A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
15
Harmincegyedik tárgyalási nap
Március 16
Ezen a napon az első tanú Kató György (szül.: 1905). A törvényes figyelmeztetés után elmondja, hogy 1944 karácsonya után a Szépművészeti Múzeum alagsorában bujkált feleségével együtt, majd szilveszter délután fegyveres nyilasok jelentek meg és a volt Korzó kávéház helyiségébe, a zuglói nyilasházba vitték őket. Aztán elválasztották feleségétől, s őt az emeleten puskatussal kezdték ütni.
„Kató: A nyilasház pincéjében két napig voltunk a feleségemmel. A második napon odahoztak öt gyereket, akik szintén borzalmas állapotban voltak. Mindegyik csupa vér volt! … Az egyik nyilas egy alkalommal nagy hangon közölte velünk ott a pincében, hogy a front már Rákospalotán van, s ekkor felkapott egy széket és az egyik gyerek fején szabályosan szétverte. Ott volt egy ürülékes tartály és a gyerekeknek a fejét abba nyomta bele. De ezzel sem elégedett meg, mert egy tégladarabot vett a kezébe, és a fiúkat arra kényszerítette, hogy hímvesszőjüket helyezzék erre a téglára, majd a pisztolyával nagyokat ütött rájuk. Legalább háromnegyed óráig tartott ez a szörnyűség, este az öt megkínzott fiatalt elvitték, s ha jól emlékszem, Kovács János közölte velünk, hogy a Stefánia úton agyonlőtték mindet. Két nap múlva a feleségemmel együtt elvittek bennünket a Városház utca 14-be, a főkerülethez …”
A tanú a fotóalbumból felismeri Kröszl Vilmost, akire különösen emlékszik, mert az emeleten az első nagy pofont tőle kapta. Felismeri még Füredit, mint aki verte, Erős Jánost, Baráth Kálmánt. Baráth képénél egy pillanatra megáll, s közli, hogy ő volt az, akit a többiek hóhérnak szólítottak, s ő volt az, aki az öt fiatal gyereket kínozta.
„Kató: Felismerem, még a szemének a nézését sem tudom soha elfelejteni. Örökre megjegyeztem.”
A vádlottak közül Kröszl, Erős és Baráth tagadja, hogy ott lett volna.
A következő tanú Dénes Ignác (szül.: 1880), arról vall, hogy 1944. december 10-én a lakására ment három nyilas, mert megtudták, hogy egy Goldstein nevű embert bújtat.
„Dénes: Amikor Goldsteint megtalálták, annyira összevertek, hogy összeestem. Goldsteint is összeverték. A nyilasház pincéjébe vezettek bennünket, ahová lejött Baráth Kálmán, Kröszl Vilmos és egy Hollai nevű, aki a hátamat szurkálta szeggel. Hét napig tartottak a pincében és ez alatt nagyon sokszor kegyetlenül megvertek. Ez alatt láttam, hogy egyszer négy nőt vittek ki a pincéből, majd körülbelül két óra múlva visszatértek és a felismerhetetlenségig meg voltak kínozva. A velem együtt bevitt Goldstein bácsit úgy megverték a pincében, hogy a sérüléseibe ott belehalt.”
A tanú a fényképalbumból határozottan kiválasztja Baráth Kálmánt, Kröszl Vilmost, majd elmondja még, hogy egy alkalommal azt is látta, amikor bajonettel a nők altestét hasították fel, mert ott keresték az elrejtett aranyat.
Raymann Katalin (szül.: 1912) tanú arról vall, hogy 1944-ben férjénél, dr. Berend Miklósnál lakott a Rókus-kórházban, aki akkor a kórház alorvosa volt.
