Európa őrhelyén
1938 július 6 ― 1939 november 29
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
NAPLÓ
Bruxelles, 1939 szeptember 16.
Sajtó jelentések szerint, tizennégy nappal a Németországnak szóló brit-francia hadüzenet után az oroszok és japánok megegyeztek abban, hogy a távolkeleti határ kérdésében fegyverszünetet kötnek. Ily módon Hitler nemcsak Európa keleti kapuját torlaszolta el, hanem hozzájárult ahhoz, hogy a Japán és Oroszország közötti távolkeleti ellentétek elsimultak.
A Ribbentrop—Molotov-egyezmény Németország diplomáciai győzelme volt, messzeható következményekkel.
NAPLÓ
Bruxelles, 1939 szeptember 25.
A moszkva-berlini szerződés végzetes szerencsétlenség volt. Valószínűleg a legnagyobb diplomáciai vereség, melyet a brit Empire valaha is elszenvedett. Most — persze későn — homályosan dereng valami felismerés Oroszország hatalmáról és jelentőségéről. Most már tartanak attól, hogy esetleg Németország kiapadhatatlan nyersanyagforrása lehet. A blokád lehetősége megszűnt. Immár az idő Hitlernek, és nem ellene dolgozik.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
A RUBININ SZOVJETKÖVETTEL
FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSRŐL,
A SZOVJET-NÉMET KAPCSOLATOK ÜGYÉBEN
Bruxelles, 1939 október 10.
Sir,
Néhány nappal ezelőtt meghívást kaptam Rubinin úrtól, a belgiumi szovjetkövettől, — aki, amint ismeretes, több évig a washingtoni szovjetkövetség attaséja volt, — hogy egy csöndes diné keretében töltsem vele és feleségével az estét. Beszélgetésünk lényege, amely a háromórás együttlét legnagyobb részét kitöltötte, a következő volt:
Megkísérelte, hogy a moszkva-berlini eseményeket a következő módon igazolja: éveken át fáradozott a Szovjet, hogy a nyugati demokráciákkal való együttműködés útján az európai békét helyreállítsa, de segítő készségét lábbal tiporták és visszautasították. Nos, a Szovjetúnió most ugyanezt teszi azáltal, hogy Németországgal együttműködik; Kelet-Európa és a Balkán népi, gazdasági és politikai tényezői reálpolitikai alapon — mely egyedül biztosíthatja a tartós békét — könnyen összhangba hozhatók Németország és a Szovjetúnió érdekeivel. Részletekben erről a következőket mondta. A Szovjetúnió éveken át síkra szállt a „kollektív biztonság” és az „osztatlan béke” elvéért olymódon, hogy gyakorlati kapcsolatokat igyekezett létrehozni Európa békés szándékú államai között, azért, hogy Németországot kordában tarthassa. Litvinov ezeket az erőfeszítéseket a Népszövetségben, a spanyol kérdés megoldása érdekében, a londoni benemavatkozási bizottságban folytatta. A szovjetkormány hivatalosan közölte Lengyelországgal, hogy csehszlovákiai német betörés esetén a Lengyelországgal kötött megnemtámadási szerződést felmondja (36 nappal München előtt) és kész harcolni Csehszlovákiáért. Ez év áprilisában Chamberlain kérdésére azt válaszolta a Szovjet, hogy lengyelországi vagy romániai német támadás esetén hajlandó az ellenálláshoz csatlakozni és a békés szellemű államok konferenciáját javasolta egy közös cselekvési eljárás kidolgozására, mivel ez „az egyetlen nyelv, amelyet Németország megért”. Chamberlain személyesen elrepült Berchtesgadenbe, míg Moszkvában csak alárendelt meghatalmazottat küldött teljhatalom nélkül és egy katonai bizottságot éppen ily csekély illetékességgel, csupán „megbeszélés” végett. Az angolok és franciák vonakodtak biztosítékot nyújtani a balti államok ellen irányuló „belső támadás” esetén, ami azt jelentette, hogy ha ez bekövetkezik, a Szovjet egyedül szállhatna harcba a németek ellen. A románok és lengyelek is makacsul visszautasították a Vörös Hadsereg minden anyagi segítségét egy invázió esetében stb., stb. Az eredmény az lett, hogy a Kreml felelős tényezői belátták, hogy a franciákkal és angolokkal minden együttműködés kilátástalan.
