„Megy az ámítás ezerrel!” bővebben

"/>

Megy az ámítás ezerrel!

Varga Mihály: adóemeléseket és megszorításokat sem tervez az új kormány

 

A kormány folytatja az egyensúlyi mutatók javítását, a költségvetés hiánya 4,9 százalékra csökkenhet az idei év végére, az államadósság rátája pedig 76,1 százalékra mérséklődhet. Adóemeléseket és megszorításokat nem tervez, más ösztönzőket fog számba venni az új kormány – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.

Kiemelte: az infláció és az energiaárak emelkedése, továbbá a háború miatti szankciók hatására jelentősen megváltozott a gazdasági környezet a költségvetés tervezéséhez képest, így a hiánycél tartása érdekében módosítások szükségesek.

A kormány három fő célja, hogy megőrizze a stabilitást, biztonságos növekedési pályán tartsa a gazdaságot és megvédje az eddigi eredményeket, így például a családtámogatásokat – mutatott rá.

A 2023-as költségvetés tervezetét június elején átadják a kormánynak. A növekedés továbbra is lendületben marad, a GDP 3-4 százalékkal bővülhet jövőre, a költségvetés hiánya 3,5 százalékra, az államadósság rátája pedig 73,8 százalékra csökken, azaz visszatér az ország a járvány előtti “egyensúlyi pályára” – hangsúlyozta.

Emlékeztetett arra, hogy az egyensúlyi mutatók javítását már tavaly az év végén megkezdte a kormány: a tervezett kiadásokat 350 milliárd forinttal csökkentette, valamint további 700 milliárd forintot meghaladó értékben beruházásokat halasztott el.

Varga Mihály szerint a kormány eredményesen kezelte a járvány és a háború hatásait. Jelenleg az Európai Unió egyik leggyorsabb gazdasági növekedése a magyar, tavaly a növekedés 7,1 százalék volt, idén az első negyedévben 8,2 százalék – idézte fel.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt 12 évben a tíz legkockázatosabb országból a leggyorsabban növekvő gazdaságok sorába kormányozták az országot. A foglalkoztatottak számát 3,7 millióról 4,7 millióra növelték, csökkentették a kockázatokat, például a külföldiek kezében lévő államadósság arányát 60 százalékról 30 százalékra mérsékelték, a magyar családok részarányát a finanszírozásban 3 százalékról 25 százalékra növelték.

A beruházási ráta az unióban a második legmagasabb volt, tavaly 12 ezer milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon, ami “optimizmusra ad okot“, azt jelzi, hogy a gazdaság szereplői “bíznak a jövőben” – hangsúlyozta.

Tóth Endre (Momentum) azon kérdésére, hogy a hiány lefaragása mely területeket érinthet, a pénzügyminiszter-jelölt elmondta, hogy adóemeléseket és megszorításokat nem terveznek, más ösztönzőket fognak számba venni, előbb azonban meg kell alakulnia a kormánynak. Arra is kitért, hogy a kata bevezetése nagy siker volt, de meg kell vizsgálni, hogy a kedvezményes adózási lehetőség változatlan formában fennmaradhat-e.

F. Kovács Sándor (Fidesz) kérdésére a válságok közötti különbségekről megjegyezte: miközben 2008-ban a világgazdaság növekedési pályán haladt, Magyarország nem volt képes a piacról finanszírozást szerezni; ehhez képest a 2020-as koronavírusválság kitörésekor a gazdaság jó állapotban volt, “föl sem merültek” a korábbi problémák.

Bakos Bernadett (LMP) azon kérdésére, hogy a kormány visszaadja-e az embereknek a tervezett 3 százalékos inflációhoz képest jóval magasabb, közel 10 százalékos inflációból származó többletbevételt, Varga Mihály úgy válaszolt, hogy az államháztartásnak jelentős többletköltségei is vannak. Ezek közül az energiaárak emelkedését és a kamatkörnyezet megváltozásából eredő plusz költségeket említette meg.

Jámbor András (Párbeszéd) azt szerette volna megtudni, hogy a kormány a jövőben engedi-e a hitelfelvételt az önkormányzatoknak, amelyek – mint mondta – “rossz anyagi helyzetben vannak“. A miniszteri poszt várományosa elmondta, hogy miután az állam átvállalta az önkormányzatok adósságállományát, az eddigi gyakorlat marad továbbra is: megvizsgálják, hogy az adott önkormányzat képes lenne-e törleszteni az adósságát és ezt követően járulnak hozzá a hitelfelvételhez; idén már 45 esetben született pozitív elbírálás.

Képviselői kérdésre Varga Mihály kitért arra is, hogy a jövő évi költségvetést a jelenlegi forintárfolyamon és a jegybank előrejelzésével megegyező, 5,7 százalékos inflációval tervezik.

Varga Mihály misztifikáltnak tartja az euró kérdését, úgy fogalmazott, hogy fontos technikai eszköz, de nem több az euró bevezetése. Véleménye szerint a gazdaságpolitika minősége adja meg azt, hogy egy ország fejlettségi szintje miként alakul.

A képviselők 11 igen, 5 tartózkodás mellett támogatták Varga Mihály pénzügyminiszteri jelöltségét.                                                                                               (azüzlet)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Varga Mihály szerint a kormány eredményesen kezelte a járvány és a háború hatásait. Jelenleg az Európai Unió egyik leggyorsabb gazdasági növekedése a magyar…A beruházási ráta az unióban a második legmagasabb volt, tavaly 12 ezer milliárd forintnyi beruházás valósult meg Magyarországon…”

Azaz: a döbrögisztáni „gazdasági csuda” TOVÁBBRA IS a külföldi spekulánstőke beözönlésén alapul. Qrmányunk pedig TÁMOGATJA ezt a csudaszert. Adókedvezményekkel, rabszolgatörvénnyel, közvetlen anyagi támogatásokkal, az ide százezrével importált VENDÉGMUNKÁS – BIOROBOT HADDAL, ÉS AZ ITT TERMELT NYERESÉG SZABAD – ÉS KORLÁTOZÁSOKTÓL MENTES KIVITELÉVEL! 

A büdzsé pedig el van a VILÁG LEGMAGASABB ÁFA – JÁBÓL befolyó összegekből. Ebből finanszírozza az oktatás – és egészségügyet! Ennek „EREDMÉNYE” a már eddig 46 ezernél is több halottat követelt, ÁM EREDMÉNYES ragálykezelés! (A sok tízezer KEZELÉSBEN NEM RÉSZESÍTETT EGYÉB SÚLYOS BETEG mellett!)     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com