„Raymann: Ebben az időben én terhes voltam. 1944. november 28-án két nyilas rontott a kórházba, és elvittek mindkettőnket a Thököly út 80-ba. Emlékezetem szerint az egyik nyilas repülős egyenruhát viselt. (Komlósy Elemér. — A szerk.) Férjemet kommunistának tartották és azzal gyanúsították, hogy a kórházban zsidókat bújtat. A nyilasház emeletén kínvallatásnak vetettek alá bennünket, majd engem december 2-ig tartottak a pincében, ahol még vagy 10—15 férfi és nő volt. Mindenki véres állapotban került már a pincébe. Emlékszem, hogy november 30-án este a férjemmel és egy másik férfival együtt felvittek az emeletre, ahol korbáccsal ütöttek bennünket. Másnap, december 1-én a férjemet ismét felvitték kihallgatásra, de őt már nem láttam viszont. Este egy nyilas lejött a pincébe a férjem télikabátjáért, s azt mondta, hogy este hat óra van, jól jegyezzem meg az időpontot, mert ez nagy esemény az életemben. December 2-án az idős Hollós bocsátott szabadon.”
Breyer József (szül.: 1904), a per egyik koronatanúja elmondja, hogy a Thököly út 80-ban volt házfelügyelő 1944. december 15-ig. A tanú végignézi a vádlottakat, s egymás után sorolja, ki kicsoda. Elmondja, hogyan került ő is a foglyok közé.
„Breyer: Lenn a pincében nekem rontottak, ütni kezdtek, s akkor lépett be Baráth Kálmán, aki a végsőket úgy megadta nekem, hogy a földön fetrengtem kínomban. Tiszta vér voltam, körülöttem is vér folyt, de ez már nemcsak az én bántalmazásomtól, hiszen előttem már sok embert megkínoztak. A fejemet például úgy összerugdalta Baráth Kálmán, hogy teljesen megdagadt. Az ujjaimat nem tudtam behajlítani, mert annyira meg voltak dagadva az ütésektől … Ott volt a pincében Kovács István is, az is ütött engem. Általában nem egyszerre ütöttek, hanem felváltva jöttek be kínozni … Meg kell mondanom, hogy valamennyi nyilast ismerem, akik ott voltak, egyrészt mert házfelügyelő voltam, másrészt, mert igen szomorú tapasztalatom volt róluk. Azok közül, akik engem ütöttek, felismerem Baráth Kálmánt, Füredi Pált, Kovács Istvánt és Bükkös Györgyöt, de a 12-es képen Kraut József személyét is, aki szintén bántalmazott. A 31-es képen Szőke Antalt ismerem fel, ő is vert engem … A 34-es kép Nagy Mihály, a 88-as Kraut Gyula, az 51-es Németh Lajos, ő volt a pártszolgálat vezetője, a 62-es Hernádi Jenő, aki szintén ütött minket; a 82-es Kaposi Pál, az 57. és 77-es képen Kálmán László … Jól emlékszem rájuk, huszonkét év távlatából is …
Higgye el a bíróság, a legszadistább ember is képtelen lenne azokra a kínzásokra, amiket ezek a nyilasok a Thököly út 80-ban végrehajtottak … Mialatt ott tartózkodtam, emlékezetem szerint kétszer vittek el 15—20 embert kivégezni. Máskor meg kisebb csoportokat … Meg kell mondanom, hogy engemet Szloboda Vilmos mentett meg és neki köszönhetem, hogy ma élek. Tőle azt is tudom, hogy naponta vittek ki tucatjával embereket a Dunához, s ha kevésnek bizonyult a létszám, akkor a szemben levő Schlachta-házból egészítették ki az áldozatok számát.”
Ezután a tanú elmondja, hogyan történt a Stefánia úti kivégzés, majd az egyik védő kérdésére válaszolva közli, hogy Bükkös Györgyöt nem látta ütlegelni, de szólamaival feltétlenül befolyásolta őket.
Kálmán László védőjének kérdésére ezt válaszolja:
„Breyer: Kálmán Lászlót civilben láttam a nyilasházban. Karszalaggal és géppisztollyal. Ilyen felszerelésben találkoztam vele a pincében is, ahol ő is ütött!”
Harminckettedik tárgyalási nap
Március 17
Tímár Aranka (szül.: 1904) tanút 1944 novemberében az Abonyi utca 10. szám alól hurcolták el a XIV. kerületi nyilasházba. Elmondja, hogy útközben valaki kilépett a sorból, és egy fiatal nyilas géppisztollyal tarkón lőtte. A bizonyítás során a tanú az album 5-ös számú képére mutat, mint aki e halálos lövést a sorból kilépőre leadta. Az 5-ös kép Szőke Antalt ábrázolja. A nyilasházban egy szőke, kék szemű, szemüveges férfi és egy barna nő szelektálta őket, s vették el értékeiket, a 7-es képen felismeri Kröszl Vilmost.
