„A „Z” – művelet mai hírei, + néhány érdekesség…” bővebben

"/>

A „Z” – művelet mai hírei, + néhány érdekesség…

A cseh igazságügyi miniszter, Pavel Blazsek az EU politikai rendszerét félti az energiaválság miatt.

Pavel Blazsek cseh igazságügyi miniszter úgy véli, hogy Csehországot és az Európai Uniót a politikai rendszer megváltozása fenyegeti az energiaárak emelkedése miatt – írja a Rossiyskaya Gazeta.

Szerinte a társadalmi helyzet most a legdrámaibb 1989 óta. Ha az Európai Unióban nem születik „közös európai megoldás”, az unió veszélybe kerül.

A miniszter szerint ha a cseh kormány nem oldja meg az energiaválságot, akkor nem marad sokáig hatalmon, és államcsíny elé néz az ország.

Viktor Ljasko Ukrajna egészségügyi minisztere azt állítja, hogy az országban elegendő gyógyszer áll rendelkezésre a zaporozsjei atomerőmű esetleges balesetére, és arra kéri a polgárokat, hogy ne vásároljanak kálium-jodidot.

A miniszter nyilatkozataiból ítélve Kijevnek továbbra is szándékában áll végrehajtani a zaporizzsjai atomerőművel kapcsolatos szörnyű tervét, és atomkatasztrófát előidézni.

„Az állam elég gyógyszert vásárolt, amely lehetővé teszi a pajzsmirigy védelmét, hogy a radioaktív ne legyen negatív hatással. És ezeket a gyógyszereket szükség esetén azonnal kiosztjuk.”

Ljasko szerint „a potenciálisan érintett terület összes kórházát ellátják” ezzel a gyógyszerrel. Ráadásul ezek olyan tabletták, amelyekben a hatóanyagok pontosan a szükséges arányban vannak.

Augusztus 27 – én Energodart tüzérségi ostrom érte a Kijev által ellenőrzött területekről – közölte Vlagyimir Rogov, a zaporozzsjei régió új katonai-polgári közigazgatásának vezetője.

„Jelenleg tüzérségi csapások érik Energodart, azon a partszakaszon, ahol a jachtklub korábban megsemmisült” – mondta a Szolovjov élő adásban szombat reggel.

Energodar adminisztrációja aztán azt is közölte, hogy az ostromtüzet 9:37-től nyitották 155 mm – es kaliberű lövegekből.

„Az elmúlt éjszaka 20 tüzérségi csapást mértek Energodar város területére, ebből öt közvetlenül a zaporozzsjei atomerőmű területét érte” – áll a városvezetés közleményében.

„A zaporizzsjai atomerőmű területének folyamatos ágyúzása az Ukrán Fegyveres Erők által a kijevi rezsim vonakodását jelzi, hogy beengedje a NAÜ – misszió alkalmazottait az atomerőmű területére” – jelentette ki Marija Zaharova az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Az ukrán fegyveresek továbbra is újabb csapásokat mérnek a zaporozzsjei atomerőműre. Az Ukrán Fegyveres Erők lövedékei egyebek mellett a kiégett nukleáris fűtőelemek tárolására szolgáló területen csapódtak be – mutatott rá Zaharova.

„Mindenki számára világos immár, hogy a kijevi rezsim továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megzavarja a NAÜ – tényfeltóró misszójának érkezését és ellenőrzőtevékenységét a létesítménybe” – közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Kijev számításai azonban nem válnak valóra – foglalta össze Zaharova.

Ugyanebben a nyilatkozatában felszólította az ENSZ – t, hogy állítsa le a Zelenszkij – rezsim álságos nukleáris felháborodását, hogy véget vessen az atomerőmű „orosz ágyúzásának”.

„A tegnapi, az LNR – es Sztahanov városára mért ukrán rakétacsapás egy egészségügyi intézményt sújtottak. Három ember meghalt, heten pedig súlyosan megsebesültek a támadásban.” – közölte Mihail Mizincev, az orosz Honvédelmi Minisztérim szóvivője.

„A csapást az Ukrán Fegyveres Erők 27. Tüzérdandárja hajtotta végre HIMARS rakéta – sorozatvető rendszerrel” – tette hozzá.

Mizincev szerint idős emberek, gyerekek és terhes nők voltak a kórházban. Az ukrán fegyveresek jól tudták, hogy kizárólag civil objektumot támadnak.

Felszólította az ENSZ-t, a Vöröskeresztet és más nemzetközi missziókat, hogy ítéljék el Kijev akcióit, és akadályozzák meg, hogy az Ukrán Fegyveres Erők csapást mérjenek egészségügyi intézményekre.

Az orosz hadsereg folytatja a „Z” – műveletét Ukrajna területén.

Az Ukrán Fegyveres Erők fegyveresei – régi jó szokásaikhoz híven – egy iskolát megerősített ponttá alakították át Nyikolajev térségében. Abból lett a problémájuk, hogy ezt nem tudták eltitkolni. Tegnap aztán az orosz tüzérség fölszámolta a helyet.

Augusztus 27 – én éjjel az orosz rakétaerők rakétacsapásokat mértek harkovi és zaporozzsjei ukrán katonai célpontokra.

„Az ukrán nacionalista egységek gyalogsági harcjárművekkel támogatott gépesített gyalogsági egységei megkísérelték az áttörést a Nyikolajev – Krivoj Rog irányban, de az orosz ejtőernyősök egységei megállították őket” – közölte ma az orosz Honvédelmi Minisztérium.

„Az ukrán támadási kísérletet az orosz tüzérség, valamint a légideszant harcjárművek szabványos fegyverzeteivel – nehézgéppuskák, páncéltörő rendszerek és gránátvetők támogatásával – sikerült visszaverni.

Az összecsapás következtében az ukrán egységek több mint 20 katonát és öt tankot veszítettek.”

Ugyancsak véres kudarcba fulladt az ukrán hadsereg 46. légiszállítású dandárának azon kísérlete, hogy a Herszon régióbeli Lozovoje település térségében az Ingulec folyón átkelést kíséreljen meg. Az ukránok itt is súlyos veszteségeket szenvedtek. Bebuktak több mint százharminc katonát, és 10 ilyen – olyan katonai felszerelést.

Dnyepropetrovszk közelében, Preobrazsenyka falu területére földi preiziós fegyverekkel mért csapást az orosz hadsereg. Ennek során megsemmisült egy nagy raktár, tele az amerikai HIMARS rakétavetőkhöz való rakétákkal, és tarackokhoz való tüzérségi gránátokkal.

Az orosz hadsereg a „Z” hadművelete során folytatja az offenzívát, hatalmas csapásokat mérve állásankra. Ez áll az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának ma reggeli összefoglalójában.

► Harkov térségében az RF Fegyveres Erői Gyementyijevka irányában folytatják offenzíváját.

► Kramatorszk környékén az orosz csapatok rohamműveleteket hajtanak végre Grigorjevka térségében.

► Artyemovszk irányában a harcok Szoledar, Zajcevo és Majorszk településeken folytatódnak.

Az Amerikai Háborús Tanulmányozó Intézet pedig azt közölte, hogy az orosz egységek támadó hadműveleteket hajtanak végre Izjumtól délnyugatra, Artyemovszktól északkeletre és délre, valamint Donyecktől északnyugati irányba.

Szombatra virradó éjjel Kijev latortüzérsége Donyeck, Gorlovka és Makejevka lakónegyedeinek lakóit terrorizálta.

Legkevesebb három halottja, és legalább nyolc súlyos sebesültje van a hajnali tüzérségi terrornak.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“A „Z” – művelet mai hírei, + néhány érdekesség…” bejegyzéshez 39 hozzászólás

  1. 2 dologban egyezik – sajnos – az ukrán és az orosz hadvezetés álláspontja. Ez pedig: A harcok október végéig intenzívek lesznek, aztán télen majd kicsit elcsitulnak, hogy aztán februártól megújúlt erővel harcoljanak tovább egymás ellen.
    Remélem, az orosz hadvezetés változtat ezen az álláspontján és összeszedi magát,mert ha erre várnak, akkor novembertől már az F16-osokkal is számolniuk kell. És közel 1 évi hadakozás után ki fog még hinni Oroszország haderejében?
    Nem, a háborút minél előbb le kell zárni, és ha lehet, ukrán kapitulációval!

