A szakértő szemével

Moszkvai jelentés

1938 június 6

(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)

4

Jelentés Szocsiról, a kaukázusi Riviéráról,
a szovjet szanatóriumokról és a Vörös
Hadsereg szanatóriumáról

A szovjetkormány egyik olyan működési területe, amelyre a vezetők különös gondot fordítanak, a munkások jóléte és egészsége, valamint a gyógyintézetek és üdülők, amelyeket a kormány a proletariátus rendelkezésére bocsát.

A Fekete-tenger keleti partján fekvő Szocsit gyakran kürtölik világgá és propagálják mint „Kaukázusi Riviérát”, amely a munkások egészségét és szabadságuk kellemes élvezését szolgálja. A cári uralom alatt, 1901-ben, a Szocsiktól 70 kilométerre levő Gagri falut építették ki fürdőhellyé. A szovjetkormány 1925 óta Szocsit tette meg szanatóriumpalotái és üdülői központjává. Itt van Sztálin nyári háza, dacsája is. Szocsit 1938 május 24-én látogattam meg.

A hely jellege és fejlődése teljes mértékben megfelel annak a gyorsaságnak, amellyel az utolsó években az építkezéseket előmozdították. A város úgyszólván újonnan épült. A hóborította kaukázusi hegyek nyúlványain fekszik, amelynek lejtői a Fekete-tenger partjait érik. Természetesen kikötője nincs. A város a tengerparton kezdődik és szétszórt épületekkel a dombok közt ér véget.

Az egész vidéken szerteszét nagy, újonnan épült és feltűnően festett fehér házak láthatók. Ezek az üdülők és szanatóriumok, amelyek vagy közvetlenül az államnak, vagy pedig a népbiztosságokkal kapcsolatban levő szakszervezeteknek birtokában vannak. Teljesen modern épületek egész seregét láthatjuk, mind fehér vagy fehér és sárga színű. Van még egy nagyon bizalomgerjesztő megjelenésű szálloda, egy új, nagy, szép operaház, valamint új, alighogy elkészült üzlethelyiségek egész sora. A főútvonal, amely a város egyik végén fekvő parktól az „új” kénesfürdőig vezet, nagyon mutatós, négysoros és beton pályateste mintegy 8 mérföld hosszúságban fut a tengerpart mentén. Hatalmas lámpaoszlopok „szappanbuborék”- lámpákkal és rendkívül csinos, fedett autóbusz váró- és megállóhelyek sorakoznak mellette. Ezek adnak az országútnak sajátos jelleget. Ahol dombos szakaszokat kellett átvágni az útszint megőrzésére, remek sziklafalak emelkednek. Határozottan úgy érzi az ember, hogy az egész valami kirakatidarab-féle, mely a Szovjetúniónak hatalmas érdemeit szemlélteti annak az érdekében, hogy a lakosságot szerencséssé s boldoggá tegye. A főútvonal kirakatai hívogatóan díszesek, a belső berendezés is csinos, az állványokon bőven van az olyan árú, amely az üdülővendégeket hívogatja. Ezek a legszebb üzletek, amelyeket a Szovjetúnióban egyáltalán láttam. Tipikusnak nem mondhatók, de mindenesetre jellemzők arra, amit elérni szándékoznak és bizonyos körülmények közt már el is értek és a jövő lehetőségeire.

A helységnek úgyszólván minden lakóháza nyaraló vagy szanatórium. A május 25-től október 15-ig tartó „szezon” folyamán mintegy 70.000 beteg és üdülővendég tartózkodik itt. Az új szanatóriumok nagyon mutatósak. Legnagyobb részüket a kormánnyal együttműködő különféle szakszervezetek építették fel, amelyek ilyen üdülők építésében egymással versengeni látszanak. Köztük kettő különösen impozáns: a Vörös Hadsereg szanatóriuma és a nehézipar népbiztosságáé.

A terület, amelyen a Vörös Hadsereg szanatóriuma fekszik, a tengerparttól a dombokig terjed, körülbelül 700 méter hosszúságban, kereken 75 méter magasságig. A strandfürdő pavilonjától a legfelső térszinten, fekvő főépülethez drótkötélpálya vezet. A tájhoz hangolt és rózsakertekkel díszített teraszok közül a legfelsőn fekszik, mint már említettük, a főépület. Patkóalakú. Ennek közepe szintén teraszos elrendezésű nyitott udvar. Az épület és az oldalszárnyak általában négyemeletesek. Az egészre jellemző a higiénikus fehérség és a minden emeleten látható ajtók, ablakok és verendák nagy száma.

