A bírósági eljárás
(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)
2
Második tárgyalási nap
Január 20
A bíróság reggel 9 órakor Bükkös György harmadrendű vádlott kihallgatásával folytatja a tárgyalást. Megjelentek a tárgyalás kezdetéről az első sajtóközlemények, s óriási az érdeklődés. Egymás után jelentkeznek az ügyészségen tanúkihallgatásra olyanok, akik szenvedő részesei voltak a zuglói nyilasuralomnak, s eddig nem tudtak az ügyről.
Először a per ügyésze kérdezi a vádlottat, mégpedig arról, hogy az ő megítélése szerint kik voltak azok, akik a hatalomátvétel után rablás, fosztogatás, harácsolás céljából mentek a zuglói nyilasházba?
Bükkös elmondja, hogy sokan voltak ilyenek, de néhányan különösen kitűntek e vonatkozásban. Így például Kröszl Vilmos, a Vigh fiúk is ezekhez tartoztak.
„Bükkös: Amikor már én voltam a vezető, akkor sem számoltathattam be Kröszlt, mert valójában Kröszl és klikkje döntötte el, hogy mi történjen. Igen sok akciót folytattak le úgy, hogy nekem arról nem is volt tudomásom. Egyébként elmondhatom, hogy bár minden ott levő pártszolgálatos durva módon erőszakoskodott a nőkkel, leginkább Kröszl Vilmos csinálta ezt, akit egy alkalommal magam is rajtakaptam, hogy a függöny mögött egy fogoly nőt megerőszakolt. A pártházavatás alkalmával is ilyesmi történt. Szelepcsényi azt mondta, hogy cicázni akar, erre felhoztak a pincéből három vagy négy nőt, akiket veréssel arra kényszerítettek, hogy meztelenül előttünk táncoljanak, aztán ott a nagy nyilvánosság előtt megerőszakolták őket …
Elnök: Csak 3—4 nő volt?
Bükkös (gondolkodás után): Nem emlékszem pontosan hány nő volt …”
Baráth Kálmán védője kér szót, s azt kérdezi Bükköstől, mikor látta védencét a nyilas pártházban?
„Bükkös: Október 15-én, a hatalom átvételekor egészen biztosan láttam Baráth Kálmánt, erre határozottan emlékszem. Ő is ott volt a hűvösvölgyi nagygyűlésen, utána pedig a pártházban. Aztán több alkalomra is visszaemlékszem, különböző eseményeknél láttam. Határozottan emlékszem például arra, hogy karácsonykor és 1945 januárjában is ott volt Baráth Kálmán a pártházban, vagyis akkor, amikor már én voltam a kerületvezető …”
A hallgatóság nem sejti, mire irányul ez a kérdés, hiszen Baráth is bevallotta a rendőrségen és az ügyészségen, hogy végig, 1945. január 10-ig ott volt a nyilas pártházban, egy kis megszakítással.
A hetedrendű vádlott, Kálmán László védője is hasonlókról faggatja Bükköst. Látta-e védencét az idős Michalik temetését követő kivégzéseken? A vádlott azt állítja, hogy látta, sőt nemegyszer látta, hogyan lövi agyon áldozatát a mosókonyhában. Azt viszont nem tudja, hogy az áldozatok meghaltak-e vagy sem. A tizenharmadrendű vádlott, Kovács János védője azt kérdi, vajon látta-e védencét a nyilas pártszolgálatosok között?
„Bükkös: Emlékszem Kovács Jánosra és Kovács Istvánra, vagyis vádlott-társaimra, annak ellenére, hogy 6—7 Kovács nevű nyilas volt a pártszolgálatosok között. Kettőjükre azonban személy szerint is vissza tudok emlékezni, ahogy őket a fényképek közül is kiválasztottam. Emlékszem, hogy a Várban, a Dísz téri kivégzések alkalmával ott volt Kovács János is … Baráth Kálmánról még elmondanám, hogy őt nem lehet sem elfelejteni, sem összetéveszteni; szinte minden kínzásban és tömegkivégzésben részt vett. De Kálmán Lászlót sem lehet egykönnyen elfelejteni …”
Valamennyi védő — eleget téve hivatásának — arról kérdezgeti Bükköst, látta-e védencét, mit tud róla, mire emlékszik? Kétségkívül hálátlan szerep a zuglói nyilasok védelmét ellátni. Sokan nem is vállalták, amikor a hozzátartozók megkeresték az ügyvédi irodákat. Viszont, akik elvállalták, igyekeznek mindent megtenni azért, hogy védenceik minél kisebb büntetéssel ússzák meg.
Az elnök áttér a Városi Színházban tartott nyilas nagygyűléssel kapcsolatos esetre.
„Bükkös: Ez 1944. december 3-án volt, erre határozottan emlékszem. Ezen a napon a pártszolgálatosok Szelepcsényi vezetésével gépkocsira szálltak, köztük voltam én is, hogy a Városi Színházhoz menjünk, amikor hírül hozták, hogy ott az ellenállók valami robbantással megzavarták a nyilas nagygyűlést. Már éppen indultunk, amikor szaladva jött egy hungarista katona, hogy azonnal menjünk a Mexikói útra, a Nyomorék Gyerekek Otthonába, ahol több ezer zsidó üldözött volt már beszállásolva huzamosabb ideje. A hungarista azt mondta, hogy a zsidók közül valaki a padlásról rálőtt a hungarista katonákra, s ezt meg kell torolni. Szelepcsényi ekkor azt a parancsot adta, hogy minden pártszolgálatos menjen azonnal a Mexikói útra, sőt értesítsék azokat is, akik jelenleg nincsenek benn. Ezután a gépkocsikkal a Nyomorék Gyerekek Otthonához hajtottunk. Amikor odaértünk és bementünk az épületbe, egy kocsi előttünk néhány perccel előbb érkezett meg. Amikor én beléptem, fegyverropogást hallottam a padlástérről. Amikor felmentünk, ott volt Kröszl, Tallós és Baráth, mindegyikük kezében fegyver. Baráth dicsekedve mondta nekem, hogy egy embert agyonlőtt, mert pimaszkodott. Tallós kezében pedig még füstölgött a pisztoly. A padlástéren a tűzfal mellett, körülbelül 8—10 holttestet láttam, s amint ezt nekem elmondták, ők hárman lőtték agyon ezeket az embereket. Állítólag ezek a személyek lettek volna a foglyok vezetői, és ezért lőtték agyon őket. Ezután megérkezett Szelepcsényi, aki parancsot adott, hogy mindenki sorakozzon fel a padláson, majd ezek közül találomra kiválasztott 15—20 főt, s utasított bennünket, hogy vigyük őket a székházba. Lementünk velük az utcára, de akkor Szelepcsényi utánunk szaladt, s azt parancsolta, hogy a foglyokat állítsuk a villamos sínek közé. Éppen jött egy 67-es jelzésű villamos, Szelepcsényi eléje szaladt, s tőlünk 15—20 méterre megállította a kocsit. Azt parancsolta a villamoskocsi vezetőjének, hogy hajtson a síneken álló foglyokra, mert azok fegyveres kommunista zsidók. A vezető, ezt megtagadta. A villamos tömve volt emberekkel, s valószínűleg Szelepcsényi ezért változtatta meg döntését, mert a foglyokat aztán bekísérték a pártházba és levitték őket a pincébe. A kísérésben én nem vettem részt, mert az Otthonban maradtam őrségen, s csak az esti órákban tértem vissza újra a Thököly út 80-ba.