  2. https://novorosinform.org/desantniki-ostanovili-popytku-proryva-vsu-102358.html AZ EJTŐERNYŐSÖK LEÁLLITOTTÁK AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK ÁTTÖRÉSÉNEK A KISÉRLETÉT. Nyikolaev-Krivoj Rog irányában több mint 20 nacionalistát és öt felszerelést semmisitettek meg. A Honvédelmi Ministérium arról számolt be, hogy azorosz légideszant csapatok egységei leálitották az Ukrán Fegyveres Erők motoros gyalogságának áttörési kisérletét gyalogsági harcjárművek támogatásával Nyikolaev-Krivoj Rog irányában. Az összecsapás következtében az ukrán egységek több mint 20 katonát és öt felszerelést veszitettek. A csapást a tűzérség , a légiddeszant harcjárművek szabványos fegyverzete, a nehézgéppuskák, a páncéltörő rendszerek és a gránátvetők támogatásával sikerült visszaverni. „Az ukrán nacionalista egységek gyalogsági harcjárművekkel támogatott motoros gyalogsági egységek erőivel kiséreltek meg áttörni Nyikolajev-Krivoj Rog irányába n, de az orosz ejtőernyősök egységei megálitották őket „- közölte avédelmi minisztérium.

  3. Egy érdekes elemzés(részlet) a topwarról , ami elég baljóslatúan ábrázolja a jövőt.(Én személy szerint sok mindenben egyetértek a polémiával, és a topwaros orosz kommentelők is.)

    „Jelen pillanatban kijelenthető, hogy a meglévő erőkkel és eszközökkel lehetetlen legyőzni Ukrajna Fegyveres Erőit. Jelenleg nagyon valószínűtlennek tűnik annak a valószínűsége, hogy kompromisszumra jutunk Ukrajnával és azokkal, akik valóban kormányozzák (az USA-val és Nagy-Britanniával). Ezért továbbra is két forgatókönyv marad a legrelevánsabb.

    Az első forgatókönyv szerint végre fel kell hagyni az elégtelen erőkkel végzett támadó hadműveletek kísérleteit, és át kell térni a védelemre és a beágyazódásra, miután korábban letiltották a Dnyeperen átívelő hidakat. A későbbi tárgyalási kísérletekkel, elsősorban a Nyugattal, és nem Ukrajnával. Most kilátástalannak tűnik, de senki sem tudja, mi lesz néhány hónap múlva, a világ helyzete mára instabillá és kiszámíthatatlanná vált.
    Miért szükséges a hidak letiltása? Azért, mert folytatódni fog Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtás és hadseregének újrafegyverzése, és ha a fegyverek továbbra is szabadon áramlanak a frontra, akkor előnyt jelent a gyalogság, valamint a csúcstechnológiás fegyverek nagy száma. , az ukrán fegyveres erők sikeres ellentámadásokat indíthatnak majd.

    A második forgatókönyv egy kemény háborúba való átmenet, mozgósítással és hadiállapottal, elektromos alállomások, hidak és kormányzati épületek elleni támadásokkal Kijevben. Ez a forgatókönyv azonban nem garantálja a sikert, és tele van nagy kockázatokkal. Egyrészt ismeretlen a nyugati országok reakciója erre a lépésre, másrészt Oroszország objektíve nem áll készen a mozgósításra. Ezért az első forgatókönyv reálisabbnak tűnik, bár ez is tele van kockázatokkal.

    Ami a mozgósítást illeti, most az RF fegyveres erői felgyorsították a szerződés szerinti szolgálatra való toborzást, kampányrendezvényeket tartanak a régiókban, és az SVO tagjai magas fizetést kapnak. Azonban még mindig kevesen akarnak részt venni az NWO-ban. Miért?

    Mert egyrészt nincs olyan ötlet, ami vonzaná az önkénteseket (az elvont „demilitarizálás” és a „denacizálás” nem eszme), másrészt a hadművelet során elkövetett hibákért egyik tábornok sem felelős, és ezt mindenki látja. Nem figyeljük meg, mit tesznek a hibák kijavítása érdekében, mert ezeket senki sem ismeri el nyilvánosan. „Minden a terv szerint halad”. A helyzet megváltoztatása érdekében ezt a megközelítést újra kell gondolni.

    Szerző:
    Viktor Birjukov

  4. Az orosz és donyecki lakosságot elbizonytalanította, hogy a háború 7.hónapjában még mindig lövik az ukránok Donyeck városát, a Krím félszigetet, és a zaporizsijai atomerőművet. Nem akarják elhinni, hogy ezt Oroszország nem tudja megoldani. Vagy nem is akarja?
    Egy érdekes adalék a Donyecki problémákról.
    Donyeck a Szeverszkij Donyec nevű folyóból kapta a vizet, amit az ukránok elzártak akkor, amikor az oroszok elfoglalták Mariupolt. Azért csak akkor zárták el, mert Mariupol is onnan kapta a vizet, Donyecken keresztül. Amióta Mariupol orosz, már nem adnak sehova vizet.
    Donyeck ma az oroszországi Rosztovból kapja a vizet, főleg tartálykocsin és palackokban. De azokkal télen nem lehet távfűteni, tehát télen hidegek maradnak a lakások. A Donyecki csatornába Szlavjanszknál engedték be a Szeverszkij Donyec vizét, ami még mindig ukrán megszállás alatt van. Ha ezt az oroszok visszavennék, ismét tudnának vizet biztosítani. Tehát ez is egy fontos szempont, hogy az egész Donyecki régióból zavarják ki az ukrán hadsereget. De nem totojázhatnak sokáig, mert mindjárt jönnek az őszi esők, és sárban nekik is nehezebb lesz eljutni bárhova..

    1. Márpedig ez a háború évekig el fog húzódni! Elsősorban azért, mert az oroszoknak ez így kényelmes. Sőt ez az érdekük! Mi meg (mármint Európa) szopunk majd mint a torkosborz. Nem kicsit! hanem nagyon! Nagyon nagyon.
      Nem értek egyet az elemzéssel a következők miatt:
      – Az oroszok nem állhatnak át védekezésre és nem lazíthatnak a jelenlegi ukrán erőkre helyezett nyomáson, mert akkor azonnal jönni fog a válaszcsapás (mármint a jelenleginél is még komolyabbak). Az afu szemmel láthatóan egyre kimerültebb. Ha a front mindig más pontján indítanak az oroszok támadó akciókat, akkor nem győzik betömni a rést.
      – Egy általános mozgósítást én sem tartok valószínűleg. Nincs meg hozzá valóban a társadalmi támogatottság. De azzal viszont nem értek egyet, hogy ha ráeresztenék Ukrajnára a teljes orosz hadsereget, akkor nem lenne nagyon hamar vége ennek a konfliktusnak. 1-2 hónap alatt porrá zúznák teljes Ukrajnát. De nem ez a cél!
      – Az idő az oroszoknak dolgozik. Novemberben az USA-ban félidős választások lesznek amikor a demokraták elvesztik majd a többségüket mint a szenátusban, mind pedig a képviselőházban. Ne legyen kétsége a felől, hogy onnantól inkább már csak szép szavakat fog küldeni az USA, de nem valódi segítséget. Pláne nem fegyvereket. A republikánusok rövid távú célja ugyanis egy „afganisztáni katasztrófa” megismétlődése…
      – Ráadásul tavaszra Európa is jelentősen belefárad majd a konfliktusba, egyre erősebb nyomás hat majd az ukránok kezének elengedése irányába itt is.
      – Putyinék az elhúzódó konfliktussal komoly leckét adnak majd Európának. Mert az egy dolog, hogy 1-2 éven belül megoldódhat a gáz és olaj beszerzése, még ha horribilis áron is. Csak addigra már rég nem az lesz a kérdés az EU-ban, hogy mivel fűtünk és működtetjük a gazdaságot, hanem majd az hogy mit eszünk? Illetve, hogy jut e ennivalóra egyáltalán?

