(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)
4
Hitler azonban „nagylelkű”, beleegyezik abba, hogy a csehszlovák kormány képviselői eljöjjenek Münchenbe, de a konferencián nem vehetnek részt, még csak nem is a szomszédos szobában várakozhatnak, hanem egy erre a célra kijelölt szállodában, távol a konferencia színhelyétől.
Prága képviselői. Jan Masaryk londoni és Voytech Mastny berlini csehszlovák nagykövet szeptember 29-én délután négy óra 20 perckor repülőgépen megérkeznek Münchenbe. Rendőrségi autón a Gestapo emberei elviszik őket a Hotel Reginába.
A csehszlovák kormány megbízottai este hét órakor találkoznak először az angol küldöttség egyik tagjával. Gwatkinnal, s annak megjegyzéseiből megértik, hogy van valamiféle tervezet, ez rosszabb, mint az előző angol—francia javaslat hogy már majdnem mindent megtárgyaltak a konferencián. Masaryk felhívja Gwatkin figyelmét egy ilyen tervezet súlyos politikai, gazdasági és pénzügyi következményeire, mire Gwatkin azt válaszolja: el sem tudják képzelni, milyen nehéz helyzetben vannak a nyugati hatalmak, és hogy milyen kellemetlen Hitlerrel tárgyalni…
(A tárgyalásról készített egykorú, hiteles feljegyzések nem éppen Gwatkin állítását támasztják alá …)
Este tíz órakor Horace Wilson átadja a csehszlovákok képviselőinek azt a térképet, amelyen már megjelölték a németeknek haladéktalanul átadandó területeket.
Masaryk ellenvetéseire Wilson határozottan, kétszer egymás után is leszögezi, hogy az elmondottakhoz semmi hozzátenni valója nincs.
Wilson távozása után Masaryk és Mastny Gwatkint próbálja meggyőzni a tervezet felülvizsgálatának szükségességéről, mire Gwatkin kénytelen beismerni, hogy az angol küldöttség helyesli a német tervezetet, majd kijelenti: „Ha ezt önök nem fogadják el, akkor az ügyet Németországgal fogják elintézni, teljesen egyedül. Lehet, hogy a franciák ezt sokkal udvariasabban fogják kifejezni, de biztosíthatom önöket, hogy ők teljesen osztják nézetünket. A maguk részéről ők is félreállnak…
Éjjel egy óra 30 perckor a csehszlovák kormány képviselőit elvezetik az értekezlet színhelyére, ahol Chamberlain — Daladier miniszterelnök és Léger államtitkár jelenlétében — ismerteti az egyezményt. (A Müncheni Egyezmény teljes szövegét a Függelékben közöljük.)
Miközben Masaryk és Mastny az angol és a francia miniszterelnöktől próbálnak felvilágosítást kapni egyes, homályosabb pontokra nézve, Chamberlain állandóan ásítozik, anélkül, hogy a zavar legkisebb jelét mutatná.
Masaryk megkérdezi, hogy várnak-e a csehszlovák kormánytól valami nyilatkozatot vagy választ? Daladier zavartan hallgat, helyette Léger külügyi államtitkár felel: a négy államférfi nem rendelkezik sok idővel, és ezért határozottan kijelentheti, hogy semmilyen választ nem várnak Prágától; a tervezetet elfogadottnak tekintik, és a csehszlovák kormánynak 30-án délután 5 órára ki kell küldenie képviselőjét a területátadás módozatait tárgyaló bizottság ülésére — Berlinbe.
Masaryk az e találkozásról 1938. szeptember 30-án hajnali négy órakor készített feljegyzésében keserűen állapítja meg: „Elég durva módon értésünkre adták, méghozzá egy francia által, hogy az ítélet ellen nincs fellebbezés, és nincs lehetőség arra sem, hogy változtatásokat eszközöljenek rajta.”
Prágában ugyanezen a napon hajnali öt órakor telefonon jelentkezik a külügyminisztériumban Hencke német ügyvivő, és azt kéri, hogy Krofta miniszter fogadja őt reggel hat órakor a müncheni értekezlet határozatának átvétele céljából.
Benes köztársasági elnök ½10-re magához kéreti a politikai pártok vezetőit, ezalatt a minisztertanács a Kolovrat-palotában ül össze.
Krofta külügyminiszter délben 12 óra 30 perckor együttesen fogadja a prágai angol, francia és olasz követet, akik már kora délelőtt szerettek volna a külügyminiszterrel találkozni, hogy megtudják tőle, hogyan határozott a csehszlovák kormány.
