Lemond Sebastian Kurz
Bejelentette lemondását az osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán.
Közlése szerint a kancellári teendőket ideiglenesen Alexander Schallenberg külügyminiszter veszi át – írja az MTI. Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta. Kurz egyben bejelentette, hogy az Oszták Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.
Sebastian Kurz (Fotó: Reuters)
A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében. A WKStA azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e a Kurz vezette ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.
Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és az ÖVP között. A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készült volna benyújtani a kancellár ellen. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: A vajdánk által (IGAZ, CSAK RAGÁLYILAG!) Döbrögisztán minta/laborországává magasztosult Labancia kancellárja lemondott. Qrz Sebestyénre a GYANÚ ÁRNYÉKA vetült. ELKÉPZELHETŐ, hogy közpénzből hamisítottak statisztikát!
EZT A GALÁDSÁGOT! EZ KÉSZ ŐRÜLET!
Szegény labancok! Szegény Labancia! SAJNÁLJUK ŐKET! (Vagy inkább irigykedünk rájuk?!)