      Szóval ezt a kérdést nem lehet csupán katonai kérdésként kezelni. Jóval szerteágazóbb és többrétű ez a probléma. Például az oroszoknak is ki kell gazdálkodniuk majd valamiből az elfoglalt és annektált ukrán területek lakosságának ellátását. A nyugat-németek is majd beledöglöttek annak idején amikor megkapták az NDK-át. Pedig jóval kisebb országról és jóval kevesebb emberről beszélünk.

      Szóval a lényeg. Hogy készüljön fel mindenki egy több évig tartó (szerintem 2-3 év minimum) fegyveres konfliktusra. Aminek a végén majd az oroszok valamilyen formában teljes Ukrajnát ellenőrzésük alá vonják. Nem lesz terület átadás sem Magyarországnak, sem pedig Lengyelországnak. Az unióra pedig gazdasági és társadalmi szempontból nagyon nehéz évek, sőt évtizedek jönnek. Ja! És felkészül(het) Moldávia!

  5. https://www-veteranstoday-com.translate.goog/2022/08/25/the-dugina-assassination-and-the-zio-anglo-american-empires-descent-into-hell/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    A Dugina-gyilkosság és a Zio-angol-amerikai Birodalom alászállása a pokolba

    A nyugati mainstream média legjobb próbálkozásai ellenére, hogy az ellenkezőjét sugallják, ez a háború pontosan a Putyin-Soigu terv szerint zajlik, és a február 24-i invázió óta tart.
    Által
    Jonas E. Alexis, segédszerkesztő –
    2022. augusztus 25 3593
    5
    Részvény

    Írta: Mark Dankof

    Apa, harcosnak érzem magam, hősnek érzem magam, ilyen akarok lenni, nem akarok más sorsot, a népemmel, a hazámmal akarok lenni, a párt oldalán akarok állni. a fényerők, ez a legfontosabb.

    Darja Dugin utolsó beszélgetésében apjával a moszkvai Hagyományfesztiválon , közvetlenül a halála előtt.

    Két fő civilizációs rivális van ezen a világon: a szárazföldi eurázsiai országok (történelmileg az Orosz Birodalom és a volt Szovjetunió „nagy terében”) és a tengeri Amerika (a liberális angolszász civilizáció vitathatatlan bajnoka); míg az előbbi mindent képvisel, ami hagyományos és ugyanakkor haladó, premodern és futurista, többpólusú és igazságos, míg az utóbbi mindent, ami tradicionálisellenes, modern, liberális, kapitalista, egypólusú, kizsákmányoló, elmaradott és dekadens.

    Az egész történelmi feljegyzés egy óriási geopolitikai harcként foglalható össze, és minden jelentős nemzetközi háború mindig és mindörökké ellentétes geopolitikai-kulturális értékek miatt zajlott – vagyis a tellúri (szárazföldi) hatalmak és a talasszokratikus (tengeri) hatalmak között. alapú) hatalmak – és nem faji, vallási vagy hitvallási, amelyek mindegyike csak „fedőként” vagy hamis frontként szolgált a harcoló felek tényleges geopolitikai/kulturális céljaihoz, hogy hatékonyan felkeltse az engedelmes tömegek érzelmeit, és ezáltal mozgósítsa. őket háborúra.

    AZ EURÁZIAI MOZGALOM IDEOLÓGIAI PLATFORMA

    A háborút elindító zsidók – Nuland, Blinken, Zelenszkij, Kholomojszkij – megölték Duginát, függetlenül attól, hogy ki húzta meg a ravaszt.

    Dr. E Michael Jones a „Ki ölte meg Daria Duginát?” című filmben az Unz Review számára .

    A Zio-angol-amerikai Új Világrend elkeseredettsége az egekbe szökött az orosz-ukrán háborúban kibontakozó legutóbbi katonai, gazdasági és politikai események nyomán.

    A nyugati mainstream média legjobb próbálkozásai ellenére, hogy az ellenkezőjét sugallják, ez a háború pontosan a Putyin-Soigu terv szerint zajlik, és a február 24-i invázió óta tart.. A katonai fronton az oroszok Popasnaya és Mariupol győzelmei a Liszicsanszk-Szeveronyeck kiugró bukásához vezettek. Az orosz szövetséges erők, a DPR és az LPR milíciái, a Wagner-csoport és Ramzan Kadirov csecsenjei továbbra is feldarabolják az ukrán állásokat Donyeck városában és Soledar-Bakhmutban. Amikor ez utóbbi esik, a Szlaviansk-Kramatorszk kiugró következik, még akkor is, amikor az oroszok Harkovban megkezdik a költözést, és délen előrenyomulnak Nykolaiv 15-20 kilométeres körzetében a hersoni kilátópontjuktól. Nykolaiv elfoglalása után Odessza oroszok kezére kerül, így Moszkva stratégiai ellenőrzést ad a Fekete-tenger egész partja felett.

    A kijevi zsidó Drag Queen komikus ezután ultimátumot kap, hogy rendezze. Ha ezt az ultimátumot elutasítják, Zelensky, Biden, Stoltenberg, Blinken, Nuland, Sherman, Obama, Clinton, Soros és Nyílt Társadalom Alapítványa , Klaus Schwab és a Világgazdasági Fórum , az Atlanti Tanács , az EU államfői és az amerikai mainstream A média- és közösségimédia-konglomerátumok egy reggel vagy este egész Ukrajna orosz megszállására ébrednek, beleértve Kijevet és Lvovot is. Le kell engedni az LMBTQ zászlót , mint Kabulban, amikor az Afgán Nemzeti Hadseregnek és Zio-Con támogatóinak ki kellett szállniuk a Dodge-ból.

    A South Front , Alexander Mercouris és Alex Christoforou ( The Duran ), valamint a távirati Military Summary Channel továbbra is közvetíti az orosz katonai előrenyomulás szüntelen, őrlő jellegét, amely eléri azt a pontot, ahol a tagadhatatlan már a küszöbön áll majd. kik kezdték ezt a háborút, és akiknek a kiválasztott média tanítványai és szajkói a 2014. februári kijevi illegális nyugati államcsíny óta népszerűsítik a Victoria Nuland-Robert Kagan Institute for Study of War forgatókönyvét.

    A politikai és gazdasági frontok semmivel sem jobbak a zio-angol-amerikai új világrend számára , mint a katonai front . A Kijevnek nyújtott több tízmilliárd dolláros katonai segélynek nincs végső hatása a háború elkerülhetetlen kimenetelére. A CBS News kénytelen volt visszavonni azt a hiteles jelentést, amely szerint az ilyen segélyek mindössze 30%-a jut el ténylegesen a frontvonalhoz. Az Amnesty International sokatmondóan bocsánatot kért a Donbassban elkövetett ukrán háborús bűnökről készített hiteles jelentéséért, még akkor is, ha kitartott a klasszikus orwelli kettős beszédben elmondottak pontossága mellett.

    A Putyin elleni gazdasági lemorzsolódás egyértelműen visszaütött mind az Egyesült Államokra, mind az EU-ra, mivel ennek az ostoba, öngyilkos módszertannak a szószólói egyértelműen előmozdították az egyre prófétikusabb Alekszandr Dugin eurázsiai stratégiájának nyilvánvaló fejlődését, aminek eredményeként az orosz-kínai gazdasági, politikai és katonai szövetség újraalapításában Henry Kissinger utolsó napjaiban szenvedő szenvedésére.

    Ha Iránt a Közel-Keleten lévő eurázsiai juggernaut fókuszpontjaként és tőkéjeként adjuk hozzá, csak a bolond nem látja be, hogy az amerikai évszázad már régen elmúlt, és a halál utáni események hamarosan történelmi és politikai elemzés tárgyát képezik. A Tehran Timesnak adott interjúm Biden közelmúltbeli tragikomikus tel-avivi, jeruzsálemi és rijádi útjáról csak egy kis része lesz a hamarosan megírandó több millió oldalnak.

