„Nem Danzigról van szó!”

(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

4

A történelem azt mutatja, hogy mindig rövid háborúra számítottak. 1914-ben az volt az elterjedt nézet — magyarázza Hitler —, hogy hosszú háborút nem tudnak finanszírozni. Ma is sokan vallják ezt az álláspontot, mégis minden állam a lehető leghosszabb ideig ki fog tartani, ha csak lényeges meggyengülés, mint például a Ruhrvidék elvesztése, nem áll be. Persze Angliának hasonlóképpen van gyenge pontja — teszi hozzá Hitler, de erről majd később lesz szó.

Anglia tudja — állapítja meg —, hogy a háború kedvezőtlen kimenetele világhatalmának végét jelentené.

Azután következik Anglia magatartásának részletes elemzése: „Anglia — hangsúlyozza — az a motor, amely Németország ellen dolgozik.”

Hitler ezekután részletesen elemzi, miben rejlik Anglia nagysága: az angol büszke, bátor, elszánt, ellenállásra képes és rendelkezik szervezőkészséggel; önmagában világhatalom, 300 éves állandóság; szövetségesei erősítik; mérhetetlen gazdagság és az ezzel összefüggő hitelképesség; kedvező földrajzi fekvés; erős tengeri hajóhad és bátor légierő. És mik Anglia sebezhető pontjai? Anglia számára döntő fontosságú tengeri összekötő-vonalainak megőrzése, mert önmagát nem tudja ellátni; ha elvágják az utánpótlástól, kapitulálnia kell.

„A szárazföldi hadseregnek meg kell szállni a flotta és a légierő szempontjából fontos területeket. Ha sikerül Belgiumot és Hollandiát megszállni és szilárdan birtokba venni, valamint Franciaországot leverni, akkor az Anglia ellen viselendő eredményes háború bázisa meg van teremtve, a légierővel akkor Nyugat-Franciaországból kiindulva megvalósíthatjuk Anglia szűkebb, a tengeralattjáró flottával pedig távolabbi blokádját…”

Hitler leszögezi: nem szabad azt hinni, hogy Angliát a levegőből, a légierő útján meg lehet törni, térdre lehet kényszeríteni; ennek elérésére minden fegyvernemet harcba kell vetni.

A szárazföldi hadseregre vár ez a feladat, hogy a flottával és a légierővel együttműködve a legfontosabb pontokat, az ipari központokat megszállja. „A mindenkori cél: Anglia térdre kényszerítése.”

Figyelemre méltó megállapítást tesz Hitler a modern harci eszközök alkalmazásáról:

„Minden fegyvernek önmagában addig van harcot eldöntő hatása, ameddig az ellenség nem rendelkezik megfelelő elhárító eszközökkel.

Ez érvényes a gázra, a tengeralattjárókra és a légiflottára. Ez utóbbira érvényes volt mindaddig, ameddig pl. az angol flotta semmiféle elhárítással nem rendelkezett; ez 1940-ben vagy 1941-ben nem lesz érvényes. Lengyelország ellen pl. a tank-fegyvernem hatásos lesz, mivel a lengyel hadseregben a megfelelő elhárítás hiányzik.

Ahol ilyen hatásra nem lehet többé számítani, ott ennek helyébe a váratlan megrohanás és a zseniális bevetés lép.

Ez a támadási program.

Ez a program kényszerít bennünket:

1. a fegyverek és hatásuk helyes megítélésére,
2. a hadsereg gyors készenlétére; a szomszéd államokat a kaszárnyákból kiindulva kell lerohanni,
3. az ellenség gyenge pontjainak tanulmányozására.”

A titoktartás biztosítása céljából a Führer egy kis törzset óhajt az OKW-nál létrehozni; ez a törzs a Wehrmacht három főparancsnokságának egy-egy kiküldöttjéből állana, e törzs feladata lenne a hadműveletek megtervezése legmagasabb szinten.

Nagyon érdekes a Führer következő megjegyzése; „A titoktartás a siker legfontosabb előfeltétele. Olaszország és Japán előtt is titokban kell tartani a célkitűzést.”

Végül Göring vezértábornagy kérdésére leszögezi a Führer, hogy

„1. a Wehrmacht-részek (Heer, Luftwaffe, Marine — szárazföldi haderő, légierő, haditengerészet — KE) határozzák meg, mit építsenek,

2. a hajóépítési program semmi változást nem szenved,
3. a fegyverkezési program 1943-ra, illetve 1944-re lezárul.”

Ez a náci háborús főbűnösök nürnbergi perében is szerepelt híres „Schmundt-Protokoll”, a Hitler szárnysegédje által készített jegyzőkönyv, amely hiteles, pontos összefoglalása a Harmadik Birodalom háborús céljainak.

A Kruppok, a Thyssenek, a Stinnesek — a mohó és újabb és újabb kizsákmányolási területre áhítozó német imperializmus — Hitler és a náci hadigépezet felhasználásával vélték legjobban megvalósíthatóknak terveiket.

Hitler 1939. május 23-án közölt programja — a német imperializmus programja.