Elnök: Kikre emlékszik, hogy részt vettek ebben az akcióban?
Bükkös: A Nyomorék Gyerekek Otthona elleni akcióban az elmondottakon kívül részt vett még Erős János, Szőke Antal, Kovács István, Kálmán László, Monostori Gyula. Rájuk visszaemlékezem, de határozottan állítom, hogy sokkal többen voltunk, mert vagy 50—60 pártszolgálatos vett itt részt. Most jut eszembe, Hollai is ott volt … Az udvaron is lőttek agyon embereket … Amikor az Otthon főbejáratán kifelé jöttünk, a bejáratnál egy holttest feküdt. Kérdeztem, hogy ezt ki lőtte agyon, s valaki azt mondta, hogy a Szőke Tóni. Az esti órákban az Otthonból visszamentünk a pártházba, s amikor lementem a pincébe, akkor már javában folyt a foglyok kihallgatása. Ezt ifj. Hollós Zoltán vezette, de ott volt Tallós, Kröszl, a Vigh testvérek, Baráth Kálmán, Erős János és Hollai is. Ütötték, rugdosták a foglyokat, Baráth gumislaggal verte őket. Azért kínozták az idehozottakat, hogy mondják meg, ki robbantotta fel a Városi Színházban a nyilas nagygyűlést. Én is ott voltam a kínzásoknál, bár tudtam, hogy a foglyok nem tudják megmondani, kik voltak a robbantok. Honnan is tudták volna? Aztán felmentem az irodába, s éppen akkor érkezett meg a főkerülettől Sándor Alajos, aki közölte velünk, hogy a főkerületnek az az utasítása, hogy az ellenállóknak a Városi Színházban elkövetett robbantását meg kell bosszulni. Mégpedig úgy, hogy a pártház pincéjében levő minden foglyot ki kell végezni, a holttesteket pedig ki kell vinni a Tisza Kálmán térre a színház elé, s a nyakukba táblát kell akasztani: »A robbantásért!« Amikor lementem a pincébe, láttam, hogy a foglyokat nem ott végzik ki, ahol vallatták őket, hanem egyesével átviszik a mosókonyhába, s ott lövik agyon valamennyit. Amikor leértem a mosókonyhába, már 8—10 hulla feküdt egymásra rakva.
Elnök: Maga is lőtt ekkor az emberekre?
Bükkös (lesüti a szemét): Igen … Én egy foglyot lőttem agyon úgy, hogy amikor behozták, ráparancsoltam, hogy feküdjön hasra a betonra és én a pisztolyommal közelről tarkón lőttem … Arra már nem tudnék visszaemlékezni, hogy kik voltak azok a pártszolgálatosok, akik behozták nekem a foglyot. Ezután elhagytam a mosókonyhát és felmentem az emeletre. Ezt követően a holttesteket ki is vitték a teherautókra, a közben elkészített táblákat rájuk akasztották, majd még az éjszaka folyamán szétdobálták őket a Tisza Kálmán téren. Én másnap elmentem a Városi Színházhoz megnézni a robbantás helyét és ekkor láttam, hogy körülbelül 60 holttest van szétszórva. Mi, a megítélésem szerint, 30—35 embert végeztünk ki ekkor a mosókonyhában … A többit, azt hiszem a VIII. kerületiek … Tanácselnök úr, rosszul érzem magam …”
A tárgyalást néhány percre meg kell szakítani. Az elnök behívatja az orvost, aki előbb megvizsgálja a vádlottat, majd jelentést tesz a bíróságnak, hogy Bükkösnél nagyfokú idegfeszültséget tapasztalt, s ezért gyógyszert adott neki. A szünet után Bükkös közli, hogy jobban érzi magát, lehet folytatni a tárgyalást …
Az egyik ülnök megkérdezi, kinek milyen fegyvere volt?
Bükkös azt válaszolja, hogy a legtöbben pisztollyal lőttek, a helyiség méretei miatt. Az ügyész Sándor Alajos akkori beosztásáról tudakozódik a vádlottnál. Bükkös szerint Sándor Alajos a nyilas főkerület vezetősége és a VKF/6 osztálya között összekötőként tevékenykedett. E minőségében igen gyakran kint járt a XIV. kerületi nyilas pártházban és utasításokat vitt a főkerülettől.
„Elnök: Maradt élő fogoly a pincében azután, hogy Sándor Alajos parancsot hozott a Városi Színházban történt robbantás megtorlására?
Bükkös (határozottan): Minden foglyot kivégeztünk. Elő fogoly egy sem maradt a pincében …
Elnök: Mit tud arról, hogy e kivégzések előtt történtek volna kínzások?
Bükkös: Kérem, nekem Monostori Gyula mesélte el, hogy amikor a pincéből én feljöttem, s már vége felé tartottak a kivégzések, az ott levő pártszolgálatosok nagyon mérgesek voltak, mert senkiből sem sikerült beismerő vallomást kicsikarni. Ezért Baráth Kálmánék az egyik fogoly kezét hátracsavarták, térdre kényszerítették, aztán Hollai egy nagy varrótűvel a fogolynak mindkét szemét kiszúrta. Később tarkón lőtték az illetőt. Mondom, én ezt az esetet nem láttam, csak Monostori Gyulától hallottam még aznap …”
Az ügyész ezután — valószínűleg — azokat a pszichikai folyamatokat akarja érzékeltetni a bíróság előtt, amelyek a zuglói nyilasházban a vádlottak lelkületében lejátszódtak, mert felszólítja Bükköst, mondja el, hogyan hajtotta végre az első kivégzést.
„Bükkös: Az időpontot közelebbről nem tudom meghatározni, arra emlékszem, hogy november elején történt. Egy esetben fenn tartózkodtunk az emeleti irodában Hollai Józseffel. Kérem, előrebocsátom, hogy ez az eset megelőzött minden későbbi gyilkosságot, mert ekkor lőttem először emberre. Hollaival az első emeleten voltunk, amikor a pincéből fegyverropogás hallatszott és jajgatás, sírás, üvöltés. Az ilyesmi egyébként annyira hallatszott, hogy sokszor még az utcai járókelők is meghallották és később elkerülték a pártházat. Miután a lövéseket hallottuk, lementünk a pincébe megnézni, hogy mi történik. Hollai lépett be elsőnek az ajtón, aztán én. Azt láttam, hogy négy fogoly fekszik a betonon, félmeztelenül és a testük csupa vér. Emlékezetem szerint Komlósy Hollai kezébe adta a pisztolyát és ráparancsolt, hogy lőjön agyon két embert a fekvők közül. Hollai tarkón lőtte a két férfit. Ekkor Komlósy Elemér parancsára Hollai nekem adta át a pisztolyát és én lőttem agyon a földön fekvő másik két embert, szintén tarkólövéssel …
Ügyész: Azt akarja mondani, hogy parancsra tette?
