(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)
Teleki 1940. szeptember 4-én mind a képviselőház, mind a felsőház ülésén méltatta a bécsi döntés jelentőségét. Ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy az ország nemcsak számottevő területekkel, hanem nemzetiségi tömegekkel is gyarapodott, s helyes nemzetiségpolitikával gondoskodni kell arról, hogy valamennyien jól érezzék magukat az ország határain belül. A Szociáldemokrata Párt központi tájékoztatója igen pozitívan értékelte Teleki állásfoglalását, és hangsúlyozta: „Ne csak a Bécsben reánk kényszerített német nemzetiségi egyezményt tartsuk be.”1 A bécsi egyezmény diktátumjellegét a német birodalmi napisajtó sem igyekezett különösebben palástolni; inkább indokolták azt az eddigi magyar nemzetiségpolitikára utaló „nem mindig tapintatos, kritizáló megjegyzésekkel”.2
A bécsi egyezmény teljes értékű leleplezését a forradalmi munkásmozgalom nemzetközi irányító szerve, a Komintern Végrehajtó Bizottsága 1940. szeptember 5-i, a Kommunisták Magyarországi Pártja feladataira vonatkozó határozatában találhatjuk meg. Hangsúlyozza a magyar uralkodó osztályok felelősségét – valamint az egyezmény elleni harc megindításának szükségességét, éppen a német kisebbség érdekében is. E szerint „a pártnak meg kell kezdenie a munkát a magyarországi német kisebbség dolgozó tömegei körében, hogy kiragadja őket a német imperializmus ügynökeinek befolyása alól, és megnyerje őket oly célból, hogy szolidárisan együtt harcoljanak a magyar néppel Magyarország uralkodó osztályai ellen. A német kisebbség védelméről Németországgal kötött szerződés csak az első részlettörlesztés arra a számlára, amelyet a német imperializmus az általa adott segítségért Magyarországnak be fog nyújtani. Ez a szerződés eszköz arra, hogy biztosítsák a német imperializmus akaratának maradéktalan érvényesülését az ország egész gazdasági és politikai életében. Le kell leplezni, hogy ez a szerződés nemcsak Magyarország nemzeti függetlensége ellen elkövetett merénylet, hanem merénylet a német kisebbség dolgozó tömegeinek demokratikus jogai ellen is, mert ezeket a tömegeket kiszolgáltatják egy fasiszta klikk korlátlan parancsuralmának, és a német imperializmus Magyarország feletti uralmának támaszaivá akarják őket átváltoztatni.”3
A történelem igazolta e határozat megállapításainak, iránymutatásának helyességét. Valóra váltásához kevés volt ugyan az illegális KMP szervezeti ereje, de talán nem alaptalanul hozzuk összefüggésbe bizonyos mértékig e határozattal is azokat a pozitív erőfeszítéseket, amelyek utóbb az SZDP-ben is jelentkeztek a német lakosság körében végzendő munka tekintetében.