    Az ilyen bolondok listája végtelennek tűnik . Az első politikai halálesetek Draghi Olaszországban és Boris Johnson Nagy-Britanniában. Scholz, Macron és Biden olyan menthetetlenül bukik, mint Odessza és Harkov. Scholz és GloboHomo Zöld Pártja németországi politikai túlélőképességét Németország erőszakos dezindusztrializálására, valamint a NATO és a második világháború utáni, az Egyesült Államok által irányított gazdasági és politikai rend folyamatos alárendeltségére fogadja.

    Mike Whitney ennek a stratégiának a rövidlátását mutatja be az Unz Review -nak és Lew Rockwellnek a „ Az ukrajnai válság nem Ukrajnáról szól: Németországról szól” című művében. „Miközben az átlagos németek hideg télen ébrednek rá arra, amit majom vezetésük tett velük, Németország jövője és a háború utáni nyugati rendhez való viszonyának következményei meghaladhatják a Scholzcal kapcsolatos kérdéseket. Mi történik, ha felbukkan egy német nacionalista mozgalom, amely kidobja a NATO és az amerikai kormányzást az Eurázsiai Kontinentális Expresszért? Lehet fogadni, hogy Ursula von der Leyen csatlakozna Scholzhoz többek között a tartósan munkanélküliek sorába. Figyelj és várj.

    Ez csak idő kérdése . Ramon Marks „ Nem számít, ki nyeri Ukrajnát, Amerika már veszített ” című esszéje a The National Interest számára, egyetlen kivételtől eltekintve. Marks fedezi a fogadásait arra vonatkozóan, hogy mi lesz a háború katonai kimenetele, bármilyen okból is. Tévedés ne essék, egy orosz győzelem a jól látható horizonton.
    Mark Dankof fotózás naplementében délre nézve, mielőtt egy hatalmas vihar megérkezik San Antonio-ban 2022. augusztus 23-án.

    A mai geopolitikai fejleményekben az utóbbi idők két legkritikusabb eleme Aszad és Erdogan nyilvánvalóan fejlődő újbóli közeledése Szíriával kapcsolatban, amely befejezné a Zio-Con/dzsihádista beavatkozást az országban, valamint a kínai elnök rijádi látogatása. Ha Szaúd-Arábia csatlakozik a BRICS-hez, ahogy a hírek szerint érdekelt, akkor az amerikai petroldollár, mint a globális tartalékvaluta pohárköszöntő. Ha ez megtörténik, csókolj búcsút a zio-angol-amerikai-új világrendnek .

    Azt mondom: „ Jó szabadulást ”. Keljen fel a régi amerikai köztársaság a halálból. Darya Dugina életének és halálának talán leghihetetlenebb ajándéka az Egyesült Államok alkotmányának reneszánsza az amerikai határokon belül, valamint a régi amerikai jobboldalhoz való visszatérés a polgárok jogainak tiszteletben tartásához máshol. George Washington legyőzi Zelenszkijt . Tetszik ez a futurisztikus címsor.
    San Antonio Sts. Joachim és Anna orosz ortodox egyház. Mark Dankof fényképe.

    A Tasnim hírügynökségnek és a Fars hírügynökségnek intézett megjegyzéseim az iráni Szulejmáni tábornok Trump-Pompeo-féle bűnözői meggyilkolásában 2020 elején betöltött kulcsfontosságú cionista szerepről ma már ókori történelemnek tűnnek, jóllehet fájdalmasan aktuálisak. A Zio-Angol-Amerikai-Új Világrend jelenlegi elkeseredettsége és kriminalitása a Hagyomány Kulturális Fesztivál után Darja Dugina szörnyű meggyilkolásához tetőzött, amelynek tanúja volt saját édesapja, Alexander Dugin.
    Natalia Vovk : Ő volt Darja bérgyilkosa, ahogy azt a moszkvai FSZB állítja? E. Michael Jones, a Culture Wars munkatársa megjegyzi, hogy „ A zsidók, akik elindították ezt a háborút – Nuland, Blinken, Zelensky, Kholomoisky – megölték Duginát, függetlenül attól, hogy ki húzta meg a ravaszt. ”

    Ezzel a szörnyű bűncselekménnyel kapcsolatban a következők figyelhetők meg: Először is, a Zio-Angol-Amerikai-Új Világrend ellenőrzött médiája új mélypontra jutott az orosz FSZB meggyilkolásával és az orosz FSZB hitelességével kapcsolatos kézzelfogható hazugságaiban. ki a hibás.

    Augusztus 21-én a brit Guardian kijelentette, hogy „az orosz sólymok bizonyítékok nélkül Kijevet okolják Darja Dugina haláláért, és a Kreml válaszát követelik ”. Bizonyítékok nélkül? Értékelje, mit mond nekünk a South Front a bizonyítékokról. Egy dolog teljesen világos: egyik nyugati kormány sem fogja betartani Natalia Vovk kiadatását, hogy Moszkvában bíróság elé álljon.

    Másodszor , Putyint és Sojgut nem fogja megalázni Zelenszkij és a kijevi, washingtoni, tel-avivi, londoni, berlini és brüsszeli Criminal Cabal a február 24-én elindított különleges katonai műveletben alkalmazott taktikájuk tekintetében, Ljuba Lulko, a Pravda. augusztus 23-án a „ Putyin nem csap le Kijevre. Ehelyett lassan megfojtja Ukrajnát .

    Miért? Az orosz elnök és vezérkara tudja, hogy jelenleg minden szinten megnyerik a konfliktust. Zelenszkij kétségbeesése a Zaporhizsja Atomerőmű (Atomerőmű) bombázása és Dugina moszkvai meggyilkolása miatt nem fogja Putyint és Sojgut olyan cselekedetekre késztetni, amelyek kényelmes, de átlátható ürügyet adnának a NATO-nak és Bidennek az ukrajnai és nyugat-lengyelországi katonai beavatkozásra. Ez utóbbi őrültség Zelensky utolsó kártyája. Lehet, hogy már ez a kártya sem maradt meg, ha Ilja Kiva volt ukrán képviselőnek igaza van. A Pravda augusztus 25-én arról számol be, hogy a Kiva azt állítja, hogy Zelenszkij „mérgezése” odáig fajult, hogy a Nyugat éppen az utóbbit dömpingre törekszik egy alternatíva érdekében . Kiva neveket nevez. Figyelj és várj.

    Harmadszor , Nyugat-Európa és az Egyesült Államok általában tájékozatlan közvéleményének most lehetősége nyílik arra, hogy saját maga értékelje Alexander Dugin gondolatait és személyét, mivel Darja augusztus 20-i meggyilkolása révén apja és írásai szélesebb nyilvánosság elé kerülnek. A Nyugat katonai és gazdasági visszavágásához most politikai visszacsapás, valamint a szólásszabadság és a szabad eszmecsere kérdése csatlakozik az Eszmék Arénája nyilvános piacterén.

    2001 szeptembere óta foglalkozom az Alt-Media Ötletek Arénája terjesztésével, mint műsorszolgáltató, külföldi tévévendég és nyomtatott újságíró. Augusztus 24 -én a Republic Broadcasting Networkben vendégként megígértem hallgatóiknak egy példányt ebből a rövid értekezésből, elsősorban azért, hogy egy egyszerű internetes keresésen keresztül azonnal hozzáférjenek ahhoz, amit Dugin úrról angol nyelven olvashatnak. elhatározása, hogy saját maga elolvassa a férfi írását, és saját érdemei szerint értékeli őt és ideológiai perspektíváját. Állítólag és állítólag erről szól a „ Szabad Világ ”. Ha valaki elvetette az Amerikai Birodalom mitológiáit , arra a következtetésre jut, hogy ez nem az, ami A zio-angol-amerikai-új világrend bármiről szól. A néhai Frederick Tobin halhatatlan szavai továbbra is visszhangzanak augusztus 20-a után: „ A nyugati világban szabadon vásárolhatunk .”