„Tímár: Ő vette el az értékeimet és ő volt az, aki az előttem álló 4—5 éves kisgyerekbe durván belerúgott … Az egyik anyától elvitette a gyerekét, hogy hová, azt nem tudom, csak arra emlékszem, hogy az anya térden csúszva könyörgött neki, hogy mehessen a gyereke után. Borzalmas volt ez a látvány, s bár nagyon féltem, de ez még jobban megrázott … Amikor a nyilasházban felállítottak és a cipőimet kellett átadni, ez az ember — Kröszl Vilmosra mutat — korbáccsal ütött végig rajtam és a többi nőkön. Engem még hasba is rúgott. Sajnos, már nem él dr. Vágó Árpád orvos, aki engem sokáig kezelt, e rúgás következményeként. Olyan hasdaganatot kaptam, amelyet csak súlyos műtéti beavatkozással lehetett eltávolítani.
Gábrics László (szül.: 1926) tanút Baráth Kálmán jelölte meg, mint akivel együtt katonáskodott 1944 novemberében és decemberében. Gábrics László közli a bírósággal, hogy a vádlottak közül senkit sem ismer, s erről az ügyről csak az újságokból értesült. Így Baráth Kálmánt sem ismeri, soha nem látta, a nevét is csak az újságokban olvasta.
„Baráth K. (felszólításra): Én a tanúval 1944 novembertől együtt voltam katona, innen ismerem, s ő is kell hogy ismerjen.
Gábrics: Csak a felháborodásomat tudom kifejezni! Életemben nem láttam még ezt az embert, s azt is kijelenthetem, hogy soha nem voltam katona. Annyira meglep ez az egész, hogy szinte érthetetlennek tűnik … Mert ha egyszer nem voltam katona, honnan ismerjem őt, mint katonabajtársamat? Nem is beszélve arról, hogy nem is tudtam, hogy létezik a világon egy ilyen nevű ember … Még egyszer hangsúlyozom, hogy soha nem voltam katona, csak levente. Ezt egyébként azt hiszem, nagyon könnyű ellenőriznie a tisztelt bíróságnak.”
Veszprémi Lajos tanút (szül.: 1905) annak az esetnek a szemtanújaként hallgatja ki a bíróság, amely a Jávor utcában történt: egy futó férfira egy géppisztolyos nyilas sorozatlövést adott. A nyilasban Füredi Pál személyét ismeri fel. A szembesítés azonban eredménytelen marad, mert Füredi tagad. A tanácsvezető ekkor megkérdezi tőle, hogy hogyan lehetséges, hogy már a harmadik személy ismeri fel, ilyen minőségében, de erre is csak azt válaszolja, hogy nem ő volt.
Özvegy Mike Sándorné (szül.: 1917) Kálmán László nagynénje. Ilyen rokoni minőségében tesz tanúvallomást s ennek során elmondja, hogy Kálmán László a legjobb tudomása szerint a Telefongyárban dolgozott, s határozottan kijelenti, hogy nem volt tagja a nyilas pártnak.
Papp Sándor (szül.: 1910) tanút Németh Lajos érdekében hallgatják ki. Papp elmondja, hogy Némethet a felszabadulás után becsületes, rendes embernek ismerte, és nem is sejtette, hogy korábban nyilas volt.
Hirling Gézáné (szül.: 1920) tanú Hernádi Jenő vádlottat ismeri: soha nem hallott és tudott róla, hogy Hernádi nyilas lett volna.
A tanú Hernádi kérdésére azt állítja, hogy karácsonykor a vádlottal együtt töltötték a szentestét.