A Nyilaskeresztes Párt részéről Vágó Pál már a bécsi egyezmény megkötésének napján, augusztus 30-án tárgyalt Baschsal az egyezmény folytán előálló új helyzetről. Kijelentette, hogy a Nyilaskeresztes Párt az egyetlen, amely „őszinte örömmel üdvözli a Volksbund sikerét”, de sajnálatosnak tartja, hogy azt nem a nyilas nemzetiségi törvényjavaslat alapján, hanem az élesen nyilasellenes Teleki-kormánnyal való megegyezés útján érte el. Bár „a Nyilaskeresztes Párt az egyetlen, amely áldozatos és elszánt harcot folytat a Teleki-kormány németellenes, zsidó-angol politikájával szemben” – mondotta -, e harcában sajnálatosan nélkülözi a Volksbund hathatós támogatását, mert az előnyösebbnek tartja a jelenlegi kormánnyal való egyezkedést, s ezzel a magatartásával akadályozza a magyar nemzetiszocialista mozgalom megerősödését. Basch azonban a Vágó által hangsúlyozott „nyilvánvalóan hasonló szemlélet és érdekközösség” ellenére mindegyre csak azt hajtogatta, hogy „a német népcsoport álláspontja a magyar kormánnyal szemben nem lehet más, mint a német kormányé; ha Teleki jó a Führernek, neki, Baschnak is jó kell hogy legyen”.4
A német Biztonsági Szolgálat jelentései szerint a magyarországi német népcsoport általános örömujjongással fogadta a bécsi kisebbségi szerződés hírét.5 A szerződést követően, szeptember 8-án, a Volksbund magában a fővárosban is helyi csoportot hozott létre, amit korábban aligha engedélyeztek volna. Dr. Georg Goldschmidt, helyettes népcsoportvezető méltatta a bécsi szerződés jelentőségét. A részvevők viharos lelkesedéssel fogadták bejelentését arról, hogy ezentúl a magyarországi németek is szabadon kinyilváníthatják nemzetiszocialista világnézetüket.6
A második bécsi döntés folytán Magyarországhoz került németek számát a DAI 90 000-re becsülte: 43 000 észak-erdélyi szász és 47 000 szatmári sváb bekapcsolódásával számolt.7 A volksbundista propaganda a népcsoport gyarapodását 100 000-re kerekítette, s ezzel immár több mint 800 000 fős magyarországi német népcsoportról beszélt. Különösen a szatmári svábok száma volt bizonytalan. A magyarosító tendenciájú 1910-es népszámlálás mindössze 6000 főt ismert el közülük németnek. 1918 után a román uralom érdekében állt, hogy támogassa a Szatmár-vidéken kibontakozó német disszimilációs törekvéseket; a magyarosításban korábban szerepet játszott iskolák helyébe német iskolák léptek. 1940 őszén tehát erősen megváltozott körülmények fogadták a visszatérő magyar uralmat a Szatmár-vidéken.8 Várható volt, hogy meg fogják kísérelni, ha nem is a korábbi állapot helyreállítását, de mindenesetre a disszimilációs tendencia megállítását, visszaszorítását. Amikor a bécsi kisebbségi egyezmény kikötötte a Magyarországhoz csatolt területek németsége áttelepítésének lehetőségét, elsősorban a szatmári svábokat tartotta szem előtt. Az erdélyi szászok hét évszázados tradícióik, gazdaságilag is megalapozott magas fokú szervezettségük, öntudatosságuk folytán kevésbé voltak kitéve az asszimilációnak, sőt mint dr. Isbert, a DAI főmunkatársa rámutatott, fontos szerep várt rájuk a magyarországi német népcsoport kiépítése szempontjából. Amikor ugyanis a bécsi egyezmény lehetővé tette ezt, a legfőbb problémájuk volt, hogy úgyszólván hiányzott a nem asszimilálódott vezető réteg. E hiány pótlása szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítottak az erdélyi szászok bekapcsolódásának.9
Áttelepülési felhívást egyedül a szatmári svábok vezetői tettek közzé, mégpedig nyomban a területátcsatolás után.10 De a német birodalomban (értsd: annak hódított lengyel területein) kilátásba helyezett boldogabb jövőt ígérő szólamok nem ellensúlyozhatták megfelelően a szatmári svábok talán szűkösebb, de ténylegesen birtokolt javaik elhagyása feletti kockázatot. Sokatmondóak voltak a kiadott cáfolatok, melyek szerint „az állítólagos tiltakozó gyűlésekről szóló híresztelések merő kitalálások”. Végül is az áttelepítési propagandát október közepén leállították.11
