– Az emberré válás útja a szocializmus –
Az állammonopolista kapitalizmus jellemzői:
Az állammonopolista kapitalizmusban a monopóliumok az ország gazdasági életét az államon keresztül ellenőrizik; a legnagyobb monopóliumok összefonódnak a burzsoá államapparátussal!
A gazdasági életbe való állami beavatkozás végső soron a finánctőke érdekében történik.
Az állammonopolista kapitalizmus nem küszöböli ki a kapitalizmus alapvető törvényeit; végsőkig kiélezi a kapitalizmus alapvető ellentmondását, a munka és a tőke közti ellentmondást!
A kapitalizmus, az állammonopolista kapitalizmus sem képes a népgazdaságot tervszerűen megszervezni!
Néhány gondolat:
Az állammonopolista kapitalizmusban a legnagyobb monopóliumok a tőkésállammal összefonódva is a kapitalizmus modellje szerint működnek; így a dolgozó proletárok bérrabszolgák, beszélő szerszámok, kizsákmányolt alacsonyabb rendű emberek; a népgazdaság a termelőerők magánérdekeltségű megosztottsága és a konkurenciaharc miatt anarchikus, társadalmilag a szükségletek kielégítésére tervezhetetlen, ezért elkerülhetetlenül válságokkal fejlődik a társadalom, ezek a válságok a kapitalizmusban elsősorban a többséget jelentő proletárok kárára elkerülhetetlenek!
A multinacionális monopóliumok világméretekben harcolnak a bérrabszolgák feletti élősködés jogáért! Mivel a nemzetközi monopóliumok világméretekben harcolnak az elsőségért, ez világméretűvé teszi a világgazdaság anarchiáját.
A nemzetközivé vált monopóliumok számára a nacionalizmus és a fajgyűlölet már nem olyan fontos, nem olyan jellemző, mint például a hitleri fasizmusban volt. A kapitalizmus alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez, de a kizsákmányoló, élősködő tulajdonsága ugyanaz maradt a mosolygó fasizmusnak is.
A kapitalizmusban és a szocializmusban, az árutermelő gazdaságokban a munkával létrehozott értékeket pénzzel mérik. A kapitalizmus működési módja miatt azonban megvalósult a szinte korlátlan méretű megosztott társadalom. Így az egész termeléshez viszonyítva az alapvetően dologtalan kapitalisták lesznek, látszanak a jövedelmük alapján az értékesebbek, mert nem a végzett munka mennyisége, minősége alapja a jövedelemnek, hanem a befektetett tőkéjük nagysága. Bár a tőke, a profit a dolgozók kizsákmányolásából keletkezik, de a vállalkozó tőkések is tettek azért, hogy ez létrejöjjön, azonban a hatékony tőkés vállalkozó mégiscsak másokon, a proletárokon élősködik és a munkája a kizsákmányolás körülményeinek megszervezése, vagy megszerveztetése.
A szocializmusban is a nyereség a dolgozók munkájának az eredménye, de nincs kizsákmányolás, nincs élősködés, ami a kapitalizmusban elképzelhetetlen. A polgári demokrácia szabadsága lehetővé teszi a kapitalista működése modellt. A kapitalizmus azonban egyszerűen nem működik kizsákmányolás nélkül, mert a magángazdaságban a tőkebefektetés célja a tőkebefektető számára a minél nagyobb profit, ami a konkurenciaharc, a fejlődés, és az élősködés miatt elkerülhetetlen. A kapitalizmus a működése védelmében, a kizsákmányolás érdekében a fasizmus valamelyik változatát kénytelen használni. A korlátlanul megosztott kapitalista társadalom nem tükrözi a valódi társadalmi hasznosságot, mert a tőkével rendelkező uralkodik a tőkét, a profitot létrehozók felett.
Vajon mégis miért választják akkor a proletárok a kapitalista diktatúrát, önkényuralmat?