Krofta a követek előtt kijelenti: „A köztársasági elnök nevében s a kormány nevében kijelentem, hogy alávetjük magunkat a Münchenben nélkülünk és ellenünk elfogadott határozatnak. Álláspontunkat írásban fogjuk önökkel közölni. Jelenleg nincs semmi hozzátennivalóm…”
De Lacroix francia követ nem titkolja; egyetért a külügyminiszter azon kijelentésével, hogy ezt a határozatot „ellenük” (ti. a csehek ellen) hozták és közli, hogy Daladier erre vonatkozólag kifejezte legmélyebb sajnálatát („ses vifs regrets”).
Newton követ azt állítja, hogy Chamberlain mindent megtett, amit tehetett.
Franzoni olasz követ egy szót sem szól.
Krofta külügyminiszter a kínos audienciát a következő szavakkal zárja be: „Nem akarok kritizálni, de számunkra ez olyan katasztrófa, amit nem érdemeltünk meg. Mi alávetjük magunkat ennek, és azon leszünk, hogy népünknek nyugodt életet biztosítsunk. Nem tudom, hasznára lesz-e az önök országainak ez a határozat, amelyet Münchenben elfogadtak, de mindenesetre nem mi leszünk az utolsók. Utánunk másoknak is ez lesz a sorsuk.”
A „Paris Soir” című francia polgári lap dicséri Chamberlaint, ezt a „százszázalékos angolt, aki szereti feleségét, a horgászást, klubját, a vidéki életet és mostanában lett nagyapa”, majd azt indítványozza, hogy indítsanak gyűjtést és a befolyó összegből ajándékozzanak „béke-házat” a jó öreg Chamberlainnek.
Az általános örömujjongás közepette a francia sajtóban egyedül a Francia Kommunista Párt lapja, a l’Humanité mer más, komor hangot megütni. Gabriel Péri, a párt egyik vezetője, aki később a német megszállók ellen vívott harcban mártírhalált halt, ezt írja 1938. október 1-én: „Mi nem leszünk ott az éljenzők sorában. Nem írjuk azt, hogy a müncheni egyezmény megmentette a békét. Mi megállapítjuk, hogy Daladier egy szabad nép szétmarcangolásához adta aláírását… Nem, mi nem tapsolunk.”
Az „Új Hang”, a Kommunisták Magyarországi Pártjának külföldön megjelenő lapja a Müncheni Egyezményről 1938 októberi számában a következőket írja: „Anglia Csehszlovákiával szemben követett politikájának, annak, hogy Németország »igényeit« Csehszlovákia rovására elismerte, több magyarázata van. Egyik ok az, hogy Csehszlovákia nem fekszik az angol birodalom útja mentén, a másik az, hogy Anglia Csehszlovákia kiszolgáltatásával éket akar verni Németország és Olaszország közé. De ez még nem adja kielégítő magyarázatát Anglia csehszlovák politikájának. A leglényegesebb ok az, hogy az angol reakciós körök féltek Csehszlovákiának Németországgal szemben való ellenállásától, ami számukra felidézheti a német—francia s evvel egyetemben a német—angol háború veszélyét is. Az angol konzervatívok szempontjából ez annál kevésbé kívánatos, mert keresztülhúzhatja mindazokat a számításokat, amelyek alapján az angol imperializmus békéjét és fennmaradását akarják biztosítani, a támadókat más irányba terelve. Különösen pedig nem kívánatos az angol reakció számára a fasiszta Németország veresége, ami a demokrácia nemzetközi erőinek győzelmét segítené elő. Azt az angol reakciós politikát, mely elvi ellensége a kollektív biztonságnak, ugyancsak ez a rideg osztályuralmi szempont magyarázza meg. A nyugati demokráciák vezetői szégyenteljesen meghátrálnak Hitler elől, teljesítik a Führer minden kívánságát.”
Ausztria után most Csehszlovákia esetében is sikerült Hitler blöffje, a nyugati demokráciák vezetői túlbecsülik az 1938-as náci hadigépezet erejét és engednek Hitlernek.
Pedig nem kellett volna engedni. Hiszen a Népszövetség 1938. szeptember 21-i ülésén, azaz a Müncheni Egyezmény előtt kilenc nappal Litvinov, a Szovjetunió genfi fődelegátusa nyíltan kijelentette, hogy a Szovjetunió kész teljesíteni szerződéses kötelezettségeit Csehszlovákia iránt. Litvinov elmondotta, hogy négy nappal azelőtt, 1938. szeptember 17-én a csehszlovák kormány megkeresést intézett a szovjet kormányhoz, vajon felkészült-e a szovjet—csehszlovák egyezménynek megfelelően Csehszlovákia megsegítésére? A szovjet kormány — mondotta Litvinov — világos, egyértelmű, igenlő választ adott a csehszlovák kormány megkeresésére.