A magyarországi német népcsoport helyzetéről és a bécsi szerződés által megnyíló lehetőségekről Basch 1940. szeptember 12-én előadást tartott a berlini Népi-német Klubban (Volksdeutscher Klub). Az ülést a VoMi helyettes főnöke, Behrends nyitotta meg, a szerződést fordulópontként értékelve a magyarországi német népcsoport történetében. Basch előadásában behatóan fejtegette: a szerződés lehetőséget ad arra, hogy a népcsoportvezetőség messzemenően megváltoztathassa eddig követett taktikáját. Eddig ugyanis tekintettel kellett lenniük a német birodalom külpolitikai érdekeire. A Volksbund kénytelen volt munkáját a legnagyobb mértékben leplezni. Ifjúsági szervezetének például már 6 hónapja 14 000 tagja van, de 3 népcsoport-vezetőség csak néhány százról beszél. Ebben a helyzetben különleges eszközökkel, így például a német népdalnak a magyarországi németek körében való életre keltésével igyekeztek elszakítani a németeket a magyar kultúrától. Mint Basch hangsúlyozta: mindig az volt a jelszava, hogy a magyarországi németek maradéktalan önállóságára kell törekedni, nem szabad eltűrni semmiféle politikai párthoz, gazdasági vagy hivatásrendi érdekcsoporthoz való kapcsolatukat.12
Basch tehát önmaga vallott előadásában arról, hogy csupán kényszerűségből, a német birodalom külpolitikai érdekeire való tekintettel folytatott olyan taktikát, amely ártatlan népdalkultusszal s hasonlókkal leplezte a valódi célt, a magyar élettől, a magyar kultúrától való elkülönülést s a disszimilációnak nevezett regermanizációt. Bár hangsúlyozta előadásában, hogy a szerződés nem jelent végleges rendezést, s számolniuk kell a magyarok ellenállásával, kijátszási törekvésével, úgy vélte – mint látni fogjuk, tévesen -, a német birodalom külpolitikai érdekei nem fognak többé korlátozólag hatni a népcsoport, érdekeinek érvényesítésére, sőt a bécsi szerződés szilárd alapot fog jelenteni ahhoz.
A Népi-német Klubban tartott előadás csak egyik, s nem is legfontosabb eseménye volt Basch ekkori, nyolcnapos berlini tartózkodásának. Döntő jelentőségűnek az SS birodalmi vezérével, Himmlerrel folytatott tanácskozását kell tartanunk, aki a bécsi szerződés alapján teendő azonnali intézkedésekre adott utasításokat a népcsoportvezetőnek. „A Volksbund kiépítése az egész népcsoport vezető szervévé” – ebben jelölte meg Himmler az alapvető feladatot. Ezzel kapcsolatban a legsürgősebb teendő, hogy Basch a VoMi segítségével haladéktalanul kiválassza azokat, akiket a vezetésre, szervezésre, propagandára stb. alkalmasnak tart. Ezeket a német birodalomban fogják kiképezni, s a lehető legrövidebb időn belül munkába állítják a magyarországi szervezet felépítésére.
A Volksbund a megbízható népi-német vezető réteget párt gyanánt tömörítő politikai szervezet legyen, s mint a birodalomban az NSDAP a maga ún. kapcsolt szervezeteit (angeschlossene Verbände), ez irányítsa – ha nem is feltétlenül külsőleg láthatóan – a népcsoport sürgősen kiépítendő ifjúsági és nőszervezetét, gazdasági és kulturális intézményeit. Ezekhez csak megbízható népi-németek, de mellettük megbízható disszimiláns elemek is tartozhatnak.
Az ifjúsági és a nőszervezet fogják alkotni a Volksbund mint mag körül az első gyűrűt az egész népcsoport koncentrikus szervezeti kiépítésében. Az ifjúsági szervezettel összefüggésben létrehozandó sportszervezetnek különös jelentőséget kell tulajdonítani, mert ebbe a fegyverbíró ifjúság tömörítendő. „Ha eljön az ideje, ez a társaság a tisztán sportkiképzésen felül a birodalomban további kiképzést kap” – mondotta az SS-kiképzésre gondoló Himmler.