Kívülről és belülről egyaránt célszerű, kellemes, egészségügyi szempontból kifogástalan, jól szervezett és látványos intézmény hatását kelti. További részletek a mellékelt emlékiratban olvashatok.

Az építési költségek hír szerint 20,000.000 rubelre rúgtak. Az építés, karbantartás és üzembentartás minden költségét a Vörös Hadsereg fedezi. Az egészet szanatóriumnak, szabadságos otthonnak és üdülőnek használja a Vörös Hadsereg tisztikara és azok családja. Egy évadban 6000 ember fordulhat meg benne, mégpedig egyszerre 500. A kijelölést hadseregrészenként egy-egy orvosi bizottság végzi. Klinika is van itt, valamint kénes fürdők. Másféle fürdők is vannak, valamint sportalkalmak, ú. m. tenisz, futball és hasonlók.

Az intézet összes alkalmazottainak száma 500, beleértve a kiszolgáló személyzetet is.

A vezetés és igazgatás elsőrendűnek látszik: ez jellemző a hadseregben uralkodó rendre és tisztaságra.

A szanatórium a Vörös Hadsereg tisztjeinek és családjainak csak igen kis százalékát tudja befogadni. Mégis be kell vallanunk, hogy az egész mögött rejtőző ideál, a proletárság egészségéről és jólétéről való gondoskodás — tiszteletet érdemel.

Novorosszijszk cementipara

A cementipar a Szovjetúnió számára életbevágó jelentőségű. Noha az első és a második ötéves terv folyamán a cementtermelés feltűnően emelkedett (1937-ben 25 százalékkal nagyobb, mint 1935-ben), a Szovjetúnió szükséglete még nagyobb. Ez az oka, legalábbis részben, hogy miért csökkentették a cement kivitelét és növelték a behozatalát. Az épülőfélben levő és a már elkészült építmények nagy hatással voltak rám. A mostani rendszer megítélésére egyik legfontosabb gazdasági tényező a kormány építkezési programjának mérete. Óriási mennyiségű cement kell a villamos vízerőműnek létesítéséhez és gyárépületek felépítéséhez, más épületekéhez, útépítéshez hasonlóképpen és rövid idő óta, úgy mondják, vasbeton erődítményekhez a határok mentén. A 41 kerület közül, amelyre az ország oszlik, csak 12 termel cementet. Ez főképpen az Szovjetúnió déli része, nem messze az itteni kikötőtől. Moszkvai illetékes körök közlése szerint a Szovjetúnióban termelt cement 30 százaléka magában Novorosszijszkban készül.

A 110.000 lakosú város a Fekete-tenger keleti partján fekszik. Kitűnő kikötője van, amelyet egy hullámtörővel egészítettek ki. Közvetlenül a kikötő mellett fekszik négy nagy cementgyár. Mögöttük emelkedik a nyersanyagkészletet tartalmazó hegy. A sziklákat kitermelik és leszállítják a tengerpartra; a szállítási távolság sehol sem több mint 2¾ kilométer.

1938 május 28-án meglátogattam a gyárak közül a legnagyobbat.

Ezt a telepet kb. 50 év előtt francia engedélyesek építették. A forradalom óta külföldi és néhány szovjetorosz géppel korszerűsítették. A nyersanyagot különleges gépekkel termelik ki és keskenyvágányú vasúton, óriási edényekben szállítják a gyárba. Ezeket kötélpálya segítségével rakják meg, amelyek a kőbányából a rakodó helyre vezetnek; a munka legnagyobb része gépesített. A gyárból a kész termékeket óriásdarukkal és a dokkokra szerelt önműködő rakodószerkezetekkel töltik a hajók tartályaiba, minthogy a dokkok közvetlenül a gyárak mellé épültek. A telep jó elrendezésűnek, felszerelésűnek és jól szervezettnek látszik, úgyhogy célszerű egységet alkot.

A munkások átlagos fizetése 300—320 rubel havonta, a sztachanovista jövedelem eléri a havi 900 rubelt. Ez a gyár is nyereségre irányuló rendszer szerint dolgozik, amint ezt már a meglátogatott üzemekben megfigyeltem és előző távirataimban jelentettem.