    Ez csak egy hosszú út kezdete mindenki számára, aki többet szeretne megtudni. Kezdje Alexander Dugin életrajzi áttekintésével az RT-nél. Folytatás Mr. Dugin listáival Charles Bausman Russia Insider című művéhez . Hasonlítsa össze és állítsa szembe a The Occidental Observer perspektíváját a „ Dugin szemlélve jobbról” című filmben Chace A. Nelson „ Putyin játékkönyve: #Reviewing Dugin’s Foundations of Geopolitics ” című könyvével a Stratégiai hídhoz . Kövesse a Geopolitikát angolul , különösen az EURÁZIAI MOZGALOM IDEOLÓGIAI PLATFORMÁJÁT olvasva . És kövesse Francis Bacon és Erasmus diktátumait : „ Ne azért olvassa el, hogy elhiggye és magától értetődőnek tartsa, se ellentmondjon és cáfoljon, hanem mérlegeljen és mérlegeljen ” és „ A forrásokhoz! ”

    A CNN-nél ezt nem teheti meg. . . .”

  6. https://eadaily-com.translate.goog/ru/news/2022/08/27/ramzan-kadyrov-prizval-voennyh-zabyt-ob-otpuskah-i-dozhat-vraga?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

    Ramzan Kadirov felszólította a katonaságot, hogy felejtse el a vakációt, és szorítsa az ellenséget
    Ma
    22:52
    Illusztráció: chechnyatoday.com

    Csecsenföld vezetője, Ramzan Kadirov a köztársasági biztonsági erők parancsnokaival folytatott megbeszélésen kijelentette, hogy „nem lehet szó szabadságról”, amíg Oroszország ukrajnai különleges hadművelete be nem fejeződik.

    „Úgy gondolom, hogy át kell térni az összes katonaság megerősített szolgálati változatára, legyen szó a Nemzetőrségtől, a Honvédelmi Minisztériumtól vagy a Belügyminisztériumtól. Ha más nem érti, akkor hazánk náci bandák ellen harcol, amelyek nem csak földalatti alakulatok. Ezek jól felfegyverzett különítmények, amelyeket a NATO nagylelkűen támogat pénzben és fegyverben egyaránt. És ha célzott hadműveletet hajtunk végre, akkor nyílt háború folyik ellenünk. – hangsúlyozta Kadirov.

    Megjegyezte, hogy Oroszország továbbra is ragaszkodik az eredeti feladathoz, és minden rendelkezésre álló erőforrás felhasználása nélkül folytatja az NWO-t.

    „Igyekszünk a lehető legtöbb civil életet megmenteni, és nem településeket rombolni. Ezt a feladatot tűzte ki első napoktól Vlagyimir Putyin főparancsnokunk . Mindez persze lassítja az NWO menetét, mert ha egyszerűen letöröljük Bandera pozícióit a föld színéről, akkor már rég véget vetünk volna nekik.” – mondta Kadirov.

    ▼ olvasd el a hír folytatását ▼

    Ma pedig szerinte, amikor harcosaink ezrei, életüket kockáztatva, a közös ügy érdekében a frontvonalba vonulnak, „egy katonának sincs erkölcsi joga rangtól függetlenül gondolkodni a pihenésről, egyedüli nyaralás.”

    „Ez az én személyes véleményem. Milyen hazafi legyen legalább az, aki a szülőföld érdekeinek védelmére esküdött, és közben a nyaralásról beszél? És ez egy olyan helyzetben, amikor a vezető hatalmak fegyvert ragadtak országa ellen?” – mondta Csecsenföld vezetője.

    Véleménye szerint az SVO-ban részt vevő rendvédelmi szerveket a hadművelet befejezéséig a szolgálat továbbfejlesztett változatára kellene átállítani. Ma minden korábbinál jobban tisztában kell lennie az ország iránti felelősségével. Aki őszintén aggódik Szülőföldjéért, annak bizonyítania kell, és állandóan a 24/7 formátumban kell lennie az önmobilizáció módjában – vélekedik Kadirov.

    „Már kiváló eredményeket értünk el, most már csak az ellenségre kell szorítani, hogy Amerika, Európa és az összes náci barom tudja, Oroszországgal nem szabad tréfálni!” – zárta gondolatait Csecsenföld vezetője. „

  7. Én egy kicsit másként látom , de elismerve, hogy mint hitetlen, mind ehnaton elemzése tartalmaz jó meglátásokat.
    Sok függ azonban olyan jövőbeli tényezőktől, amiket előre nem láthatunk, viszont erőteljesen befolyásolhatják a háború kimenetelét.
    Az egyik legfontosabb az emberi tényező. Ukrajna átlagpolgára abban a hiszemben van, hogy mindössze 9 ezer katonája halt meg a fronton – szemben a tényleges 50-70 ezerrel -, Oroszország átlagpolgára pedig hasonlóan látja-, szemben a tényleges 20-30 ezerrel. Itt azonban a trend is érdekes, mert Oroszország inkább az elején vesztett sok katonát, Ukrajna pedig a nyár óta. Amennyiben a tényleges számadatok köztudomásúak lesznek, mindkét országban egyre több ellenzője lesz a további harcoknak, szerintem ez akár a regnáló kormányok bukásához is vezethet.
    Egy másik bizonytalansági tényező a közelgő tél. A globális felmelegedés miatt olyan enyhék lettek a telek (már Ukrajnában is!), hogy Tél Tábornok segítségében bízni már lutri (mármint orosz oldalról.)
    Én gyerekkoromban imádtam a csikorgó hideg, de napos téli napokat, délben -5-6 C fokkal, éjszaka -20 C fokokkal, és örülnék, ha ez a tél is ilyen lenne. Ez két szempontból lenne előny Oroszországnak is: Nyugat Európa előbb bedobja a törölközőt, és kényszerítené rá Ukrajnára a területvesztéssel járó békekötést, másrészt az oroszok sokkal jobban bírják a hideget, mint az európai zsoldosok, vagy a nyugat ukrajnai ukránok. (További apró kis összetevők: A lövészárokban didergő ukrán ujjai elgémberednek – 20 fokban, de a lövészárokban se fűteni, se melegíteni nem lehet…stb. Befagynak-e az ukrajnai folyók, és fagyott talajon mozognak előre a harckocsik, vagy beleragadnak a sárba…
    Tehát én azért nem alapoznék a télre, mert kétesélyes . )
    Amit hiányolok továbbra is: Az oroszok még mindig visszafogottak a légierejükkel, és nem látom, hogy használnák az iráni drónokat. Ez utóbbinál ne szégyelljék, hogy nem orosz, a cél ez esetben szentesíti az eszközt, és ha amúgy is vásárolnak iráni személygépkocsikat, akkor jöhetnek a drónok is.

    1. Látszik a magyar virtus és a beidegzodes a gondolkodason a vélemény alkotáson. Csak szerencsére nem a magyar gondolkodás alapján történnek az események. Oroszország tartalékai a világ elestara ipara alapja és jövője. Nem véletlenül fenekednek rá. Szerintem nagyon okosan taktikusan ( bár áldozatok árán) mennek céljaik elérése érdekében. Persze vannak hibák a költségvetésben a fejlődési lehetőségek kihasználásában de emberek vagyunk. Ahol favagas történik ott forgács is keletkezik. Abban sem lehet tévedni hogy ismereik egymás minden manoveret gondolkodat menetét. Hihetetlen hogy minek vagyunk történelmi részesei. Várom hogy kinek az eszmefuttatasa fog diadalmaskodni. S meggyőződésem hogy a világ sorsára meghatarozo lesz. Ebben biztos vagyok. A szomorú a mi történelmi ujjnyomatunk miközben azt hisszük hogy hagyunk.

    2. T. 78sansz!

      „Tél Tábornok segítségében bízni már lutri (mármint orosz oldalról)”

      Hiszi vagy nem, ha Tél Tábornok megjelenik, Nyugat és Közép Európában mindent borítani fog.
      Szemfényvesztésnek tartom a globális felmelegedésről szóló tanulmányokat és nyilatkozatokat (klímahisztit), de ha 3 fok van -20 fok helyett az is elég a kihűléshez hosszú távon.

