Moszkvai jelentés
1938 június 6
(idézet: Moszkvai jelentés – Davies)
3
Életviszonyok, társadalmi állapotok
A nemzeti jövedelem az 1913. évi huszonegymilliárdról 1935-ben hatvanötmilliárd hétszázmillióra emelkedett (1926—27-i árak alapján számítva). A program szerint ezt az egész jövedelmet közvetve vagy közvetlenül a munkásosztályok jólétének emelésére fordítják.
Határozottan állítják hogy 1930 óta nincs munkanélküliség és hogy a dolgozók száma 1932—1935-ig egymillió nyolcszázezer fővel emelkedett. Figyelembe kell azonban venni, hogy a szovjet-rendszer a munkanélküliséget egyáltalában nem tűri, kivéve olyan embereknél, akik nem egészen megbízhatóak vagy akik munkaképtelenek.
Mégis sokmillió ember van, akiket nem foglalkoztatnak a mezőgazdaságban, ahol pedig szívesen dolgoznának és bár rendszeresen van munkájuk, olykor nehezebb viszonyok között élnek, mint azok, akik az Egyesült Államokban támogatást élveznek. A politikai foglyok nem munkanélküliek. Ezeknek dolgozniok kell. Az 1932-ben kifizetett bérek végösszege 32.700,000.000 rubel volt, mely 1937-ben 56.200,000.000 rubelre emelkedett. Egy munkás átlagos évi keresete, 1932-ben 1427 rubelre rúgott, míg 1935-ben már 2371.5 rubelre emelkedett.
Érdekes megfigyelni, hogy Hitler hatalomrajutásával egyidejűleg, az 1934—1937 közötti években a kormányzati költségvetésben a katonai kiadások az 1934. év 3.3 százalékával szemben az 3937. évben 22%-ra emelkedtek. A hadügyi költségek 1937-ben elérték a 4.200,000.000 rubelt, ami hivatalos jegyzés szerint mintegy 820,000.000 dollárt jelentett.
Nem kevésbé érdekes, hogy a katonai kiadások egyidejű emelkedésével lépést tartottak a szociális és kulturális célokra fordított összegek is, sőt az előbbieket még túl is szárnyalták. 1928-ban ezekre összesen 1.495,000.000 rubelt fordítottak (6.4%), míg 1937-ben 26.604,552.000 rubelt (az összköltségvetés 27%-át). A szociális és kulturális célok alatt sok minden értendő: oktatásügy, gyermekkertészet, bölcsődék, kórházak, szociális biztosítás, lakásépítés, színház, mozi, rádió, propaganda, könyvek, újságok stb. E számok jelentősége nem is annyira tényleges értékükben, hanem inkább rendeltetésükben és a bennük megnyilvánuló szándékban rejlik. A katonai szükségesség ellenére a kormányzat ezekre a célokra mind többet és többet fordított.
A feltolakodó fogyatékosságok közé számíthatjuk:
Az ország kiterjedését. — A nemzeti szolidaritást állandóan fenyegetik a Szovjetúnió lakóinak eltérő népi sajátosságai, de egyéb tényezők is. A viszonyok különbözősége eltérő szükségletekre vezet és érdekellentéteket okoz. Állandóan centrifugális erők működnek.
A Szovjetúnióban együtt élnek szlávok, finn-ugorok, török-tatárok, indo-európai néptörzsek, zsidók, németek, mongolok — valamennyien eltérő faji ösztönökkel, gondolkodási móddal, vallással és a kormányzat lényegéről alkotott különböző felfogással. Ezek az eltérések, különösem a vallásiak, a viszály és széthullás magvát rejthetik magukban.*
―――
* Faymonville ezredes utal arra, hogy a szovjetkormányzat nagylelkűen elismerte a nemzeti kisebbségek jogosultságát, sőt nemzeti kultúrájuk ápolásában igen messzire ment. Ismeretes, hogy az egyes nemzetiségek sajátos szükségleteit sokkal jobban tiszteletben tartják, mint régente. Egyidejűleg megjavultak a szállítási és közlekedési lehetőségek is az egyes tartományok között és így az árucsere lehetősége is megnövekedett, aminek folytán a különleges szükségletek és igények könnyebben kielégíthetők lettek. Ezért feltehető, hogy a nemzeti kisebbségek érdekellentétei idővel alábbhagynak és sohasem vezetnek majd elszakadásra a központi hatalomtól.*
A kormányzati rendszer jellegzetességei
Az önzetlen társadalom eszményére alapított államot örökösen fenyegeti az egyéni érdekekre beállított emberi természet, melyet megváltoztatni nem tud. Ezek a mirigy- és idegrendszerben, valamint az általános emberi adottságokban gyökereznek, sok évszázad örökletes erőinek eredményeként.