A munkásság lakásberendezése és élelmezése az előző jelentéseimben leírt viszonyokhoz hasonló.

Általános következtetéseim: a gyár jónak mondható; egészbenvéve jelentős mennyiségű cementet termel. A messzemenően alkalmazott gépesítés következtében nem akadályozza annyira a termelést a munkásság járatlansága vagy a titkosrendőrség általános politikai működése, sok a nyersanyag és mindkét félre előnyös volna különleges amerikai gépek behozatalának lehetősége.

Az igazgatóval és a főmérnökkel folytatott beszélgetésem során elejtett megjegyzésekből arra következtethetünk, hogy ez a gyár, épp úgy, mint más szovjet iparvállalat, szenvedett a mult év politikai megrázkódtatásai és tisztogatási eljárásai folytán.

Feltűnt nekem, hogy a gyárvezetőség összetétele jellemző lehet azokra a viszonyokra, amelyek az iparban a tisztogatási eljárás és az N. K. D. V. (belügyi népbiztosság vagy titkosrendőrség) általános politikai működése következtében előálltak. Az igazgató pl. csak két hónapja volt a gyárnál, a főmérnök hét hónapja. Az aligazgató viszont 1921 óta volt ott. A mérnök a tisztán tudományos ember típusa volt. Bizonyára jól érti a mesterségét és nem látszott rajta, hogy a politika érdekelné. Az igazgató viszont egészen más anyagból volt gyúrva. Benyomásom szerint határozott politikai állásfoglalású személyiség. Okosan, élénk érdeklődéssel, önuralommal intézkedett és úgy látszott, hogy fontosabb számára kérdéseimre adott válaszai hatásának a szovjet ipar jó híre szempontjából való mérlegelése, mint bármi más. Egész utamon ő volt az első igazgató, aki egyik kérdésemre a választ megtagadta. De ezt is nagyon ügyesen csinálta. Minden valószínűség szerint nem régen, a párt képviselőjeként alkalmazták a gyárban, hogy a műszaki személyzet és a végrehajtó munkások tevékenységét ellenőrizze.

Jelentés Jalta bőriparáról

A Krím gyönyörű déli partján fekvő Jaltát az egykori cárok és a régi rendszer főnemessége gyönyörű hellyé építette ki. Az általuk épített összes szép, régi paloták most különböző szovjet népbiztossághoz tartozó szakszervezetek intézeteivé lettek. A vidék most egyik középpontja a Szovjet üdülőinek és szanatóriumainak.

III. Sándor és II. Miklós palotái a jókora „Livadia” uradalom közepén, a parton állanak, öt-hat mérföldnyire Jalta kikötőjétől. Hozzátartoznak a cár szőlői is, területük kb. 7000 hektár, azaz 16.000—17.000 hold. Ez Oroszország egyik leghíresebb borvidéke.

Ezeket a régi szőlőket most állami farmokként művelik. Masszandra csinos régi borháza, amelynek építését 1897-ben fejezték be s amelynek „II. Miklós szerencsés uralkodására” kell emlékeztetnie (a falra erősített bronztábla szövege szerint), most a szovjetkormány által kirendelt intézőséget uralja, amely üzemben tartja és igazgatónak egy szovjet „bortudóst” küldött oda. Ez egyetemi képesítését a Krím Mezőgazdasági és Borászati Intézetében szerezte, 34 éves és már 10 éves tapasztalata volt állami szőlőfarmok vezetésében, amikor mostani állását elfoglalta. Az általam diktált jelentésről, valamint az 1938 május 29-én történt látogatásom alkalmával lefolyt beszélgetésekről készült gyorsírói feljegyzéseket mellékelem.

A borház a dombvidéken fekszik, mintegy 12 mérföldnyire Jalta kikötőjétől. Nagyon tekintélyes, méltóságteljes épület. 50 személyt, köztük 15 nőt foglalkoztat, 80%-uk sztachanovista. Átlagos fizetésük 300—350 rubel havonta, a sztachanovistáké 400—600 rubel. Sokféle, 15 különböző fajta bor készül itt. Az igazgató szerint a vidék muskotályszőlője világhírű és a belőle készült bort ma is messze földön ismerik.