      1. Bárcsak igaza lenne Rasz Putyin 2 -nek, de a melegedés hatását saját bőrünkön érezzük. Gyerekkoromban kb. 29-30 fokos kánikulák voltak, délutáni frissítő zivatarokkal, ma 36-38 fokos kánikulák vannak, és 29 fok a lehűlés. Eső havonta egyszer. (De a tegnap éjszaka jó volt!)
        Serdülőként mi mindig farmerban jártunk (Folyóparton ülve…farmergatyám vége belelóg a vízbe , Skorpió) , ma már a rövid nadrág is túl meleg (Mondjuk a csajokon tetszik.)
        Viszont a tél egyre enyhébb, és ez befolyásolhatja az orosz reményeket is. Én örülnék egy hideg télnek, és az oroszok is.

        1. T. 78sansz!

          Én is emlékszem a 70-es évek második felének nyaraira. Tényleg 30 fok volt a kánikula és nem a 40+ fok. Az alföldön van egy vegyes gyümölcsösöm és ott majdnem 3 hónapig nem volt eső miközben szinte folyamatosan 35-42 fokos hőség tombolt. A környéken sok helyen kivesztek a gyümölcsfák.
          De ez az időjárás befolyásoló HAARP rendszer miatt van. Minden területen elő tudnak idézni pusztító aszályt, vagy özönvízszerű esőt az időjárást befolyásoló fegyverrel. Felhőket tudnak teremteni a semmiből de el is tudják oszlatni azokat. Nem érdekes, hogy éppen akkor amikor Európa gazdasági összeomlása van készülőben, hirtelen 500 éve nem tapasztalt aszály is pusztít. Vagy csak a véletlenek egybeesése lenne?
          Nincsenek véletlenek.

          1. Így van. Plusz a chemtrail vegyszerezés.

          2. Persze lehet esőt csinálni. Gyerekkorom kedvenc olvasmányában a Winetouban a „Cölöptologatók” című fejezetben Old Shatterhand úgy csinált esőt a Kaliforniai sivatagban, hogy felgyújtotta a kaktuszerdőt. A felszálló nedves és meleg légáramlat (füst) zivatarfelhővé állt össze, és néhány perces záport generált….
            Tetszett a történet, de gyerekfejjel „hisszük, ha látjuk ” alapon barátaimmal az elméletet gyakorlatba is átültettük, ezért aztán valahol a Kis Balaton környékén indiánosdit játszva, kisebb tüzes nyilakat lövöldözgetve felgyújtottuk a nádast. Eső nem lett belőle, de verés az igen….

        2. Karl May műve nekem is a kedvenc olvasmányom volt 10 évesen, és jól emlékszem az említett részre.
          Azóta sokat fejlődött a tudomány, még ha a Kis-Balatoni esőcsinálása nem is volt sikeres.

  8. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/trainloads-of-more-russian-armor-arriving-against-ukraine?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Vonatnyi orosz páncélos érkezik Ukrajna ellen
    Világ NewsDesk 2022. augusztus 27 Találatok: 4982

    Vonatnyi orosz páncélos érkezik Ukrajna ellen

    Szombat este Ukrajnában és Nyugat-Oroszországban képeket és videókat hoztak, amelyeken számos további vonatrakomány orosz páncélosok és egyéb katonai felszerelések érkeznek Ukrajnába vagy annak közelébe. Oroszország egyértelműen arra törekszik, hogy fokozza játékát.

    Az alábbi videó, amelyet egy közeli vonat egyik versenyzője készített, egy sokkal nagyobb szerelvénynyi fegyverzet egy kis részét mutatja, amely Oroszországban Ukrajna felé halad:

    A történet tetején lévő kép egy újabb vonatrakományt mutat.

    Ukrajna helyzete már most is szörnyű, és minden gyakorlati szempontból Ukrajna már veszített.

    Minél tovább tart Ukrajna a béketárgyalásokért, annál rosszabb lesz számukra a helyzet.

    Egy újabb halott amerikai

    Nem csak Ukrajna veszít embereket, hanem az Egyesült Államok is.

    Jegorovka település környékén a Donyecki köztársaság (DPR) csapatai egy amerikai zsoldos , Alan Joshua Jones holttestére bukkantak, aki Tensee -ben élt, előbb Ukrajnába érkezett volna . A holttestet elaknázták. A jelentések szerint azukrán csapatok lelőtték, miután megpróbált visszavonulni. . .”

  9. https://novorosinform.org/podozrevaemaya-v-ubijstve-dari-duginoj-ukrainka-najdena-mertvoj–smi–102395.html HOLTAN TALÁLTÁK DARIA DUGINA MEGGYILKOLÁSÁVAL GYANUSITOTT UKRÁN NŐT-MÉDIA. Holtan találták Ausztriában a Darja Dugina meggyilkolásával gyanusitott ukrán NATALIA VOVKOT-irja az Express helyi kiadása. A Vovk haláláról szóló kiadvány képernyőjét a Politika Strana ukrán táviraticsatorna tette közzé. „Éjszaka holtan találták egy bérelt lakásban. Testén 17 szúrt sebbel, kezében egy papirdarabbal” áll az üzenetben, amelyet a kiadvány szerint a közösségi oldalakon terjesztenek. Az ukrán terrorista haláláról ugyanakkor nincs hivatalos információ. Ezen kivül nem számolnak be Vovk lányának sorsáról, aki anyjával elhagyta Oroszország területét. Nincsenek pontos adatok a feltételezett gyilkos, Daria Dugin halálának helyéről és körülményeiről sem- irja a kiadvány. Mindeközben a Readovka orosz kiadása azt irja, hogy az Osztrák Express újság rendkivül kétes és botrányos hirnévvel rendelkező kiadvány , amely „ikterikus” (nem hisztérikus ?), véres kiadvány . Minddeközben aReadovka orosz kiadása azt irja, hogy az osztrák Express újság rendkivül kétes és botrányos hirnévvel rendelkező kiadvány, amely „ikterikus” véres történetekre szakosodott. „A KIADVÁNY NEM SZOLGÁLTATOTT BIZONYITÉKOKOT AHIRRE, MELLÉKELT ELMOSÓDOTT FÉNYKÉP PEDIG SEMMIKÉPPEN SEM UTAL ARRA, HOGY A RAJTA ÁBRÁZOLT NŐ VALÓBAN VOVK LENNE, RÁADÁSUL TIZENHÉT KÉSSZÚRÁSBA HALT BELE”-vélik akiadvány szerzői. Megjegyzés : Szerintem ez csak az SzBU (Szluzsba Bezpeki Ukraini)- nak a hirtejesztése, mivel az MI6-tól kapott az uki titkosszolgálat javaslatot, hogy Natalia Vovk-ot „tisztitsa el az utból, ” más szóval, hogy tegye el láb alól, vagy a fentemlitett SzBU mejelentetett egy HAMIS CIKKET-HIRT Vovk haláláról, gyilkosságárol, hogy ne keljen eltenni láb alól egyik tagját, az uki Politika Stana meg nagydobra verte az egészet, nyivánvaló ok miatt.

    1. Mivel hatalmas felháborodás követte Daria felrobbantását, nincs kizárva az orosz bosszú. Persze az ukrán titkosszolgálat fedősztorija is lehet. A DNS választ adhatna a kérdésekre.

  10. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/more-trains-carrying-more-russian-armor-into-ukraine?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    További vonatok több orosz páncélt szállítanak Ukrajnába
    Világ Hal Turner 2022. augusztus 29 Találatok: 1160

    További vonatok több orosz páncélt szállítanak Ukrajnába

    Ha valaki az Egyesült Államok és az EU médiáját hallgatja, azt gondolná, hogy Ukrajna nemcsak az Oroszországgal vívott háborút nyeri meg, hanem az oroszok a mi felszereléseinket, rakétáinkat és lőszereinket üzemeltetik. Természetesen mindez HAMIS.

