„Javasolnánk MZP – nek!” bővebben

"/>

Javasolnánk MZP – nek!

Megtekintette Szájer hírhedt ereszét Márki-Zay Péter Brüsszelben

Elzarándokolt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Szájer József utolsó mutatványának helyszínére, a híres brüsszeli ereszhez, amin keresztül a fideszes politikus a rendőrök elől próbált meglépni egy korlátozások idején tartott illegális melegbuliból.

– Itt vagyok Brüsszelben Kész Zoltán barátommal egy ikonikus helyen. Én még nem jártam itt, szemben azzal a nyolc fideszes országgyűlési képviselővel, akik a tulajdonos bevallása szerint Szájer Józsefen kívül még gyakorta látogattak el azokra az orgiákra, ahol akkor éppen 25 meztelen férfinak volt a maszk és gumi nélküli partija. Az ereszen meggyőződésem szerint nemcsak Szájer József, az homofób alaptörvény szerzője ereszkedett le olyan erkölcsi mélységekbe, ahonnan nincs visszaút, hanem a Fidesz is – mondta videós bejelentkezésében Márki-Zay Péter.

Az ellenzéki vezető két napra érkezett Brüsszelbe, ahol számos uniós vezetővel találkozik. Így a nagy európai parlamenti frakciók és pártcsaládok vezetőivel, köztük Manfred Weber néppárti frakcióvezetővel, és Donald Tusk néppárti elnökkel, valamint több uniós biztossal is.

(24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: MZP miniszterelnök – jelölt úr számára volna egy ÉPÍTŐ JELLEGŰ javaslatunk. 

Kell ez az uniós vizit, de Ő A MAGYAROK MINISZTERELNÖKE SZERETNE LENNI! Márpedig a MAGYAROK SOKADALMA NEM FELEJTI EL, hogy  MIT IS „KÖSZÖNHETÜNK” ENNEK AZ EU – nak, és a NATO – nak! Márpedig ahhoz, hogy ő a magyarok miniszterelnöke lehesse, szüksége van/lesz ENNEK A SOKADALOMNAK a szimpátiájára és voksára is!

Nehezen hihető, hogy ENNEK az EU – nak, és a NATO – latorszövetségnek megtett brüsszeli HŰSÉGNYILTKOZAT képes szimpátiát kiváltani a LEGNÉPESEBB ELLENZÉKI SOKADALOM, a Mindegyiket Útálók Pártonkívüliek körében.

“Javasolnánk MZP – nek!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Én úgy gondolom,hogy az a mai magyar népességre vonatkoztatott únió-pártiság az ma valahogy a béka valaga alatti szinten van.Legalábbis azok körében,akik a únió,és a nevében ugrálók_gazdagodók ,korrupt társaságát tehetetlen kormányzását nézik,és tudják,hogy az egész EU tagságunk egy országot kifosztó szemfényvesztő bohózat csupán,amin nem tudunk nevetni,lelkesedni még kevésbé!

  2. Érdemes megnézni MZP-nek a teljes feltöltött összeröffenetét a kint élő „magyarokkal”.
    Enyhén szólva is érdekes .
    Egyre jobban jön elő az a bizonyos szög .
    Ha a felét megvalósítja is : csőd !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com