A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
9
Tizenhetedik tárgyalási nap
Február 16
Metszően hideg tekintetű, kékszemű, feltűnően vékony termetű férfi lép a tárgyalóterembe: Kálmán László hetedrendű vádlott. Amikor belép, összebilincselt kezét felemeli, arcát eltakarja a kattogó fényképezőgépek elől és hangos zokogásba tör ki. Néhány másodperc múlva azonban nyoma sincs mát a könnycseppeknek. Leoldják kezéről a bilincset és dacosan hátra csapja a fejét. A bíróság kérdésére kijelenti, hogy nem érzi magát bűnösnek, soha nem is érzett bűntudatot, s amíg él, nem is fog érezni. Szerinte nem igaz semmi abból, amivel megvádolták. Még akikor sem, ha ezekről ő a nyomozás során részletesen, mindenre kiterjedően vallomást tett.
„Kálmán: Én akikor úgy gondoltam, hogy elviszem a balhét, aztán majd itt, a bíróságon visszavonom. Tisztában vagyok azzal, hogy a bíróság rendelkezésére állnak a népbíróság adatai, ahol rám vallomást tettek 1945—1948 között. Azt is tudom, beszerezték a tanúkat, de én ünnepélyesen kijelentem, hogy most már nem viszem el a balhét … Én sem a nyomozás során, sem az ügyész úrnál nem mertem megtagadni a vallomást, hogy az igazságot megmondjam.
Elnök: Tehát az igazságot mondta?
Kálmán: Nem úgy értem! De én mindig féltem …
Elnök: Mitől? Talán bántották?
Kálmán: Nem … Nem is tudom megmondani, hogy mitől féltem, csak féltem …”
Megint színészkedni kezd, görcsösen sír, a levegőt kapkodja. Ez a jelenet 20 év előtti emléket idéz, amikor a háborús bűnösök elmezavarodottsággal próbáltak kibújni a felelősségre vonás alól. Akkor még akadt egy-két orvos, egy-két jobboldali politikus is, akik védőszárnyaik alá vették a népellenes bűntettek elkövetőit és elintézték, hogy elmegyógyintézetbe kerüljenek. Talán ilyesmire számít Kálmán László is?
„Kálmán: Én azért mondtam el a gyilkosságokat a rendőrségen, meg az ügyész úrnál, mert féltem. Ha önöknek nem elég ennyi, megmondhatom, hogy itt a Markóban kiváló a börtönposta. A társaimtól tudtam meg, hogy a bíróságon mindent vissza lehet vonni. Ekkor nyomban el is határoztam, hogy én a bíróságon eszerint járok el és minden nyomozati és minden ügyészségi vallomást visszavonok …”
Kálmán Lászlónak ez az elszólása újra bizonyítja, hogy a vádlottak egy csoportja összebeszélt, és előre elhatározta, hogy minden vallomását visszavonja.
Kálmán ismét sírva fakad, rángatózni kezd, zokog, szinte táncol a parketten. Ekkor feláll a védője és kéri a bíróságot, hogy rendeljen el szünetet, amíg az orvos a vádlottat megvizsgálja.
A bíróság behívatja a börtönorvost, aki megvizsgálja Kálmán Lászlót, majd megállapítja, hogy 180-as a vérnyomása és pihenésre van szüksége. A bíróság dönt: Kálmán Lászlót elvezetik, a következő napokban fogják kihallgatni.
Sándor Alajos tizennegyedrendű vádlott lép be. Vékony, magas, nyurga férfi, ő sem érzi magát bűnösnek. Szerinte is nélkülözi a vád az igazságot.
„Sándor (gesztikulálva): A tanúvallomások és a bizonyítékok, amelyeken a vád alapszik, átlátszó felelősség áthárítási kísérletek … Kérem, én a börtönben is megmondtam, hogy semmi nem igaz abból. A nyomozás során is megmondtam.
Elnök: Mondja el, mi történt önnel a vizsgálat során a cellában?