Kamondi Károly (szül.: 1922) tanú kihallgatását a két Baráth testvér védői kérték. Elmondja, hogy 1944 októberében, mint szökött katona jött Budapestre, de itt a tábori csendőrök elfogták, majd a nyilasok kísérték őt is, másokkal együtt, úgy emlékszik, a 46-os villamos vonalán. Ekkor az egyik utcában odalépett hozzá Baráth János, akit ő azelőtt soha nem ismert, nem is volt tagja a nyilas kísérőknek, csak egyszerű civilként jelentkezett, és berántotta egy kapu alá.
„Kamondi: Levezetett egy pincébe és azt mondta, hogy maradjak nyugodtan ott, majd értem jön. Az utca nevére nem emlékszem, de mintha a Bethlen utcánál lehetett volna … Körülbelül 4—5 óra múlva meg is jelent és elvezetett onnan engem a volt Andrássy útra, a lakásukra. Kaptam tőle egy civil ruhát, átöltöztem és kerek egy hónapot töltöttem náluk, ha jól emlékszem, az Andrássy út 43 alatt … Baráth János ez idő alatt állandóan otthon tartózkodott. Kicsit féltem, mert az apja nyilas volt, de ő megnyugtatott, hogy ne féljek, majd ő elintézi … Volt neki még egy bátyja, a Kálmán, aki szintén mindig otthon tartózkodott. Baráth Kálmánt is mindig civilben láttam otthon a lakásukon.
Elnök: Egyik fiún sem látott katonaruhát?
Kamondi: Nem én, kérem. Még december elején is ott voltam, de ezeken soha nem volt katonaruha. Nem voltak ők nyilasok, meg katonák, kérem .. .”
A tanút úgy látszik, kioktatták, mire vonatkozóan tegyen vallomást a Baráth testvérek érdekében, de valahogy mégiscsak összezavarta a dolgokat, mint például a lakcímet is, hiszen a Baráth család az Erzsébet királyné út 89. szám alatt lakott.
„Baráth János: Kérem, itt valami félreértés lesz, a tanút én az Erzsébet királyné út 89-ből ismerem, oda járt be egy családhoz, de ilyen sorból való kirántás, meg egyéb, ez valami mese.
Elnök (a tanúhoz): Beszélt a Baráth családból valakivel azóta, amióta ez a nyilas-ügy folyik?
Kamondi: Nem én, kérem, senkivel. Tessék elhinni, az igazat mondom, lehet, hogy az Erzsébet királyné út volt, én nem nagyon jártam Budapesten … Baráth Kálmánt is civil ruhában láttam otthon …”
Végül is a tanú annyira összezavarodik, hogy Baráth János vádlott jobbnak látja, ha a számára még mentő körülménynek látszó eseményeket is letagadja.
Harmincharmadik tárgyalási nap
Március 20
Kovács Jánosné (szül.: 1910) tanú a Beretvás villában bujkált. Elmondja, hogy a házból félholtan vitték ki az embereket a nyilasok, mert előzőleg annyira összeverték őket. Több embert a helyszínen agyonlőttek, így az egyik Beretvás lányt is.
„Kovácsné: … Kalmár Júliát is a Beretvás családdal együtt vitték el a nyilasház pincéjébe és Kalmár bácsit is, akinek előzőleg egy BSZKRT-egyenruhás nyilas bicskával bevagdosta a szája szélét …”
Messinger Rezső (szül.: 1899) tanú Sándor Alajos vádlottat látta sebesülten 1944 decemberében.
„Messinger: Véresen láttam. Mintha a keze lett volna véres, de nem emlékszem, hogy hol sebesült meg. Benéztem az óvóhelyre és ott láttam őt … Arról tudomásom van, hogy Sándor Alajos nyilas volt, ezt az öccse, Sándor Béla közölte velem annak idején.”
Ezután Sándor Alajos védője átnyújt egy családi fényképet, és kéri a tanút, nézze meg, felismeri-e rajta Sándor Alajost. Az 1938-ban készült képről a tanú azonnal felismeri és kiválasztja a vádlottat.
Sándor Alajos közli: nem felel meg a valóságnak az az állítás, hogy ő nyilas lett volna.
Seres György (szül.: 1915) tanú Sándor Alajos sógora. Az elnök közli vele, hogy a törvény értelmében nem köteles vallomást tenni, de ő ragaszkodik a vallomástételhez. Elmondja, hogy karácsony este ment hozzá Sándor Alajos a Bethesda-kórházba, ahol ő szerelőként dolgozott. A sógora sebesült volt.