A kölcsönös támogatási egyezményt már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna kötni. Most csak súlyosbítja a helyzetet. A kocka el volt vetve, amikor Hitler a keleti kaput elreteszelte és Ribbentrop néhány nap előtt Moszkvába repült. Az olajat ráöntötték a tűzre. Mindenki tudja Európában, hogy Németország máris mozgósított egy Lengyelország elleni azonnali támadásra. Sőt a németek dicsekedtek vele, — ezt olyan belga üzletemberektől hallottam, akiknek Németországban gyáraik vannak, — hogy Lengyelországgal három hét alatt „végeznek”. És bárkivel is beszélt, senki sem bízik benne, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Kérdésemre, vajon Oroszország hozzájárulna-e ahhoz, hogy Németország a Fekete-tengeren — Constanzánál, vagy a Dardanellákon — megvesse a lábát, azzal felelt, hogy véleménye szerint ez lehetetlen és ellenkezne Oroszország létérdekeivel.
További kérdésemre kijelentette, hogy véleménye szerint a Szovjet nem fogja katonáit a nyugati frontra küldeni, mivel nem érdeke Nagybritannia és Franciaország megsemmisítése.
Ezután kimerítően kifejtette, hogy tanácsos lenne a status quót elismerni és a hadviselőfelek konferenciájának sürgős összehívásával a békét Európában helyreállítani. Megkérdezett, hogy véleményem szerint, miképpen viselkednének ez esetben az Egyesült Államok? Azt válaszoltam, hogy hivatalosan nem nyilatkozhatom sem a kormányom, sem az Egyesült Államok nevében. Ha azonban személyes nézetemre kíváncsi, úgy azt szívesen vázolom előtte. Röviden és velősen ez így hangzik: amennyire a közvéleményt ismerem, általánosságban szólva népünk azt vallja, hogyha egy hódító államcsoport, miután erőszakhoz nyúlt, most a status quo alapján kárpótlás nélküli békét kínál, akkor az nem egyéb, mintha egy pár csavargó, legyilkolva két ártatlan, idős hölgyet, a békét és közrendet oltalmazó rendőrség barátságát keresi azért, hogy bebizonyítsa: ők sem nem rablók, sem nem gyilkosok, hanem törvénytisztelő polgárok. A kérdés egyszerűen az, hogy vajon az európai nemzetek élhetnek-e egymás mellett úgy, hogy az államok közötti ellentétek nem brutális erőszakkal, hanem törvényes jogi úton küszöböltetnek ki. Ellenvetése az volt, hogy nézete szerint e pillanatban a világuralomra törő brit birodalom és Németország közötti viszályról van szó, mely utóbbi követeli a jogát, hogy az egyenrangúság alapján szabadon fejlődhessen.
Rubinin követ nagytudású és intelligens ember.
Nem látom tisztán, nem volt-e vajon megbízása arra, hogy kitapogassa az Egyesült Államok állásfoglalását. Lehetséges, hogy kormányának ösztönzésére cselekedett, annak a békeoffenzívának egy láncszemeként, melyet most olyan élénken kezdeményeznek. Mindenesetre nagyon nyomatékosan utaltam rá, hogy kormányom ebben a kérdésben szigorú semlegességet tanúsít és nem avatkozik bele európai ügyekbe; minden véleménynyilvánítás részemről csupán személyes jellegű és kormányom álláspontjára ezek alapján a legcsekélyebb következtetés sem vonható le.
JELENTÉS AZ ÁLLAMTITKÁR ÚRNAK
AZ EURÓPAI HELYZET
URALKODÓ ÁRAMLATAIRÓL
Bruxelles, 1939 október 12.
Kedves Államtitkárom!
