(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)
XIII. fejezet / A távol-keleti agresszor szétzúzása
- A Szovjetunió belép a japán elleni háborúba
Az európai háború befejezése meghatározta az egész második világháború kimenetelét. De a Távol-Keleten és a Csendes-óceánon még lángolt a háború. A távol-keleti agresszor, a hitleri Németország közvetlen harcostársa folytatta a harcot az Egyesült Államok, Anglia és Kína ellen. Hadműveletek folytak a Szovjetunió távol-keleti határainak közvetlen közelében, ahol a szovjet kormány 1941 és 1945 között kénytelen volt legalább 40 hadosztályt állomásoztatni. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió nem tekinthette szilárdnak biztonságát a Távol-Keleten, amíg ott volt a háború és az agresszió második góca, az imperialista Japán. Minél előbb fel kellett számolni ezt a gócot, és ennek érdekében a Szovjetuniónak szövetségesi kötelezettségeivel összhangban be kellett lépnie a Japán elleni háborúba. Ez nemcsak a Szovjetunió népeinek volt érdekük, hanem a kelet- és délkelet-ázsiai országok népeinek is, amelyeket évtizedeken át állandó rettegésben tartott a Japán szoldateszka.
A Szovjetunió már 1945 februárjában, a nagyhatalmak kormányfőinek jaltai konferenciáján kötelezettséget vállalt, hogy a fasiszta Németország kapitulációja után két-három hónappal belép a Japán elleni háborúba.
A Szovjetunió 1945. április 5-én semmisnek nyilvánította a Japánnal kötött semlegességi egyezményt. A szovjet kormány e lépése baljós figyelmeztetés volt az imperialista Japán számára. Az egész világ felfigyelt rá. A sajtóban és különféle társadalmi körökben élénken tárgyalták, hogy vajon hogyan alakul tovább a csendes-óceáni háború, és milyen szerepet fog benne játszani a Szovjetunió.
Az egész akkori sajtó nyomatékosan hangsúlyozta, hogy csak a Szovjetunió segítségével lehet rövidíteni a távol-keleti háború tartamát. A londoni „Daily Mail” 1945. április 7-én megállapította, hogy a japán hadsereg 1945 tavaszáig nem szenvedett katasztrofális veszteségeket, sőt impozáns embertartalékokkal rendelkezik, majd ezt írta: „A japán csapatok nagy része a kínai szárazföldön összpontosul … Nem lehet azt állítani, hogy ezek a csapatok kapitulálni fognak, még ha a tulajdonképpeni Japánt elfoglalják is. Ily módon Oroszországnak a keleti hadjáratba való bekapcsolódása … teljesen megváltoztatja a hadászati képet, amely jelenleg jelentős emberveszteséggel fenyeget bennünket …”
A szovjet kormánynak a szovjet-japán egyezmény semmissé nyilvánításáról kiadott nyilatkozata nem józanította ki a japán kormányt. Japán a hitleri állam fennállásának egészen az utolsó napjáig hű maradt a fasiszta hatalmak agresszív hármas egyezményéhez.
1945 májusában a náci Németország összeomlott és feltétel nélkül kapitulált, a Csendes-óceán medencéjében a háború a Japán-szigetek közvetlen közelébe ért, és az amerikai-angol csapatok számottevő sikereket értek el. Mindennek hatására a japán kormány arra kényszerült, hogy sürgősen felkészüljön az anyaország védelmére. Ugyanakkor a japán uralkodó körök a vereség elkerülhetetlenségét látva arra törekedtek, hogy „tisztességes” békefeltételeket érjenek el; abban reménykedtek, hogy szakadást idézhetnek elő az antifasiszta koalíció táborában. Már 1945 elején elkezdték ezt a diplomáciai játékot, amelyben bizonyos ütőkártyának számítottak óriási létszámú fegyveres erőik. 1945 nyarán Japánnak több mint 5 millió embere volt csupán a szárazföldi csapatoknál, s a fegyveres erő több mint 10 000 repülőgéppel és mintegy 500 hadihajóval rendelkezett.
De a japán imperialistáknak, akárcsak a Szovjetunióval való együttműködés bizonyos amerikai-angol ellenzőinek, nem sikerült megtorpedózniuk a jaltai konferenciának a távol-keleti kérdésekkel kapcsolatos határozatait. Azok az objektív feltételek, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az antifasiszta koalíció végrehajtsa a közös akciókat a japán agresszor ellen, továbbra is fennálltak, s a potsdami nyilatkozat megerősítette őket. Ebben az ultimátum jellegű dokumentumban, amelyet az Egyesült Államok, Anglia és Kína kormánya nevében intéztek Japánhoz, rögzítették azokat a feltételeket, amelyekkel befejezheti a háborút. Az egyik legfontosabb követelmény az volt, hogy a japán fegyveres erők feltétel nélkül tegyék le a fegyvert. Noha a potsdami nyilatkozatot a Szovjetunió részvétele nélkül dolgozták ki, tartalma teljes mértékben megfelelt a Szovjetunió érdekeinek, amely 1945. augusztus 8-án csatlakozott hozzá. A japán kormány elutasította a potsdami nyilatkozatot.