„Seres: A sógoromat egy Gitta nevű nővér kötözte be. Nekem nincs arról tudomásom, hogy Sándor Alajos nyilas lett volna.
Sándor: Az időpontban téved a sógorom, mert nem karácsony este voltam ott, hanem szilveszter este …
Seres: Emlékezetem szerint karácsony este volt, mert szent dalokat hallottunk a hangszóróból …”
Sándor Alajosnak még a mentő tanújával is ellentéte támad.
A tanúk meghallgatása befejeződött.
A bíróság ismerteti a vádlottak erkölcsi és vagyoni bizonyítványát, az előző büntetésekkel kapcsolatos intézkedéseket, aztán dr. Boda Lívia igazságügyi elmeszakorvos tesz jelentést. Mind a 19 vádlottra vonatkozóan részletesen ismerteti az elmeszakorvosi vizsgálat eredményét és összegezésül közli, hogy az Országos Elme és Idegmegfigyelő Intézet egyetlen vádlottnál sem tapasztalt elmebetegségre utaló tüneteket.
Néhány vádlott feláll és igyekszik bizonygatni, hogy ideg-, illetve elmebeteg.
Dr. Szabó Árpád igazságügyi orvosszakértő az egyéb betegségekkel kapcsolatban tesz szakértői vallomást: közli, hogy egyik vádlott betegsége sem olyan, amely befolyásolhatná tudati képességeiket.
Harmincnegyedik tárgyalási nap
Március 21
A bíróság pótlólag meghallgatja az egyik, előző napon igazoltan meg nem jelent Hajek László (szül.: 1918) tanút, aki sokáig a Telefongyárban dolgozott. Innen ismeri Bükkös Györgyöt, aki 1956-ban az ő csoportjában volt anyagmozgató. Az ellenforradalom idején is együtt dolgoztak. A tanú elmondja, hogy Bükkösről tudta: nem régen szabadult a börtönből. Az ellenforradalom napjaiban rendszeresen bejárt az üzembe.
„Hajek: Nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy Bükkös semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki. Félrehúzódó, szerény ember volt.”
Ezután a bíróság ismerteti az időközben beszerzett iratokat, a vádlottak által kért szakvéleményeket, valamint egyéb dokumentumokat, az 1945—1949 között lefolytatott bírósági perek jegyzőkönyveit stb. A tanácsvezető felolvassa a Németh Lajos védője által előterjesztett két oklevelet, amelyeket a vádlott az 1961-ben tanúsított jó munkájáért kapott; Baráth János az Óbudai Hajógyárban kapott jó munkájáért dicsérő oklevelet; Kovács János kiváló dolgozói oklevelet. Az elnök felolvassa a honvéd kiegészítő parancsnokság átiratát, amelyben megkeresésre értesíti a bíróságot, hogy Baráth Kálmánnak hadköteles adata nincs nyilvántartva, illetve a nyilvántartásban bemondás alapján a következő bejegyzés áll: 1944. december 25-től 1945. június 8-ig hadifogságban volt.
„Elnök (Baráth Kálmánhoz): Itt, a tárgyaláson azt mondta, hogy december 28-án esett fogságba … Maga diktálta be a kiegészítő parancsnokságnak ezeket az adatokat?
Baráth: Nem tudom, melyiket tartsam fenn, hogy 25-én vagy 28-án estem fogságba … Egyébként, amikor az összeírás volt, tényleg én diktáltam ezt be …”
Több bizonyításkiegészítési indítvány nem történt, ezért a bíróság a bizonyítási eljárást befejezettnek nyilvánítja.
Harmincötödik tárgyalási nap
Március 23
Dr. Kelemen Géza, a per ügyésze megrázó szavakkal ecseteli azt a sok szörnyűséget, amit a vádlottak a nyilasuralom alatt elkövettek. Majd a vádiratban benyújtott tényállást kiegészíti több olyan bűncselekménnyel, amelyek a bírósági eljárás során kerültek napfényre. Például Szőke Antal, Szelepcsényi utasítására 1944 decemberében a pártház pincéjében egy személyt agyonlőtt. Az áldozat egyik kiskorú gyerekét Erős János puszta kézzel megfojtotta. Ugyanekkor a jelenlevő Németh Lajos a másik gyereket a mosókonyhában levő vízzel telt dézsába fojtotta.