Az a hatalmas feladat, melyet ez a kormányzat magára vállalt, egyrészt óriási bürokratikus apparátust igényel, másrészt veszélyt rejt magában. A feladat terjedelme és nagysága állandóan összeomlással fenyegeti az adminisztrációt. Nyilvánvalóvá teszi ezt már maga az egyes kormányzati ágak számvitelének sokfélesége (mely szükséges a becsületérzés fenntartására és a munkaképesség megőrzésére). Szédítő probléma, amelynek sokoldalúságát, a veszély különböző lehetőségeit, eléggé megvilágítja néhány alább kiragadott példa.
A mezőgazdasági és ipari munkások közötti ellentét állandó súrlódást okoz, mely messzemenő politikai következményeket rejt magában. Ez főképpen olyankor érvényesül, mikor a két társadalmi osztály egyikét, a másik rovására huzamosabb ideig nagyobb mértékben kihasználják.
Az orosz típus veleszületett passzivitása és a végzetbe való egykedvű belenyugvása állandó hátráltató tényező. Avosz (talán), fszjo ravno (nem baj), és nicsevo (nem tesz semmit), közmondásosak Oroszországban.
A munkahelyek változtatása némely iparágban eléri a 125%-ot.
Szaporodnak a jelek, hogy a sztachanoviták bizonyos rétege sérelmezi munkabérének önkényes megállapítását, mivel nem éri el a többi munkásrétegek bérszínvonalát.
A rendszer ellenfelei számolnak azzal a lehetőséggel is, hogy a hadsereg köréből feltűnik egy Napoleon, aki palotaforradalommal a hatalmat magához igyekszik ragadni.
A hazaárulási pörök, tisztogatások, kivégzések a legutóbbi években valamennyien olyan tünetek, mely az emberi természetben gyökerezik. A forradalom „felfalja saját gyermekeit”. A veszély világos felismerése ellenére, amelynek leküzdésére az első idők bolsevistái el is voltak szánva, a politikai bűnösök kivégzését, mely 1934-ben kezdődött, félelmetes gyorsasággal hajtották végre.
Ha az idők folyamán, az életviszonyok javulásával egyidejűleg, újból megszületnek az egyes társadalmi osztályok közötti különbségek és az előjogok, úgy valószínűnek látszik, hogy ez az ifjúság ellenállásába ütközik, hiszen ez éppen az ellenkezője lenne annak, amit a kommunizmus lényegéről tanultak.
A mezőgazdasági munkás elszakad a földtől, mert a mezőgazdaság gépesítésével, a mezőgazdasági munkások tekintélyes részét gépekkel pótolják és a máris túlnépesedett ipari területekre vetik.
Egy általános európai háborúba a Szovjetúnió kétségtelenül belesodródna.
Nyilvánvaló, hogy ez a tényező állandóan a vezetők szeme előtt lebeg. Hitlernek a „Mein Kampf”-ban és nürnbergi beszédében lefektetett tervében az ukrajnai gabonaföldek különös szerepet játszanak és erre mutat a „Drang nach Osten” is.
Éppígy tudatában van a kormányzat egy japán támadás lehetőségének. Az állandó készültség nagy éberséget és tetterőt követel. Újabban, a japán-kínai ellenségeskedések kiterjedésével egyidejűleg, a szovjet kormányzat magatartása Japán irányában megmerevedni látszik.
Vallási, gazdasági és politikai okoknál fogva a Szovjetúnió szomszédaiban nagy a félelem a szovjet gondolat elterjedése miatt, mely elönthetné az ő területüket is. Ez az oka a Szovjet irányában általánosságban fennálló ellenségességnek.
Az egy ember kezében központosított hatalom természetszerűleg veszedelmet is rejt magában.
A kommunista világnézet minden nevében történő cselekedetet igazol. A párthűség felette áll a becsületnek és a lelkiismeretnek. Az eredmény, hogy a vezetők gyakran nem bíznak egymásban. Ez komoly akadály és veszélyforrás lehet.
Miért erős a Szovjetunió?
A kormányzatot tulajdonképpen egy csoport gyakorolja, akik a párt fölött is uralkodnak. A kormányzat nem egyéb, mint a párt akaratának végrehajtója. Az uralom, egy emberben testesül meg, — Sztálinban, az „erőskezű emberben”, ki minden vetélkedésből győztesen került ki, összes ellenfeleivel leszámolt és a gyeplőt teljesen a kezében tartja. Látszatra, típusa az olyan főnöknek, akivel „könnyen ki lehet jönni”, csendes, a háttérben maradó és mégis ő a valóságos hatalom megszemélyesítője. A rendszer a valóságban teljesen egy ember kezében összpontosul.