Sándor: Hogy mi? Agyrázkódást kaptam. Valószínűleg eleshettem. Tény az, hogy a mentőkocsiban ébredtem fel, és így magam sem tudom, hogyan szerezhettem agyrázkódást. Onnan tudom, hogy az volt, mert a kórházban azzal kezeltek!
Elnök: ön a nyomozás során kétszer is megkísérelte az öngyilkosságot.
Sándor (sunyítva): Kérem, én nem öngyilkossági kísérlettel mentem a falnak. Én leestem a priccsről és a szemközti falnak estem.
Elnök: Két méterrel arrébb? Furcsa … Bántották?
Sándor: Nem bántott engem senki. Kétségtelen, hogy furcsának hangzik, hogy a cellában rosszul lettem és nekiestem a falnak …”
A tanácsvezető bíró ekkor előveszi azokat a jegyzőkönyveket, amelyeket Sándor Alajos öngyilkossági kísérlete során vettek fel. Rendkívül figyelemre méltó dokumentum. Az első eset 1966. július 2-án történt. Sándor Alajos zárkatársa a következőket mondta jegyzőkönyvbe:
„1966. június 22. óta vagyok egy zárkában Sándor Alajossal. Ahogy ő elmondta, háborús bűntett miatt került előzetes letartóztatásba, amit 1944 végén és 1945 elején követett el. 1939-től tagja volt a nyilaskeresztes pártnak, 1944 végén a VKF/6. osztályán dolgozott, az ellenpropaganda felderítését és likvidálását folytatta. Kihallgatásairól általában azzal jött vissza a zárkába, hogy társai közül többen tesznek rá terhelő vallomást és a jegyzőkönyvben foglaltak 90 százaléka az igazságot tartalmazza, ezért ő csak úgy védekezhet, ha makacsul tagad, elhallgatja az igazságot, vagy ha öngyilkosságot követ el. Tegnap, vagyis július 1-én a délutáni kihallgatásról a szokottnál izgatottabban tért vissza a zárkába. Azt mondta, hogy a kihallgatója két jegyzőkönyvet tett eléje, amelyek igazolták a gyilkosságokban való részvételét. Ha jól emlékszem, az egyik jegyzőkönyvben, amit eléje tártak, a Zsolnay-gyár környékén végrehajtott gyilkosságról volt szó. Előadója átadott részére 3 ív papírt, hogy tegyen részletes önvallomást. Ezzel kapcsolatosan kijelentette nekem, hogy ő erre szarik, nem fog ő semmit írni.
Ma reggel az ébresztő után Sándor Alajos nagyon ideges volt. Több cigarettát szívott el egymás után. Miután megreggeliztünk, mindketten könyvet vettünk a kezünkbe és olvasni kezdtünk. Sándor Alajos egy kis idő múlva közölte velem, hogy a könyv nem tudja lekötni és sétálni kezdett a cellában. Én az ágyamon feküdtem, féloldalra dőlve olvastam tovább. Körülbelül 8 órakor Sándor Alajos a zárkában a szokottnál jóval hangosabban ezt kiáltotta: Tűz! Felpillantottam és láttam, hogy ugrik a fal felé. Reflexszerűen felugrottam én is, hogy útját álljam, de szándékában már nem tudtam megakadályozni, együtt estünk a falnak. Egy tompa dörgést hallottam, amint Sándor leesett a cella kövezetére. Föléje hajoltam és észrevettem, hogy a koponyája tetején egy féltenyérnyi horzsolás van és egy kis repedés. A seb gyengén vérzett. A zajra az őrség azonnal ajtót nyitott és intézkedett. Jött az egészségügyis és megállapította, hogy Sándor Alajos agyrázkódást szenvedett. Ezt követően zárkatársamat elszállították. Mást az ügyben elmondani nem tudok.”
Az elnök megkérdezi Sándor Alajost, ehhez mit szól? Szerinte érdekelt volt-e a zárkatársa a zuglói nyilas ügyben?