Bükkös (könnyezve): Hát … ahogy vesszük. Komlósy nekem egyszerűen azt mondta, hogy lőjem őket agyon … Es én minden ellenvetés nélkül megtettem.
Ügyész: Felettese volt magának Komlósy?
Bükkös: Nem volt a felettesem, de abban a helyzetben úgy hangzott a felszólítása, hogy nem mertem ellene tiltakozni. Mindenki nézte a másikat, hogyan lövi le foglyát … A mosókonyhában akkor már sok holttest volt egymásra rakva … amolyan hasábfaszerűen. Ott volt Kröszl Vilmos, Baráth Kálmán, Szőke Antal, Erős János és Kálmán László. És persze Komlósy, Hollai és én. Aztán tovább folyt a kivégzés a mosókonyhában, s ekkor körülbelül 25 foglyot lőttünk le. Az biztos, hogy annyi vér folyt, hogy a mosókonyha lefolyója eldugult … A fogoly nők később alig tudták feltakarítani …”
Ezután az egyik igen fontos tárgyi bizonyítékról kérdezi az elnök.
„Bükkös: Természetesen többször készült lista. Ha arra tetszik gondolni, amit a nyomozás során nekem eredetiben megmutattak, vagyis amikor december elején megjelent az általános mozgósítási parancs és Szelepcsényiék összeállítottak egy névsort a pártszolgálatosokról, akiket felterjesztettünk katonai szolgálat alóli felmentésre, arra emlékszem határozottan. Erre a listára körülbelül 30 pártszolgálatos neve került fel. Nagyrészt a tisztségviselők és azok nevei, akik addigi magatartásukkal bebizonyították a hősiességüket …”
Az elnök megmutatja Bükkösnek a listát, aki abban határozottan felismeri az eredetit: közli, hogy ő maga is részt vett a névsor összeállításában. Aztán ismét egy tömegkivégzés szörnyű történetét idéztetik fel a vádlottal, ezúttal az Eskü téri kivégzéseket.
„Bükkös: 1944 december első felében már nem emlékezem rá, hogy honnan hurcoltuk el az embereket, de azt tudom, hogy gépkocsival vittük ki őket a Duna-partra, az Eskü tér irányába. Ha jól emlékszem, 8 fogoly volt. Ekkor én voltam a kivégző osztag parancsnoka. A foglyokat a partszegélynél, arccal a víz felé sorba állítottuk, mi pedig mögéjük álltunk és sorozatlövéssel tüzeltünk rájuk. Egyedül én lőttem pisztollyal. Ezen a kivégzésen részt vett Erős János, Füredi Pál, ifj. Baráth János, Kraut József, Kröszl Vilmos, Németh Lajos, Kálmán László, Hernádi Jenő és Pintér László. A holttesteket mi lökdöstük a vízbe.
Elnök: A foglyok csak úgy, minden ellenkezés nélkül sorba álltak?
Bükkös: Hát nem éppen … Ütni kellett őket … meg rúgásokkal kényszerítettük, hogy a víz szélére álljanak. Közben jajgattak, meg könyörögtek az életükért … Néhány nappal később ismét volt egy tömegkivégzés a Duna-parton, szintén az Eskü téri szakasznál, de akkor már nem én voltam a kivégző osztag parancsnoka. Ekkor emlékezetem szerint 10—12 embert vittünk ki és ugyanúgy lőttük le őket, én itt már géppisztollyal lőttem …
Elnök: Mit tud arról, hogy a Thököly út 80-as ház pincéjében két kisgyereket is megfojtottak?
Bükkös: Ezt hallomásból tudom. December első felében megkérdezte tőlem valaki, hogy hallottam-e, hogy a pincében két gyereket megfojtottak? Mondtam, hogy nem. Hogy ki mesélte ezt nekem, arra már nem emlékszem, csak arra, hogy megkérdeztem, kik csinálták. Az illető azt mondta, hogy Németh Lajos és Erős János.”
A vádlott a továbbiakban a zsidó imaházban történteket részletezi, ahol 25 foglyot végeztek ki, s ahol ő is több ártatlan embert megölt.
„Elnök: Milyen időközönként járt haza?
Bükkös: Október-november hónapokban, amikor nem voltam szolgálatban, az éjszakáimat a lakásomon töltöttem. Általában 12 órás volt a szolgálat. Decemberben azonban már nagyon ritkán fordult elő, hogy hazamehettem. Mindig benn voltam a székházban.
Elnök: December 24-én is benn volt?
Bükkös: Igen. Ez karácsony szent estéje volt, nagy vacsorát rendeztünk, amelyen részt vett minden pártszolgálatos, és azok hozzátartozói is, akik korábban nem mentek el a nyilasvonattal, amelyik elvitte a vezetőket. Vádlott-társaim is mind részt vettek ezen a vacsorán. Vacsora után, úgy 10 óra felé, a női hozzátartozókat Szelepcsényi hazaküldte, majd tovább folyt az italozás, és amikor már emelkedett volt a hangulat, Szelepcsényi azt mondta, hogy nagyon közeleg a front és ki kell irtani ellenségeinket, s ki kell pucolni a pincét. Levonultunk, ahol mindenki ütötte-verte a foglyokat. Én is … Szelepcsényi kezdte meg a lövöldözést, egyszerűen a foglyok közé lőtt, mire a többiek is, én is, célzás nélkül lőttem a foglyokat. Aztán Szelepcsényinek az az ötlete támadt, hogy valamennyit vigyük ki a Stefánia útra és ültessük őket a padokra és ott lőjük őket tarkón. Ifj. Hollós külön felhívta a figyelmünket, hogy a lövéseknél nagyon vigyázzunk, hogy ne látsszanak a torkolattüzek, mert azok a repülőknek jelt adhatnak, ezért a pisztolyunk csövét szorítsuk a foglyok tarkójára …
Elnök: Mielőtt ki vitték volna a foglyokat, illetve mielőtt a pincébe vonultak volna semmi nem történt?
Bükkös (egy pillanatra elmereng): Tessék csak várni … Ja, de igen … Amikor a hozzátartozók már hazamentek, a pincéből több fogoly nőt hoztak fel most is és meztelenre vetkőztették őket. Illetve, ha jól emlékszem, kettő nem akart levetkőzni és akkor Kröszl meg Baráth letépte róluk a ruhát. Aztán táncoltatták, majd megerőszakolták őket többször is. Ezt követte a pincébe való levonulás. Tallósra, Kröszlre, Hollaira, Baráth Kálmánra, a két Kraut testvérre határozottan emlékszem, hogy ott voltak. Amikor kivittük a foglyokat a Stefánia úti padokra, az udvaron a fészer alatt már több holttest feküdt, de nem tudom, hogy azokat kik végezték ki. A foglyokat arccal a pad támlájának ültettük, egy-egy padra 5 embert. Emlékszem, hogy a padok mellett volt egy bombatölcsér is. Felálltunk a foglyaink mögé és agyonlőttük őket …”
A bíróság elnöke utal arra, hogy a vizsgálat során nyomozási kísérletet hajtottak végre a vádlottakkal, vagyis külön-külön bemutattatták velük, hogyan végezték ki áldozataikat, többek között a Stefánia úti padokon. Erről fényképek, sőt film is készült. Az elnök arra vár választ, hogy a helyszíni kísérletek során milyen tájékoztatást kapott Bükkös a nyomozóktól?