A kommunista párt élén egy körülbelül száztagú központi bizottság áll. A politbüró, mely tizenegy tagból áll, amolyan vezetőszervféle. Ő irányítja a pártot és a kormányzatot. Mindkét testület Sztálin akaratát szolgálja. Ellenzék nyilvánvalóan nincs. Ha ilyesmi fellép, azonnal felszámolják. A régi bolseviki teoretikusok és intellektuelek szemmel láthatólag eltűntek.
A visszamaradottak, a mostani hatalom birtokosai, a forradalom „vasöklű legényei” közé tartoznak, akik mind alacsonyabb sorsból küzdötték fel magukat vagy tehetséges, érvényesülői az ifjabb nemzedéknek. Az egyedüli kivételek Kalinin, az elnök, Molotov, a miniszterelnök és Litvinov, a külügyminiszter.
A hatalom Sztálin, továbbá Vorosilov (hadsereg), Esov (titkosrendőrség), Kaganovics (ő építette meg a moszkvai földalatti vasutat és megszervezte a vasúthálózatot) és Mikojan (élelmezésügyi népbiztos) kezében nyugszik. A legutóbbi hazaárulási pör ártalmatlanná tette Bucharint, Rykovot és Grinkót, akik a jobboldal régi ellenzékét alkották. Az előbbi pörrel együtt leszerelte a baloldali ellenzéket, Rosengoltzot, Kresztinszkyt, Patakovot, Szerebrakovot, Szokolnyikovot és Radeket is. Az első hazaárulási pör végét jelentette Zinovjevnek és Kamenevnek. Tomszki öngyilkos lett. Ami a régi vezetőségből még fennmaradt, az is teljesen felszámoltnak tekinthető.
A diktatúra technikája
A valóságban a kormányzat ereje a vezetők erején nyugszik. A reájuk háramló nehézségek súlya alatt az egyén és a szabadság védelme, melyet az alkotmány biztosított — átmenetileg megszűnt. A Kreml urai tökéletesen hatalmukban tartják és ellenőrzik a bürokráciát. Általában őszinte és fanatikus odaadással szolgálják a kommunista ideált, azzal a természetes törekvéssel karöltve, hogy önmagukat is megvédjék. Az ő szemükben gyöngeség vagy a határozottság hiánya árulást jelentene a nagy céllal szemben, melyet az emberiség üdvéért elérni óhajtanak. Eljárásuk igazolását a történelemtől várják. Állítólag Sztálin mondta volna, hogy a kivégzéseket addig nem szüntetik be, míg azok „az ügy érdekében szükségesek”. Mint ideálisták, a proletariátus felemelkedését szolgálják, de mint vérbeli reálisták, habozás nélkül börtönbe vetnék mindenkit, hogy szabaddá tegyék az emberiséget, vagy agyonlövetik legjobb barátaikat, ha azok változtatni mernek a kommunista gondolat általuk képviselt veretén.
Magánéletükben tökéletes puritánok. Köztudomású, hogy a vezetők körében nem létezik megvesztegetés. Életmódjuk meglehetősen egyszerű. A Kremlben jól élnek. Van dácsájuk, falusi házuk, automobiljuk és hasonló kényelmi eszközeik. De nem költekeznek. Egy népbiztos havi fizetése 900 rubel, de mivel az államtól mindent természetben kap, erre a pénzre sincs szüksége.
Valamennyi fáradhatatlan és komolyan dolgozó ember benyomását kelti. Mindegyikük középkorú, Sztálin is. Akiket közülük személyesen ismertem, mind erős egyéniség benyomását tették rám, félreismerhetetlen egyéni jellegzetességgel, energiával és velükszületett vezetői tulajdonságokkal. Sztálin egész életpályája, példája a keleti türelemnek és nyugalomnak, mely azonban szükség esetén gyors és kíméletlen cselekvési móddal párosul. Ő osztja mindig az első csapást. Ha a mult év májusában Tuchacsevszki tábornokban korzikai vér folyt volna, úgy az ország helyzete talán más lenne.