Sándor Alajos azt válaszolja, hogy nem. Más ügy miatt van letartóztatva.
„Sándor: De én olyasmiket nem mondtam, amit a zárkatársam a jegyzőkönyvbe mondott …
Elnök: Talán kitalálta?
Sándor (dühösen): Igenis! Kitalálta!
Elnök: A Zsolnay-gyárat is?
Sándor (jajgatva): Azt is! Jaj nekem …
Elnök: Hát akkor mondja el, hogy mit csinált 1944—1945-ben?”
A vádlott hirtelen abbahagyja a jajgatást és hosszan körülírva elmeséli, hogy bár 1939-ben belépett a nyilaskeresztes pártba, de onnan rövidesen kilépett, majd 1941-ben részt vett a délvidéki eseményekben, 1942-ben a szovjet fronton volt, s 1944 őszén egy rákoscsabai katonai egységnél teljesített szolgálatot. Mindezt körülbelül egy órán át mondja.
„Elnök: Tud-e arról, hogy 1944, október 16-án, a nyilashatalom átvétele után a Budapest—I. rádióban elhangzott az ön neve is, méghozzá a nap folyamán több alkalommal, miszerint keresik és kérik, hogy azonnal jelentkezzen a vezérkari főnökségen? Tud-e arról, hogy ilyen módon csak a vezető nyilas személyeket keresték?
Sándor: Tudom, hogy kerestek, s én mentem is. De én ezt egy Sajtos György nevű barátomnak köszönhetem, aki engem ki akart menteni a katonaságtól. Sajtos György a VKF/6. osztályán dolgozott.
Elnök: Elhagyta-e az alakulatát, vagy nem?
Sándor: Hát felhívás volt, mennem kellett. Jelentkeztem a fővezérségen, ahol Sajtos egy német propagandacsoporthoz osztott be és ellátott engem is egy árpádsávos nyilas karszalaggal.”
Sándor Alajos elismeri, hogy itt őrmesteri rendfokozatot kapott, de arra, hogy járkált-e karpaszományos zubbonyban, ezt válaszolja:
„Sándor: Kérem, ez kenyérkérdés volt, erre megtagadom a választ.
Elnök: Hol töltötte a karácsony estét?
Sándor: Hol is? … Hol is? … Ja igen, hát persze, az anyósoméknál … Ahogy mondtam, a Várban a mi csoportunk már lecsökkent 8—10 főre, a fegyelem is már meglazult, nekem már lényegében katonai tevékenységem nem is volt, csak a fogságra várakozás. Itt nem is volt semmi más szándékom, csakhogy minden katonai tevékenység alól kivonjam magamat, amíg fogságba ejtenek … Ez szinte már amolyan bujkálásnak számított …
Elnök: Azt akarja ezzel mondani, hogy ön bujkált? Amolyan üldözött volt talán?
Sándor: Nem! … Tulajdonképpen nem volt szükségem bujkálásra, mert a vezérkari főnökségtől nyílt parancsom volt … Nekem Keveházi százados volt a parancsnokom, vele vártuk a fogságot … Arról én semmit nem tudok, hogy hol volt a nyilas főkerület székhelye a Várban, arról en nem is hallottam.”
Sándor Alajos sem akar emlékezni. Sőt kijelenti, hogy a XIV. kerületi nyilasházban is kétszer ha járt, de sem az Andrássy úti főkerületben, sem a Városház utcai főkerületben soha nem volt, Rechtmann Kurtot soha nem ismerte, de még a nevét sem hallotta!
Szembesítik Bükkössel, ciki a szemébe mondja, hogy november első felétől karácsony estéig gyakran látta Sándor Alajost a zuglói nyilasházban: olyan kivégzésekben is részt vett, amelyeknek ő, vagyis Bükkös volt a parancsnoka. Sándor Alajos válasza erre mindössze az, hogy nem ismeri Bükköst sem. Ugyanezt mondja Monostori, Szőke, Füredi szembesítő vallomására is.