Egyik borospincében régi borok gyűjteményét őrzik, 1775-ből való is akad köztük. Modern európai borok gyűjteményével egyetemben egészbenvéve érintetlenül hagyják őket tudományos kísérletek és tanulmányok céljaira. Nagy értéket tulajdonítanak a kémiai vizsgálati módszereknek, ezek révén akarják a legkedvezőbb termelési módot elérni. Egyenes kérdésemre, hogy vajon most megkísérlik-e a mesterséges borgyártást, élénken biztosítottak az ellenkezőjéről.

Az igazgató megemlítette, hogy mind az állami, mind a kollektív szőlőgazdaságoknak a mezőgazdasági munkák gépesítése céljából traktorállomásaik vannak. Ezzel nagyon sok kézimunkát takarítanak meg s a teljesítmény is növekszik; a gépi munka csak szántásra és a gaz eltávolítására használható. De a szőlőt még mindig kézzel szedik.

Ismét nagy hatással volt rám az igazgató személyisége. Tíz évet töltött egy kollektív farmon és négy évet egy mezőgazdasági intézetben. Most igazgatója az egész Krím bortrösztjének. (A tröszt az a gazdasági szerv, amely kormány megbízásból az egyes vállalatokat üzemben tartja.) Izmos, férfiszépségnek mondható típus, arca finom, feje világos, tiszta. Olyan, mintha sok erő rejtőznék benne, szerény, komoly, belülről kiegyensúlyozott, mindez jellemző azokra a fiatal vezetőemberekre, akiket az általam meglátogatott iparüzemekben láttam.*

―――

* A borház és a borpincék meglátogatása után az igazgató meghívott a „borkóstolók” szobájába, ahol kitűnő löncsöt és sokfajta bort szolgáltak fel. A Szovjet érdemeitől, valamint attól a vágytól ösztönözve, hogy a Szovjet nevében vendégszeretetről tegyen tanúbizonyságot, házigazdánk ragaszkodott ahhoz, hogy minden bort megkóstoljunk, sőt igyunk belőlük. Nos, kedvünket leltük benne és mindent végigpróbáltunk, vagy legalább is egy részt; és ezt olyan mértékben, amely a társaság egyes tagjait akrobata kötéltáncos mutatványokra késztette az udvaron álló boroshordók tetején. Köztünk többeknek viszont olyan volt a hangulatunk, mint Sandy McNab skótjának:

Ettünk nagyot, ittunk sokat,
kóstoltunk finom borokat
s végül öreg és fiatal
egyre szónokolni akart…*

Látogatás a masszandrai borgyárban

Ma délután a nagykövet és útitársai Masszandrába mentek, az Élelmiszeripari Népbiztosság egyik Jalta mellett fekvő borházába.

Szobolev úr, az igazgató, végigvezetett az egész üzemen.

A nagykövet diktálja: Érkezésünkkor Szobolev úr, az igazgató és a helyettes igazgató fogad és végigvezetnek a gyáron. Csinos, régi épületbe lépünk te. A kapubejárat felett falba süllyesztett bronz emléktábla, amelybe az építés adatait „II. Miklós cár szerencsés uralkodása alatt” vésték be.

Kérdés: Hány ilyen folyosó van még a gyárban, mint ez, ahol éppen járunk?

Felelet: Hét ilyen alagút, mindegyik 150 m. hosszú.

A nagykövet diktálja: Az alagutak mindkét oldalán van hely a hordósorok részére, három-három hordó van mindenkor egymás fölött. A folyosó majd négy méter magasnak látszik. A hordóknak jó 130 cm. az átmérőjük.

Igazgató: Az ezekben a hordókban lévő bor 1937-es évjáratú.

Kérdés: Melyik évből való a legrégebbi bor az ön pincéiben?

Felelet: 1775.

A nagykövet, diktálja: Egy kis, keskenyvágányú vasút vezet az egyes pincékbe, illetve folyosókba, szemmel láthatóan e nagy hordók szállítására szolgál.

Kérdés: Hány hordó van ezekben a folyosókban?

Felelet: 800 minden alagútban.

Kérdés: Mennyi bor van egy hordóban?

Felelet: 50 dekaliter (500 liter).

Kérdés: Mit jelent ez a felirat itt?

Felelet: Minden alagútnak van ilyen felirata.

A nagykövet diktálja: Az egyik sor a bor sorszáma, itt 35-től 89-ig. A másik a hordó száma, a következőkben a hordó űrtartalma literekben.