De nem indokolta a Hitler előtt való meghátrálást a szembenálló felek hadseregeinek erőviszonya sem. Német katonai szakértők véleménye szerint a csehszlovák hadsereg, még külső támogatás nélkül is, legalább három hónapig tarthatta volna magát a német támadással szemben.
Sőt, ennél tovább is mehetünk. A háborús főbűnösök nürnbergi perének tárgyalásán Eger őrnagy, Csehszlovákia képviselője a következő kérdést intézte Keitel tábornagyhoz, a Wehrmacht volt főparancsnokához: „Megtámadta volna-e a Harmadik Birodalom 1938-ban Csehszlovákiát, ha a nyugati hatalmak Prága mellé állottak volna?”
Keitel a következőképpen válaszolt: „Minden bizonnyal nem. Mi nem voltunk akkor katonailag elég erősek.”
Akadtak persze Nyugaton más politikusok is — még csak nem is kommunisták —, akik világosan látták, milyen veszélyeket rejt magában az agresszív, hódító náci külpolitika. Ezek a politikusok a Hitlerrel és Mussolinival kötött megegyezés helyett szívesebben láttak volna a Szovjetunióval közösen végrehajtott akciókat a hitleri agresszió meggátlására.
Chamberlain ama kijelentésére, hogy Németországból „becsületes békét hoztam magammal; azt hiszem, egész életünkre biztosítottuk a békét”, Winston Churchill — ki élesen ellenezte a miniszterelnök Hitler-barát külpolitikáját — leszögezte: „Nagy-Britanniának és Franciaországnak választania kellett a háború és a becstelenség között. A becstelenséget választották, és ezért nem fogják elkerülni a háborút.”
Ugyanő, Churchill, aki 1917 óta mindig a kommunizmus ádáz ellenségének vallotta magát, a „The Second World War” (A második világháború) című munkájában a Müncheni Egyezményről a következőket írja: „A nyugati hatalmak hangsúlyozták a Szovjetunió kétszínűségét és rosszhiszeműségét. Ezzel szemben az igazság az, hogy a szovjet ajánlat válasz nélkül maradt. Nem akartak az oroszokhoz folyamodni Hitler ellen, s ezért olyan közömbösséggel — hogy ne mondjam: megvetéssel — kezelték őket, hogy azt Sztálin sokáig nem tudta elfelejteni. Az események úgy folytak tovább, mintha a Szovjetunió a világon sem volna, és ezért a továbbiakban drága árat fizettünk.”
Walter Lippmann, a szovjetbarátsággal semmiképpen sem „vádolható” amerikai publicista „Az amerikai külpolitika” című könyvében Churchillhez hasonló álláspontot foglal el: „A közhit az, hogy N. Chamberlain és E. Daladier Hitler étvágyának csillapítására szolgáltatta ki neki Csehszlovákia szudéta-területét, ahol nagy számbeli túlsúlyban van a németajkú lakosság. A müncheni megállapodás sajátos jellege azonban abban keresendő, hogy Franciaország és Anglia, Németország kívánságára, valamilyen formában kimondta a Szovjetunió kizárását. Olyan területi egyezséget kötöttek, amely szükségképpen mély megrázkódtatásokat idézett elő Kelet-Európában, és a Szovjetunió ebben nem vett részt. A Szudétavidék Hitler által történt annektálása összezúzta a csehszlovák katonai erőt, az orosz védelem előretolt bástyáját. Anglia és Franciaország, amikor kiszolgáltatta Csehszlovákiát Hitlernek, valójában a Szovjetunióval való szövetséget áldozta fel neki. Nyilvánvalóvá vált ez később, mikor hasztalanul próbálták helyreállítani szövetségüket Moszkvával.”
Végül nem érdektelen az a jelentés, amelyet a londoni lengyel nagykövet küldött kormányának 1938 őszén, és amely jelentésben a nagykövet megállapítja, hogy a konzervatívok és a liberálisok nagy többsége támogatja Chamberlain külpolitikáját, mert úgy látják, hogy „a miniszterelnök (hogy a sport területéről vegyünk egy nem elég pontos hasonlatot) megvédte az angol kaput, és ilyenképpen átterelte a játékot Kelet-Európába…”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!