„Füredi (felszólításra): Ismerem Sándor Alajost, találkoztam vele Nidossy alezredes szobájában, de láttam őt Rechtmann Kurtnál is, valamint a várbeli bunkerban, Nidossy társaságában. Ő is ott tartózkodott, ahol mi.
Sándor (olyan pózba áll, mint akit semmi nem érdekel, s hajtogatja a magáét): Nidossy alezredest soha nem ismertem, Füredi Pált se láttam soha …
Füredi: Még a Városház utcában is láttam. Éppen őrséget adtam, amikor Sándor Alajos autóval érkezett a főkerületbe.
Kraut (felszólításra): Határozottan visszaemlékszem arra, hogy novemberben Sándor Alajossal találkoztam a Thököly út 80-ban. Őt innen ismerem. Ezenkívül egy kivégzés alkalmával velem együtt ő is ott volt a kivégző osztagban, januárban.
Sándor: Szeretném megkérdezni Kraut úrtól, hogy milyen ruházatban látott és látott-e rajtam valami feltűnőt, ha ennyire jól emlékszik rám?
Kraut: Határozottan emlékszem, hogy honvéd egyenruhát hordott és ezt láttam rajta.
Sándor (nem válaszol vádlott-társa szavaira): Nincs tudomásom arról, hogy a Thököly úti nyilasházban kivégzések lettek volna, hogy kínzások, kihallgatások voltak ott. De arról sem tudok, hogy a foglyokat elhurcolták és kivégezték volna.
Szőke (jelentkezik): Tanácselnök úr! Szeretném elmondani, hogy amikor én november közepe után a XIV. kerületbe visszakerültem a Gizella utcánál egy barna bőrkabátos nyomozótól értesültem az illegális nyomda esetéről. Azóta is foglalkoztatott ez a gondolat, hogy ez a bőrkabátos kivel lehetett azonos. Ahogy nézem Sándor Alajost, egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ő volt …
Bükkös (jelentkezik): Tanácselnök úr! Tessék elhinni, hogy lehetetlen összetéveszteni Sándor Alajost bárkivel is. Sőt, amikor nekem a nyomozás során mutatták az egyik 1938—1939-ben készült fényképet, amelyen hölgyek társaságában van több férfi, egyenesen rámutattam, és mindjárt mondtam a nevét is. És ő volt.”
Ezután a tanácsvezető az iratok közül előveszi az inkriminált fényképet, megmutatja Bükkösnek, aki újra azonnal rámutat Sándor Alajosra. Pedig a kép majd 30 éve készült.
„Bükkös: December 3-án a pártházban láttam Sándor Alajost, amikor éppen Szelepcsényi szobájában beszélt a főkerülettel. Ott voltam, láttam, amint egy számot felhívott, és a beszélgetésből hallottam, hogy a főkerülettel beszél, mert a Városi Színháznál történt robbantásról volt szó. Amikor letette a hallgatót, azt mondta, hogy a főkerületnek az az utasítása, hogy meg kell torolni a színházi és a Mexikói úti incidenst. Ekkor lementünk a pincébe és jött velünk Sándor Alajos is. A foglyoknak lekent 1—2 pofont, majd azt láttam, hogy gumicsővel egy másik férfit megütött. Utána a mosókonyhában végeztük ki a foglyokat. Határozottan emlékszem, hogy Sándor Alajos kezében pisztoly volt, de azt már nem tudnám megmondani, hogy lőtt-e … De hát akkor minek lett volna a kezében pisztoly?”
Sándor Alajos arra hivatkozik, hogy keressék meg és hallgassák ki Dienes volt vezérkari őrnagyot, aki igazolni fogja, hogy ő a VKF/6 osztályán tartózkodott, s bár ott a tisztek nyilasok voltak, s kapcsolatban álltak a főkerülettel, de ő semmiben nem vett részt. Keveházi százados, egy evangélikus tábori lelkész volt az ő parancsnoka és az is mindenben igazolni tudja őt. „Hívják ide!” — mondja pózolva.