„Bükkös: Amikor ezek a helyszíni felvételek készültek, a nyomozó tisztek csak annyit mondtak, hogy mutassam be, hogyan végeztem ki az áldozataimat a Stefánia úton. Aztán meg kellett mutatnom azt is, hogy emlékezetem szerint a társaim hol álltak, s mit láttam? Ugyanezt együttesen is meg kellett csinálnunk vádlott-társaimmal. Csak egy parancsszót kaptunk, hogy „rajta”, s akkor valamennyiünknek meg kellett fognunk a rendelkezésünkre bocsátott próbababákat és úgy kellett leültetnünk a padra, ahogyan visszaemlékeztünk, hogyan csináltuk 1944 karácsonyán … Tőlünk a nyomozó tisztek mindig csak azt kérdezték, hogy hol történt a kivégzés és azt hogyan hajtottuk végre. Mindenki az emlékezete szerint mutatta be, hol, hogyan vett részt a kivégzésekben …”
Megrázó pillanat következik. A nyomozás során előkerült néhány korabeli fénykép, amit egy járókelő készített. Eredeti kép, eredeti helyszín. A tárgyalóterembe belopódzik 1944 zuglói karácsonya … Bükkösnek most ezt a képet kell megtekintenie.
„Elnök: Felismeri?
Bükkös (hosszasan nézi, a szeme szinte rátapad a képre. Sír.): Igen, a kivégzés után másnap valóban így láttam a holttesteket.
Elnök: Hány napig voltak a holttestek a padokon és a bombatölcsérekben?
Bükkös: Másnap elszállították a hullaszállítók. Lehetett vagy 50 holttest …”
Kröszl Vilmos védője, mivel Bükkös a tárgyaláson egy részletkérdésben a nyomozati vallomásához képest bizonytalan volt, feszegette: hogyan emlékezhet Bükkös a 22 év előtt történt eseményekre pontosan, ha egy év távlatában, a nyomozati vallomásában bizonytalankodik? S a válasz, amelyet Bükkös adott, fellebbentette a fátylat arról, hogy milyen ádáz harc folyik a cellákban a vádlottak között.
„Bükkös: Semmiféle ténybeli eltérést nem látok a kihallgatásom során tett vallomásom és a mostani között. Akkor is, most is, a lelkiismeretemtől vezettetve, felismerve bűneim súlyát, úgy vallok, ahogy arra a legjobb tudomásom szerint visszaemlékszem. Teszem ezt akkor is, ha megpróbálnak fenyegetni, ha arra akarnak rábírni, hogy változtassam meg a vallomásomat és vonjak vissza mindent. El kell mondanom a bíróságnak, hogy a Markó utcai börtönben egy közös sétán a hátam mögött haladó fogoly, akinek az arcát természetesen nem láthattam, mert nem nézhettem hátra, a következőket súgta felém: »Figyelmeztetést hoztam magának! A legrövidebb időn belül kérjen a főügyész úrtól kihallgatást és vonja vissza eddigi beismerő vallomását az utolsó betűig, mert ha nem teszi, s magát nem kötik fel, akkor az illetőnek módja lesz arra, hogy eltegye láb alól!« Ez még a tárgyalás megkezdése előtt volt. Hogy ki üzente ezt nekem, azt az ismeretlen fogolytársam nem közölte. Éppen ennek volt a következménye, hogy engedélyt kértem a börtön egyik tisztjétől, hogy amíg én itt tartózkodom, ne kelljen részt vennem a közös sétában, nem akarom, hogy ismét ilyesminek legyek kitéve. Ennek ellenére egy másik letartóztatott Baráth Kálmántól hozott üzenetet, hogy ne valljak rá a bíróságon, mert nagyon megbánom …”
A bíróság tudomásul veszi Bükkös közlését, majd a tárgyalást felfüggeszti.
Harmadik tárgyalási nap
Január 23
Már harmadik napja folyik a zuglói nyilasper, a bíróság még mindig Bükkös György harmadrendű vádlott meghallgatásánál tart. S ez érthető is: Bükkös, mint a zuglói nyilasház egyik vezetője, sokat tudott és sokat tud ma is.
„Elnök: Mondja el, hogyan hagyták el Szelepcsényiék a zuglói nyilas pártházat?
Bükkös: December 25-én, vagyis karácsony első napján parancsot kaptam Szelepcsényitől, hogy többedmagammal menjek a gettóba, az ott állomásozó rendőrség mellé, kisegítő őrszolgálatba. Körülbelül 8-an voltunk, köztünk Kröszl, Kovács József és Kovács István is. Délután 4 óra lehetett, amikor bevonultunk a gettóba, s a szolgálat másnap, vagyis 26-án reggel 6 óráig tartott. Itt történt egyébként, hogy Kröszl és Kovács József a gettó területén két férfit agyonlőtt. Amikor 26-án az őrségből visszamentem a pártházba, azt láttam, hogy üres az épület és nagy felfordulás van. Azt tapasztaltam, hogy a házból igen gyorsan történhetett az elvonulás, mert szanaszét voltak a bútorok. Amikor kimentem az utcára, a Stefánia úton holttesteket láttam a padokon. Ez megdöbbentett, mert tudtam, hogy a ház pincéjében már nem voltak foglyok. Ezeket az embereket tehát Szelepcsényiék lőtték agyon. A 24-én éjszaka agyonlőtt hullák már nem lehettek ott, mert azokat a hullaszállítók elvitték. Amikor láttam, hogy a pártház üres, bementem a főkerületbe és jelentettem, hogy Szelepcsényiék megszöktek. Erre azt közölték, hogy bevetésre mentek. Ekkor hozták tudomásomra, hogy Kröszlt nevezték ki kerületvezetőnek. Én lettem a helyettese. Amikor visszamentem a főkerületből, Kröszl és Németh már ott voltak a pártházban. A pártszolgálatot Németh szervezte meg gyorsan — 8—10 emberből állhatott —, de egy-két nap múlva vádlott-társaim közül is visszatértek többen, azok, akik Szelepcsényivel elmentek, de nem tudtak átjutni a szovjet gyűrűn. Ez már december 28. körül volt.”
A tanácsvezető részletesen kikérdezi Bükköst, kikre emlékszik vádlott-társai közül ebből az időszakból.
