A donbasszi frontokon is élénk élet zajlik.
Kijev martalócai a DNR – szakasz 17 települését ágyúzták, Gradozták, aknavetőzték. Ezek miatt öt civil polgár sebesült meg.
A népköztársasági „Szparta” zászlóalj a Donyecket (is) eddig bőszen ostromló jobbszektorosok Peszkiben lévő állásait veri. Hullanak a latrok szép számba.

Az egységek már behatoltak Mariupolba, és a város Ordzsonokidze kerületében, a Győzelem sugárút környékén, valamint az „Azovsztal” gyártelepen ütik a neonácikat.
Az LNR – frontszakaszon a március 5. és március 8. közötti offenzív akciók során a Népi Milícia egységei a népköztársaság újabb 8 települését szabadították fel. Így összesen már 54, eddig ukrán megszállás alatt álló település került már a Luganszki Népköztársaság irányítása alá”
Az LNR erői ma már behatoltak Popasznaja területére is.
Ukrajnában sírokat ásnak az Ukrán Fegyveres Erők katonáinak és tisztjeinek, akik elestek a különleges hadműveletet végrehajtó orosz hadsereg elleni ellenállás során.
Szemtanúk által készített felvételek jelennek meg a weben: nagyszámú friss sírt ástak ki az ukrán katonák eltemetésére.
Douglas McGregor nyugalmazott amerikai ezredes az amerikai Fox News csatornán csak egy bábnak nevezte Vlagyimir Zelenszkijt, és azt mondta, hogy a semleges Ukrajna az Egyesült Államoknak és Oroszországnak is megfelelne pufferzónaként.
„Az első öt napban úgy gondolom, hogy az orosz csapatok túl óvatosan léptek fel. Most alkalmazkodtak, úgyhogy szerintem 10 nap múlva mindennek vége lesz teljesen.
A másik kérdés, hogy mit fog tenni Zelensky? Az oroszok nagyon világossá tették, hogy semleges Ukrajnát akarnak.
Néhány napja minden véget érhetett volna, ha Zelenszkij elfogadja a feltételekiet, és azoknak megfelelő utasításokat ad.
Ukrajna keleti része már az oroszok kezében van, de ismétlem: az oroszok nem foglalják el a területet, hanem megsemmisítik az ukrán csapatokat, ez a cél” – válaszol a házigazda kérdéseire.
McGregor Zelenszkijt bábnak nevezte, aki saját lakosságának nagy részét szükségtelenül kockáztatja. És őszintén szólva, minden Ukrajnából származó információ hazugságnak bizonyul, amelyet a következő 24 órában megcáfolnak.
„Hát nem egy hős? Aki védelmezi népét és önmagát?” – kérdezi a műsorvezető, és most először látni gúnyos mosolyt a szigorú McGregor ezredes arcán.
„Nem, én nem látok semmi hősieset ebben az emberben. És számomra úgy tűnik, hogy a leghősiesebb dolog, amit most tehet, az az, hogy magához tér és tárgyilagosan felméri a valóságot.
A semleges Ukrajna nem rossz forgatókönyv. A semleges Ukrajna nagyszerű számunkra (USA) és Oroszország számára is. Ily módon pufferzónát hozhatnánk létre, amit őszintén szólva mindkét fél szeretne” – mondja az ezredes.
„De láthatóan azt mondták neki, hogy kapaszkodjon meg és húzza az időt. Ez pedig tragédia azoknak az embereknek, akiknek mindezen keresztül kell menniük” – összegzett.
McGregor ezredes nem először beszélt az Ukrajna demilitarizálását célzó különleges műveletről. Néhány napja pl. azt mondta, hogy Ukrajna számára mindennek vége.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Az FSZB és a CIA is azt állítja, hogy a kazár maffia, az ukrán bábelnök, Volodimir Zelenszkij már rég Lengyelországba menekült. Gazdag nyugdíjba vonulást is ígértek neki Floridában. Tekintse meg a mellékelt fényképeket Costa Ricában lévő vagyonáról a Dresner Banknál (1,3 milliárd dollár), valamint 34 millió dolláros házáról a floridai Miamiban.
Ezt állítja maga Fülford is,de!
Ha egyszer Floridába költözik,miután bevégezte Ukrajna sorsát,akkor biztos,hogy rövidesen a Gitmon fog kikötni! A többi már a sorsa beteljesedése!!!