A polgári demokráciában a parlamenti választások alapvetően demokratikusak és mégis, a proletárok a kapitalisták élősködésére szavaznak. Szavazhatnának a proletárok a saját érdekképviselőikre, de mégsem teszik.
A kérdésre nem elég magyarázat a tőkésállam felépítménye, ehhez szükséges még a kapitalizmus működőképességének ténye is. Amíg a kapitalizmus hatékony, fejlődőképes addig ez nem is lesz, nem lehet másként. A kapitalizmus termelési mód addig maradhat, amíg hajtóereje megmarad, amíg a tőkések élősködése lehetséges, addig, amíg a termelőeszközök fejletlensége miatt, a létszükségletekért társadalmi és világméretekben kíméletlenül harcolni kell. A kapitalizmus az harc az elsőségért, ezért nagyon fejlődőképes a maga korában, ezt a proletárok a saját bőrükön érzik.
A polgári demokráciában szabad a vállalkozás, ami sok ügyes, szorgalmas, kalandor, merész, stb. embernek adja lehetőség illúzióját vagy a valódi lehetőséget a proletársors meghaladására. Ez a „lehetőség” nagyon erős támasza a kapitalizmusnak. A szocializmusban az egyéni vállalkozás erősen korlátozott, mert ez lehetőség a kizsákmányolóvá válásra, ami elvezet a megosztott világba, a fasizmusba, az emberiség kipusztulására. A szocializmusban a vállalkozás a társadalom érdekében történik, ezért a társadalmi hasznosság a meghatározó.
A szocializmusnak ezt a problémát kell emberséges formában kezelnie, hogy csökkentse a kapitalizmus embertelenségét és hatékonyan fejlessze a termelőerőket, csökkentse a fejlődéssel járó áldozatok számát.
Ezt Sztálin ragyogóan megvalósította, ami az utána következőkre már nem mondható el. Amíg a kapitalizmusnak létjogosultsága van, addig az osztályharc a domináló, ehhez pedig a szocialista demokrácia hatékony működése és a következetes proletárdiktatúra elkerülhetetlen, ami nem egyenlő a terrorral, de a kapitalista tendenciák ellen kíméletlennek kell lennie. Szálin idejében nem lehetett a népi demokráciát megvalósítani, a cár hívei, a polgári demokratikus erők nagyon ellenségesek, a külső kapitalizmus erői hatalmasak voltak, nagyon gyűlölték a proletárok hatalmát, állandóan a megdöntésén fáradoztak. Csak a kíméletlen proletárdiktatúra volt az egyetlen út.
A proletár tömegek a kapitalizmusban nem képesek a marxizmus-leninizmus tudományát elsajátítani, ezt megakadályozza a tőkésállam felépítménye. A kapitalisták sem érdekeltek a marxizmus-leninizmus megismerésében, alkalmazásában, így a társadalom nélkülözni kénytelen a valódi tudományos társadalmi elméletet. A társadalom egészére kiterjedő valódi demokrácia és a társadalomtudomány hiányában előbb-utóbb létrejövő társadalmi katasztrófa elvezet a forradalomhoz, így csak ez lehet a társadalom továbbfejlődésének az útja.
Amint a kapitalizmus vállsága már lényegesen akadályozza a tömegek létét, a továbbfejlődését és ezért lázadoznak, akkor a kapitalizmus a nyílt diktatúrához kénytelen folyamodni. Ezzel szemben hatékonyan már csak a marxizmus-leninizmus tudományát megvalósító kommunista párt tud fellépni, amit ekkor már a legnagyobb terrorral üldöznek. A szocialista forradalom a demokráciáért ezért elkerülhetetlen!