A japán propaganda azokban a napokban a japán nép nyomorával mit sem törődve torkaszakadtából ordította: „Győznünk kell, minden áron! A mi szellemünk erősebb, mint a németeké!” A Suzuki-kormány ugyan a „győzelmes végig” akarta folytatni a háborút, mégis megpróbált kompromisszumokat kötni ellenfeleivel. A japán agresszorok úgy okoskodtak, hogy ha jelentős fegyveres erőik birtokában elkeseredett ellenállást tanúsítanak az amerikai-angol csapatokkal szemben, amikor azok az anyaország területére lépnek, rávehetik az Egyesült Államokat és Angliát, hogy mondjanak le a feltétel nélküli kapituláció követeléséről.
Miközben a japán parancsnokság az anyaországban megvívandó „döntő ütközetre” készült, az amerikai-angol parancsnokság kidolgozta a Japánba való behatolás terveit. A szövetségesek katonai parancsnokságának számításai szerint csapataiknak a Japán anyaország szigetein végrehajtott partraszállása egymillió emberéletbe kerülhetett. Mindamellett az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vezetői nem voltak bizonyosak abban, hogy azután, amikor deszanthadműveleteik sikerrel jártak és Japán kapitulált, az ázsiai szárazföldön tartózkodó japán hadseregek is leteszik a fegyvert. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ezért nagyon érdekelt volt a Szovjetunió segítségében.
- V. Sztálin, a szovjet kormány feje még 1945 május végén a Hopkins-szal folytatott beszélgetésében arra a kérdésre, hogy mikor lép be a Szovjetunió a Japán elleni háborúba, így válaszolt: „Németország május 8-án kapitulált, tehát a szovjet csapatok augusztus 8-ra teljes készenlétben lesznek.” Truman a potsdami konferencia első napján személyesen is megerősítő nyilatkozatot kapott arra vonatkozóan, hogy a Szovjetunió pontosan teljesíteni fogja szövetségesi kötelezettségét.
A szovjet kormány 1945. augusztus 8-án nyilatkozatban jelentette be, hogy a Szovjetunió belép a Japán elleni háborúba. Másnap reggel pedig a Szovjetunió távol-keleti határain kibontakozott a harctevékenység, megkezdődött a szovjet fegyveres erők hadjárata az imperialista Japán ellen.
A Szovjetuniónak a Japán elleni háborúba való belépése döntő módon megváltoztatta a belpolitikai helyzetet Kínában, Koreában, javította a politikai és a hadászati helyzetet a Távol-Kelet térségében, gyarapította az antifasiszta erőket, erősítette az egész antiimperialista frontot.
A Szovjetunió távol-keleti hadjáratának politikai célja az volt, hogy gyorsabban felszámolja a második világháború utolsó tűzfészkét, megszüntesse a japán imperialisták Szovjetunió elleni támadásának állandó veszélyét, a szövetségesekkel együtt kiűzze a japán betolakodókat a megszállt országokból, visszacsatolja a Szovjetunióhoz a Japán által elszakított Dél-Szahalint és a Kurili-szigeteket, és elősegítse a világbéke helyreállítását. A Japán elleni háborúnak ez a radikális célkitűzése teljes összhangban volt a Szovjetunió szövetségesi kötelezettségeivel, amelyeket a jaltai konferencián vállalt, megfelelt valamennyi szovjet ember és az ázsiai elnyomott népek létérdekeinek. E célnak a lehető legrövidebb időn belül történt elérése megszabadította az emberiséget – s azon belül a japán népet is – a további áldozatoktól és szenvedéstől, elősegítette a nemzeti felszabadító mozgalom még nagyobb arányú kibontakozását az ázsiai országokban.
A távol-keleti hadjáratban a szovjet fegyveres erők fő hadászati célja az volt, hogy szétzúzzák a japán imperializmus fő ütőerejét, a Kvantung-hadsereget, felszabadítsák a japán megszállás alól Kína északkeleti tartományait (Mandzsúriát) és Észak-Koreát. A hadászati terv azzal számolt, hogy e feladatok megoldása döntő mértékben meg fogja gyorsítani Japán kapitulációját, és biztosítani fogja a japán csapatok sikeres szétzúzását Dél-Szahalinon és a Kurili-szigeteken.
Amikor a szovjet fegyveres erők megkezdték a támadást, Mandzsúria és Korea területén, Dél-Szahalinon és a Kurili-szigeteken igen jelentős japán hadászati szárazföldi csoportosítás összpontosult: 1,2 millió ember, kb 1200 páncélos, 5400 löveg és mintegy 1800 repülőgép.
A szovjet parancsnokság a távol-keleti hadjáratba bevonta a Bajkálontúli Frontot, az 1. és a 2. Távol-keleti Frontot, a Csendes-óceáni Flottát, a Vörös Zászló Renddel kitüntetett Amuri Flottillát, valamint a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg egységeit és magasabbegységeit.
SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