„Bükkös (megfogja a fejét, gondolkodik): Erős Jánosra, Szőke Antalra, Baráth Kálmánra, Hernádi Jenőre emlékszem. Kovács János, Kovács Árpád és Kovács István is ott volt … A fiatal Baráth Jánosra is emlékszem, ő is tagja volt a pártszolgálatnak, de ő hadifogságba esett, ha jól emlékszem 1945-ben … Füredi december utolsó napjaiban nem volt ott, eltűnt, de aztán januárban ismét velünk volt és együtt jött velünk a Várba … Ifj. Monostori karácsonykor szakadt el tőlünk, elment Szelepcsényiékkel. Kálmán Lászlóra nem emlékszem, Hollai sem volt ott. Sándor Alajosra ekkorról már szintén nem emlékszem, Mészárossal sem találkoztam …
Elnök; Mit tud a Közlekedési Múzeum mögötti kivégzésekről?
Bükkös: 1945 január elején történt, hogy a főkerületből jöttem vissza, a ligeten keresztül s a Közlekedési Múzeum mögött kellett elhaladnom. Láttam, hogy körülbelül 10—15 holttest fekszik ott. Amikor bementem a pártházba, megkérdeztem, hogy mi történt, mire közölték, hogy a mi pártszolgálatosaink csinálták …
Elnök: Tehát ez január első napjaiban történt. Akkor már maga vezette a kerületet. Vagy nem?
Bükkös: De igen. Csak én erről semmi közelebbit nem tudtam. Azokban a napokban már mindenki a saját szakállára is csinált atrocitásokat …”
Bükkös ezután a Hermina úti Homérosz moziban történt kivégzésekről beszél, ahol 8 embert lőttek agyon, majd a Vakok Intézetének alagsorából behozott foglyok sorsát ismerteti, akik 10-en lehettek, s a Duna-partra vitték őket, majd valamennyit agyonlőtték.
„Bükkös (szinte mesélve): Németh Lajos ekkor vezette be azt a módszert, hogy az áldozatokat egymás mellé állítottuk, aztán futást pancsoltunk rájuk, s amikor futottak, mi géppisztollyal lövöldöztük őket. Hogy mind meghalt-e, azt úgy néztük meg, hogy felemeltük a végtagjaikat, s ha valaki még életben volt, arra újból rálőttünk.
Ülnök: Arra válaszoljon, hogy tudott ilyen hidegvérrel gyilkolni?
Bükkös: Lelkileg soha nem értettem egyet a gyilkolásokkal, de nem tehettem semmit, mint vezető ember sem, mert egyedül voltam, senki nem állt mellettem … Nem mertem felszólalni, mert olyan hatalom volt a központi vezetők kezében, hogy agyonlőttek volna …”
Különös és ismerős védekezés ez; alig volt náci tömeggyilkos, aki ne azzal védekezett volna, hogy „egyedül volt”, „félt a többiektől” …
Újabb tömegkivégzésről beszél a vádlott: az Ajtósi Dürer sor és az Aréna út sarkán végrehajtott gyilkosságokról.
„Bükkös: Amikor lőttünk, sorozattal kaszáltunk Azt hiszem, én két személyt lőttem le. Az oroszok ekkor már valahol a körvasút szélén lehettek. Tény, hogy amint közeledett a front, valamennyien egyre vadabbak lettünk, mert azzal hitegettek bennünket, hogy jön a csodafegyver…”
Az ügyész kérdésére — hogyan történt az utolsó tömegkivégzés — Bükkös elmondja, hogy a pártházból való elvonulásuk előtt körülbelül 40 embert szedtek össze a pártszolgálatosok, besúgás alapján, olyanokat, akik más kerületből menekültek Zuglóba, mert itt már csak órák kérdése volt felszabadulásuk. A zuglói nyilasok azonban még ezekben az utolsó órákban is halomra gyilkolták őket.
„Bükkös (halkan): Én ezen a kivégzésen nem voltam jelen, csak utasítást adtam … Ekkor már egészen közel voltak az oroszok, valahol a Mexikói útnál. Németh kérdezte tőlem, hogy mit csináljanak ezekkel, s én azt mondtam, hogy amit akarnak … lőjék agyon őket.
Ügyész: Tud arról, hogy amikor a szovjet csapatok elfoglalták a Thököly út 80-at, 40 halottat találtak a pincében?
Bükkös: Nem tudok …”
Az egyik ülnök azt kérdezi tőle, kapott-e utasítást ennek a 40 személynek a kivégzésére?
Bükkös azt feleli, hogy nem.
„Ülnök: Mondja, akkor miért adott utasítást még az utolsó órákban is?
Bükkös: Erre nem tudok válaszolni. Végső kétségbeesésemben talán … De ha megengedi a tisztelt bíróság, folytatnám, hogyan mentünk el a pártházból … Január 10-én az oroszok már nagyon közel voltak, s akkor hagytuk el a Thököly út 80-at és a Dohány utca 52. szám alatti bútorraktárba mentünk. Itt azonban csak egy éjszakát és fél napot töltöttünk, majd továbbmentünk a Dohány utca 5. vagy 3. szám alá, egy tűzifapincébe. Ekkor jött egy futár, hogy át kell vonulnunk Budára. Azon a napon mentünk át, amikor a Lánchidat felrobbantották, éppen hogy csak átértünk, már robbant is a híd. Felmentünk a Várba, ott találtam Rechtmann Kurtot, aki azt mondta, hogy azokat az embereket, akiket én felhoztam, Strucha Jánoshoz kell átvinni. Egyik reggel a Dísz térről mentem a szolgálati helyemre, és láttam, hogy az egyik házból kijön Rechtmann Kurt és Sándor Alajos. Nagyon meglepődtem, mert Sándort régen nem láttam. Rechtmann azt mondta, jó, hogy jövök, mert éppen 6 embert ítéltek el most. Ekkor jött Füredi, Erős és elmentünk a 6 emberért, a volt Pénzügyminisztérium tűzfalánál agyonlőttük őket. Én vezényeltem a tüzet, a géppisztollyal én is lelőttem egy embert. Arra nem emlékszem, hogy Sándor Alajos is lőtt volna. Amikor a kivégzés már lezajlott, visszamentem a szolgálati helyemre. Előzőleg azonban még meg is kérdeztem, hogy kik ezek, akiket lelőttünk, mert láttam az arcukról, hogy nem zsidók. Azt mondták, hogy kémek. A kitörés után engem elfogtak Kovács Jánossal együtt a fogaskerekű alsó állomásánál az oroszok.
Elnök: Hová tette a nyilas igazolványát?
Bükkös (felsóhajt): Egy csatornába dobtam …”
Ezzel befejeződik Bükkös György harmadrendű vádlott kihallgatása. A bíróság közli, hogy a továbbiakban már a teremben marad, végighallgatja vádlott-társai vallomását, amelyekhez észrevételeket tehet.
A fegyőrök bevezetik a tizenkettedrendű vádlottat, Monostori (Michalik) Gyulát. Alacsony, szemüveges férfi, intellektuális külsejéről nem árulkodik a véres múlt. Amikor belép a terembe, szemei kutatóan a hallgatóság soraira tapadnak. Aztán egy pillanatra megtorpan és halott sápadt lesz. Nem tudni, mi játszódik most benne … 22 évvel ezelőtt, 16 éves korában a legvérengzőbb pártszolgálatosok közé tartozott. A fiatalkor eszeveszett kegyetlenkedéseit, borzalmas bűneit 22 esztendeig kellett magába zárnia; 22 éven át élt kettős életet … Már a nyomozati eljárás során is érződött rajta az a drámai konfliktus, amely bensejében lezajlott. Monostori őszintén vallott a nyomozás során. Mit mond, hogyan viselkedik a bíróság előtt?