Kérdés: Honnan kapják a szőlőt?

Felelet: Hét állami farmról.

Kérdés: Ezek a cárok régi farmjai?

Felelet: Igen.

A nagykövet diktálja: Az egyik folyosóban, illetve alagútban, amelyen keresztüljöttünk, négy óriási, mintegy 3 méter átmérőjű hordó volt.

Kérdés: Mire használják ezeket?

Felelet: Borok keverésére.

Kérdés: Ha a bor keverése megtörtént, akkor ezekből az óriási Oxhoft-hordókból kisebb hordókba fejtik át a bort?

Felelet: Igen.

Kérdés: Hány különböző bort kevernek itt?

Felelet: Nagyon sokfélét; összesen 35-öt.

Kérdés: összesen hány hektár szőlő van a hét farmon?

Felelet: Közel 7000 hektár.

Kérdés: A szőlőben a munkát kézzel végzik?

Felelet: Mindent gépesítettünk és a munkát traktorok végzik.

Kérdés: Hány kollektív mezőgazdasági üzemük, traktorállomásuk, van a szőlőfarmokon?

Felelet: Az állami farmoknak saját traktorállomásuk van.

Kérdés: Sok kézimunkát takarítanak meg ezzel?

Felelet; Ó igen, nagyon sokat.

Kérdés: Milyen arányban van a szőlőművelés gépesítésének haszna a búzatermelés gépesítéséhez? Szőlőműveléshez a traktorok ugyanolyan előnyösen használhatók, mint pl. a búza vetésére?

Felelet: Nem; a szüretelés kézzel történik, mert a fürtöket szedni kell a tőkéről; de a földmunkát és a gaz irtását gépek végzik és ezzel takarítunk meg sok munkáskezet.

Kérdés: Melyek az e gyárban alkalmazott eljárások? Megmutathatná, hogy merre jön be a szőlő és az útját a gyártás folyamán?

Felelet: Pincészetünknek az a különleges sajátsága, hogy nem sajtolunk bort; a szőlőnedv készen, hordókban érkezik hozzánk. Csak keverjük és palackozzuk.

Kérdés: Futódarut látok itt. Mire használják?

Felelet: Van egy palackmosógépünk. A daru a Szovjetúnióban készült, de a palackmosógép külföldi gyártmány.

Kérdés: Mire való ez a kis gép itt?

Felelet: Ez dugaszolja a palackokat, miután megtöltötték és idehozták őket.

Kérdés: Hol töltik a palackokat?

Felelet: A töltés nem géppel, hanem kézzel történik.

Kérdés: Két kis gépet látok itt Ezek mire valók?

Felelet: Öt dugaszgyártó gépünk van.

Kérdés: Mindegyik gép kiszolgálására külön személy kell?

Felelet: Igen.

Kérdés: A gép működését a kiszolgáló személy kézmozdulata egészíti ki?

Felelet: Igen.

Kérdés: Ez a személy veszi ki a palackot a ládából?

Felelet: Minden gépet kiszolgáló asszony mellett van egy láda. Ha a palackok tele vannak, akkor kerül sor a dugaszolásra.

Kérdés: Hány munkást foglalkoztat ez a gyár?

Felelet: 50-et.

Kérdés: Hány nőt és hány férfit?

Felelet: 15 nőt és 35 férfit.

Kérdés: Hány sztachanovistát?

Feletet: 40 sztachanovistát.

Kérdés: Mennyit keresnek ezek havonta?

Felelet: 400—600 rubelt.

Kérdés: Mennyi a nemsztachanovisták átlagos keresete?

Felelet: Kb. 300-350 rubel.

Kérdés: Ez az üzem az élelmiszernépbiztosság alá tartozik — Mikojanhoz?

Felelet: Igen, de nem Mikojan, hanem Ilinszky.

Az igazgató: Sokkal többet vittünk véghez, mint amit a tervek előírnak.

Kérdés: Mennyi ideig fekszik itt a bor, — mennyi ideig tart az erjedés a fahordókban?

Felelet: Az a must minőségétől függ.

Kérdés: Hányféle borfajtát dolgoznak fel itt?

Felelet: 15—20 félét.

Kérdés: Milyen gép ez itt?

Felelet: Francia gyártmányú borszűrő.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!