Újabb jó hír a Magyar devizakárosultaknak

NCK: A devizahitellel kapcsolatos korábbi nagy banki bukás után most újabb lehetőség nyilt meg a hazai devizakárosultak előtt. Érdemes alaposan értelmezni az alábbi írást!
Dr. Szabó V. László ügyvéd – Még több marad az adós zsebében mint eddig, ha visszakéri a pénzét a banktól.
Megszűnt a bankok számára kedvező 20%-os árfolyamkockázati elszámolás és megint az MKB Bank (Budapest Bank) a vesztes!
Eddig ha az adós megnyerte a pert a tartozása akkor is 20%-kal több volt mert a Kúria szerint az árfolyamkockázatról akkor is tudnia kellett ha nem kapott róla tájékoztatást a banktól.
Ez most megváltozott.
A Székesfehérvári Törvényszék 2022 júniusi ítéletében kimondta, hogy
„Bíróság osztotta felperesek elszámolási módjának indokát, illetőleg számszaki levezetését, az általuk hivatkozott EUB döntésben írtakra tekintettel.
Az unió bírósága szerződés érvénytelenségének alkalmazható jogkövetkezménye keretében arra a megállapításra jutott, ha a szerződés annak főtárgyára vonalköze) tisztességlelen szabályozás miatt nem maradhat fenn, akkor a fogyasztóvédelmi irányelvek hatékony érvényesülése nem biztosítható nem kötelező erejű olyan bírósági állásfoglalások útján, amelyek a szerződés érvényessé, vagy hatályossá nyilvánításának módjáról szólnak.
Tisztességtelen feltétel esetén, főszabály szerint, azon jogi és ténybeli helyzetet kell helyreállítani, amelyben a fogyasztó a tisztességtelen feltétel hiányában lett volna, többek közölt avval, hogy a fogyasztó számára biztosítja a szolgáltató jogalap nélküli gazdagodásának visszatérítéséhez való jogot.
Bíróság megítélése szerint, tisztességtelen szerződéses feltételt alkalmazó alperes nem részesülhet olyan kedvezményes elszámolásban, amely a felek közötti egyensúlyt javára megbontja, így megalapozatlan az egyenértéki kamat melletti elszámolási igénye.
Bíróság felperesi kimunkálást számszakilag is megalapozottnak minősítette, annak alapján állapította meg adósok tartozását.
Felperesek jövedelmi helyzetükre hivatkozással részletfizetési kedvezményt kértek, amit a bíróság megalapozottnak minősített.”
Mit jelent mindez?
Azt, hogy a Kúriai állásfoglalás a 20%-os kötelező árfolyamkockázat viselésről már nem él, másrészt ha az adósnak még így is tartozása maradna fenn akkor arra – a jövedelmi viszonyai miatt – kérhet a bíróságtól részletfizetést és nem a banktól kell ezt kérnie.
Még több marad az adós zsebében mint eddig, ha visszakéri a pénzét a banktól. Dr. Szabó V. László ügyvéd
|
