„Mali nem magyar honvédekre, hanem orosz segítségre tart igényt” bővebben

"/>

Mali nem magyar honvédekre, hanem orosz segítségre tart igényt

Bamako, Moszkva, 2021. november 11. csütörtök (MB)

     Miközben a magyar kormány, francia kérésre, háromszorosára készül növelni Maliban állomásozó csapatkontingensének létszámát, Mali kormánya Oroszországhoz fordult segítségért azokkal szemben, akik meg akarják fosztani önálló államiságától – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

      Abdoulaye Diop, mali külügyminiszter arra kérte Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy Oroszország segítsen megvédeni a végveszélybe került Mali létét. „Veszélyben a Mali Köztársaság léte, erőfeszítések és támadások történnek hazánk ellen, sajnos még mindig ott vannak, és néhányan még meg is akarják büntetni Malit a döntése miatt” – jelentette ki Diop félreérthetetlen célzással a terrorizmus elleni harc ürügyén Malit megszálló franciákra, akiknek kérésére a magyar kormány honvédeket akar küldeni az afrikai országba.

     „Szeretnénk mielőbb visszatérni a normális, alkotmányos rendhez, de ehhez helyre kellene állítani a közbiztonságot, és élelmiszerrel kellene ellátni a lakosságot” – mondta Lavrovnak, majd arra kérte, hogy Oroszország lépjen stratégiai együttműködésre Malival. Az együttműködésnek történelmi gyökerei vannak, a Szovjetunió kezdettől fogva Mali függetlenségét és önálló fejlődését támogatta, Oroszország pedig további segítséget nyújtott a szakemberképzésben, a katonatisztek felkészítésében és a technológia terén – fűzte hozzá Diop.

      Lavrov így válaszolt: “Ellátjuk az országot a szükséges felszerelésekkel, fegyverekkel és lőszerekkel. Mindent megteszünk, hogy elhárítsuk a Mali államiságát és területi integritását fenyegető veszélyeket”.

      A Békekör tudósítója emlékeztetett Choguel Kokalla Maiga mali miniszterelnök Ria Novosztyi hírügynökségnek adott október 9-i nyilatkozatára, melyben kijelentette: Malinak bizonyítékai vannak arra, hogy a területén állomásozó francia haderő, melyet a terrorizmus elleni harcra vezényeltek oda, küldetésétől eltérően terroristákat képez ki Kidal enklávé (észak-Mali) központtal. A franciák Kidalt kizárólagos ellenőrzésük alatt tartják, és nem engedik meg a mali hatóságoknak, hogy belépjenek.  A Maliban ténykedő terroristák Líbia felől érkeznek. Franciaország és szövetségesei 2011-ben rombolták le Líbiát. Mali kezdetben együttműködött Franciaországgal a terroristák ellen, segítséget kért felderítő adatok beszerzéséhez és légi támogatáshoz, azt viszont nem kérte, hogy francia haderő állomásozzon a területén – mondta Maiga kormányfő, majd közölte az orosz hírügynökséggel, hogy Mali „Csak olyan megbízható partnerekkel akar együttműködni, akik az ország érdekeit tartják szem előtt, mert Malinak joga van a nemzeti szuverenitáshoz”.+++

Lásd: Orbán ne küldj katonát Maliba!

Kiadta: Magyar Békekör

“Mali nem magyar honvédekre, hanem orosz segítségre tart igényt” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Mali most pont leszarunk.
    Itt van akcio Europában nem lesz meg suez elterelo akcioja
    a Natonak mint multkor Budapesten 1956-ban feltartoztatta az orosz csapatokat,mig a nyugat elfoglalta suezt.

    Most az grinkokat és kolabráns europai áruloit verjuk ki Europábol.

    Ne haragudjatok most pont a Natot semlegesitsuk,és hadjatok minket a baromságokkal amit usa pénzel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com