérik a céljukat, és akár orosz önfeladáshoz is vezethet.
    Tehát tényleg radikális változtatásra van szükség az orosz hadvezetés részéről. Mi is ezt mondjuk, tehát ugyanazt akarjuk, esetleg más stílusban.

  23. Érdekes ennek az eseménynek a megitélése globalice pl. Francia :

    Hatalmas ukrán emberveszteségről és rengeteg sérültről számolt be a France 2 televíziócsatorna. A kramatorszki kórházban készült riportjuk címe: ellentámadás, de milyen áron?
    A francia csatorna riportjában folyamatosan érkeznek az ukrán fegyveres erők sebesült katonái a kramatorszki kórházba, akiket az ellentámadásra vezénylet Zelenszkij.

    Az orosz védelmi tárca hadjelentésében vasárnap közölte, hogy a Mikolajiv-Krivij Rih és Harkov irányában szeptember 6. és 10. között a kijevi rezsim katonái közül több mint 4000 meghalt, 8000 pedig megsebesült.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com