A népi-németek további, még szélesebb körének megnyerésére rögtön hozzá kell kezdeni egy szociális segélyszervezet, a Német Népsegély (Deutsche Volkshilfe) megteremtéséhez, melynek mintája a német birodalmi Nemzetiszocialista Népjólét (NSV = Nationalsozialistische Volkswohlfahrt) intézménye. Nagyvonalúan lehetővé kell tenni, hogy ebbe mindenki beléphessen.
A gazdasági szervezkedés célja: védelem a magyar gazdaságpolitikával szemben, és a zsidók kiszorítása a kereskedelemből. A Volksbund egy paraszti és egy iparos-kereskedő hivatásszervezetet (Berufsorganisation) fog felállítani, s egy központi gazdasági hivatal létesítésével kiépíti a szövetkezeti hálózatot, továbbá népi-német bankot hoznak létre megfelelő fiókhálózattal. Magyarországra küldendő német birodalmi szaktanácsadók fogják segíteni ezt a munkát, akik egyfelől a VoMi-nak, másfelől a népcsoport-vezetőségnek tartoznak felelőséggel. Himmler és Basch eleve számolt azzal, hogy a magyar kormánnyal csak nagy nehezen tudják elfogadtatni a szaktanácsadókat.13
Himmler nyomatékosan utasította Bascht, hogy azonnal meg kell kezdeni a német népcsoport állományfelvételét (Bestandaufnahme), népiséget megvalló nyilatkozatok beszerzése és népi-német igazolványok kiadása révén. Mint mondotta, már készítik az ehhez szükséges nyomtatványokat, s hamarosan meg fogja azokat küldeni. Basch aggályoskodott amiatt, hogy a fényképes német faji igazolvány (Ahnenpass) bevezetését – amely egyrészt a német fajiság egyéni megvallását, másrészt ennek a népcsoport-vezetőség általi elismerését tartalmazza, s nem tévesztendő össze a Volksbund tagsági igazolványával – „a magyar kormány félre fogja magyarázni”. Mint mondotta, különben sem tudná a Himmler által kívánt egymillió példányt elhelyezni, jelenleg legfeljebb 140 000 igazolványt fogadhat el. Himmler ragaszkodott elgondolásához, de méltányolva a magyar kormány „érzékenységét”, kijelentette: „Akkor egy piros-fehér-zöld csíkot fogunk rányomtatni.”14
Basch hazatérése után, szeptember 17-én, azonnal tárgyalásokba kezdett a magyar kormánnyal, s nyíltan Himmlerre mint a külföldi német népcsoportok legfőbb irányítójára hivatkozva próbált érvényt szerezni tőle kapott utasításainak. Teleki miniszterelnök nem volt hajlandó őt személyesen fogadni; a népcsoport állományfelvétele ügyében Pataky Tibor miniszterelnökségi államtitkárral, majd Keresztes-Fischer belügyminiszterrel tárgyalt. Míg Pataky már korábbról is ismert álláspontja az volt, hogy csak azok tekinthetők a népcsoporthoz tartozóknak, akik a legutóbbi népszámláláskor németnek vallották magukat, Keresztes-Fischer szerint csak a Volksbund-tagok tekinthetők a német népcsoport tagjainak. Basch ehhez a bécsi szerződés vonatkozó részét idézte, mire a belügyminiszter kijelentette, hogy a népcsoporthoz tartozás abban szereplő meghatározása ellentétes a magyar törvényekkel. Ezt a szerződés aláírása előtt kellett volna megfontolni, válaszolta Basch. E tárgyalások alapján mindenesetre megerősítve látta azt a már Berlinben jelzett aggályát, hogy a magyar kormány meg fogja kísérelni az egyezmény szabotálását. Szeptember 21-én jelentette a VoMi-nak, hogy a magyar kormány ki akar térni a népcsoport állományfelvétele elől.15