    Oroszország nyer, és az alábbi videón a legújabb orosz páncélos vonat látható Ukrajnába, hogy megölje az ukrán nácikat.”
    Bővebben a linken a cikkben
    +
    https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/major-air-assault-against-western-ukraine-from-belarus-territory?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Jelentős légitámadás Nyugat-Ukrajna ellen. . . Fehéroroszország területéről
    Világ NewsDesk 2022. augusztus 28 Találatok: 10192

    Jelentős légitámadás Nyugat-Ukrajna ellen. . . Fehéroroszország területéről

    16:43 EDT — Az elmúlt két órában Ukrajna Rovenszkaja régióját (a fenti térképen) nagyon nagy légitámadás érte a Fehéroroszországból berepülő orosz repülőgépek részéről.

    Ebben a régióban számos és nagyon nagy robbanásról számoltak be.

    A jelentések azt állítják, hogy több NATO által szállított fegyverrel és lőszerrel teli nagy raktár került orosz repülőgépek közvetlen légitámadása alá, bombázták őket, és hevesen égnek.

    Ez __lehet__ annak a következménye, hogy a közelmúltban titkosan behatoltak a számítógépek Ukrajna Hírszerző Igazgatóságába, amint arról korábban beszámoltunk ITT”
    Bővebben a cikkben a linken

  11. https://warnews247-gr.translate.goog/apetrapi-pyriniko-olokaftoma-rosia-katarripsame-oukraniko-drone-kamikazi-ston-pyriniko-stathmo-tis-zaporizia/?_x_tr_sl=el&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Elhárították a nukleáris holokausztot – Oroszország: Lelőttünk egy ukrán kamikaze drónt a Zaporizzsja atomerőműben
    „Célzott egy nukleáris hulladéktároló létesítmény”
    2022.08.29 – 07:42
    a Fő témákban , Ukrajna

    Elhárították a nukleáris holokausztot – Oroszország: Lelőttünk egy ukrán kamikaze drónt a Zaporizzsja atomerőműben

    A Zaporizzsja atomerőművet birtokló orosz erők vasárnap bejelentették, hogy le kell lőniük egy ukrán katonai kamikaze drónt, amely egy nukleáris hulladéktárolót vett célba.

    „Az orosz csapatok a repülés röppályájából ítélve lelőttek egy ukrán kamikaze drónt, amely egy nukleáris hulladéktárolót vett célba ” – írta Energodar város katonai-polgári közigazgatása a Telegram csatornáján a Tass tudósítása szerint.

    A reaktor biztonsági fedelén

    „A drón a gyár különleges épületének tetejére esett. A lőszer felrobbant, amikor a mennyezetet érte. Az adminisztrációs források szerint azonban senki sem sérült meg, és az infrastruktúra sem sérült meg” – tette hozzá.

    A törmelék egy reaktor biztonsági fedelére hullott, miután lelőtték – írja az orosz sajtó az APE hírügynökség jelentése szerint.

    A jelentések szerint a repülőgépet a becslések szerint egy kiégett nukleáris üzemanyag-tárolóba küldték.

    Az általa szállított töltény sérülés vagy kár nélkül felrobbant.
    Az ukránok folyamatos támadásai

    A Zaporizsja atomerőmű Energodar városában található, és orosz csapatok irányítják.

    Az elmúlt napokban az ukrán erők több csapást mértek területükre pilóta nélküli légi járművek, nehéztüzérség és több rakétavető segítségével.

    A legtöbb esetben az ilyen támadásokat a légvédelmi rendszerek visszaverték, de több lövedék érte az infrastrukturális létesítményeket és a nukleáris hulladéktároló területét.
    A rémálom

    Senki sem tudja, mekkora lesz a pusztítás egy esetleges rakétacsapásból a zaporizzsja atomerőműben, az új…Csernobil iránti aggodalom minden eddiginél nyilvánvalóbb.

    Ez a rémálom, amely Európa nagy földrajzi területére is kihathat, mára az öreg kontinensre telepedett, amit a múlt csütörtöki rendkívül nyugtalanító esemény is megerősít: Európa legnagyobb atomerőművét, a Zaporizzsja atomerőművet órákra lekapcsolták az elektromos hálózatról. megkérdőjelezhető körülmények között, amelyek azonban közvetlenül kapcsolódnak a környező térség katonai konfliktusaihoz.”
    +++
    Ez maga az elmebaj!
    Senki fel sem fogja, mi történik a legnagyobb atom erőmű felrobbantásával?!
    Élhetetlenné válik az öreg kontinens!!!!
    Mi meg ha nem sikerül gyorsan, szörnyű kínokkal!
    A nem orosz fennhatóságú részekkel azt tenném, amit anno Drezdával, mert még az, amit nyerek mindig sokszorosan több, mint amit veszítek! – ha tovább várok!
    Aki ezt elrendelte+aki ezt végzi nap mint nap, ezerszeres halálra érett!

    1. Kétségtelen, hogy a háttérhatalmi nagy bankárcsaládok elitje (7-ek tanácsa) egy világháború (atomháború?) kirobbantásában látják a megoldást a saját maguk által generált problémákra.
      Nemrég olvastam, hogy a Rothschildok árulják az angliai birtokukat.
      Ez szerintem menekülést mutat részükről, vagy azért mert Európa hamarosan háborús területté válik, vagy félnek egy esetleges népharag miatti rohamtól, ami a birtokukat érintené de a két feltételezésem kombinációja is lehet az ok.

      1. A legvalószínűbb, tudják, élhetetlenné válik az atomerőmű felrobbantásával.
        A sugárzás, az előidézett hatalmas atomszél nem fog engedélyt kérni, merre mehet, ezt kivették a számításból!
        Azt olvastam, még az amcsi kontinens sem úszná meg, nekik lenne olyan, mint nekünk volt Csernobil anno, minimum, ha szerencséjük lenne.Ha!
        Igaziból egy ekkora volumen hatásmechanizmusa kiszámíthatatlan!
        Itt egy remény maradt:
        Vagy ledózerolják időben az oroszok, vagy veszik a human populáció:(

        1. Mici
          2022-08-29 – 17:57

          Csak kérdezem, hogy egy atomerőmű bármilyen veszélyeztetettsége esetén, nem az lenne a legjobb megoldás, hogy leállítják a működését?
          „Álló” erőmű nem jelent veszélyt a környezetére. Az oroszok miért nem állítják le?

          1. Mivel nem vízcsap, így nem ilyen egyszerű!
            A blokkok hűtése továbbra is szükséges, és ahogyan eddig is célzottan támadták az elektromos betáplálást, ami a hűtéshez kell, tudják, mivel idézhetnek elő hatalmas atomvihart!
            Emlékezzünk vissza, még mindig ez a helyzet a lefojtott Csernobilnál is, és a háború elején szintén próbálkoztak már ezen helyzet eldurvulásával az ukránok…
            Van egy határ, innentől már nincs könyörület, vagy ők, vagy mi, imádkozzunk, hogy az orosz vezetés időben lép!

        2. A Csernobili atomerőmű felrobbant 4-es blokkjának teljesítménye ugyanakkora volt mint a Zaporizzsjai atomerőmű egyes blokkjainak teljesítménye. Ha egy blokk közölük felrobbanna, például egy rakétatámadás következtében, az „csak” akkora kibocsátással járna mint az 1986-os csernobili. Ukrajna központi részének nagyjából annyi lenne 200 évre, de Európa akár olcsón meg is úszhatná. A távolabbi kontinensek pedig alig érzékelnék.
          Egy atomhulladék tároló robbanás pedig még kevésbé lenne környezetszennyező.
          Atomszivárgás esetén, ellenben lenne indok a NATO közvetlen beavatkozására. Én ebben látom a veszélyt. Nyílt Oroszország vs NATO konfrontáció, és bármibe torkolhat.
          Az Egyesült Királyság katonáit már felkészítették, hogy búcsúzzanak el a családjuktól mert Ukrajnába mennek. Ez kb. egy hete jelent meg a Warnews 247-en.