A tanácsvezető bíró hirtelen rászól:
„Elnök: Kapott valami üzenetet a börtönpostán?
Sándor (gúnyosan, nevetve): Elég jó a postaszolgálat a börtönben …”
Szembesítések sorozata kezdődik ismét. Kraut József elmondja, hogy a Duna-part Eskü téri szakaszán Sándor Alajos is ott volt a december eleji kivégzésnél és ő is lőtt a foglyokra. Ugyanezt erősíti meg Bükkös is, aki ekkor a kivégző osztag parancsnoka volt. A karácsony esti ünnepségről szintén többen vallanak: Sándor Alajos is ott volt a pincében és gyilkolta a foglyokat. A városligeti vízhordó fiú szobra mellett ugyancsak részt vett a gyilkolásban.
„Kraut (szót kér): Ekkor mondta durván nekem Sándor Alajos, hogy na mi az, talán sajnálod őket? Közéjük állhatsz, úgyis olyan biboldó képed van.”
A tanácsvezető idézi Vigh Sándor — 1949-ben már halálra ítélt és kivégzett nyilas pártszolgálatos vallomását, amely a következőképpen hangzik: „… nem sokkal később jött Komlósy Elemér repülős törzsőrmester, Hollós Zoltán szakaszvezető, Kapocsi csendőr törzsőrmester, Sándor Alajos őrmester és Vári László politikai nyomozó. Csak ezután hoztak be foglyokat a zuglói pártházba és ezek meg lettek verve … és egész este ittak a jelenlevők, ott volt Bükkös propagandavezető is. Azután lementek a pincébe és az ott levő foglyokat elkezdték ütni, én is ott voltam … Éjfél után a Danuvia-gyár autóján vittük ki őket és a Tallós Józsi mindegyiknek egy cédulát akasztott a nyakára, hogy Wirth Karcsi haláláért. Név szerint: Bükkös, Hollós, Szloboda, az ifjabb Hollós, Sándor Alajos vett itt részt … 1944 december első napjaiban tudomást szereztünk arról — néhány társammal —, hogy a Mexikói úton a Nyomorék Gyerekek Otthonánál állítólag a foglyok lövöldöztek … Ezekből sokat behoztunk a pártházba … Aztán Szelepcsényitől parancsot kaptunk: Hollós Zoltán,-Göndör, Kálmán László, Sándor Alajos, István öcsém és mások, hogy vegyünk magunkhoz egy-egy foglyot és éjjel vigyük őket a Duna-partra, és ott végezzük ki őket. Ezt a parancsot végrehajtottuk és az újpesti rakparton agyonlőttük őket …”
Sándor Alajos erre is csak megrántja a vállát, s így válaszol:
— Nem igaz.
Az egyik legátlátszóbb hazugsága az ügyész kérdésére adott válaszában hangzott el.
„Sándor: 1944 decemberében tényleg voltam egyszer a nyilas pártházban és akkor Szelepcsényi mellém adott egy fiatal pártszolgálatost, az egyetlen embert, aki bent tartózkodott. Aztán Sajtos utasított, hogy menjek ki a Lónyay utcába a Szelepcsényi gépkocsijával és hozzak be egy Somogyi Ottó nevű szállodaipari embert … Én nem mertem a parancsnak ellenszegülni … Gondolom, ha lettek volna benn pártszolgálatosok, akkor nem engem küldtek volna ki érte. Somogyit bekísértem, aztán ott Sajtos valahová elvitte. Háromnegyed óra múlva-kérdeztem, hogy hol van Somogyi. Erre ő lekísért engem a pincébe, ahol ott volt Somogyi, akinek az arcán már látszott, hogy bántalmazták. Egy idegen nyilas pártszolgálatos is volt itt, de ezenkívül több nyilas nem is volt az épületben. Mikor megláttam, hogy Somogyit bántalmazták, nagyon felháborodtam és Sajtos György nagyon is tiltakozott, Somogyi Ottót felvittem a pincéből, újból beültettem Szelepcsényi gépkocsijába és hazavittem a lakására. Akkor Sajtos és Szelepcsényi rettenetesen tiltakoztak, de én nem törődtem velük, mert nagyon fel voltam háborodva. A kapuban nem állt senki, így minden további nélkül kivihettem Somogyit az épületből.