E napokban Basch nem nagyon titkolta, sőt „bizonyos hangsúllyal” közölte, hogy Berlinben mindent tudnak, ami Budapesten történik. Tudják azt is, hogy Pataky államtitkárnak a Volksbunddal kapcsolatban „elvizesítési” tervei vannak, és a katolikus elemek is oppozíciót készítenek elő.16 Basch értesülései, amelyeket közvetlenül a nemzetiségi ügyosztály egyik főtisztviselőjétől kapott, s amelyeket Berlinben ezúttal maga hozott „az illetékesek” tudomására, megbízhatók voltak. Serédi Jusztinián hercegprímás ugyanis szeptember 11-én levelet intézett Pintér László kanonokhoz, akit felszólított, hogy a vezetése alatt álló Magyarországi Német Népművelődési Egyesületet a magyarországi német katolikusok egyesületének jellegével igyekezzen a továbbiakban fenntartani, vagy ha ez nem lehetséges, a Basch-féle mozgalomhoz csatlakoztatni, de csak azzal a föltétellel, hogy az összes hazai németek, tehát azok is, akik eddig Baschékhoz tartoztak, a kormánytól elfogadott katolikus szárnyba is beléphetnek.17
Az ilyen tervek hallatán és az ellenállás jelei láttán Basch fenyegetődzésekre ragadtatta magát. Szeptember 24-én a dr. Karl Strölin, „a külföldi németek városává” nyilvánított Stuttgart főpolgármestere, a DAI elnöke tiszteletére a budapesti német követségen adott ebéd alkalmával „nyomatékkal” hangsúlyozta: „magyar hivatalos részről teljes határozottsággal azt a szándékot látja fennforogni, hogy a bécsi szerződés rendelkezéseit a gyakorlatban lehetőleg hatálytalanítsák”. Kijelentette, hogy a magyar kormány a bécsi egyezmény kijátszására irányuló politikájával „katasztrofális következményeket idézhet elő”. Ekkor a jelenlevő Szegedy-Maszák Aladár és Thierry Heribert magyar külügyi főtisztviselők megkérdezték tőle, hogyan érti ezt, mire Basch így válaszolt: „Megérhetik, hogy államukat szétverik.”18
Thierry követségi tanácsos azonnal jelentette ezt Csáky külügyminiszternek, aki magához kérette a népcsoportvezetőt, de korántsem azért, hogy kérdőre vonja inkriminált kijelentéséért. Az esetről beszámoló jelentést ugyanis Basch jelenlétében eltépte, és megértéséről biztosította őt: „A magyarországi németkérdés iránt én mindig megértő leszek, már csak azért is, mert nem tudnám elviselni, hogy feleségem népét – ő ugyanis birodalmi német volt és nemzetiszocialista – bármi módon is gyalázzák és elnyomják.” Nemcsak a Volksbundnak nem tetsző köztisztviselők leváltására irányuló, erőteljesen hangoztatott követelést támogatta Keresztes-Fischerrel szemben, hanem magáévá tette a Volksbundnak azt a követelését is, amely a honvédség megbontására, a népi-németek elkülönített katonai szolgálatának megvalósítására irányult.19 A magyar külügyminiszternek ez a feltűnő állásfoglalása nyilvánvalóan összefüggött a szeptember 27-én kötött háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás szándékával, Csáky már a Németországgal való szoros szövetségi viszony perspektívájából szemlélte a magyarországi német kisebbség kérdését.