„Monostori (halkan): A vádat megértettem, bűnösnek érzem magam. 1943 elején, vagy végén lettem a nyilas párt ifjúsági szervezetének a tagja. Ekkor 15 éves sem voltam még. Édesapám 1939 óta tagja volt a nyilas pártnak, s az ő révén kerültem én is oda. 14 éves koromig édesanyámnál nevelkedtem, majd ezt követően jöttem fel Bajáról Budapestre apámhoz, 1944 nyarán. Apám különváltan élt édesanyámtól, s albérletben lakott. Apám vadházasságban élt egy Pesti Rózsi nevű személlyel, aki szintén nyilas párttag volt. Apám inasnak helyezett el abban a házban, ahol ő mint villanyszerelő dolgozott. Együtt jártunk munkába, s ez idő alatt sokat beszélgettünk. Nekem az volt a célom, hogy a szüleim házaséletét rendbehozzam, ezért is jöttem fel Budapestre. Apám kedvében akartam járni azzal, hogy az ő nézetét támogattam, de ez csak másodrangú kérdés volt. Ő igen erős meggyőződéses nyilas volt és nyíltan hangoztatta is nézeteit. Mivel anyám útravalóul azt adta nekem, hogy be ne lépjek a nyilas pártba, eleinte marakodás volt apám és köztem. Aztán, hogy enyhítsem a viszonyt, beléptem az ifjúsági csoportba. A párthelyiség az Ilosvay úton volt Zuglóban, s egy Tátrai nevű személy volt a vezető. Később Szőke Antal lett.
Elnök: Kiket ismert a hatalomátvétel előtt a vádlott-társai közül?
Monostori (halkan, gondolkodva): Közülük Baráth Kálmánra, Baráth Jánosra, Hollai Józsefre, Bükkös Györgyre emlékszem. Rájuk határozottan. Erős János mintha rémlene, de nem vagyok benne biztos.
Elnök: Hogyan került a Thököly úti nyilasházba?”
Monostori elmondja, hogy október 15-én a rádiót hallgatták, hallották Horthy nyilatkozatát, majd a nyilas hatalomátvételről szóló közlést. E napnak délutánján értesítették apját, akinek pártszolgálatos ruhát hoztak, s aki bement az Andrássy út 60-ba.
„Monostori; Amikor édesapám elment, nemsokára engem is értesítettek, hogy Budán, a Városmajor környékén kell gyülekezni. Itt német katonák voltak és nyilas egyenruhás személyek. Itt töltöttük egy épületben az éjszakát, majd másnap a hárshegyi cserkészparkba vittek, s itt beszállásoltak minket. Ez volt a hungarista légió toborzóhelye. Addig nem ismertük ezt a légiót, ott kezdték propagálni. Mindössze 10 napig voltam ott, fegyverkiképzést kaptam, és egyenruhát, egy okkersárga overált és karszalagot, katonasapkát és derékszíját. Fegyvert ekkor még nem kaptunk. Amint mondtam, 10 nap múlva hazaengedtek. Apám akkor azt mondta, hogy ne menjek vissza, hanem menjek a Thököly úti székházba, ahol Pesti Rózsi is tartózkodik. Mindketten említették, beszéltek Bükkössel, járjon közbe Szelepcsényinél, hogy én is beléphessek a nyilas pártba. Úgy október 20—25 körül kerültem be a zuglói pártba. Ekkor éppen 16 éves voltam. Végig fegyveres pártszolgálatot teljesítettem, a saját civil ruhámban. Apám halála után vettem fel apám pártszolgálatos egyenruháját. A zuglói nyilas pártszolgálatnak 1944. október 26-tól december 25-ig voltam a tagja, ekkor Szelepcsényivel együtt elhagytuk Budapestet.”
Az elnök Monostori elé teszi a fényképalbumot, s felszólítja, hogy közölje az általa felismert személyek nevét. Monostori elmondja, az albumból felismeri Vighet, Szőkét, Bükköst, Kröszlt, Füredit, a két Baráth testvért, Hollait, Szelepcsényit. Rájuk határozottan emlékszik.
„Monostori: Hernádi Jenőre nem emlékszem. Mészáros Lászlóra egészen halványan tudok csak visszaemlékezni, de konkrét eseményhez nem tudom a személyét kötni. Ugyanígy vagyok Kovács Jánossal is. Sándor Alajosra, a két Krautra szintén nem emlékszem. Kovács Istvánra igen, de konkrét esethez őt sem tudom kapcsolni.
Elnök (közbeszól): Kikre emlékszik határozottan, kik voltak önnel akkor, amikor a pártházat elhagyták?”
Monostori Hollaira, Baráth Kálmánra, Szőke Antalra emlékszik és elmondja, hogy október 20-a körüli napokban takarítás, élelmiszerhordás volt a feladata, majd a konyhán segített Pesti Rózsinak. Néhány nap múlva azonban már fegyveres őrséget is állt és kezdett részt venni a bekísérésekben is.
„Monostori (meglehetősen bizonytalanul): Azt nem tudom megjelölni, hogy milyen napokon és honnan kísértem be foglyokat. Csupán olyan emlék él bennem, hogy 2—3 emberrel elmentünk és valamelyik házból 1—2 személyt behoztunk. Túlnyomórészt Vighékkel mentem. A pártszolgálat vezetője ekkor Szloboda Vilmos volt, erre emlékszem …
Azt viszont tudom, hogy a nyilasok az egyes gyűjtőhelyekre történő kísérés közben lelőttek foglyokat. Arra emlékszem, hogy november legelején a zuglói pártház udvaráról foglyokat kísértünk az Óbudai Téglagyárba. Emlékeim szerint 100—150 személy lehetett ott. Baráth Kálmánra emlékszem. Rá határozottan, de másra nem. Ő ugyanis akkor a Keleti pályaudvar közelében lelőtt egy embert. Azért emlékszem rá olyan jól, mert a lövés leadása után Baráth belegabalyodott a fegyverének a szíjába, s ez megmaradt bennem. Meg is kérdeztük tőle, hogy miért lőtt olyan helyen, ahol nagy tömeg van, mire ő azt válaszolta, hogy nem kell ezzel törődni, a téglagyárnál még többet fognak kivégezni …”
Ezután a kommunista illegális nyomda elfoglalását mondja el, lényegében ugyanúgy, ahogy azt Bükkös is ismertette. Ő a Textiliana-gyár kapujában maradt őrségen — állítása szerint Baráth Kálmánnal. Csak akkor szaladtak be a lépcsőházba, amikor bentről lövéseket hallottak. A lakásbeli akcióban szerinte a Vigh testvérek és Tallós vett részt. Ő is látta a holttestet a lakásban; az illetőt Vigh Sándor lőtte agyon, akit visszatérésük után hősként ünnepeltek a nyilasházban. Arról sem tud mondani semmit, mi történt a két beszállított személlyel …
Az elnök kérdésére, hogy volt-e tudomása a pártházban történt atrocitásokról, bántalmazásokról, kivégzésekről, Monostori részletesen elmondja, hogyan történt egy-egy fogoly bekísérése, megmotozása, kínzása, majd kivégzése.