          1. Ilyen témáknál nincsen csak!
            Soha nem tudható előre, milyen láncreakciók aktiválódnak kivédhetetlenül!
            És ugye egy sorry kevés lenne akkor!!!

  12. https://eadaily-com.translate.goog/ru/news/2022/08/28/v-zaporozhe-rastet-potok-grazhdan-s-territoriy-ukrainy-hotyat-zhit-v-sostave-rossi?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp

    Zaporozsjében egyre növekszik a polgárok áramlása Ukrajna területeiről – Oroszország részeként akarnak élni
    Ma
    11:37

    Jelentősen megnőtt az Ukrajna ellenőrzése alatt álló területekről Zaporozsje területére érkező állampolgárok áramlása, az emberek azután érkeznek, hogy rokonaiktól értesültek a valós helyzetről – mondta Jevhen Balickij, a zaporozsjei régió közigazgatásának vezetője a RIA Novosztyinak adott interjújában.

    „Május eleje óta jelentősen megnőtt az Ukrajna által ideiglenesen ellenőrzés alatt álló területekről Zaporozsje területére távozó állampolgárok áramlása. Az emberek, akik objektív információkat kapnak szülővárosaikban és falvaikban a békés életről, visszatérnek” – mondta Balitsky.

    A régió vezetője megjegyezte, hogy a régió lakosai szociális kifizetéseket bocsáthatnak ki, beleértve a 10 ezer rubel összegű egyösszegű kifizetéseket. És mindenki, aki a munkaügyi központba szeretne jelentkezni foglalkoztatásért.

    „Ez egyértelmű jelzése annak, hogy a zaporozsjei régió lakói inkább Oroszország részeként élnek, és nem ott, ahol Ukrajna az utolsó dolgot is el akarja venni tőlük, nyílt terrorhoz folyamodva” – jegyezte meg.

    „Sőt, jelentősen megnőtt azoknak a férfiaknak a száma, akik így vagy úgy távoznak onnan Oroszországba, nem akarják, hogy a frontokon megöljék őket, mivel mozgósítás alá kerültek. Valaki a felszabadított területeken marad, mások Oroszországba távoznak. – tette hozzá Balitsky.

    Vasziljevka város adminisztrációjának vezetője, Natalia Romanicsenko újságíróknak elmondta, hogy naponta akár 700 ember is visszatér Ukrajnából a felszabadított területekre a Zaporozsje régió frontvárosában található ellenőrzőponton keresztül.”
    +++
    Elgondolkodtató, hogy abba a régióba is tömeges a visszatérés, ami a legveszélyesebb az atomerőmű ukrán ágyúzásai miatt.
    Milyen lehet az élet, ha menekülnek bármi áron orosz fennhatóság alá?!
    Mekkora logisztikai+anyagi kihívás ezt az anyaországnak kezelni!
    Ja, és +harcolgatnak is, ugyan lassan, a fotel szakértői igényeknek!

  13. Ehnaton:”Eddig Oroszország szinte csodát tett, hogy elkerülte a gazdasági összeomlást – meg a pénzügyit. ”
    Nem ez lesz az egyetlen, ha visszanézzük a történelmét:)
    A II. világégésnél is azt tett, a többi akkor ugrott csak bele, amikor nem hagyhatták, hogy egyedüli győztes legyen – pedig az volt!
    Azt vélem, a maiak sincsenek elpuhulva, szívósan képesek újra csodát tenni anyácskájukért, önmagukért.
    +
    „Biztosan csökkenni fog az orosz olajeladás, de mennyivel és hogyan oldják meg a kieső pénzbevételt már egy nagy kérdés !”
    Van valamijük, extra jó hozammal, ami az olajnál is értékesebb: élelem!
    +a megtermeléséhez a minőségi terület, megfelelő éghajlattal!
    Köztudottan ez az egyik ok, hogy bármi áron megszerezzék, akik fenekednek rá!
    +
    „Jelenleg a fronton az oroszok tűzoltó munkát végeznek, oda csoportosítják az erőket ahol éppen szükséges. Tehát szétforgácsolódnak, a hatalmas tüzérségi támadások csekély sikerekkel járnak.”
    A prioritások nem baj, ha idegeneknek nem egyértelműek, ez is a siker záloga, hogy nem egyszerűek, mint a faék:)
    +
    „…mi lesz ha az amerikai gyárak átállnak a háborús megrendelések teljesítésére – ott még pénzügyi akadályok sincsenek ! Hollandia már új fegyvereket rendel !
    Soha nem szabad lebecsülni az usa iparát, akik eddig megtették mind veszítettek !”
    Amcsi sitekon olvastam, hogy sorra zárnak be, + csökkentik a volument, mert nem tudják a jelenlegi energia árakon megoldani a termelést.
    Ergo: hol van már a dübörgő ipar?!
    Saját magukat leszankciózták vele.
    Nem kell hát lebecsülni, önként tették maguk tönkre:(
    Bárki olvashatta, akit érdekel.
    A fegyvereket a különböző állományokból szedik le, amit az ukránoknak ömlesztenek.
    Nyíltan írnak róla a hivatásosok…
    Olvass átfogóbban, hogy hihető legyen, amit írsz!
    Hogy nincs pénzügyi akadály, arra nem is reagálok, köztudott, hogy csődben vannak.
    +
    „Az idő múlásával belépünk az anyag-háborúba amit Oroszország nem nyerhet meg mert az orosz kitermelés ipar tényleg hatalmas, de a feldolgozó már messze elmarad a nyugatitól !”
    Laikus vagyok megítélni, de!
    mi a bánatnak törik magukat a végsőkig, ha csak egy vesztes? miért nem várják meg, hogy megfojtsák a szankciók?
    Ja, hogy mégsem ez a felállás, csak jobban hangzik, ha ezt propagáljuk?!
    Szomorú, amikor az emberek szellemi képességeit ennyire lebecsülik:(

  14. Alapvetően nincsenek nagy különbségek közöttünk kedves ehnaton!

    Valóban egy fájdalmas és mindenki számára veszteségeket jelentő konfliktus lesz ez. Amerika ipari teljesítménye tényleg figyelemre méltó. Bár a korábbi termelési kapacitások kiszervezése miatt (Kínába, Mexikóba, stb) miatt már nincs akkora fölényük, mint mondjuk a II. vh. idején volt.

    Én nem is annyira az USA visszaállására számítok, hanem úgy látom, hogy az EU fog előbb összeomlani gazdaságilag, mint Oroszország. Ennek már most mutatkoznak a jelei. A legtöbb fontos mutatóba az oroszok most fogják lehagyni az Uniót (pl.: infláció, munkanélküliség, külkereskedelmi mérleg stb.). Épp a minap olvastam erről egy érdekes értékelést. Márpedig ha ez ezzel jár a társadalmi elégedetlenségekkel (márpedig ez együtt fog járni mindezzel), akkor az már az USA-nak sem mindegy. (csak érzékeltetésképpen: még a fidesz is bele fog bukni ebbe a konfliktusba Magyarországon, és ki tudja, kik jönnek majd helyettük/ utánuk).

    És a lassú előrehaladás hátulütőit nagyon is jól leírta. De sajnos a gyors előrenyomulásnak is nagyon komoly buktatói vannak, lennének. Az orosz elhárítás már most is komoly gondban van. Egy hirtelen nagyobb területszerzés gyakorlatilag nagyon komoly instabilitást jelentene nem csak az elfoglalt területeken, Orosz anyácskában is. Mert az ukik most még elsősorban a saját hazájukat vádik. De ha nem lesz haza, akkor ki tudja milyen akciókat hajtanának végre végső kétségbeesésükben egyes szerencsétlen hülyék.

  15. Már jeleztem, hogy mire megoldódik az energiaválság, addigra megkapjuk a következő sokkal súlyosabb élelmiszerválságot. Mert 2-3 év múlva Putyin dönti el, hogy ki és mennyit fog enni Európában, Afrikában és a Arab világban. Ennek már most mutatkoznak a jelei…
    És ahhoz képest nagyon nevetségesnek tűnik ez a lesz gáz, nem lesz gáz kérdés!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com