A vádirat nem tartalmazza, de a tárgyalás adatai szerint 1944 december elején a Rákos-pataki kivégzésben Hernádi Jenő is részt vett … A tárgyalás adatai alapján megállapítható, hogy az idős Michalik halálát követő megtorlásban Kröszl Vilmos is részt vett és legalább egy személyt agyonlőtt.
Az ügyész ezután részletesen foglalkozik a vádlottak egy-egy általános jellegű védekezésével.
„Ügyész: A vádlottak közül többen arra hivatkoztak, hogy bűncselekményeiket parancsra követték el. Ennek a védekezésnek a cáfolata azonban nem igényel különösebb erőfeszítést. A háborús bűntettek elbírálásánál kialakult joggyakorlat szerint még a katonák — akik elöljáróik parancsára cselekedtek — sem mentesíthetők a büntetés alól. Senkinek nincs joga gyilkosságra parancsot adni, s ennek végrehajtója, annak kiadójával együtt felelős. Ám ebben az ügyben nem is parancsokról és végrehajtókról van szó. Nem katonákról, hanem olyan személyekről, akik önként jelentkeztek és kerültek a nyilaskeresztes pártba, önként váltak részeseivé a gaztetteknek …
A vádlottak közül többen visszavonták és megváltoztatták a rendőrségen tett vallomásukat. A vallomások megváltoztatását egyesek, mint Baráth Kálmán és Kálmán László, pszichikai erőszakkal magyarázták. Erős János nem átallotta azt állítani, hogy a nyomozás során bántalmazták és azért tett beismerő vallomást. Azt felesleges bizonyítgatni, hogy a nyomozati eljárás során a törvényességet minden esetben a legszigorúbban betartották. Hogy mennyire nem kényszerítették a vádlottakat a beismerő vallomás megtételére, azt leginkább az igazolja, hogy egyes vádlottak, mint például Kröszl Vilmos, Sándor Alajos, vagy ifj. Baráth János a nyomozati eljárás során nagyrészt tagadták a bűntettek elkövetését. Vajon, e vádlottakkal szemben miért nem alkalmaztak testi vagy lelki kényszert, hiszen őket is felszólították az őszinte vallomás megtételére? Mindössze arról van szó. hogy egyes vádlottak az eléjük tárt bizonyítékok súlya alatt belátták tagadásuk feleslegességét, és azt, hogy őszinte vallomásuk esetleg enyhítheti büntetésüket.
A nyomozás befejezése és a tárgyalás között hosszú idő telt el és a börtönben egyes „jóakarók” tanácsára néhány vádlott megváltoztatta beismerő vallomását, úgy gondolván, hogy tagadás esetén nem kerülhet sor a bűnösség megállapítására. A vádlottak nem tudták elfogadható módon megindokolni, miért változtatták meg rendőrségi vallomásukat. Természetesen, joguk van a védekezésre, nem kötelesek beismerő vallomást tenni. A bíróság azonban az összes bizonyítékok alapján ítél, és ebben az ügyben igen sok egyéb bizonyíték van …
A vádlottak bűnössége a háborús bűntettekben megállapítható. 1945. évi VII. számú törvénnyel törvényerőre emelt és 1440/1945. M. E. számú rendelettel módosított és kiegészített 81/1945. M. E. számú rendelet 11. § 5. pontja szerint háborús bűnös az, aki akár belföldön, akár külföldön felbujtója, tettese, vagy részese volt emberek törvénytelen kivégzésének vagy megkínzásának. Az itt bíróság elé került vádlottak kivétel nélkül tettesei voltak emberek törvénytelen kivégzésének.