„Monostori (lehajtott fővel): Ezekben én is részt vettem, és legjobb emlékezetem szerint minden itt levő vádlott-társam ugyanezt csinálta. Baráth Kálmán maradt meg emlékezetemben a legkegyetlenebb embernek vádlott-társaim közül, mert nagyon erős fiú volt. Ő is bent lakott a pártházban. A testi erejét felhasználva, rendkívül nagy ütéseket tudott adni csupasz kézzel is. De Baráth Kálmán vascsővel is ütött. Én a legtöbbször ököllel bántalmaztam a foglyokat és rúgtam őket. Volt egy olyan eset — ebben én is részt vettem —, amikor vizes dézsába nyomtuk bele a kínvallatás után az egyik foglyot. Ez december 3-án volt. Emlékszem, Baráth Kálmán a lábánál fogva felemelte a foglyot, s fejjel akarta bedugni a vizes dézsába, de az megkapaszkodott a dézsa szélén, ekkor mi eltoltuk a kezét és belenyomtuk a fejét a vízbe …”
Miért kínozták, bántalmazták a nyilasok a foglyokat, arra a kérdésre Monostori elmondja, hogy rejtőzködő társaik és az esetleg eldugott vagyontárgyak helyét akarták megtudni tőlük.
„Monostori: Egy alkalommal ez a cél bővült. Amikor a Városi Színháznál a robbantás volt, akkor a robbantó személyeket is meg akartuk tudni. Ma már látom, milyen borzalmak voltak ott. Sőt már előbb is rádöbbentem ezekre, de nem volt erőm felfedni a valóságot. Szörnyű lelkiismereti konfliktusom volt az elmúlt 20 év alatt. Tulajdonképpen az apám halála után vettem részt először kivégzésekben. Előzőleg is tudtam, hogy vannak ilyenek, de azokban nem vettem részt. Akkor csak őrségben álltam. Tudtam, hogy vannak ilyen kivégzések, mert a körletben mindig beszéltek erről. Úgy emlékszem rá, apám temetése november 28-án volt …
Elnök: Emlékszik a pártház avatására?
Monostori (széttárja a kezeit)’. Lehet, hogy volt ilyen, de erre nem tudok visszaemlékezni …
Elnök (Bükköshöz): Részt vett Monostori a pártházavatás utáni kivégzésekben?
Bükkös: Igen, úgy emlékszem, hogy részt vett …”
Bükkös a szemébe mondja Monostorinak, hogy már jóval az apja halála előtt gyakran lenn volt a pincében. A szembesítés azonban eredménytelen, mert Monostori ezt tagadja. Bükkös hozzáteszi, nem tudja pontosan megmondani, hogy közvetlenül mit csinált Monostori, de mindenesetre a pincében látta őt, sőt a fegyvert is látta nála …
Monostori elmondja, hogy egy alkalommal ő és Baráth Kálmán az Egressy út környékén jártak. Egy személyt kísértek a pártházba, akit Baráth azonban útközben agyonlőtt. Az első lövés után a fogoly nem halt meg azonnal, s ekkor arról kezdtek vitatkozni, hogy mit csináljanak vele. Baráth még egy lövést leadott, amitől az áldozat véglegesen kiszenvedett! Apjának a temetését követő, szerinte első vérengzéséről részletes vallomást kérnek tőle.
„Monostori: Apám temetése után visszamentünk a pártházba, felmentünk az első emeleti irodahelyiségbe, Hollós kerületvezetői szobájába, ahol igen sokan tartózkodtak. Én szomorú voltam, árvának éreztem magam. Szelepcsényi és társai vigasztaltak, és én úgy éreztem, hogy bízhatok bennük. Nekem úgy mesélték el, hogy az apám bevetésre ment a frontra, becsapott egy szovjet akna, s apám homlokát egy szilánk érte. A ravatalon láttam is apám homlokán a sérülést. Én csak most tudtam meg a nyomozás során, hogy apám gondatlansága okozta a saját halálát. Nekem akkor hősi halálról beszéltek. Szelepcsényi közölte, hogy apám helyett apám lesz és biztosítani fogja a jövőmet. A légkör is olyan volt, hogy mindenáron valami mutatós dolgot akartak csinálni. Bosszút apám haláláért. Én ennek örültem, de azért rosszul éreztem magam, s lefeküdtem a másik szobában. Később beszaladtak hozzám, hogy menjek én is a pincébe bosszút állni apámért. Ott lent voltak a foglyok, megütöttem az egyiket, aztán úgy éreztem, hogy a vak düh teljesen elönti az agyamat. Többen is biztattak. Ott voltak a Vigh testvérek, Hollós, Tallós, Baráth Kálmán, Szőke Antal, Hollai. Bükkös később jött le, ő is biztatott. Akkor Vigh József átvitt a mosókonyhába, aztán odahoztak egy foglyot, s azt mondták: tessék, lődd le! Mondták, hogy a tarkójára … Én két lövést adtam le hátulról a fogoly tarkójára. Hoztak két másik személyt is. összesen 4 embert hoztak be és én mind a 4 foglyot agyonlőttem. Az első holttestet Baráth Kálmán vitte fel. A hóna alatt fogta meg, de amikor visszajött, csupa vér volt. Ezután már pokrócokban vitték ki a holttesteket és a Schlachta-ház kerítésére akasztották őket, a ruhájuknál fogva, fejjel lefelé. Én 4 személy lelövésére emlékszem, de másnap mégis 10 holttestet láttam a kerítésen. Hogy kik lőtték le a többit, azt nem tudom …”
A védő Monostori segítségére siet és olyan kérdést tesz fel, amelynek megválaszolása kedvezőbb színben tüntetheti fel a vádlottat.
„Védő; Miért gondolta azt, hogy teljesen árva, amikor még élt az édesanyja?
Monostori (magyarázólag): Szelepcsényi azt mondta, hogy az édesanyámat már a szovjet csapatok régen felkötötték. Ezért gondoltam, hogy teljesen árva vagyok. Szelepcsényi különben a két fiatalabb Vigh testvér védnöksége alá helyezett és azt mondta, hogy ők fognak engem irányítani és gondoskodnak rólam. Szelepcsényi apai hatalmát fizikailag is érvényesítette egy esetben. Behoztak két röpcédulás fiút, s ekkor engem behívott, hogy mutassam meg ezeknek a fiúknak, milyen egy pofon. Én odaálltam eléjük és az egyiket pofonütöttem. Szelepcsényinek nem tetszett, behívott az irodájába s adott nekem egy hatalmas pofont. Azt mondta, hogy ilyen egy nagy pofon. Volt egy másik eset is. Az egyik dunai kivégzésnél én valahogy később tüzeltem, s a rám kijelölt személy bele tudott ugrani a Dunába. A többiek a partról lövöldöztek rá. Tallós mindezt elmondta Szelepcsényinek, aki akkor behívott az irodájába és egy kutyakorbáccsal nagyon elvert …”
Monostori elmondja, hogy december 3-án részt vett a Mexikói úton levő Nyomorék Gyerekek Otthona elleni akcióban — erre tisztán vissza tud emlékezni.