Mint említettük, Teleki június 29-én adta vissza a Volksbundnak a helyi csoportok alakításának 1939 szeptemberében, a második világháború kitörésekor felfüggesztett jogát. Azóta a szervezés, különösen az augusztus 30-i bécsi szerződés után, rohamos tempót vett. A Volksbund helyi csoportjainak száma 1940. szeptember 25-ig 167-re emelkedett.20 A Baranya megyei Apátvarasdon szeptember 29-én dr. Konrad Mischung a bécsi szerződésre utalva kijelentette: „Népünk fejlődését a jövőben nem akadályozhatja meg senki”, s hozzátette: „A hazafias jelszónak vége!”21 Ez utóbbi kijelentés összhangban volt Baschnak a Népi-német Klubban tartott beszédével, amelyben – mint láttuk – úgy vélekedett, hogy immár szakítani lehet az eddigi kényszerű taktikával.
Ez a szellem különösen az ugyanezen a napon tartott baranyajenői alakuló gyűlés szónokainak beszédében jutott nyíltan kifejeződésre. Dr. Jakob Zumpft kijelentette: „A Volksbund nem zárja ki a hazaszeretetet, de első a nép, aztán a haza” … az életünket csak egyért kell feláldoznunk, s ez a népközösség, amelybe az egész világon élő németek mind beletartoznak. Hangsúlyozta, hogy „minden német gyereknek a 100 milliós német nép eszmevilágát, a nemzetiszocializmust és Hitler eszméit meg kell ismernie”. A gyűlés egy másik szónoka, dr. Adam Schlitt, az alsóbb hatóságokat a bécsi szerződés elszabotálásával vádolva, kijelentette: „Ha ez még tovább is így megy, akkor majd mi egyszer meg fogjuk tagadni az adófizetést.”22
A csendőrség központi nyomozó parancsnokságának egyik jelentése Heinrich Hoffecker szeptember 28-án Pécsett tartott beszédéről számolt be, amely többek közt népi-német SS- és SA-alakulatok felállításának tervéről szólt, amelynek „megvalósítása lehetővé tenné azt, hogy a német ifjúság, a leventézés nehéz jármából megszabadulva, az egységes cél szolgálatába állítható lenne”. A jelentés szerint a szónok a Volksbund gazdasági terveiről is szót ejtett: „Amint Hoffecker mondotta, itt milliós befektetésekről lenne szó.”23
Október 6-án a Tolna megyei Gyönkön maga Basch mondott beszédet. A jelentések szerint ebben főleg azt hangsúlyozta, hogy a „külön leventealakulatokról” nem mondanak le, majd beszéde további során megjegyezte: „óva int mindenkit attól, hogy a bécsi egyezménynek ellenszegüljön, mert különben kénytelen lesz horogkeresztes zászlóval megjelenni”.24 Ez az utalás a magyarországi népi-németek nemzetiszocialista pártja megalakításának lehetőségére, puszta fenyegetésnek már csak azért sem volt tekinthető, mert Szlovákiában már régen működött német nemzetiszocialista párt és a romániai német népcsoport is megkezdte az előkészületeket egy ilyen párt létrehozására. Ebben az összefüggésben értelmezendő a német Külügyi Hivatalban készült egyik feljegyzés azon kitétele, hogy „Basch meg akarja tartani a Volksbund »elit«-jellegét, amikor egyúttal befolyását az egész népcsoportra kívánja kiterjeszteni”.25 A Himmler sémája szerinti mag, amely köré koncentrikus gyűrűkben kell felzárkóztatni a magyarországi német népcsoport egészét, kétségtelenül a német nemzetiszocialisták szervezete, amely adott pillanatban és körülmények közt párttá alakulhat, eddigi „Volksbund” elnevezését átengedve az ennél szélesebb – a koncentrikus gyűrűket is magában foglaló – népcsoportszervezet elnevezéséül. Annyi bizonyos, hogy a Volksbund akár adott formájában, akár nyíltan párttá alakulva, mint élcsapat akarta az egész népcsoportot nemzetiszocialista szellemben nevelni, mert dogmaként vallotta azt a nézetet, hogy „németnek lenni annyi, mint nemzetiszocialistának lenni”, s hogy „a nemzetiszocializmus a német faj világnézete”.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!