A népbírósági rendelet 15. §-a. arról rendelkezett, hogy ha a háborús bűntettet fiatalkorú követte el, amennyiben a 16. életévét betöltötte, vele szemben a fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályokat nem szabad érvényesíteni, és így akár halálbüntetés is kiszabható. Ezt a jogszabályrendelkezést a jelenleg érvényben levő büntető törvénykönyv életbelépéséről kiadott 1962. évi 10-es TVR 2. §-ának 3. bekezdése hatályon kívül helyezte. A bűntett elkövetésekor még fiatalkorú terheltekkel szemben, tehát csak a ma hatályban levő, meghatározott büntetések alkalmazhatók, vagyis a fiatalkorúra kiszabható szabadságvesztés maximum 10 évi börtön lehet. A BTK 36. § 1. bekezdése szerint a halálbüntetés csak azzal szemben alkalmazható, aki a bűntett elkövetésekor a 20. életévét betöltötte.
- március 22-én a Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendelettel közkegyelmet gyakorolt. Ám a közkegyelmi rendelkezések a vádlottakra nem vonatkoznak, mivel a TVR 6. §-a értelmében azok, akik gyilkosságokat, szándékos emberölést, rablást követtek el — kegyelemben nem részesülhetnek. A vádlottak pedig kivétel nélkül gyilkosságot, illetve szándékos emberölést valósítottak meg.
A nemzetközi jogi fórumokon sok vita folyt a háborús bűntettek elévüléséről. Ezt a vitát a legtöbb országban a háborús bűntettek elévülhetetlenségének kinyilvánításával zárták le. Mi volt ennek az indítéka? Az egyéb bűntettek büntethetőségét kizáró elévülés jogpolitikai alapja az, hogy a hosszú idő eltelte miatt rendszerint nem érvényesülhetnek a büntetés céljai, s ilyen esetekben a társadalom nyugalmának helyreállítása végett napirendre tér a bűntett felett … Am más a helyzet, a háborús bűntetteknél, amelyek olyan törvényi tényállásokat tartalmaznak, ahol az elkövetőket különleges megítélés és elbírálás alá kell vonni. Az ilyen bűntettek megvalósítóival szemben elsősorban a társadalmi védekezésnek, kell előtérbe kerülnie. A társadalom, a tömeggyilkosságok felett soha nem tér napirendre és nyugalmának helyreállítása, biztosítása végett akár több évtized elteltével is szükség van a büntetés kiszabására … Be kell rögződni az agyakba, hogy az ilyen bűntettek elkövetőit — bármikor is érje őket utol az igazságszolgáltatás — megbüntetik …
Itt foglalkozom azzal az elvi kérdéssel is, amely az enyhítő körülmények értékelésénél felmerülhet, vagyis, hogyan kell értékelni jelen ügyben az időmúlást. Álláspontom azonos a Legfelsőbb Bíróság e témakörben kifejtett véleményével, mely szerint az elévülhetetlen bűnök felelősségrevonásánál az időmúlást nem lehet enyhítő körülményként figyelembe venni. Ellenkező esetben ugyanis a legsúlyosabb büntetést egyáltalán nem lehetne kiszabni. A vádlottak személyi körülményeivel kapcsolatban csak annyit, hogy a felszabadulás után a 19 vádlottból 10 személyt ítélt el a bíróság különböző bűncselekmények miatt, s ez mutatja milyenek voltak azok, akik a XIV. kerületi nyilaskeresztes pártházban tevékenykedtek …
A súlyosbító és enyhítő körülményekkel szeretnék kissé részletesebben foglalkozni. Valamennyi vádlott terhére súlyosbító körülményként kell figyelembe venni, hogy egyenként is több ember megölésében vettek részt. Hosszú időn keresztül folytatták a gyilkosságokat és rendkívüli kitartást, állhatatosságot tanúsítottak a szörnyű bűnök elkövetésében.
A feltáró jellegű, őszinte beismerő vallomást mindössze Bükkös György és Monostori Gyula esetében lehet álláspontom szerint figyelembe venni.
A többi vádlott, kivétel nélkül, részbeni beismerésben volt, nem tárta fel tettét teljes egészében és így elzárta maga elől azt a lehetőséget, hogy őszinteségét megbánásnak is lehessen tekinteni.