„Monostori: A földszint üres volt. Valamelyik emeleten voltak az őrizetesek, körülbelül 100—150-en lehettek, talán többen is. Felszólítottuk őket, hogy mondják meg, ki lőtt. Mink 30-an lehettünk és készültünk a padlásra menni, de túszként 4—5 foglyot magunk elé állítottunk. Ha esetleg a padlásról lőnek, őket érje a lövés. A padlásajtó be volt zárva. Emlékszem, hogy a padlásra jött Szelepcsényi, aztán a két Vigh testvér, Tallós, Hollós, Kröszl, Hollai, Szőke, Baráth Kálmán. Ekkor Szelepcsényi beszólt a padlástérre, hogy ki itt a parancsnok. Előállt egy férfi, hogy ő az. Szelepcsényi megkérdezte, hogy ki lőtt, s adja elő a fegyvert. A parancsnok azt mondta, hogy nem lőtt senki és nincs fegyver. Többen is odamentek a parancsnokhoz igazolni, hogy valóban nincs fegyver náluk. Ekkor Vigh Sándor megfogta a parancsnokot és pisztollyal fejbelőtte. Mindazokat, akik elöl tartózkodtak, agyonlőtték. Emlékezetem szerint 7—8 ember halt meg itt. Kröszl is részt vett ebben. Kröszl egyébként is különösen igyekezett, amikor Szelepcsényi mellette volt, vagyis nagyon aktivizálta magát, mivel csak a hatalomátvétel után került közénk …”
Amikor visszamentek a pártházba, Monostori szerint mindannyian nagyon dühösek voltak, hogy még mindig nem tudják, ki robbantott a Városi Színházban.
„Monostori: Már minden behozott foglyot agyonlőttünk, csak egy maradt hátra. Ezt Baráth Kálmán megfogta a vállánál, térdre nyomta, Tallós megmarkolta a haját, hátrafeszítette a fejét. Hollai azt kiáltozta, hogy mondja meg, ki robbantott a Városi Színháznál. A fogoly nem tudott semmit mondani, csak jajgatot és könyörgött. Ekkor Hollai elővett egy tűt és ezzel kiszúrta a fogolynak mind a két szemét! … Aztán újabb foglyokat hoztak és egy gépkocsit is. Nekem szóltak, hogy menjek fel az emeletre Vigh Istvánért, hogy indítsa be a motort, jó erősen túráztassa, mert a pincében fognak agyonlőni zsidókat, s nem akarják, hogy kihallatsszon az utcára a jajgatásuk. Vigh oda is állította a motort a pinceablakhoz, beindította, s én lementem a pincébe. Akkor már néhányan agyon voltak lőve. A mosókonyhában nagy volt a lőporfüst. Bükkösre emlékszem, aki ott állt kezében a pisztollyal.”
Szembesítés következik, amely eredményes, mert Bükkös elismeri, hogy valóban ott volt s ő is lőtt. Aztán Monostori folytatja vallomását.
„Monostori: Valaki mondta, hogy fel kell a holttesteket rakni a gépkocsira. Ebben én is segítettem. Tudom, hogy közben Hollós titkárnője készítette a tábláikat, madzaggal átkötve, s mindegyikre rá volt írva: »A robbantásért!« Többen felszálltunk a gépkocsira, de csak Baráth Kálmánra és Hollaira emlékszem. Abban állapodtunk meg, hogy a sofőr Vigh majd azokon a helyeken, ahol egy-egy holttestet le kell lökni a kocsiról, búgatni fogja a motort. Emlékszem, hogy a gépkocsi a Városi Színházhoz ment, s annak a környékén lökdöstük le egyenként a holttesteket. Ezután visszamentünk a pártházba, ahol Pesti Rózsi nagyon mérges volt. Mondta: ne történjen még egyszer olyasmi, hogy a mosókonyhában nyírjuk ki a foglyokat, mert neki kellett azt a rengeteg vért feltakarítani.
Elnök: Bükkös vallomása szerint a mosókonyhát fogoly nőkkel takaríthatták fel. Így mondta Bükkös?
Bükkös (feláll): Igen kérem, ilyen esetek is voltak, erről sokszor szó volt akkor. De lehetséges, hogy Pesti Rózsi és a többi asszony is takarította a mosókonyhát.
Monostori: Pesti Rózsi is mondta, hogy piszkálni kellett a mosókonyha lefolyóját, mert eldugult a sok vértől …”
A továbbiakban a vádlott elmondja, hogy egyik igazoltatás után Baráth Kálmánnal kísértek egy személyt a Stefánia úton a ligetbe, ahol agyon kellett azt lőniük. A fogoly kérdezte tőlük, hová mennek és ők azzal bátorították, hogy a rendőrségre. Ekkor valaki utánuk futott, s észrevették, hogy Bükkös …
„Monostori: Bükkös utolért bennünket és szó nélkül hátulról belelőtt az emberbe, akit kísértünk. A fogoly összecsuklott, de nem halt meg. Aztán kihurcoltuk a ligetbe, ott letettük egy padra, ahol Baráth Kálmán is belelőtt még egyszer.
Bükkös (engedéllyel közbeszól): Valóban így volt, csak Monostori nem tudja ennek az előzményét …
Monostori (folytatja): December közepén jelent meg egy rendelet, hogy be kell vonulni katonának. Ez rám ugyan nem vonatkozott, azonban Szelepcsényi kijelentette, hogy én is vonuljak be, ez hazafias kötelessége mindenkinek. Ezen a napon Szelepcsényi elrendelte, hogy minden pincében őrzött foglyot el kell vinni és ki kell végezni. Láttam, hogy az idős Hollós, Tallós és Szloboda átmentek a Thököly út 83-ban levő imaházba, s mondták is, hogy előkészítik az imaházat a kivégzésre … Aztán 3—4-es csoportokban vittük át az imaházba a foglyokat. Hollai, vagy valamelyik közölte a foglyokkal, hogy nem kell izgulni, nem lesz bántódásuk. Nyugtatni akarták őket. Amikor rám került a sor, először Hollai, majd Vigh vitt be egy-egy foglyot az imaházba, aztán én. … Úgy lettek bekísérve, hogy a hátukhoz volt tartva a géppisztoly. Amikor én a foglyommal beléptem, Vigh Sándor rám kiáltott: lődd agyon! És én azonnal lőttem. Azt nem tudom, hogy tarkón lőttem-e vagy sem, mert akik a foglyot két oldalról megragadták, már dobták is előre. Ekkor már 8—10 holttest feküdt odabent. Ahogy visszaemlékszem, 20 személyt lőttünk itt agyon. Úgy tudom, hogy a pártház pincéjében ekkor nem is maradt élő fogoly …”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!