Az orosz viszonyok ismeretében az a véleményem, hogy Oroszország még sokáig nem lesz abban a helyzetben, hogy Németországnak tekintélyes mennyiségű olajat szállítson. Ottani tartózkodásom alatt Oroszország 460.000 traktorral rendelkezett, melyeket a kollektív mezőgazdaságban használtak fel és az egész olajtermést elnyelték. A csőhálózatot még fejleszteni kell, a szállítási lehetőségek is korlátozottak. A hadviselés szempontjából az olaj döntő jelentőségű és ha jól tudom, az orosz szállítások legfeljebb a német szükséglet 20%-át fedezhetik. Mindazonáltal Ben Smith Newyorkból, aki az olajüzletet keresztül-kasul ismeri s éppen most tért haza Németországból, arról értesített, hogy a világ olajviszonyainak egyik legkiválóbb ismerője szerint, Németország még legalább egy és egy negyedévre el van látva olajjal. Azt is elmagyarázta, hogy az olajszakértők felfogása az, hogy az oroszországi Baku-kormányzóság olajtermése magasnyomású módszerek alkalmazásával még tekintélyes mértékben növelhető.
Az itteni diplomáciai testület és a hivatalos körök a legnagyobb figyelemmel tekintenek újabban Moszkva felé. Az orosz medve iszonyú bosszút állt, amiért „kidobták” Münchenből. Finnország az egyetlen keleti-tengeri állam, mely mancsainak még ezideig ellent mert állni. A török külügyminiszter alapos, hideg zuhanyt kapott és ugyanolyan bánásmódot tapasztalt Molotovtól, amilyet annakidején Henderson Ribbentroptól Berlinben. Az elnök üzenete a szovjetkormányhoz itt a legnagyobb örömet keltette. Itteni diplomáciai körökben az az általános vélemény, hogy a moszkva-berlini egyezmény a hadihelyzet szempontjából a legnagyobb tragédia. A régi német veszedelem mellett most még újabb rém nehezedik Európára: Oroszország árnyéka, mely az északi blokktól Lengyelországon át a Balkánig húzódik. Sokat emlegetik, hogy új üstökös tűnt fel a világképben s ennek következtében a hatalmi csoportosulás teljesen megváltozik. Általános a nézet, hogy Sztálin és Hitler nagyon határozott, konkrét és reális megállapodást kötöttek egymással, mely mindkettőjük életérdekeivel megegyezik.
Magam részéről inkább hajlok azon felfogás felé, hogy az oroszok pontosan azt a politikát követik, amelyet hirdetnek, nevezetesen az európai békét igyekeznek helyreállítani és azt különösen határukon megóvni, ezzel egyidejűleg saját segédforrásaikat olyan mértékben felfokozni, hogy a nyugati kapitalista hatalmak támadásai ellenében védelmet nyújtsanak. Ezért a Szovjet szempontjából természetesen kívánatos, hogy nyugati határaikat, amennyire csak lehetséges, Moszkvától és a Don-medencétől távolabbra tolják, hogy Németország egy esetleges támadása ellen védve legyenek. Ugyanígy a stratégiai védelem, valamint a Szovjetúnió gazdasági és nemzeti fejlődése érdekében fontos, hogy kijáratukat a tengerhez egész éven át jégmentes kikötők biztosítsák, ami megmagyarázza a keleti-tengeri államok irányában követett politikájukat. Nagyon valószínű, hogy a Szovjet őszintén ígéri ezeknek a különböző államoknak a teljes függetlenségét és önrendelkezést, önkormányzat formájában, egyidejűleg azonban flotta-támaszpontokat kíván ott magának szerezni, hogy jövőbeli német támadás esetén képes legyen őket meg is védeni. A Szovjet azt hiszi, hogyha gazdasági élete a legközelebbi években az eddigihez hasonló iramban továbbfejlődik, úgy az alacsonyabb életszínvonalú határmenti államok lelkesen kérik majd felvételüket a Szovjetúnióba. Magatartása Törökországgal szemben a Dardanellák ügyében, valamint a constanzai és általában a fekete-tengeri kérdés felvetése jól összeegyeztethető békés szándékaival és nem szabad neki Németország támogatását szolgáló háborús célokat tulajdonítani. Sztálin főtörekvése 1926 óta olyan belső gazdasági rendszer megteremtése, mely az országot önellátóvá teszi és olyan szocialista-kommunista közösséget alkot, hogy a világnak példaképül szolgáljon. Ő maga mondta nekem, mind ő, mind munkatársai ezt tekintik legfőbb életcéljuknak, a legnagyobbnak, amit elérhetnek, anélkül, hogy a világuralom céljaik közé tartozna.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!