
Tegnap a szlovén parlamenti választás is eldőlt. 41 mandátuma lesz Robert Golob balközép Szabadság Mozgalom elnevezésű új formációjának.
Mindössze csak 28 andátumot szerzett az eddigi kormányfő Janez Janša pártja, a Szlovén Demokrata Párt. Mivel a kormánytöbbséghez 46 fő kell, ez a természetes szövetségek alapján a három balközép pártnak sikerülhet, mert az SDS és a NSi, vagyis a két jobbos párt csak 36 mandátumnál jár, míg a másik három pártnak együtt 52 képviselői helye is lehet.

A tét Döbrögisztánból nézve is nagy volt, hiszen Döbröginek fontos szövetségese az Európai Unióban Janez Janša miniszterelnök. Vajdánk ezért több fronton is támogatta Janšát egy extra képviselővel és a jobboldali pártmédia életben tartásával.
Azonban még ez is kevés volt Janšának a hatalom megtartásához, aki most minden erejével próbálta titkolni azt hogy, milyen szoros szövetségese volt eddig Döbrögisztán vajdájának.
Úgy tűnik, hogy darabokra hullik az új, európai jobboldali tengelyről szóló vajdaálom, ami szerint ennek a tengelynek ő lenne a forgatója.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

