El Qro elmondta, miért készülnek

A politikus egy hosszabb Facebook-bejegyzésben írta meg, hogy azért készülnek, hogy más gyerekeknek is jó legyen és ne kelljen hiányt szenvedniük.
Gyurcsány Ferenc elárulta, hogy sok esetben megfordultak náluk mindenféle emberek, akikkel nem csak magyarul beszélgettek és ennek a gyermekeik is szemtanúik voltak, valamint kiemelte, hogy nincs tv a nappalijukban, de menekültek aludtak már ott.
„Azért is vagyunk politikusok, hogy azok is kapjanak, akik máshova születnek. Mert megérdemelik. Mert nem a nehézséget, hanem a lehetőséget kell örökül hagyni nekik” – olvasható a bejegyzésben.
Majd azzal zárult a poszt, hogy „ezért csináljuk. Ezért készülünk”.
Bal-Rad komm: DE VALAMIT MEGINTCSAK ELQRTAK EL QROÉK, HISZEN:
A vajdabanda jelöltje nyert Óbudán

Csikósné Mányi Júlia a szavazatok ötven százalékát szerezte meg – írta meg a HVG.
Tegnap időközi önkormányzati választást tartottak Óbuda 2. egyéni választókörzetében, ahol a Fidesz jelöltje győzedelmeskedett.
A fideszes jelölt győzelmével a képviselő-testületben a 16-6-os ellenzéki fölény 15-7-re csökkent. Érdekesség, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje a szavazatok valamivel több, mint 6 százalékát érte el.
Az eredmény:
• Csikósné Mányi Júlia (Fidesz-KDNP) – 750 szavazat (50,1 százalék)
• Kappeller Zsuzsanna (DK – Momentum – MSZP – Párbeszéd – LMP) – 574 szavazat (38,34 százalék)
• Budai Sándor Viktor (MKKP) – 92 szavazat (6,15 százalék)
• Rózsáné Gulyás Dóra (független) – 73 szavazat (4,88 százalék)
• Wtulich Dávid (OBE) – 8 szavazat (0,53 százalék). (atv)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Azért is vagyunk politikusok, hogy azok is kapjanak, akik máshova születnek. Mert megérdemelik…” – mondá El Qro.
Az óbudaiak többsége pedig vette a lapot! Valószínűsíthető, hogy ők is ösmerik a közmondást, miszerint: „ahol véget ér az emberi tisztesség, ott kezdődik a politikus”! Azt is vélelmezhetjük, hogy az óbudaiak többsége NEM ÉRTELMEZTE FÉLRE El Qro óhaját, miszerint „…azok is kapjanak, akik máshova születnek. Mert megérdemelik…”
Ezért aztán TÖBB MINT HÁROMNEGYEDÜK ÚGY DÖNTÖTT TEGNAP, hogy ŐK INKÁBB NEM IS MENNEK EL „VÁLASZTANI”!
A vajdabanda hívei pedig a „vallási” fanatizmusuk és a TEKINTÉLYFÉLTÉSÜK ÖSZTÖNÖS PARANCSÁNAK ELEGET TÉVE, ELZARÁNOKOLTAK A SZAVAZÓKÖRBE, ÉS VOKSOLTAK! Igaz persze, hogy mindösszesen csak 49 – cel voltak többen, mint az ÖSSZES TÖBBI „választó”, de ez éppen elég volt az óbudai IDŐKÖZI hordadijadalhoz!