https://novorosinform.org/putin-operedil-ukrainu-i-nato-za-sutki-do-nachala-vojny-na-unichtozhenie-v-donbasse—voennyj-ekspert-90581.html Putyin Ukrajna és a NATO előt egy nappal a donbaszi megsemmisitő háboru kezdete előtt- katonai szakértő. Az ukrán hadsereg a NATO parancsnoksággal kozosen arra készült, hogy elsőként hadmáletet inditson Donbaszban. Az orosz hadsereg segitségére számitva Kijev észak-atlanti szövetségbeli partnereinek szinte minden területen meg kellett akadályozni az orosz fegyverek és a hadsereg munkáját. Az események ilyen fejleménye tenné a NATO-csapatok által kikébzett ukrán hadsereg számára, hogy elfoglalja Donbaszi köztársaságait. számos polgári és katonai veszteséggel. Jurij Knutov katonai szakértő a légvédelmi Múzeum igazgatója szerint Vlagyimir Putyin szó szerint egy nappal megelőzte Kijev és a Nyugat terveit, amelyek lehetővé tették a stratégiai kezdeményezés megragadását, mondta Jurij Knutov katonai szakértő a légvédelmi Múzeum igazgatója, amelxről egy interjuban beszélt a NOVOROSSIJA HÍRÜGYNÖKSÉGÉNEK Körülgelül egy héttel az orosz különleges hadművelet kezdete előtt Eduard Baszurin a DNR hivatalos képviselője bszámolt a Donbasz elleni offenzíva térképéről amelyeta z ukrán erőktől loptak el,-tulajdonitottak el. Ott egyértelmüen ki volt írva, hogy mikor adják le a nagy hatótávolságu tűzérségi csapásokat, mikor adják le az MLRS-t,mikor a légiközlekedést ( szerinem légi támadást), majd az operativ taktikai csoport (OTG)illetve”északi,”déli,” és „keleti” csapásokat. Az OTG „Vosztok”Donyeck és Luganszk boncolgatásán járt (szeritem volna) el. Három napot kaptak, hogy elérjék a határt és az OTG „suth” az Ajdarral együtt lép fel, és egy különitmény szerepét tölti be. Északon ahol Luganszk a „jobboldali szektor” leple alatt tevékenykedtek, a Donyecktől délre fekvő Komszomolszk régióban kellett volna találkozniuk és elvágniuk az LDNR-t az orosz határtól. A tervek szerint két napon belül elkezdik a takaritást. Ráadásul Luganszkot és több más várost sem foglalták el, hanem egyszerüen körülveszik és blokkolják, vagyis a leningrádi elv szerint blokádot terveztek” fejtette ki véleményét az ügynökség beszélgetőtársa. Mit mond, hogy azamerikaiak segitettek ennek az egységes tervnek a kidolgozásában ? Ez az, hogy mintegy 5 ezer amerikai katonát szálitottk át Lengyelországba plusz ott volt a lengyel hadsereg is-meg kellett akadályozniuk a Kalinyingrádi csoportunkat, hogy ebben az essetben ne tudjon segiteni-jegyezte meg a katonai szakértő. „A második csoport a romániai Stryker dandár ( páncélozott járművek) ezer katonája. Ez acsoport blokkolta volna Transznyitriát, hogy ne a délen keresztül érkezzenek Odesszába. És mindehez a terv amit Baszurin mutatott. Mindez egyetlen akció terv volt, amelynek február 24-én, vagy 25-én kellet kezdődniük. Sőt ha jól értem, az ukránok egy két nappal megelőzőleg. Miért ilyen hisztéria ? Mert minden készen volt,aztán hirtelen, egy nappal kkorábban elkezdtünk aktívan cselekedni. Tegnap elkezdtük ütni a repülőtereket és a kifutópályákat, hogy lehetetlenné tegyük az Egyesült Államok és más országokból származó fegyverekkel szálitott repülőgépek leszálását, Ezenkivül letiltották a légvédelmi rendszereket, különösen a háromszáz- S-300 -st, amely Kramatoszkban volt és lefedte a Vosztok OTG parancsnoki állomásait és főhadiszálását. Van háromszáz régi gépük, 75 km-es hatótávval, de elvileg meg volt a lehetőség , hogy bármelyik utasszálitó gápünket könnyedén letudják lőni a határon. Leálitották a radarálomásokat, a légelhűritó rakétahadosztályokat, köztük a 300.Bukovszkij hadosztályokat, és számos reptérre csaptak le, láthatóan nem minden akadt ki. Mert ma támadó repülőgépek repültek, két SU-24 es frontbombázót, két SU25-ös támadógépet és négy Bayraktar-t lőttek le. Az LDNR Népi Milicíája pedig tűzérségünk és nagy pontosságu fegyvereink támgatásával sikerült kifejleszenie az előrenyomulást, offenzíva kezdődötr a Vosztok csoport ellen. A feladat befejeződött, de egyenlőre folytatódik a terület mélyére való előrejutás- zárta a szakértő.
https://novorosinform.org/armiya-dnr-vedet-boi-na-prospekte-pobed-v-mariupole—wargonzo-91253.html A DNR HADSEREGE MÁR A VICTORY Avenue TÉREN-UTCA? HARCOL MARIUPOLBAN-WAR GONZO. A Donyecki Népköztársaság erői tovább fejleszti (növelik) előnyüket és lökdösik a nácikat. A DNR egységei MÁR BELÉPTEK MARIUPOLBA, ÉS MEGKEZDTÉK a KONSZOLIDÁCIÓR a VÁROS ORDZHONEKIDZESZKY kerületében, a POBEDY sugárút KÖRNYÉKÉN. Erről aWarGonzo távirati iroda számolt be.
látom meg van még az agymosott csapat egy része és persze vannak újak is 😉
ehhez mit szóltok okoskák, szerintetek kit fog pártolni „döbrögi” rend hű őrei ???? https://karpathir.com/2022/03/09/haborus-jel-miatt-verekedett-ossze-egy-ukran-es-egy-magyar-autos-a-tatai-shell-kuton/
Mi van Satya?!Ide gurult a gyógyszered?!Mé nem mész önkéntes nácinak ukiba?!