A felszabadulás utáni tisztességes életet, kiemelkedő jó munkát enyhítő körülményként kell figyelembe venni Bükkös Györgynél, Hollai Józsefnél, Füredi Pálnál, Monostori Gyulánál, Pataki Ferencnél és Kraut Gyulánál …
Kröszl Vilmos esetében súlyosbító körülmény, hogy vezető beosztású volt és ily módon követte el bűntettét. Ugyancsak súlyosbító körülmény, hogy 1956-ban ismét a néphatalom ellen támadt, ellenforradalmárként jelentkezett és géppisztolyos nemzetőrként tevékenykedett. Enyhítő körülmény javára, hogy két kiskorú gyereke van és igazoltan beteg.
Németh Lajos esetében súlyosbító körülmény, hogy vezető beosztású volt és gyereket ölt meg.
Bükkös Györgynél a vezető beosztás súlyosbító körülmény; viszont enyhítő körülmény, hogy 11 évet már letöltött a börtönben, ennek a beszámítását a büntetéskiszabásnál indítványozom; enyhítő továbbá tüdőbetegsége és feltáró jellegű vallomása.
Hollai Józsefnél súlyosbító az a példátlan szadista magatartás, amikor egy ember szemét kiszúrta; enyhítő egy kiskorú gyereke és rokkantsága.
Szőke Antal esetében egy kiskorú gyereke az enyhítő körülmény.
Baráth Kálmánnál enyhítő körülmény három kiskorú gyereke és hogy a cselekmények elkövetésekor nem volt 20 éves: súlyosbító viszont feltűnő durvasága, szadista magatartása.
Kálmán Lászlónál két kiskorú gyereke és akkori fiatalabb kora enyhítő körülmény.
Füredi Pál esetében különösebb enyhítő és súlyosbító körülményt nem észleltem.
Hernádi Jenőnél egy kiskorú gyereke jelentkezik enyhítő körülményként.
Erős Jánosnál súlyosbító, hogy gyereket ölt, pártszolgálatos csoportvezető volt; enyhítő idősebb kora.
Mészáros Lászlónál egy kiskorú gyereke és akkori fiatal kora jön számításba, mint enyhítő körülmény.
Monostori Gyulánál enyhítő körülmény apja hatása, a felszabadulás után végzett jó munkája, őszinte beismerő vallomása. Monostori fiatalabb kora nem jön enyhítő körülményként számításba, mert egyébként is a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések kerülhetnek vele szemben alkalmazásra, egy körülményt nem lehet kétszeresen értékelni.
Sándor Alajos esetében súlyosbító, hogy 1956-ban ugyanott folytatta, ahol 1944-ben abbahagyta: ismét kommunisták összeszedésével foglalkozott fegyveresen; enyhítő három kiskorú gyereke.
Pataki Ferencnél nem észleltem különösebb enyhítő körülményt.
Kraut Gyula esetében enyhítőként jelentkezik idős kora, s az, hogy mások hatására került a nyilas pártba.
Kovács István és Kraut József esetében szintén nem találtam különösebb enyhítő körülményt.
Baráth Jánosnál enyhítő egy kiskorú gyereke. Nála szintén nem lehet enyhítő körülmény fiatal kora, mivel vele szemben is a fiatalkorúakra vonatkozó jogszabályok kerülnek alkalmazásra.”
Az ügyész ezután indítványozza, hogy a bíróság ítélje halálra: Kröszl Vilmost, Németh Lajost, Bükkös Györgyöt, Hollai Józsefet, Szőke Antalt, Füredi Pált, Erős Jánost, Sándor Alajost ás Kraut Józsefet; ítélje a legsúlyosabb szabadságvesztésre Baráth Kálmánt, Mészáros Lászlót, Kálmán Lászlót, Kovács Jánost és Kovács Istvánt, s rendelje el, hogy a szabadságvesztést szigorított börtönben hajtsák végre; Hernádi Jenőt, Pataki Ferencet és Kraut Gyulát megfelelő hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélje a bíróság, amelyet szintén szigorított börtönben töltsenek; Monostori Gyulát és Baráth Jánost a büntetési tétel felső határát megközelítő szabadságvesztésre ítéljék.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!