Általánosságban szólva, a mult év áprilisáig itteni diplomáciai körökben sohasem vált kérdésessé a Sztálin-rezsim ereje vagy politikai tartóssága. Elmondhatjuk, hogy tavaszig a Szovjetúnió mind az országban, mind a külföldön a biztos alapon nyugvó hatalom hírnevének csúcsán állott. Ekkor kezdődtek a hazaárulási pörök és a politikai vezetők kivégzése, a haditörvényszékek, tizenegy katonai vezető ember agyonlövetése, az egész nyáron tartó tisztogatási akció, melyek a szovjetpolgárok ezreit tették ártalmatlanná, közöttük a kommunista párt és a társ-államok magasállású vezetőit is. A legutóbbi hazaárulási pör — mely csak nemrég ért véget — Bucharin bizarr vallomásával fényt derített az elmúlt nyár megdöbbentő eseményeire.
A Sztálin-rezsim mai ereje
Nem kétséges, hogy az intelligencia és a kommunista párt köreiben — melyek leginkább szenvedői voltak a legutóbbi tisztogatásnak — sok az elégedetlenség és ellenséges érzület a kormánnyal szemben. De éppígy kétségtelen az is, hogy minden ilyen ellenzékieskedést csirájában elnyomnak és szigorúan ellenőriznek. Ámde tisztában kell lenni azzal, hogy az érintettek száma, bármilyen nagy is legyen, az ország összlakosságához mérten elenyésző. A pártot magát a tisztogatás után újjászervezték és a vezetőállásokat elfoglalták az ifjabb nemzedék tagjai — valamennyien Sztálin-hívek. Maguk a tömegek úgy látszik meglehetősen közömbösen állnak szemben ezzel a jellegzetesen orosz jelenséggel, sőt mintha helyeselnék is elnyomóiknak, a „bürokratáknak, a békebontóknak, a hazaárulóknak” félreállítását, akik létében fenyegették szeretett Szovjetúniójukat. Tisztában kell lenni a propaganda nagy jelentőségével. Az életviszonyok javulásába vetett remény az egész ország ifjúságának nagy hajtóereje. És valóban, komoly jelei vannak a haladásnak. Joggal mutatnak rá arra, amit Sztálin, a nagy építő, a Szovjetúnióért tesz. Az óriási középületek, lakóházak, gyártelepek, utak, valamennyien „tíz mérföld hosszú vászonra üstököscsóvával felvázolva”, rendkívül impozánsak és alátámasztják a propagandát.
A Sztálin-rendszer ereje attól függ, milyen mértékben támaszkodhatik a hadseregre és a titkos rendőrségre. A legutóbbi hónapok eseményeinek hatása alatt a diplomaták körében tért hódított a felfogás, hogy a hadsereg teljesen Sztálinhoz húz, illetve Sztálin erősen kezében tartja. Vorosilov marsall és Sztálin ifjúkori barátok, egyforma vágású emberek, akik egymáshoz igen közelállnak. Ebhez járul még, hogy a titkosrendőrség, mely hatalmasan kiépített katonai szervezet, részben polgári, részben egyenruhás tagjaival átszövi a társadalom minden rétegét. Ez Sztálin igazi fegyvere, mely felett tökéletesen uralkodik. Esov, Sztálin személyes barátja, akit ő állított a G. P. U. élére, „vasseprővel” távolított el belőle minden Sztálin-ellenes tényezőt. Hadsereg és titkosrendőrség kölcsönösen ellenőrzik egymást és versenyeznek a párt és vezetője iránti hűségben.
A propaganda minden eszköze felett Sztálin rendelkezik. Sajtó, rádió, mozi, iskola, a pártkeretek és központok, sőt maga a hadsereg is állandóan élesztik a kommunista-hitvallás lángját, szüntelenül hirdetik egy külföldi invázió veszedelmét, az orosz nacionalizmus iránti odaadást és ébrentartják az életviszonyok javulásába vetett reményt. „Sztálin atyuskáról” állandóan mint a tömegek gondviselőjéről emlékeznek meg. A tömegek előtt a kommunizmus kora ifjúságuk óta a vallás meggyőző erejével bír.
Ilyen körülmények között egyáltalán nem látszik valószínűnek a rendszer bukása. Hacsak két szerencsétlenség be nem következik (mert kétségtelenül a mai körülmények között azok lennének), — nevezetesen Sztálin meggyilkolása és ezzel egyidejűleg egy hadsereglázadás és államcsíny a Kremlben, — feltételezhető, hogy a mai rendszer állandósul.
A moszkvai diplomácia megítélése szerint, még ha e sikeres forradalom meg is döntené a mostani kormányzatot és annak következménye egy katonai diktatúra lenne is, a szociális kormányzat és az államkapitalizmus valamilyen formája mégis fennmaradna.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!