Henderson berlini angol nagykövet 1939. május 27-én meglátogatja Göring vezértábornagyot karinhalli kastélyában. Göring ez alkalommal felsorakoztatja összes érveit Németország legyőzhetetlenségéről, majd meglehetősen cinikusan megállapítja, hogy Németország nem sokat veszíthet, de Anglia annál többet.

A beszélgetés végén Göring ragaszkodik ahhoz, hogy előkelő vendége megnézze a karinhalli kastély építési programját, az új, csupa- márvány ebédlőt és annak faliszőnyegeit. A kövér vezértábornagy — vagy ahogyan Németországban neveztek: „der dicke Hermann” — büszkén mutogatja a faliszőnyegek vázlatterveit, melyek főként női aktokat ábrázolnak, és amelyeknek Göring a különféle erények neveit adta, mint „Jóság”, „Kegyelem”, „Szüzesség” stb. …

1939 júniusában Danzigban fokozódik a feszültség — elsősorban a Berlinből jövő utasítások következményeképpen

Június 27-én a lengyel kormány arról értesíti Kennardot, a varsói angol követet, hogy a nácik Danzigban szabadcsapatokat állítanak fel; katonai előkészületekről tesz jelentést Sepherd danzigi angol főkonzul is.

Júliusban átmeneti szélcsend áll be. Forster, a danzigi náci párt vezére — Hitlerrel folytatott tárgyalások után — kijelenti: „Német részről nem fog történni semmi, ami összeütközést provokálhatna, és a danzigi kérdés, ha szükséges, a következő évig vagy még annál tovább is várhat …”

A szélcsend egyik oka: Londonban — a Cethalászati Bizottság tárgyalásai közben — titkos angol—német megbeszélések kezdődnek a vitás kérdések rendezésére.

1939. július 20-án kerül sor az első megbeszélésre R. Hudson, angol külkereskedelmi miniszter és H. Wohlthat, a német „négyéves terv” hivatalába beosztott, miniszteri osztályfőnöki rangban levő, különleges megbízatású kiküldött között. Hudson kifejti ez alkalommal az angol—német együttműködésre irányuló messzemenő terveit, amelyeknek célja új piacok feltárása és a már meglevő világpiacok jobb kihasználása lenne.

Hudson szerint — olvasható a Dirksen, londoni német nagykövet által készített feljegyzésben — „a világon még három nagy terület van, amelyen Németország és Anglia számára hatalmas lehetőségek nyílhatnak a tevékenységre. E három terület a következő: az Angol Birodalom, Kína és Oroszország. Anglia saját erejéből nem képes kellő mértékben ellátni birodalmát, és ezen a területen is lehetséges lenne Németország széleskörű bevonása. Ugyanígy Japán sem képes arra, hogy egész Kínát ellássa; Oroszországban pedig teljesen hasonló a dolgok állása.”

Hudson behatóan kifejti véleményét az angol és német érdekszférák elhatárolásáról és a gyilkos üzleti verseny kiküszöböléséről — a közös piacokon. Dirksen nagykövet ehhez hozzáfűzi: „Wohlthat úrban az a benyomás alakult ki, hogy Hudson nagyvonalúan tud gondolkodni és jól ismeri az anyagot.”

Egy másik tárgyaláson Horace Wilson, Chamberlain bizalmas munkatársa, az angol kormány gazdasági tanácsadója Wohlthat előtt a következőképpen körvonalazza az angol—német megegyezésre vonatkozó tervezetet, amellyel — állítása szerint — Chamberlain is egyetért:

Az általános cél: minden kérdést felölelő, széleskörű angol-német megállapodás, amint azt Hitler kezdettől fogva tervbe vette; ezáltal oly, nagyfontosságú kérdések vetődnének fel és oldódnának meg, hogy a zsákutcába jutott kelet-európai problémák, mint például Danzig és Lengyelország kérdése, egy csapással háttérbe szorulnának és elveszítenék jelentőségüket.

Wilson véleménye szerint, ha Németország a támadás elvéről való lemondást tartalmazó megnemtámadási egyezményt kötne szomszédaival, így Lengyelországgal is, akkor Anglia „megszabadulna a Lengyelországgal szemben vállalt kötelezettségeitől”.

Wohlthat érdeklődésére, hogy e kérdéseken kívül más problémákat is napirendre lehetne-e tűzni, Wilson kijelenti: „Hitlernek nem kell egyebet tenni, mint egyszerűen elővenni egy ív tiszta papírt és ezen felsorolni az őt érdeklő kérdéseket; az angol kormány a maga részéről kész arra, hogy ezeket megbeszélje.”

Wohlthat Berlinbe való visszaérkezése után londoni tárgyalásairól jelentést tesz Göringnek.

Dirksen londoni német nagykövet július 24-i, a külügyminisztériumhoz intézett jelentésében Wohlthat tárgyalásaival kapcsolatban azonban kénytelen felhívni a figyelmet arra, hogy az angol közvélemény hangulata erősen németellenes, és ezért az angol kormánynak nagyon óvatosan kell eljárnia a „Németországgal való kapcsolatok békés rendezése terén”.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!