Elnök (Szőkéhez): Megtörténhetett ez?
Szőke: Még gondolatnak is képtelenség, hogy a Thököly úti nyilasházban Szelepcsényin kívül egyetlen pártszolgálatos lett volna csak novemberben. Az pedig különösen lehetetlen, hogy a kapuban nem volt őrség.
Hollai (kérdésre): Semmi esetre sem lehetséges, ahogyan Sándor Alajos állítja, őrség mindig volt a kapuban, és legalább 20—25 pártszolgálatos tartózkodott az épületben még akkor is, ha ugyanabban az időben több akció végrehajtása folyt. Novemberben elég nagy létszámú volt a pártszolgálat …
Elnök (Sándorhoz): Nem találja furcsának, hogy parancsra — mert fél megtagadni — beviszi Somogyit, aztán parancs ellenére, felettese tiltakozása ellenére mégis kiviszi a nyilasházból?
Sándor (közömbösen): Lehet, hogy ez ellentmondásos, de így volt …
Elnök: Mi lett Somogyi Ottóval?
Sándor: Úgy tudom, megölték.”
Ki hogyan, mikor, erre már nem válaszol. Miután mindent tagad, még megkérdezik tőle: igaz-e, hogy az ellenforradalom alatt kommunistákat tartóztatott le, s ezért 1957-ben börtönbüntetésre ítélték? Ezt kénytelen elismerni.
Tizennyolcadik tárgyalási nap
Február 17
Baráth János tizenkilencedrendű vádlott van soron. Már 17 éves korában belépett a nyilas pártba. Elmondása szerint 1944. december 10-e körül SS-katona lett, így ő a zuglói nyilas pártházban semmit el nem követett. Aztán hadarva közli: bátyja, Baráth Kálmán bevonult katonának, arról nem tud, hogy hova, de november végén már megjelent otthon a lakásukon, katonaruhában, bár arra nem emlékszik, hogy milyen fegyvernemnél szolgált. Másnap ismét elment és csak a felszabadulás után látta őt. Arra a kérdésre, hogy ez miért nincs sem a rendőrségi, sem az ügyészségi jegyzőkönyvekben — nem tud válaszolni. Ekkor anélkül, hogy kérdeznék, feltűnő megjegyzést tesz.
„Baráth János: Én a börtönben nem érintkeztem a bátyámmal. Tőle nem is kaptam üzenetet, ne tessék azt hinni, hogy ezt most csak azért mondom …”
Később ellentmondásokba keveredik, november elejére helyezi az időpontot, amikor belépett az SS-be. A tanácsvezető figyelmeztetésére a vádlott hirtelen elvágódik. Hívatják az orvost, aki megvizsgálja és közli a bírósággal, hogy Baráth János állapota teljesen kielégítő, semmi baja nincs, folytatható a kihallgatás. A jelenet ezzel nem ér véget — talán valamilyen okból szükséges a két Baráth testvérnek a tárgyalási szünet —, mert most Baráth Kálmán fordul le a székről. Öt is megvizsgálja az orvos, s bár vérnyomása, pulzusa alig magasabb a normálisnál, de erős zsibbadásról panaszkodik, az orvos javasolja a bíróságnak, hogy gyógyszeres kezelés miatt a tárgyalást a mai napra függessze fel. A bíróság elnapolja a tárgyalást.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!