A nyílt és a mosolygó fasizmus önkényuralma magához vonz minden kapitalizmus hívőt és kalandort, de ez a proletárokon nem segít, nem oldja meg a kapitalizmus alapvető ellentmondását, sőt fokozottan kiélezi. Ez a mosolygó fasizmusban a jogállamiság keretében, az igen magas fejlettségű gazdaságban jól kezelhető, mert nagy az árubőség, a válságok miatt a gazdaságot nehéz leállítani, nehéz csökkenteni a termelést az egyensúly létrehozására. A kapitalisták félnek a forradalomtól, így igyekeznek, több lehetőségük van, és jobban szervezik a társadalmat, tanultak a szocializmustól, még akkor is, ha sok esetben csak demagógok és mosolyogva hazudoznak.
A vállalkozás szabadsága a mosolygó fasizmusban nagy, a proletárok közül tőke nélkül is sokan megpróbálják, bár a többségnek nem fog sikerülni, nem lesznek valódi tőkések, de a termelőerők magas színvonala mégsem taszítja az embereket a nyomorba, ezért ez nem forradalmasító tényező. Megpróbálják többször, és legtöbbjüknek többször sem sikerül tőkéssé, igazi vállalkozóvá válnia tőke nélkül. Talán úgy vélik, elég csak szorgalmasan dolgozni, és talán nem is akarnak, vagy nem is képesek tőkéssé válni, de egy tőkés társadalomban csak ez vezet előbbre, így viszont legtöbben csak proletárok maradnak. Tőke vagy kapcsolatok nélkül általában nem lehet sikeres a tőkés vállalkozás. A szaktudás, a szorgalom ehhez legtöbbször nem elég.
A monopolkapitalizmus a polgári demokráciában a mosolygó fasizmus, ami önkényuralom, a monopóliumok határtalan hatalmával, az államhatalommal összefonódva. Felsőbbrendűség kultusza nagyon hatékony, a proletár tömegek gerinctelen öntudatlanságában, szolgaságban élnek. Az uralkodó világnézet és erkölcs az élősködő uralkodó osztály monopóliuma. A nagy fejlettség mellett a tömegek valós életminősége elmarad a lehetségestől, mert a kizsákmányolás határtalanná válik, amit az élősködők mértéktelen pazarlása sem pusztíthat el. Ez tönkreteszi az emberiséget, az emberré válást, előbb-utóbb katasztrófa lesz a vége.
„állammonopolista kapitalizmus: (állami monopolkapitalizmus): a tőkés termelési viszonyok megjelenési formája a fejlett tőkés országokban a 20. sz. második felében. A kapitalista állam és a monopóliumok összefonódás” szotarjelentese
(idézet: Filozófiai Kislexikon)
A államkapitalizmus, állammonopolista kapitalizmus: a tőkés gazdaság formái, amelyeket az jellemez, hogy egyes magántőkés gazdaságok államiakká alakulnak át, s hogy az állam széleskörűen beavatkozik az ország gazdasági életébe. A monopolkapitalizmus előtti fejlődési szakaszban az államkapitalizmusnak az volt a célja, hogy meggyorsítsa a tőkés újratermelés folyamatát. Az állami beavatkozás a tőkés gazdaság fejlődése számára kedvező feltételek létrehozásában fejeződött ki (magántőkéseknek juttatott szubvenciók, protekcionizmus, nagyvállalatok létesítése az állam terhére stb.). A tőkések gyarmati hódításra is felhasználták az államot. Az imperializmus korában bővülnek az állam gazdasági beavatkozásának feltételei a termelés fokozódó koncentrálódása és társadalmasulása lehetővé teszi, hogy a monopóliumok az ország gazdasági életét az államon keresztül ellenőrizzék, létrejön az állammonopolista kapitalizmus, melyre az jellemző, hogy a legnagyobb monopóliumok összefonódnak a burzsoá államapparátussal és azt saját céljaiknak — a dolgozok maximális kifosztásának és magas monopolprofit biztosításának — rendelik alá. A gazdasági életbe való állami beavatkozás végső soron a finánctőke érdekében történik (ugyanakkor ez nem zárja ki az állam és a magánmonopolista csoportok közti konfliktusok lehetőségét). A tőkés gazdasági élet állami ellenőrzésének formái közül alapvetőek az állami tulajdon, az állami finanszírozás és a piac állami szabályozása. Mindez azonban nem változtatja meg a kapitalizmus természetét, nem idézi elő a kapitalizmus evolúciós átalakulásai szocializmussá. Először is, a tulajdont a leggyakrabban akkor államosítják, amikor ez előnyős a monopoltőke számára. Másodszor, a kapitalizmus természete meghatározott korlátok köze szorítja az államosítási folyamatot, s az nem foghatja át a tőkés termelés egészét. A fejlett tőkésországokban megvalósuló „állami programozás” nem szünteti meg a kapitalizmus szociális lényégét. Az állammonopolista kapitalizmus nem küszöböli ki a kapitalizmus alapvető törvényeit, a termelés anarchiáját, a gazdasági válságokat; a termelés további koncentrációjához és társadalmasításához vezet, a végsőkig kiélezi a kapitalizmus alapvető ellentmondását, a munka és a tőke közti ellentmondást, és ezzel közelebb hozza végleges pusztulását. Megjelenik a kapitalizmus szocializmussal történő forradalmi felváltásának szükségszerűsége, minthogy egyedül a szocializmus körülményei között lehetséges a termelés központosított irányítása, amit a tőkés társadalom termelőerőinek mai állapota parancsolóan megkövetel. „az állammonopolista kapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése, a szocializmus előcsarnoka, az a történelmi lépcsőfok, amelyet a szocializmusnak nevezett foktól semmiféle közbülső lépcsőfokok nem választanak el” (Lenin összes művei 34. köt. 194. old.). A dolgozók kizsákmányolását fokozó, a munkásmozgalmat és a nemzeti mozgalmat elfojtó állammonopolista kapitalizmustól meg kell különböztetni a gyarmati uralom alól felszabadult országok államkapitalizmusát, amelynek haladó szerepe van elősegíti a gazdaság fellendítését és a nemzeti függetlenség megszilárdítását. Egy meghatározott ország államkapitalizmusának megítélésekor figyelembe kell venni, hogy kinek az érdekeit szolgálja a monopóliumok vagy a nép érdekeit.
(idézet: A marxista filozófia alapjai)
A modern kapitalizmusban megfigyelhető az a tendencia, hogy a gazdasági erők vak játéka helyébe a gazdaság állami szabályozását állítsák. Ez a gazdaság „tervezését” célzó törekvésekben, sőt egyes iparágak államosításában jut kifejezésre. A magánkapitalista gazdaságot egyre inkább az állammonopolista kapitalizmus váltja fel. Nemzetközi állammonopolista egyesüléseket hoznak létre, mint például az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Közös Piac, az Euratom. A burzsoá ideológusok ennek alapján azt állítják, hogy a modem kapitalizmus tervszerű, szervezett kapitalizmus, amely leküzdötte a termelés anarchiáját.
A kapitalizmus azonban nem teremtette meg és nem is képes megteremteni a tervszerűen szervezett gazdaságot, mert ez összeférhetetlen a termelési eszközök magántulajdonával. A gazdaság állami szabályozására tett intézkedések azt bizonyítják, hogy a szocializmus kopogtat minden kapitalista ország ajtaján. A tőkések monopolista egyesülései — a kartellek, a trösztök és a bankok —, a gazdaság állami szabályozásának kísérletei, egyes iparágak vagy üzemek államosítása mind-mind a termelés társadalmi jellegének kényszerű elismerését jelentik. Ugyanakkor a tőkés monopóliumok, amelyek a konkurenciából fejlődnek ki, nem szüntetik meg a konkurenciát, hanem vele párhuzamosan léteznek, s ez különösen éles ellentmondásokat, súrlódásokat és konfliktusokat okoz. A kapitalizmus általános válsága egyre mélyül.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!